DarkHeart

Ide érkeznek, akik megtalálják DarkHeart-ot.

[A játék csak szemléltetésül szolgál. Ami itt történik, nem történt meg a játéktéren, nem része a játék folyásának.]

Az Orion 2-ről kölcsönzött hajó leszállóautomatikája szépen, alig egy kis döccenéssel rakott le a kisbolygó rücskös felszínére. Jobb volt így leszállni: az űrhajó vezetés nem tartozott az erősségeim közé. Erőteret öltöttem, hogy ne kelljen szkafanderrel bíbelődnöm, és elhagytam a hajót. Ha sejtésem igaz, akkor a hajó vagy mi ott lapul, abban a barlangban. Nem értettem, hogy valaki, akinek ekkora hatalma van, miért bujkál. Az univerzum ura is lehetne. Bár... Talán már abba is belefáradt. Egyesek szerint egyidős a mindenséggel...
A hajó valóban ott volt, ahol sejtettem. Nem volt olyan nagy, mint hittem. Oldalán leszállófények izzottak tompán. Volt egy rámpa, amire ráléptem. A hajó belsejébe jutottam. Egy nagy, szerves panel találtam. Lüktetett. Jobb ötletem híján rátettem a kezem...
Hófehér, vakító térbe jutottam, melynek egyhangúságát csak egy magas alak törte meg. Ránéztem. Nem tudtam eldönteni, férfi-r vagy nő. A ruhái sem segítettek. Nos, gondolom, nem kell, hogy szép legyen...
Fél térdre ereszkedtem előtte és felnéztem rá.
- Üdvözöllek, Dark Heart.

Felvontam sz egyik szemöldököm.
- Nem kell letérdelned Jason Light, hisz te magad se akarsz. Legalábbis ok nélkül nem.

Felálltam. Nem vörösödtem el éppen, de azért kellemetlen volt. Igaz hát a legenda, hogy mindenkibe belelát... Nos, akkor tehát a színlelés mit sem ér. Nyíltan néztem a szemébe.
- Az a legenda járja rólad, hogy aki megtalál, annak teljesíted egy kívánságát. Igaz ez?
Vártam. Féltem. Éreztem, hogy itt bármikor bármi megtörténhet. Ugyan mekkora erőfeszítésébe kerülne, hogy a fehér tér azzá váljon, amitől a legjobban rettegek? Semmibe. Ahogy az sem, hogy végezzen velem. De hát a kockázatot vállalni kell. Vártam. Nem mozdultam, s nem is sürgettem.

Harsányan felnevettem.
- Nem dzsinn vagyok, Jason Light. De a félelmeid valóra váltása még megeshet.

Nagyot nyeltem. Ez elég rossz kezdés volt. Bár... Még éltem. Akkor talán nem lehet olyan nagy a baj. Megint a szemébe néztem, bár ott olyasmit láttam, nos... Mintha az egész univerzumot láttam volna a szemén át. Zavarba ejtő érzés. Megszédültem tőle.
- Akár az vagy, akár nem, ur...nőm? Sajnálom.Nem tudom, a nem fogalmának van-e jelentése vagy jelentősége számodra. Tehát, ha nem is vagy dzsinn... Az a szóbeszéd járja, hogy az arra méltóknak megteszed, amit kérnek. Vagy ez is csak hazugság volna?

- Nem... ez igaz. Tehát te méltó lennél arra, hogy megadjam amire vágysz? - léptem mögé. - Morgana szívét? A telepaták felemelkedését? Tényleges hatalmat? Több erőt? Vagy inkább a múltad az, ami érdekel Jason Light?

