Bár

Italokat szolgálnak fel és eközben választani lehet a lányok/fiúk/androidok közül.

Ma éppen szabadnapos voltam és így hódolhattam kedvenc szenvedélyemnek, hogy gyűjtőkre vadásszak. Ebből az okból kifolyólag már régóta el akartam ebbe a bárba is látogatni, mert ahol a szóbeszéd szerint enyhén kétes üzleteket folytatnak, ott mindig el lehet csípni egy-két elejtett szót, ami talán újabb prédához vezet. Igazán szerettem volna megtudni már, hogy hol rejtőznek a magamfajták, mert, hogy van valahol egy búvóhelyük, abban biztos voltam, hiszen rendre fel-fel tűntek a városban. Abban is biztos voltam, hogy jóval többen vannak, mint amennyiről bárki is tudhat, csak meg kéne őket találni. Valami jó módszer kéne a beazonosításukra, de sajnos, ahogy rólam sem sejti senki ki vagyok, úgy én sem látok bele másokba. Azt hiszem, talán egy telepata gondolatolvasó képessége egészen jól jönne nekem.
Ezen morfondíroztam, miközben helyet foglalva rendeltem magamnak valami pancsolt whiskey-t és a hátamat a pultnak vetve szemlélni kezdtem a teremben lévő társaságot.

A befektetéseimet szeretem szemmel tartani és az irányítás is az én kezemben volt a legjobb helyen. Mióta az a telepata... hm..., azzal az érdekes képességgel megkeresett, hogy osszuk meg a Marsot és irányítsuk ketten... Ha nem az lett volna, aki, már képes lennék egy gondolattal földet rengetni.
A katakombákból már elegem volt. Én ezért is nem tartózkodom ott a kelleténél többet. És én, meg is tehetem.
Az egyik alul öltözött lányra néztem. Az emberi testnek vannak szükségletei. De most, inkább a gyomrom korgott. Valahol undorító, még a humanoid férgektől is, ez a lealacsonyodás. Kiárusítják magukat... de hát én ebből élek, nem is rosszul. De egy gyűjtőnek se engedném, hogy azt tegye, amit ők.

Nem volt titok előttem, hogy itt mivel keresik az igen csak lengén öltözött fiúk, lányok a kenyerüket és bár igen csak csábos testeket lehetett látni néhol felbukkanni a diszkréten megvilágított teremben, én most nem ezért voltam itt, így nagyon nem is csorgattam a nyálamat, mint sokan az asztaloknál, vagy a színpad előtt.
Viszont feltűnt egy komor tekintetű férfi, aki úgy nézegette a vonagló és félig meddig pucér testeket, mint az árus a piacon. Nm vágyat láttam a szemében, hanem inkább valamiféle megvetést, amit itt ezen a helyen, elég nehéz volt hová tenni.
Magamhoz intettem a pultost és pár dollárt odacsúsztatva neki a férfi felé intettem.
- Ki ez az ember? Ismered?
Volt már tapasztalatom bőven az ilyen fickókkal, akik aztán egy sötét sikátorban erőszakolnak vagy gyilkolnak. Hiába nem voltam szolgálatban, azért most is igyekeztem kiszűrni a veszélyes elemeket. És ő beletartozott a szórásba, így nem vettem le róla a szemem, bár ezt igyekeztem nem túl feltűnően tenni, míg a csapos válaszára vártam.

Feltűnt, hogy valaki figyel. Ez érdekes. Pont itt, a saját helyemen... Vajon hagyhatom ezt? Aligha. Kértem egy pohár whiskey-t, a legjobb minőséget, amit itt kaphattam, és egy szelet pizzát. Emberi táplálék, de meglepően finom. És az ide járók nagyon kedvelik. Nyilván, mert egészségtelen. Ezek a férgek meglepő lelkesedéssel teszik tönkre magukat...
A poharamat az engem figyelő fiatalemberre emeltem. Még mosolyogtam is hozzá. Aztán belekortyoltam a borostyán italba, és kiélveztem a zamatát. Már-már megértettem az embereket. Hiába káros, nagyon kellemes.
Kíváncsi voltam, vajon a fiatalember megpróbál-e ellenem valamit teni, ha úgy véli, gyanúsan viselkedem. Az szórakoztató volna. Vajon milyen választ kapott az alkalmazottamtól?

