Empire State Building

- Igen, jó, hogy belátod, hogy igazam van. – bólintottam, de a haragom nem enyhült a viselkedése miatt. – És, ha nagy csinnadrattával lezárjátok a környéket, hogy Ana ide jöhessen, az már nem lett volna ugyan az, mint amit kettesben átélhettünk itt, ez is egyértelmű gondolom. – tettem még hozzá, hiszen ezt még ő is felfoghatta, ha kicsit eltöpreng rajta.
Aztán, a következő szavai olya annyira mellbe vágtak, hogy egy pillanatra megdermedtem.
Végig szaladt rajtam, hogy vajon honnan……honnan tudta, de rájöttem, hogy az aktámban szerepel a gyilkosság is, amikor megölték Susan-t. Viszont ez nem mentség arra, hogy ezt most a szememre hánytorgatja, hiszen akkor még nem voltam rendfenntartó, csak egy naiv kölyök.
Egy pillanat alatt öntötte el az agyamat a féktelen és zabolázatlan düh, mely talán már nem is volt teljesen emberi. Villám gyorsan mozdultam és az öklömmel az állát és a gyomrát céloztam meg, hogy a földre küldjem és leverjem rajta a felgyülemlett feszültséget is.
- Milyen jogon hozod fel azt az esetet, te szemét! Még fiatal kölyök voltam! Semmi köze az akkor történteknek ahhoz, hogy meg tudom-e védeni Ana-t. – igyekeztem minden mondat után lehetőleg behúzni neki egyet. – Ez nagyon mély ütés volt Ryan és nagyon megfizetsz érte! – sziszegtem hideg dühvel, miközben igyekeztem földre vinni.

*Ryan tudta és megértette azt, hogy miért is került sor. Azonban azzal nem tudott megbékélni, hogy kijátszották és könnyedén. De nem is a megértéséért fizetik, hanem azért, hogy védjen. Így hiába lett volna minden szó… Hisz, hiába erősíti meg a férfiben, hogy megérti, hisz neki vannak érzelmei. Ha egyszer úgy is figyelmen kívül fogja hagyni és Ana ezek után mosdóba is kísérővel fog járni.
Tudta, hogy a másiknak fájni fognak a szavai. De arra azért nem számíthatott, hogy ennyire ellepi a düh és a harag, azt meg pláne nem, hogy az érzelmeit hagyja ennyire felülkerekedni rajta. S ezek után még csodálkozik, hogy alkalmatlan?
Állának irányuló csapást próbálta félre ütni, méghozzá úgy, hogy kezével kiüti Jimmy kezét, hogy az mellette haladjon el. A gyomrára végképp nem számított, így a levegő kiszaladt a tüdejéből, és ha Jimmy ezt a pillanatnyi meghökkenést kihasználta, akkor bizony könnyen a földre vihette. Nem támadott, de kezeivel igyekezett minden ütést kivédeni. Leginkább ellökni, odébb csúsztatni vagy az alkarjával blokkolni.*
- Ezért. Nézd meg, hogy reagáltál. Hagyod, hogy az érzelmeid irányítsanak, hogy elvakítsanak. Nem foglalkozol a környezeteddel, ezzel pedig Ana sebezhető. Ha most itt lenne… míg te puffölöd a dühöd okozóját, Őt már hatszor elvitték volna vagy megölik. *Igyekezet a másik tudtára adni annak az okát. S ha tudna gondolkodni Jimmy ezt maga is észreveheti, hogy bizony ez így igaz. Már csak annyiból is, hogy az ajtón állok visszatértek és kétoldalt megragadva Jimmyt igyekszenek leszedni róla. Amit talán észre sem vett a nagy dühében. De egyiknek sem volt ártó mozdulata.*

Persze számítottam azért rá, hogy Ryan sem képzetlen verekedés terén, de most nem érdekelt, az sem érdekelt volna, ha laposra vernek, mert dolgozott bennem a harag és azt a szavai csak tovább fokozták, hiszen kiprovokálta ezt az egészet. Direkt felemlegette Susan-t, hogy kiakasszon!
A fejére mért ütést hárította, de a gyomros már betalált és bár intenzíven védekezett, azért sikerült a földre vinni a lendületemmel. Nem is igazán fogtam fel, hogy eddig nem ütött vissza.
- Lehet, hogy most igazad van. – lihegtem oda neki. – De soha semmi nem hoz ki a sodromból csak ez az egyetlen dolog, és te megtaláltad és felhasználtad. – vágtam oda neki. – És azt se feled, hogy nagyon is tisztában vagyok vele, hogy Ana most biztonságban van. Ezért küldtem le én is. – válaszoltam a vádjaira, miközben már kezdett kitisztulni a fejem, és bár a két visszatérő embernek erősen kellett ráncigálni, hogy ott hagyjam a prédámat, azért már őket nem akartam bántani.
- Engedjetek el! – rántottam meg magam, hogy kiszabaduljak a kezükből. – Nem fogok megint neki ugrani. – morogtam. – Persze, ha nem kezdi felemlegetni újból a dolgokat. – néztem rá figyelmeztetően. – Semmit nem tudsz arról az esetről, így ítélkezni se akarj!

