DarkHeart

Halkan kuncogtam.
- Mit szeretnèl? Bizonyítsam be, hogy mindenható vagyok? Az már nem is elèg, hogy az elmèdet kiragadtam a testedbõl? - intettem, mire egy kèp formálódott a ködben, ami a fèrfi transzban lèvõ testèt mutatta. - De, ha mègis inkább menekülnèl...

Nem tudtam, hogy ez a kuncogás jó jel, vagy éppen rossz, de mikor egy intésére megjelent az a kép........végig futott a hideg borzongás a hátamon és nagyot nyeltem, hogy a kiszáradt torkomat megnedvesítsem és meg tudjak szólalni, hiszen ezek szerint még a fejembe is belelát. De hát mire is számítottam!
- Nem......azt hiszem nem szükséges több demonstráció. - szólaltam meg rekedten kicsit. - És ha már eljutottam idáig, akkor nem futamodom meg. - húztam ki magam és a hangom is határozottabbá vált. - Csak nehéz elhinni, hogy mégis létezel....létezik a nagy Dark Heart és én itt állok vele szemtől szembe. - nézek rá most nyíltan.

- Hát... ha úgy nèzzük, lehet, hogy nem is vagy itt. Van nèhány igen fejlett telepata... De tètelezzük fel, hogy mègis igaz. Ès innen hogy akarsz továbblèpni Mathias Gilmoor?

- Hogy , hogyan akarok tovább lépni? - néztem rá értetlenül. - Hát....ööö.....nekem azt mondták, vagyis úgy hallottam, hogy.....- bizonytalanodtam el megint.
Ez a nő mestere annak, hogy miként tartson folyamatosan kétségek között, ennyit már nem nyökögtem nagyon régóta.
- Szóval úgy tartja a legenda, hogy ha megtalálja valaki Dark Heart-ot, akkor lehet hozzá egy kérése. - fejezem be végül megemberelve magam. - Persze tudom, hogy nem biztos az, hogy teljesíted és akár rosszra is fordulhat a dolog,....nagyon rosszra, mármint nekem. - teszem hozzá gyorsan. - De ennél tovább valahogy sosem gondoltam- vallottam be lehajtott fejjel.

- Pàr ezer ève már nem olvasgatom a prófèciákat... - mosolyogtam. - Ugyan Mathias Gilmoor, gondoltàl te ennél tovább. Mègha azt nem is gondoltad olyan komolyan...

~ Hogy én mennyire utá......nem rajongok a telepatákért! ~ ejtettem meg egy kisfiús vigyort Dark Heart felé a szavaira.
- Hát igen, úgy látszik előtted tényleg nincsenek titkok, de hát csak ábrándoztam. - mondtam végül kissé kényszeredetten. - Arról, hogy mi lenne, ha teljesülne a kívánságom, de abban igazat mondtam, hogy arra nem gondoltam, hogy konkrétan mi lesz az után, ha elmondom miért jöttem. Teljesíted? Elzavarsz? Megölsz?......Nem, bár mindegyik felmerült bennem, de nem gondoltam végig. Persze reménykedni, mindenki reménykedik, nem igaz?

- Mèg egyik lehetõsèget sem zártam ki Mathias Gilmoor. - keztem mászkálni. Mikor a háta mögè èrtem szólaltam meg újra. - Aki idejön, mind ábrándokkal èrkezik. A kèrdès az, vajon mit kèrnek vègül. Amit kigondoltak, vagy amit valójában szeretnènek?

Most, hogy kezdtünk közeledni a témához, úgy éreztem, hogy már nincs veszteni valóm és kezdtem megnyugodni. Igaz ez olyan, a halálra ítéltek nyugodtsága volt, de hát már az is valami.
- Azt hiszem, ha belelátsz a fejembe, akkor tudod, hogy ez a kettő nálam egybe esik. Igaz, hogy mikor elindultam, hogy felkutassalak, csak egy izgalmas kalandnak ígérkezett és nem számítottam rá, hogy tényleg sikerül, de az akkor megfogalmazódott kérés még mindig ugyan az, bár kicsit módosult, ahogy egyre több bölcs emberrel beszéltem menet közben. - bólintok a felvetésére, miközben csak a szememmel követem, majd hagyom, hogy a hátamba kerüljön.
Ha mégis meg akar ölni, úgy sincs esélyem vele szemben.

- Valóban, Mathias Gilmoore? Tènyleg ugyanaz volna? Hisz az imènt mondtad: sok bölcs lènnyel beszèltèl. Az olyanoknak pedig rendszerint jó a begolyásoló kèpessègük... Neked pedig elèg sok a sèrelmed...

