udvar

Fogós kérdés volt, némi gúnnyal és egy jó adag cinizmusba csomagolva. A tetejét meg lenézéssel fűszerezte. Hát ez azért mesél a férfiról... Korábbi, személyes tapasztalatom viszont, szintén nem volt túl jó.
- Nos... a rendfenntartók igencsak erőszakosak, olykor labilisak. Megkeseredettek. Persze nem mind. És előbbieket Jack féken is tartja. Én ezt gondolom. Ha nem tartom jónak az erőszak jelenlétét, de elismerem helyét a világban. Tehát, nem a maga álláspontját fogom képviselni Elnők Úr. - szándékosan nem tegeztem.

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem számítottam az elutasításra. Szomorúan néztem Shalimarra, és a zakóm belső zsebéből egy kis adatkártyát vettem elő. Letettem elé.
- Ezek a rendfenntartók nyilvános jelentései. Tavaly egy bosszúszomjas rendfenntartó megölt egy családot. Idén januárban egyikük alkoholmámorosan, szolgálatban megerőszakolt egy nőt. Márciusban egy mora tagjuk itélet nélkül elszívta két gyanusított teljes életerejét a fogdában. Júniusban egy osztag felrobbantott egy fegyvertelen családi űrhajót a Mars közelében, mert nem azonosították magukat. Mint később kiderült, elromlott a kommrendszerük. Kérem, legyen belátó, Shalimar. Carthy öreg és fáradt, az emberei pedig szabadon garázdálkodnak.

Elborzadva toltam vissza a kártyát a férfinak.
- Ezek... szörnyűek. - mondtam rekedten. - Ahogy minden egyes rendvédelmi egység tagjainak visszaélései. De ez még nem feltétlenül jelenti Jack kapitány alkalmatlanságát. - Láttam, hogy Jack, bár nehezen, de megkérdőjelezhetetlenül helytáll. - De nyitott vagyok az ön elképzelései is, hisz gondolom ezért érkezett. De mondja: Mi zavarja jobban?... Hogy Jack a rendfenntartók vezetője, vagy az, hogy nem maga?

Felnevettem. Még az ötlet is abszurd volt.
- Hogy én? Ugyan már... Nekem azt mondták, maga okos nő, de kezdem azt hinni, hogy tévedtek. Kérem, gondoljon bele egy kicsit. Én a telepaták Elnöke vagyok. Nagyságrendekkel több hatalom összpontosul a kezemben, mint Jack Carthynak. Miért akarnám az övét? Semmi szükségem rá. Arra viszont nem csak nekem, hanem az egész szövetségünknek, minden élőnek és kevésbé élőnek szüksége van, hogy a Rendfenntartókat valaki féken tartsa. És ezek az adatok - emeltem fel a kis kártyát - Ékesen bizonyítják azt, hogy erre Jack Carthy többé már nem képes, ha egyáltalán valaha képes volt rá.
A kártyát visszatettem az asztalra, és folytattam.
- Az elképzelésem az volna, hogy egy fiatalabb, de sokat látott, fegyelmezett katonát állítsunk Carthy helyére. Aki aztán valóban megkaphatná a több befolyást. A Rendfentartók közt komoly gyomlálást kell végezni. És persze végső soron a négy faj fennhatósága alá kell helyezni őket, mert amíg függetlenként léphetnek fel, senki sem tudja majd megfékezni őket.

Hát innen fúj a szél.
- Tehát ez a célja... Nem közvetlenül akar irányítani, csak a háttérből... Nézze, a lenézése ellenére előadom az én verziómat: - ami részben ugye mástól származik, de nem azért, mert befolyásolható volnék. Sőt. - A rendfenntartók közé, csak egy őrült vagy egy forrófejű lép be. Magukhoz hasonlókkal szállnak szembe, akikhez a politikusok zömének nincs gusztusa. Könnyű beleőrülni a halál ilyen szintű látványába ám... Aki átlépi a határt az fizet a tetteiért. De a tüzet gyakran a tűz oltja el, nem a víz. Csábító a gondolat, az együttműködésre, és hiszem, hogy egyszer előítélet és hátsó szándék nélkül is beszélhetünk. De addig legyen meg a szerv, ami pártatlan és független. És vezesse az, aki maga is tudja mi zajlik le egy rendfenntartóban.

