Folyosók

Kellemes hangulatú, világos falú, spotlámpákkal megvilágított folyosók.

~VÉGRE! Itthon vagyok, lejött frissítés a WOS-hez, és az elnök lemondott! Végre minden frankó...na, kell még Vaspene Gas!~
Tervét, hogy innentől bombával sem lehet kirobbantani a szobájából a következő néhány napban szigorúan, és a végsőkig betartja, dacolva minden józan ésszel, és könyörgéssel. Ilyenkor úgysem vesznek fel senkit, és amúgy is, erre a hónapra már kifizette a díjat, úgyhogy...
-Kincsem, látogatód van! - Rángatja vissza édesanyja csilingelő hangja a valóságba meghatározhatatlan idő elteltével. Normális esetben az ilyesmire fel sem nézne, bármelyik haverja is az, csak betalál ide segítség nélkül is, ám az asszony hangjában felfedezhető halovány reménysugár gyanakvásra készteti...
-Magatokra is hagylak titeket! - Na ez pedig egyenesen pánikot kelt benne. Mi a szösz? Még éppen hátrafordul a székében, hogy láthassa az ajtón belépő Miranda-t.
-Őh...szia...

*Ide bejutni valami borzalmas. S nem is fűlött rá a fogam. De hát hiába hívogattam a Kicsikét… a királynőt is hamarabb elérem, mint Őt. Pedig oda sem egyszerű bejutni… Na de aztán megoldottam és kísérettel haladtam a folyóson, hogy biztosan ne tévedjek el. Pff… gyanakvó népség. De hogy kinek köszönhetem, hogy elismerte a hamis meghívómat ide… azt nem tudtam, de hálám neki.*
- Jó estét Asszonyom. Miranda Owen vagyok, és a fiát keresném. Itthon van Luke? * Vettem elő az elbűvölő mosolyom kéznyújtásom közepette. Mosolyából ítélve, Ő erősítette meg a hamis meghívott Luke helyett. S már lelkesen is kísért Luke szobájához. A megszólításra csak nem felkuncogtam, de visszafogtam magam. S mikor elment a nő, ledobtam magam az ágyra. Oké… az öltözékem sem volt egy, hű de szolid. A magam rövid vászonnadrágjában és testhez álló felsőmben, mely mind feketében pompázott rajtam, a tornacipőmmel együtt. De ennyire azért nem. Bár Marsról jöttem egy másik olyan bolygóra ahol állandóan meleg van, így nem kéne meglepőnek lennie.*
- Szóval a kommunikátorod azért van, hogy felfogja a port? * Kérdeztem miközben gondosan elhelyeztem magam mellett a táskám, amiben a gépem lapult.*

Nagyot nyel a nő láttán, kinek kinézetéről csak nagyon halvány, ködös emlékei maradtak meg, s testi adottságaival kapcsolatban arra az elhatározásra jutott, hogy minden bizonnyal az alkoholnak köszönhetően szépültek meg, a másnaposság elmúltával, most azonban, hogy itt ül az ágyán, nyilvánvalóan nem ez a helyzet. Miranda pont olyan gyönyörű, amilyet csak szesztőlé kábult agya el tud képzelni, ami sajnos azt jelenti, hogy a szókincse cseppet szegényesre redukálódik.
-...
Pislog párat, aztán az asztalon heverő kommunikátorra sandít, melynek kijelzője szerint volt 125 nem fogadott hívása, és kapott 450 email-t, igaz a spamszűrő után ebből alig marad egy tucat, de akkor is...
-Csak amikor itthon vagyok...hogyan...miért....mit keresel te itt?

*Türelmesen és felvont szemöldökkel vártam, hogy megnézze a készüléket, de aztán a hadobálására csak a szemem forgattam. Kényelmesen előre dőltem és megszabadultam a cipőmtől.*
- Mivel Te valószínűleg a székhez nőttél, így most ez az enyém. * S el is heveredtem a mennyezetet kémlelve, miközben keresztbe tett lábaim lábfejét oldalra mozgattam.*
- Szerinted, ha kérek anyádtól egy üveg bort, akkor készséges lesz? Mert így megint hosszú lesz. * Sandítottam a másikra.*
- Egyrészt, a számod gyerekjáték megszerezni, ha tudom, hogy hol keressem. Ami azért meglepő egy ekkora tetraédertől, mint Te. Másrészt anyukád készségesen igazolta a hamis meghívómat, amit Te írtál. De szerintem meg sem fordult a fejében, hogy hamis vagy csak elvakította a lelkesedés, hogy nő lép be hozzád. A lakrészig meg könnyen eljutottam a díszkísérettel a kaputól. * Húztam el a számat.*
- Az ok meg pofon egyszerű… az első információd akkora baki volt, hogy más már nem tudna nemi életet élni, ha ennyire félre vezet, mint Te tetted. Másrészt leléptél és az adósságod nem törlesztetted. Harmadrészt pedig… szórakoztató a társaságod és most erre van szükségem. Szóval, anyud tart itthon bort? * Vigyorodtam el, bár eszembe sem jutott leitatni. *

-Már elment... - feleli a padlónak. Egész biztos, hogy a nő ezek után nem hoz nekik bort...másrészt, ismerve mennyire félti a piáit, ennél készségesebb nem is lehetne. Na nem mintha értékes borok lennének, pont ellenkezőleg, csak ugye utál egy nehéz nap arra hazajönni, hogy nincs itthon pia.
-Amúgy, beírtam a számom a készülékedbe a múltkor...asszem...vagy mégsem? És mi az, hogy félre vezettelek??? - Emeli fel a hangját hirtelen, igaz csak egy kicsit, az viszont egyértelmű, hogy cseppet felmérgesíti ez az állítás.
-Arra ugyan nem emlékszem mit mondtam maradéktalanul, de az biztos, hogy képtelen lennék hazudni hihetően egy ilyen...khmm...és mégis miféle adósságról besz...óóóó....
Elvörösödik, mikor rádöbben, hogy miről is van szó, aztán jobb híján felpattan, kimenekül a szobából, majd visszatér egy üveggel, amit színültig töltöttek sűrű vörös löttyel. Borszakértők számára a látvány ínycsiklandozó lehet, Luke számára viszont csak keserű emlékeket idéz fel az első kommunikátoráról, pár tűzijátékról, és a mosógépről.
-Ha nem bánod, én ma inkább kihagynám, de ha kérsz, tessék... - Tölt a nőnek, aztán elfoglalja helyét trónját, és fáradtan dől hátra.
-Szórakoztató én? Hát...köszönöm, azt hiszem. Izé...nem bánod, ha csinálok rólad egy fotót? Helyesebben szólva...be volt kapcsolva a webkamerám, ugye nem baj? Másképpen ezt úgysem hinné el senki...

