DarkHeart

Éreztem a szavaiból és a hanghordozásából, hogy jó lesz, ha összekapom magam, mert a türelme a végét járja, és mivel kezdtem reménykedni, hogy élve távozhatok innen, így nem most akartam kihívni magam ellen a sorsot.
- Igen, akarom. - mondtam határozottan. - És, akkor kimondom hangosan is, bár láthatod a fejemben már régen, mit áldoznák fel érte. Nem kívánok az emberekből táplálkozni mora módon többé, nem akarom az életüket elszívni, csak normálisan étkezni, mint mindenki más. Elég ez neked? - tárom elé az ajánlatom.

- Mikor megkèrdem mit áldoznál, te egy újabb kèrèssel állsz elõ!? Valahol lenyügözõ a bátorságod... vagy az ostobaságod. - szóltam színtelen hangon. - De legyen. - Álltam meg ès nèztem a mora szemèbe. - Nem kell többet tàplálkoznod ès a nap fènye se fog többè àrtani neked. De!.. Akkor szabok àrat èn: Minden hónapban, három egymást követõ èjszakán, egy szörnnyè változol. Mivel nem akarsz mora lenni, legyèl farkasember. A legenda megmarad... - fordítottam hátat ès löktem ki a fèrfit a tudatból.

( Köszönöm a játèkot )


(A szörnyalakot az adminok utasìtásàra kötelezõ felvenned. Bármikor rádírhatnak, ès attól kezdve muszály használnod a farkasember alakot, játèktèri 3 èjszakán àt. Ez az alak irányíthatatlan, vad, az ösztönei hajtják. Vadászik ès öl.)

Meglepődve néztem a női alakra, hiszen én nem kérésnek szántam a dolgot, hanem felajánlásnak, hogy ne kelljen embereket ölnöm többé, de félre értette. Az ítélete miatt sírni és nevetni tudtam volna, de mielőtt még megmagyarázhattam volna és talán ítélete megváltoztatására kérhettem volna, már ismét a barlangban lelt hajó belsejében találtam magam és tudtam, hogy semmi esélyem, hogy vissza jussak hozzá. Bár lehet oda jutottam volna, de az is valószínű, hogy már nem lett volna ilyen "kegyes".
Lassan, gondolatoktól terhesen mentem vissza a hajómra és indultam vissza a Mars felé. Talán, ha elvonulok abban a három napban, vagy kihajózom, nem bánthatok senkit és így talán nem fizettem túl nagy árat a kérésemért.

//Köszönöm a játékot és az életemet //

Miután minden szükséges előkészülettel kellő körültekintéssel végeztem. Egy gyors hívással értesítettem Holmes-t a következő randink helyszínéről. Ahol a megbeszélt időpontban fel is vettem. Némi maszek átalakítás után a fényvadászban kényelmesen elfértünk ketten is. Így nem kellett ezt a titokzatos vizes lufit bepasszírozni a raktérbe. Miután elhagytuk a föld űrterét, kicsit odaléptem a gázra. Sisakom oldalán a koordinátákat jelző számok eszeveszettül kezdtek pörögni. Lassan de biztosan közeledve az adott koordinátákhoz. Finom mozgásokkal kalibráltam be az irányt. Után pedig csak hátra dőlve vártam.
-Szerinted találunk valakit?
Kérdeztem nem túl lelkesen.

Az űrutazás sohasem volt a kedvenc elfoglaltságom. Itt nincs elég víz, hacsak nem az aszteroidák csóváiban, és a kinti állapotokat egy leviatán nem élheti túl. Amikor az űrben utaztam, mindig fájdalmasan tudatában voltam a saját halandóságomnak.
Ezekből a cseppet sem vidám gondolatokból ocsúdtam fel Dareios kérdésére.
- Hm? Nos, nem tudom. Talán meg kellett volna kérdezni Mr. Gilmoore-t... De én sehol sem találtam. Ha egyáltalán visszatért. De hát, ahogy mondani szokás, azt, hogy van-e ott valami, csak egy módon tudhatjuk meg.

