Ösvények

*Vani bólintott és hagyta, hogy a fejébe húzzák a sapit. De aztán amint lent volt és Cori elfordult újra a zsebeiben kötött ki. Úgy látszik, ezt nem csak én nem tudom ráerőszakolni. Hagytam, hogy Cori a földbe döngöljön. De amint a kicsi kiélvezte a dobálózást, egy hirtelen mozdulattal Corin került alám, kezeit felnyomtam a feje fölé és egy kézzel fogtam le, míg a másikkal rásepertem a havat.*
- Téged pedig Télanyónak. * Nevettem fel jó kedvűen, de aztán már ugrottam is, hogy a lánykám se ússza meg ennyiben. Bár Ő lényegében kevesebb havat kapott és finomabb voltam vele.*
- Apaaa… neee… * Röhögte kapálózva, ám gyorsan fel is állítva leporoltam. Ne hogy megfázzon nekem. Na itt hallottam meg Corin szavait és arcom elkomorult. *
- Nem hívtatok meg az esküvőre? * Szaladt össze a szemöldököm elgondolkozva. Nem, határozottan nem voltam esküvőn mostanában. De hát, nem is papíron születik a gyerek. Sokkal élvezetesebben készül…*
- Ha nem vesz el mire megszületik a kicsi, utána már nem lesz alkalma… * Szaladt az arcomra egy ragadozó vigyor. *
- Hallod ezt kicsikém? Apura azt mondták, hogy öreg… * Pusziltam meg a lányom homlokát és aztán hagytam, hogy elszaladjon és játszadozzon magának. De a szemeim azért rajta voltak. *

- Jaj neee, hagyd abba.
Nevettem fel, amikor betakartak hóval, aztán csak csendben figyeltem, ahogy Nicholas megfürdeti a kislányát. Majd miután Vani is megkapta a neki járó büntetést, felálltam a földről és figyeltem, ahogy a kislány elszaladt. Aztán leporoltam magamat egy kisit, majd a bátyámra néztem.
- Nicholas, még nem vagyunk házasok, de attól függetlenül is lehet gyerekünk, nem?
Kérdeztem és szem forgatva sóhajtottam egy nagyot.
- Miért ne lenne alkalma utána elvenni? Amúgy is, mindenképpen szeretném, ha a férjem lenne, amikor a kicsi megszületik, de először még meg kell fogannia, úgyhogy ne aggódj, van még időm, plusz úgy érzem nem vagyok még túl koros egy gyerekhez.
Nyújtottam rá nyelvet, majd vállba bokszoltam. Aztán megint Vani-ra pillantottam. Épp egy hóangyalt készített és önfeledten játszott a hőesésben. Jó volt látni, hogy ilyen kis vidám.
- Tudja, hogy mi lett az anyjával? Vagy még nem mondtad el neki?
Kérdeztem halkan a bátyámtól, miközben egy pillanatra se fordítottam el a kislányról a tekintetemet. Olyan nehéz volt elhinni, hogy Nicholas felesége mit tett magával. Megborzongtam a gondolattól, ahogy felvillant előttem egy kép, ahogy Christian egyedül neveli fel a gyerekeinket, és olyan páni félelem lett úrrá rajtam, hogy kétségbeesetten Nicholas mellé léptem és megöleltem.