- Faterod nélkül… ez azért felvet néhány kérdést. Mázli, hogy nem érdekel a nemi életük… * Vigyorogtam a másikra, hogy pontosan értse mire is gondolok. De miért hagyott egyedül a fiával a lakásban? Hát ennyire félti a „Kincsét”? *
- Nem Luke… GPS koordinátákat írtál bele. A számod nem adtad meg… *Ingattam meg a fejem. Én nem voltam berúgva ellenben vele. *
- Arról, hogy azt mondtad, hogy Paul bandája olyan mint egy maffia. Nem ezekkel a szavakkal, de az volt a lényeg, hogy sárosak. Már pedig Paul a jó tündér és nem a gonosz boszorka. *Egyszerűsítettem le a képletet az Ő szintjére. A vörösödést látva egy gonosz vigyor jelent meg az arcomon. De nem élvezhettem sokáig hisz ki ment. ~ Az istenbe is… ez tényleg szórakoztató. Lehet, örökbe fogadom.~*
- Kösz… de neked szántam. Nem iszol, nem iszok… nekem anélkül is megy a beszéd, vele csak lesüllyedek a Te szintedre. DE legalább tuti megértjük egymást… * Piszkáltam meg megint az egóját kicsit. Na aztán a kamerára úgy pattantam fel, mint akit puskából lőttek ki és az arcom is eltorzult. Kezeim megtámasztottam a szék karfáin és úgy hajoltam a másikhoz dühtől lobogó tekintetemmel.*
- Kitörlöd, vagy megnyuvasztalak… ha nagyfiú akarsz lenni, szólj. Csinálok egy közös fotót és írok egy kétes cikket a kapcsolatunkról, amit névtelenül beküldök egy újsághoz. Az Én híremnek már nem árt… eggyel több vagy kevesebb, nem számít. De azt nem viselem el, hogy videókat készítsenek Rólam a tudtom nélkül. Hogy döntesz kicsi fiú? * Szűrtem a fogaim között és nem hátráltam meg, ha meg, meg akart érinteni… nos… jobb, ha nem tette.*

Csak néz "értelmesen" a nőre, és amilyen kis ártatlan, el sem tudja képzelni, hogy hogyan érthette ezt, meg miért mosolyog ÍGY rá, és bár nem jó ennyire naivnak lenni, ő szívesen maradna meg így, de persze az az átok telepátia nem hagyja...
-Ó, hogy az erő verne meg!!! FÚJ! Neked mindegy, csak okádjak??? Mellesleg anyám nagyon is félt, csak azért hagyott veled egyedül, mert azt hiszi, rendes lány vagy, aki jó hatással lehet rám...és mellesleg, fel is ismert téged. Szegény tök büszke, hogy ilyen...
~..csajnak csapom a szelet...na ezt ki sem merem mondani.~
-Gps? Ja az lehet... - vált témát gyorsan, a tarkóját vakargatva - És ja, a Maffia dolog is rémlik, de azt nem mondtam, hogy gonosz, csak hogy hajlamos éles dolgokkal játszani, és elrabolni másokat, ha épp olyanja van, például engem! Egyébként nem jó tündér, inkább Pán Péter, de úgy is beszélhetsz velem mint egy felnőttel, ha nagyon nem értem, legfeljebb kiolvasom az agyadból - jegyzi meg kissé sértődötten.
-A pia pedig...na jó, talán ha mérté...MI A!!
Mira a frászt hozza rá, ám ha belegondolunk, hogy Luke két fejjel magasabb nála, és 20 kilóval nehezebb, ráadásul fegyvere is van, a folytatás borítékolható:
-Jól van na! Már törlöm is...Jézusom! Mintha én tehetnék róla, hogy pont akkor törsz rám, amikor fel akartam venni, ahogy....őh....nem érdekes, szóval...várjunk csak, tényleg megtennéd?
Természetesen meg nem érinti a nőt, isten őrizz, annyit még nem ivott. Miranda 100%-ban nőből van, úgyhogy egy forró vasalóhoz előbb érne hozzá, bármi is az!
-Nem mintha túl kompromittáló lenne...egészen fekszel egy ágyon, a Mario-s poszterem alatt...

*Fejem ingatva röhögtem fel Luke reakcióján, ami azonnal átváltott szemöldökráncolásba, miközben a hasamon doboltam az ujjaimmal.*
- Furcsa… én azt hittem, hogy az agyasok okosak. Ha anyád felismert, akkor ennek már ki kéne zárnia azt, hogy jó hatással vagyok rád. De nekem mindegy… csak megkönnyítette, hogy itt legyek. * Vontam meg a vállaim, az utolsó megjegyzésére nem reagáltam. Zavarban volt már a másik enélkül is.*
- Egy párszor már említettem, hogy ez a legnagyobb butaság amit tehetsz és ha azt akarod, hogy úgy beszéljek, viselkedj is úgy. * Vigyorodtam el gonoszan. A legutóbbi talink óta sem kedveltem meg azt, hogy belém látnak. Bár… tény, hogy Luke még mindig jobb volt, mint az a Ragyás vagy ki a frász.
Az, hogy a másiknak milyen adottságai vannak testileg, vagy épp fegyverei kicsit sem érdekel, ahogy soha nem is érdekelt. Pláne ha düh borítja el az agyam értelmesebb felét. *
- Ezt elkerülhetted volna, ha felveszed azt a rohadt telefont. Nekem sem élvezet itt lennem… múltkor elmondtam, hogy nem mászom be önként az agyasok birtokára. Erre még meghívót is hamisítok. Szóval nem érdekel, hogy mit akartál fel venni. Most pedig… * Fordítottam a gép felé, hogy hajrá… lehet törölni. ~ Ajánlom Luke, hogy ne kamuzz, és tényleg ne maradjon nyoma… ha bárhol találkozom vele, utána az elnök terrorját nyaralásnak fogod megélni mikor, visszagondolsz. ~ Na de a kérdése meghökkentett és csak pislogtam.*
- Nem szoktam olyat ajánlani, amit nem tartok be Luke… DE nem. Már csak azért sem, mert a büdös életben sem hinni el senki, hogy engem egy kölyök ágyában látot, pláne ha az hím nemű és képes már szaporodni. De kaphatsz egy képet ahol ketten vagyunk és igyekszek bájosan mosolyogni. * Biggyesztettem le az ajkaim.*
- Ha neked ettől jobb lesz az életed, ám legyen… Én már úgy is elvesztettem mindent, szóval kockázat csak a részedről van. Sebezhető vagy, nekem meg sok ellenségem és „jó” akaróm…

-Ez egyáltalán nem igaz, a telepaták is lehetnek naivak, és hülyék. Ami viszont anyámat illeti...hajlamos jobban tudni milyen ember vagy, még önmagadnál is, szóval csak fogadd el, okkal bízott meg benned.
A sok gonosz vigyor, kárörvendő gondolat, és egyéb kedves fordulat után, amikor Mira fojtogató közelségben néz vele farkasszemet, egy kérdés fogalmazódik meg a fiú fejében, és ki is mondja:
-Nem élvezet itt lenned? Akkor mégsem fogadsz örökbe? - Kérdi, annyi gúnnyal,a mennyit bele tud préselni, de aztán törli a felvételt, úgysem direkt csinálta.
-Kösz, de annyira nem vagyok oda a hírességekért - kezdi gúnyosan, ám a végére megenyhül, amikor felfogja, milyen keserű volt as nő hangja a végére.
-Hé...azt ugye tudod, hogy az ellenségeid, és a jóakaróid közül nincs most itt velünk senki? - Kérdi halkan, és a keze már meg is indul, hogy a nő vállára tegye, ám jóval az előtt, hogy elérhetné őt megfagy a levegőben, és már rántja is vissza, jó messzire tőle, hogy még egy földrengés bekövetkeztekor se érjen hozzá, még véletlenül sem.
-Azért, örülök, hogy megúsztad...kicsit aggódtam, amikor felfogtam, hogy te tényleg képes vagy, és utánuk mész...

