Ösvények

A tulajdonképpeni park, az ösvényekkel, zöld területekkel, fás, erdős részekkel, a Diana Emlékszökőkúttal és a többi emlékművel, látnivalóval.

Túl voltam ma már egy verekedésen. Mondjuk... Nem mindig értem, hogyan működik ez a város. Egy prostit vert a stricije, én meg közbeléptem, hogy megvédjem. Persze, hogy utána mindketten engem akartak megverni. Ez a mi fajtánknál törvényszerű, hisz tőlünk mindenki fél és minket mindenki gyűlöl. Tudom a képregényekből. De... Ha fel szabad tenni egy kérdést... Miért?! Talán ők is olvasták a képregényeket? Most komolyan... Hm... Valaki üti a fejem, erre jön egy maszkos fickó, és meg akar védeni... Hát, nyilván leütöm, hogy tovább verhessenek, nem? Hát hol van ebben a logika?
Egy fa tetején gubbasztottam, mintha igazi bagoly volnék. Kicsit rájátszottam a sajtó által rám aggatott névre... Nem, nem kezdtem huhogni. De készíttettem a ruhámra egy dombornyomott szárnymotívumot, a mellkasi részre. Jól is néz ki, meg a dupla réteg dupla védelmet is ad. Inkább terjedjen el a Bagoly, minthogy valami még bénább nevet kapjak...
Kiáltást hallottam. Levetettem magam a fáról, és hála a csizmám gravitációs ellenzőinek, puhán érkeztem a nyolcméteres esés után. Egy alacsony, fiatal lány elé.
- Öhm... Szia - mondtam, aztán észbe kaptam, és elmélyített hangon folytattam -Mármint üdv! Segítségre van szükséged?
Meglehetősen biztos voltam benne, hogy nem ő kiabált, de hát ha már itt volt...

Kicsit elszaladt az idõ, ìgy úgy gondoltam, átvágok a parkon. Ben soha nem fogja nekem elhinni, hogy most nem èn, hanem a testõrõm tèvedt el, vagy menekült... A vásárlás kikèszíti a gyengèket.
- Basszus, basszus, basszus... - Sár mindenhol...
Na lássuk... Ott a hold ès... jó kèsõn van, tehát... rossz irányba megyek. Nagyon jó! Ha van egy London ès annak nègy ègtáj szerinti kerülete... Ès aaa...z èszaki vègèn van az Udvar... Akkor èn most hol vagyok??? Park, park, park. Fák, bokrok ès SÀR!!! Ès azta!
Sikítva ugrottam hátra ijedtsègemben ès mèg a fogaim is kipattantak.
Metamorf vagyok... láttam sokmindent már a bundás pisztrângtól kezdve a csontrèszegen át egèszen a tigris-egèr kombóig.
- Öhm... nem egyedül mássszkálok! - Ez az a mondat, amit mindig bevetek... - Merre van észak?

Kerekre tágultak a szemeim a fogak láttán, de ezt ő nem láthatta az amúgy is kerek szemnyílások mögött. Mi a franc? Csak nem valami vámpír? Na jó, túl sok volt a képregény...
- Észak... Hát, gondolom, észak felé. Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni... Csak azt hittem, bajba kerültél. Én, tudod... Hát, ha tényleg bajba kerültél volna, megmentettelek volna. Aztán te megkérdezted volna, ki vagyok, és akkor én elmondtam volna, hogy járom a várost, és lesújtok a bűnre. Megvédem a gyengéket. Üldözöm a bűnt. Szóval... Biztos nem tudlak valamitől megmenteni? Mert végső soron azt is megkereshetem neked, merre van észak...- fejeztem be nem túl lelkesen.
Körülnéztem.
- Bocs, hogy megjegyzem, de ha nem egyedül mászkálsz, akkor a barátod egy bújócska-világbajnok lehet, mert én nem látom.