Alig palástolt dühvel meredtem a kislányra. A dühöm forrása főleg az volt, hogy tudtam, részben igaza van. Sokkal okosabb volt, mint hittem, és ezt mindig kelletlenül ismerem el. Főleg egy ellenféllel kapcsolatban, márpedig ez a nő előbb lesz az ellenfelem, mint a szövetségesem.
- Szerintem nincs jobb idő az összefogásra a mostaninál. Sőt, ennek már rég meg kellett volna történnie. És higgye el, én nem a pártatlanság ellen vagyok, hisz Jack Carthy telepata, s ilyenformán hozzám tartozik. Mégis alkalmatlannak látom erre a feladatra.
Felálltam. Tudtam, hogy itt már nem tudok mit tenni. A bogarat elültettem a fülében, és vagy lesz ebből valami, vagy nem. Mindenképpen meg kellett próbálnom.
- Az adatokat itt hagyom. Kérem, gondolkodjon ezen. Remélem, nem ez az utolsó szava a témában.
Az ajtó felé indultam, remélve, hogy még most meggondolja magát és megállít.

A kis adatkártyára néztem, de nem nyúltam utána.
- Az összefogást máshogy értelmezzük Elnök Úr. Sajnálom, hogy nem egyezik a véleményünk. De minden kapcsolat alapja az ellentétek közelítése egy közös cél elérése érdekében. Ha harcra és hatalomra szomjaznék, vagy előtörnének belőlem az előítéletek, mindenképpen értesítem. - Felálltam. - Köszönöm a látogatását. Építő jellegű volt.

Vállat vontam, és egy érintéssel kinyitottam az ajtót. Ezzel a lány elköteleződött, és nem mellettem. A politikában nincs árnyalat. Velem vagy ellenem, és ő ellenem akar lenni. Ám legyen. Még eggyel több ellenség már igazán nem számít.
- A békevágy nagyon szép dolog, Shalimar. Remélem, amikor majd felnőtt, és megérti, hogyan működnek a dolgok, nem változtat az alapvető elgondolásain. Addig is viszlát.
Azzal elhagytam az irodát.

//Köszönöm a játékot!//

Micsoda egy ócska hajó volt ez? Bár kész lenne már az én Szöcském, de őt még annál is tovább javítják, mint amennyi ideig engem az aggódó anyám kórházban tartatott. Ugyan már, csak kicsit elszemtelenedtem, nem igaz, hogy ezt ennyire fel kell fújni! Nem vagyok gyerek, hogy bibit kelljen adni a puszimra, vagy hogy is szokás mondani...
A testőrnek, vagy biztonsági őrnek, vagy minek, szóval a marcona fickónak a bejáratnál leszögeztem, hogy ez nem egy hivatalos látogatás. Ennél fogva nem akartam, hogy mindenféle fogadószobákba tereljenek, és hülye, drága italokkal traktáljanak, amiknek úgysincs jó ízük. Inkább kértem egy kiadós hamburgert krumplival, mert a kórházba ilyet nem adtak, és mondtam a fontoskodó fickónak, hogy ha úgy látja, már jóllaktam, szóltam a Lordnak vagy a Ladynek, hogy itt vagyok, és nem kajálni jöttem. gondolom úgy látta, ez fél hamburgernél bekövetkezett (pedig nem) mert elsietett.

Mikor az egyik őr azzal a hírrel keresett meg, hogy a morák hercege épp hamburgert majszolva vár rám a hangár előtt, úgy tíz percig még megszólalni se tudtam, csak hápogni. Ezt még akkor is látnom kéne, ha nem hozzám jött volna. Na jó... Benhez vagy hozzám, de persze Ő megint nem volt elérhető... Menet közben azon gondoltam, vajon honnan hoztak neki hambit, és, hogy vajon nekem is hoznak-e, ha kérek. És, hogy eddig miért nem kaptam...
Ahogy megláttam a herceget, egy pillanatra megtorpantam. Görcs rántotta össze a gyomromat, de igyekeztem, hogy a sajnálat ne üljön ki az arcomra. Aztán nagy levegőt vettem, és tovább mentem.
- Üdvözlöm. - köszöntem.