Úgy láttam azért nem sikerült észrevétlennek maradnom, mert a fekete ruhás férfi felém emelte az italát, miközben érdekes mosoly ült az arcán, amitől nekem meg felállt a szőr a hátamon. Most már biztos voltam benne, hogy nem tévedtem, veszélyes emberrel állok szemben. Bár az, hogy ember-e egyáltalán, az majd kiderül.
A csapos közben egy pillantást vetett a pénzre, majd a fickóra, aztán megint a pénzre, majd határozottan vissza tolta elém, miközben olyan jéghideg pillantással jutalmazott, mintha a hátsófelébe akartam volna feldugni, nem pedig megvesztegetni.
- Az úr ott, Mr. Scott Zahn a hely tulaja. - mormolja komoran. - És általában nem szereti a kíváncsiskodókat, vagyis mondhatni sosem szereti őket, így jobb lesz, ha meghúzza magát az úr, vagy távozik.
Rá emeltem a szememet és vigyorogni kezdtem, majd a pénzt felém csúsztató kezére tettem a kezem és erősen szorítani kezdtem, egészen addig, míg vörösödni nem kezdett a feje.
- Azt majd én eldöntöm barátom! Magának az a dolga, hogy kiszolgáljon, nem az, hogy tanácsokat osztogasson, és egyébként, meg nagy ívben teszek a főnökére, hogy mit szeret és mit nem. - emelem meg a másik kezemmel én is a poharam és továbbra is vigyorogva emelem a tulaj felé.

A férfi szemtelensége dühítő volt. Mély levegőt vettem, hogy le tudjak nyugodni. A képességem nem indult be, pedig régen már megolvasztottam volna valamit. Mondjuk a fiatalember fél szemét.
Hiába fogtam vissza magam, azért ezt nem hagyhattam annyiban. Felálltam, kezemben a poharammal. A pizzaszeletet az asztalon hagytam. Ha szükség van rá, majd megmelegítem.
Odasétáltam a fiatalemberhez és az alkalmazottamhoz. Arcomra megtévesztően kedves mosoly ült ki.
- Kedves uram, ez bántalmazás. Kérem, engedje el az úriembert. Kidobathatnám innen, de nem vagyok ilyen civilizálatlan. A következő italát a ház állja. Feltéve, természetesen, ha elnézést kér az inzultált úriembertől. Máskülönben én magam távolítom el innen.

A számításom bevált és Zahn azonnal az alkalmazottja segítségére sietett, hiszen meg kellett mutatnia, hogy ki az úr a háznál, különben oda a tekintélye.
Mindezt persze olyan hideg mosollyal, hogy a köztünk lévő levegő is lehűlt pár fokot.
Még mindig mosolyogva először rá, majd a csapos vörös fejére néztem, majd szép lassan elvettem a kezem, mire a férfi gyorsan arrébb lépett, hogy nem érjem el.
- Ha ez úriember, akkor én vagyok a kis herceg vagyok! - néztem az alakra megvetően. - Ha maga itt a tulaj, akkor megválogathatná a személyzetet, hiszen ez itt fenyegetett engem. - intettem lazán a pultos felé. - És eszemben sincs elnézést kérni tőle, inkább úgy gondolom talán fordítva kéne megtörténnie. - nézek Zahn-ra fagyosan most már. - És már értem miért van ennek a helynek rossz híre.
Arra, hogy maga távolít el engem innen, azért jót mosolygok és alaposan végig mérem.
- Én a mag helyében nem kekeckednék egy rendfenntartóval, mert még megütné a bokáját és sűrűn lenne errefelé ellenőrzés.

