Gyengélkedő

Sietve odaléptem hozzá, felnyaláboltam és az ágyához vittem. Lefektetem rá, kisimítottam egy hajtincset az arcából, és homlokon csókoltam.
- Nem - mondtam lágyan - Nem volnék rá képes. Még ezek után sem.
Felegyenesedtem, és a hangomba visszalopakodott az él.
- Ha megbíztál volna bennem, most nem itt tartanánk. A földi haderőkkel karöltve dolgoztam. A szállítmány fegyver, amit az embered felrobbantott, az ő tulajdonuk volt. Nem gondolkodtál el rajta, miért nem lett beolvasztva, holott hibás volt? Mivel én valamiért nem állok a feddhetetlen üzletember hírében, a hadsereg úgy gondolta, pont jó csali vagyok. a marsi fegyverkereskedőkre akartunk lecsapni, de mivel ez a Kyle felrobbantotta az egész cuccot, mielőtt bizonyítékokat szerezhettem volna, mind elszelelt. Több hónapnyi felkészülés és talán a legjobb esélyünk ment kárba amiatt, mert te, aki eljátszottad, hogy érdekellek, nem voltál képes megbízni bennem. Nem voltam veled őszinte mindenben... De az érzéseimben igen.
Karba tett kézzel álltam, és vártam a válaszát. Már ha tud erre egyáltalán valamit mondani.

Mint a vízfolyás, ahogy mondják. A hazugság olyan természetesen áradt a szájából, mint... hát, mint az enyémből. Csak én még, azt is elértem, hogy testi kontaktusba lépjen velem...
- Nem eljátszottam, hogy érdekelsz... És... semmi közöm hozzá, hogy a szállítmány felrobbant. - Na ez, legalább igaz volt. - Kérlek most menj. Sajnálom, ami történt, de többet nem nyújthatok most. - hunytam le a szemem. - Az... az, ahogy rám támadtál... Nyilván az én hibám, de soha többé nem engedem, hogy egy férfi bántson!

Úgy sejtettem, nem igazán hihet nekem. Ez már az ő baja. Ha utána néz, márpedig biztos voltam benne, hogy megteszi, azt fogja látni, hogy igazat mondtam. Akkor majd eljön hozzám bocsánatot kérni... De akkor már késő lesz.
Fölé hajoltam, és még ha ellenkezni próbált is, szájon csókoltam.
- Nem megyek sehova. egyenrangúak vagyunk, ne próbálj se irányítani, se parancsokat adni nekem. Még sok dologról kell beszélnünk. Például arról, hogy vajon mivel nyerted el egy pénzhajhász magánnyomozó hűségét annyira, hogy a még több pénz reményében se adjon ki téged. Igen... Én is nyomozgattam. Próbáltam menteni a menthetőt, ha már magát az akciót tönkretetted.

Próbáltam ellenkezni, de nem volt elég erőm hozzá. Az kierőszakolt csókra azonban őszinte válasz érkezett. Hiába a gyengeség, hiába az elszántság, hogy visszafogjam a kezem, pofon vágtam.
- Hogy merészeled!? Ne merészelj még egyszer engedély nélkül hozzám érni! - Szapora légzésemet próbáltam visszafogni, de a félelem és a fájdalom nem engedte. Ahogy a színjáték is megkövetelte. - Jason... - gyűlt könny a szememben és a hangom is remegni kezdett. - Én... úgy sajnálom.

Az arcomhoz kaptam a kezem. A nő ütése nyomán égett a bőröm. Kis híján az én szemem is megtelt könnyel, de nem a fájdalom, hanem a megaláztatás miatt. Léptem egyet hátra.
- Te megütöttél - mondtam hitetlenkedve - Te kezet mertél emelni rám. Te...
Sarkon fordultam, hogy elhagyjam a szobát, de a hangja megállítottam. Visszafordultam felé.
- Sajnálhatod is. Én szerettelek. Sosem tudtalak volna bántani. Csodálatos életet adhattam volna neked, olyat, amilyenről mindig is álmodtál, bármilyen legyen is az. De neked nem kellett. Nem bíztál bennem, és eltaszítottál magadtól. Gondolom, a magánnyomozó jobban kellett. Hát, ez a te döntésed. Szívesen kívánnék nektek sok boldogságot, de a lovagodat épp Blaire kérdezi ki, és ő nem mindig szokott kíméletes lenni... De hát, ez csak egy ember. Nyilván találsz más ágyast is magadnak, ha Blaire ezt szétszaggatja.
Azzal megint az ajtó felé fordultam, hogy távozzak.

