Folyosók

- Ahogy eddig is. *Erősítettem meg a felvetést az anyám biztonságát illetően. A dicséretre elmosolyodtam, még ha közöm sem volt a felszereléshez vagy annak az indítványozásában.*
- Az elődömnek több vaj volt a füle mögött, mint bőr az arcán. Neki köszönje… *Vontam meg könnyedén a vállam.*
- A létszámot pedig, ha úgy látja növelheti, ha a berendel a váltósokból. *Erre se nevet sem pedig semmi más információt nem adtam. Na nem azért mert nem akartam, hanem már nem volt belátásom a dolgokba.*
- Én megbízom Keranban, azonban ha elfogad egy tanácsot. Kevés a női alkalmazottunk, de én a maga helyében felülbírálnám Keran döntését, ha róluk van szó. *Nem volt titok, hogy Keran bárkiről képes lebeszélni a bugyiját. A drága titkárnőmtől is ezért kellet korábban megválnom. Pedig Ő aztán tényleg megérdemelte a fizetését. Nem tudtam elfojtani a mosolyom, ahogy Chloe lerohanta a férfit az utasításaival.*
- Maga a formás hátsóján veszi a levegőt? *Csúszott ki a férfi száján még mielőtt ráeszmélhetett volna, hogy épp hol is tartózkodik. Torkát megköszörülve tekintett rám, miközben bólintott.*
- Értettem asszonyom. Kérem, jöjjön velem. *Szavait Chloenak címezte, a néma vádat pedig nekem mely csak a tekintetében volt látható. Látszott rajta, hogy ez csak pillanatnyi megadás volt a részéről. Biztos voltam benne, hogy ez a nő tuti a helyére rakja majd Kerant. Ha neki sem sikerül, hát akkor senkinek.*
- Ha bármiben a segítségére lehetek, itt megtalál. *Szóltam Chloehoz és ha nem volt más, akkor újra a munkámnak szenteltem a figyelmem.*

-Nos, az anyjáért nem felelek, de azért remélem, hogy az kellő felszereltséget takar.
A berendelni való váltósokról még nem tudtam nyilatkozni, hiszen először látnom kellet, hogy mivel dolgozom. Látatlanban semmiről sem dönthettem.
-Ezt még meglátom, miután szemügyre vettem a már berendelteket - feleltem hát. - Viszont ha szükség lesz rájuk, akár az ágyukból is kirángatom őket.
A Keranra tett megjegyzésére enyhén felemeltem az egyik szemöldökömet.
-Erre ugyanaz vonatkozik, mint a tartalékra. Amennyiben felül kell bírálni az ítéletét, meg fogom tenni, de először látnom kell, hogy erre egyáltalán szükség van-e.
Aztán megérkezett maga Keran Matthew is. Úgy véltem, elég egyértelműen elmondtam a feladatait, ezért nem is értettem, miért beszél egyáltalán, ha nincs érdembeli hozzáfűznivalója. Amit azonban mondott kiütötte nálam a biztosítékot. Sosem számított, hogy tényleg katonák között voltam-e vagy sem, a szabályok sosem változtak. Ő azonban úgy viselkedett, mintha még sosem hallott volna beosztott-felettes viszonyról.
-A pofáját befogja, de azonnal! - rivalltam rá fenyegető lépést téve felé. - Tájékoztatták a felállásról, ahogy a feladatairól is, Matthew! A felettese vagyok, vagyis a jelenlétemben kihúzza magát, amíg nem engedélyezem a pihenőállást! Magának kuss a neve, csak akkor beszél, ha kérdezem! Eldöntendő kérdésre az ,,Igen, asszonyom!" és a ,,Nem, asszonyom!" válaszokat fogadom csak el, kifejtendőnél pedig szorítkozzon a lényegre, és válogassa meg a szavát, ha velem beszél, vagy úgy megkeserítem az életét, hogy az anyja is szégyellni fogja, ahogy a sarokban kuporogva vinnyog! Az utasításaimat hang nélkül teljesíti, világos?! Nem tűrök lazaságot! Az engedélyem nélkül pedig nem hogy sz@rni nem mehet ki, de a seggét sem törölheti meg! Még egy ilyen rendbontás a részéről, és páros lábbal rúgom ki innen, és még csak ki sem nyitom előtte az ablakot! Felfogta, Matthew?!
Amennyiben nem kellett újra reguláznom, esetleg felmerülő problémákra válaszolnom, Matthew után mentem, hogy megtervezzük a holnapi nap védelmét.
-Köszönöm, asszonyom - biccentettem még a Protector felé. - Számíthat rám, minden rendben lesz.
Utána kiléptem a folyosóra a férfi után.

