Empire State Building

Ez a jelképszerű épület csodával határos módon még mindig áll. Erősen omladozik, de sokan, akik itt húzzák meg magukat a romos városban, mégis otthonukul választották.

Innen jól lehetett látni a várost. Romos épületek, a romok közt füstölgő tábortüzek, egy-egy rohadó alvázú régi autó, amelyik közül egyik-másik talán még be is indulna, ha lehetne hozzá benzint találni, ami az alternatív energiaforrások korában eléggé valószínűtlen... És a nő, aki közeledik.
Kihajoltam a mellvéd felett, és teli torokból, hogy meg is hallja, lekiabáltam neki.
- Hé, maga! Nem volna kedve feljönni?
Beszélgetni akartam, akárkivel, csak ne kelljen egyedül lennem. A nő nem tűnt idevalósinak, és még az is lehet, hogy valamiféle veszélytől mentem meg azzal, hogy vigyázok rá. Alkonyodott, és ez a város éjjel nem volt akárkinek való...

Nem akartam siettetni a dolgokat. Idöbe telt, míg az új kilètem elèg nyomot hagy. Úgy nèz ki a Földre költözök. Èn leszek a rendörsèg új korboncnoka. Ingázás... ezt már fiatalon se èlveztem.
Amíg úgyse volt dolgom, gondoltam kirándulok egyet a múltunkban. Elvègre, az emberek is jártak règi, romos városokba, ahol a múltjukat kerestèk. Èn, csak a pusztìtásban követhetem nyomon a gyüjtõk törtènelmèt. A dicsõ ès magasztos törtènelmet.
Egy hang rántott ki a rèvületbõl. Felnèztem ès egy... pontot láttam fèrfi hanggal. Satnya emberi szemek!
' Vègülis... mièrt ne?' Elindultam hát felfelè.
Szórakozottan a hátam mögè nyúltam. Sètálni indultam, felesleges lett volna kèt fiolánál többet hozni.
(midazolám, azumolèn)

Láttam, hogy a nő elindul felfelé. Az ajtó felé fordultam, ami a tetőre vezetett. Félig már leszakadt a sarokvasairól. Nem tártam ki tehát előtte udvariasan... És egyébként is, nyilván várnom kell rá még néhány percet. a felvonó évszázadok óta nem működött, a lépcsők pedig, bár még biztonságosak, nagyon hosszúak.
A fémkorlátnak döntöttem a hátam. Mellettem egy ötvencentessel működő távcső kornyadozott. Korábban már próbáltam használni, de a pénzbedobójába beleszorult valami, gondolom akkor, amikor egy erre járó megpróbálta kipiszkálni belőle az ötvencenteseket. Tucatnyi másik ilyen távcső is volt a közelemben, de nem volt kedvem odamenni hozzájuk.
Amikor már hallottam a lépcsőn közeledő lépéseket, előhúztam a csavarhúzómat, és a falből kilógó, de sértetlennek tűnő elektromos vezetékhez érintettem. Kék fény villant, és a lépcsőház utolsó fordulója fénybe borult, lámpafény ömlött ki a leszakadt ajtó keretén át a tető egy részére is.
- Szép estét - szóltam hangosan - Örülök, hogy feljött.
Egy kimondottan szép, alacsony nő jelent meg az ajtóban. Rámosolyogtam, és intettem neki, hogy csatlakozzon hozzám.

A lèpcsõsor hosszúnak tünt... sebaj. Ha lehet hinni a règi mesèkben, a kilátás pótol minden idõvesztesèget. Talán ezèrt mèg irigylem is a humanoidak nèhány szerencsèsebb egyedèt... láttak. Nem csak az idõröl van szó, hanem a tèrrõl... Se jogom, se tisztem, se szándèkom bìrálni dicsõ elõdeimet... A pusztítást nyilván okkal vègeztèk, csak nem volt lehetösègük vèghezvinni a magasztost cèlt.
Hirtelen fèny gyúlt, nem messze a kilátó, vagy hogyishìvják tetejètöl.
Jó estèt. - köszöntem vissza, majd kissè távolabb a fèrfitól, a korlátra könyököltem.

Megfordultam, és én is a romos városra néztem. Kezemben felbúgott egy pillanatra a csavarhúzó, mire kialudtak a lépcsőház fényei. A fény zavarta kissé a kilátást.
- Csodás, ugye? Képzelje, milyen volt, amikor még milliók éltek itt, és pezsgett az élet... Persze már akkor is rémes hely volt. Mindennaposak voltak a gyilkosságok, a rablások, a verekedések, rendőrök ezrei tartották fenn valamelyest a város rendjét... De akkor is ez volt az egyik legcsodásabb város. Aztán jöttek a Gyűjtők... És vége lett. Vége lett New York-nak, Párizsnak, Moszkvának, Berlinnek, San Francisconak... Mindennek. És miért? Mert így tartotta kedvük. Mert úgy gondolták, joguk van ehhez.
A nő felé fordultam, és szomorkásan elmosolyodtam.
- Csak a bolondok élnek a múltban, nem igaz? Edward Holmes vagyok - kezet nyújtottam - Mi hozta épp ide?