*Ryan nem támadt, csak védekezett. DE még azt sem mindig sikeresen. Jimmy ökle egyszer, kétszer betalált. Így mikor lerángatták róla, az állát mozgatta a kezével. Mosolyogni lett volna kedve ettől, de valahogy nem jött az arcára. A társai elengedték a férfit, de nem léptek mellőle.*
- Nem ítélkezni akartam, fordított esetben én, már megöltelek volna. DE! Nem okozott gondot rábukkanni erre az információra. Bárki, könnyűszerrel megteheti. S bármikor felhasználhatja, akár még brutálisabban, is mint Én most. Akár ott van Anastasia a közeledben akár nincs. S ahogy őket nem vetted észre, úgy mást még úgyse… Különösebb gondom nincs veled Jimmy… csak az, hogy Ana folyamatos veszélynek van kitéve. Bizonyítsd be, hogy tudsz rá vigyázni, hogy megtudod védeni ha kell, hogy egyáltalán lehet bízni benned, hogy semmilyen zsarolás alatt nem törnél meg és adnád ki. Utána talán nem csak egy órát és azt is persze szökve tudtok nyugton lenni. DE addig, fogadd el, hogy ott vagyok, és ha kell minden alkalommal ez lesz. S minden alkalom után szigorúbb őrizetet kap Ana… abba pedig előbb, vagy utóbb de vagy beleörül, vagy bele un és választás elé fog állítani.* Hangjában semmi érzelem nem volt, csak a nyers valóság. Láthatta Jimmy is, hogy se rosszat nem akar a szavaival, annak ellenére, hogy semmi jót nem ígérnek.*

Kicsit lehiggadva hallgattam a testőr kioktató szavait és legszívesebben megint behúztam volna neki az ostobasága miatt, hogy a nagy védelmező szerepében nem lát tovább az orránál, és még ráadásul ennél fogva, még jobban meg akarja nehezíteni Ana életét, de most vissza fogtam magam, mert lehet, hogy most nem szedtek volna le róla.
- De igen is ítélkezel, még hozzá igen csak tévesen Ryan, és szerintem azért mert eleve elfogult vagy velem szemben. Nem bírod elviselni, hogy valaki esetleg kitúr a helyedből, amit Ana szívében elfoglaltál eddig. – kezdek bele hidegen. – Amiket most a fejemhez vágsz, az a te szempontodból igaz, az enyémből nem, hiszen ez egy teljesen más szituáció. Ha Ana velem lenne, és tudom, hogy rám van bízva az élete, akkor teljesen másként reagálok, mint most rád, hiszen most tisztáéban voltam vele, hogy provokálsz, de ez a kis ….hmm….közjáték már amúgy is érett. Bárki más felhozta volna ……..Susan esetét, amikor Ana velem van, akkor nem tudott volna semmit elérni vele, persze később, egy alkalmasabb pillanatban valószínűleg megkerestem volna és lehet, hogy meg is ölöm. – húzódik ördögi mosoly az arcomra.
A további szavaira csak félrebillentem a fejem és kérdőn nézek rá.
- És szerinted ezt hogyan bizonyítsam be? Valami próba elé állítasz, vagy mi?
- Egyébként semmi bajom a testőrködéseddel és, hogy végzed a dolgod, ezt el is fogadtam, de emiatt a mai kis kirándulásunk miatt, ne Ana-t büntesd a szigorításaiddal, épp elég neki, ami eddig volt. – ráztam meg a fejem. – Én állok elébe a kihívásodnak. – biccentetem felé nyugodtan most már. – Én azt akarom, hogy Ana boldog legyen, de sajnos nem lehetek mindig mellette, mint ahogy már ma este el kell utaznom, de ha vele vagyok, hidd el meg tudom védeni.

