Bokszok/Asztalok

Túl egyszerű lett volna persze, ha csak úgy békén hagyja, de szerencsére legalább hatodik érzéke nincs, vagy legalábbis nem centire pontos. Azt kitalálta, hogy felmászott valahova - nem is olyan ügyetlen ez a fazon - azt viszont már nem sejti, hogy neki nem kell tűzlétra általában az ilyen műveletekhez. A másik oldalról figyeli, kihúzott nyíllal, ahogy Jimmy mászik, mély levegőt vesz, és becélozza az övén lifegő fegyverét. Megvárja, amíg ahhoz a részhez ér a kopó, ahol meg kell állnia egy pillanatra, és lő, átlyukasztva a fegyvert.
~Remélem nem kapcsolta be, akkor ez nagyon fog fájni.~
A lövés után megragadja a lefolyó csövét, és azon kezd fölfelé mászni a következő, nagyobbik épület teteje felé, mint valami nagyra nőtt csupasz majom.
~Csak 2-3 emelet, addig remélem nem szakad le ez a vacak.~

Minden izmom ugrásra készen feszült meg és nagyon figyeltem, hogy nehogy meglepjen valahonnan, de ara nem számítottam, hogy rám fog lőni. Igaz, hogy csak a pisztolyomat találta el, de azt telibe trafálta. Dühösen mordultam fel és hajítottam el a használhatatlanná vált fegyvert, de ez csak még jobban ösztönzött rá, hogy elkapjam és most már azt is sejtettem, hogy honnan jött a lövés, így arra felé indultam, de most már óvatosabban, lehetőleg fedezékről fedezékre. Már meg is pillantottam, ahogy ő is feljebb igyekezett és ördögi mosolyra húzódott a szám, hiszen onnan már nem igazán lesz hová menekülni, csak lefelé.
- Egy idő után nem tudsz tovább futni előlem! – kiáltottam utána és még nagyobb iramot diktáltam. – Jobban járnál, ha önként feladnád magad. – győzködtem, de azért észben tartottam, hogy nála van az íj és nálam már csak a késem.
Megpróbáltam elé vágni, hogy az épület egy másik szakaszán érjek fel a tetőre, remélve, hogy ott meglephetem.

Erősen kételkedik benne, hogy ez a rendfenntartó szeretné azt látni, milyen, ha nem menekül tovább, ám egyenlőre van fontosabb dolga is. Ahogy macska ügyességgel mászik egyre feljebb, és feljebb, s tökéletesre csiszolt reflexei óramű pontossággal vezérlik őt, ahogy oldalra veti magát, és megkapaszkodik egy nyitott ablak párkányában, arra gondol: "Nem ittam eleget".
A nyitott ablakon bemászik, és a fiatal pár szentségelésével nem törődve már rohan is az ajtó felé, amiről kiderül, hogy valójában a szertér, vagy mi...legalábbis a folyosó helyett egy csomó robotseprűt talál benne, meg furcsa zöld üvegeket.
-Melyik a kijárat?! - Kérdi, cseppet hadarva, mire a magára takarót rántott férfi tovább ordibál vele, hogy mégis mit képzel.
-Bocs, átfogalmazom - szól halkat, aztán újabb nyilat tölt be, és a lakó torkára céloz. - Hol a kijárat?!
Amint megkutatják neki, már szalad is ki rajta, és egyenesen a lépcsőház felé rohan. A lift-et inkább kihagyja, valahogy sosem tudott megbízni abban a vertikálisan mozgó koporsóban.
~Na, kis szerencsével a tetőn fog keresni...~

Azonban hiába értem fel lihegve a végül a tetőre és rejtőztem el, hogy ha felér, akkor meglephessem, egyszerűen felszívódott.
Pár perc után óvatosan a tető széléhez mentem és lenéztem de, nem láttam senkit, csak egy fiatal lány sétált el pont alattam, akinek le is kiabáltam.
- Hé? Figyelj csak! Nem láttál elszaladni egy rövidhajó, nagydarab fickót, egy bazi nagy íjjal?
Először csak csodálkozva felnézett, majd megrázta a fejét és tovább indult.
Én meg bosszúsan könyvelhettem el, hogy a fickónak csak sikerült kicsúsznia a kezeim közül.
De, ami késik, az nem múlik és ha a városban marad, előbb-utóbb összefutunk még és akkor nem menekül.