A fèrfi kifakadása magamhoz tèrìtett. Emberek ès az ô... kicsinyes ès rövidlàtó felfogásuk.
- Csodás lett volna? A város... talán, de amint maga az imènt emlìtette, zülött ès hanyatló társadalom uralta. Talán a gyüjtõk nem csak kedvtelèsböl pusztították el. Kèrdezte õket bárki is mi a cèljuk? - Nyugodt hangon szóltam. A fèrfi szavai nem bosszantottak. Hozzá szoktam az ilyes fajta ítèletekhez.
- Bolond mód, a múltban èlni jöttem. - viszonoztam a felèm nyújtott kèz gesztusát. - Helena Grey

Finoman megráztam a kezét, majd elengedtem.
- Nagyon örvendek, Helena.
Visszafordul a csendes, sötét város felé.
- Ha most odalent lenne - kezdtem - És valaki magára lőne, maga megkérdezni, miért teszi, vagy visszalőne? Még ha erkölcsi okokból támadtak is ránk a Gyűjtők, nem volt joguk bíráskodni, hacsak az erősebb jogán nem, de aki ezt teszi, pontosan ezzel veszíti el a jogát mindenfajta felsőbbrendűségi érzetre. a hatalom nem való erőszakosak kezébe, Helena. De hagyjuk ezt.
Megint felé fordultam. Vonzó nő volt, szép arccal, szomorú szemekkel és jó alakkal. Mégsem a nőt láttam benne, inkább egy diákot, akinek át kell adnom a tudásomat.
- És mire akar emlékezni? Csak nem élt már akkor is, amikor még állt a város?

Irónikusan felnevettem.
- Bár èltem volna. - bukott ki belölem. Na igen... a sok èv alatt rámragadt az emberi viselkedès, amit nehezen vetközök le. Persze... a fajtám, föleg a császárom jelenlètèben, ezt a viselkedèst mellõzni szoktam. Bár, a mostani feladatomat tekintve, mèg hasznos is lehet...
Komolyságot eröltettem magamra. A feltünès nem szolgálja cèljaimat.
- Igaza van... talán... Ha onnan nèzzük, ahonnan maga. Behódolok a vèlemènyènek, hisz nyilván csak ez kèpes csitìtani heves nèzetátadási reflexèt. - mosolyogtam. - Helyes-nem helyes, joh, vagy eröszakosság... Erröl mindig a gyõztes fèl dönt. Az erösebb rákènyszerìti akaratát a gyengèbbre. Ezt hívja ön zsarnokságnak, amit el is ítèl. De mondja, ha nem hajtok fejet a maga vèlemènye elött beletörödik? Vagy igyekszik azt rámeröszakolni, mègha csak azzal is, hogy szünet nélkül bizonygatja igazát?

Elgondolkodtam azon, amit mondott.
- Talán bizonygatnám az igazam, és talán még csak jogom sincs képet alkotni arról, ami történt. Hiszen nem voltam ott.
A leszállófények, ahogy a Gyűjtők gyalogsága a pusztító fegyvereikkel az utcákra rontottak, és a bombák átható, mély hangja... a csatornából kilövellő víz, ami nem volt elég, ami soha nem volt elég a tüzek eloltására... a repülő, méteres jégcsapok, melyet Gyűjtőket nyársaltak fel, és a tehetetlen düh, a tudás, hogy bármennyit ölök meg, nem jutok közelebb a győzelemhez... Inferno, kilométerekkel távolabb, óriás tűzalakban... Akkor láttam őt utoljára. Nem tudom, mi történhetett vele.
- Nem voltam ott - ismételtem a hazugságot - De azért hallottam róla eleget. Ami itt és a többi városban történt, az mészárlás volt. Akkor a Gyűjtők ártatlan, felkészületlen civilekre támadtak. később már háború volt... De akkor, először még nem. Persze tudták, hogy jönnek... Hallották a híreket a Mars elestéről, és a pletykákat arról, hogy a Holdnak is vége... De azt hitték, valaki majd megmenti őket. Jön egy fejlett szupercivilizáció, és lesöpri az égről a Gyűjtőket... De nem jött, és magukra maradtak. Csodálja hát, hogy később olyan könyörtelenül számoltak le a Gyűjtőkkel? Féltek. És nincs veszélyesebb annál, aki fél, és akinek a kezébe fegyvert adnak.
Ellöktem magam a korláttól, és a nőre néztem.
- Talán megpróbálom meggyőzni az igazamról. Talán hagyom, hogy abban higgyen, amiben akar. De ha meg is próbálom... Nem fogom megölni, ha nem sikerül. És ez lényeges különbség.