- Jaj de jó nekem… anyuci megbízik bennem. Micsoda megtiszteltetés… * Na, a szarkazmusmérő tuti kiakadt, ha van ilyen a szobában, vagy a srác fejében.*
- Ennek mér örülnék is, ha nem épp egy telepata lenni és nem azért tette volna mert belém kukucskált. Szóval nem tudom bóknak venni… * Na de a gúnyos megjegyzés még a dühömön keresztül is megmosolyogtat.*
- Igaz tudod, hogy ez most úgy hangzott mintha elvettem volna a nyalókád? * Kuncogok fel egy kicsit, de aztán bólintok.*
- De igen. Nem csak én költözhetek be ide, hanem Te is innen ki. Anyu biztos örülne neked… vagy épp Mancs, hogy nincs egyedül folyton. *A némi jó kedv kezd visszatérni, ahogy a felvétel törlésre kerül.*
- Én sem a gyerekekért, gyengék, és azzá tesznek másokat is a jelenlétűkkel. Arról már nem is beszélve, hogy nem tudják, mi kell egy nőnek és nem is tudnak együtt élni a teherrel, ami egy „hírességgel” jár.* Szűrtem a fogaim között, de látszólag higgadt maradtam. Késő bánat, eb gondolat. S bár Luke megenyhült én nem tudtam ilyen gyorsan válltani. Már húzódtam is volna el, mikor a megjegyzése és a kézmozdulata megakasztott. Nem húzódtam el, csak egy vigyor terült szét az arcomon és vártam, hogy be-e meri fejezni a mozdulatot. De nem… mit is vártam, bár tény, semmi kedvem nem volt neki ugrani. Verekedtem én már eleget az elmúlt napokban… megint. Így hát elmentem Tőle és visszaheveredtem az ágyra.*
- Engem nem kell félteni Luke… tudok vigyázni magamra. Ha meg olykor mégsem és Én húzom a rövidebbet… nos, akkor is megúszom. *Vontam meg a vállaimat.*
- ÉS te… hány játékot játszottál végig amivel rombolhattad az agyad és csak alapot adtál az elhízásra, hogy öreg korodra úgy néz ki mint egy víziló?

-Tanácstag, szóval gondolom tényleg az -vonja meg a vállait - egyébként nem gondolatolvasó, csak szimplán...hát az anyukánál jobb szót nem tudok rá. Na mindegy, a lényeg, hogy nem nézett a fejedbe, csupán jó emberismerő...és összeállíttatott rólad egy aktát a múltkori kiruccanásunk után, biztos ami biztos.
Luke bár mosolyog, az arca mégis arról árulkodik, hogy nem, ez nem vicc. Megvan Miranda új rajongója, aki mindent tud róla. Pazar!
-Mást sem csinálsz, mint "elveszed a nyalókám" amióta csak ismerlek! Mármint...áh...pukkadj meg oké?
~Lehet erről beszélt, amikor azt mondta, úgy kéne beszélnem, mint egy felnőtt?~
-Egyébként meg, ha nem vagy oda értem, keress másik telepatát. Biztos ezrével mászkálnak olyanok, akiket nem zavarnál a Starcraft-ban.
Az, hogy a nő tud vigyázni magára...hát, egyrészt tapasztalta, másrészt, ebben a szövegkörnyezetben viszont azzal sem megy semmire. Nagyon látja rajta, hogy ki van készülve, igaz ehhez nem kell nagy tehetség.
-Valójában, a legtöbb játék fejleszti az agyat...egyébként nem tudom...sokat. Nagyon sokat.
Mélyet sóhajt. Feláll, és újra kimegy, majd két pohárral tér vissza. Tölt mindkettőbe, egyiket pedig átnyújtja a nőnek.
-Na jó...lehet nem hiszed el, de zavar ha ilyen depressziós vagy, úgyhogy tessék, kapsz valamit, amin kárörvendhetsz...fenékig!
Lehatja a sűrű, vörös bort, aztán csodálkozva pislog az üres pohárra.
-Hé...ez nem is rossz...szóval, elmeséled mi bajod van, vagy inkább panaszkodjak én? Nagyon jó vagyok benne...vigyázz...

*Na az akta az amire már csak lemondóan sóhajtottam, hisz tudtam, hogy mi áll benne. Még ha azok nem is tetszettek. Pláne, hogy egy tanácstagnak még a rendőri aktákat is kiadják, ha kérik és nyomos indok társul mellé.*
- Érdekes olvasmány, biztos nem unatkozott a sok tanúvallomás, szerelmi botrány, kétes hírek, letartóztatási parancsok és a többi finomságot olvasva. Gondolom, hiába kérném, hogy szerezd meg és semmisítsd meg. No meg… felesleges is lenne. Újra le tudná kérni. *Ingattam meg a fejem. Ha egyszer megtalálom, a módját az összes ilyen nyilvános adatot törlöm a fenébe magamról. Hát mért nem engem kérdeznek, mért mindig ezeket a nyavalyákat olvassák? Puffogtam magamban egy kört. De azért figyeltem a másikra.*
- Hagyd el a nyalókát és nem lesz mit elvennem. De nem pukkadok meg… * Mosolyodtam el halványan. *
- De nekem Te kellesz… * Vigyorogtam rá, nem véletlen félbe hagyva a mondatom. Mikor kigonoszkodtam magam, akkor azért befejeztem.*
- … rád a kutya sem gyanakodna. Olyan kis ártatlan pofikád van. *Vontam meg a vállaim.*
- De akkor mikor élsz? * Bár volt egy sejtésem, hogy a válasz egy soha lesz. De hát na, próbálkozni és reménykedni még lehet. De aztán már sehol senki.*
- Mi lenne ha néha szólnál is, hogy magamra hagysz? Talán volna időm átnézni a géped. * Ugrattam a másikat, de tényleg zavar, hogy hol itt van, hol nincs. A hangom pedig kiabált, hisz nem néztem én szét, hogy hol a konyha és milyen távolságra van a szobától. Bár valószínűleg a lehető legközelebb, hogy ne kelljen sokáig távol lennie, az asszonyától. Igen, ez a gépre vonatkozott. A poharakat meglátva viszont felültem, pontosabban szólva törökülésbe. Szardolog fekve inni… legalább olyan, mint fekve hányni. *
- Nem vagyok depressziós… * Szaladt össze a szemöldököm. De hogy ezt a másik honnan vette, jobb ha nem tudom. Igen, az voltam, és ha egyedül vagyok, még mindig visszacsúszom… deee… mások előtt igyekeztem nem lenni. Elvettem a poharat és már megemeltem felé és minden szó nélkül lehajtottam. Na de közben jött a gonoszkodás… míg a másik is ivott gondolatban elképzeltem, ahogy Luke hozzám ér, ahogy a nyakára hajol… Na nem, ez rám nem volt hatással és kimondottan a fiúnak szólt, szándékosan előhívva a képeket, a mocskos gondolatokat. Miközben ittam a szemeim nyitva voltak, hogy miként is reagál rá.*
- Inkább Te… jobb hallgatóság vagyok, mint mesélő…

