Az erdő

Az Udvar területéhez tartozó erdő, melyben a metamorfok átváltozott formájukban hódolhatnak ösztöneiknek, de rövidebb túrákhoz vagy piknikhez is ideális helyszín. Megtalálható benne egy természetes tó és egy rét is.

Az erdő fái között még nagyobb volt a csend, mint az udvaron. ide már nm merészkedtek be a kölykök hóembert építeni vagy hógolyózni. Tulajdonképpen nekünk se lett volna szabad ide bejönnünk, de hát ha a Lady és az első számú testőre nem tudja megvédeni magát egy megvadult fajtársától, akkor meg is érdemeljük, hogy valakinek a vacsorája legyünk.
- Nem szoktad kiidegelni őket? Ott volt Anthony Fryman, aki felmondott, miután harmadszor szöktél meg tőle egy műszak alatt. Aztán Karen McGee, aki sírva ment haza, amikor azt hitte, téged elkapott egy mora, pedig csak virágot szedtél a kertedben. Soroljam még? Minden alkalommal egyre nehezebb új embert találni arra, hogy téged védjen. Rossz híred van a szakmában. A legtöbb testőr nincs hozzászokva, hogy a védencét önmagától is meg kell védenie.
Belemarkoltam egy alacsony faágon lévő hókupacba, golyót gyúrtam belőle, és nem túl erősen megdobtam vele a lányt.
- Egyébként meg futottam. Főleg régi ismerősök elől. Egy ideig nem kéne a Marsra mennem, azt hiszem.
Elgondolkodtam azon, amit mondott.
- Hát, Ben meg én inkább vagyunk kivétel, mint szabály. A többi testőrnek jobbára még a kiképzés alatt ellövik a humorérzékét.

- Az nem az én hibám, ha nem tudnak követni... - dugtam ki a nyelvem. Kicsivel ezután már csattant is rajtam a bosszú fehér golyója. - Tehát, ha jól értem... - kezdtem hógolyót gyúrni magam is. - A régi barátaid nem szeretnek. - Rejtőztem egy fa mögé. - És nem tudtak elkapni, mert megszöktél. - hajítottam el fegyverem. - Biztos, hogy pont te akarsz kioktatni? - vigyorogtam a fa mögül. - És nincs humorérzéketek. Csak viccesek vagytok.

Félrehajoltam a hógolyó elől, de kissé elszámítottam magam, és ettől csupa hó lett a hajam. Vennem kéne egy olyan nagy sapkát, ami alá beférnek a fonataim...
- Tudod, ez egy kicsit más - mondtam, miközben igyekeztem eltávolítani a havat a hajamból - Én azért szökdösöm, mert különben lelőnének. Te meg azért, mert... De ezt hagyjuk. Metamorf vagyok, mégse sérthetem meg a Ladymet...
Gyúrás nélkül hajította a lány fája felé egy maroknyi porhavat, hátha meg tudom lepni vele.
- Szóval viccesek vagyunk? Tudod, mi lenne még vicces? Ha egy ilyen vicces testőr hóangyalt csinálna... Belőled.

- Csak a tisztázat kedvéért: már jó ideje nem szökdösök el. - mondtam durcásan. - Új hobbim van: Kiakasztom a vezetőket és az nem vicces elhiheted. - fújtam nagyot. Nem bújtam ki a fa mögül, még akkor sem, mikor kis hópelyhek suhantak el mellettem. - Olyan kreatív vagy, hogy mindjárt feltekeredek tőled egy fára. - Hajoltam le, hogy újabb hógolyót gyártsak. Hátamat a fának támasztottam, majd leguggoltam.

Elgondolkodtam, ne vonuljak-e fedezékbe, de végül nem tettem. Mit árthat nekem egy hógolyó?
- A tekergésben már így is nagy tapasztalatod van - vágtam vissza - Tekeregtél már az erdőben, a városban, más bolygókon, itt-ott... Ebben tényleg nagyon jó vagy.
A porhavas támadásom nem jött össze túl jól, így hát újabb taktikához folyamodtam. Folyamatosan beszélve és néha egy-egy hógolyót eldobva lassan elindultam, hogy nagy ívben megkerüljem a fát. Aztán még jobb ötletem támadt. Gyúrtam egy nagyobbacska hógolyót, megcéloztam vele a hótól roskadozó ágat Shalimar feje felett, és dobtam...