A hangár falának döntött háttal ültem, mellettem a sült krumpli, kezemben a hamburger. Felnéztem az érkezőre. hunyorítottam, és elmosolyodtam.
- Szia! Vegyél krumplit nyugodtan, ha kérsz.
Megpaskoltam magam mellett a betont. Reméltem, hgy nem fog hivataloskodni, és beparancsolni valami halálunalmas irodába.
- Ha jól sejtem, te vagy Lady Shalimar, már csak azért is, mert Ben emlékeim szerint némileg szőrösebb és sokkal rondább A nevem Amser... herceg, de ha fenségnek mersz szólítani, nagyon csúnyán fogok nézni, és még nem tudom, az egy szemmel hogy nézhet ki, szóval szerintem hagyjuk is ezt. Segíteni akarok nektek egy kicsit, ha elfogadjátok.

Meglepődtem a reakcióján és a mondandóján... meg úgy mindenen. De miért is ne. Leültem mellé a betonra.
- Meg fogok sértődni, ha kiderül, hogy csak egy kevésbé szőrös, és némileg csinosabb Ben vagyok... - mosolyogtam. - Tehát Amser... herceg, miben kívánsz segíteni nekünk? - vettem a krumpliból.
A férfi olyan volt, mint amilyennek jellemezték: Könnyed, barátságos, talán kicsit szarkasztikus. De, mintha a vidám felszín alatt komolyság rejlene.

Hát kellett ez neki? Úgy látszik, hogy igen. A nők gonoszak. Ez meg itt főleg. Tehát megpróbáltam csúnyán nézni, de ettől valahogy csak nevethetnékem támadt, úgyhogy inkább abbahagytam. Anyám nevelése, bármennyire is meg van ő győződve az ellenkezőjéről, nem múlt el nyomtalanul. Tudtam, hogyan kell méltóságteljesen viselkedni. És ha, ha úgy röhögök magamon, hogy az orromon jön ki a kóla, na, az nem méltóságteljes. Így hát visszafojtottam kitörni kívánó nevetésemet, és, biztos, ami biztos, leraktam az üdítőt.
- Csak semmi hercegezés, mert... Izé... Hát, csak ne, és kész. A helyzet az, hogy mint azt nyilván te is tudod, kedves csinosabbik Ben, a közelmúltban ért engem egy kis kellemetlenség.
Hanyagul a hiányzó szememet takaró szemkötő felé intettem, könnyednek szánt mosolyt villantottam és folytattam.
- Na már most, ha én nem az volnék, aki vagyok, a kutyát sem érdekelné ez az egész ügy. De történetesen én a mora királynő fia vagyok. Ezért hirtelen mindenkinek nagyon fontos lett megtalálni azokat, akik egy kicsit... Hm... Megváltoztatták az arcberendezésem.
Ittam egy kortyot, letettem a papírpoharat és folytattam.
- Anyám és a vőlegényed utálják egymást. Ne szépítsük, ha Ben egy szakadék szélén lógna, anyám nem azon gondolkodna, kihúzza-e, hanem, hogy melyik tűsarkával lépjen a kapaszkodó kezére. És szerintem ez fordítva is igaz. Leszámítva a tűsarkút. Remélem.
Megráztam a fejem, hogy eltereljem az elmémben felködlő képet, és tovább mondtam.
- Ide is el fogja küldeni az embereit. Ő azt mondja majd, követek, de igazából kopók leszek. Gondolom, vagy Hector-t küldi majd, vagy Antoine-t, de az sem kizárt, hogy ő maga jön. És azért jön, vagy azért küld valakit, hogy az a valaki találjon valamit. Nézd... anyám szeret engem. Ha sok jót nem is, ezt el lehet mondani róla. De ha amellett, hogy megtalálja azokat, akik megcsonkítottak, be is tarthat nektek, nem fogja majd vissza magát. Úgyhogy adni akarok pár tanácsot. Az első, hogy addig edd a krumplit, amíg meleg, mert hidegen ezek a cuccok borzalmasak.