A férfire néztem, aki a kezét dörzsölgette.
- Ki van rúgva -mondtam.
Nem azért, hogy a szemtelen embergyermeknek kedvezzek. Egyszerűen nem tűrőm, ha bármi gond akad a házam táján. Ami pedig az emberférget illeti...
- A Rendfenntartók, tudtommal, egy hivatalos szerv. amennyiben maga hozzájuk tartozik, úgy ennek a hivatalos szervnek a nevében most megfenyegetett egy civilt, minden különösebb ok nélkül. Valóban azt akarja, hogy eltávolíttassam a posztjából, vagy pedig veszi a fáradtságot, és megpróbál civilizált emberként viselkedni, mielőtt mérges leszek magára?
Mert ha mérges leszek, tettem hozzá gondolatban, az neki nagyon, de nagyon rossz lesz. Ki tudja, még talán valami hasznos képességet is elvehetek tőle... Igazán kellemes lenne. Mint ahogy az is, ha egyszerűen csak letépném a fejét. Igazán nem vagyok válogatós.

Kárörvendő mosolyra húzódott a szám, ahogy a férfi hidegen tekintve az alkalmazottjára, rövid úton kipenderítette. Nem, igazából nem annak örültem, hogy egy ember az utcára került miattam esetleg, hanem annak, hogy a tulaj így meghátrált.
De aztán rá kellett jönnöm, hogy szó sincs róla, ez csak egy kegyetlen ember játéka volt, hogy ezt is megteheti, aztán viszont velem próbálkozott.
- Jól tudja uram. – bólintottam a szavaira. – A Rendfenntartók tényleg egy hivatalos szerv, de, hogy én megfenyegettem volna bár kit is? Magának minden bizonnyal rossz a hallása, nem ártana megvizsgáltatni, mert az komoly bajok forrása lehet. – mondtam neki aggodalmas arccal, mint akit tényleg érdekelne a dolog. – Csak egy a probléma ezzel a dologgal, amit itt rám akar kenni, hogy ezt bizonyítani is kéne. – vonom meg a vállam. – És én, a vendégei a megmondhatói, semmi olyat nem tettem, ami, ahogy Ön mondta „civilizálatlan” lenne, hiszen csak beszélgetünk, nem? – nézek vissza legalább annyira jegesen a tekintetébe, mint ahogy ő néz rám. – De az igazán gyanús, hogy egy iszogató rendfenntartótól is ennyire bepánikol és kirúgással fenyegeti, nagyon gyanús. – nézek körbe, mint aki keres valami nem odaillőt. – Talán tényleg érdemes körülnézni magánál kicsit behatóbban is.
Nem akarom nagyon túlfeszíteni a húrt, hiszen nekem sincs bizonyítékom, csak a pasas viselkedése és a több éves tapasztalatom, de az biztos, hogy van valami rejtegetni valója és ha nem most, akkor később érdemes a hátsóbejárat felől is körbenézni. Most csak arra vagyok kíváncsi, hogy meddig menne el, bizonyíték nélkül, de azért a fegyverem közelében tartom a kezem.

Felnéztem, majd oda is mutattam, ahol a tekintetemet megpihentettem.
- Látja? Az egy biztonsági kamera. Ott, ott és ott - mutattam még három pontra - Szintén van egy-egy. Nincs semmi szükségem tanúkra ahhoz, hogy bebizonyítsam, ön inzultálta az egyik alkalmazottamat. Tudja, a lányom is Rendfenntartó. Van némi rálátásom ezekre a dolgokra. Épp ezért ajánlanám, hogy húzza meg magát, mert az, ami oda van írva, vagyis, hogy a "A kiszolgálást tetszés szerint megtagadhatjuk", bizony fokozottan érvényes a bajkeverőkre. Ne feledje, ez magánterület, és akár birtokháborítónak és vélhetem, ha például még egyszer a fegyvere közelébe kerülne a keze. Annak pedig nagyon nem örülne. Kérem, viselkedjen.