- Nagyon vicces, ha-ha. Nem lehet mindenki a denevérek rokona, nemde? - Valamit hallottam a fejem fölül, de mire ráeszméltem mi az, már egy nagyobbacska hókupac alján csücsültem. - Na most betelt a pohár. - dörmögtem, majd leporoltam magamról a havat és egy hógolyóval a kezemben a férfi felé kezdtem rohanni, azzal a szándékkal, hogy ledöntsem a lábáról.
Aztán vagy sikerül belenyomnom őt a hóba, vagy a kis labdámmal kerül közelebbi kapcsolatba. Pár lépésnyire a férfitól elrugaszkodtam és már szálltam is felé.

Jót nevettem a behavazódott lányon. Érdekes látvány volt, nyakig hóban, a fején egy hósapkával. Ezért már megérte felkelni ma.
Aztán már nem nevettem, mert a Lady ellentámadást indított, és mivel hirtelen csak két dolog jutott eszembe, amiből az egyik a "lődd le" volt, a másik meg "úgyse talál el", nem mozdultam. Ez lett a vesztem, mert persze igenis eltalált, és hanyatt estem, ő meg persze rám. Az arca alig pár centire volt az enyémtől. Nos, ez tipikusan az a helyzet, amit egy testőrnek, hacsak nem forog fenn veszély, kerülnie kell.
- Inkább denevér, mint pocokevő - feleltem nyögve, de volt bennem annyi illem, hogy nem löktem le magamról. Inkább csak belemarkoltam magam mellett a hóba, és kedvesen a feje tetejére pottyantottam egy adagot.

Azt még gyakorolnom kell hogy ne essek el én is, ha valakit ellökök. Amíg ezen gondolkodtam egy újabb adag havat kaptam a fejemre.
- Nem. - morzsoltam a hógolyómat az arcába. - Eszem. - a maradékot a homlokára nyomtam. - Pockot. - Söpörtem a fejemről a havat rá. - Amilyen az adjon Isten... - kezdtem két kézzel lökni rá a havat. - De hogyan is magyarázzam ezt el egy bőregérnek...
Egyre kevesebb látszott Tylerből.
- Na? Kígyóhoz képest jól temetek, nem gondolod? - nevettem hangosan.

Kezdtem egy kissé túlzottan behavazódni, és nem tetszett a dolog. Illem ide vagy oda, most már leborítottam magamról a lányt, sőt, gyorsan rá is kotortam pár maroknyi havat, mielőtt felkeltem a földről. Kezdett túl kellemessé válni a dolog, a hó ellenére...
- Kígyóhoz képest? - kérdeztem, és a kezemet nyújtottam, hogy felsegítsem - A kígyóknak nincs is kezük. Náluk csak jobb lehetsz bármiben amihez kéz kell... Különben meg, bőregér? Ugyan már... tudom, hogy az én átalakult formám sokkal menőbb, de hát ilyen nyíltan féltékenykedni emiatt... ez nem méltó hozzád, Lady Shalimar.

Felsikítottam, ahogy ledobott magáról, aztán már csak tűrtem, hogy hóval fedjen el. Feladtam... kezdtem fázni is. Elfogadtam a felajánlott a kezet és felálltam. Persze, előtte még a kezembe kaptam egy kis havat.
- Tudod Tyler, lehet, hogy nincsenek tollak a szárnyadon, mégis annyi eszed van, mint egy galambnak. - vigyorogtam, majd ugrottam egyet és a fejére nyomtam a kezemben tartott havat. - Amúgy meg, a kígyók megesznek bármilyen egeret... - dugtam ki a nyelvem.