Figyelmesen hallgattam. Hol nevethetnékem, hol sírhatnékom támadt. Sajnáltam, és szórakoztam rajta. Időnként, még fintorogtam is. Jó kis beszélgetés... És egy kérdés járt a fejemben: "He"?
- Ééértem... Szakadék, kopók és... krumpli. - nyúltam a zacskóba. - A lényeg, azt hiszem megragadt. De... Nyilván az anyád egy... anya. - Megtérülnek a biológia és szociológia órák. - És bár Benen levezetni a feszültséget igen csábító dolog, remélem a szemet szemértet, amibe egyszer KOMOLYAN megvakul a világ, nem itt kívánja átültetni a gyakorlatba. És én amúgy is bárkit elbűvölök, per kiakasztok. Ez a titkos fegyverem... - vigyorogtam. - De a használati utasítás is nyilván érdekes. - néztem érdeklődve.

Próbáltam megbántódni a viccén, de helyette elnevettem magam. Szemet szemért... Majdnem olyan jól csinálja ez a lány, mint Hector.. eki vannak isteni szemes poénjai...
Végigmértem a lányt.
- Elbűvölés? Ja, azt simán elhiszem. A kiakasztást már kicsit nehezebben, de állítólag Ben is az idegbaj határán egyensúlyoz miattad, szóval lehet benne valami.
Nem mintha ő nem ott lett volna már jóval azelőtt is, hogy megismerte ezt a lányt, gondoltam, de a diplomatikusságom megőrzésének érdekében ezt nem mondtam ki.
- Használati utasítás? Hát... A küldött napokon belül megérkezik. Addigra tüntessetek el mindent, aminek a lehető legkisebb köze is van a kalózokhoz. Ha az egyik szakács ük-ük-ük-ükapja Feketeszakáll papagájának a keltetője volt, azt is! Mindent! Nézzétek át a teljes dokumentációtokat, és semmi ne utaljon kalózokra, mert anyám akkor rögtön lecsap. Ben jó vezető. Kicsit vaskalapos, mufurc és bosszantó, de amit csinál, abban jó. És ez zavarja anyámat. Mindent megtesz, hogy elmozdítsa a helyéről. Ez az első tanácsom... Nem, a második. az első a krumpli volt. Semmi kalózkodás. Még a kalózos filmgyűjtemények se maradhatnak, és ha valaki elereszt egy johót, míg a küldött itt van, leveszem rólatok a kezem.

Fancsali arcot vágtam. - Akkor az 'Ahoj tengerész!' beköszönést is hanyagoljam? - vigyorodtam el. - Ééés... nem mintha nem lenne mindennapi, hogy bárki belenézhessen a dokumentációinkba, esetleg a magángyűjteményeink egyes darabjai, tekintet nélkül a személyes esetleg biztonsági és/vagy titkos jellegtől, de kétlem, hogy a Lord örülne, már csak a felvetésnek is.
Bár próbáltam elviccelni a dolgot, megrémített amit mondott. Ez az egész... harc dolog. Ami történt a herceggel, szörnyű, de amit maga után vonzhat, az még rosszabb lehet. Lehetséges lenne, hogy valaki pont ezért csinálta volna?

Kelletlenül elmosolyodtam. El kellett ismernem, hogy az "Ahoj, tengerész!"-t kihagytam. Még a végén pont ezen buknak el. Jó, hogy neki eszébe jutott.
- Shalimar... Én egy szóval sem mondtam, hogy a metamorfok teljes átvilágításához tőletek, tőled vagy a Lordtól bárki is engedélyt kérne. Anyám... Nos, nem híve a szabálykövetésnek, főleg akkor nem, ha nem morákról van szó, és legfőképpen akkor nem, amikor a szabályok akadályozzák. Mindig is akaratos... Illetve öntörvényű volt.
Bekaptam az utolsó falat hamburgert, leöblítettem egy kis üdítővel, és elégedetten hátradőltem.
- Jöhet a második tanács? Akkor figyelj. Ha ő jön, ha más... Ne lépjetek fel ellenségesen. Tudom, neked, mint politikusnak, ezt nem kell mondani, de jó lenne, ha valaki Bennel is közölné, hogy a politika alapja nem az, hogy "Ha nem értesz egyet velem, megfejellek!", mert annak nagyon rossz vége lehet most. Főleg, ha anyám személyesen jön el.