//Köszönöm a játékot – még találkozunk //

Az egyik üzletből indultam vissza a kikötőbe, ahol végre, hosszas kutatás után sikerült beszereznem egy fontos alkatrészt, amire már régóta vadásztam és, amit most féltő gonddal dédelgettem a zsebemben, mert eléggé törékeny volt. Most éppen lepkét lehetett volna fogatni velem, hiszen ezzel megoldottam volna egy régóta nyomasztó műszaki problémát.
Vidáman lépkedtem tehát, hogy mielőbb visszaérjek és neki láthassak a szerelésnek, mikor fentről valaki kiáltását hallottam.
Mivel sehol nem volt senki, így kíváncsian néztem del a tető szélén álldogáló alakra, majd a meglepő kérdésére, ismét végig néztem a kihalt utcán.
- Hát, szerintem maga is olyan jól látja onnan, amit én is, hogy itt rajtam kívül nincs senki és nem is volt. – vontam meg a vállam, azzal már léptem is tovább, egészen addig, míg a sarok után bele nem szaladtam egy sietős nagydarab, rövid hajú férfiba, aki egy szép szál íjat cipelt.
A lendülettől a földre ültem és éreztem, ahogy valami reccsen a zsebemben.

Már maga előtt látja a szabadulás két kapuját, és szájában érzi a sör keserű ízét, amit őszintén remél, hogy kifizetett neki Jimmy, ha már átkergette a fél lakónegyeden, mikor az ajtón kilépve a semmiből kinő elég egy akadály, ő pedig fájdalom,de fellöki őt. Általában nem zavarná, ha az ilyen szemrevaló nők csak úgy a semmiből tűnének elő, sőt, ha nem is mutatná, örülne is neki, most azonban...
~Pont most kellett ide egy szemtanú! Na jó...~
Lehajol, mint a villám az ölébe kapja, és úgy rohan tovább szexi terhével, mintha nem is lenne súlya, s nem is törődik a nő méltatlankodásával, ha a fejéhez kapja. Pár utcával később, amikor már biztos benne, hogy a rendfenntartó nem akadhat nyomára leteszi a hölgyet, majd lágyan biccent felé.
-Bocs, sürgős ügyem volt. No...pá.
Azzal már menne is, ha hagyják...

A gyanús reccsenés hallatán a fejembe kezdett kúszni a vér, mert nagyon is el tudtam képzelni, hogy mi történt nehezen megszerzett portékámmal, de mielőtt még nyomatékosan - egy jobb egyenes kíséretében - hangot adtam volna a felháborodásomnak, hogy micsoda őstulkok járkálnak manapság az utcán, akik még egy tankot sem vennének észre, egyszerűen felnyalábolt ez a perverz nőrabló és futásnak eredt.
- Hé! Tegyél le te nagyon hülye! - ütöttem a mellkasát, karmoltam a kezeit, és rúgkapáltam veszettül, de olyan erősen szorított, hogy még levegőt is alig kaptam.
Már éppen azon gondolkoztam, hogy talán szabadjára kéne engednem a szaszkacsot és az majd leharapja ennek a diliházból szökött őrültnek a fejét, mikor végre letett. Megkönnyebbülten szusszantam, de azonnal magamhoz tértem, ahogy a távozás mezejére akart lépni, egy nyamvadt, és igen csak gyermeteg magyarázat odavetése után.
- Már bocs bunkókám, - kaptam utána és nyomtam a képébe a pisztolyomat, - de nem mész sehová, míg nem szerzel nekem egy ilyet. - emelem a szemei elé a kettétört alkatrészt. - És ajánlom, hogy hamar, mert fél éve kajtattam ez után is és nagyon morcos leszek, ha ma enélkül kéne visszatérnem a hajóra.
A hangom és a szemem villogása érzékeltetheti vele, hogy cseppet sem vagyok vicces kedvemben, sőt szívesen lelőttem volna már most is.