-Ha mi magunk megyünk oda...
Fejeztem be a mondatot, majd hátradőltem és élveztem az utazást. A mellkasomra nehezedő enyhe nyomás mindig örömmel töltött el. Eszembe juttatta, hogy hatalmas sebességgel száguldunk. Ez az űrben nem volt olyan látványos. Lomha fákként úsztak tova a csillagok a messzi távolban. Lassítottam a számláló kezdte megközelíteni a bűvös hármast. Csupán 1-2 szám nem stimmelt de a láthatáron felbukkant egy kisbolygó. Úgy saccoltam, hogy a koordináták ezt az elárvult objektumot jelölik.
-Azt hiszem megérkeztünk.
Finoman letettem a gépet, sisakom aktiválódott és belepte a fejemet. Egy halk pisszenéssel pedig légmentesen lezáródott. Ha Holmes is megvolt az öltözékével akkor felnyitottam a fülke tetejét és kiszálltam belőle. Talajt érve ránéztem a kijelzőre. A koordináták csak 1-1 számmal tértek el az egyes helyi értéken.
-Kis lépés nekem, de egy hatalmas ugrás a Leviatánoknak... Ha hazaértünk majd jöhet egy hosszú... Gondolom nem sűrűn járunk errefelé... Na menjünk.
Azzal el is indultam. Több lábnyomot is véltem felfedezni ami egy barlang felé ment, de sajnos csak keveset láttam onnét kifele jövet... Nyeltem egy nagyot. Nem volt túl biztató látvány... Nyeltem egyet és végül besétáltam a barlangba.

Fogtam egy miniatűr erőtér-generátort, a kabátomra csippentettem, és bekapcsoltam. Mit nekem szkafander... Ez is elég, ha csak néhány órára is. Ha annál tovább leszünk távol, akkor meg már úgyis mindegy.
Az aszteroida felszínén egy barlangot fedeztünk fel. A torkomban dobogó szívvel, a súlytalanság óriáslépteivel elindultam felé. Nem tudtam, mire kéne számítanom... És odabent nem azt láttam, amit hittem, hogy látni fogok.
Mindvégig, egészen addig a pillanatig, míg meg nem láttam, azt hittem, Dark Heart csak legenda. Ám most mégis itt állt előttem, teljes életnagyságban, hívogatóan... Egy rámpán kellett felmenni. Pulzáló, lüktető valamihez jutottunk.
- Gondolom, rá kell tennünk a kezünket - mondtam Dareiosnak, remélve, hogy tud szájról olvasni, mert levegő nélkül ugyebár nem terjed a hang.
Aztán a tenyeremet az élő szívnek tűnő valamire fektettem, remélve, hogy a másik leviatán nem hagy egyedül...

Óvatos léptekkel haladtam egyre beljebb. Amikor megláttam a gépezetet csak egy dolog jutott eszembe.
~Ha ez egy gép... vagy olyasmi... akkor azt valakinek, valamiből meg kellett építenie... Végül is mindegy. Ráérek még ilyesmivel foglalkozni. Előbb a saját múltamat ismerjem. Abban talán erre is választ lelek.
Fejem ide oda forgott ahogy haladtam fel a rámpán, be érve már nem volt kedvem nagyon nézelődni. Minden figyelmemet lekötötte a pulzáló műszer fal. Odatipegtem Holmessal az oldalamon. Követve a példáját, kíváncsiságból én is hozzányúltam a falhoz. Kíváncsi voltam, hogy puha vagy inkább kemény e. A várt érzés helyet azonban valami más történt. A fehér ürességben találtam magam. Körbenéztem, hogy Holmes itt van e.

- Kèt leviatán... - lèptem elõre. - Tüz ès víz... ès ezzel máris fèny derült a jellemetekre is... - álltam meg elöttük. - Èvek hosszú sora... megannyi èlet... ès pár halál. De vajon úgy lèteztek-e, ahogy kell...? Ide is valaki más nyomában èrkeztetek...

Hófehér, szinte vakító tér... Erről már nem szóltak a legendák. Ahogy az emberi, androgün alakról sem, akit felénk közeledett. Oldalra néztem. Dareios mellettem állt. Nagyot nyeltem, és elgondolkodtam rajta, hogy vajon a testünket, vagy csak a tudatunkat hozta-e ide Dark Heart. Bár végeredményben ez aligha számított.
Ahogy a lény, vagy hajó, vagy isten, vagy akármi közel ért hozzánk, tisztelettudóan fejet hajtottam.
- Üdvözöllek téged, Dark Heart. Bár nem hittem a létezésedben, mégis megtiszteltetésnek tartom, hogy fogadtál engem és a barátomat. Mert gondolom, bárhogyan is nyomozunk mi, végső soron te döntöd el, ki juthat ide és ki nem...
Amit mondott, nem volt éppen bizalomgerjesztő. Megint nagyot nyeltem.
- Csak létezünk... Nem tudom, hogyan kell. Elárulod nekem?
Reméltem, hogy nem megyek túl messzire, de ez páratlan lehetőség volt... Beszélgetni egy ilyen lénnyel...