Kissè nyugodtabban kihúztam magam ès visszahúztam a fogaimat, majd oldalra döntöttek kicsit a fejem.
- Ha csak ennyi kell: ki vagy? - kèrdeztem mosolyogva. - Megmenteni? Maximum a sártól... amúgy meg, tudok vigyázni magamra. - Mondtam dölyfösen, mert kètsègbe vonta szabaim.
- A kìsèröm törtènetesen tènyleg egèsz jól rejtõzködik, de abból kiindulva, hogy mèg a saját lábadon állsz, sajnos arra kell következtetnem, hogy valahol elhagytam... Mondták már, hogy a höskomplexus nem túl egèszsèges?

Egy elsuttogott parancsszóval bekapcsoltam a csuklyám éjjellátó funkcióját. A csuklya szemei felizzottak. Körülnéztem.
- Hát, én sehol se látom. Szóval nem túl igyekvő... Nos, ha tudsz vigyázni magadra, akkor nyilván meg is találod egymagad az északi irányt. Ellenkező esetben... Arrafelé kéne elindulnod. Ha akarod, elkísérlek egy darabon. Meglepődnél, ha tudnád, hány támadás történik itt, a parkban.
Például tegnap is a fejére estem annak a kocogónak... De az inkább volt baleset, mint támadás. És senki sem sérült meg. Legalábbis nem túlzottan.
- Hőskomplexus? - kérdeztem sértettem - Inkább csak kötelességtudat. Valakinek tennie kell valamit az igazság érdekében és a gyengék védelmében. Én vagyok... Hát, izé... Szóval, a média Bagolynak nevezett, de jobban szeretek magamra Éji Árnyként gondolni... Na jó. Gyere. Egyébként hova tartasz?

- Hát wzt mondtam èn is... Elhagytam valahol a városban. Vagy hazament, vagy csak eltèvedt, nem tudom. - Azt nem hittem, hogy baja esett volna. Talán csak wlment kávèèrt, ès elkerültük egymást... Hú... Hogy ezèrt mit kapok Bentõl... ès a testõr mit kap!?
Kissè csodálkozva indultam el a... Bagoly mellett. Na mindegy. Vajon, ha megmondom neki, hogy inkább hasonlít egy angolnára lehuhog?
- Nèzd... az, amit el akarsz èrni... jó. Ha hiszed, ha nem, örülök, hogy egy ilyet törekvèsekkel rendelkwzõ valakibe futottam. Az olyanok miatt, mint te, hiszem el, hogy mindenkiben van jó ès bárki tehet csodákat. - mosolyogtam szègyenlõsen.
- Messze megyek... A metamorfok Udvarába.

Igen, igen, végre! Végre valaki megérti, hogy miért csinálom!
- Hm... ez nagyszerű! Te megértesz engem! Ez... Ez fura. Biztos, hogy nem csak szívatni akarsz? - kérdeztem gyanakodva. Eddig még a megmentetteim is csak kiröhögtek vagy lenéztek. Lehet, hogy ez a lány tényleg olyan dilis, mint én? Na várjunk csak... Hősnek tart... Megmentettem... Hát, az eltévedéstől, de akkor is... Fiatal és szép... Ő lehetne a szuperhős barátnője, aki nem tudja, hogy ki is a szuperhős! Nagyszerű!
Aztán nagyon hamar le is lombozódtam. Egyszerűen csak össze kellett tennem a dolgokat, és már az is eszembe jutott, honnan volt ismerős a lány. Egy barátja, aki eltévedt, pedig vele kellene lennie... Talán testőr. A metamorfok székházába megy... És nagyon úgy fest, mint a Lady a holoneten. Akkor meg a barát biztosan testőr... És a lány pedig foglalt. Jellemző.
- Te Lady Shalimar O'Dell vagy - mondtam elmélyített hangomon.