Egyre inkább az az érzése, hogy ez a mai nem az ő napja, mikor megérzi a nő finomnak nem mondható érintését a csuklóján, és meglátja, hogy egy fegyvert nyomnak a képébe.
~Honnan olyan ismerős ez?~
Kivételesen ellen tud állni a kísértésnek, hogy lesújtó pillantással illesse támadóját, helyette inkább a fegyvert vizsgálja meg, majd a nő másik kezében lévő apró, törött alkatrészt.
-Inkább lőj le - közli szűkszavúan, ugyanis felismeri nyomban mit mutatnak neki. Ez egy...izé, ami a plazmameghajtóba kell, hogy...és akkor megkérte Gary-t, hogy inkább a csajokról beszéljenek, mert ezt ezer év alatt sem fogja a fejébe verni, annak ellenére sem, hogy tényleg érdekli de őt, de na...
-Hidd el, szívesen segítenék - hazudja, bár igaz ami igaz, a nőben megvan minden, ami egy maga fajta férfit maradásra késztethetne: szép kerek arc, igéző szemek, feszes bőrruha, a szívére szegezett kézi halálsugár...
-Mellesleg, úgy nézek én ki, mint aki tudja, honnan szerezhetsz indukciós relét egy katonai űrhajóhoz? Bocs, őskövülethez...
Újra a fegyverre sandít, majd abba az irányba, ahonnan elszaladtak, és végül fáradtan sóhajt fel.
-A marslakók mindig is az idegeimre mentek...van nálad egy PC?

A férfi nem úgy nézett ki, mint aki összetojja magát rögtön a fegyveremtől és az én nagyon is fenyegető tekintetemtől, ami több halált ígért, mint a pisztolyom.
- Nagyon szívesen megteszem, mert azt te elképzelni sem tudod, hogy mit kerestem ezt a kis alkatrészt, míg itt sikerült megvennem. Erre jössz te és egy pillanat alatt romba döntöd a boldogságomat. – bólogattam és az ujjam megfeszült a ravaszon.
- És azt is elhiszem, hogy szívesen segítenél, hiszen senki nem szereti ha szétlövik, ha nem is a fejét – eresztem úgy egy méterrel lejjebb a lézerpisztoly csövét, - hanem annál számára értékesebb testrészét. Ezért nagyon ajánlatos, ha tudod, hogy hol szerezheted be……Mi? ….Micsoda? – hökkenek meg, hiszen tényleg felismerte, hogy mit tartok a kezemben. – És nem is őskövület! – fortyanok fel, ahogy ismét átveszi a csodálkozás érzését a harag. – Az egy nagyon szuper kis hajó! Úgy, hogy ne sértegesd, mert már így is csak egy hajszálon múlik, hogy nem húzom meg a ravaszt.
- PC? Mi az a PC? – nézek rá kérdőn és gyanakodva. – Egyébként nem hiszem, hogy van nálam, de kíváncsian várom, hogy hol fogsz nekem szerezni egy hasonló indukciós relét. – döntöm oldalra a fejem várakozóan, de most már kicsit reménykedve is. Hiszen jobban örülnék az alkatrésznek, mint egy nagydarab, eltüntetésre váró hullának.

-Még egy nő, aki nagyon szívesen lelőne. És még azt hittem, ma rossz napom van - jegyzi meg fintorogva, s kedélyét látszólag a nő meglepett képe sem dobja fel, bármilyen aranyos is az, ahogyan meglepetten pislog percekig.
-Nem, tényleg nem...a DC-6 még csak évtizedekkel ezelőtt lett kivonva a forgalomból.
~Szolgáltam is egye, a kis herceg előtt. Azt a koszfészket...~
Minden esetre cseppet már feszélyezi, hogy legérzékenyebb testrészére céloznak azzal a vacakkal, olyan közelről, hogy még a személyi védőpajzs sem segítene rajta. Mázli, hogy nem vett, pénzkidobás lett volna.
-Nézd, nagyon hízelgő, hogy ennyire maradásra akarsz bírni, tényleg, de nem akarok ismerkedni...
Ám ebben a pillanatban meglátja a távolban a rendfenntartót, ki kétséget kizáróan még mindig őt hajkurássza, s mivel nagyon nem szeretne lebukni, íját, és tegezét a nő háta mögé rejti, másik kezével pedig ezzel egy időben csuklón ragadja őt, és azzal együtt a fegyverét is a háta mögé feszíti, mintha épp szorosan megölelné őt, majd testével a falhoz nyomja Melissa-t, és ajkait a nő zárt ajkaihoz préseli, hogy ne tudjon segítséget hívni, meg legyen alibije, miért bújtak el a tömeg elől. Fél perccel később hátra tekint, s mivel csak a rendfenntartó hűlt helyét látja, elhúzódik a nőtől.
-A mamut osztályú csatahajók kísérővadászai ugyanilyen reléket használnak. Ha újat akarsz beszerezni, a holdra kell eljutnod, kis kenőpénzért adnak a gyárból...ha eleresztem a csuklód békén hagysz végre?