Grimaszoltam.
- Nem lehetett könnyű gyerekkorod... - csúszott ki a számon, de azonnal visszakoztam is. - Mea culpa... Úgy értem, biztosan mindig mindent tudott... Bárki érkezzen is, és bármit érezzünk mi, az a helyzet, hogy semmi közünk a dologhoz, és én speciel nem is tudok semmit. De Ben... ha támadnak, visszatámad. Ezzel én nem értek egyet, de ő a metamorfok védelmezője. Ha ő azt látja, hogy a küldött fenyegetően lép fel, legyen az bárki, nem fog meghunyászkodni. Én pedig segítenék szívesen, de azt én se nézhetem tétlenül, ha a metamorfokat veszélyeztetik bármilyen módon. Ahogy más faj, más képviselőiért is aggódom. De revansban nem veszek részt szívesen. - hangom már komolyabban csengett. Nagyot nyeltem. - A mora királynő vérbosszúra készül, de ezt nem a metamorfokon keresztül fogja elérni. Ha azt szeretnéd, hogy ez az ügy békésen csengjen le, édesanyáddal kell beszélned.

Bólogattam, jelezve, hogy értem, amit mond. Érteni értettem, de nem igazán tetszett. Én legalábbis megpróbáltam megelőzni a bajt.
- Shalimar... Komolyan azt hiszed, hogy ha bármi haszna is lenne, nem próbáltam volna meg lebeszélni anyámat erről az egészről? Olyan makacs, mint az öszvér, és most ráadásul kiszámíthatatlan, mert dühös is. Tudod, mit? Felejtsd el azt, amit arról mondtam, hogy segíteni akarok nektek. Megtettem, amit tehettem. Most arra kérlek, hogy segíts nekem. Segíts, hogy ez az egész szerencsétlen ügy a lehető legkevesebb vérrel és könnyel végződjön.
Aztán elmosolyodtam, és barátságosan meglöktem a lányt, amire a testőrök ijedten megmozdultak.
- Hé, figyelj... Mi ketten valahogy belekeveredtünk ebbe az egész nagyhatalmi cécóba, pedig rátenném a másik szememet, hogy te ugyanannyira utálod, mint én. Neked legalább volt választásod, vagy, ha az nem is, mert a szerelem nagy úr, legalább nem olyan nehéz elviselni a választásod körülményeit. De én... százötven éve próbálom mindenkivel elfeledtetni, akivel csak találkozom, hogy herceg vagyok. Na mindegy. Szóval mi ketten hasonlítunk egy kicsit, azt hiszem. Talán ha összefogunk, elérhetünk ezt-azt a nagyoknál.

Meglepődtem, mikor kicsit meglökött, de ülő ember nehezen dől.
- Bááár... kicsit pontatlan a helyzetelemzésed, rámondhatjuk, hogy helyes. Hasonlítunk: Pacifisták, naivak és gyermekek vagyunk. Már ha adhatunk, mások véleményére. Ellenben én közelebb vagyok a nagyokhoz... a rangom közéjük sorok, ha más nem is. - fancsalodtam el.
Bár én voltam a Lady, mintha ez egy névleges cím lenne. Vagy, csak én vagyok bátortalan? Akkor Ben miért hagy ki a dőntéshozatalból? Ha csak egy gyerek vagyok, egy kirakati tárgy, akkor... miért? "Hagyd ezt abba! Megfájdul tőled a sziszegőm."
- Valóban nem akarok vérontást, harcokat és könnyeket. Mindent meg fogok tenni, hogy elkerülhessük a konfrontációt. De gondolom kár külön mondanom, hogy ebben sem Ben, sem az anyád nem nagy segítség