Kaptam még egy jó adag havat a fejemre. Így bízzon az ember kígyókban...
- Ezt az egeret ugyan nem! - mondtam öntudatosan, aztán elbizonytalanodtam - Izé, nem mintha egér lennék... Á, hogy én hogy utállak...
Lesöpörtem a fejemről a havat, és zsebre tettem a kezem.
- Jobb lenne visszamenni. Teljesen átfagytam, és hóangyalnak se vagy angyalibb, mint egyébként, szóval...
Őt mindenki tündérinek hitte a bájos arcával, az aranyos kis dolgaival, meg azzal, hogy mindenkivel kedves volt... Csak én tudtam az igazságot. ez a lány maga az ördög...
- Na mesélj nekem arról a vezető-bosszantásról... A testőrök neked már nem is elegek? Feljebb léptél egy szintet?
Közben visszaindultam az udvar felé.

Szélesen vigyorogtam, hogy beleesett a csapdámba.
- Mondtam én... - indultam visszafele vidáman szökdelve. Aztán mégis bevártam Tylert. - Ugyan, semmiség. Csak az Elnök meg akart győzni, hogy őt támogassam a gyűlésen, Jack kapitánnyal gyerekeket mentettem, a Consullal vitatkoztam a despotizmus és a magánélet jellegéről, a herceggel meg együtt krupliztam. Zajlik ám az élet...- Így visszagondolva, azt hiszem sokan nem kedveltek... --- Tényleg naiv, és gyerekes vagyok, aki csak egy előnytelen jegyességnek köszönheti, hogy vezetőt játszhat? - kérdeztem szomorúan.

Elgondolkodva hallgattam. Amit a telepaták Elnökéről hallottam, önmagában elég lett volna, hogy ne engedjem a lány közelébe, de hát persze nem voltam itt. Az, hogy két morával is beszélgetett, nyilván kivitte a biztosítékot Bennél, és meg is kapta tőle a magáét, így én már szóvá sem tettem. A kérdése felett viszont már nem siklottam el.
- Gyerekes és naiv vagy, ez igaz - bólintottam - Jobb napjaidon. Ez nem baj, így szeretünk. Már aki - tettem hozzá gonoszul - De... Láttalak tárgyalni. És amikor a metamorfok érdekeit véded, akkor nincs benned semmi gyerekes vagy naiv. Anyatigrisként véded a fajod érdekeit, és én tisztellek és szeretlek ezért. Egyébiránt pedig, ha bárkinek is elmondod, hogy ezt mondtam, lelőlek.

Elmosolyodtam azon, amit mondott, majd a megjegyzésére kiszélesedett az a mosoly. Jól esett, hogy ő így gondolja és fontos is volt számomra a véleménye. - Ne félj. Nem mondom el senkinek... Amúgy se hinne nekem senki. A nagy Tylernek vannak érzései? Ugyan! - legyintettem. - Az meg, hogy tud kedves lenni... bagatell! És humorérzék? Ha ezt mondanám, őrültnek néznének... Amúgy... hogyan látsz te nappali fényben? - Kezdtem el nevetve futni, még mielőtt rájöhetne, mire céloztam.

A fejem fölé emeltem a kezem, majd eltartottam magamtól, hogy lássam, milyen -magas vagyok.
- Hát, nagynak elég nagy vagyok - feleltem- Te meg annyi butaságot beszélsz össze-vissza, hogy tényleg nem hinnének neked.
A többire már nem is reagáltam. Még a végén meghatódom... És az nem lenne szép látvány.
Békésen, barátságos hangulatban ballagtunk majdnem fél percig, de persze ezt is el kellett rontania, mint mindig mindent. Mire felfogtam a szavai értelmét, már nyert vagy öt méter előnyt.
- Na megállj csak! - morogtam, és sebtében gyúrtam egy hógolyót, amit utána indítottam. Aztán futásnak eredtem, néha-néha újabb töltetett küldve felé. Remek látvány lehettünk: a nagyra becsült Lady és a komor testőre, amint hógolyózva kergetőznek...