*Talán először napok óta, de Jimmynek sikerült egy mosolyt majd egy nevetést csalnia Ryan arcára. Aki csak fejét ingatta és igyekezett visszaölteni a rideg és határozott testőrt. De a feltevés mulattatta és ezt aligha lehetett volna letagadni. *
- Ugyan Jimmy… Ana, sosem tekintett rám férfiként. Szeret, akár csak az Frankot és sosem akartam nagyobb szerepet betölteni a szívében. Nem rossz nő ez igaz, de mondjuk úgy, hogy nem az esetem. * Vonta meg a vállait könnyedén. Ez a verzió még mindig jobb volt, minthogy egy életre végzett a nőkkel. Legalábbis addig biztosan, míg nem vonul vissza a foglalkozásától. További szavaira elmosolyodott és a kérdéseire is reagált.*
- Hidd el, lesz alkalmad bizonyítani a rátermettséged. *Arcára egy ördögi vigyor kúszott, ami semmi jót nem ígért a férfinek. A terve már kész volt, a folyamat elindult csak ez az ostoba szökés keresztbe húzta a számításait. De elég okos, hogy ki tudja küszöbölni és Jimmy bukása előre van borítékolva. *
- Nem büntetem a Protektor asszonyt. Te elutazol, nekem kell néznem, ahogy szenved és hidd el, nem ez a perverzióm. De muszáj, hogy megtanulja. Pár hét szigorított őrizet és többet nem lesz kedve elszökni. Még akkor sem, ha az öccse kéri erre. Mikor erre rájön és felfogja, hogy mekkora baromságot csinált visszavonom és élhet úgy, ahogy eddig. De nem benne nem bízom Mr. O’Connor. Hanem benned… és igazából senki másban sem. Nekem nem elég az, hogy Ő bízik benned. A szerelem elvakítja az ítélő képességet… ezért vagyok Én.

Nem mondom, hogy nem döbbentett meg, amikor a férfi nevetni kezdett, sőt, nagyon is kikerekedtek tőle a szemeim, hogy valamivel ilyen hatást váltottam ki ebből a merev, munkájának élő fickóból. De aztán megnyugvással töltenek el a szavai, mert be kell vallanom munkálkodott bennem némi féltékenység, ami táplálta a Ryan-nal szembeni unszimpátiámat is valószínűleg.
Viszont az a vigyor, amit hozzáfűz ahhoz, hogy majd lesz alkalmam bizonyítani, egy cseppet sem tetszik és ösztönösen valami vészcsengő kezd el bennem felberregni.
- Nem bünteted? Akkor minek neveznéd ezt? – komorodom el ismét, mikor arról beszél, hogy majd most megtanulja Ana, hogy meddig mehet el. – Csak élt egy kicsit! Hosszú idő óta először érezte, hogy ő is ember és főleg, hogy nő! – mondom halkan a férfinak. – Az rendben van, hogy felhívod rá a figyelmét, hogy jobban vigyázzon magára, de nem okold azért, amit tett. Ha minden áron akarsz valakit büntetni érte, büntess engem, hiszen én rángattam ide. – tártam szét a karom megadóan, hiszen nem akartam, hogy Ana miattam szenvedjen.
- Mit akarsz, mit tegyek, hogy elhidd, nem akarom bántani, csak boldoggá tenni?

- Leckének. Ha már nem hajlandó önvédelmet és fegyverhasználatot tanulni, akkor tanuljon így. Fogadja el, hogy nem teheti azt, amit akar. Az éles nyelvével aligha ijesztene el bárkit is… s utólag képes volna a hatalmához nyúlni, azonban nem biztos, hogy erre lesz alkalma.* Komorodik el ismét a férfi és a jó kedvnek már nyoma sincs, ami korábban még hangot is adatok magának. Jimmy halk szavai nem maradnak reakció nélkül, de nem is látványosak. Ryan szemeiben alig egy pillanatra szomorúan csillan meg valami.*
- Én már akkor is ismertem Őt, mikor még csak egy senki volt és pedig kezdő. Anastasia nagyon is tud élni, rég nem láttam már annyira önfeledtnek, mint abban az időben. Ne értsd félre Jimmy… de pont ezért tudom azt, hogy mit kell tennem. Ana akkori élete maga volt a boldogság és a felelőtlenség. Ha ezt most szó és tettek nélkül hagyom, akkor megteszi újra és újra… egy idő után pedig akkor is, mikor nem vagy vele. Nem bosszú és nem is leverni akarom valakin a történteket, hisz én vagyok a hibás, hogy ezt megtudtátok tenni. De nem hagyom, hogy Ana kapjon a hazugságokon és, hogy azt higgye, hogy bármikor kijátszhat. Komoly baja is eshet… * Mutatott rá a tényre, hogy Ana nagyon lobbanékony természet és képes akár egyedül is neki indulni, ha rá jön, hogy hol lehet kijátszani a rendszert.*
- Nem tartozik rád, de… * Sóhajtott fel miközben össze fogott hajába túrt az ujjaival. Nem figyelt Jimmyre csak a korláthoz sétálva könyökölt rá és merenget el a távolban.*
- Egyszer megszökött… még évekkel ezelőtt, amikor kiderült, hogy jelölteti magát. Elment szórakozni, hisz nem tudott egyik pillanatról a másikra átváltani erre az életre, ahol mindig figyeli valaki, ahol mindig nyomában van valaki. Valami barom elcsavarta a fejét és annyira titkolózott akkoriban, hogy nem tudtam a létezéséről. Csak mikor másnap holtan találtam egy üzenettel. Kiadta Anát annak reményében, hogy megússza. Anastasiát pedig hetekig tartották fogva és kínozták. Nem volt befolyása még akkor és visszalépni sem volt hajlandó. * Ingatta meg a fejét lemondóan.*
- R0hadtul makacs egy nőszemély és erős is. De azóta nem volt senkije a cikkek ellenére sem, azóta nem nevet, nem felszabadult. Nem csak Ana testi biztonságáról van szó, hanem a Tiédről is. Talán nem mondja, de látom, hogy szeret Téged. Ha bajod esik, pláne miatta… * Ingatta meg a fejét miközben utolsó szavait Hátra nézve Jimmynek intézte. Nem tartotta lényegesnek befejezni, a vége egyértelmű volt. *
- De ha ezt elmondod neki, nem állok jót magamért. Én sem említettem neki a… * De aztán csak lesütötte a szemét, nem akarta megint felhozni.*
- Az miatt pedig még egyszer bocsánat… De ha nincs más elintézni valód velem, akkor jobb ha megyünk mielőtt ki tör még egy világháború amit Ana elindít dühében. * A gondolat megmosolyogtatta, de csak a szája széle rándult.*