*A kérdésre gonoszan összevontam a szemöldökömet.*
- Nézd, lehetni lehet már ha képes rá az orvosod. * Vigyorodtam el, de aztán megráztam a fejem lemondóan.*
- Nem érdekel a nemi életed Corin, csak akkor, ha tanácsra van szükséged és nem anyuval akarod megbeszélni. * Na de jött a várva várt kérdés és a megkönnyebbülés is, hogy még nem vagyok öreg… vagyis, hogy nem most leszek nagybácsi.*
- Azért mert összekötöm a lábainál fogva a pókocskádat és megeszem vacsira? * Vázoltam fel a várható eseményeket, ha házasság előtt esik teherbe az én kicsi hugicám. S Corin tudhatta, hogy nem viccelek. Hallhatott elég mesét anyuéktól rólam és a kamasz éveimről. Bár a párducom nem rajongott az ízeltlábúakért. De most a húgomról volt szó… És a másik kérdés, amire már a mosolyom is lehervadt, ahogy a szemeimből is eltűnt a csillogás. Csak néztem az életem értelmét, ahogy önfeledten játszott. Kezem Corin hátát simogatta gyengéden. Elmerengésem megszakítva adtam egy puszit a feje búbjára.*
- Nem. Még mindig úgy tudja, hogy az angyalokhoz ment, hogy onnan vigyázzon rá. De azt már felfogta, hogy nem fog visszajönni hozzá… hozzánk. *Akár milyen kemény legény voltam a hangom kissé megcsuklott. Imádtam azt a flúgos nőszemélyt és megviselt, még mindig megvisel. Corin előtt pedig sosem kellett titkolnom ezt.*
- Ha rajtam múlik… sosem tudja meg az igazat. De majd egyszer rá fog kérdezni, és ha elég idős lesz, akkor megtudja az okát is és a módját is. De nézz rá… nem törhetem össze Corin a valósággal. Nem rombolhatóm le a tévképzeteit az anyai képről. Csak abban reménykedem, hogy mire erre sor kerül már lesz mellettem egy nő, akit az anyjának tekint és nem fogja megtörni nagyon. *Ingattam meg a fejem.*
- Apropó… nincs valami friss húsi barátnőd? Éhes vagyok… * Vigyorogtam le Rá, terelve a témát. Nos, Corin barátnőinek az apja is lehetnék. De ez sosem zavart… Feltéve, hogy betöltötte a nagykorúságot.*

*Nincs itt. Elment. Azonban itt a hétvége és… nem tudtam figyelni a munkámra, a könyvre, de még a filmre sem. Annyira… annyira üresnek éreztem magam, a házam és úgy az egész mindenséget körülöttem. Muszáj volt kimozdulnom. Nos, nem kaphattam fel magam, hogy menjek hisz Ryan beszigorított. Úgy éreztem magam, mint egy bábu… kamerák, érzékelők mindenhol és nem tudtam, hogy meddig kell ezt elviselnem még. Nem volt az mint régen, hogy maximum két őrrel elmehettem, nem… most is legalább egy fél tucat embert telepített ki a parkba, úgy, hogy közben Ő is velem volt. A különbség annyi, hogy a többieket alig lehetett látni és nem is foglalkoztam velük.
A parkban Ryan mellettem sétált, mintha csak egy barát vagy ismerős lenne. De nem beszéltünk, csak magam elé meredve sétáltam a fák között. Megjelenésemmel nem volt semmi baj, szimplán hétköznapi, kabát, farmer és csizma. Ahogy sétálgattam megakadt a tekintetem egy kislányon. Piszkos volt, vékony és olyan… nem is tudom, talán elveszett? Egy barátságos mosolyt erőltettem az ajkaimra, ahogy egy- két lépéssel előtte leguggoltam.*
- Szia. Mit csinálsz Te itt egyedül? *Kérdeztem, ahogy a szemeibe nézve próbáltam kitalálni, hogy mit rejtenek a gondolatai.*

*Korgó hassal, jólmegszokott, szakadt öltözékébn járja az utakat. Kabát gyanánt egy szakadt, kissé túlméretezett, itt-ott, design szinten légáteresztő részekkel megáldott pulóvert visel, hogy még véletlenül se izzadjon meg a téli napokban. Mosolyogva rója a métereket, egyiket a másik után, gyermekien bájos arcán a letörölhetetlen vigyorral egyetemben, melyet vörös hajzuhatag keretez, melybe itt-ott piszkos tincsek is vegyülnek. Ennek ellenére nem mondaná magát elveszettnek, csupán csak kicsit tájidegennek.
A legtöbb emberre vet egy-egy pillantást, valakire többet is, ám ez járásán a legtöbbször nem látszódik meg, töretlenül halad előre, fényes csillanások reményében. Tegnap reggel óta nem evett, s akkor sem háromfogásos reggeli várta az utcán, hanem csak egy kis gyümölcs, amit a talált pénzérméken tudott venni.
Szemei látómezejében felcsillan egy apró, ahogy a napsugarak rávetülnek, mikor a fellegek irányából beúszik egy női arc. Szemei kitágulnak, melyek a továbbra is vigyorgó arccal egyetemben elég nevetséges látványt nyújtanak, s hirtelen annyira meglepődik a kérdésen, hogy spontán kiböki a választ.
- Bújócskázok. S most én hunyok. De az apjó kis pénzéjmék jól elbújtak. *mondja le sem véve szemeit a nőről, s ezáltal a férfiról, majd ismét megszólal.* Játszol velem?