Nem örültem, hogy a hátam mögé lépett, de ellenálltam a kísértésnek, hogy megint szembeforduljak vele. Kicsit olyan érzés volt, mint mikor Blaire került az ember háta mögé. tudtam, hogy nem fog hátba szúrni, legalábbis most nem, de azt is tudtam, hogy megvan az esélye. Legközelebb. Vagy akár egy perc múlva.
Összezavarodtam. Pontosan ismerte az összes igazi, nagy vágyamat. De vajon melyik a legnagyobb? már én sem tudtam...
- Nem feleltél a kérdésemre. - mondtam kiszáradt szájjal - Úrnőmnek vagy Uramnak hívhatlak?
Aztán rájöttem, hogy ez talán nem is olyan fontos.
- Nem tudom, méltó vagyok-e rá. A kérésem... Békét akarok. Békét minden faj között. És azt hiszem, ezt csak a mi, a telepaták vezetésével jöhet létre. Mi vagyunk a civilizáció utolsó igazi mentsvára.

Ismételten felnevettem.
- A békét sose teremtheti meg egy faj. Ahogy nem is állhat mások felett. Talán a telepaták a kulcs a jövőhöz, de nem veled az élükön Jason Light. Nézz jól magadba... úgy, ahogy én látok beléd.

Nem kerülte el a figyelmemet, hogy még mindig nem felelt a kérdésemre. Talán egyetértett velem, és úgy gondolta, nem is számít. Ettől valahogy felbátorodtam. Ha már egyvalamiben egyet értünk, nem lehet olyan nagy a baj...
- Látod a lelkem, az elmém, a múltam, és azt hiszem, még a jövőm is. Igazam van? Akkor tudnod kell,hogy jó vezető vagyok. Nem békeidőben... De háborúban talán igen. És félek, ha a békét, a jövőt akarom biztosítani, harc is leszu. De a nagyobb jóért talán... Talán ez elfogadható. Utána... Ha sikerült, és te úgy kívánod... Akkor félreállok. a fajomnak és a többi fajnak az érdekében jöttem. Nem magamért.

- Jason Light, a telepaták elnöke. Látom minden gondolatodat,érzésedet. Ahogy mondtad, a múltadat és a jövődet. Ha békét akarnék, az lenne. De ez... sok más lény szabad akaratát, jövőjét, érzéseit akarod ezzel megváltoztatni.

Bólintottam. Nem tagadhattam, valóban így volt. Most már megfordultam és szembenézzem vele.
- Szabad akarat? Érték. A különböző fajok szabad akaratukból gyilkolhatják egymást. De miért jó ez? Valóban jó? Valóban szükség van arra, hogy a szabad akarat terhe mellett éljünk, és azt tegyünk, amit akarunk? Nincsenek egységes törvényeink, egy gyilkost bármikor felmenthetnek egy eljárási hiba miatt, a Rendfenntartók bárkire halálos ítéletet mondhatnak. ez béke? Ez a szabad akarat jó? Nem lenne jobb egy szigorúbb, rendezettebb utópia, ahol nincs többé szükség erőszakra? Még akkor is, ha ennek több halál az ára?

Halvány mosoly szaladt át arcomon.
- Nem. - válaszoltam egyszerűen. - Még valamit?

Szememben dühös szikra pattant. Nem? Ezt mondta? Ezt merte mondani? Felmerült bennem, hogy vajon el tudnám-e pusztítani ezt a lényt. Nem. A válasz természetesen nem. És nem is akartam megtenni. Hisz ő végtelenül öreg, és állítólag bölcs is. De... Talán csak nem értett meg.
- Nézd... Én jót akarok. Békét. Azt, hogy minden faj egy uralkodó alatt éljen, és ne maradhasson büntetlenül, ha egy telepata morát öl, csak mert nem azonos a fajuk. Ehhez kérek segítséget. De ha nem adod meg... - kezem itt megint dühösen ökölbe szorult - Legalább azt magyarázd meg, miért nem. Miért rossz, amit akarok?

- Mert nem veszel figyelembe mást. Ki gondoltad, és most azt akarod, formáljam a képedre a világot... Oly sokan már előtted... Elbuktak, nem véletlen. Jason Light, a telepaták elnöke, aki még több hatalomra vágyik. Az apád büszke lenne rád. - kacagtam fel.