- Félreértesz! – ráztam meg a fejem kissé bosszúsan. – Én nem maradásra, hanem beszédre szeretnélek ösztönözni, hogy minél előbb megszabadulhassak tőled, mert elhiheted, nem a kedvenc foglalatosságom, a délutánomat, ilyen seggfejekkel tölteni, akik megfosztanak egy értékes alkatrésztől. – mormogom mérgesen, és még van a tarsolyomban pár hasonló sértegetés, de mielőtt még azokat is hozzávághatnám, hirtelen nekem esik és a kezem a fegyvert tartó kezem a hátam mögé szorítva dönt a falnak, és a kényelmetlenül a hátamba mélyedő íjának, de ez min eltörpül a mellett, hogy a számra tapasztja az SZÁJÁT!
Pár pillanatig a döbbenettől még levegőt is elfelejtek venni és az is kiesik a fejemből, hogy fegyver van nálam, mert ilyet még egy férfi sem mert csinálni velem! Mire aztán végre magamhoz térek, és belém villan a régi jól bevált menekülési térdrúgás, addigra pont elenged én meg levegő után kapkodva nézek villogó szemekkel a szemébe.
- Hogy rogyott volna rád az ég, mikor erre a bolygóra léptél, te….te…..te – lihegtem olyan szó után kutatva, ami kellően kifejezné s felháborodásomat. – Mit képzelsz te magadról! Azonnal eressz el, különben nem állok jót magamé……………. Hogy hol? A Holdon? – csillantak fel a szemeim és kissé lejjebb lohadt a haragom, majd biccentettem neki. – Persze, csak eressz el!
Ha megteszi, akkor a fegyvert gondosan visszahelyezem a tokjába, majd váratlanul teljes erőből behúzok neki egyet.
- Ha még egyszer az engedélyem nélkül hozzám érsz, kikaparom a szemed! – vetettem oda neki, remélve, hogy sikerül legalább az orrát betörnöm. – Egyébként az a Rendfenntartó, nagyon kitartó és úgy láttam, mintha nem kedvelne téged, talán szólnom kéne neki.
Persze nem kerülte el a figyelmemet, hogy mennyire ért a hajókhoz, ezért ez nem volt minden hátsó szándék nélkül.
- Lehet, hogy valakinek hamarosan sürgősen távoznia kéne a bolygóról, és akkor milyen jól is jönne egy hajó, ahol nem kérdezősködnek a papírjai után, de hát ahhoz persze kéne, hogy valaki megígérje, hogy vásárol egy ilyen kis aranyos relét a Holdon vígaszdíjul.

A fehérnép méltatlankodása most sem hatja meg különösebben, hisz ő sem szórakozásból tette amit tett, bár agya egy rejtett alattomos zugában azért el kell ismernie, hogy az az egy monokli - melynek a születésekor a feje körüli pályára állt énekesmadárkák még mindig ott dalolnak - nem túl nagy ár azért a fél perces smárolásért...igaz lehet csak azért úszta meg élve, mert úriember volt, és nem használt nyelvet.
-Nyugi, nem vagy az esetem. Szépnek szép vagy, ne érts félre, de inkább a vidámabb színeket kedvelem. - Jegyzi meg, nem kevés szarkazmussal, bár most kivételesen van ebben valami igazság, ha a barna vagy a szőke vidámnak számít. -Nem értem, pedig olyan elragadó személyiség vagyok...mégis folyton piszkálnak.
~Cserébe az ég vörös, a fű...nincs, és a hadsereg embereit is ritkán eszi ide a fene, hogy könyörögjenek azért, hogy visszamenjek, szóval jópofa bolygó ez na.~
-Ja, kafa lenne egy ilyen hajó, csak az a baj, hogy általában olyan emberek élnek rajta, hogy inkább élek együtt a rendfenntartókkal egy tágas bolygón, mint a bőrruhás lezbi csajokkal egy szűk hajón. Na, pá, sok szerencsét a holdon, remélem nem lőnek le, amint meglátnak.
~Mondjuk, az is benne van a pakliban...a hadsereg gondosan őrzi a gyárait, és nemárt egy ismerős, ha az ember üzletelni akar, de na...megoldja.~