*A gyerek válasza nem kicsit meglepett és segélykérőn néztem fel Ryanre. De csak állt mint aki lecövekelt. Egy gyerek van mellettem, de az ösztönei mégis életbe léptek. Néha röhejesen tud viselkedni, de inkább visszafordultam a kislányhoz.*
- Ha az anyukád rejtette el, akkor biztos azért, hogy egyedül keresd meg. Ő hol van most? * Kérdeztem a lábaimra könyökölve, ahogy körbe tekintettem. A gond az volt, hogy nem láttam egy felnőttet sem.*
- Anastasia a nevem. Téged hogy hívnak? * Nyújtottam felé a kezem ösztönösen bemutatkozásként. Na, igen, néha Én sem tudtam leküzdeni a megszokást és a hivatalosságot. Másik kezemmel pedig a fülem mögé tűrtem a hajam, mely rakoncátlanul előre omlott.*
- De ha gondolod segíthetek, csak mond meg, hogy miért kell Őket megkeresni. *mosolyodtam el végül megint.*

*Nuo nem érti, hogy a válasza miatt, a nőnek miért kell ilyen szemekkel néznie a mellette álló férfira, így aztán fel sem hozza a témát.*
- Elküldött, még jégen. *mondja, fel sem fogva, hogy alapjában milyen kényes témáról van szó. Nem tudja, hogy a szüleit meggyilkolták, csak azt, hogy azon a napon anyja elküldte, s azóta nem találkoztak.*
- Mint a mesében a hejcegnőnek? *kérdezi bájosan, lassan szinte bezsibbadt arccal, az állandó mosolygástól.* Szejetem azt a mesét. *mondja, majd mint akibe beleverték a jó modort, megszólal.*- Csókolom, én Nuo vagyok. *mondja, majd lelkesen belecsap a kinyújtott tenyérbe. Nem tanították meg neki, hogy mi az a kézfogás, csak emlékeiben él, mikor apjával játszott, s mikor a férfi kinyújtotta a kezét, ő mindig jól belecsapott, egyre lelkesbb nevetések közepette, ahogy teszi most is. Nem tudja, hogy ezzel esetleg zavarba hozza a nőt. Míg nem érzi magát veszélyben, általában nem zavarja semmi.*
- Azéjt kell megkejesni, mert különben megbüntetnek a bácsik és a nénik, amikoj eszek.

- Elküldött? Miért? És kivel élsz most? * Döbbentem meg olyan szintem, hogy azt hittem, hogy hátra esek. De nem, csak pislogni tudtam a kicsire míg ezeket a kérdéseket elmakogtam neki. *
- Igen, mint a mesében. Csak Ő sokkal szebb volt és nekem nincs is koronám. * Mosolyodok el őszintén. Bár nem tudtam, hogy milyen meséről van szó. Ennyi idősen aligha emlékszek már a gyermekkorom meséire. De hát kellett nekem a kort emlegetni, egyből le is csókólomoztak, amire felnevettem.*
- Csak Szia, oké? Nem vagyok ilyen öreg, vagy ráncosnak látsz? * S bizony a kérdés kedvéért összeráncoltam a homlokom is. Csak 65 éves vagyok, ez nem sok. NA de az már igen mikor a tenyerembe csap és el is vörösödtem. Szemeimet lesütve próbáltam túllépni ezen a kellemetlen helyzeten.*
- Bántanak? Miért? Milyen bácsik? *Egyáltalán nem értettem, hogy Nou mit akar nekem mondani ezzel. Ki az aki bánt egy gyereket azért mert eszik?*

- Nem tudom. Csak elküldött. *mondja.* Egyedül élek. * húzza ki magát, mintha olyan nagy büszkeség lenne bárki más számára, hogy ő egyedül él.*
* Még szélesebbre húzódnak ajkai, ahogy a nő rábólint, hogy neve egyezik a mesbeli királynővel, bár nem tudja, hogy ez csak neki öröm, a másik nem is emlékszik a mesére.*
Szia. *mondja, s nevetve behunyja a szemeit, majd kezeivel el is takarja, hogy ne lássa a ráncokat, s nevetve válaszol.*
- Nem látok.
*Ujjai a nő kezébe „csapódnak”, mit egy normális ember sem hívnak csapásnak, csak játékos pacsinak, ami ebben a esetben nem sokat javítana, elvégre a pacsi sem egy teljesen megszokott köszönési forma.*
- Mejt a bácsik és a nénik pénzért ájulnak ennivalót. *mondja, már-már lenéző hangsúllyal, hogy a nő ilyeneket nem tud.