Most már valóban dühös voltam.engem senki nem nevethet ki! Még egy ilyen nagy erejű őskövület sem!
- Tudom, hogy mi vagy te, Dark Heart. Senki és semmi. Erőd van? Valóban? És büszke vagy rá? Gratulálok hozzá. De ha eljön hozzád valaki, aki változtatni akar a világon, amit hagytál idáig süllyedni, akkor kineveted és nemet mondasz neki. Nem vagyok alkalmas, hogy változtassak? És ki alkalmas? Kicsoda? Vagy ez csak kifogás, hogy semmit se kelljen tenned?

Még hangosabban kezdtem kacagni.
- Kifogás? Abban te előbbre jársz nálam... szegény kicsi Jason. Láttalak, hallottalak. 'Téged mindenki elhagy, tőled mindenki undorodik.' Meg kell hagyni, van öniróniád. - megkeményedtek a vonásaim. - De, ha mégegyszer megemeled a hangodat velem szemben, az apád után küldelek!

Dacosan vállat vontam. Feltettem az életemet és veszítettem. Akkor meg mit számít? De ha nem muszáj, nem akartam meghalni. Viszont valakinek egyszer ki kell állnia ez ellen a zsarnok ellen. Csendes zsarnok... A legrosszabb fajta. Nem tesz semmit, és azt sem engedi, hogy más tegyen.
- Nem hatnak meg a fenyegetéseid. De árulj el valamit. Te mit teszel? Állítólag végtelen a hatalmad, vagy majdnem az. De... Semmit sem teszel. Nem érdekelnek a halandók, sem az a pár hozzád hasonló halhatatlan. Akkor miért vagy? Mi tart életben? Ha valaki ennyire felesleges...

- Nem zsarnok vagyok Jason Light. Csupán hagyom, hogy magatok alakítsátok az életeteket. A saját döntéseitekkel, hibáitokkal és eredményeitekkel. Tegyük fel, hogy hiszek neked, de ugye, ha más nem , mi ketten tudjuk az igazat. Meg adom neked a hatalmat, hogy átérezd mások érzéseit, hogy így tudj nekik segíteni. Ha értük vagy, hát megadom az erőt, hogy tudd, mire van szükségük. Eddigi hatalmad elveszem és cserébe megkapod az átérzés képességét. Minden érzelem, ami a körülötted lévőkben feldereng, azt te is érezni fogod.

Dühösen meredtem rá. Nem érti! Még mindig nem érti!
- Te...Te...Te ostoba! Hát ennyire fogalmad sincs az emberi dolgokról? Sosem voltál halandó? Nem voltál szerelmes, szomorú, bánatos? Ennyire lenézel minket? Szerinted mire megyek azzal, ha ahelyett, hogy erőt és kemény szívet adnál, elveszed az erőmet és meglágyítod a szívemet. Az emberiségnek most nem próféta kell! Egy zsarnok kell, egy igazi hódító! Hát nem érted? Feláldozom magam, hagyom, hogy a történelem mint negatív szereplőre emlékezzen rám... Hogy mindenki ellenem egyesüljön... Ha végre egyesülnek. Ez nem elég jó neked?

- Viszlát Jason Light. - És az elnök tudata, már nem kapcsolódott DarkHeartéhoz.

- Nem! Ne! Várj még! Várj!
De hiába kiabáltam. Már odakint voltam, a hajó fedélzetén. Eltűnt a fehér fény, eltűnt az androgün alak is. Semmi sem volt, csak én, és az az átkozott, pulzáló valami.
Dühösen csötettem kifelé. hogy merészeli? Pont engem... Megalázni... Ostoba!
Odakint támadt egy ötletem. Ha belehalok is... Ezt megkapja! Megérdemli a vén, felfuvalkodott, ostoba barom!
A hajó borítására fektettem a tenyerem. Felkészültem. A hajótest igen nagy volt, és nem volt kétségem afelől, hogy a benne lakó tudat harcolni fog. Mély levegőt vettem... És nyitottam.
Először semmi sem történt. Újra megpróbáltam. Semmi. Aztán elkapott valami, egy hangulat... Csendes derű, és a lenézés keveréke... Kuncognom kellett, de azt sem tudtam, kin vagy miért... Aztán megértettem. Megtette! Tényleg megtette! Nem voltam képes nyitni. Átérzővé tett, egy gyenge senkivé!
Könnyek folytak a szememből, ahogy elhagytam a kisbolygót. Hogy tehette ezt? Ezt még... Ezért még... Megtalálom a módját, hogy elpusztítsam!