Kaján örömmel láttam, hogy az ütéstől kicsit keresztbe álltak a szemei, bár sajnos sokkal nagyobb baja nem lett, de azért nekem már ez is egy kis elégtétel volt.
- Még az kéne, hogy az eseted is legyek! – puffogtam azért tovább, bár igazából a férfi ellen nem lett volna kifogásom, de a stílusa…..Na, az hagyott némi kívánnivalót maga után! – Akar a halál az lenni! Te meg annyira vagy elragadó személyiség, mint egy vörös seggű pávián. – tettem még hozzá, hogy tudja, hol a helye a szememben.
Aztán persze megint megeresztet egy alattomos sértést, amitől fellángolt az arcom és legszívesebben ott helyben lepuffantottam volna, de mielőtt a gondolataimat tettekre váltottam volna, megint olyat mondott, hogy egyelőre letettem róla. Lesz még rá szerintem, ennél jobb alkalom is!
- Állj! Állj! – kaptam a válla után, nehogy azt gondolja, hogy csak úgy elsétálhat. – Nem képzeled, hogy csak a te kétséges szavaid alapján fejest ugrok egy ilyen útba és akcióba? Összetörted a relét, ezért tartozol nekem! Mivel úgy látom nagyon otthon vagy a dologban, majd TE megszerzed nekem az alkatrészt és AKKOR kivittek leszünk. – mosolyogtam rá, egy olyan farkasvigyorral. – És ne akard megtudni a másik variációt, ha esetleg nemet akarnál mondani, erre a nagyon is fair ajánlatra.

-Szeretnéd mi? - Kérdi, s bár nem szokása felvenni a szemkontaktust, most ha akarná sem tudná, hisz egyenlőre még mindig képtelen eldönteni, hogy melyik Melissa lehet az igazi a 3 közül, bár van egy olyan érzése, hogy ahonnan az az idegesítő hang érkezik, az lesz a nyerő. Mikor a látása kitisztul, és a pacsirták is befejezik koncertjüket, rá kell döbbennie, hogy megérzése helyes volt.
-Elragadó, mint egy micsoda? - Kérdi elképedve, mert űrvámpírról, alakváltó metamorf emberekről, és mentalista mágusokról hallott már, de erről a pávi izéről még nem, bár van egy olyan érzése, hogy sértés akart lenni, ami jó, legalább megmaradnak mindketten a komfort zónájukban.
-Legalább egy kávéra meghívhatnál, mielőtt felhurcolsz az űrhajódra - veti oda keserűen, aztán újra végigméri a csajt, és komolyan fontolgatni kezdi, hogy az előző módszert újra bevetve szereli le őt, de a végén inkább csak felkapja az íjat a hátára, és bólint.
-Rendben...mutasd az utat.

- A műveltséged vetekszik a modoroddal. – vetem oda kissé megvetően, de végül nem robbanok fel a férfi pikírtségén, hanem erőt veszek magamon és megvárom, hogy mit választ: egy utat a Holdra, vagy egy utat a másvilágra, mert, hogy nem hagyom csak úgy elsétálni, az tuti.
- Majd kávézol a hajón, bár fogalmam sincs, hogy mivel leszel megkínálva, ha feljössz a Bolhapiacra. – vigyorodok el, hiszen még ezt az egészet az Öreggel is meg kell emésztetnem és lehet nem lesz tőle boldog, hogy felviszek egy idegent a hajóra, főleg egy ilyen életunt fazont. – Ugyanis a hajó nem az enyém, hanem Ben kapitányé, aki legalább annyira nehéz egyéniség, mint……hmm…..egyesek. – mondom a mellettem gyalogló fickónak. – Egyébként, hogy hívnak? Mert valamit mondanom kell a kapitánynak, bár szerintem elsőre leordítja a fejemet a tiéddel együtt. – jósolom meg előre a várható reakciót. – Aztán meg ott van Ramirez, hát azt hiszem vele sem lesz könnyű. – sóhajtok fel. – De, talán túléled. – nézek végig akkurátusan a férfin. - De meg kell majd érteniük, hogy ez a kis aranyos, minden áldozatot megér. – győzködöm saját magamat is.
Minden esetre keményen elhatározom, hogy Ben akármit is mond, akkor is felcipelem ezt a fazont a hajóra, hogy megszerezze a relét, ha a fene fenét eszik is. Utána, már kidobhatjuk valahol. Így érkezünk meg a kikötőbe, ahol már vár minket a kissé roskatagnak tűnő, de bizony jó karban tartott Bolhapiac.