*A kicsi szavai visszhangzanak a fejemben, ahogy el kezd játszani. Mosolyogtam, de már nem tudtam őszintén mosolyogni rá. Valahol sajnáltam, hisz bár sok gyerek él egyedül, az utcán, de valamit mindig tettem, ha összeakadtam eggyel. Ami ritka, tekintve, hogy nem sokat mozgok az utcán. Tekintve, hogy egy félnapos procedúra mire biztosítják a helyet. Aztán felegyenesedtem és úgy nyújtottam a kezem a kislány felé.*
- Igen, ebben igazad van. De mit szólnál hozzá, ha elmennénk enni valamit? Nagyon megéheztem… * Oké, ez nem volt igaz, de a kislánynak ennie kellett. *
- Aztán ha szeretnéd, keresünk neked egy otthont. De addig is, maradhatsz nálam míg nem találjuk meg a szüleid. Na Nou? * Ryan a vállaimra rakta a kezét, hogy rá figyeljek.*
- Ana, a legutóbbi alkalommal megaláztak a saját házadban.
- DE Ő csak egy gyerek Ryan. Mit tudna csinálni? * Csattantam fel erélyesen a férfinek aztán lenéztem a kislányra és közelebb lépve ismét leguggoltam.*
- Ez a morcos bácsi attól fél, hogy bántani fogsz. Az a munkája, hogy engem megvédjen, és nem bízik benned. Meg kéne nyugtatnunk egy kicsit. Mond csak Nou, ha elviszlek magammal, akkor megígéred, hogy nem bántasz? *Kérdeztem mosolyogva, de mégis komolyan. Tudtam, hogy Ryanek nem lesz elég a kicsi szava. De nekem igen. S enyém volt a végső szó.*

*A nő mosolya, mintha egy kicsit változna, de nem mond semmit. Mosolyog, s Nuo szemében ez a lényeg. Elvégre míg mosolyognak, bántani sem tudják. Legalábbis a gyermek ezt gondolja, s nem élt még meg annyit, hogy tudja, ez nagy butaság.*
* Ujjai nem kulcsolódnak a nő ujjaira, csak továbbra is boldogan, s mosolyogva, válaszol. Pont elegen akartak már neki segíteni, hogy tudjon enni, s csak legvégső esetben kér közvetlenül másoktól segítséget. S a rablás az ő felfogásában nem számít közvetlennek.*
- Nem kell sajnálni. Tudok magamnak ennivalót kejesni. *mondja, egy nagyobb kordulással a hasa felől.* - Fogsz enni, ne kojogj. *mondja, a hasát fogva, s szeme önkéntelenül is a nemrég meglelt pénzérmére vándorol egy pillanatra. Bár szüleinek megkeresésének lehetősége csábító, lévén, hogy azt sem tudja, hogy régen hol élt. Szüleit is mindig anyának és apának hívta, így név alapján sem tudna elindulni. Szemeibe végül visszatér a fény, ahogy visszaröppen a gondolataiból.*
- Ó. *csillannak fel a szemei.* Én ájtatlan vagyok, mint a bájány.

*Nou szavai pofonként értek és nyomban el is szégyelltem magam. De végül egy őszinte tekintettel néztem vissza rá.*
- Nézd kicsim, nem sajnálatból akarok segíteni. Ha valakivel találkozom, akkor mindenkinek segítek. Nekem ez a munkám. Sokan a munkahelyemre jönnek segítségért. Bár tény, hogy Ők már felnőttek. Cserébe pedig neked, mivel gyerek vagy nem kell semmit sem tenned. Csak megígérned, hogy nem bántasz. Nem bezárni akarlak egy nevelőotthonba, mint mondtam maradhatsz nálam. Kapsz enni és ruhát, én meg megkeresem a szüleid. Utána meg eldöntöd, hogy mit akarsz. De ezt majd megbeszéljük, ha velem jössz. De ha nem akarsz, Én nem fogom rád erőltetni Nuo… csak szeretnék segíteni. És ha megnézed, nem is kértél segítséget Én jöttem ide hozzád, hogy segíthessek. * Csendesen vártam a lány válaszát és nem mozdultam. *