Nem igazán mondhatom, hogy meglepett, mikor elkezdte mutogatni a kamerákat, hiszen ez csak természetes volt, minden ócska lebujban voltak már felszerelve, így itt sem számítottam másra. Persze azt is tudom, hogy ezek csak akkor működnek, ha a tulaj jól felfogott érdeke úgy kívánja és akkor ne, ha éppen valami piszkos ügyletet intéznek, így ezt nem igazán veszik számításba sehol. Na meg ma már ragyogóan lehet hamisítani is ilyeneket, arról nem beszélve, hogy egy kis kézszorongatás miatt még egy enyhe fejmosást sem kapok. Ha ilyen kisebb kihágások miatt rugdosnák a seggünket, akkor nem lenne már Rendfenntartó a Marson. Az viszont meglepett, hogy a lánya is a mi sorainkat erősíti, így egy kicsit visszább vettem, már nem azért mert megijedtem tőle, hanem először jobb körbejárni a dolgot, hogy mi igaz belőle.
- Nem kell hőbörögni és felkapni a vizet öregem. - emeltem el a fegyverem közeléből a kezem, egyelőre. - Ha nem lennénk ilyen aggilisak, akkor a maga hátsóját sem védené meg senki. A kamerákat meg feldughatja. - vonom meg a vállam. És különben is, még mindig békésen beszélgetünk, nem? Milyen bajkeverésről beszél?
~ A nevét meg megjegyzem és ha visszamentem a laktanyába akkor utána nézek ennek a lánynak. Érdekes összefonódás is lehet ebből.~

Hidegen elmosolyodtam. Milyen szívesen sütném meg ezt a kis tökfilkót... De hát sajnos nem tehetem. Legalábbis itt és most nem. Ami nem garancia arra, hogy egyszer egy sötét sikátorban nem teszem meg ugyanezt...
- Nekem az véleményem, hogy ha egy férfi betér a báromba, megfenyegeti és bántalmazza az alkalmazottamat, azután a fegyveréért nyúl, miközben hozzá beszélek, igenis ok arra, hogy, ahogy maga fogalmazott, "felkapjam a vizet". Most pedig szeretném tudni a nevét és rangját, hogy utánanézhessek, valóban Rendfenntartó-e, vagy csak ellopott egy kabátot egy rendfenntartótól.
És persze tudni fogom, ha hazudik, gondoltam. És akkor... Nos, akkor majd kihívom a klub mögé, hogy megbeszéljük a dolgainkat. Aztán visszajövök ide. Egyedül.

Persze számítottam rá, hogy ez a kis visszavonuló, amit bemutattam neki, nem fogja lecsillapítani, hiszen egyáltalán nem olyannak néz ki, akibe egy kis empátia vagy együttérzés szorulhatna. Ez az ember látszatra is élvezi, ha kegyetlenkedhet, bár én nem ijedtem meg tőle.
- Nem tudom milyen fegyverért nyúlásról beszél. Én csak fenyegetve éreztem magma a maga részéről és ezt a viselkedését a kamerák is, amire oly nagyon hivatkozik, megerősíthetik, így csak meggyőződtem róla, hogy ha kell kéznél van, de nem húztam elő és nem fenyegettem meg vele. – nézek rá most már majd nem derűsen, hogy sikerül kellően felhúznom. – Egyébként sem kéne egy magafajtához elővenni a fegyverem. – vonom meg a vállam.
Ha megüt, akkor már van okom intézkedni, de szerintem ezt ő legalább olyan jól tudta, mint én, így csak sötét tekintettel igyekezett megrémíteni, meg a hatalma fitogtatásával.
- A nevem Jimmy O’Connor és nincs még rangom, és nyugodtan utána nézhet, egészen szép múltam van már a csapatnál. – mosolyodom el, hogy lássa nem tojtam össze magam a szavaitól. – De, ha annyira jó vendéglátó, akkor kérem az italomat és, ha megbocsát akkor még elintézem folyó ügyeimet is. De nyugodtan várjon meg, klassz magával cseverészni. – állok fel és ha nem lép arrébb igyekszem megveregetni a vállát, ahogy elmegyek mellette.