A szívem szaporán kezdett verni a félelemtől. De most nem tehettem meg, hogy teret engedek neki. Ha elvesztem a józan eszem, Mattnek vége.
- Nem érdekel az a kulturálatlan senki! Jason! Kérlek... Könyörgöm. Meg kell hogy... - Lassan keltem fel az ágyból és a férfi felé indultam. - Fontos lettél nekem. És, amikor azokat a pletykákat hallottam... Jason... Én nem tudom ezt... Túl nehéz elmondani. - Megálltam előtte és felé nyújtottam a kezem. - Gyerünk. Tedd meg, és mindent megértesz. - A saját elmémet szerencsére még tudtam irányítani. Hát most csak a Phillipe által okozott fájdalomra gondoltam. A táplálkozásokra, arra, hogy megerőszakolt és a verésekre.

A kezem már a kilincsen volt, de még egyszer, utoljára megfordultam. Láttam, hogy a nő felém közeledik. a szívem összeszorult, de az arcom kifejezéstelen maszk maradt.
- Legyen - bólintottam, mikor felém nyújtotta a kezét. Megfogtam, és lehunytam a szemem. Amit láttam... Pokoli volt.
Egy perc elteltével kinyitottam a szemem, és undorodva eldobtam a nő kezét.
- Értem - mondtam jéghideg hangon - Tehát nem bíztál bennem, mert ezt tették veled. És te... Te feltételezted, hogy én is ilyen vagyok. hogy képes lennék ilyesmiket művelni veled.
Léptem egyet hátra, s a hátam az ajtónak ütközött.
- Így már minden világos. De Morgana... Ettől csak még rosszabb az egész. Nem tudom, mit tettem, amivel rászolgáltam, hogy szörnyetegnek higgy... De te akkor is annak hiszel. És ez eddig is így volt. vonzódtál hozzám? Egy fenét! Hálót szőttél körém, elhitetted velem, hogy kedvelsz, csak, hogy elérd a célod.
Hátra nyúltam, és kinyitottam az ajtót. Sápadt lehettem, és a hangom remegett a megrendeltségtőül.
- Most utoljára szólok hozzád kedvesen. Mert ezt a játékot ketten játsszák, és ezután már minden más lesz. Szeretlek, Morgana. És fájni fog, amikor eltiporlak.
Álltam és, és nem tudtam megmozdulni. Talán arra vártam, hogy mondjon még valamit, valamit, ami miatt megbocsáthatok neki.

Megmerevedtem. Nagyon-nagyon rossz fele haladtak a dolgok.
- Nem feltételeztem ezt rólad. Csak féltem... Féltem, hogy ami történt, az én hibám. Nem hazudtam, nem szőttem hálót. Valóban vonzódom hozzád. Akkor, mikor rosszul lettem és te értem jöttél, és mellettem maradtál... Már nem tehettem jóvá, amit tettem. Bántott a dolog, de gyáva voltam. Nem mertem elmondani, mert féltem, hogy meggyűlölsz. Ami meg is történt. Gyűlölöm magam, mert elárultam a szerelmed. Én próbálok bízni a férfiakban... - hátat fordítottam. A szédülés szinte egy időben tört elő Shiva vonyításával. Ennyi... a hazugságok elfedése túl sokat vett ki belőlem. - Csak... csak mond, hogy soha nem hazudtál nekem, és én hiszek neked. Mond, hogy soha nem...- támaszkodtam a kis szekrényre - loptál vagy csaltál. Mond, hogy nem Blaire-rel osztottad meg az ágyad, miközben azt állítottad, hogy szeretsz... és én nem kérdőjelezem meg. - Hogy mi tartott meg? Mert nem a kis asztal... A düh, amit a férfi szavai ébresztettek bennem.

- Nem gyűlöllek - mondtam neki gyengéden, és tettem felé pár óvatos lépést- Arra mindezek után sem lennék képes. De valami véget ért, valami eltört. És... Nem mondhatom ezt. Tudod, mert nyomoztattál utánam. Tudod, hogy nem vagyok bűntelen, mint ahogy senki sem az. De téged sohasem akartalak bántani, és ezt el kell hinned nekem. Mert ebben soha nem hazudnék.
Még néhány lépést tettem felé, de nem mertem hozzáérni. Féltem, hogy rosszul érezné magát tőle.
- A legjobb lenne, ha most lefeküdnél, és pihennél. Ha... Ha akarod, itt is maradhatok. De el is mehetek, ahogy jónak látod. Felejtsd el, amiket mondtam. Sajnálom. Nincs köztünk harc, hacsak te magad nem csinálsz.
Nem tudtam, mindezt mennyire gondoltam komolyan, de a legmeggyőzőbb hangomon mondtam. Talán még nincs minden veszve...