-Ó, vagy negyed óra alatt végigolvasta, de rögtön levágta, hogy mindent nem szabad elhinni...tudod, mi telepaták nagyon értünk hozzá, hogy meglássuk az igazságot.
Arra, hogy megszerezné-e neki még egy fejrázással sem válaszol. Meg tudná csinálni persze, nem is lenne nehéz, de ki van zárva, hogy egyszerre idegesítse fel a tanácsot, és az anyját is!!!
-Amúgy, egy elég jó Hacker-nek nem lenne gond...letörölni rólad mindent úgy értem. Kéne hozzá egy elég durva vírus persze, ha tényleg minden másolatot ki akarsz radírozni de nem lehetetlen...és amúgy biztos nem akarsz megpukkadni? Akkor sem, ha nagyon-nagyon szépen kérem? Naaaaa....Hogy mi??? - Kérdi, mint aki nem hiszi el, amit hallott, és nem is hiszi. A nő gondolatai elárulják őt, igaz nem sokkal később ő is elismeri szóban, hogy csak ugratja...csak mint az előző 10000 alkalommal.
-Ha ha...marha vicces...anyám meg higgye csak azt, lázam van, és azért ilyen piros a pofázmányom...
Amúgy esze ágában sincs szólni, amikor lelép. Na nem genyóságból, csak épp úgy van vele, hogy akinek nem tűnik fel, ha ő csörtet, azt nem is érdekelheti igazán, hisz 190 centi fölött azért elég feltűnő tud lenni az ember, ha kivételesen feláll a foteléből.
-Hogyhogy mikor élek? Hát amikor játszom! Csak azért, mert digitális, még valódi élményt nyújt...vagy gondolod, akinek kibernetikus szemei vannak, azok sem élnek?
Aztán vállat von, és újratölti mindkettejük poharát.
-Oké, akkor nem vagy...és nem hallottam semmit, ami ennek az ellenkezőjét támasztaná alá...
Belekortyol a borba, aztán elgondolkodik.
-Tényleg azért jöttél ide, hogy engem hallgass panaszkodni? Hát jó...meséltem a legutóbbi internetes randimat? Christine volt a csaj neve...aranyos arc, tündéri szemek, és úgy tűnt, ugyanazok érdeklik mint én, igaz egyik kedvenc játéka, vagy írója nevét se tudta leírni helyesen, vagy elmondani, hogy miről szólnak, de gondoltam ezt még elnézem neki...aztán hogy hogynem kiderült, hogy csapda, és a jó tündér Paul barátod elrabolt, mert kellett neki egy gondolatolvasó...összességében nem volt valami sikeres randi, de volt már rosszabb is, itt legalább egyikünk sem unatkozott, nem úgy, mint a tavalyelőttin, ahol moziba mentem a csajjal, és tényleg a filmre figyeltünk...
Mélyet sóhajt, és megint megissza a pohara teljes tartalmát.
-Az exeimet hagyjuk...akkor sem tudtam volna kiigazodni rajtuk, ha tudtam volna már gondolatokban olvasni...egyik sem maradt egy hónapnál tovább. Na, de most már te jössz...mi nyomja annyira a lelked, hogy egy hiperkocka szobájában lógsz, ahelyett, hogy valami értelmeset csinálnál?
Közben persze nem kerüli el a figyelmét Mira gondolatban folytatott merénylete ellene, bármennyire is próbál nem tudomást venni róla. Sajnos nem belelátni mások fejébe szintén olyan dolog, amit tanulni kéne, ő pedig annyira nem foglalkozott vele, így most maradnak számára az izzadságcseppek, az enyhe dadogás, és az egyre szorosabb nadrág...
~És mindezt úgy, hogy tudom, csak azért csinálja, hogy szívasson...~
-Izé...ugye tudod, hogy telepatikusan is tapasztalhatsz orgazmust....egy kezdőtől akár véletlenül is?

*Csak egy újabb sóhaj az anyucira, de már nem tartottam lényegesnek, hogy tovább forszírozzam. Azt meg, hogy egy újabb „nagykutya” figyelmét hívtam fel magamra, már meg szoktam. S igazán felüdítő volt, hogy ez legalább nem akar sem az életemre törni, sem pedig a maga kis háremébe, mint az egyik Földi miniszter, akinek még mindig nem bukkantam a nevére. Legalábbis egyenlőre nincs semmi rossz szándéka a maminak… *
- Nem olyan fontos… amúgy is rövid időn belül újra feltöltenék az aktáim. *Feleltem a gondolatmenetemre adott szavaira. Már nem háborodtam fel rajta, kezdtem megszokni, hogy gondolhatok én a madarak halhatatlanságára is, Luke akkor is hallja, ha nem akarja.*
- Csupa vér lenne a falad. Biztos megérné, hogy egy szépen kérésre megpukkadjak? * Mosolyodtam el, ahogy elképzeltem a szobát vörösben. Akaratlanul is az otthoni szobám merenget fel a lelki szemeim előtt. Na nem a Marsi, hanem a családi házban lévő. Na de a srác kérdése kissé elgondolkoztatott, de már járt is a szám, még mielőtt a gondolatmenetem végére értem volna. Amik persze mint általában most is tükrözték azt, amit gondoltam.*
- Nem. Úgy gondolom, hogy a kiborgok nem élnek, csak látszatra. De olyan emberről, hús-vér lényről, aki ennek is született még nem hallottam, hogy kibernetikus szemei lennének. Bár ez nem jelenti azt, hogy ilyen nincs. De úgy vélem, hogy ez a látás csak gépekké teszi még az embereket is. Kinek volna ilyenre szüksége? Hogy egy gép „szemeivel” lásson… oké, jó poén a 3D, meg ugyan ez térben, és még hasznos is bizonyos helyzetekben. De rengeteg hátránya van. * Fejtettem ki, miközben a második pohár boromat kortyolgattam. Itt aludni nem akartam, így azért nem vittem túlzásba.*
- De ha már a szemeknél tartunk… * S már elő is vettem a gépem és bekapcsolva magam mellé tettem, hogy azzal ne kelljen szórakozni majd. *
- Nem, de ha már itt vagyok… * Vontam meg a vállaimat és a srácot nézve figyeltem. Oké, semmi kedvem nem volt mosolyogni. Gonosz vagyok, de ennyire nem vagyok kárörvendő. Azthiszem. *
- Nem a barátom. * Szúrtam közbe, de ennyi volt az összes megjegyzésem. Míg nem végzett.*
- Talán nem a neten kéne próbálkoznod Luke… ha egy kicsit adnál magadra, egész jó srác lenne előled. * Mértem végig a másikat. Na de a gonosz manó már fel is dugta a fejét.*
- Úgy hallottam, hogy az elnök lemondott. Szóval már szabad vagy… Öltözz, kérj pénzt anyucitól és gyere velem. * Vigyorodtam el és bőszen gondoltam azokra az édesen ugráló nyulacskákra meg a rózsabokrokra, remélve, hogy a tervem nem szivárog át a képen. A kérdése pedig segítség volt ebben, hisz elterelte a gondolataim. De az ajánlatom még állt.*
- Értelmeset? Miféle értelmes dolgot tud csinálni egy szabadságon lévő riporter? Haverokat nem gyűjtök magam köré, az edzőm dolgozik, a lakásom csak az elmúlt két nap tízszer takarítottam ki, Mancsnak már babusgatás undora van, a szüleimtől Én megyek a falnak, pasim meg nincs… * Soroltam fel egy szuszra az összes olyan értelmes dolgot, ami szóba jöhetett és inkább ittam egy kortyot.*
- De nem azért vagyok itt, mert nyomja valami a lelkem. Csak szimplán jól szórakoztam múltkor és most van időm utazni, hogy behajtsam a képet. De ha zavar el is mehetek… Mellesleg meg, annyi időd neked sincs, és Én sem akarom itt tölteni az éjszakát, hogy végezzek. Az álmaim már tényleg nem tartoznak senkire. Na de.. kérsz anyudtól pénzt vagy ezennel fogadjalak örökbe? * Kérdeztem megint a nyuszikra gondolva. Semmi kedvem nem volt elmesélni az elmúlt pár napom, esetleg hetem. Volt elég gondom bőven és semmivel sem lenne jobb, ha ezekről más is tudomást szerez. Bőven sok az, hogy a Doki tudja. Na de ettől aztán Luke szavai rántanak vissza, ahogy a vigyorom is lehervad. Törökülésből csak felhúztam a lábaim és azokat átkarolva támasztottam meg az állam. Önkénytelen mozdulat, mely jelzi, hogy bizony most totál elzárkóztam.*
- Röhejes, hogy gondolatot nem vagy képes kivetíteni a másik fejébe, de orgazmust okozni képes vagy telepatikusan. De ebből nem csak fizikálisan nem kérek, hanem agyilag sem. * Ingattam meg a fejem és inkább csak meglötyköltem a borom, de nem mozdultam. ~ Bocsánat… igyekszem nem gonoszkodni… legalábbis így. ~ Hallhatta a gondolati hangomon, hogy ez bizony megrázott. Mármint maga a tény, hogy ilyet éljek át. A fizikális hangom befolyásolhattam, de a tudatalattit nem. S ennek fényében jobb ha a másik nem viccelt, vagy legalább nem ismeri el. *