Valahol megnyugtató volt Holmes látványa. Ebbe na fehérségben nem láttam a terem határait, csak még egy alakot. Bizonyára ő volt a házigazdánk. Holmesra majd magamra néztem ahogy a Tüzet és a vizet említette. Még sosem hivatkoztak rám így. Nem is tudom miért de egy halovány mosoly ült ki tőle az arcomra, talán egy leheletnyi büszkeség. Fejet hajtottam és kissé meghajoltam alázatot mutatva irányába.
-Dark Heart, megtisztelő, hogy fogadott bennünket.
Azzal átadtam a szót Edwardnak. Míg ő beszélt addig én emésztgettem szavait.
-Nem tudom, csupán bízom benne.
Fejtetem ki véleményem, révén hogy már régen is úgy tartották, hogy ami emberi az gyarló, engem pedig emberek neveltek, így az is az, ahogy a viselkedésem. Más tanárom pedig nem volt aki megtaníthatta volna, hogyan is kell úgy léteznem ahogy az meg van írva.

Hangosan nevettem fel... Itt áll előttem az, akinek soha nem lehetett irányt szabni ès az, aki mindig is irányt akart diktálni... - széttártam kezeimet.
- Jó... Rossz? Mit számít? Minden csak szükséges vagy szükségtelen... még az emberi ideológiák is...

Meglepődtem a válaszán, pedig, ha jobban belegondolok, nem kellett volna. Végül is, ő maga nem ember, és soha nem is volt az, már amennyire ezt tudni lehet... Nem csoda hát, hogy távol áll tőle minden, ami emberi. Ez viszont ránk nézve nem túl sok jót ígér...
- Nem értem, mire gondolsz pontosan - mondtam töprengve, mintha csak egy diákommal beszélgetnék - Az én életem hangyáé a tiédhez képest, de azért nekem hosszú volt, és megéltem ezt-azt. Azt tapasztaltam, hogy sokszor, amikor már mindennek a végére jutok, semmi más nem számít, csak az, hogy mi helyes és mi nem. Azt mondod hát, hogy ez is csak illúzió, felesleges szócséplés? Mert akkor minden, amit tettem, felesleges és értelmetlen volt. Ebben pedig nem akarok hinni.
Aztán észbe kaptam, és kicsit hátrébb húzódtam.
- De kérlek, inkább a barátommal foglalkozz. Én csak kísérő vagyok, tudós, aki most olyan kérdésre kapott választ amire nagyon kevesen... És ezzel meg is kellene elégednem.

Laposan pislogtam. Mélyen belém hasított az a pár szó. Egy röpke pillanat alatt átgondoltam ezt a kijelentést és meg is értettem. Mikor Holmes kijelentette, hogy nem érti, felnéztem és bizonytalan tekintettel, halkan kiböktem.
-Én azt hiszem értem...
Dark Heartra néztem majd Holmesra. Ha Dark Hearth nem áll neki magyarázkodni, és Holmes is végére ér mondandójának, és még foglalkoztatja a kérdés akkor előállok az általam elgondolt úgynevezett megoldással.
-Szerintem arra gondolt, hogy ha hagyod magad, akkor szükséges megcsinálnod amit mások előírnak, ahhoz, hogy jó legyél. Ha nem teszed akkor rossz vagy. De ha te magad döntöd el, hogy mi a szükséges, azzal meg is határoztad, másoknak, hogy mi a jó és mi a rossz. Ettől függetlenül neked csak szükséges lesz... Ahogy mások élete, eldöntöd hogy szükséges vagy sem...
Azzal elhallgattam, ugyanis rám terelődött a szó, és ezzel a monológgal pedig a figyelem java része is. Vártam egy kicsit és ha szót kapok akkor élek a jogommal.
-A földön, és a kis naprendszerünkben keringő legenda nyomán kerestünk fel.
Gondoltam nem kell részletezni, biztos tud róla.
-Nem lenne eget rengetően nagy kérésem. Nem akarok népeket pusztulásba taszítani, vagy más fajokat felemelni. Azt majd elrendezik ők maguk között... Szeretnék emlékezni. Emlékezni mindarra amit elődöm, akit Inferno névvel illettek, átélt. A Születésétől a haláláig.