Ez az igazi pech... Az új képességeimet nem tudom használni, de a látomások továbbra is kínoztak. Még ha nem is voltak olyan tiszták, mint egykor.
- Azt hiszem igazad van. Jobb, ha most lepihenek. - félő volt, ha túlságosan legyengülök, megszűnik a védelmem. Az ágyhoz tántorogtam és leültem rá. - Félek Jason... Félek, hogy bosszúra vágysz és, hogy mert én még nem állok készen rá, hogy méltó társad legyek, te máshol keresed a boldogságot. Nem kérlek, hogy mondj el mindent, hisz te nem hiszel bennem, és hogy méltó társad lehetek. - ült ki mély fájdalom az arcomra. - Ha maradsz, örülök. Ha mész, elfogadom. - azzal vissza feküdtem. Tudtam, hogy már nincs befolyásom a férfira. Máshogy kell megharcolnom vele.
(Köci a játékot! )

Most már az arcomra is kiült a sajnálat, amit érzetem. mindig is tudtam, hogy Morgana jóval idősebb nálam, de most már éreztem is ezt. Odamentem az ágyához, és megsimogattam az arcát.
- Ne beszélj butaságokat, kedvesem... Én nem tudok méltóvá válni hozzád. Túl tiszta vagy hozzám.
Az ágyhoz vittem egy széket, és leültem rá. Megfogtam Morgana kezét, és egész addig az ágya mellett maradtam, míg el nem aludt.
Vajon hová vezet mindez? Mi lesz a következő lépés? mit fog tenni, és vajon én mit felelek erre? Ezernyi kérdés, a válasz pedig sehol, de én még soha életemben nem voltam ilyen tanácstalan...

//Én is nagyon köszönöm! //

Nem a Marson vártam meg, míg visszatér az erőm. Hanem, saját kis szobám nyugalmában, egy kád vízbe és a sötétségbe burkolózva. De nem késlekedtem, mikor képességeim ismét működésbe léptek. Előbb magamat tettem rendbe, majd az orvosi részleg felé robogtam. Mivel nem volt szükségem kartonra ahhoz, hogy lássam kinek mi a baja, így egyenesen Morgana kórtermébe léptem. A nő aludt, az androidot meg majd visszakapcsolom, ha végeztem.
Halkan kattant a zár, és én inkább lebegve közelítettem Morgana ágyához, nehogy a legkisebb zajt is csapjam. Aztán kezemet a homlokára helyeztem. Innen, már én irányítottam a testét.
- Ejnye-ejnye, kicsi Morgana. Nem szabadna olyan képességekkel játszanod, amiket még nem ismersz. Sajnos apukád előbb halt meg, minthogy erről meséljen neked... - A nő valóban csak túlerőltette magát, bár ezzel azt érte el, hogy a képeségei lassan meg tudnák ölni. Fizikailag már nem volt képes elviselni azt a sokkhatást, amit a látomások generálnak, a más fejébe való behatolásról nem is beszélve. - Meggyógyítalak, de ne okozz csalódást. - Nem csak az erejét és jóformán az életét adtam vissza, de ellenállóbbá is tettem.
- Csodás felépülés: pipa! - Nem az vezérelt, hogy betartsam az ígéretemet. Látni akartam a végét... És úgy fair, ha mindkét felet egyaránt segítem. Ezért fog Jason értesülni Kyle új fegyveréről és gyengeségéről... Csuktam be magam után az ajtót.

Elegem lett a bujkálásból és a titkolózásból. Úgy gondoltam, hogy mivel a munkakapcsolatunk Morganával már amúgy is kiderült, és még Light sem olyan hülye, hogy a műholdon, a szavazói előtt öljön vagy ölessen meg, épp itt az ideje, hogy meglátogassam Morganát.
Nehezen jutottam be, nagyon erős védelmi rendszert alkalmaztak a beléptetésnél, főleg ide, az elnöknő kórtermébe. Órákig vártam, míg beengedtek, de hát miért is ne védenék a vezetőjüket? Persze minden fegyveremet elvették. Elvették volna még a műkezemet is szerintem, ha még megvan.
Kopogtattam az ajtón, választ nem várva benyitottam, becsuktam, megfordultam, és a fának vetettem a hátam.
- Szia - szóltam.

