Empire State Building

Felnevettem, de ebben a hangban több volt a keserűség, mint az öröm. Hát mégsem tévedtem...
- Gyilkos... Milyen baljóslatú szó...
Elindultam felé, lassan, de nem óvatosan. Nem féltem tőle.
- Több, mint ezerötszáz éve élek. Sokan próbáltak már megölni. olyanok is, akik sokkal, de sokkal veszélyesebbek nálad. Te gyilkos? Talán... De nem az én gyilkosom.
Mire ezt elmondtam, már megint csak centiméterekre álltam tőle. Meg akartam csókolni újra, de nem tettem. Helyette inkább vártam, majd elfordultam, és félreálltam.
- Menj, ha akarsz - intettem az ajtó felé - Én itt maradok. Tetszik itt.
Azzal hátat fordítottam neki, és a korlátra támaszkodva szemlélni kezdtem a várost.

Mi ez? Mi törtènik velem? Szinte fèltem, ahogy közeledett felèm ez a... Csak egy humanoid fèrfi!
Lehunytam a szemem. Hogy megölhettem-e volna. Igen.. Hogy meg kène-e tennem? Igen. Akkor mièrt nem teszem?
- Mièrt bìzol így magadban? - kèrdeztem halkan. Talán inkább magamtó, mint tõle. - Ki vagy te? Mi vagy te? - Menni akartam... de nem tudtam mozdítani a lábam.
- Kötelessègem lenne megölni tèged... - a hangom reszelõssè vált.

Visszafordultam felé, és rámosolyogtam.
- Most épp benned bízom, és nem magamban. Bízom benne, hogy nem fogod megpróbálni.
Széttártam a karom, mire a kabátom két szárnya is szétterült mögöttem. Belekapott a szél is, ami idefent mindig fújt, és most valódi szárnyakhoz hasonlítottak.
- De ha őszinte választ akarsz... Jó ideje senki sem tudott megölni. És bár a külső alapján ítélni nagy ostobaság, rólad nem tudok rosszat feltételezni. Nyilván tévedek, de csak akkor fogom elhinni, hogy gyilkos vagy, ha megpróbálsz megölni. Ne haragudj rám ezért. tehát... Itt vagyok. Próbálj megölni, ha akarsz... Vagy csak gyere ide.

A fèrfi bizalma, vagy naivitása megèrintett... ès szánalmasnak tartottam. Egy fèrfinak van hatalma felettem. A császàrom èrdekeit kell szem elött tartanom. Gyilkos vagyok... Szolga ès egy fensèges faj tagja.
- Sajnálom... èn... úgy sajnálom. - pattantak ki szemeim. Tapasztalat: a telepatikus kèpessègeket a szemkontakrus erõsìti. Ès èn most, visszavonhatatlanul a fèrfi elmèjèbe hatoltam.
A kèp egyszerü volt... másszon. Ès õ a korlátra mászott.
- Hiba volt bíznod bennem... Ugorj! - adtam ki a parancsot.
Nem vártam meg az eredmènyt. Átalakultam, ès a torony takarásában tova szálltam.

Nagyon meleg volt, túlontúl meleg... Furcsa, nem emlékszem, hogy kerültem ide. Mi ez? Talán a 2067-es nyár? Akkor pokoli forróság volt... De esküdni mertem volna, hogy az előbb hideg volt és fújt a szél. Vagy az csak egy álom emléke?
Még néhány lépés, egy kapaszkodás, és máris a szikla tetején voltam. Alattam öt méterrel tiszta vizű kis tó terült el. Néhányan odalent hancúroztak, és az mintha Bob lett volna... De hát Bob meghalt... Sok száz éve halott...
- Ugorj! - kiáltott fel nekem vidáman Bob, mire elvigyorodtam, és a mélybe vetettem magam... Hideg szél csapott az arcomba...
És zuhantam lefelé, le az Empire State Building tetejéről.
Kissé zavarosak voltak az emlékeim, de nem ez volt a legfőbb gond. Kiterjesztettem a hatalmam, és alattam az utcát víz öntötte el. Ömlött a házakból, a csatornákból, felszakadó csövekből, a nem túl messzi szökőkútból, sőt, még az öböl felől gomolygó ködből, és magából az öbölből is... És minden víz alám gyűlt, emelkedett, és végül magába fogadott...
Percekkel később csuromvizesen, félig megfulladva feküdtem az utca kövén. Kissé összemosódtak az események, mintha a vízbe csapódáskor elvesztettem volna egy időre az eszméletem. Körülöttem minden csupa víz volt. Felnéztem, de semmit sem láttam a torony tetején. Elővettem a csavarhúzómat, de nem működött, nem tudtam kivilágítani a kilátót, hogy észrevegyem a nő árnyát, ha ott van.
Hát mégis gyilkos volt... És megpróbált megölni. Vajon tudja, hogy nem járt sikerrel?
Feltápászkodtam, és nehéz, vizes ruháimban elbotorkáltam. Akartam még látni őt, de nem ilyen gyengén.