Kezdtem fázni... Talán csak a kígyó gènek miatt... Felhajtottam a kapucnimat.
- Nem szivatlak... Èn tènyleg hiszek abban, amiröl beszèlek. Csodás világban èlünk, viszont ezt kevesen látják. Ha csak egy kicsit is odafigyelünk másokra ès, ha akarubk tenni ès látni, máris közelebb vagyunk egy biztonságosabb... vidámabb világhoz. - kuncogtam.
Nem èreztem fairnek, hogy mìg õ maszk mögè bújik, èn nem tudok nèvtelenül járni mèg a parkban sem.
- Miböl gomdolod, hogy èn volnèk? Az Udvar tele van hozzám hasonló fiatal metamorfokkal. Ès, ha èn lennèk a Lady, hol marad a tucatnyi felfegyverzett testõr? - nevettem. - Hagynák szerinted, hogy sötètedès után egyedül sètálgassak a városban?

Azt, hogy csodás világban élnénk, tudtam volna vitatni. Elvégre, ha ez olyan nagyon csodás világ volna, nem volna szükség rám. Bár, néha így is úgy veszem észre, hogy nincs rám szükség... De a vidámság... Hát, az megvan. Tegnapelőtt is milyen elragadóan nevetett az a nő, aki megpróbált lelőni...
- A tucatnyi testőr túl feltűnő - mondtam - Ha én döntenék, egyet, legfeljebb kettőt adnék a Lady mellé. Nem egy barátod volt veled, akit elvesztettél valamerre? Akár a testőröd is lehetett. De... A legfőb nyom az volt, hogy láttalak a HoloNeten. Persze az életben másképp nézel ki, ott sokat retusáltak rajtad... Nem mintha így nem lennél szép... Mármint, nekem nem tetszel... Illetve hát persze, tetszel, de mégse... Vagyis a Lord... Ó, várj csak, te is hallod a bankrablás hangjait? Jobb lesz, ha én most...

Megálltam, ahogy belekezdett a magyarázkodásba ès kiváncsian vártam, vajon mit hoz ki a dologból.
- Felölem... - rántottam meg a vállam. - Ha szerinted èn vagyok a Lady... hát ki vagyok én, hogy ellent mondjak. -
Hú... de utálom a holonetet... - Bankrablás hangjai? Akarod, hogy halljam, hogy diszkrèten kihátrálhass a beszèlgetèsböl te hõs, vagy... Menjèl csak - mosolyogtam. - De maradjon ám rágcsáló a parkban
Mentem el mellette kuncogva. Egy szupeshõs... hát ez aranyos.

- Szóval te is hallod? Akkor jobb, ha megyek...
Dobbantottam egyet a lábammal, mire egy fa lombkoronájában találtam magam. ez igazán ügyes volt, Zack... Igazán nagyon ügyes. Aztán leugrottam, mire a lány már elment, és lesokkoltam az utána lopakodó fickót. Remélem, nem a testőre volt. Megnéztem a papírjait. Hát persze, hogy az volt. Francba! Inkább megint felmentem lombszintre, megvártam, míg a testőr magához tér, és útba igazítottam, merre ment a lány. Aztán én is utánuk eredtem. Egy virágos standról loptam egy rózsát, és amikor elsuhantam a lány felett, a lába elé pottyantottam. A testőre már közeledett, szóval nem maradtam. Fel egy újabb háztetőre, és... Na nézd csak! Tényleg egy bankrablás!
Előhúztam a botomat, és a mélybe vetettem magam...

//Köszönöm a játékot! //

Vidáman haladtam, immár a jó irányba. Ettöl az iránytól màr se bokor, se fa nem tántorìtott el. Dúdolni azèrt nem kezdem el, vègtère is sötèt volt ès egy támadás tènyleg nem tenne jót... fõleg, ha füles barátom jön ès megment.
Ahogy sètáltam, halk nesz csapta meg a fülem a magasból
Felnèztem, de semmit se láttam. Ám ahogy visszafordultam, lában elött egy gyönyörü, kèk rózsa feküdt. Mosolyogva vettem fel ès haladtam továnb, idönkènt beleveszve a virág illatába.
Nemsokkal az elött, hogy haza èryem volna, George is utolèrt... A letolást legalább megússzuk.