Ahogy kinyitottam a szemem egy fura érzés járt át. Mintha egy hang derengett volna fel az emlékeim közt. Apámról beszélt, talán... És a fájdalomnak nyoma se volt. A fény nem bántotta a szemem és a mozgás se esett nehezemre. Mikor tájékoztattak, hogy Matt itt van, nagyot dobbant a szívem. Nem! Csak a munka miatt jött. De akkor is örültem, hogy életben van. Mondjuk, nem siettettem meg a beengedését sem.
Ahogy belépett, mégis visszatartottam a levegőt.
- Szia. - feleltem, majd felültem az ágyban. Mit kéne vajon mondanom? Hivatalosan már nincs dolgunk egymással. - Jó hogy... élsz.

Ellöktem magam az ajtótól, és levettem a kabátomat. egy székre dobtam. Még mindig furcsa érzés volt, hogy hús-vér karom van. Nadrágzsebemből egy előre megírt cetlit vettem elő, odaléptem Morganához, és szó nélkül a kezébe nyomtam.
"Van itt kamera vagy hangfelvevő? Megcsókolnálak, de jó nagy hülyeség lenne bele is halni."
Aztán megszólaltam.
- A munkálataim ára. - mutattam a cetlire - Remélem, nem túl sok. Egyébként élek, de... Nem sokon múlott.

Nem volt sem kamera, sem pedig hangfelvevő a kórtermemben, ebben biztos voltam. De az más kérdés volt, hogy akarom-e, hogy erről a férfi is tudjon.
- Az ár igen magas, tekintetbe véve a szolgáltatás minőségét, mindazonáltal, nem tudom, hogy más is értesülne-e a kifizetésről. - tettem úgy, mint aki nem tudja van-e rögzítőberendezés a szobában. Bár a csók gondolatára összeszorult a gyomrom, de azért előtte még meg akartam piszkálni a férfit. Hisz fájt még az utolsó személyes találkozás emléke. - Az, aki nálad járt, nem a gyengédségéről híres... És... gyógyítani is tud. - felpattantam. - Blaire gyógyított meg? - kósza gondolat volt és azonnal el is vetettem.

Megmozgattam frissen visszanövesztett karomat.
- Igen, tud gyógyítani. Kitépte a műkaromat, és adott helyette egy másikat. Egy igazit.
A nőhöz léptem, és új kezem ujjaival lágyan megérintettem az arcát.
- Most már ezzel is tudlak érezni.
Elengedtem, hátra léptem egyet.
- Igen, ő gyógyított meg. Ez volt az ára annak, hogy életben hagytam. Többre nem tudtam rávenni, sajnos. És most elveszem a bérem.
A derekánál fogva magamhoz húztam, és megcsókoltam. Néhány perccel később megszólaltam.
- Majd gondoskodj a kamerákról, ha vannak... Aggódtam érted.

Bár a tudat, hogy Blaire mentette meg az életemet összezavart és megrémített, nem volt időm hangot adni nemtetszésemnek. Az érintéstől megborzongtam, a csók pedig megmelengetett. De visszafogtam magam, pedig nagyon szerettem volna a férfihoz bújni.
- Aggódtál? Valóban? - kérdeztem kissé félve mégis megbántottan. - Nem örülök neki hogy így alakult, főleg, mert sose lehet tudni Blaire mit miért tesz. De nem Jason ölebe, mint ahogy eddig hittem és ez megijeszt. De... ha ő nem gyógyít meg, azt hiszem... meghaltam volna. - Vajon Blaire hangjára emlékszem?

Mint mindig, Morgana most is másodpercek alatt feldühített.
- Igen, aggódtam. Azt hiszem, ehhez van némi jogom, ha szerinted másért nem, hát azért, mert te mentettél meg, amikor elkaptak a telepatával. És ebbe haltál majdnem bele...
Leültem egy székre, és felnéztem a nőre.
- Majd mielőtt hálából gyümölcskosarat küldesz annak a nőstény ördögnek, jusson eszedbe, hogy nem gyógyított volna meg, ha nem az élete múlik rajta. - mondtam szárazon.
Bosszantott, hogy kicsit sem értékeli a győzelmet, amit a félelmetes nő felett arattam, és csak Light-tal van megint elfoglalva.