//Játék vége. Köszönöm, nagyon klassz volt //

*Felvont szemöldökkel néztem a jelenetet, ami épp feltárulkozott a szemem előtt. Mi tagadás, én Keran helyében a fülem-farkam behúztam volna. De Keran csak mereven állt és a lépés kicsit sem félemlítette meg, csak meredten nézet amíg a nő elmagyarázta neki a helyzetet.*
- Ne… *Kezdte volna, de rájött, hogy nem épp a legjobb helyen akarja kinyilvánítani a véleményét, mely szerint a nő tuti, hogy a fertályán veszi a levegőt, de így csak sóhajtva felelt.*
- Igen asszonyom… *Sziszegte, nem kevés utálattal az utolsó szót. Az, hogy ez most a nőnek a személyére vonatkozik, vagy csak az, hogy az „uram” helyett asszonyomot volt kénytelen használni csak Ő tudhatja. Már nem tudtam eldönteni, hogy sajnáljam Kerant vagy örüljek annak, amiért Chloe keze alá tettem.*
- Efelől semmi kétségem nincs. *Biccentettem nem kevés elismeréssel a nőnek. Hosszú percekig csak bámultam magam elé, hogy hova rakjam ezt a merev nőszemélyt de végül nem raktam sehova és fejem ingatva temetkeztem vissza a korábbi papírhalmazom közé.*

//Én is köszönöm. Egy élmény volt xD//

*Ahogy bólintott a férfi a kezem elindult a panelre miután magunkra hagytak. Persze, úgy álltam, hogy a másik ne lássa, és ha szükséges volt, megkértem, hogy kicsit menjen hátrébb. Egy pillanatig hezitáltam, aztán mélyet sóhajtva beírtam a koordinátákat…*
…
*Mikor megérkeztünk köhögve kapkodtam levegő után. Nem voltam hozzá szokva ehhez a áporodott, penészes és fullasztó szaghoz. Mint egy kőkori pince, csak épp polcok sokaságán hevernek az adatok a borok helyett. *
- Azt hiszem megérkeztünk… Én nem látok sötétben, de magának biztos nem okoz gondot. Gondolom nem sötétbe vakoskodtak, szóval biztos talál valami lámpát… valahol.* Szóltam mikor végre megtaláltam a hangom. Kissé bizonytalan voltam, hisz Én magam sem jártam még itt de aligha gyertyákkal meg fáklyákkal járták a helyett. Bár tény, hogy 400 éve volt a háború de akkor is. Akkor is már 2600 írtunk.
Ha Matt megtalálja a lámpát, akkor viszont káosz terül a szemünk elé… pókhálók szövevényes ösvénye, könyvek melyeket megrágtak a rágcsálók, mini dokumentumok… Lényegében a papírtól kezdve a 400 évvel ezelőtti adatrögzítési formáig minden féle jegyzet található volt. Elvétve még festmények és rajzok is…*

A térbeli áthelyeződés sosem túl kellemes. Persze a luxusgépekkel, mint ez, egész tűrhető, de az olcsónak számító tucatgépekkel elég pocsék tud lenni. Bár, én még így is megszédültem. És ez a levegő...
- Egy pillanat.. - mondtam.
Valóban láttam a sötétben, és így nem is volt nehéz megtalálnom a kapcsolót. Amennyire láttam, a lámpák, sőt, maga a kábelezés is elavult volt. És ez volt a legkisebb probléma...
Felnyögtem.
- Te jó ég! Hetekig is eltarthat, mire itt bármit is megtalálok... Nem tudom, ki járt itt legutóbb, de arra nem sok figyelmet fordított, hogy mindent visszategyen oda, ahol talált...