Bár minden porcikám berzenkedik ellene, mégis kénytelen vagyok némileg igazat adni Ryan-nak, hiszen egyre jobban azt érzem ki a szavaiból, hogy csak félti Ana-t és jót akar neki, habár ezt elég érdekesen mutatja ki ezzel a szigorúsággal, mintha csak a gyereke lenne.
A szavai viszont eszembe juttatták, hogy megígértem Ana-nak, hogy megtanítom majd lőni, és ez most még jobban előtérbe kerül azt hiszem. De sajnos ezzel várnom kell, míg újra nem jöhetek a földre és az valószínűleg csak hetek múlva lesz.
- Fog fegyver használatot tanulni, az megígérhetem helyette is. – vetem közbe.
Aztán, bár látom, hogy némi habozás után, de elkezd mesélni egy történetet, amiről természetesen nem lehetett tudomásom, de alaposan megdöbbent. Már az is meglepő, amit Ana-ról mond, hogy lobbanékony természet lenne, hiszen én úgy ismertem meg, mint aki maga a határozottság és hidegvér, de a folytatástól csak egyre kúszik fel a szemöldököm, majd a düh szűkíti össze, ahogy meghallom a végeredményt a párkányra könyöklő férfitől.
- Megkínozták? – kérdeztem hidegen, szinte alig halhatóan. – És mi lett velük? Most már fejezd be a történetet. – kértem a férfit.
Miközben kiderül, hogy miért is mesélte el a történetet, és hogy arra is ki akart lyukadni, hogy az én életem is veszélyben lehet, csak egy hideg mosolyra húzom a szám.
- Nem fogom elmondani neki, ne félj, de ……de köszönöm, hogy elmondtad. – nézek a szemébe komoran. – De engem ne félts, én soha nem adnám ki őt, soha! – mondom keményen.
A bocsánatkérésére, kutatóan néztem a szemébe, mert nem értettem ezt a férfit. Először kiprovokálja a dolgot, utána meg sajnálja? De végül csak biccentettem felé.
- Rendben, és mehetünk, lassan úgy is indulnom kell. – indultam meg a lejárat felé, mert sejtettem, hogy Ana már tűkön ül és már az is lehet, hogy elindul felfelé ismét, ha nem jelenünk meg hamarosan.

- Nem fogja megtanulni, de mint már korábban is mondtam… sok sikert hozzá. Nekem csak megkönnyítené a dolgom. * Vonta meg a vállait. Hisz valóban mondta már korábban, de tudja Ana mennyire béna és dacos. Még ha megtanulja, aminek az esélye egyenlő a nullával, akkor sem használná.*
- Mi lett volna? A megbízó nevét nem sikerült kideríteni, de a többsége belehalt a kiszabadításánál. Erős tippünk volt, de bizonyíték nélkül… Ezek nélkül Ana nem hagyta, hogy bármit is tegyek. Hivatalos úton pedig csak még nagyobb hírverés lett volna belőle. * Vonta meg a vállait könnyedén. Ám csak a mozdulat volt könnyű. Ha belegondol, hogy az a hájgombóc még mindig Ana közelébe fér… a frász kerülgeti.*
- Ana lelkét féltem… * Javította ki a férfit. A tekintetét állta, de a másik sok mindent nem találhatott ott. Ridegség, jegesség és egy apró kis sajnálat foszlányt. Az indok már elhangzott, de ha a másik nem fogta fel és még nem is kérdez, arra nehéz válaszolni.*
- Tudom… * Biccent a férfi és már indul is a lejárathoz, hogy mindannyian elhagyják a helyet.*