//Köszönöm a játékot! //

A visszapillantóból azért kíváncsian néztem, amíg Ana felszenvedte magára a ruhákat és kimondottan büszke voltam magamra, hogy sikerült majdnem megfelelő méretű cipőt választani neki találomra.
- Ha élve megússzuk, majd az ágyban törlesztesz. – bólintottam vidáman, majd a lehető legnagyobb megengedett sebességgel suhantam a Romváros felé, hogy elérjük a híres-neves építményt, mely mára azért jócskán vesztett hajdani fényéből, ahogy a magasságából is.
- De nagyon jól áll neked ez a szerelés és biztosíthatlak, hogy ha beléd is kötnek az nem a rangodnak szól, vagy, hogy felismertek, hanem a formás hátsódnak, ebben a passzos farmerben. – csaptam a fenekére, mikor végre megérkeztünk és kiszálltunk a kocsiból. – Még jó, hogy a kocsiban volt JPS, mert még életemben nem jártam itt. – néztem fel az épületre. – Hát akkor veselkedjünk neki, de ha elfáradsz szólj és tényleg felcipellek a tetejére. – karoltam át a derekát, míg a bejárat felé igyekeztünk.

- Héé... nem így gondoltam. * Nevettem fel vidáman. Valahogy már maga az, hogy nem kell figyelnem minden szavamra felszabadított. Jó kedvem az egekbe is szökhetne, ahogy újra csak egy egyszerű ember lehetek. *
- Igen Jimmy... biztos vagyok benne, hogy ez az a szerelés, amiben ha tükörben nézek, még én sem tudok magamnak ellenállni. * Ingattam meg a fejem, ám a hangomból kihallatszott az irónia is. De meg kell hagyni, tényleg kényelmes viselet és takar mindent, amit kell ahhoz, hogy ne ismerjenek rám. Na de aztán jött a pacsi mikor megkerültem az autót és a férfi mellé értem. Meglepetten ugrottam egyet hátra és kipirult az arcom akár csak a szemeim kerekedtek ki.*
- Pofátlan vagy... * Szaladt össze a szemöldököm, ám a megrovásom nem lehetet valami eredeti. Ennyi nem tudta elvenni a kedvem. Így csak hagytam, hogy átkaroljon, és együtt menjünk a torony felé.*
- Nem fogok elfáradni... legalábbis nagyon remélem, hogy a virgácsaim nem szokták meg ennyire a kényelmet. Különben tényleg futni kell majd járnom. * Borzongtam bele még a gondolatba is.*
- Mindig van egy első alkalom és nincs ellenemre, hogy ebben most engem ér a megtiszteltetés. De hidd el... szép onnan fentről. * Emeltem fel a tekintetem a legtetejére, már ami megmaradt belőle.*

Jót vigyorogtam Ana reakcióján, amikor a fenekére csaptam, mert nagyon tetszett a helyzet, hogy most szabadon csinálhatunk bármit, amihez csak kedvünk támad és nem szól bele senki, nem állítanak korlátokat.
- A vagyok, te meg eszméletlenül kívánatos. – jelentettem ki nevetve.
Belépve a torony épületébe, szembesülhettünk, hogy az enyészet és a hajléktalanok azért szép munkát végeztek, de a lépcső azért még elég stabilnak tűnt, így nem haboztam, hanem azonnal arra felé indultam, de persze azért a rendfenntartó ösztöneimet sem hagytam otthon, előtte alaposan körbe néztem, de senki nem volt itt.
- Látom a testmozgás azért nem tartozik a kedvenc tevékenységeid közé, legalábbis a sportos. – jegyeztem meg, mikor megéreztem, ahogy végig szalad rajta a hideg a futás emlegetésére.
- És elhiszem, hogy felemelő látvány tárul majd a szemünk elé, főleg ha ilyen kellemes kísérővel ér fel az ember. – csókoltam a nyakába, de azért tempósan lépcsőztem felfelé. – Érdekes, hogy milyen kihalt ez a hely. – jegyeztem meg. – Na nem mintha társaságra vágynék, nekem pont megfelel így. – vigyorogtam kajánul. – Legalább fenn is csak a miénk lesz a tetőpanoráma és akár bármilyen huncutság is eszünkbe juthat…….a látványtól.