//Űrkikötő//

Melissa további udvarlására inkább már nem mond semmit, csak szép csendben beletörődik a sorsába, hogy lehet most látja utoljára a Mars szeméttel kikövezett bűzlő utcáit, az emberi jogokról furcsa elveket valló rendfenntartóit, és az apró ki lukat, ahol él, melyért már hónapok óta nem fizet lakbért.
~Á, pokolba ezzel a vörös rémséggel! Ha nem lenne ilyen olcsó a pia, már rég leléptem volna!~
Azért "lelkesedését" kissé megtöri, amikor meghallja az űrhajó nevét.
~Lehetne rosszabb is...hívhatnák a hajót Serenity-nek, vagy Titanic-nak...esetleg Kamikáze. Vagy mondjuk üstökös, mert távcsőből annak nézik.~
-Szóval, egy bolhapiac nevű hajón kell utaznom a Hold-ra, aminek a plazma meghajtójának tropára ment az indukciós reléje, ráadásul minden őrültet felengedtek a fedélzetre - foglalja össze a helyzetet, s egy rövid ideig elgondolkodik azon, mi rosszabb, megfulladni az űrben, vagy a ha a csaj most rögtön lelövi. Végül inkább csak sodródik tovább az árral.
-A barátaim Rick-nek szólítanak...utálom őket ezért.
~Öreg Ben, és Ramirez. Nos, legalább jól mutatunk majd, ha közös emléktáblára kerülünk a "landolás" után.~
-Én továbbra is Fúriának szólítalak majd, ha nem baj.

//űrkikötő//

Egyáltalán nem zavar, hogy Hotep jóformán szökdécselve jár mellettem és úgy nézelődik, hiszen látom az arcán az örömöt és az élmény okozta pirulást, és ezért türelmesen sétálgatok, lehetőleg mindenfelé elcsatangolva, hogy a lány sokféle dolgot lásson ebből az én számomra már unásig ismert városból.
- Az az igazság, hogy beljebb, sötétebb helyekre azért nem szívesen vinnélek, mert az hasonlítana a te Földi rossz tapasztalataidra és ez a kirándulás most nem erről szól. - magyarázom, hogy bizonyos helyekre, miért nem megyek be.
Aztán mikor a lány láthatóan elfárad, vidáman biccentek és máris a tudtommal a város legbiztonságosabb vendéglátóhelye felé veszem az irányt.
Belépve azért megnyugodva látom, hogy nincs nagy tömeg, hiszen még aránylag korán van a csúcsidőhöz, ezért az egyik sarok asztalhoz vezetem és leültetem.
- Mit kérsz inni? És, ha megéheztél talán van pár szendvicsük is. - nézek kérdőn a lányra és ha kér valamit, akkor már le is adom a pultnál a rendelést, majd leülök vele szemben.
- Látom, hogy élvezted a túrát. - vigyorogtam rá.

- Nos, akkor úgy tűnik, hogy egy nagyon figyelmes idegenvezetőm van - mosolyogtam rá.
Őszintén mikor beléptünk a helységbe kicsit megnyugodtam. Megdörzsöltem a kezeimet. Egy kicsit úgy éreztem már odakint hogy húzódik a bőröm. A kupola alatt nem érhetett kár a napfény miatt... mégis... nem voltam hozzászokva, hogy ennyi fény és ilyen hő érje a bőrömet egyfolytában.
- Éhes? - lepődtem meg. - Lehet ez csak nekem nem megszokott... jól laktam akkor amikor elindultunk, eddig nem is gondoltam ilyesmire, hogy ilyen ,,hamar" éhes lennék. - És nem tudom - gondolkoztam el, hogy mit kérjek inni. Némelyik földi viskóban elég lett volna azt mondanom, hogy akármint amiben nincsenek állati maradványok. De ezt talán csak nem mondhattam itt. - Mindegy - feleltem végül kicsit megvonva a vállam - csak ne legyen túl erős... - egyenlőre.
Érdeklődésből körbe néztem ismét. A lézengő emberek, vagy ki tudja mi félék elvoltak a maguk kis dolgával, ez megnyugtatott. Ez általában jó jel. Nem mintha attól tartottam volna, hogy most megrohamoznak minket. De hát ki tudja... Mintha viszont az egyik nőnek elkaptam volna a tekintetét, és szúrósan nézett volna felénk, de amint észrevette... nos hogy észrevettem egy kis időre elpillantott. Úgyhogy egyenlőre nem foglalkoztam vele.