Dühödten viharoztam le, és torpantam meg a kocsinál. Fel-le járkáltam és csak türelmetlenül vártam, hogy mikor jönnek már meg. De persze mikor felakartam menni, nem engedtek. S közvetlen parancs teljesítés híján… nem ért semmit a parancsom. Tovább járkáltam, de semmi… szinte egy örökké valóságnak tűnt mire megláttam Jimmyt. Valami nem volt stimm…*
- Mit csináltál vele? * Csattantam fel Ryannek dühtől izzó szemeimet az övébe mélyesztve. A jegesség nem oltotta a dühöm és most nem is késztetett meghátrálásra.*
- Mit tettél? * Követeltem a választ, miközben a mellkasára csaptam a férfinek. Tipikusan nőiesen, tenyérrel. Amit még hagyott is.*
- Szálljatok be! * Szólt Ryan parancsa mindkettőnek és a sofőrt is elutasította, hogy a kérésnek eleget tegyen, ha beszálltak. Nem tudta, hogy Jimmynek mennyi ideje van.*
- A kulcsokat… ezt visszaviszik. * Tartotta a tenyerét a férfi felé és ha megkapta a benne lévő cuccokat átnyújtotta és visszavitette a kocsit. Mind eközben Én meg már ott is teremtem Jimmynél.*
- Mit csinált? Mi a baj? * Szemeimben riadalom ült… Ryannek érzéke volt elijeszteni mindenkit és én… én nem akartam elveszíteni a férfit. Még nem… és máskor sem, ha már itt tartunk.*

- Ezt bízd rám. – zártam rövidre a témát, hiszen míg nem tapasztalom kár erre szót vesztegetni.
Mikor azonban meghallom, hogy ugyan Ana-t kiszabadították akkor az elrablóitól, de csak a kishalakat iktatták ki, csak egy sötét grimasz fut át az arcomon, hiszen még rám mondják, hogy nem vagyok alkalmas a nő megvédésére! Akkor erre mit mondjak, hiszen az a valaki, aki akkor ezt elrendelte, valószínűleg továbbra is lesben áll, hogy újra lecsaphasson, mert akkor futni hagyták.
Arra, hogy inkább Ana lelkét félti csak bólintok, hiszen értem én, de tudom, hogy nem lesz baj.

Mikor kiléptem a torony alsó szintjének ajtaján már láttam, hogy Ana majd szét robban az idegtől és persze látva pár horzsolást rajtam, egyből szegény Ryan-nak ugrott, amit egy elfojtott vigyorral vettem tudomásul, bár a nagyfiút ez nem nagyon hatotta meg.
Mikor a kezét nyújtja, akkor bár egy percig farkas szemet nézek vele, azért lassan a zsebembe nyúlok és átadom a kocsi kulcsot.
- A kölcsönzősnek azért adj egy kis borravalót. – teszem azért hozzá, majd a hozzám bújó Ana-hoz fordulok, hagy kedvesen megcsókoljam, hátha lehiggad kicsit.
- Nincs baj kedves, csak tisztáztunk pár dolgot, de semmi nagy dolog nem történt. – nyugtatom tovább. – De szálljunk be, mert megint kapni fogsz. – tolom az autó felé, és ha beül én is beülök mellé. – Sajnos azonban elment az idő, így ha megkérhetlek a kikötő közelében rakjatok ki valahol, mert lekésem a járatom. – nézek az órámra, de közben magamhoz ölelem Ana-t, hogy tovább ringassam, mint egy kisgyereket. – De ígérem, amilyen gyorsan tudok visszajövök. Talán el tudok intézni még pár nap eltávozást, úgy is rég voltam szabin.
Ami igaz, hiszen talán még sosem éltem ezzel a lehetőséggel, így nem hiszem, hogy a kapitány nagyon tiltakozna pár nap miatt.