*Na reakciójára meg csak pislogni tudtam. Aztán mikor magamhoz tértem ebből a pár pillanatból megingattam a fejem.*
- Küzd le Kedvesem, mert bár szép fent, de ez egy mocskos kilátó és még nyilvános is. Szóval az ilyen jellegű vágyaidat tartogasd otthonra. * Kacsintottam rá, bár nem tudom mennyit láthatott ebből. Belépve körbetekintettem, de nem sokat foglalkoztam a látvánnyal és a bűzzel sem. Jimmy azt mondta, hogy ha baj van, megvéd. Mi kellett még? Jelenleg semmi, hisz az ölelő karjai is megvoltak.*
- Nos, ez így igaz. Régen sokat jártam, de kezdőként rohangáltam annyit, hogy megutáljam egy életre a mozgást. Sosem volt a legjobb egy felfuvalkodott békának dolgozni. * Vallottam be, hogy nekem a testmozgás egy halálos ítélet. Hisz menekülésnél is kéne hasznosítani, ami nincs. Igyekeztem tartani a tempót de a szavaiba bele borzongtam és egy pillanatra meg is álltam, hogy aztán gyorsan utolérjem.*
- Lassabban Jimmy. *Szuszogtam párat, hogy aztán újra megtaláljam a hangom.*
- Semmi mocskos perverzió ne jusson az eszedbe. Ez még mindig egy nyilvános terület és még… na nem, tuti, hogy nem kapsz meg itt. Ahhoz el kéne vesztenem a józan eszem. * Na igen, nem lehetetlen feladat elérni, de nem is legkönnyebb. Pláne, hogy az első nálam töltött éjszakáján sikerült elérnie. Nem tudtam, hogy annak örülnék, ha kihívásnak venné vagy annak, ha ennyiben hagyná. *

Mikor Ana kicsit zihálva ért mellém, akkor kapcsoltam, hogy azért nem lóverseny ez és lassítottam a tempón, de azért rosszallóan megcsóváltam a fejem.
- Ezért még számolok Ryan-nal, hogy ennyire nem törődik a kondícióddal.
A hangom halálosan komoly, de ha belenéz a szemembe látja a játékos csillogást benn, hogy csak cukkolom. Ryan-nal nekem más miatt lesz egy köröm még valószínűleg a közeljövőben, hiszen nem soká vissza kell mennem a Marsra.
- Óóóó! Nekem semmi mocskos, és semmi perverz nem jár az eszemben, csak csupa szép és kellemes dolog, hogy összekössem a kellemest a hasznossal, hiszen ott hagytuk a pihe-puha, meleg ágyikót, amit egész napra nekem ígértél…..magaddal együtt. – fejeztem be kajánul. – És azt hiszem a józan eszedet is ott hagytad a testőröddel együtt. – nevettem fel és most tényleg a karjaimba kaptam és felszaladtam vele vagy két emeletet, majd mikor én is kifulladtam, letettem és hosszan és szenvedélyesen megcsókoltam.
- Na, ez már nagyon hiányzott. – jelentettem ki aztán lihegve. – De most már mindjárt fenn vagyunk.

- Sosem gondoltam volna, hogy azt szeretnéd, hogy a kedvesedet valaki edzésbe tartsa, míg távol vagy. De hogy pont Ryan… * Ingattam meg a fejem, ám ez Tőlem is csak ugratás volt. Ahogy Ő nem az ilyen jellegű edzésre gondolt, én úgy értettem szándékosan félre.*
- Itt vagyok és az eszem is. * Nevettem el magam. Jó, ostobaságot csináltam, de néha ilyen is kell. Bár nem akartam belegondolni, hogy micsoda fejmosást fogok kapni és, hogy ezek után tuti lesz egy női tag is, aki még a mosdóba is elkísér. *Ahogy felkapott nem ellenkeztem csak szorosan átöleltem a nyakát és bele fúrtam az arcomat. Apró csókokat lehelve rá, hogy viszonozzam a tettét. Na meg mert jól esett… Mikor földet ért a lábam szeretettel teli tekintettel néztem a másikat. Azonban, mikor emeltem volna a kezem, hogy megköszönjem már Ő jött is, és heves birtoklási vággyal vette el azt, ami egyébként is az övé. Így a kezem a csípőjénél magamhoz vonva húztam a lehető legközelebb. *
- Hmmm… és még mi? * Kérdeztem ám már indultam is tovább, hogy egyszer csak felérjünk. Kezem most nem a kezét fogta, hanem a derekát ölelte és úgy bújtam hozzá, hogy minél jobban érezzem. Aztán mikor az utolsó lépcsőt is megmásztuk elengedve, gyermeki rajongással mentem a korláthoz.*
- Nézd… * Biccentettem a férfinek kifelé vidáman, de mégis ámulva.*