Hagytam,hogy hozzám érjen. Belül undorodtam egy efféle emberféreg érintésétől, de arcomon csak semleges kifejezés volt látható. Kitöltöttem neki a kért italt, és leraktam a pultra. Ellenálltam a kísértésnek, hogy beleköpjek. Vártam, hogy visszatérjen. Mikor ez megtörtént, megtévesztően barátságos mosollyal néztem rá.
- Arra gondoltam, hogy eltekintek a kínos magatartása okozta kellemetlenségektől. Elvégre egy felnőttestbe bújt gyermek, aki csak a testületével takarózik, nem jelenthet gondot egy felnőtt férfinek, mert az a férfit is minősíti, legalább annyira, mint az elkényeztetett gyermeket. Persze más volna a helyzet, ha maga volna annyira gerinces, hogy odakint, a klubom mögött kiálljon velem egy férfias verekedésre, amibe nem keverünk semmilyen hivatalos szervet, de hát erre eddig nem mutatott hajlandóságot.
Karjaimat összefontam magam előtt. Továbbra is mosolyogtam, mint egy kedves vendéglátó a fizetővendégre. Egyáltalán, akart ez a féreg fizetni? Annyi becsület csak van benne...

Még elmentemben láttam, ahogy nekiáll és kitölti az italomat, saját kezűleg és ez igen csak széles mosolyt csalt az arcomra. Viszont, mikor pár perc múlva visszatértem, azért nem állt szándékomban meg is inni, hiszen isten tudja milyen vidám kis tréfa jutott közben eszébe, míg oda voltam.
Mikor mosolyogva fogadott már az gyanús volt, de amikor elkezdte mondani a sértőnek szánt mondókáját, hát csak egyre jobban vigyorogtam rá. Hogy én ilyen szöveget, hányszor, de hányszor hallottam már! Miért nem lehet egyszerűen megmondani, hogy barátom, te most a lelkembe gázoltál, állj ki velem egy meccsre és rendezzük le! Nem, csűrjük, csavarjuk, sértegetünk még előtte egy kicsit, hogy kellő hangulatba kerüljön a kihívott.
- Oké, oké! – emelem meg a kezem, hogy megállítsam a további próbálkozást. – Hogy lássa, kivel van dolga, elfelejtem, hogy egy hivatalos embert sérteget egyfolytában és elfogadom az ajánlatát. Küzdjünk meg, mint férfi a férfival, egy jó kis adok-kapokkal. – állok meg vele szemben. – Gondolom már van erre valami bejáratott helye, hiszen sok ember lehet aki nem bírja a képét. – szúrok azért én is egyet. – Ha én győzök, akkor a vendége voltam haver, ha nem…..hát akkor így jártam. – tárom szét a karomat.
Persze nem először bunyózok, így nincs okom tartani a fickótól, bár lehet, hogy neki is vannak rejtett képességei. Egyáltalán nem szeretném lebecsülni.
- Tőlem mehetünk.

Ahogy korábban a dühömet,úgy most az örömömet is palástoltam. Felnőtt életem legnagyobb részében foglalkoztam az emberi harcművészetekkel, és ennyi idő alatt nem egynek a mesterévé váltam. El kell ismernem, hogy bár kevés dolog van, amihez az emberek értenek, azért van, amihez mégis. Az alkoholos italok elkészítéséhez, és egymás bántásához. Mindkettőt meglepő lelkesedéssel végzik.
- Nos, nekem itt kint, a klub mögött is megfelel. Van ott egy sikátor. Nem túl széles, de azért el lehet férni.
Megkerültem a pultot, kiléptem mögüle.
- Mondja csak, szolgálatban van?-kérdeztem - Mert ha igen, nem volt okos dolog alkoholos italt fogyasztania. Ezért még maguknál is fegyelmi jár, nemde? Ha pedig nem... Nos, akkor ön nem hivatalos közeg.
Kedves mosollyal indultam el a hátsó ajtó felé. Egy könnyed kis edzés... Kellemes lesz.