*Némiképp megnyugtattak a szavak, bár inkább a csók hisz az nem változott a másikról meg jelenleg nem feltételezte, hogy jó színész volna. Nem úgy, mint korábban… *
- Ennél jobban? * Horkantam fel, biztos voltam egy alapos fejmosásban. De volt valami amit nem tudtam kiverni a fejemből. De már csak a kocsiban tettem szóvá, miközben Jimmy karjaiba bújtam.*
- Mióta van nyom követő egy alap készülékben? Azt meg hogyan lehet deaktiválni? * Ráncoltam össze a homlokom, hisz ennek a létezéséről nem tudtam. No meg, szerettem volna nem elhinni, hogy Ryan tette bele. NA de ennek a gondolatmenetemnek Jimmy szavai vetettek véget és csak még jobban hozzá bújtam. Az, hogy nem akartam elengedni enyhe kifejezés volt, de tudtam, hogy nem lehetek ennyire önző és sosem hagyná, hogy áthelyezzék ide vagy, hogy a hatalmamhoz nyúljak. Túl büszke volt ahhoz… ezt láttam rajta. Mondania sem kellett.*
- Ezzel a kocsival nem vihetünk végig, különben pletyka lesz és újsághír. *Hangom kissé ridegebb lett, igen. Kezdődött az, ami előtte volt… szürke hétköznapok, munka reggeltől estig… apropó munka… nekem ma vacsim van. De azért kiadtam az utasítást, hogy merre és a sofőr megmondta, hogy hol tud kitenni.*
- A külváros pereméig elvihetünk… hívj egy taxit oda. Onnan még messze van… Ha pedig megint jössz, akkor tudod hol lakom és szállodával meg ne foglalkozz. Felesleges.

A kérdése kissé meglep a kocsiban és önkéntelenül felelek is, hiszen nem gondolkoztam rajta, mióta Ryan említette.
- Alapból nem raknak nyomkövetőt a készülékbe, de hát gondolom a tiédbe nem volt nehéz, bár bemérni belehet anélkül is, de tudom, hogy a testőröd ezt emlegette, így biztos van benne. Deaktiválni, hogy lehet? Hát egy jó technikus csodákra képes Ana, bármit meg lehet ma már csinálni, csak technika kérdése.
Éreztem az ölelésén, mikor megemlítettem a távozásomat, hogy még szorosabbá vált és legszívesebben én is maradtam volna, de nem tehettem. Viszont annyit megtehettem, hogy minél jobban lerövidítem a távollétemet, amit meg is fogok tenni.
- Rendben. Tökéletesen megértem édesem. – bólintottam és ez tényleg így volt, nem akartam kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy látnak vele most. – Akkor csak tegyetek ki, ahol lehet.
Míg a helyhez nem értünk, ahol el kellett válnunk, csak szorosan öleltem, majd mikor megálltunk, egy hosszú csókot váltottam vele.
- Ígérem pár nap múlva itt leszek és, ha máshol nem a szobádban rúgunk ki a hámból. – mondtam neki gyengéden. – És nem felejtettem el, hogy most te jössz a bilincsekkel. – súgtam a fülébe kajánul, majd nehéz szívvel, de kiszálltam és néztem, míg a kocsi eltűnik a láthatáron.


//Köszönöm a játékot – nagyon-nagyon élveztem Alig várom a folytatást //

*Jimmy szavaira csak lehunytam a szemem és gondolatban cifra anyázás és egyéb ilyen finomságok pörögtek le. Nem tudtam elhinni, hogy Ryan nyomkövetőt tett a készülékembe. Hol ott, a magánéletemben megtiltottam. Már abban sem voltam biztos, hogy nem hallgatja le a telefonom. Pedig, a magán életire ezt is megtiltottam, a cégesnél még beláttam, hogy jogos. De… áh mindegy. Majd otthon számon kérem rajta. *
- Rendben… * Motyogtam halkan. De aztán a csendbe burkolózva igyekeztem nem arra gondolni, hogy hova tartunk. De elég hamar oda értünk… Röhej, míg fent voltak a toronyban egy örökké valóságnak éreztem. Most meg… most meg pillanatoknak azt, míg átverekedtünk a városon. Pedig ennek kellett volna hosszabbnak lennie, legalábbis reálisan nézve. Mikor megérkeztünk talán a megszokottnál is hevesebben reagáltam a csókjára. Tartottam… igen, tartottam attól, hogy nem jön vissza.
- Ha baj van, vagy szükséged van, valamire megtalálsz… bármikor. * Persze tudtam Én, hogy nem fog élni ezzel a lehetőséggel. De szerettem volna, hogy tudja. Az éjszaka közepén is felverek bárkit, meg teszek bármit, ha épp szüksége van rám. Na de aztán a fülembe suttogott szavaira elpirultam, és csillogó szemeimet az övébe fúrva bólintottam.*
- Reméltem… * S már ott sem volt, ahogy mi is elindult amint lehetett. Valahogy nem tetszett a vezetőnek, hogy ilyen környéken kell ácsorognia. Én meg… a franca most már… bujkálunk, mintha bármi rosszat tennénk. Ezen változtatni kell… Hamarosan… Ha Ő is akarja.*