- Óóó! Te kis huncut! – pörgettem meg kicsit felemelve a levegőbe. – Nem ér így kiforgatni a szavaimat, mert a végén még féltékeny leszek.
Nagyon is értékeltem, hogy belevágott és eljött velem, hiszen ezzel olyan nagyon boldoggá tett, úgy éreztem, hogy újra normális életet élek…..még ha ez valószínűleg nem is fog soká tartani.
- Hogy még mi hiányzik édes? – suttogtam a fölébe, miközben érezhette annak hatását, hogy egészen magához húzott. – Majd azt is megmutatom ne félj! – majd egy pici puszit kapott a fülcimpájára.
Tényleg nem volt már sok hátra, amit egymást átölelve tettünk meg, és mosolyogva néztem, ahogy kislányos örömmel ámult el a látványon, szinte magához ölelve a kitárulkozott horizontot.
Mosollyal az arcomon sétáltam oda hozzá és átölelve a derekát ismét, néztem körül én is és meg kell vallani tényleg feledhetetlen látvány volt. Fenségesen gyönyörű és egyben mélységesen megborzongtató. Messzire ellehetett látni, de a romokat nem lehetett figyelmen kívül hagyni, ahogy az itt-ott botorkáló itt lakókat sem.
De most nem ezzel akartam gyötörni magam, hiszen ez mindig eszembe jutatta, hogy én is azok közé tartozom, akik miatt ez a csodálatos város, most így néz ki.
- Látom. – mondtam halkan, majd Ana-t magam felé fordítottam és a kezem közé fogtam az arcát. – De nekem továbbra is ez a leggyönyörűbb látvány. – csókoltam meg az ajkait, majd az egyik kezem lecsúsztatva a fenekére, most én húztam egészen szorosan magamhoz.

- Ó, nem tudtam, hogy csak neked szabad. * Vigyorogtam a férfire szélesen. Valahogy nem tudtam komolyan venni, hogy féltékeny legyen. Hisz sosem adnék rá okot, bár a média ezt teljesen elintézi helyettem is. De ha meg egyszer oda kerül a sor… nem, az még várat magára, már ha egyáltalán egyszer eljön ez az idő. Ráérek majd ezen rágódni akkor. *
- Nem félek… * Leheltem halkan, ám ez nem sikerült olyan határozottra, mint amilyennek szántam. Hangomat elgyengítette a kedvessége és a törődése.
Ahogy átkarolt minden hezitálás nélkül dőltem neki a hátának, hogy beleolvadjak az ölelésébe és csodálhassam tovább. Nem, egyáltalán nem azért tetszett ez a kilátás, mert makulátlan volt. Pont a romok, a piszkos utcák voltak azok, amik ilyen magasságról magukkal ragadtak. *
- Gyakornokként sokat voltam itt és képzeletben újra építettem ezt a városrészt is… Minden olyan gyönyörű volt… csillogó és megkapó, miközben mégis megtartja a maga emlékét. * Szólaltam meg halkan, ahogy ott álltam neki dőlve. De aztán gyorsan meg lettem fordítva, hogy ábrándozó tekintetem az övét találja meg. A bókra megcsillant valami a szemeimben és láthatta, hogy ez bizony jól esett. S a tegnapi veszekedés ellenére, egyáltalán nem akartam elengedni vagy eltaszítani. Se most… se tegnap… se legközelebb. Csókjába bele olvadtam és egy idő után már a testébe. Kezem a hajába túrt és úgy vontam el a fejét magamtól.*
- Héé… ne ébreszd fel az alvó oroszlánt. Nem vagyunk már kamaszok… *Fedtem meg kissé mosolyogva. Hisz a fiatalok szokása ott birtokba venni egymást ahol épp vannak független mindentől.*