*Csöndben hallgatja a nő szavait, nem kotnyeleskedik közbe. Átgondolja a szavakat, amennyire képes rá, még akkor, amikor a nő beszél, majd összegzi gondolatait, s végül kiböki a legfontosabbat, ami igazából az egyetlen gondolat jelenleg a fejében.*
- Tényleg megkejesed anyut és aput? *kérdezi, s bár a mosoly, s boldogság nem tűnik el vonásairól, zöld szemeiben mintha remény, s egy kis fájdalom csillanna, anyja, s apja nem létének témájától.*
- És ha a bácsi nem fog szejetni? *kérdezi, a férfira célozva, aki nem rég elég egyértelműen kijelentette, hogyha rajta múlna, nem is lenne kérdés, hogy mi lesz a végeredmény. Gyermeki mivoltából bízik a nőben, ám ugyanez már nem mondható el a férfi esetében.*
- Nem foglak bántani. *válaszol még egy régebbi kérdésre, bal kezében kicsit lóbálva a maciját.* A macim is jöhet?

- Mindent megteszek, hogy megtaláljam Őket. * Bólintottam határozottan. Hisz nem ígérhettem meg, mert mi van, ha nem sikerül. Bár tény, korlátaim nincsenek tekintve, hogy bármilyen adathoz hozzáférek a parlamenti székemből. A második kérdésére elmosolyodtam és Ryanre néztem egy pillanatra, aztán vissza.*
- Ha a bácsi nem fog szeretni, akkor majd ellátom a baját. De neki nem az a dolga, hogy szeressen Neu. Hanem az, hogy vigyázzon rám. Így sokat nem fogsz vele beszélgetni, mert általában mindig ilyen morcos és csendes. De elárulok egy titkot, tudd ám nevetni is és kedves is lenni. * S utolsó mondatom tényleg suttogtam, mintha egy nagy titkot árulnék el. Pedig nem, Ryan sokszor nyújtott nekem lelki támaszt is.*
- Hát persze, hogy jöhet. De ez azt jelenti, hogy eljössz velem haza? * Álltam fel ismét mosolyogva, s ha a kicsi jött, akkor máris a kocsi felé vettem az irányt. Egy nagy, szép, fekete autóhoz ami a rangommal járt.*

//Folytatás: Temze part - Anastasia Camilon háza //

*A kislánynak elég ennyi, hogy ne problémázzon többet. Nincs tisztában a világ dolgaival, így azzal sem, hogy Ana tisztsége milyen előnyökkel jár, ahogy igazából arról sincs fogalma, hogy a nő egyáltalán micsoda, a tisztségeket tekintve. Tény és való, hogy tippelni sem tudna. Eddig nem volt szüksége arra, hogy ezekkel tisztában legyen, nem mintha amúgy fejben tartaná.*
- Elvejed?* kérdezi a nőtől, majd a férfi felé fordul, s fittyet hányva arra, hogy kivel is beszél, megszólal.* - A néni el fog vejni téged. *mondja mosolyogva, s visszafordul Ana felé.* - Miéjt kell jád vigyázni? *kérdezi, de szemei kitágulnak, mikor a titok szót meghallja, már csak azért is, mert füleivel nem képes ilyen látványos átváltozást végrehajtani, így kénytelen megállapodni szemeinek méretének változtatásánál.*
*Pár pillanatig áll még egyhelyben Nuo, majd odaszalad a pénzérméhez, s a zsebébe teszi, majd a nő után fut, maciját lényegében a háta mögött lóbálva, végül a nő egyik ujját megfogva áll meg, kicsit megrántva a nőt, ahogy átvált futásról sétára, ami egy méterrel később következik be, mint kéne.*