Ugyan olyan faarcot vágott, hogy nem láttam mit érezhet, hogy elfogadtam a kihívását, de gondolom nagyon bízott magában, ha nem az embereivel akart megveretni, hanem maga áll ki velem.
Mikor kisétált a pult mögül és felhívta a figyelmemet a szolgálati szabályzatra, csak elhúztam a szám.
- Nem kell bemutatnia mit tehetek meg és mit nem. - rántom meg a vállam. - Azért gondolhatja, hogy én is tisztában vagyok a szabályokkal, de egy: még nem ittam, kettő: nem vagyok szolgálatban, így nem nyert barátom.
Aztán, ahogy elindul a hátsó ajtó felé, én is követem és már előre örülök, hogy majd beverhetem a nagyképű fejét.
- Remélem annyira becsületes, hogy tényleg egyedül leszünk ott, és nem hívja az embereit. - mormogom, míg ki nem érünk a sikátorba.
Tényleg nem valami széles, de kihalt, így sok tanúja nem lesz az összecsapásnak.
Az egyik konténerre rádobom a mellényemet és a fegyverövemet, majd kicsit megmozgatva a vállam szembe állok vele.
- Kész van?

Valóban azon töprengtem, hogy vajon adjak-e esélyt neki, vagy egyszerűen csak égessem porrá. Végül úgy döntöttem, megverekszem vele. Megadom neki a lehetőséget, hogy, legyen bármily nevetséges is maga a gondolat, legyőzhessen.
A zakómat ledobtam, és kigombolva az ingem mandzsettáit feltűrtem annak ujjat. Párszor átmozgattam az izmaimat, nehogy meghúzódjanak, vagy ilyesmi. Nem mintha ez gondot jelenthetne, mióta képes vagyok regenerálódni, de a megszokott rítusok mindig megnyugtattak.
Aztán minden figyelmeztetés nélkül előre lendültem. Lábam tökéletesen egyenes volt, ahogy a férfi arca felé száguldott. Néha bánom, hogy nem szereztem meg a morák emberfeletti erejét. Akkor egy ilyen rúgás elpusztítana egy ilyen kis pondrót. Nem mintha így veszélytelen volna rá nézve...

Úgy láttam, hgy talán tényleg komolyan gondolja, hogy lejátszhatjuk ezt a mi kis ellenségeskedésünket és nem csak valamiféle átverés, hogy csendben, valami kietlen helyen elveressen az embereivel és ez egészen feldobott. Bár nem vehettem készpénznek, hogy ellátom a baját, hiszen túl könnyen belement és ez azért óvatosságra intett, hiszen amilyen korban élünk, bármilyen fajjal hozhatott össze a véletlen és azért erre nem árt vigyázni.
Mondjuk az a legkevésbé valószínű, hogy pont egy gyűjtővel hozott volna össze a szerencse, mert akkor még egy jó napom is lenne, de hát ez, mint mondtam nagyon minimális esélyes.
Azért, hogy kis meglepetést okozzak neki készültem, hogy használjam a pikkelybőr képességemet, de erre már nem volt időm, mert a következő pillanatban a talpát láttam közeledni az arcom felé és épp csak annyi időm volt, hogy elrántsam a fejem, de félig még így is eltalált.
- Ez szép! Egy jó kis mocskos küzdelem, mi? – hörrentem fel, de most már nem haboztam a képességem bevetését illetően, és ellentámadásba mentem át.
Mivel csak az egyik lábára támaszkodott, így természetszerűen azt támadtam, egy seprő mozdulattal igyekeztem kirúgni alóla, miközben egy erős jobbegyenest küldtem gyomra felé.

A kettős támadása betalált. Jobb, ha gyengébbnek hisz, ez is egy taktika, nem igaz? A falnak tántorodtam, kis híján elestem. Egy nagy fémkukában kapaszkodtam meg. Felvont szemöldökkel néztem, ahogy a testét befedi valamiféle csontszerű lapokkal. Ez nagyon érdekes. Annyira nem, hogy emiatt zsákmány legyen belőle, de azért érdekes. Megnehezíti a harcot. Valamelyest. Egy kicsit, mondjuk.
Megmarkoltam a kukafedőt, és teljes erőmből elhajítottam. A nyakát céloztam. Súlyos légzőszervi sokkot lehet ezzel okozni, ha pedig a számításaim helyesek, és elég gyors ahhoz, hogy reflexből lehúzza a felét, akkor a minimum egy arccsont törés lenne. Már persze, ha kivennénk az egyetlenből ezt a csontpáncélt. Így nem tudtam, milyen eredménye lesz a támadásomnak.