- Ebben reménykedtem, hogy nem félsz- susogtam rejtelmesen, de aztán már csak arra figyeltem, hogy milyen álmai is voltak ezzel a városrésszel kapcsolatban, és nagyon is el tudtam képzelni, hogy ő képes lenne ezt megvalósítani.
Sose hittem volna, hogy valaha még fogok úgy érezni, mint annak idején és még most is féltem elhinni, mert féltem a csalódástól és az újabb fájdalomtól. Fogalmam sem volt, hogy miben reménykedek, hogy hová is vezet engem ez az út, hiszen nem voltam ember. Ezek az érzések fajomtól olyan távol álltak, hogy sosem értettem, én miért vagyok kivétel, de ettől még nem váltam emberré, és…………….és gyűlöltem magam érte.
Talán nem lett volna szabad belemennem ebbe a kapcsolatba, hiszen, ha kiderül, hogy mi vagyok, Ana-nak olyan fájdalmat okozok, amit sosem bocsátanék meg magamnak.
De mikor a szemembe nézett és láttam benne a szerelmet, teljesen elolvadtam és a kétségeimet az agyam legeldugottabb zugába száműztem. Csak egy kicsit hadd legyek boldog! Csak egy kicsit…..
Mikor a hajamnál fogva tolt el magától és megfedett, hogy gyerekesen viselkedek, csak vigyorogtam és továbbra sem engedtem el.
- Miért? Mi nem vagyunk fiatalok? Mi nem engedhetünk a vágyainknak? Ana, nézz körül, nincs itt egy lélek sem, és ilyen romantikus együttlétre talán sosem lesz többé lehetőségünk. – suttogtam a fülébe tovább csókolva és erotikusan simogatva, nem törődve a hajamba markoló ujjakkal, de persze, ha tovább tiltakozik, nem erősködöm, csak lemondó sóhajjal veszem tudomásul a döntését.

*A kérdésére elnevettem magam és megingattam a fejem. Egy pillanatig hezitáltam, de jobb később mint soha elven végül tovább vontam, hogy a szemébe nézhessek. Sajnáltam, hogy ezzel megvontam magamtól az apró és ingerlő csókjait, de muszáj volt látnom.*
- 65 évesen nem mondanám magam fiatalnak Jimmy… * Hangomban volt némi kétely, de nem a koromat illetően. Azt pontosan tudtam. De nem voltam benne, biztos, hogy tudja-e és féltem a reakciójától.*
- Romantikus? Ebben mi a romantikus? * Szaladt össze a szemöldököm kérdőn és értetlenül. Annyi dolgot sorolhattam volna a romantikus kategóriába, de ezt pont nem. *
- Ez inkább… megbotránkoztató? Pláne, Tőlem… * Fejtettem ki a véleményem, ajkára akartam hajolni egy csókért… De nem tudtam, hogy a korom említése után még mindig aktuális lenne-e. Így csak az ajkaim nyaltam meg egy pillanatra.*

Továbbra sem engedett közel magához, hanem igyekezett a szemembe nézni. Mikor közölte, hogy ő már nem fiatal és elmondta a korát is, csak néztem rá, igazából fel sem fogva a dolgot.
- És? – kérdeztem értetlenül. – Mi a kor? Semmi! Hiszen ragyogóan nézel ki, gyönyörű vagy és csak ez számít. – néztem végig rajta rajongással. – Vagy azt hitted, hogy ezzel elijesztesz magadtól? – hökkentem meg. – Hiszen nem azért szerettem beléd, mert úgy gondoltam, az okmányaidban 20 vagy 30 év szerepel! – mondtam kissé megrovóan. – Ana én úgy szeretlek ahogy vagy és nem érdekel hány éves vagy.
Bár én eddig sem foglalkoztam vele, hogy a hely, ahol vagyunk, mennyire elhanyagolt, vagy piszkos, vagy akármi, most, hogy azt mondta, ha itt szerelmeskednénk az megbotránkoztató lenne, azért körbenéztem.
- És kit botránkoztatnánk meg? Én szívesen megbotránkozom. – hajoltam le az ajkaihoz, azzal sem törődve, hogy ha húzza a hajamat, hiszen, megőrjített, ahogy megnyalta a száját. – Mond Ana, ez az utolsó szavad ebben az ügyben? – tapadtam rá az ajkaira és simítottam végig a keblein ingerlően.