// Én is nagyon köszönöm – Azt várhatod is. //

Csak, mert vèdenem kell az inkognitómat... - állapodtam meg magammal.
Hideg szèl fúj az arcomba, ahogy Romváros utcáit jártam, ès a törmelèkeket kerülgettem. A levegõ az esõ eljövetelènek ígèretètõl volt nehèzkes... ès mègis frissítõ a korábbi csapadèktól...
Kabátom gallèrját felhajtva nèztem fel arra, ami valaha az Empire State Building volt. Sèrtetlen állapotban nyilván csábítóbb volt... De, ami maradt belõle hõsi törtènelmet tükrözött...
A lèpcsõn felfelè tartva ellenõriztem az arzenálomat... Egy pisztoly a jobb combomra erõsítve, egy pedig az oldalamon. A derekamhoz csatolva egy erõs nyugtató, a bal bokámnál egy adag közèperõs mèreg. (Sztrichnin)

Órák óta a legmagasabb kilátóerkélyen álltam. A szél belekapott a kabátom szárnyaiba, pont, mint az első alkalomkor. Sötétedett, amikor megláttam őt... Pont, mint először. Ezúttal azonban is multifunkciós szerszámom segítségével felkapcsoltam neki a villanyt a lépcsőházban. Nem is tudtam, mire számítsak. Dark Heart nyilván nem gondolta meg magát... Tehát Helena alighanem azért jön, hogy megöljön, őrizendő a titkait. De előbb még biztosan kifaggat, hogy mennyit és honnan tudok...
A korlátra támaszkodva, az ajtónak háttal álltam, mikor meghallottam a lépteit.
- Nem gondoltam volna, hogy tényleg eljössz.

- Ha valóban ismer, tudnia kellett, hogy ìgy lesz. - válaszoltam színtelen hangon.
Nem veszõdtem azzal, hogy összehúzzam magamon a kabátot, így fèrfi láthatta fegyvereim egy rèszèt, ahogy a szèl meglebbentette az említett ruhadarabot.
A korláthoz lèptem, a fèrfitól karnyújtásnyira ès a szemèbe nèztem.
- Ès ebben az esetben azt is tudja mit akarok... - Csak kifaggatom, ès megölöm, mèg mielött komoly bajt okoz. - Egy törtènetet hallottam... ès most szeretnèm tudni az igazságot is!

Felé pillantottam, szinte derűsen. Szám sarkában kis mosoly jelent meg.
- Lássuk csak... Hadd találgassak. Először is, tudni akarod, mennyit tudok, és, hogy mi vagy ki árult el. Aztán, attól függően, mennyire vagyok veszélyes, megölsz vagy felhasználsz a céljaid eléréséhez azáltal, hogy elcsábítasz. Ez utóbbi könnyen menne, hiszen szerelmes vagyok beléd. A fegyvereket nem igazán értem, hiszen a képességed éppen elég, hogy megölj, de gondolom, biztosra akartál menni. Na jó... Játsszuk azt, amit egyszer már játszottuk... Bár gondolom, most nem vagy hajlandó válasz helyett megszabadulni egy ruhadarabodtól... És ahogy elnézlek, én nem is igazán kérdezhetek, igaz? Szóval, várom a kérdéseidet.

Felvontam a szemöldökömet a fèrfi szavaira ès könnyedsègère. Sokat tudhatott... vagy jól tippelt. De konkrèt dolog, olyan a megèrdõjelezhetetlenül bizonyítaná, hogy veszèlyt jelent a tudása, nem hangzott el. Lehet... valami átverèsrõl van szó...
- Nem feltètlenül ebben a sorrendben... - feleltem. - Mindent tudni akarok! Ki maga, mit akar tõlem? Ha valóban vannak információi rólam, akkor honnan? - Kezembe vettem a fegyvert, ami eddig a derekamnál lógott. - Ès nem èrek rá játszadozni

A fegyverre néztem, aztán a nő szemébe. Megint elmosolyodtam.
- Azzal a játékszerrel nem sokat árthatsz nekem, de azért zavar, úgyhogy jobban örülnék, ha eltennéd. Persze el tudnám érni én is ugyanezt, de nem vagyok biztos benne, hogy nem okoznék vele neked fájdalmat, azt pedig mindenképpen szeretném elkerülni.
Óvatosan levettem a kabátom, hogy lássa, fegyvertelen vagyok. Még a csavarhúzómat is a földre tettem.
- Látod? Nem jelentek veszélyt. Illetve dehogynem, de hát adjunk az üres gesztusoknak, nem igaz? Te is fegyverrel hadonászol...
Mélyet sóhajtottam.
- Már mindent elmondtam. A nevem Edward Holmes, és te meg én együtt vagyunk. A kapcsolatunk kissé problémás, jelen esetben azért, mert nem emlékszel rám, de amúgy sem könnyű. Tőled csak azt akarom, amit eddig is... Hogy szeress, és heti egynél többször ne próbálj megölni. Az információim forrása pedig te magad vagy.