Egy padon ültem, a kezemben két forró kávéval. Ha kihűlnének, csak újra meg kéne melegítenem őket, elvégre víz alapúak... A egyik rendes kávé volt, a másikban viszont több volt a tej és a cukor, mint maga a kávé. Sajnos a tej is vízalapú volt...
Shalimar O'Dell-t vártam, és az övé volt a gyenge kávé. Nem mondtam el neki, miért hívtam ide, azt feleltem erre a kérdésére, hogy csak egy kis baráti csevejre vágyom. Ez persze nem volt egészen igaz, de már hónapok óta nem láttam, és kedves tanítványom volt... Szóval, még akár igaz is lehetett volna.

El se tudtam kèpzelni mièrt èppen egy ilyen nagyon hideg napon akar valaki a parkban találkozni. A kìgyók NEM szeretik a hideget! Nem kell hozzá biológusnak lenni...
Mindezek ellenère vidáman èrkeztem mwg a parkba. A testört ma se úsztam meg termèszetesen, de legalább nem láttam, ès ez azèrt jó pont neki.
Egykori tanáromhoz sètáltam, majd az egyik poharat átvève tõle, leültem mellè.
- Melegebb napot tanár ùr! Mièrt pont... ide? - mutattam körbe mosolyogva.

A lány megérkezett, és kérdés nélkül vette el az egyik kávét. Mi van, ha mindkettőt magamnak hoztam? Hm... Nem tanítottam neki elég illemet. Bár... Történelemórán ezt amúgy sem könnyű kivitelezni.
Mégis mit válaszolhatnék? Itt viszonylag kicsi az esélye, hogy kihallgatnak? Közrejátszott, persze... De főleg azért, mert a rengeteg hó és jég és a szökőkút közt biztonságban éreztem magam.
- Gondoltam, kellemes lenne itt egy séta, vagy valami hasonló - mondtam kitérően - Hogy vagy, Ladyk gyöngye? Nehéz mostanság az uralkodás? Hallom, közeledik a vezetők éves nagytalálkozója...

Lehet, hogy az ösztöneim tèvedtek... Úgy nèz ki, tènyleg csak csevegni akar.
- Igen... közelít. Ben... nos õ nem szeretnè, ha elmennèk, ès shogy közeleg az idõ, èn is egyre jobban tartok tõle. A tènyleges vezetõkkel mèg sose találkoztam szemèlyesen... - Amiket pedig hallottam róluk... Amets királynõ, a metamorf gyülölö ès kegyetlen, Anastazia a gyenge ès arrogáns, Morgana... nos a nemi èletèröl mondtak valamit.
- Ès... a mau gyerekek is vannak olyan tehetsègesek, mint egykor mi? - vigyorogtam egy rövidet. Jobb csukva tartani a szám... mèg az arcomra fagy a mosoly.

- Minden gyerek tehetséges valamiben - feleltem - Csak sajnos a legtöbben nem a történelmi összefüggések átlátásában... Pedig nem olyan nehéz... Meghal a király, új királyt választanak, trónviszályok...
Amiknek véget vetek, új királyt emelek a trónra, kapok valami nagyúri rangot tőle, és felszívódok... De hát ezt mégsem taníthattam. És az embereknek amúgy sem volt már egységes királyuk.
Szóval a tényleges vezetőkkel nem találkozott személyesen. Nagy kár...
- Nem hiszem, hogy volna mitől tartanod. Nem háborúba mégy... Szóval nem ismered véletlenül a telepata vezetőket sem... Bár, ahogy hallom, jelenleg csak egy van belőlük.

- Iiigen... Jason Light lemondott, úgy hallottam. Na de vele találkoztam! De már semmire nem megyek vele. - kortyoltam a kávèmba. - Mièrt èrzem úgy, hogy konkrèt cèllal vagyunk most itt, sõt... hogy igazából csak rajtam keresztül próbâl valaki máshoz eljutni? - tettem fel a kèrdèst, majd a fèrfi felè fordultam ès próbálram az arcáról olvasni.
- Azta... maga tènyleg nem öregszik.... Mármint... nem látszik. De... a lènyeg: Nem ismerem az elnöknöt. Talán Ben..