Végighallgattam a lányt, aztán mélyet sóhajtottam.
- Ez jól esett. Elmúltam százötven éves... Elég ritkán neveznek már gyereknek. tudom, jól tartom magam, de akkor is. Köszi.
Aztán komolyra fordítottam a szót.
- Anyám és a vőlegényed a háború gyermekei. Anyám talán a szó szoros értelmében is, hiszen élete egy jelentős részét valóban háborúk alatt élte, Ben pedig... Ő katona. És mindig is az marad. Ők nem félnek a harctól. De én igen. Nem mintha nem tudnék harcolni... anyám erre is megtanított. De... Gyűlölöm az erőszakot. És ha attól félsz, csak névlegesen vagy vezető, hát tégy ellene. Állj ki magadért, állj ki akár Ben ellen is. Hallottam, mit csináltál a Marson, hogyan hoztad ki onnan azokat a gyerekeket. Egy senki, egy kirakatember nem csinál ilyet. Ilyet csak igazi vezető csinál. Erre gondolj. Kéred az utolsó krumplit?

- Amíg élnek a szülei valakinek, addig mindig gyerek marad. - Ezt még édesanyám mondta nekem. Fájdalom hasított a szívembe. Rossz volt emlékezni... - Talán félek vezető lenni. Én csak segíteni akarok, de nem a ellenségeskedésben. - Nemet intettem a krumplira. - Megteszem amit tudok, de Ben az, aki igazán, ténylegesen megvédi a metamorfokat. Ha ő úgy dönt, nem enged a moráknak, én csak tompítani tudom a döntése élét. Szembe, nem szállok vele.
- Segíteni akartam, de tudtam, hogy a királynő megtorlását, egy élő se érdemli. És azt se hagyhatom, hogy mindezt a metamorfokon átgázolva valósítsa meg.

Elvettem az utolsó krumplit, bekaptam, és elfintorodtam.
- Látod? mondtam, hogy rémes lesz, ha hagyjuk kihűlni. Na mindegy...
Felálltam, leporoltam magam, és a kezemet nyújtottam a lány felé, hogy felsegítsem. Utána nyersen szólaltam meg.
- Én azt hittem, a két metamorf vezető egyenrangú, és együtt hozza meg a döntéseit. Ha Ben ugyanolyan despota, mint az anyám, akkor talán valakinek ezt közölnie is kéne vele. Már vezető vagy. Úgy is kell viselkedniük veled. Nem akarlak kioktatni, de egy kicsit többet éltem és többet láttam, mint te. Szerintem a sarkadra kéne állnod. Semmi más nem hiányzik belőled, csak egy kis magabiztosság.

Hagytam, hogy felsegítsen, majd én is leporoltam magam.
- Félre értettél. Nem, nem engedik, hogy beleszóljak, hanem nem akarok. Ben döntését tiszteletben tartom, amíg egyet értek vele. És ez többnyire így van. De azt meg kell hagyni, hogy nem egy diplomata. Ezért mondtam, hogy tompítom a dolgok esését. A sarkamra fogok állni, ha fontosnak érzem. És nem csak Bennel szemben. Az elveimért küzdök. De ezek egyike az, hogy az erőszak mellett a felesleges kardoskodást is kerülöm. Hiába... hiszek a békés és harmonikus egymás mellett élésben. - mosolyogtam.

Szomorkásan mosolyogtam.
- Attól félek, te vagy az egyetlen, aki ebben még komolyan hisz. Ó, nagyon sokan szeretnék, persze... De egyre kevesebben hiszik el, hogy tényleg létre jöhet. Például már én is kezdek elbizonytalanodni. Nos, amíg kordában tartod Ben harcszeretetét, én pedig kordában tartom az anyámét, talán nem lehet olyan nagy baj. Bár... Azért eléggé utálják egymást. Szerintem mindkettő nagyon örülne, ha valamiért egymásnak eshetnének.
A távolba révedtem, majd lenéztem a lányra.
- Hogy te milyen apró vagy! Na szóval... Néha úgy érzem, talán okosabb lenne összezárni őket valahová, és ki sem engedni őket, míg meg nem beszélik a dolgaikat. Mit gondolsz, mennyi esélye van annak, hogy mindketten élve távoznak?