Szigorúan nèztem a vízleviatánra.
- Edward Holmes!... Amit te helyesnek vèlsz, mèg lehet hiba... Ez számodra kimerül abban, mi szolgálja inkább az èrdekeidet. Számomra pedig abban, hogy pótolnom kell-e a hiányodat.
Aztán a másik felè fordultam.
- Az elkèpzelèsed... Harcos vagy... ez egyèrtelmü. Nem akarod, hogy irányítsanak... èg benned a tüz...
Elhiszem, hogy nem akarsz az emberek sorsárba avatkozni... De Inferno pontosam ezt tette... - lèptem felè... - Az èletèt sikolyok, vèr ès perzselõ tüz alkotta haláláig... - nèztem a szemèbe, miközben enyèmben felderengett a londoni tűzvèsz.

Mély levegőt vettem, hogy válaszoljak, aztán inkább csendben maradtam. Mindig mások érdekeit néztem, és a nagyobb jóért harcoltam... De úgy látszik, Dark Heart ezt vagy nem értékelte, vagy pedig nem volt hajlandó elismerni. Mellesleg, nagy Dark Heart, olvasol a gondolataimban is, igaz? Azoknak nem tudok parancsolni... De legalább te sem...
A csodálatom egyre múlt az előttem álló legenda iránt, de inkább csak bólintottam Dareiosnak, és hagytam szóhoz jutni. Amennyire meg tudtam ítélni, jól adta elő a dolgot, de ez emberi értékrendszer volt, Dark Heart pedig másként gondolkodott, ahogy azt rögtön meg is mutatta. Más dolgom nem lévén, türelmesen vártam.

Elhúztam a számat szavain. Mikor Holmesra rivallt csak laposan pillantottam a szóban forgó személyre. Onnan pedig vissza Dark Heartra. Szavai nyomán felderengtek bennem egy bölcs, idős személy szavai.
-Tudtommal tetteinek többnyire jó oka volt de így, hogy nem emlékszem, nem tudok biztosat mondani. A hatalmi harcukba nem kívánok bele szólni, csak ha parancsot kapok A Nő-től, vagy valamelyik feljebb valómtól. De azt úgy tenném mint ember... Mindazonáltal, szükségét érzem ezen tettek közül mindazt ami rossznak minősül, jóvá tenni.
Halkan felkacagtam ahogy belegondoltam mondandómba. Épp az imént vitattuk meg a szükséges kifejezést.
-Azt hiszem ezt nem tudom szavakba önteni. Gondolom nem is szükséges.

Edward felè kaptam a fejem. - A világot nem a jó, vagy a rossz formálja... Hanem ezek kombinációja... A láva, mi a Föld gyomrából árad pusztító ès gyilkos... De, ha víz èri megszilárdul, új, gazdal èletteret allotva. Mellesleg de, tudnám irányítani a gondolataidat...
Ezzel visszafordultam a tüzleviatánhoz.
-Dareios... Inferno is csak egy volt a szabad akarattal rendelkezõ lènyek között. Tett szüksèges, ès szüksègtelen dolgokat egyaránt. Te nem õ vagy... Ö halott... Csak az erejèt birtoklod, de, ha az emlèkeit is szeretnèd, óhatatlanul magadra vállalod a jellemèt is... - Csak pár másodpercre, de megèreztettem a fèrfival Inferno minden felesleges áldozatának fájdalmát. - Jóvá tenni..? Több ezer èv...

Bólintottam, jelezve, hogy értem, amit mond. Tudná irányítani a gondolataimat... Hát, gondolom, már azt is nagyra kell becsülnöm, hogy nem teszi. Bár ebben sem lehettem biztos... De, mégis. Ha majd szimpátiát kezdek érezni iránta, akkor biztos lehetek benne, hogy befolyásol. És persze ezt is hallotta...
Fáradt, bocsánatkérő mosolyt villantottam rá.
- Dareios kérése talán oktalanságnak tűnik, Dark Heart - szóltam - De felelősségtudatról és erős jellemről tanúskodik. Ha a szíve igaz, akkor ezek a tulajdonságok még neked is pozitívnak tűnnek, nem igaz? Nem ismerem a gondolkodásmódodat, és talán ez jobb is... De ha a fiú őszinte, akkor nem kínokat érdemel. A te döntésed, a te kezedben vagyunk... De kérlek, légy kegyes.

A korábbihoz képest, sokkalta határozottabban léptem fel, ki is húztam magam.
-Úgy érzem megtudok birkózni vele.
Egyenes tartásom kissé megrogyott és meggörnyedt ahogy megéreztem azok fájdalmát akiknek előző életemben ártottam. Nyöszörögve markoltam a szívemhez. Ahogy elmúlt lihegve néztem fel Dark Heartra. Szememben immáron szinte lángolt az elhatározottság.
-Akkor ideje lenne hozzákezdenem...
Szűrődött ki fogaim közül és nagy levegővételekkel ismét felegyenesedtem. Egy tőlem telhető hálás pillantást vetettem Holmesra utána pedig vissza Dark Heartra.
-Magad mondtad, ha Kifolyik a láva mindent elpusztít, de a víz útját állja és valami élhetőt hoz létre.
Nem kételkedtem abban, hogy megérti. Biztos tudatában van annak, hogy Holmesra gondoltam mint víz. Megbíztam benne.