*Szavaira csak ráncoltam a homlokom. Meg kell hagyni valóban nem erre számítottam. De pont ezért csúszott megnyugvó vigyor az ajkaimra.*
- Jó-jó… bocsánat. Csak… Én az aktád miatt tudtam, hogy mennyi idős vagy és hát… na… tényleg azt hittem. Ne haragudj. * S már hátrább is csúszott a kezem a hajából a nyakaira, amit ujjaimmal kezdtem el cirógatni a tarkóján. A vallomására az ajkamba haraptam és csak reméltem, hogy nem vár viszonzást a szavaira. Ezt így nem tudtam volna ilyen nyíltan kijelenteni még magamnak sem, nem még másnak.*
- Csak türelmed is legyen, a szerelmed mellett. * Vigyorogtam rá szavaim közben. Nem akartam megbántani, de amíg nem voltam biztos valamiben, addig annak nem is adtam hangot. *
- Ö… * Kezdtem volna de az ajkai belém fojtották a szót. Kezem a nyakánál vonta magamhoz, míg testem csak előrefelé nyomakodott, hogy szorosan az övéhez simuljon. Nem fogtam vissza magam, így a hevességemben az sem volt kizárt, hogy olykor-olykor picit megharaptam az ajkait. Mikor vége szakadt, aprókat pihegve igyekeztem megint levegőhöz jutni és ujjaim folytatták a cirógatását.*
- Igen. Ez. * Leheltem halkan, ám nem biztos, hogy meggyőző volt a pihegésem közben pláne, mikor az érintésébe kissé megborzongtam. De nem akartam. Itt valahogy… *
- … nekem ez túl… nyers lenne. *Próbáltam megmagyarázni az okaim. De tekintve az első együttlétünk, ami valóban nyers volt és csak ösztön vezette… nos, nem bírtam hihető szavakba önteni az elhatározásom. Nem tudtam megfogalmazni a fenntartásaim, de ott voltak. *

- Óóó…én nagyon türelmes vagyok. Rólam mintázták a türelem szobrát, nem tudtad? – kérdeztem tőle vidáman, hiszen láttam rajta a meglepődést a válaszomon.
Most már nem habozott tovább és az eddig a hajamba markoló ujjai most a tarkómra csúsztak, hogy szorosan tudjon hozzám tapadni, ami kimondhatatlanul jól esett és ami még jobban felhergelt, ahogy az ajkaimat harapdálta. Megőrjített ez a csaj!
Aztán meghallottam a habozást, sőt inkább valamiféle tartózkodást a hangjában, és tudtam, hogy le kell higgadnom, hiszen nem akartam tenni semmi olyat, ami neki ne esett volna jól.
Ha nem szeretné kihasználni ezt a lehetőséget, akkor így lesz! Majd bepótoljuk máshol, még ha az nem is lesz ilyen spontán.
- Rendben van Ana. – bólintottam ahogy befejezte, majd megfordítottam, hogy szorosan a hátához simulva tudjam átölelni és mindketten rálássunk a tájra.
- Akkor csak maradjunk így egy kicsit. – suttogtam lágyan a fülébe. – Aztán majd vissza megyünk, ha már beteltünk a látvánnyal.
Tudtam, hogy már nem sokáig élvezhetem a társaságát, hiszen este indul vissza a hajóm és szerintem még Ryan-nal is lesz némi elbeszélgetésem, hiszen biztosan rám száll majd az eset miatt.

- Nem, nem tudtam. * Kuncogtam el magam, miközben jókedvűen megráztam a fejem. De örültem neki, hogy nem erőszakoskodott és elfogadta, hogy nem szeretném. Félő volt, hogy ha nagyon nyaggat előbb vagy utóbb, de elérte volna a célját. Nos… szükségem volt arra, hogy a tükörbe tudjak nézni ha haza érek. *
- Rendben… * Döntöttem hátra a fejem és karom az engem ölelő karjai közé fontam. Így álltunk és Én csak álmodoztam. Szemeim előtt szép lassan újra kivirágzott a város, amire a nyugodtságomnak köszönhetően egy apró mosoly terült szét az ajkaimon, ahogy szemeim is csillogtak. Jó volt… nem akartam kiszakadni ebből. Ha tehettem volna itt maradtam volna örökre… csak így állva és a meleg karok közé burkolózva. Nem szóltam… kezeim apró simitásai a karján mindent elárultak helyettem is…*

***Később***

Ebből a réveteg álmodozásból idegesítő hangok rántottak vissza. Ösztönösen szakadtam ki és fordultam a lépcsővel szembe. Innen nem láttuk a bejáratott, de sok jót nem ígértek a nehéz, rohanó léptek zaja melyek felfelé tartottak. Kissé ijedten pislogtam fel Jimmyre…*
- Kik ezek? * Kérdeztem félve, ahogy közelebb húzódva hozzá vártam, hogy végre megjelenjen valaki. Kapucnim még jobban a fejembe húztam, hogy véletlen se ismerjenek fel. Két ember jött fel, akiket nem ismertem és felfegyverkezve megálltak a lejárat két szélén. Mögöttük pedig Ryan lépet be.*
- Meg van. Figyeljetek… * Hangzott a parancsa a hangszóróba, s utána még két ember lépet be, akiknek csak biccentek…*
- Ryan? Mit jelentsen ez? * Kerekedtek ki a szemeim és az ijedségem még mindig nem múlt. A szemei jegesek voltak és Én láttam a mélyén a dühöt is.*
- Ha legközelebb szökni próbálsz… iktasd ki a követő rendszert. Vigyétek le! * Tekintetem ide-oda járt ahogy megpróbáltak elvonni Jimmytől. Ryan tekintete pedig nem tűrt ellen mondást, pedig én még sem akartam menni.*