Egy valamiben igaza volt a fèrfinak... Nem kell fegyver hozzá, hogy megöljem, így, bár talán meggondolatlanságnak tünhet, elkezdtem èn is a földre rakosgatni a fegyvereimet ès a mèrgeimet. A kezembõl, a derakamról, a bokámról ès vègül a combomról, majd felegyenesedtem.
- Èn nem kezdenèk egy magához hasonlóval... ártana a hírnevemnek... ès a családom se kultiválná... - szökött mosoly az arcomra, ahogy belegondoltam a reakcióba, amit a Katakombákban tapasztalnèk, ha egyszer bejelentenèm, hogy kapcsolatom van egy humanoiddal...
- De... igencsak kiváncsi lennèk ugyan hogyan vette volna el a fegyvert?

Felhúzott szemöldökkel néztem azt az arzenált, amit a földre pakolt. Persze mindez csak kellék volt, hiszen nem volt szüksége fegyverre a gyilkoláshoz.
- A "családod" nem tud róla, illetve nem érdekli, ami pedig a hírnevedet illeti... Zokon ne vedd, de én csak javítani tudok rajta.Elfordultam tőle, és megint a korlátra támaszkodtam.
- Tucatnyi módja van, és még csak nem is mindegyiknek van köze ahhoz a titokhoz, amiről tudni akarsz. A régi Helenának, az én Helenámnak elárultam ezt a titkot, de most inkább egy ideig még megtartanám magamnak. Csak addig élek, amíg érdekellek, úgyhogy inkább nem mondanék el mindent egyszerre, ha nem haragszol. De hajlandó vagyok válaszolni három egyéb kérdésedre, ha már vetted a fáradtságot, és ide jöttél...

Halkan nevettem fel.
- Lehet, hogy èrdekel... De nem.annyira, hogy kockázatot vállaljak emiatt... - nèztem metszõn a szemèbe. - Adott egy kihalt hely, egy gyilkos... ès valaki, aki talán veszèlyt jelenthet rá... Vajon mi.következik ebbõl? - lèptem közelebb hozzá, ès így, akár már a torkát is megragadhattam volna.
- De rendben... kèrdezek: Ha most átdöföm a mellkasát... mi fog törtènni? - eresztettem ki lassan a karmaimat. - De vègülis játszhatunk is... A "maga Helenája" ha õ valóban èn voltam, mièrt dobott volna el mindent egy ilyenèrt? - nèztem vègig rajta szánakozva. - Ès ezzel meg is lenne tulajdonkèppen a három kèrdès... - kacagtam.

Vállat vontam.
- Vagy meghalok, vagy nem. De ez, azt hiszem, mindenkiről elmondható, akinek átdöfik a mellkasát. Nem olyan nagyon bonyolult dolog ez... Ami az én Helenámat illeti... Nem dobott el értem mindent, és ezt nem is kértem tőle. Persze nyilvánvaló volt, hogy egyszer majd választania kell, de az a pillanat még nem érkezett el. Hogy akkor mi történt volna, nem tudom.
Ellöktem magam a korláttól, és Helena szemébe néztem.
- Hogy mi következik belőle? Szenvedélyes, vad szeretkezés aligha, pedig nem volna ellenemre... Nyilván megpróbálsz megölni. És mégh az is lehet, hogy hagyom magam. Vagy...
Kihúztam magam, elkomorodtam, és a szemem is szikrát szórt, ahogy megszólaltam.
- Vagy pedig megelégelem, hogy engem, aki megütköztem minden zsarnokkal és gonosszal az elmúlt majd' kétezer évben, egy gyermek kicsúfol, és megmutatom, mit jelent leviatánnak lenni! Tüntesd el azokat a karmokat, Gyűjtő, és viselkedj végre rendesen, mert semmi hangulatom sincs ezekhez az ostobaságokhoz!

Annyira megdöbbentem a válaszán, hogy mèg a karmaimat is visszahúztam, ès talán az arcom is tükrözte a meglepettsègem... De aztán lassan mosolyra hùzódott a szám, szemet hunyva afelett, hogy a fèrfi tudja, milyen fajhoz tartozom.
- Tehát... leviatán. Ès közel kètezer èves... - mèg egyet lèptem felè. - Egèsz jól haladunk a vallatás rèsszel... nem gondolod - nevettem, majd felè nyùjtottam a kezem... - Edward... - szóltam lágyan, majd vártam. Az korábbi utalására alapoztam... ès igaza volt: El tudnám csábítani... Talán mèg jól is szórakoznánk, mielött vègzek vele.