-Igazad van, utálom a takarítást - vonja meg a vállát - szörnyű hallgatni, ahogy a bejárónőm panaszkodik...meg nem is tettszik a szobád. A könyveidet elfogadnám, de a vörös nem jön be...
~És annak sem örülnék, ha ennyi képem lenne egy hapsiról...szegény szüleimnek legalább a reménye maradjon meg egy unokára.~
Ami a kiborgokat illeti, igencsak csodálkozik azon amit a nő mond. Úgy tűnik megtalálta Miranda Achilles ínját, mert ha a tudományról van szó, korán sem olyan tájékozott, mint például....hát jóformán minden másban.
-Öhm...a mostani szemeiddel is 3D-ben látsz. Amúgy a többség akkor akar gép szemeket, ha elvesztette a régit, vagy eleve anélkül született. Ritka már, de előfordul. Meg persze van olyan marha, aki azért építteti be, mert lehet vele zoomolni, meg sötétben látni, de ettől még nem elszel gép. Én persze sosem próbálhatom ki, hisz a testem nem szereti az implantokat, de állítólag a natúr látás vele nem másmilyen, mintha igazi szemeket használna az ember...és már megint átmentem kockába...miért nem szólsz rám ilyenkor??? És...mit akarsz azzal...na jó...essünk túl rajta...
Lövése sincs, mit várhat tőle egy profi fotós ilyenkor, ezért csak egyenesen ül, és a szemét sem mozdítja meg, abból baj nem lehet. Aztán eszébe jut, amit a természetességről mondott a nő, így inkább hagyja az egészet, és tovább dumál:
-Menjek veled? Hát nem is tudom...sok melóm volt abban, hogy ne kelljen kimozdulnom, és a DNF jó változata is elkészült végre...egyébként szerintem pont eleget randizok, évente egy csalódás bőven elég az önbecsülésemnek. A net pedig tök jó hely ismerkedni...nekem mindenképpen...úgy értem, úgyis folyton ott lógok, akkor mit akarnék egy csajtól aki...nos, olyan mint te?
Látja, hogy a nő nagyon nem akar beszélni a saját érzéseiről, azt viszont alábecsüli, hogy mennyi szabadideje lehet egy munkanélküli fiatalnak, akinek a szülei nem bánják, ha itthon lézeng, szóval bőven meg tudná hallgatni őt, ám egyenlőre nem kérdez rá a dologra bővebben, mert túlzottan lefoglalja a káröröm, amit érez, amiért végre kivételesen neki sikerült visszavágni, nem is akárhogy. Persze van némi lelkifurdalása, de aztán Miranda tanácsára végül nem vallja be, hogy amit az előbb mondott az természetesen baromság.
~Emberek...olyan aranyos, hogy mindent elhisznek, csak mert idegen nekik.~
-Ne aggódj, ha nem rosszalkodsz, kordában tudom tartani azt a féktelen szenvedélyt, ami bennem tombol így... az ujjain kezd el számolni, de amikor az első keze betelik, inkább feladja a dolgot, és megrázza a fejét lemondón. - ...hát, sok év után. De azért nem vagyok én állat.
A nőre kacsint, aztán visszafordul a gépe felé egy kicsit.
-Mellesleg, senki sem nyúlhat a pc-mhez rajtam kívül. De komolyan...olyankor előkapom a fénykardot, és végtagokat csapkodok le. De hacsak nem érdekel vagy 200 játék, és tv sorozat kalóz másolata, úgysem találsz rajta semmi izgit...