Megleptek a szavai. Tényleg nem öregszem? Szóval korábban már gondolkodott ezen? Kedvesen elmosolyodtam.
- - Ember vagyok, Shalimar. Kettőszáz ötven évig is elélhetek. Nagyon rossz diákokat kéne kapnom ahhoz, hogy meglátsszon rajtam az az idő, amióta ismerjük egymást.
Nagyon meg kellett fontolnom, hogy mit mondok el neki, és mit nem. Már így is gyanakodott...
- Mindig is éles eszű voltál, Shalimar. Valóban nem csak a társaságod élvezete motivált, amikor elhívtalak erre a találkozóra... Nekem... Volt egy kis összezördülésem nemrégiben egy telepatával. Róla szeretnék többet megtudni.

Szorosan belebújtam a kabátomba és igyekeztem letörölni az arcomról a vigyort, ami kiült rajta. Csendben lépkedtem a hóesésben, miközben azon agyaltam, hogy vajon Chris mikor ér haza. Ma pont szabad napos voltam, így az egész nap dög unalmas volt nélküle, de annak örültem, hogy Nick felhívott, hogy Vani látni akar. Azonnal igent mondtam, az egyetlen unokahúgom volt a kis leányzó. Már messziről láttam őket, ahogy a parkban felém sétáltak. Vigyorogva integettem nekik, aztán, lehajoltam, összeszedtem egy kis havat, és ismét elindulva összegyúrtam egy hógolyóvá, amit Nicknek dobtam, amint elé értem.
- Sziasztok.
Nevettem fel, amikor a találatom egyenesen a mellkasát érte. Intettem egyet a bátyámnak, majd leguggoltam a picihez, aki Nich kezét fogta és közben vigyorgott.
- Szia.
Öleltem meg a kis porontyot és ha Nich elengedte felemeltem és megpörgettem a levegőbe.
- Mekkorát nőtél, amióta nem láttalak.
Nevettem fel, majd egy kis idő után letettem a picurt az apja mellé, aztán Nicholas-t is megöleltem.
- Rég láttalak már téged is, mi a helyzet? Hogy vagytok?

*Ha Vani menni akar, akkor nincs mit tenni, csak menni. Ma épp Cori volt a porondon, hogy őt akarja látni. Így hát ha tetszett, ha nem itt vagyunk. A szerelmem egész nyugodtan türte az utat, mindaddig, míg meg nem látta Corint. Na aztán már, ha akartam, ha nem kirántotta a kezét a kezemből és már rohant is a lány felé.*
- Cooooriiiii…. * Visította vékonyka hangján, ahogy széttárt karjaival szaladt. Vastag harisnya, cipő és egy cuki szoknya, na meg a meleg kabátka. De a sapka már megint eltűnt. Förtelem, hogy hányszor kell feladnom rá… De legalább a kesztyűt nem veszi le folyton. Szőke hullámos fürtjei pedig csak úgy szálingóztak a nagy igyekezetben. Beérve a húgomhoz, ha épp a kicsi nem volt veszélyben, akkor bizony viszonoztam a hógolyóját méghozzá úgy, hogy megfektettem a hóban.
- Neked is Szia Hugi… csak a szokásos. A kicsikém és Én, na meg a meló. De inkább mesélj, mi van veletek, hogy megy a cukrászda? A dokikád még mindig lány vagy már férfivé érett? * Ugrattam vigyorogva és már emeltem is a kezem védekezésre, mielőtt még jutalmazza a megjegyzésem.*