A férfi sértettsége eltörölte az eddig érzett izgalmat és teret adott a dühömnek.
- Azok után, ahogy legutóbb bántál velem mire számítottál? Üdvrivalgásra? Amit tettem, nem érted tettem, csakis magamért. Nem tartozol semmivel! És bár hálás vagyok, hogy megvédtél, meg ilyenek, de Blaire nem engedett volna neked, ha ő maga nem azt akarta volna! - Talán nem is csak a harag szólt belőlem. A félelem, a ködös emlékek, a gyanakvás.
- Nekem se volt sétagalopp, hogy Jason előtt lelepleződtem, elhiheted, főleg, hogy nem volt erőm! - mondtam durcásan.

Felálltam, nem fenyegetően, de dühösen.
- Ó, elnézést, hogy egy gondolatolvasó belelátott a fejembe! - vágtam vissza - És Light most már nem szeret? Az imádóid száma egyre redukálódott, ez zavar? És különben is, én bántam veled akárhogy is? Te közölted, hogy csak a hús-vér vibrátorod voltam, semmi több! Nekem amiatt a kis kufirc miatt tőből tépték ki a karomat, üzletet kötöttem az ördöggel, és szembekerültem a Galaxis egyik legnagyobb hatalmú emberével! És tudod, mi a legrosszabb az egészben? Én hülye azt hittem, megérte.
Lerogytam a székre, és fáradtan néztem Morganára.
- Értsd már meg. Foglyul ejtettem ezt a Blaire-t. A kezemben volt az élete, és azért engedtem el, hogy meggyógyítson. Ha nem lett volna fontosabb nekem a te egészséged minden másnál, még mindig sakkban tarthatnám.

- Vááá! Hol érdekel engem Jason?! - nem ugyanezt mondtam neki is, csak Mattel kapcsolatban? - De megérhetnéd, hogy csak azért tettem a kedvére, hogy téged védjelek! De te csak a magad igazát szajkózod! - mélyeket lélegeztem. - Hálás vagyok azért, amit tettél. Csak nagyon... aggódtam. - Hunytam le a szemem. - Fel kell gyorsítanom az eseményeket. Ha nem én, Jason fog lépni. De te mi a francot csináltál?! - csattantam fel, ahogy tudatosult bennem, amit mondott.

Vállat vontam. Végül is, miért ne mondhatnám el neki az egész történetet?
- Elmentem Amets-hez, és kértem a véréből. Ő cserébe az életerőmet kérte, de akkor, amikor neki kell. És ne félj, nem az összeset. A vérével legyőztem aztán az őrült telepata-tyúkot, de meghagytam az életét, hogy meggyógyíthasson téged. Sajnos ő rájött, hogy... Hogy jól szórakoztunk egy pár órán át... De legalább élsz, és ez a lényeg. Tudod, mit?
Megint felnéztem, fáradtan a nőre mosolyogtam és megszólaltam.
- Akkor is megérte.

Meghatódottam mosolyogtam a férfira. Aztán megráztam magam.
- Neked teljesen elment az eszed?! Üzlet Amets-szel?! Blaire befenyítése?! És még ide is jössz, hogy kéznél legyél, ha Jason meg akarna ölni?! - Az kicsit sem érdekelt, hogy Blaire mit tudott meg. Ahogy az az ostoba utcakölyök sem, se semmi, már. Csakhogy Matt-nek ne essen baja. Lassan, félve felkeltem az ágyból. - Jasont és Blaire-t elintézem valahogy és Amets-szel is beszélek. Te pedig... keress egy biztonságos helyet.

- Francokat - feleltem sommásan - Amets adott valamit, én meg kifizetem majd neki. Ha az nem lenne, már mindketten halottak lennénk. Az őrült csajtól nem hiszem, hogy nagyon félnünk kéne. Egyelőre remekül szórakozik, majd ha a ti kis párharcotoknak vége, akkor próbálja meg elvarrni a szálakat, de felkészültem fogom várni. Light-ra pedig ugyanez igaz.
A szavaim magabiztosabbak voltak, mint én magam. Már a műkarom sem volt mg, az egyetlen dolog, amivel meglepetést szerezhettem volna Light-nak vagy a bérgyilkosainak. És már a moravérről is tud... De úgy éreztem, meg tudom oldani, ha arra kerül a sor.
- Ne aggódj. És ne becsülj alá. Hányan élték túl eddig, hogy az az őrült bige meg akarta ölni őket?