- Igen. Tudom, hogy ezèrt jöttetek ketten... - kezdtem sètába körülöttük. - Valóban? Erõs jellem volna? - nèztem mindig rájuk. - Ès jóvá akarja tenni... - kuncogtam. - Kèt leviatán áll előttem... Az egyik múltja tele sötèt foltokkal... A másik pedig egy olyan èletet akar megismerni, amiben csak sötèt folt van... Kèrtek, ès bírának hiszitek magatokat... De mit áldoznátok fel?

Dark Heart kérdése kissé szíven ütött. tudtam, hogy most nem hazudhatok, nem volna értelme. Értettem Dareios célzását is, hogy kvázi kezesként jelöl meg engem, de tudtam, hogy bizalmát a következő mondatommal össze fogom törni.
- Nem azért vagyunk itt, hogy az én sötét foltjaimról értekezzünk, Dark Heart - mondtam előre lépve - Bíra voltam egész életemben. És, hogy mit áldoznék fel Infernoért... Semmit. Nem akarom, hogy visszatérjen. De ha Dareios megkapja az emlékeit, hiszem, hogy jóvá teszi a bűneit. És ezért talán hajlandó vagyok áldozatot hozni. Ha elmondod, mi volna az...

meglepődtem, mikor ellen szolgáltatást kért. Hirtelen nem tudtam mire vélni a dolgot. Bármije meglehet, amit csak akar, mit adhatnánk neki mi, egyszerű halandók? Holmes közbe szólása adott némi időt gondolkodni, d e ő is csak hamar a végére ért. Valahogy megértettem, hogy nem akarja Infernót viszont látni. Hector is fél, hogy vissza tér. Pedig ők elviekben barátok. Ezzel a tudattal, már csak azért sem leszek hajlandó megadni magam Infernónak, ha úgy alakulnak a dolgok.
-Nem tudom, hogy én mint egyszerű halandó, mit kínálhatnék fel számodra. De ha az elegendő... Hátra levő életem felét felkínálom. Legyen az 1 hét, egy hónap, néhány év, vagy akár csak 5 perc... Biztos vagyok abban, hogy te tudod ez mennyi időt is jelent.
Nyeltem egy nagyot. De ha ezt elfogadja akkor még inkább arra fog sarkalni, hogy abba na kevés időmben ami maradt, jóvátegyek mindent.

Mosoly kùszott az arcomra...
-Rendben. Inferno feltámadhat... mèghozzá benned Dareios, hisz tudod irányítani... - kacagtam. - Az árat pedig Edward fizeti meg... Kitörlök minden emlèket Helena Grey elmèjèbõl ròlad Vízleviatán! - Hirtelen forditottam nekik hátat, ès mire akár csak èszbe kaphattak volna, már a hajóban talàlták magukat, amivel èrkeztek.
Èn pedig felszálltam ès eltüntem az ür sötètjèben.


Dareios mostantól ki kell játszanod, hogy egyszerre èl benned mundkèt szemèlyisèg. Inferno emlèkeit birtokolod. Helena Gret emlèkei pedig sèrtetlenek, csak az Edwarddal kapcsolatosak tüntek el.

Döbbenten álltam ott, és egy pillanatig nem voltam biztos benne, hogy jól hallottam-e, amit mondott. Aztán már mozdultam, hogy utána nyúljak, de mire észbe kaptam, már Dareios hajóján voltunk.
- Várj! Dark Heart, állj meg! Ezt nem teheted! Hagyd őt békén, neki ehhez semmi köze! Azonnal gyere vissza!
A műszerfalra csaptam. Dark Heart után akartam lőni, de nem tudtam, hisz a hajót Dareios különleges ruhája irányította. Lerogytam az egyik ülésbe, és a tenyerembe temettem az arcom.
- Figyelj rám, Dareios Noxian. A nevem Edward Holmes, és most két ígéretet teszek. Mindkettőt be fogom tartani. Az első, hogy ha rászabadítod a világra Infernot, megöllek. A második, hogy az az átkozott hajó meg fogja keserülni azt, amit velem tett. És most vigyél haza... Látnom kell, hogy igazat mondott-e.

//Köszönöm a játékot!//