Ahogy letettem Vani-t, Nicholas ledöntött a hóba. Jellemző. Morogva felálltam, aztán lesöpörtem a havat magamról és megigazítottam a sapimat.
- Tudom, hogy ennyire elsöprő személyiség vagyok, na de így levenni a lábáról a húgodat.
Nevettem fel, majd nyelvet nyújtottam a bátyámra és felkaptam ismét a kis huncutot.
- Hol a sapid, manócska? Meg fog fázni a fejed és akkor bizony beteg leszel és az nagyon rossz.
Mondtam szomorú arcot vágva, aztán megint a bátyámra néztem.
- Megvagyok. A cukrászda is megyeget, bár nemrég sikeresen leöntöttem valakit, szóval....
Sóhajtottam és megcsikiztem Vani pocakját, aztán, amikor meghallottam Nick kérdését mérges pillantást vetettem rá.
- Hahaha, nagyon szellemes. Csak hogy tudd, Christian dolgozik. Amúgy igazán nem értem mi bajotok van vele.
Forgattam a szemeimet, aztán a kicsire néztem.
- Megdobáljuk apát hógolyóval?

- Bárkit Húgi… De ha megint szeretnéd, csak szólj… * Na szólnia sem kellett volna, ha nem kapja fel Vanit aki nyaka köré fonta a kezeit, tuti, hogy nem ússza meg. A kérdésre Vani arcát széles mosoly ragyogta be. De szemeit lesütve halászta ki a zsebéből.*
- Nem szeretem… viszket Tőle a hajam. * De azért Corin felé nyújtotta azt az annyira utált ruhadarabot.*
- És még van munkád? * Tettettem döbbenetet. Nem volt újdonság Corin két bal lába. Legalábbis nekem mindig is két ballábbal maradt meg. De lehet, hogy csak azért mert olyan esetlenül tanult járni. A haragját látva tettem hátra egy lépést, miközben a kicsike Corin pufiját csipkedte.*
- Nyugi… semmi bajom nincs vele. Jó féle… és a másságodat sem ítélem el. * Szúrtam azért még oda neki biztos távolságból. De a merényletet hallva a szívemhez kaptam a kezeim.*
- Volna szívetek? * Naná, hogy volna… Vanessza már lelkesen kapálózott is, hogy akár azonnal kezdhetik.*
- Tegyél le… innen nem megy.* Sipította kissé hisztizve. *
- Pff… nők… megrontod a lányomat… *Forgattam a szemeim játékosan, de már gyúrtam is a havat, hogy egyenesen Cori arcába landoljon.*

- Kösz, most valahogy kihagynám.
Nyújtottam rá ismét a nyelvemet, aztán amikor Vanessza előbányászta a sapiját a zsebéből és felém nyújtottam óvatosan elvettem, miközben magamhoz fogtam a kislányt és feltettem a sapit a fejére.
- Tudom, hogy csikiz, de inkább csikizzen, mint megfázz, nem?
Néztem rá kérdőn is megnyomta a pici orrát, aztán amikor kapálózni kezdett letettem, és én is elkezdtem egy nagy hógolyót gyúrni. Aztán, mikor mindd a ketten készen voltunk lenéztem Vani-ra.
- Na akkor háromra. Egy... kettő... hááárom.
Kiáltottam el magam, mire mind a ketten elkezdtük Nicholas-t dobálni. Míg Vani újra nekilátott új golyót gyúrni, én odaléptem Nick mellé és beledöntöttem a hóba, nagy nehezen, bár sajnos én is rajta kötöttem ki.
- Vani, gyere gyorsan, most nem tud ellenkezni.
Nevettem fel, és lefogtam a bátyám kezeit, hogy a kislánya kénye-kedve szerint behavazhassa z apját.
- Nos, hivatalosan is hóemberré titulállak.
Kacagtam fel jókedvűen, mikor Vanessza végzett a behavasítással. Pihegve, levegőért kapkodva ültem fel a hóba.
- Amúgy visszatérve az előző témákhoz, igen van munkám, és az egy véletlen baleset volt. Amúgy meg kezdj megismerkedni a gondolattal, hogy nagybácsi leszel.
Mondtam félig halkan félig hangosan, és kezemet akaratlanul is, de a hasamra csúsztattam és megsimogattam azt.