Bár sikerült eltalálnom, de sajnos nem rogyott össze, hanem a falnak támaszkodott és azonnal ellentámadásba kezdett, felém reptetve a fém szemetes tetejét, ami ahogy fel indultam a kulcscsontom magasságában talált mellkason és egy pillanatra hátra is taszított.
Nagyon örültem, hogy időben aktiváltam a képességemet, mert most valószínűleg levegő után kapkodva feküdnék a földön, így viszont simán lepattant rólam, csak a lendületemet törte meg.
- Ez nem volt az igazi. – vigyorogtam rá, majd ismét felé ugrottam, mielőtt még más is a keze ügyébe kerülne.
Nem dobálózni akartam. Most nyíltan küldtem a feje felé egy jobbhorgot, majd rögtön utána egy balt is, hogy a ráadás is meglegyen, és hogy beszorítsam a falhoz, ne tudjon elhátrálni előlem.

Rövid töprengés után úgy határoztam, hogy folytatom ezt a technikát, és gyengébbnek tettetem magam. Ennek szellemében az első ütést kivédtem, de a másodikat, melyet ugyanolyan könnyűszerrel háríthattam volna, hagytam az államon csattanni. A falnak tántorodtam az erejétől. Sebezhető pontot kerestem a csontpáncélom. Ha jól számítok, akkor a hajlatoknál, a térdnél és a könyöknél valamivel gyengébbnek kell lennie, hiszen máskülönben a férfi mozgása is merev, esetlen volna. Ezt az információt elraktároztam.
Vállal robbantam a férfi mellkasába, hogy hátrébb taszítsam. Hiába a páncél, az az állóképességén aligha segít...
Igazán pompásan szórakoztam.

Kezdtem jól érezni magam, hiszen láthatóan a férfi nem volt túl képzett a közelharcban, bár megpróbált védekezni, de azért be is kapott ütést rendesen, de meglepő módon azért állta.
Amikor nekem rohant, az azért hátralökött, mert nem voltam egy díjbirkózó alkat és azért neki is megvolt a termete hozzá, így jó pár lépést hátrálnom kellett, hogy visszanyerjem az egyensúlyomat és ne essek hanyatt.
Aztán azonban megvetettem a lábam és ismét támadtam, hamar le akartam tudni a dolgot, azért ismét egy lábsöpréssel próbálkoztam.
- Nem akarod feladni? Talán akkor kisebb sérülésekkel is megúsznád és nem kéne sokat nyomni az ágyat. – ajánlottam fel azért közben.

Kezdtem megelégelni a játékot. Szórakoztató volt a maga nemében, de azért nem annyira, hogy még több ütést és fájdalmat elszenvedjek. Úgy ítéltem meg, épp eléggé beleringatta már magát a hamis biztonságérzetbe. Itt az ideje, hogy okozzak némi meglepetést.
A lábsöprést ezúttal elkerültem. Pokoli erejű ütést indíthattam volna meg az álla felé, de valószínűleg csak én sérültem volna a páncélzata miatt. Olyan módszert kell találnom, mellyel az előnyét a hátrányává tehetem. Például, ha a páncél fémből lenne, egyszerűen csak felforrósítanám. Így kicsit nehezebb a dolgom. Bár... Az a csontpáncél bizonyára nehéz. Tehát ha a férfi jó erőben van is, hamar el kell, hogy fáradjon. Legalábbis sokkal hamarabb, mint én. A legjobb taktika tehát most az, ha húzom az időt. Bár, ha úgy vesszük, hogy ő alkalmazta a képességét, és én is megtehetném... De ha egyszerűen porrá égetném, az nem lenne szép győzelem. Egyszerű lenne, de nem elegáns.
A feje felé rúgtam, hogy kartávolságon kívül tartsam.