//A játéknak vége. Ha Jason komoly jelentkező lett volna, a játékban a továbbiakban azt a képességet birtokolhatná csak, amit Dark Heart adott neki. És ez bármelyik jelentkezővel megeshet, mint ahogy bármi más is. Nincs garancia arra sem, ezt kihangsúlyozom még egyszer, hogy az a karakter, aki DH elé járul, élve elhagyja a fedélzetet és tovább játszhat a játéktéren.//

Miután betápláltam a koordinátákat az űrhajóm számítógépébe, majd feltankoltam magam minden eshetőségre élelemmel és vízzel, meg üzemanyaggal, neki indultam, hogy kísérletet tegyek arra, hogy találkozzam egy élő legendával.
Hector szavai után csak reménykedtem, hogy megtalálom a kisbolygót a megadott helyen, hiszen nem volt semmi sem biztos.
De ott volt! Persze ettől még Dark Heart nem biztos, hogy itt van, de hát legalább nem vertek át.
Miután leszálltam és leállítottam a hajtóműveket, még egyszer utoljára végig gondoltam, hogy tényleg ezt akarom-e, de végül egy nagy szusszanás után felálltam és felvettem a szkafanderemet, hiszen itt nem volt légkör.
Előtte még adtam Lorinak enni, meg inni és még utoljára egy kis nasit is, hiszen talán nem jövök vissza.
Nem sok lehetőség volt, ha a felszínen nem láttam semmit, így az egyetlen barlang felé mentem, amit találtam.
Beléptem a és körbeölelt a sötétség. Felkapcsoltam a fejlámpát, hogy lássak is valamit.
Egy hajó feküdt ott leeresztett rámpákkal. Kis habozás után felmentem és egyenesen a vezérlőterembe lépkedtem, amely üres volt, de az egyik panelen, mintha egy kéz alakú rajzolat emelkedett ki, rátettem a kezem és .......és egy üres térben találtam maga, előttem pedig egy alak állt. Csak egy valaki lehetett.
- Öööö.....- nyögtem ki nem éppen kreatívan, hiszen eszembe jutott, hogy gőzöm sincs, hogy kéne köszönteni egy ilyen hatalmas lényt. - Köszöntelek Dark Heart! - hajoltam meg felé tisztelettudóan és mi tagadás felettébb izgatottan.

A férfi felé lépdeltem.
- Mathias Gilmoore... Nem vagy te ilyen tisztelettudó... Vagy az èn hatalmam már túl nagy ahhoz, hogy ne légy megfontolt? Esetleg a kèrèsedet tartod olyan jelentõsègünek, hogy ennyire meg kelljen dolgoznod èrte?

A szavai kicsit mellbe vágtak, hiszen úgy beszélt rólam, mintha mindent tudna rólam, így nem kicsit zavarba jöttem, de aztán igyekeztem összeszedni magam és válaszolni.
- Hát általában tényleg nem vagyok az, aki ad az ilyen formaságokra, de te.....Ön.....nem tudom, hogy mit mondjak, .....csak mendemondákból ismerjük, és ott olyan ősinek és nagyhatalmúnak írják le, hogy azt hiszem, ezt a tiszteletet most komolyan gondoltam.
A mondanivalóm végére már határozottabb voltam és már a fejemben az a kis hang sem akart már rábírni, hogy hanyatt-homlok meneküljek.
- A kérésemnek is csak akkor van jelentősége, ha tényleg igaz ez, és ezért szívesen dolgozom is meg. - tettem még hozzá.