//Folytatás: Temze part - Anastasia Camilon háza//

- Utálom, mikor ezt csinálod Nico. A leendő férjemről beszélsz...
Morogtam és dühösen néztem rá.
- Már kezdek rájönni, hogy lassan semmivel nem fordulhatok hozzád. Megáll az eszem. Itt csinálod ezt a hülyeséget. Komolyan Nicholas, mi a fene bajod van, egyszer nem tett neked keresztbe, még csak azt se mondhatod, hogy valami olyat tett, ami bánt téged.
Fortyogtam, aztán a zsebembe süllyesztettem a kezemet, aztán a szememet forgatta elkezdtem lépkedni jobbra-balra.
- Nagyon vicces vagy....
Néztem rá egyre dühösebben és kezeim ökölbe szorultak. Utáltam, amikor Nocholas vagy Matt ilyen volt. Én sose kritizáltam a feleségeiket, pedig mindegyiknek bőven volt hibája. Elfogadtam, hogy ők a bátyáimhoz tartoznak. Mérgesen nézelődtem, mindaddig, amíg meg nem éreztem a kezét. Attól kezdve kicsit elpárolgott a mérgem, és amikor megpuszilt megöleltem.
- Sajnálom Nico.
Öleltem meg jó sorosan s amint meghallottam, hogy a hangja elcsuklik... A hátát kezdtem simogatni, de egy pillanatra se húzódtam el tőle.
- Csak aztán ne hogy azt higgye, hogy azért nem mondtad el neki, hogy mi történt, mert nem akartad, hogy megtudja. Nem tudom meddig akarsz várni, de előbb utóbb el kell mondanod. Inkább előbb, mert ha később Ő jön rá valamilyen úton módon, nem biztos, hogy olyan jó dolog fog kisülni belőle.
Szomorúan csengtek a szavaim, de én csak jót akartam nekik. Egy ideig csak hozzábújtam a bátyámhoz, aztán amint meghallom a friss husi megszólalását elléptem tőle és hasba vágtam finoman.
-Mekkora piszok vagy, te. Nincs új barátnőm és hidd el, aki meg van, az meg nem a te eseted. Amúgy is, ki akarna magának egy ilyen pocakos nagypapát.
Nevettem fel és nyújtottam rá nyelvet, majd el is kezdtem szaladni Vani felé, hogy kivédjem Nicholas támadását, az előbb tett megjegyzésem miatt.
- Vani, Vani, apa bántani akar engem, megvédesz tőle?
Kérdeztem és leguggoltam a kislány mögé.
- Igen.
Kacagott fel a kislány és a derekára tette pici kezét és úgy várta, hogy az apja odaérjen elé.

*Corin kirohanása nem volt újdonság és csak egy vigyor került az arcomra. Állandóan úgy védte a pasiját mint egy anya tigris a kölykeit. Holott Ő is pókica volt. De azért a szemeimben láthatta, hogy bizony nem egészen gondoltam komolyan.*
- Hééé… Nyugi Cori. Tudod, hogy nem bántom… nagyon. De amúgy is… nem szoktad még meg, hogy ugratom? * Vontam össze a szemöldökömet aztán a játékos csillogást átvette a sértettség.*
- Na kösz… Mintha nem számíthatnál rám bármikor, bármiben. Amúgy is… bőven elég, hogy elrabolta a húgomat. * Duciztam egy kicsit. De azért nem voltam ám békíthetetlen… sőt Vanin kívül ez a szőkeség volt az, aki megbírt nyugtatni. S ezt meg is oldotta annyival, hogy végig simított a hátamon.*
- Ugyan Cori… Jobb így… ez később is megtörténhetett volna. Mikor Vani már nagyobb… * Ingattam meg a fejem és a szavaira felsóhajtottam.*
- Tudom. De legalább azt hadd várjam meg, míg letudja írni a nevét. Még kicsi… * S nekem mindig az is marad. De ettől még joga van tudni az igazságot… de várni szeretnék legalább addig míg feltudja fogni és megérteni. A hasba vágásra elnevettem magam és megingattam a fejem.*
- Kollegina is jó… nem feltétlen kell barátnő. Hééé… nem is vagyok pocakos. Öreg meg… nos… kenterbe verem bármely fiatal mitugrászt. De ezért kapsz… * Figyelmeztettem játékosan és már rohantam is utána. NA de hát kivel kell szembe néznem? Hát persze, hogy a lányommal. Derekánál felkaptam a kicsit és a vállamra fektetve egyik kezemmel fogtam a lábait és Corin után lendültem, hogy elkapjam.*
- Úgy is elkaplak… hiába futsz… vond vissza…* Nevettem fel és biztosan fogtam a kis rúgkapálót a nyakamban.*