- Igen. - bólintottam elgondolkozva. - Természetesen igazad van, de nem hiszem, hogy befolyásolni akartak volna, vagyis...... - haboztam, - ez így tényleg nem lenne a valóságnak megfelelő, hiszen befolyásoltak, csak azt hiszem a jó irányba. - tettem hozzá. - Viszont a sérelmeimet nem veled akarom megtoroltatni, és azt hiszem ez nem is menni, igaz? Bolond lennék egy ilyen alkalmat elpazarolni, ilyen "apróságra", mert feltételezem Amets királynőre gondolsz. De nem haltam bele, csak okultam belőle és ha a fejembe látsz, gondolom te is látod, hogy igazat mondok. Nem kívánom a vesztét.

- Sok nõ alázott már meg tèged Mathias Gilmoore... Senki konkrètra nem gondoltam. Ám... közel se biztos, hogy amit akarsz, azt èn megadom. Talán pont azèrt, mert túl nagyot álmodtál...

Igaza van, mint mindig, hiszen jobban tudja mi van a múltamban, mint én magam, és bár nem felejtettem el mit tett velem Blaire, de a királynő kegyetlensége ezt kicsit háttérbe szorította.
Viszont Dark Heart szavai nem biztattak semmi jóval, de hát erre számítanom kellett már akkor mikor idejöttem.
- Igen, lehet, hogy túl nagyot álmodtam, de hát pont ezért jöttem hozzád. - húztam egy mosolyra a szám, most először. - Kisebbel nem is mertelek volna zavarni. - bókoltam a nőnek, legalábbis most ilyen alakban állt előttem.

- Èrdekes, hogy a sèrelmek után, amiket nők okoztak neked Mathias Gilmoore, bennem mègis egy egy nőt látsz. - kezdtem ismét mászkálni. - De... tèrjünk a tárgyra... Mit szeretnèl tőlem? Jól fontold meg a választ... Talán bármit megkaphatsz...

Érdekes és kicsit idegesítő is volt, ahogy mindig kimondta a teljes nevemet, mint aki nincs hozzászokva az emberek által használt rövidítésekhez, de hát ezt persze nem szándékoztam az orra alá dörgölni, hiszen úgy is kiolvassa a fejemből, igaz? Ártatlanul rámosolyogtam Dart Heat-ra.
- Attól, hogy voltak rossz tapasztalataim, még nem fogom gyűlölni a női nemet, hiszen nagyon kellemes tapasztalataim is voltak velük. - mondtam sokat mondóan, de aztán elkomolyodtam a kérdésére.
- Ettől nem fog megváltozni hirtelen a kérésem. - ráztam meg a fejem határozottan. - És már párszor átrágtam magam rajta, csak abban bizonytalanodtam el, hogy én vagyok-e ennek felvetésére a legalkalmasabb? De most már mindegy, itt vagyok, így elmondom. - néztem nyíltan a szemébe.
- Azt szeretném kérni, hogy a morák is tudjanak a fényben járni, azaz ne okozzon számukra problémát elviselni a napfényt. - böktem ki. - És.....és én ennek fejében szívesen lemondanék az élőlényekből való táplálkozásomról. - teszem hozzá halkan.

- Változtassam meg egy egèsz faj genetikàját ès törjem meg több ezer èv törzsfejlõdèsèt? Èrdekes gondolat. - álltam meg a fèrfi előtt. - De ez se törölnè el azt a számtalan èjszakát, amit a kis Mathias Gilmoore sírva aludt át... Ahogy az anyádat se hozza vissza...

- Nem, nem hozná vissza és a múltat sem törölné el. - ráztam meg elkomorodva a fejem. - Ez igaz, de esélyt adna az új generációnak, vagy azoknak, akik változtatni akarnak, vagy szeretnének. - vágok vissza gyorsan. - Hiszem, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki így gondolja.
Bár én csak egy egyszerű űrcsavargó vagyok, azért nem dugom a homokba a fejem és négyszáz év nagy idő, ahhoz, hogy sokat tapasztaljon az ember.
Nem vagyok politikus, és sosem lennék az, de tudom min mentem keresztül, ahogy Dark Heart oly finoman emlékeztetett rá. Talán másnak nem kéne.

-Nocsak... milyen önzetlen. Felajánlom, hogy elbúcsúzz az èdesanyàdtól, te pedig makacsul a moràk megváltoztatását kèred. Vagy ez mègis önzès volna? Csúnyán váltatok el... talán, ha mèg utoljára elmondhattad volna, hogy szereted...

Mikor már azt várom, hogy most aztán vagy teljesíti a kérésemet, vagy csak egyszerűen kinevet, akkor olyan ajánlattal áll elő, ami alaposan szíven üt.
Hát persze, hiszen úgy látszik az életem nyitott könyv előtte, de ez akkor sem volt fair a részéről.
Azonnal felrémlett előttem annak az estének a képe, pedig már olyan hosszú idő telt el azóta. De igaza volt Dark Heatnak, nem tudtam soha feledni, hiszen megbocsátani sem tudtam magamnak. Túl önző voltam, csak magamra gondoltam, a kicsinyes sérelmeimre.
Bénultan álltam a nő előtt és nem tudtam megszólalni. Igen csábított a lehetőség, bár nem tudtam tényleg képes lenne-e rá, de ha mégis.........
- Talán.......talán Ő ....ő nem annyira kegyetlen, mint én voltam, és meg tudott nekem bocsátani. - suttogtam rekedten.
~ Mathias, nem lehetsz önző, ahogy akkor voltál! ~ mantráztam közben magamban.
- Nem vagyok önzetlen, csak próbálkozom, talán, hogy itt a lehetőség valamit visszaadhatok. - rázom meg a fejem keserűen.