*Ahogy a lámpa kapcsolódott minden sötét lett, aztán már kezdett világosodni. A hirtelen fény nem tett jót a szemeimnek, a látvány meg a lelkemnek. Piszok és mocsok mindenhol. Nem voltam finnyás, félreértés ne essék, de valahol jobbra számítottam. Bár naiv gondolat volt, tekintve, hogy egy ideje nem volt itt senki.*
- Nos… akár ki is volt, biztos sietős volt. * Vontam meg a vállaim, ahogy körbetekintettem a helységben. Nos, valóban nem volt egyszerű dolga a férfinek, de hát Ő akart itt lenni.*
- Viszont Én megyek is, ha nincs rám szüksége Mr. Kyle. * S a blézer zsebembe túrtam, hogy egy pici fekete dobozt adjak a kezébe, amin nem volt kijelző csak egy gomb.*
- Ha ezt megnyomja, visszajut, és ha már nem lennék itt, akkor az őrök majd visszavezetik az épület elé. Onnan ismeri a járást. Nos… azt hiszem sok szerencsét és várom vissza. Viszlát.* Mosolyodtam el őszintén és az én pici dobozom megnyomva már ott sem voltam… Ez a dolog nem lesz a kedvencem, ezt már tudtam.*

//További sok sikert és kitartást. //

Végighordoztam a tekintetem a könyvtáron. Nagy volt, és telis-tele pakolták könyvekkel, infodobozokkal (jó ég, ilyet nem is gyártanak vagy háromszáz éve!), holokivetítős olvasókkal, adathordozókkal, kommunikátorokon tárolt, nyilván homályos fényképekkel, és minden mással, amire csak adatot lehet rögzíteni.
- Hát... Ez nem lesz egyszerű - mondtam, és amikor a nő felém nyújtotta a kis szerkentyűt, csak bólintottam és zsebre tettem.
- Ha a következő huszonnégy órában nem bukkanok fel, azért küldjenek át valami ételt, jó? - kérdeztem csak félig viccelve, majd bólintottam a nőnek, és belevetettem magam a munkába. Észre sem vettem, mikor vált köddé.

//Köszönöm! //

A protector távozott ès te, mèg az implantjaid segítsègèvel se hallhatsz semmit. A hely maximálisan elszigetelt.. Hogy ez biztonság, vagy egy jól felèpített börtön, már csak akkor derül ki, mikor távoznál.
Tekintetedet vègighordozva festmènyek tárolhatnak elèd. Hátrèbb hatalmas sorok, rajtok dobozok, ès könyvek, talán valamilyen sorrendben, tõled kèt mèterre pedig egy szekrèny. Hogy felismerheted-e benne a règi könyvtárak kèzi katalógusát kèrdèses. Ahogy az is, hogy hasznos információt kapnál-e általa, vègigtekintve a pusztulásnak indult relikviákon.

Tengermélyi csend uralkodott a könyvtárban. Még sohasem hallottam, ha egyáltalán ez rá a jó szó, ilyen mély csendet. Még ha ki is kapcsoltam az implantomat, valamiféle háttérzaj, a város zaja, elsuhanó légautók, kiabálás, távoli zene, valami mindig beszűrődött. De most csend volt.Csend. A legtökéletesebb csend.
Festmények, festmények, festmények. Rászántam néhány percet, hogy mindegyiket tüzetesen megvizsgáljam, aztán a katalógushoz fordultam. Más legalábbis nem igazán lehetett, a kis betűkkel jelölt fiókokkal. Hm... Hol kéne először nézelődnöm? Ilona? Vagy nézzem meg a D-nél, nincs-e valamijük Dark Heart-ról?
Végül az első mellett döntöttem, és az I betűnél kezdtem kutakodni, remélve, hogy téma, nem pedig szerző szerint vannak elrendezve az adatok.