Mivel láttam Hotep-en, hogy bizonytalankodik és végül tényleg rám bízta a döntést, így végül kértem neki is és magamnak is egy gyenge sört, meg két szendvicset, mert lehet, hogy csak szerénységből nem akart rendelni, én meg éhes voltam.
- Tessék! – toltam elé az egyik tányért és az egyik pohár aranyló folyadékot. – Szerintem a sok séta után beléd fér, meg aztán az ital is jobban csúszik, ha eszel előtte valamit.
Mikor leültem vele szemben még elkaptam a tekintetét, amivel mintha valakit jobban megnézett volna a szokásos körülnézés helyett, ezért én is abba az irányba néztem és akkor megláttam Rose-t: Ő már régebb óta vizslathatott engem, vagyis minket és a szúrós tekintete nem sok jóval biztatott, bár reménykedtem, hogy nem most akarja kiönteni a lelkét, amiért felé sem néztem már hónapok óta. Így, úgy tettem mintha nem vettem volna észre, remélve, hogy veszi a lapot, hogy most nem alkalmas.
- Aztán, hogy érzed maga? Tetszik a napfény? – próbáltam visszahozni a figyelmemet Hotep-hez, azonban hirtelen valaki az asztalunkhoz toppant.
- Math! Te nyavajás csirkefogó! Miért csinálsz úgy, mintha a világon sem lennék! Talán dobtál emiatt a sápatag kis ribanc miatt? Hát hol van ő én tőlem? – emelte meg két kézzel látványosan a melleit, amire természetesen egy szavam sem lehetett, de teljesen félreértette a szituációt.
- Rose! Ne most! Majd megbe……
- Te csak ne csitítgassál engem! – rikoltotta, majd dühösen fújtatva Hotep mellé zöttyent a székre. – Tudod te kis cafka, hogy mit keccsöltem ennek a csődörnek? Ne hogy azt hidd, hogy neked nagyobb becsületed lesz. Na szólalj már meg? Talán néma? – néz rám, de én már azon töröm a fejem, hogy menekítsem ki a lányt, anélkül, hogy a nyakamba uszítaná a fél kocsmát.

- Oh, köszönöm - néztem magam elé a tányérra. Körülbelül úgy vizslattam a szendvicset utána mintha attól tartottam volna, hogy megmozdul. Persze nem ettől tartottam. Máshol lehet így lett volna...
- Jól - feleltem kicsit meghökkenve, mert körülbelül eddig szinte másról sem beszélgettünk. - Az én... nem is tudom mit mondjak erre, de... - most egy kicsit jól esik a sötétben lenni; ezt akartam mondani. Ekkor azonban már láttam is közeledni a nőt a szemem sarkából, és amúgy sem tudtam volna végig mondani.
- Tudod a látszat néha csal - fordultam végül a nő felé, ha már ennyire büszke nőiességre felsőbbik mutatóira. - Az én ruháim nem feltétlenül emelnek ki dolgokat úgy mint a tieid nem véletlenül. Vagy talán látványos megmérettetést szeretnél? - fojtottam vissza nevetésemet. - A férfiak itt biztos örülnének neki... - megvontam a vállam. - Nem tudom - feleltem neki. - Igazából azt sem tudom ki vagy...
Talán túl gonosz vicc volt, Matheusszal szemben is. Ezért egy kicsit elszégyelltem magam, de próbáltam nem mutatni. Majd ha lehet utána bocsánatot kérek tőle.

Most kicsit elvesztettem a szokásos határozottságomat, mert balhét sem akartam, de azt sem, hogy ez az akaratos nőszemély még megsérti Hotep-et, és elrontja a szép kis kirándulásunkat. Arról nem is beszélve, hogy igazságtalanul vádolgat. Na jó, van némi igaza, de nem Hotep-pel kapcsolatban!
- Állj le Rose! Ne akard kihúzni a gyufát! A lánynak csak megmutattam a várost és már viszem is vissza a Földre. Aztán, ha visszajöttem, akkor mindent megbeszélhetünk! – igyekeztem aránylag halkan nyugtatgatni, de sejtettem, hogy ez itt most nem lesz elég.
- IGEN! – kapott a lány által felvetett alkalmon. – Igen is akarom azt a megmérettetést! – villogtak eszelősen a szemei, ami azt bizonyította, hogy már többet ivott a kelleténél.
- NEM! – mondtam legalább olyan határozottan. – Itt nem lesz semmi ilyen! – ráztam meg a fejem. – Mi most elmegyünk, és mint mondtam majd vissza…..
- Most akarom! – ragadta meg Hotep kezét és rántotta magával, hogy a kocsma közepére penderítse. – Vetkőzz! – azzal már kezdte is tépkedni magáról a blúzt, meg a szoknyát.
- - Nehogy meg tedd- álltam fel, de ekkor egy fegyver kibiztosításának hangja ütötte meg a fülem. – Ülj csak le koma, mi most nézzük a műsort! – szólalt meg egy rekedtes hang mellettem és mikor hátra pillantottam egy vigyorgó, nagy darab munkást pillantottam meg, gondolom valami jól menő bányász lehetett.