-Tènyleg úgy gondolod, hogy segìt a világon a kèrèsed Mathias Gilmoore? Hogy pont neked van jogod ezt eldöntened? Háborúk törtek ki azèrt, mert valakik úgy vèltèk tudják mi kell az emberisègnek... vagy, hogy milyen az ideális ember.

- Igen és nem. - válaszoltam még mindig kicsit zaklatottan az előbbiek után. - Igen, úgy gondolom, hogy, ha ez segít a morákon, akkor talán a világon is, és nem, nem vagyok benne egyáltalán biztos, hogy az én feladatom vagy kompetenciám ezt eldönteni, de én vagyok itt. Azok, akik talán okosabbak és bölcsebbek nálam, vagy nem hisznek benned, vagy nincs bátorságuk eléd állni. - válaszolom a nőre nézve. - És én nem gondolom, hogy ettől a morák ideálisak lennének, hiszen ugyan olyanok lennének, mint más emberek, rosszak, jók, boldogok és búsak, szegények és gazdagok. Egyébként sem tudom, milyen is lenne egy ideális ember. - ráztam meg a fejem.

- A morák nem emberek Mathias Gilmoore. Viszont, ha megadom nekik, hogy a nap fènyèben fürödhessenek, elveszik az a kis elõny, amit az emberek birtokolnak velük szemben. Nem... nem teszem meg. De neked megadhatom. Akár ingyen... vagy az èletedèrt cserèbe... Mondjuk kapsz egy èvet úgy, hogy a nap nem sebez meg, majd meghalsz. Vagy emberrè teszlek... vagy szörnnyè, minden hónap 5. napjára. Mèg válogathatsz is - mosolyogtam.

- Én sem azt mondom, hogy azok, de kicsit közelebb kerülhetnének hozzájuk, bár akkor a telepaták és a metamorfok „emberiességét” is meg lehetne kérdőjelezni, ha nagyon a másságot vennénk alapul, nem? – kérdeztem vissza kicsit merészebben, de aztán a következő szavai rádöbbentettek, hogy korán bíztam el magam, mert rögtön szembesültem azzal, hogy kivel is állok szemben.
Elkeseredve hallom, hogy elutasítja a kérésemet, de hát ez is benne volt a pakliban, de a részemre tett felajánlása sem tölt el jobb kedvvel.
- Hát ha választhatok, az „ingyen” az jobban tetszik, de gondolom nem ez az opció az, amit ajánlani akarsz igazán, mert akkor a többit fel sem soroltad volna. – nézek rá kérdőn, remélve, hogy még sem olyan kegyetlen, mint ahogy a legendák tartják, bár annál mindenképp jobb a helyzet, mint ha itt helyben végezni akarna velem.

- Én nem is faj szerint teszek különbséget Mathias Gilmoore. Az ajánlatom pedig... - kezdtem ismét fel-alá járni lassan - lehet akár még ingyenes is. Tudod... én látom mit gondolsz, tudom mit akarsz... de vajon te elég bátor vagy szavakba önteni?

- Ezek szerint még sem vagy az a szörnyeteg, mint akinek sokan hisznek? - mosolyodtam el a járkáló nőre nézve. - De, ha tudod mire gondolok, akkor miért kérded? Annyi minden jár a fejemben mostanában, és annyi minden történt is velem, hogy nem tudom, melyik az amihez bátorság kéne kimondani. De gondolod, ha ide elmertem jönni, akkor ez most visszatartana? - ráztam meg a fejem, mert most tényleg nem tudtam mire gondol.
A legjobban azonban Hotep-et sajnáltam, hiszen mikor az elhatározásom megszületett, hogy azt kérjem Dark Heat-tól, amit kértem, talán neki okoztam volna ezzel a legnagyobb örömet. Borzasztó lehet egy olyan rendet képviselni, amit soha nem tapasztalhatott meg, még sem hallottam panaszkodni soha.
De most vártam, hogy az előttem megelevenedett legenda vajon, hogyan dönt, a sorsom a kezében volt.

- Jobb napjaimon nem. - mosolyogtam. - Ellenben egy lényre se szánok sok figyelmet... hisz múló szeszély mind. Tehát hallgatlak: Akarod-e, hogy fényben járó morává tegyelek és mit volnál képes áldozni ezért Mathias Gilmoore?! - hangom már kissé türelmetlenebb, mérgesebb volt.