Bár nem teljesedett ki az együttlétünk itt a torony tetején, ahová Ana visszakívánkozott, hogy álmodozzon tovább egy szebb jövőről, azért nem keseredtem el, sőt! Ahogy ott álltunk és a szeretett nő belesimult az ölelésembe, nagyon is boldog voltam. Nem szóltunk egy szót sem, csak szemléltük a tájat és bár nem láttam Ana szemét, de sejtettem, hogy ismét a vágyait látja megtestesülni, ahogy kitekint innen fentről.
Nem tudom meddig állhattunk így, de talán egy pár másodperccel előbb hallottam meg a felfelé robogó talpak csattogását, mint Ana. Éreztem, ahogy ijedten megremeg, és még jobban hozzám bújuk, ezért kicsit előrébb léptem, hogy takarjam és én nézzek először szembe a felfelé igyekvőkkel.
A pisztolyom már a kezemben volt, mikor kibukkantak a fegyveresek, és mákjuk volt, hogy nem léptek fel támadóan és az is, hogy időben pillantottam meg Ryan-t, mielőtt még baj lett volna.
- Hé! – emeltem fel a kezem a testőrök és Ana közé, hogy megállítsam őket. – Ne rángasd őt, mintha a bábod lenne! – csattanok fel dühösen, hogy így parancsolgat. – Majd ha akar lemegy veletek, ha nem akar, akkor marad. – nézek kérdőn Ana-ra, hogy mit szeretne.
Nem úgy ismertem meg, mint aki hagyja magát dróton rángatni.

*Jimmy fegyverére nem reagáltam, bár nem épp repestem az örömtől mikor elővette. De Ryan reakciója még jobban meglepett. A parancs után nyomban léptem egyet hátra, hogy engem aztán ne rángasson senki. De aztán mukkanni sem tudtam. Csak Jimmy kérdő tekintetére s mikor megóvott megint hozzá bújtam.*
- Nem, nem akarok lemenni. Őrködni akartok? Hajrá… itt vagytok, tegyétek meg. De nem megyek sehova. *Határozott volt a hangom de maximum Jimmyt hatotta meg.*
- Ha porcelánként bánnák vele, már rég a temetőben lenne. De eddig még szökni nem próbált… * Ryan hangja nyers volt és nem is Anának címezte a szavait hanem Jimmynek.*
- Ana, menj le!
- Nem megyek! * Csattantam fel de nem mozdultam.*
- Beszélnem kell Jimmyvel, menj le! * De már megint csak a fejem ingattam. Ha rajtam múlik, Én bizony nem megyek sehova. Jimmy nélkül meg pláne nem.*
- Mennyünk haza… * Néztem Jimmyre, hogy vele bizony hajlandó vagyok lemenni. *

Nem is csalódtam Ana-ban, mert ahogy elhangzottak a nyers parancsnak is beillő szavak Ryan szájából, már válaszolt is rá, ahogy számítottam, és meg is erősítették az én szavaimat is.
Szorosan öleltem magamhoz a hozzám bújt nőt és keményen néztem farkas szemet a testőrrel, akinek jeges tekintete semmi jóval nem kecsegtetett, de engem ugyan nem ijesztette meg.
- Lehet, de csak idő kérdése volt, hogy kitörjön az aranyketrecből. – vágtam vissza.
Az újabb utasításra, ami felcsattant még én is megrándultam, mert már nagyon kezdett elegem lenni a pacákból.
Mikor megemlítette, hogy beszéde lenne velem, az én szemeim is megvillantak, majd gyengéden magam felé fordítottam Ana-t és a szemébe nézve mondtam.
- Haza megyünk mindjárt, ígérem, de most azt hiszem jobb, ha lemész. – mosolyogtam rá. - Talán tényleg nem ártana pár szót váltanom a testőröddel, mert eléggé sokat megenged magának. – rebbent a szemem a várakozó férfira. – Várj meg odalenn, és aztán mehetünk. – kértem kedvesen, hogy ellensúlyozzam Ryan nyersességét.