Hangosan kacagva rohantam Tyler elől, miközben a fejemet igyekeztem védeni a golyózáportól. Sajnos, hiába éltem itt már hat éve, a hó alá nem láttam be, így egy gyökérben megbotolva, hatalmasat zuhantam előre a hóba. Vagy a pocok visszavágott... Gyorsan a hátamra fordultam és rögtönzött hógolyókkal igyekeztem távol tartani Tylert.
- Rossz denevérember! Sicc! Keress magadnak magvakat, vagy mit! Ne hergeld a kígyót! Sicc! Rossz bőregér!

Az üldözöttem elesett. Sajnos nem a tökéletes célzásomnak, hanem valami kis buktatónak köszönhetően, de nekem gy is jó volt. Néhány méternyire tőle megálltam, és vártam, hogy elfáradjon. Egy darabig elegánsan kerülgettem a támadásait, de aztán az arcomba, a nyakamba és a hasamba is kaptam egy-egy hógolyót. Ekkor elégeltem meg. Hátráltam néhány lépést, nekifutottam és ugrottam.
- Geronimo!
Ugrás közben átfordultam, így háttal huppantam a lány mellé, nagy mennyiségű porhóval borítva be őt. Kiszaladt a tüdőmből a levegő, de megérte...

Vidám sikításokkal jutalmaztam minden találatomat, aztán mikor a férfi megindult felém, ijedten próbáltam elinalni, de sehogy se ment és egy igen félelmes ugrás után Tyler tökéletesen elfedett egy réteg hóval. Prüszkölve próbáltam megpucolni magam, majd bosszúszomjasan a férfira meredtem.
- Vendetta! - kiálltottam, majd rávetettem magam és ismét elkezdtem beásni.
- Havasi denevért csinálok belőled! - mondtam, miközben kitartóan lapátoltam rá a havat.

A támadás jól sikerült, de számítanom kellett volna a bosszúra. Kezdek berozsdásodni, vagy mi...
Kezeim utat találtam a ruhái alá, és már csiklandoztam is a puha bőrét, mikor tudatosult bennem, mit csinálok. Úgy rántottam el a kezem, mintha forró vasat érintettem volna. Ügyesen kikúsztam alóla, és zavartan krákogtam egyet.
- Öhm... Bocs, kicsit elragadtattam magam.
Halványan elmosolyodtam, és egy egész kis havat löktem felé, mintegy jelképesen.
- Különben sem hiszem, hogy volna olyan, hogy havasi denevér - mondtam aztán, igyekezvén úgy tenni, mintha mi sem történt volna - Egyébként nem vagy álmos ebben a nagy hidegben, kígyóka?

Hangosan nevettem a csiklandozástól, majd igencsak zavarba jöttem.
- Most, hogy kérded: de. Egy picit. Úgyhogy, jobb is, ha bemegyünk. - mosolyogtam félszegen, majd felálltam és leporoltam magamról a havat. Fura helyzet volt. Igen... elragadtattuk magunkat... csak ennyi. A legfurább az volt, hogy tényleg csak játszottunk. Akkor... Tyler miért lett ilyen bűnbánó?
- Ha van havasi gyopár, havasi denevér is van. - indultam el az épület felé.

Láttam rajta, hogy egy kicsit ő is szokatlannak érzi a dolgot. Vajon neki is jól esett az érintés? Á, ostobaság az egész! De... Meg kéne kérjem, hogy ne említse meg Bennek, nehogy meg kelljen verjem a Lordot, mert az elég gáz... De hogyan kérjem meg úgy, hogy ne higgye azt, hogy valami jelentőséget tulajdonítok a dolognak? Inkább hagyjuk az egészet a francba.
Zsebre tett kézzel indultam el utána. Megcsóváltam a fejem.
- Havasi gyopár... Fogadjunk, hogy ezt most találod ki...

//Köszönöm a játékot! //

Vajon, ha nem mesélek Bennek a történtekről azzal mit üzenek? Hogy nem jelentett semmit, vagy pont az ellenkezőjét? És vajon Tyler, vagy valaki, aki látta szólni fog. Tyler olyan nekem, mint a bátyám. Ha ezt most csak így benyögöm neki nem fog hülyének nézni?
- Téves - vigyorogtam a férfira. - Havasi gyopár létezik? De, ja. Nehéz lehetett ébren maradni a biológiaórán, ha egyszer az éjszakai élethez szoktál. - Inkább elfelejtem a dolgot. Jobb az mindenkinek. Elvégre biztos véletlen volt...