A kèpeken talán akár ismerõs arcot is láthatsz, de azon kívül, hogy ez milyen èrdekes vagy bizarr, nincs jelentõsége vagy haszna.
Ellenben a katalógus ennèl informatívabbnak bizonyul. Túlságosan is. Ilona, olasz királynè, Ilona egy oroszországi menedèkhely vezetöje, Ilona egy szerb nagyzsupáni ház sarja, Ilona bolgàr hercegnö. Elsõ kettõ a hátsó szekcióra kiírva, ami romokban állt, ès ezt, ha odafordulsz, te ia meglátod. A másik kettõ ellenben egy külön szobában található.

Azt nem mondanám, hogy áradtak az információk, de azért akadt egy-kettő. Ennek egy részét persze rögtön ki is lőhettem: az alagút beomlott vagy berobbantották, úgyhogy ha át is ásnám magam, nem valószínű, hogy bármit találnék.
A másik két információ már ígéretesebbnek tűnt. A hivatkozási szám szerint egy másik teremben voltak elhelyezve. Fogtam hát a két kis papírdarabot, nehogy elfelejtsem a számokat, és elindultam. Óvatosan kellett mozognom, mert a polcokon kívül is minden vízszintes felületet könyvek, akták, adathordozók, papírlapok és hasonlók foglaltak el, én pedig egyiket sem akartam leverni.
Végül megtaláltam, amit kerestem. Óvatosan magamhoz vettem, kerestem egy széket meg egy asztalt, lepakoltam őket, és a szerzeményeim tanulmányozásához fogtam.

Elsökènt a bolgár hercegnõ adataira bukkanhatsz. Egy fiatal, talán tizennègy èves lány kèpe tárul elèd. Homályos, mègis kivehetõ. Az èvszám alatta 1345. Ha emlèkszel a korábban megszerzett információkra, már rájöhettèl, mègcsak levenni is kár volt a polcról az adathordozót.
Ilonáról, I. Uros szerb nagyzsupán lányáról ellenben csak egy règi törtènelemkönyv mesèl. Nem sok információ ez, annyi, hogy fèrjhez ment egy vak királyhoz a magyar birodalomban. Ès, hogy 1131-ben egy Arad nevü helyen mèszárlást rendezett. Ès egy kèp... melyen bátyjával szerepel, akivel együtt uralkodott. "Belos bán ès hùga Ilona" áll a kèpen. De ha jól megnèzed rájössz, nen valószínü, hogy testvèrek.
Ès, bár az általad Hectorkènt ismert fèrfi enyhèn szólva is èrdekesen fest bajusszal, az elötte ülõ nõ kètsègkívül Amets királynõ.

Figyelmesen megnéztem a fiatal lány képét, de nem sokat mondott a dolog. Félretettem, és szemügyre vettem a másik könyvet. Mészárlás egy Arad nevű helyen... Érdekes.
Az igazi meglepetés akkor ért, amikor rábukkantam a képre. Nem volt épp jó minőségű, de hát mire való a látásjavító implant, ha nem arra, hogy használjuk?
Hector és Amets... A történelemkönyvek lapjain. A nő, akivel nemrég beszéltem, és a férfi, aki majd' minden héten szerepel a médiában, itt vannak előttem, mint a történelem réges-régi uralkodói. Francba a morákkal!
Dühösen becsaptam a könyvet. Miért van az, hogy akármerre megyek, akárhová indulok, az út végén mindig Ametsbe botlom? Talán szándékosan csinálja? Játszik velem? Ezt sem tartottam kizártnak.
Mély levegőt vettem. Amit akartam, azt megtudtam. Visszavittem a könyvet a helyére, meg a másikat is, aztán átmentem a nagyobbik helyiségbe a teleportegységért. Fogalmam sem volt, hogy mi köze van Ametsnek Dark Heart-hoz, de nem is fogom megtudni, ha nem kérdezem meg.
Éles fény vakított el, és máris újra a Parlamentben álltam.

//A Rezidencia majd Sweet Dreams//