Morogva néztem a bátyámra, aztán összefontam a kezemet a mellkasomon. Nem értettem, hogy miért ilyen pökhendi mind a kettő, de inkább nem is nagyon mentem bele.
- Valahogy nehezemre esik megszokni azt, hogy folyton cseszegeted a vőlegényem.
Sóhajtottam fel, aztán rávigyorogtam és még szorosabban hozzábújtam.
- Sajnálom, tudod, hogy mindig hozzátok fordulok, csak olyan rossz nézni, hogy nem fogadjátok el száz százalékig, mert folyton kekeckedtek vele.
Búgtam a mellkasába aztán még jobban hozzábújtam. Olyan biztonságosnak éreztem mindent a kezei között.
- Lehet, hogy igazad van, de akkor is sajnállak. Nem ezt érdemeltétek volna. Főleg te nem! És én nem fogom ezt sürgetni. A te lányod, csak azt szeretném mondani, hogy ha segíteni kell, mindig itt leszek,. Vani egy kicsit olyan, mintha a húgom lenne. Bármikor nagyon szívesen segítek neki, vagy neked.
Mosolyogtam fel Nico-ra aztán arcon pusziltam. Aztán a megjegyzésemet gyorsan átgondoltam, amikor odaértem Vani mögé. Aztán, amikor Nico felkapta a picurt és utánam jött megint szaladni kezdtem.
- Nem vonom vissza, nyenyenye.
Nyújtottam rá nyelvet, és kacagva felmásztam egy nagy építményre, ami a játszótéren állt.
- Na ha nem vagy öreg, gyere utánam.
Integettem le neki vigyorogva.

- Ez pasi szokás… nem megérteni kell, csak elfogadni a bátyók féltését. Nyugi húgi, mindegyik csaj így jár akinek van bátyja. * Jó talán nem a legjobb vigasztaló szöveg, de ez az igazság. De aztán már megbántam és magam felé fordítva simítottam végig a haján és az arcán. *
- Elárulok egy titkok kicsi Cori… Elfogadjuk, mert boldoggá tesz Téged. Semmi bajunk vele… és ezt mi sem mutatja jobban, minthogy kötözködünk. De hogy lássd komolyan így van, elviszem magammal csajozni… vagyis izé… sörözni. * Javítottan gyorsan, de a vigyor ott volt a képemen, ami mutatta, hogy a csajozós résszel csak őt ugratom, azonban komolyan elviszem ezt a doktort sörözni.*
- Feltéve ha aznap este vigyázol Vanira… * Toldottam meg egy kulcsfontosságú dologgal. Hisz egyedül nem maradhat és kocsmázni sem vihetem el magammal.*
- Ezt örömmel hallom, hisz lassan jön a felvilágosítás, amit nem biztos, hogy az apjával akar majd megbeszélni… * Vakartam meg zavartan a tarkóm, mintha már itt lenne a dolog. Pedig addig még volt minimum húsz évem. Korábban kitekerem az ipse nyakát az fix. De ahogy Corin felmászott arra a nyavalyára… Vanival érdekes lesz és kivitelezhetetlen. Így jobb volt meghátrálni.*
- Oké… nyertél… öreg vagyok… * Vágtam be a durcit és mászás helyett letettem Vanit. Aki bizony Cori után akart mászni.*
- De csak óvatosan kicsim… * Adtam neki egy puszit és árgus szemekkel néztem, ahogy halad felfelé a kislány. Ó istenem… ha valami baja lesz, kinyírom a felbujtót az tuti.*

Fájó lában miatt a futást, mint sportot, örökre ki kellett húznom a napirendemből. Régebben kedveltem, de manapság már csak a sétával élek. A szervezetnek ez is jót tesz ugyan, de ez mégsem ugyanaz.
Télen különösen kellemes egy séta a Hyde Parkban. Kisebb a tömeg, így kisebb annak az esélye is, hogy egy antigrav-korcsolyát viseli suhanc fellök.
Úgy tűnt, a mai séta nem kecsegtet több el, mint magával a séta örömével. Már épp rátértem volna a kedvenc, parkból kivezető útvonalamra, amikor megláttam a nőt. Elállt a lélegzetem... Tökéletes! Pontosan erre van nekem szükségem!
Fájó lábammal mit sem törődve, kissé lemaradva, de azért tartva a tempót, követni kezdtem. Azt akartam, hogy mielőtt megszólítom, képet kaphassak a testéről mozgás közben is. Bele sem gondoltam, hogy ez mennyire ijesztő lehet a nőnek.