Igen, azt hiszem tényleg elvetettem a sulykot. Egy rövid pillantást próbáltam vetni Matheusra bocsánat kérően.
Amikor viszont megragadta a nő a kezem egy ijesztő szikra villant a szememben. Ezt már nem tartottam jó viccnek. Nagyot sóhajtottam, és mivel nem vettem észre, mi folyik Matheus közelében, mondhatni nyugodt szívvel cselekedtem.
- Ezt még meg fogod köszönni - suttogtam magam elé, majd visszakézből tarkón vágtam a lányt úgy hogy összeesett. Közben még el is kaptam, utána, hogy ne essen akkorát, meg biztos lehessek benne, hogy úgy is marad.
A férfire vetettem egy pillantást, hogy akkor most mi legyen. Ismeri a lányt, és becsületére legyen mondva még tudja is a nevét. Talán haza kéne vinnünk...

Aztán olyan gyorsan peregtek az események, hogy követni is alig tudtam, már neki készültem, hogy jó képen nyomjam a fickót, aki volt olyan hülye, hogy egész a fejemhez nyomta a stukkerját, és így könnyen elértem, mind a fegyvert, mind a kezét, addigra Hotp úgy lecsapta Rose-t, hogy az egy nyekkenés nélkül hullott ….volna a földre, ha a lány még azt is nem sajnálja, hogy azt felnyalja, mert szépen óvatosan engedi le.
Én azonban már nem vagyok ilyen előzékeny, fordulásból ütöm el a pisztolyt és vele együtt a fickó kezét, majd egy pár percig meg is szorítom, míg egy kicsit elgyengül, de nem feltűnően.
Remélem ezzel el lesz egy darabig, és nem akar tovább szórakozni.
- Azt hiszem jobb lesz, ha megyünk. – intek a várakozó lánynak. – Rose-t meg majd hazafuvarozzák a haverjai. – intek a másik sarokban sugdolózók felé, akik hála az égnek most úgy néz ki nem akarnak beszállni
A pulthoz megyek és leteszek pár dollárt, amjd ,a Hotep is jön elindulunk a hajó felé.
- - Remélem nem lesz több meglepetés és bocsánat, hogy ez miattam alakult így. – mondom kicsit zavartam Hotepnak.

Azt hiszem legközelebb jobban kell figyelnem a környezetemre.
- Ó, oké... - mondtam bizonytalanul. Azért egy kicsit aggódtam a lányért, hogy így eszméletlenül ott hagyom magára. De nem akartam ezen fenn akadni. Ha nekünk mennünk kellett, akkor nekünk mennünk kellett. Gyorsan Matheus után ugrottam.
Mikor már kissé eltávolodtunk a helytől, Matheusra néztem.
- Nem, az én hibám volt - néztem rá bűntudatosan. - Rossz vicc volt részemről. Nem kellett volna... heccelnem a lányt. Sajnálom.
Akkor jó szórakozásnak tűnt, hát ezek után egyértelműen nem volt az.
- Inkább kimentenem kellett volna téged, mint sem... ezt - őrlődtem még egy kicsit tovább a dolgon. Szerencsére nagyobb baj nem történt.

Mikor meghallottam, hogy magát okolja a történtekért teljesen elképedtem és gyorsan igyekeztem meggyőzni, hogy ehhez neki semmi köze.
- Persze, hogy nem a te hibád volt Hotep! - simítottam végig a kezén önkéntelenül is. - Ha már valakinek a hibája volt, akkor az enyém inkább, hiszen az én ex szerelmem esett nekünk, de tényleg nem számítottam rá, hogy ott lesz és főleg, hogy ennyire kiakad. Biztos kicsit többet gurított le a torkán ettől lett ennyire.....hmmm....közönséges. Remélem, nem bántott meg nagyon és ez nem rontja el az élményt, amiért ideutaztál. - kérdeztem tőle bűnbánóan. - Ha akarod, persze még maradhatunk, de te döntesz, hogy mikor menjünk, persze ha egyáltalán menni akarsz. - mosolyogtam rá kedvesen, hgy elűzzem az előbbi rossz érzéseket.