- Ezt nem kellett volna látnod… legalább tegyél úgy, mintha nem láttad volna…* Jegyeztem meg a szobámra vonatkozóan. Azaz Én birodalmam volt, az én igényeimhez igazítva. Amiben ööö… Dokit leszámítva már egy jó ideje nem járt senki, még anyám sem. Szóval az ott bizony tabu részleg. Ám ezt már nem fejtettem ki, legalábbis szavakkal semmiképp sem és inkább a rögtönzött felvilágosításra figyeltem és igyekszik megérteni. De ez bizony közel sem volt olyan egyszerű, mint amilyen könnyedén a másik beszélt róla, így inkább csak a kérdésre feleltem.*
- Mondtam, hogy jó hallgatóság vagyok. Már ha akarok… de arról tegyél le, hogy ilyet megértsek. Ez még rosszabb a technikánál is. * Na igen, a másik ördög ami folyton ellenem van.*
- Ez nem ilyen egyszerű… * Ingattam meg a fejem és a poharam a földre rakva vettem a kezembe a gépet. Előre zoomoltam és a gépen keresztül néztem a másik szemeit, miközben beszélt. *
- Az attól még nem valóság és többre vagy képes Luke… *Pillantottam fel egy pillanatra a gépről.*
- Ez meg csupán csak ööö… két esetleg három órát vesz igénybe az úttal együtt. * S közben készültek hangtalanul a képet, anélkül, hogy bármit tettem volna. Nos… az érintés érzékelő mire nem jó, csak egy picit kell megmozdítani az ujját az embernek, ami szinte alig észre vehető. Hmm… ez jó lett…*
- De mit értesz az alatt, hogy olyan „csaj”, mint Én? * Billentettem oldalra a fejem. Minden hátsó szándék nélkül érdekelt a válasza. A válasz nélkül pedig nem tudok válaszolni a kérdésére.
Na de bizony a másiknak most rohadt nagy mázlija van, hogy nem vettem észre, hogy hazudott. A nagy bezárkózásom közepette ittam egy kortyot, míg a másik beszélt. Ám szavai nem nyugtattak meg…*
- Azt mondtad akár önkéntelenül is. Így a kordában tartásod a nem létező nemi életedről aligha elegendő. S nem Én szeretnék lenni, azaz alany, akin ezt kiéled. Nem vagy állat? Kár…*Igyekeztem visszacsöppeni önmagamhoz, ezzel a gyenge próbálkozással. Na ebből az állapotból egy dolog rángat vissza egy kicsit. Míg előre nyúlva megragadom a szék karfáját és visszafordítom magam felé.*
- Ha itt vagyok, ne játssz vagy szórakozz azon a vackon. Vagy figyelj rám, vagy kísérj ki.*Csattantam fel. Na ezt az egyet rühelltem. Bár nem tudom miért… nem volt kocka pasim. Legalábbis emlékeim szerint… azt az elenyésző mennyiséget meg nem volt nehéz fejben tartani. Egy nehézfiú, egy ügyvéd és egy katona… na de itt meg is szakad a lista. Nem nagy teljesítmény a koromhoz nézve, de na… De ahogy visszafordítottam már vissza is húzódtam… mintha csak a tűzbe nyúlnék, ha ott maradnék. Nem, még abba is hamarabb bele másznék, mint az orga.. grr… szal annak bármely formájába.*

-Ó, ne aggódj, sosem voltam nagy rajongója a lakberendezésnek - legyint könnyedén, azt a dokit pedig inkább meg sem említi, bár rendes fazonnak hangzik így azok után, amiket eddig hallott róla.
-A technikát meg bízd rám, valamihez nekem is kell érteni nem igaz?
Ahogy múlik az idő egyre kevésbé tudja megállni, hogy ne sandítson le néha a gépre, gyanakodva, mintha arra számítana, hogy egy rugóra erősített bokszkesztyű repül majd ki belőle kismadár helyett. Sosem volt oda a gondolatért, hogy fotózzák őt, leginkább, mert látta a végeredményt még akkor is, amikor megpróbált normális képet vágni, most pedig 3 napos borostával, és félpunk hajjal igazán nem számíthat semmi jóra.
-Igggen...tudod, a fő különbség a valóság és ez között, hogy ha itt hal meg a karakterem, nekem kell újat csinálni, ha a valóságban akkor pedig a szüleimnek...tényleg nem látom be, ez miért lenne előny az igazi világnak, főleg amióta a grafikája sem jobb, kicsivel sem...
A felkérésre továbbra sem hajlandó válaszolni, amíg nem tudja, hogy mi az, és mekkora az esélye annak, hogy összefutnak egy hordányi pucér Kate Beckinsale-val, szóval inkább csak vár, amíg Mira kinyögi a többi részletet is.
-Olyan csaj, akinek ha bevallom, hogy játszom, megkérdezi, mikor élek...
~...és mellesleg akinek szupermodell alakja van, gyönyörű arca, és tud táncolni is, meg úgy egyáltalán valami hihetetlen kedves és...na de eleget ajnároztam már szóban.~
-Hé..hé héééé... - hebegi, ahogy ügyetlenül nyúl a gépe után, aztán megsebzett őzgida szemei találkoznak Mira még mindig rémült tekintetével, aki még mindig úgy viselkedik, mint egy 8 éves kislány, akinek most mondták el, mi az a szex, és hogy a fiúk gonoszak!
-Látod! Már megint elveszed a nyalókámat! - Jegyzi meg durcásan, aztán megcsóválja a fejét. - Amúgy mindig figyelek rád...jobban is mint szeretnéd a jelek szerint. Na mindegy...nézd, én...
~Ja várjunk, azt mondta, széttép, ha bevallom neki az igazat. Akkor azt talán ne...~
-Megpróbálom fékezni a libidómat...csak nyugodj le, mást úgysem tehetsz amíg a hatósugaramban vagy.

- Oké, akkor majd ha technikai gondjaim akadnak megkereslek. Vagyis megpróbálom. * Javítottam ki magam, hisz Én most is próbáltam ám csak épp sikertelenül. Bár ha anyuci mindig ilyen készséges, akkor később sem lesz gond a hamis meghívókkal. Na aztán a valóság és a gép közti különbség fejtegetésére igyekeztem elfojtani egy kuncogást. Baromi édes tudott lenni ilyenkor a másik.*
- Nos… nekem van egy tippen, hogy miért is érné meg. Még ha a világnak nem is, de a szüleidnek biztos… * Haraptam az ajkaimba, még mindig vigyorogva. A „karakter” gyártás sosem a végeredmény miatt érte meg, hanem az út, folyamat miatt, ami elvezet hozzá. De persze Lukenak a gépen biztos nem kellett olyat csinálnia. Vagy ha mégis, akkor két kattintással ellehetet intézni.*
- Nem azért kérdeztem, mert játszol. Hanem azért mert Te magad mondtad, hogy csak ezt csinálod már ööö… egy jó ideje. A kettő közt van különbség Luke… * Hívtam fel a fiú figyelmét, ahogy az enyémet sem kerülte el, hogy bizony megint nem válaszolt. Hát, hogy a fiúk gonoszak… nos nem ilyen szépen fogalmaztam volna, de végeredményben még egyet is értettem volna, ha ez elhangzik. De nem hangzott és ez így van jól. Luke lelke sérülékeny, a véleményem meg… nos, a modorom nyers és kicsit sem pátyolgató a véleményem meg határozottan negatív.*
- Kapsz másikat… csak készülődj már az űristenért. Nem fogok megnyugodni, míg zárt szobában vagyok veled, úgy, hogy nincs itt senki. Erre még az is rá tesz egy lapáttal, hogy az agyasok tanyájának a közepén vagyok. Kérlek Luke… menjünk. Csak pár óra az egész, utána megint eltűnök hetekre és felőlem zombulásig játszhatsz. Kérlek… * Hupsz… kicsit esetlen lett a hangom és kérlelő. Tényleg nem éreztem itt jól magam, pláne mióta Luke benyögte ezt az orgazmus dolgot.*
- Ha nem hiszed el, hogy nem akarlak bántani, akkor itt hagyjuk a szobádba a gépem. Aztán mikor haza hoztalak újra megkapom. Nem akarok semmi rosszat…. * Hűha… itt már tényleg gond van. Képes volnék itt hagyni az életem értelmét. Ez a kis ketyere nekem ugyan azt jelenti, mint Lukenak a gépe. Ezért csípek, rúgok, harapok és ölök is, ha kell. Soha nem hagytam ott sehol és nem nyúlhatott hozzá senki. Legalábbis nem úgy, hogy nem tört el a keze. De ezt a másik nem tudhatta, hogy mennyire is fontos nekem ez a szerkezet. Azt meg hogy miért… nos azt még Én sem. De mögüle minden szebb volt.