Be kellett volna mennem a reggeli gyűlésre, de ahhoz korán volt így kidobtam az a szobából a telefont és falnak fordulva tovább szunyáltam. Valamikor 11-12 fele tértem magamhoz, hogy besüt a nap a szobámba. Kócosan, pizsiben megreggeliztem. Egy jó tál hörcsöglecsót pillanatok alatt belapátoltam magamba a TV előtt a fotelben heverészve. A miheztartás végett a Déli gyűlés közvetítését néztem.
~Minek bemenni ha itthon is unhatom ezt az egészet?
Gyenge törekvésemnek, hogy legalább így tanuljak valamit az vetett véget, hogy elfogyott a müzlim. Kint pedig sütött a nap a tanácsteremben meg ablak se volt. Több se kellett. Mosatlan ott hagytam ahol volt és magamhoz vettem a korcsolyámat. Egy vastag, kapucnis pulcsi, és irány a TÓ! Kikocogtam az erdőbe egésze na tó hoz. Tükör simára volt fagyva, este a hó se esett rá. A nap sütött, sehol senki. Felügyeskedtem magamra a szivárványvillámos korimat és eltipegtem vele a jégig. Óvatosan ráálltam. mentem pár laza kört utána pedig körbe az egész tavon ide oda száguldoztam. Még a kapucnimat is lefújta a menetszél.

Nem ez volt az első alkalom, hogy valaki nem saját maga, hanem valamelyik családtagja őrzésére kért fel, viszont az első, amikor mindehhez kiképzést is kellett kapcsolnom. Ilyesmire még soha senki nem kért. A cég azonban engem jelölt ki a feladatra, így aztán nem volt választásom. A fiatal lány, bizonyos Alison Magdalen a nevelője szerint ígéretes jövő előtt állt, viszont nem ártott némi fegyelmet, kitartást tanulnia, hogy egy napon majd tanácstag lehessen belőle. Ami engem illet, nem sok reményt fűztem hozzá, hiszen húsz éves volt, vagyis ha eddig nem tanulta meg mindezt, jó eséllyel már megmarad mihasznának. Viszont nem volt szokásom feladni. Hát legyen. Élete legnehezebb hetének néz elébe, de talán sikerül csak egy aprócska icipici magvacskát elültetni benne, ami legalább segít neki abban, hogy ne lehetetlenítse el teljesen jövőbeli karrierjét.
Azon a napon, amikor mindezt közölnöm kellett volna vele, hiába vártam rá a konferencia teremnél, ahol egy igen fontos ülés folyt, amin neki is részt kellett volna vennie. Mikor rájöttem, hogy nem is fog eljönni, azonnal a lakására siettem. Ott sem találtam. Viszont az egyik szekrényben egy üres helyen, ahol különböző szabadidős sporteszközök voltak elhelyezve, jellegzetes vágásnyomokat találtam, körülötte tisztább folttal, mint a padló többi része. Valami elvettek onnan, méghozzá nemrég. És azt sem volt nehéz kitalálni, hogy mi lehetett az. Főleg ilyen időben.
-Hé! - kiáltottam oda neki, amikor megérkeztem a tóhoz, amelyen Alison korcsolyázott. - Chloe Skater vagyok, a nevelőd küldött. Mostantól egy héten át az én utasításaimat követed. Az első ezek közül, hogy ha beszélni akarok veled, azonnal jelentkezel nálam. Tehát ide hozzám! Azonnal!
A hátamon egy jókora túrazsák volt, mellettem pedig egy másik, hasonló, csak azt a földre dobtam. Ha Alison nem fogadott szót, lekanyarítottam a vállamról a táskámat, majd alakot váltva odarepültem hozzá, és tüzet kezdtem fújni körülötte a jégre, hogy jelezzem neki, tényleg jobban jár, ha végre lekászálódik onnan.