- Akkor vedd rá, hogy mondjon le. Máris szabad ember lehet és repkedhet, ahogy kedve tartja. * Na, itt gurultam be és léptem egyet előrébb. Úgy beszéltek Rólam mintha itt sem lennék.*
- Tudom, hogy nem zavar, de itt vagyok. Mi lenne, ha ezt is figyelembe vennéd.*Jimmy vonására azonban megfordultam és a szemeibe emeltem az enyémet. Nem akartam elhinni, hogy még Ő is távozásra akar kérni. Először csak megingattam a fejem, hogy bizony semmi olyan nincs ami azt követelné, hogy ne legyek itt. De a kérésére csak felsóhajtottam.*
- Ilyenkor annyira tudom a férfiakat utálni. * De már lábujjhegyre állva adtam egy puszit, jelezve, hogy ha ezt szeretné, akkor megyek. Végül megfordultam és Ryan előtt megálltam.*
- Ha baja lesz… * Kezdtem, de nem fejeztem be. Eyan tudta, hogy mire vagyok képes még akkor is, ha ez nem tetszett neki. De az arcán nem láttam.*
- Kísérjétek le.
- Letalálok! * Csattantam fel, de mintha csak a falnak beszélnék… a két ajtón álló jött, aztán lent találkoztam még kettővel plusz a kocsinál is. ~bah mi ez a nagy felhajtás?~ A kocsinak dőlve vártam…

Mikor a protektor asszony léptei elhaltak csak mereven nézet Jimmy szemeibe.
- Kockáztatott az életét az ilyen, hű de baromi jó ötleteiddel. Jöhetett volna más is… neked legalább annyira tudnod kell, hogy nem elég egy állruha mint nekem. Ez már a sokadik kilengése miattad Jimmy… mi a célod? Addig hajszolni míg valahol ott nem hagyja a fogát? Mit akarsz Tőle? *Nem mozdult csak állt, mint aki lecövekelt.*

Ryan lemondási ötletére komolyan felhergeltem magam, de mielőtt még nekimentem volna, Ana közénk állt és jól beolvasott a testőrnek.
Viszont a kérésem célba ért és bár láttam a szemén a féltést és egy pillanatra még talán a dacot is, de végül egy csók után elindult lefelé.
Mikor már biztos volt benne Ryan, hogy senki nem hall bennünket, azonnal nekem szegezte a dühös kérdéseit.
- Egyáltalán nem kockáztattunk semmit, mint ahogy magad is látod, bár ezzel a nagy felhajtással, amivel ide érkeztetek, talán most már felfigyelt mindenki ránk a környéken. Eddig a kutyát sem érdekelte két szerelmes a toronyban. – vágtam vissza a vádjaira. – Senki nem tudott a dologról, így semmit nem kockáztattam vele, és egyébként is tudhatod, hogy képes lettem volna megvédeni. – léptem kicsit közelebb bosszúsan, hogy így kérdőre von. – A célom, hogy megadjam neki, amire vágyik, hogy egy kicsit kiszabadulhasson a mókuskerékből, és bár tudom, hogy kételkedsz benne, de sosem okoznék neki fájdalmat és sosem hagynám, hogy baja essen! – sziszegtem az arcába. – Hidd el, nem haboznék, ha az életemet kéne feláldoznom érte. – néztem keményen a férfi szemébe, felkészülve, hogy talán nem szóban reagál a szavaimra, hiszen már annyira esedékes volt, hogy lerendezzük egymás közt a közöttünk feszülő ellentétet.

- A különbség annyi, hogy a környék le van zárva… * Szúrta közbe és kicsit sem érdekelte Jimmy vádló és dühös szavai.*
- Tudom, hogy igazad van. Azonban be kell látnod, hogy nem teheti azt, amihez csak kedve van. Ha szóltatok volna, egy órán belül itt lehetettek volna minden probléma nélkül és erre nem került volna sor. Nem a lelki fájdalom érdekel… attól nem tudom megvédeni és ez az Ő döntése volt. Azonban a fizikális az én feladatom. A legutóbbi információim szerint, nem vagy képes megvédeni. De ha ennyire a védelmét akarod… mért nem hagyod a múlt sérelmeit és jelentkezel itt szolgálatra? Asszonyom biztos találna neked helyet. * Nem akarta… nem akarta nyíltan a férfi képébe vágni a hibáját, mit pár éve követett el. Hisz az Ő kedvese is már alulról szagolná az ibolyát, ha megtalálják a testét. De erre nem került sort. Azonban a figyelmét muszáj volt erre felhívnia. Tudta, hogy nem bízhatja rá Anastasia életét addig, míg csak egy kívülálló… akkor is, ha épp az ágyában nagyon is otthonosan mozog. Közelről nézett a saját jegességével a másik férfi dühödt tekintetébe. De nem mozdult felé… ahogy hátrálni sem hátrált. *