Mèg a feladataim teljesítèse közben se hanyagolhatom el a testem ès a lelkem. Mint egy reklámszöveg... De amúgy, csak bebeszèlès... De ennek legalább volt èrtelme.
Persze, nem gyakorolhattam fegyverekkel... de a kardio is csodákra kèpes, ha az ember èpp nyugodt... Ami èn nem voltam.
Valahogy egyenesbe kène hoznom az èletem, bár erre semmi esèlyem... nyújtóxtam párat, majd folytattam a kocogást.
Szemem sarkából èszrevettem valakit... idõs ès bottal jár... talán nem is követ engem... lefordultam egy földes ösvènyre, ami a fák közè vezetett... Annál persze kèpzettem voltam, hogy a látszatra adjak...

A nő kezdett lehagyni. Túlontúl gyors volt egy beteg lábú ember számára. Nem volt hát más választásom, mivel a futás számomra nem opció, kénytelen voltam utána kiáltani:
- Hölgyem! Hölgyem, elnézést! Kérem, várjon! Nagyon fontos, hogy beszélhessek magával!
Megpróbáltam futni pár lépést, de a lában fájdalmasan megbicsaklott, és ha nem sikerül rátámaszkodnom még épp idejében a botomra, megalázó módon el is estem volna. Elmorzsoltam a fogaim között pár szitokszót, aztán a sétánál maradva, ám meglehetősen gyorsan, folytattam az utamat a nő felé. Persze utol még így is csak akkor érhetem, ha ezt ő is akarja...

Hm... Most vagy tènyleg ilyen könnyen megszabadulok tõle, vagy nem is akart igazán követni... Ekkor meghallottam, hogy utánam kiállt. Ès tènyleg... nem tèvedtem.
Megálltam, de a gyanakvásom mèg mindig èlt. Lassan elindultam visszafelè, a fèrfi irányába. Ndm mutattam, hogy a dolog zavarna, bár mèg egy ember is lehet óvatos...
- Igen? - mosolyogtam, majd lehajoltam, hogy ellenõrizzem az izomlazítót a bokámon... A jó öteg cipõfüzõ trükk
.. Na ezèrt nem bízom a sportcipõs alakokban. - Miben segíthetek? - egyenesedtem fel.
A kar... azaz a bottávolságot mindenkèppen tartottam.

Láttam, hogy óvatosan közelít hozzám, és ezért nem tudtam kárhoztatni. elvégre, egy lihegő, nem túl bizalomgerjesztő férfi vagyok, aki gyakorlatilag üldözni kezdte a parkban.
- Kérem, bocsásson meg a zavarásért... Nekem... Csak a teste kell... Mármint, nem úgy értem, ne vegye rossz néven... Csak szükségem van a testére.
A megerőltetés nem tett valami jót nekem. Ideje volna testmozgásba kezdenem, igazi testmozgásba, nem csak sétába... Kezdek elgyengülni fizikailag. És amikor beszélni kéne, csak lihegni tudok...
- Kérem nézze el nekem a nyelvbotlásaimat... Adjon egy percet, és máris elmagyarázom.
Reméltem, hogy a nő nem prostituált, mert akkor könnyedén félreértheti, amit mondtam... Máskülönben, ha nem, akkor is. Micsoda faramuci helyzet!

Az, hogy meglepödtem enyhe kifejezès volt, pedig kaptam mâr ennèl ditektebb ajánlatot is.
Valószínüleg mèg a szemeim is kimerevedtek ès megszólalni se tudtam, így bólintottam a furcsa fèrfi felè, aki láthatón, elèg rossz âllapotban volt.
- Hát persze.... de... igazából.a testemet... hogy is mondjam... Inkább kezdje maga. - nèztem rá bizalmatlanul.
Nem úgy.... Azèrt kivâncsi voltam, hogy akkor mègis hogy?
Hú... remèlem nem egy nõ testèben akar tovább èlni, aki ráadásul mèg egèszsèges is...?! Franc esne Edwardba, meg a hülye huszadik századi filmjeibe!