-Úgy hallom meg is van az első technikai gondod...ha hazaértél keress rá google-ön a Skype-ra, és vegyél fel, arra figyelek játék közben is...szinte.De legalábbis jobban, mint a telefonra.
Őszintén reméli, hogy a másik tudja mi az a google legalább, ha már ilyen drága fényképezővel rohangál(valaha dolgozott eladóként egy hasonló üzletben, és ott sosem árultak ilyen nívós cuccot, szóval csak sejteni tudja, mennyibe kerülhet) de sokat nem tud agyalni ezen a témán, hisz a nő képtelen leszállni a virtuális valóság témáról.
-Valójában...örülnek, hogy itt vagyok - hebegi, lehajtott fejjel, és a változatosság kedvéért paradicsom piros arccal, ugyanis azt is hallotta természetesen, amit a nő gondolt.
~Miért kell állandóan megjegyeznie, hogy aranyos vagyok? Most komolyan? Összekever a keleti boszorkánnyal, és azt akarja, hogy elolvadjak? Akkor inkább öntene le egy hordó vízzel vagy valami, csak ezt ne!~
-Iggen...tényleg nincs más hobbim, de mégis mi a fenét csináljak egy űrbázison? Persze ott a Vándor, de behányni nincs kedvem megint, ráadásul a múltkor volt valami bunyó is, szóval kösz, inkább kihagynám...
Arra, hogy a nő nem akar egy zárt szobában lenni vele csak elnézően mosolyog. Mintha a nyílt téren nagyobb biztonságban lenne, vagy ha elválasztaná őket egy betonfal...vagy ha itt lennének még hárman, mondjuk azt elképzelni sem tudná, hol férnének el, talán a szekrényben.
-Tudom, hogy nem akarsz bántani... - jegyzi meg, aztán tekintete a gépre téved, de inkább csak azért, hogy ne kelljen a nő szemébe néznie, mikor rosszallóan felsóhajt. A gondolatolvasók többsége az első pártucat alkalommal még viccesnek találja az olyan kezdetű kijelentéseket, mint: "ha sejtenéd mire gondolok", "el sem tudod képzelni, mit láttam", vagy a kedvence: "Blablabla, de neki ezt nem kell tudnia, és tőlem nem is tudja meg".
-Tudod mit? Veled megyek, és a kamerád is jöhet, de csak azért, mert félek még befészkeled magad az ágyamba, és még mindig fáj a csuklóm azután, hogy a múltkor balga mód hozzád értem, szóval...néha azért nekem is kell aludni na, és a plüssnyuszimon ülsz...
~Mondjuk az nem nyúl, hanem egy wolpertinger, de neki ezt nem kell tudnia...már én is kezdem, remek!!!~
-Ide dobnád a pulcsim? Ott hever melletted? Aztán felőlem indulhatunk is...

- Oké. De ha arra sem figyelsz, legközelebb nem leszek, ilyen kedves mikor megérkezek. * Pislogtam neki párat, hogy azért halál komolyan nem kell venni a szavaim, de csak azért mert ellenzem. Különben tényleg felhúznám ennek az állomásnak a legtetejére, hogy lebegjen egy kicsit. Na de most nem tudtam hova tenni a vörösödését és csak pislogtam.*
- Most mi rosszat mondtam vagy gondoltam, amitől ennyire zavarba jöttél Luke? *Kérdeztem kissé értetlenül. Oké, az, hogy az anyjáék valószínűleg jobban élvezik a karaktergyártást egy dolog. De ez azt hiszem természetes dolog… legalábbis annak kéne lennie.*
- És csak ez a bázis létezik Luke? *Mosolyogtam rá egy pillanatra. A Marson sincs sok lehetőség, de valahogy sosem tudok unatkozni. Legalábbis ha van munkám, akkor nem. Aztán már itt sóhajtozik is a másik, amire megint csak pislogni tudtam.*
- Most mit sóhajtozol? *A fenébe, egy gondolatolvasó mellett kész szerencsétlenség, ha a másik fél nem az. Vagyis jelenleg Én… mennyivel egyszerűbb lenne. Na de mikor belement, hogy eljön velem a szemeim úgy csillogtak, mintha minimum azt mondta volna, hogy ezt a három évet átaludtam és csak egy rossz álom volt az egész. Már az sem érdekelt, hogy nem vagyok gondolatolvasó. No de mikor még a gépem is jöhet részhez ért, már pattantam is fel, hogy egy puszit nyomjak az arcára a nagy örömködésemben. De aztán vissza is huppantan, hallhatóan rossz helyre.*
- Ó bocs… * Ennyi volt az összes reakcióm, na meg a vigyorom, de az nem ennek szólt, hanem ez a beleegyezése óta ott lapult. Azért kihúztam magam alól azt az érdekes nyulat, aminek még szárnya is volt és rátettem a párnára. Nem, nem tettem megjegyzést. Miért tettem volna? Pont Én, akinek ha nincs a közelében az exének a képe, akkor azt sem tudja, hogy hol van ébredés után. Örültem volna Én is, ha ezt egy plüssmacival is meg tudnám oldani. Na aztán a nagy öltözködését nem kellett túlbonyolítani. A pulcsija már repült is felé, aztán végig néztem magamon.*
- Kérhetnék Én is egy pulcsit? Ezt a kiruccanást nem terveztem és szükségem lesz rá. Elég egy ilyen egyszerű ciprázos pulcsi… ha van fekete, de nekem mindegy, hogy milyen színű, amíg nem egy rózsaszint adsz. *Tényleg nem érdekelt. Oké, a feketét és a vöröset szerettem, de leginkább fekete ruhákat hordtam, hiába volt királykéktől kezdve szinte minden szín a ruhatáramba. Az sem érdekelt, hogy a pulcsi a térdem fogja verni és még a lakásom is befér majd mellém. Sosem foglalkoztam ilyen apróságokkal, mint mások véleménye vagy épp kritizálása. Aztán míg megkaptam elraktam a gépem és egyelőre csak a kezembe fogtam. Nem, nem most lesz rá szükségem…*
- Na gyere Luke… * S azzal el is indultam kifelé, a poharakkal mit sem foglalkozva…

Az állomáson megvettem a jegyeket, Lukeot hátra hagyva, hogy ne tudja, hogy hova viszem. Mindent bevetettem, hogy biztos távolságba legyen Tőlem és nem is gondolkoztam a célon. Egyszerűen tudtam… Aztán ha megvolt, már kissé kételkedve ugyan, de teljes lelkesedéssel ültem végig azt a félórát. Nem beszéltem és valószínűleg a másik játszott, így hagytam… *

//Folytatás.:[You must be registered and logged in to see this link.] //

-Hát, nem...létezik más is...állítólag. De nekem ez az otthonom, és itt van az összes figurám, meg képregényem, szóval...nem, nem vagyok amúgy szűz, köszönöm kérdésed.
Azt, hogy miért pirult, inkább nem kezdi el magyarázni, úgysem emlékszik mind a 150 dologra, ami az utóbbi fél percben erre késztette, főleg mert azóta zavarba jött hat másiktól, és az ilyesmi nem tesz jót a rövidtávú memóriájának.
-Megvigasztalna, ha azt mondanám, hogy egész jól tartod magad? Úgy értem, ahhoz képest, hogy nem vagy gondolatolvasó.
~Nem igaz, de ha megvigasztalja, hajlandó vagyok ezt mondani...~
Aztán felpattan, és mialatt magára húzza a pulcsit, kilép a szobából, majd visszatér egy élénkpiros kapucnis felsővel, ami szinte Mira mérete.
-Bocs, cipzáros nem volt - jegyzi meg, miközben átadja. - Az én ruhám cseppet...elvesznél benne na, de ez még szinte jó...de mégis hova készülünk? És nem lesz fűtés?
Némi aggodalommal csúsztatja a zsebébe a kommunikátorát, és a fénykardját, de aztán követi a nőt, aztán amíg ő jegyet vesz...nos ördöge volt, tényleg elkezd játszani, elvégre a Mass Effect 3 nem fogja végigvinni magát.

//Folytatás: Sok szerencsét hozzá //

*Nem voltam hozzászokva a semmit tevéshez. Illetve inkább azt mondanám, hogy elvoltam szokva tőle. Paul mellett igen csak pörög az élet és egy ideje már mellette voltam, még ha nem is tudtam pontosan, hogy hányadán is. Sarah óráján most nem vehettem részt, mert a kislány ma zaklatottabb volt így aztán csak elvontam a figyelmét, ami se neki, sem pedig a tanárának nem jelent jót. Már beszéltem Paullal is, az ottani srácok is haladnak, még ha döcögősen is. A menyezett is unalmas volt és innen nem tehettem értük semmit. Szóval maradt az, hogy körbe nézek. Egy szembejövő telepatától kérdeztem meg, hogy nincs-e esetleg erre valaki akinek semmi dolga és rám is érne. Na a válasz roppant egyszerű volt. A folyosó végén balra de nem lesz könnyű dolgom Lukekal. Nos, hát nem tudom miért mondta, de elmentem az ajtóig és határozottan bekopogtam. Ha nyílt az ajtó, akkor a legszembetűnőbb talán a mosolyom, ami mindig ott lapul az arcomon, aztán a kíváncsian csillogó tekintetem. Persze nem voltam a szürkeegér, ez mi sem mutathatja jobban mint a [You must be registered and logged in to see this link.] és persze a hozzá tartozó magassarkú.
- Szép napot. Luke itthon van? * Kérdeztem a nőtől mosolyogva, ám ha nem épp egy nőre hajazó egyed nyitott volna ajtót, akkor természetesen nem tettem fel egy ilyen ostoba kérdést, hanem;*
- Szia… Hozzád irányítottak, hogy Te vagy az unatkozok gyöngye és talán egy kicsit hajlandó volnál istápolni. Aurora Moreira a nevem. * Nyújtottam felé a kezem.*

Újra napok telnek el anélkül, hogy kimozdulna otthonról, s az egyetlen változás Luke életében, hogy mostanában valamiért jobban érdeklika világ hírei...legalábbis addig, amíg egy bizonyos riportertől hallhatja őket. Ja, és mellesleg végignyomta az előző játékot, és elkezdett egy újat, de valószínűleg ez senkit sem érdekel, és mivel a blogja is ásított amikor megpróbálta legépelni a kalandjait, így sajnos örök titok marad, mit is tol éppen.
-Szép napot - üdvözli a hölgy, ki ajtót nyit, aztán gyanakodva méri végig Aurora-t. - Igen, itthon van. - Ismeri el, felvonva az egyik szemöldökét, aztán a nappali végéből nyíló ajtóra mutat:
-Ott bent találod. Majd kérlek mond meg neki, hogy beszédem van vele, ha ráér.
Egy ideig még elgondolkodik rajta, hogy ugyan mi a fene történt, hogy a mindig visszahúzódó gyermeke ajtajának kilincsét most egymásnak adják a vonzóbbnál vonzóbb nők, de aztán csak vállat von, és visszatér a költségvetési kimutatások tanulmányozásához.
Ami Luke-ot illeti, épp egy autót próbál vezetni az egykori New York utcáin...kevés sikerrel. Többek közt a pixelkopók sem nézik jó szemmel a bénázását, és karakterének kezén épp csattana bilincs, mikor felfedezi, hogy vendége van.
-Szia én... - Fordul hátra, de aztán el is viszi a cica a nyelvét, ahogy meglátja, hogy ki a vendége. - Az unatkozók gyön...akarom mondani, Luke Darrow! Izé...kérlek foglalj helyet, csak ne ülj a nyuszira, mert harap...Wow...én....
Ekkor a karaktere káromkodni kezd, amiért a zsaruk inzultálni merik, csak mert kivasalt pár száz járókelőt, mire hátrafordul, és lehúzza a képernyőt, mint egy redőnyt, kilépve ezzel a játékból.
-Szóval....miben segíthetek?

- Rendben. * Mosolyogtam a nőre barátságosan. A felvont szemöldökkel nem tudtam, hogy mit akar kérdezni így feleslegesnek találtam a magyarázkodást, hogy miért is vagyok itt vagy miért is keresem a fiát konkrétan. Összevont szemöldökkel néztem, hogy miért beszél ilyen összefüggéstelenül a fiú, aki azt hiszem korombeli. Tekintetem megakad a játékon, ami épp ment, de a káromkodásra csak megrázom a fejem és a kezem is visszahull magam mellé és testem is megfeszül. Még az elnök asszony sem volt ilyen visszautasító, mint egy a srác.*
- Szia Luke. Nos első körben anyukád azt üzeni, hogy ha ráérsz akkor beszélni szeretne veled. De az érkezésemnek mindössze annyi az oka, hogy nem lehetek Sarah- Rose-zal és unatkoztam. Társaságot keresve viszont hozzád irányítottak, közölve, hogy nehéz dolgom lesz. Szóval csak ennyi. * Regéltem el, miközben leültem az ágyra, természetesen a nyuszit kihagyva a mókából.*
- Egy-két napja vagyok itt, szóval másokat szidj, hogy épp hozzád küldtek. Egyébként min játszottál? * Kérdeztem miközben egy pillantást vetettem gép felé. Persze úgy ültem le, hogy lábaim egymás mellett voltak kissé oldalra döntve, úgy ahogy azt anyukámtól tanultam és a szoknyámat is szépen eligazítottam, hogy ne legyen illetlen. Bár egyébként is egy hosszú ruha volt, szóval csak felesleges mozdulatok voltak, amik a zavaromnak a jelei.*