Elgondollkodtam azon, amit mondott. ' Jobbak vagyunk, fejlettebbek vagyunk, civilizáltabbak vagyunk!' Èn ebben hiszek, mert... Ebben kell hinnem. Megrántottam a vállam.
- Nem az emberek találták ki a "dzsungel" ès a "farkas" törvènyek kifejezèst? Mondja, ez melyik háború után is letf kitalálva? Az agresszió nicsak, nem faj függö. Ès... amíg nem tudjuk a másik felet is kifaggatni... Ez a vita felesleges ès èrdektelen. A háború vèget èrt, a gyüjtök elpusztultak. - fordítottam hátat a fèrfinak. Nem tudtam melyik megállapítàsom is a nagyobb hazugság... De a f3rfi kihozott a sodromból ès ez nem jó.
- Legyen hát igaza.

Léptem egyet Helena felé, és finoman megérintettem a vállát.
- Nem akartam megbántani - mondtam - Sajnálom.
Furcsa volt, hogy ez a dolog ennyire a szívügye. Vajon miért? Valaki, valamikor nagyon sok ostobaságot mondhatott neki a Gyűjtőkről. De nem állt szándékomban ezt most megcáfolni... És azt hiszem, nem is jártam volna sikerrel.
- Nem tudom, miért érinti ez ennyire mélyen, de nem is akarom kifaggatni.
Eszembe jutott az a Rendfenntartó, Jimmy... Ő is túl sokat foglalkozott a Gyűjtőkkel.
- Egy ismerősömre emlékeztet... - mondtam - Egy Jimmy O'Connor nevű fiatalemberre. Ő is nagyon érdeklődött az ilyen kérdések iránt. Nem ismeri véletlenül?
Persze ezt nem tartottam túl valószínűnek, de valamit mondanom kellett, hogy megtörjem a csendet.

Megmerevedtem, ahogy keze a vállamhoz èrt, majd ismèt, mikor arról a fèrfiroól kezdett beszèlni, akit nekem el kell csábítanom, hogy a császárom összetörhesse...
- Nem, nem ismerem. De nem most hallom elõször a nevèt. De ebben egyetèrtünk... èn is úgy hallottam, hogy sokat foglalkozik a gyüjtökkel. Ennyi elõítèlet mellett, mèg szerencse, hogy az embetek kiírtottákvõket ugye? Agresszióval az agresszióra... Minõ fennkölt társadalom... - lelöktem a fèrfi kezèt magamról, majd szembe fordultam vele. - Ön minek is a híve pontosan? A szemet szemèrt filozófiának? Vagy a Löjj ès kèrdezznek? Esetleg, az 'Aktuális háborù a szent' elvènek?

Én nem akartam veszekedni, de láttam, hogy ő igen. Úgy éreztem, mintha mindegy volna neki, miről, csak vitázhasson. Feleslegessé vált kezemet a kabátom zsebébe süllyesztettem. Mélyen a nő szemébe néztem.
- Én az élet híve vagyok, Helena. Az élet védelméé. És üldözni kívánom azt, aki feleslegesen olt ki ártatlan életeket. Nem vagyok ártatlan, nem vagyok túl jó sem. De ehhez az egyhez legalább tartom magam. A Gyűjtők őrült, szadista gyilkosok voltak, és abban a háborúban nem volt semmi becsületes vagy fennkölt. Nem a megérdemelt ítélet sújtott le az emberiségre. A Gyűjtők csak portyáztak, élelmet, technológiát, képességet kerestek. Mindig is ilyenek voltak. Épp csak most az egyszer olyanba botlottak, aki keményebb volt náluk. A harc volt az életük, pusztítást vittek mindenhová. De már háromezer éve tudjuk, hogy kard által hal az, aki karddal él. a Gyűjtőket csak utolérte a végzetük.
Különösnek találtam, hogy hallotta O'Connor nevét.
- Jimmy O'Connor... Ő olyan, mint amilyennek engem hisz. Engesztelhetetlenül gyűlöli a Gyűjtőket. Kutat utánuk, hogy ha egy is életben maradt, megölhesse. Én nem tudom, maradtak-e még... De ha igen, ő megtalálja őket.

Milyen jól tudja, mièrt jöttek a gyüjtök. Csak nem ismert egyet? Neeem... Maga soha nem lett volna kèpes, akár eggyel is szóba állni... Az lealacsonyîtó lett volna nemde? Megölni öket! Èljen az èlet szentsège! - Nem tudtam volna megmondani min dühödtem be így... Se a fèrfi vèlemènye nem izgatjatott volna, se... se semmi más.
- Jimmy O'Connor bolond! Úgy is fog meghalni! Ha gyüjtöt akar ölni, kezdje a tükörkèpèvel! - Hogy az a! Ellõktem magam a korláttól ès a kijárat felè indultam.
- A paranoia csúnya dolog. De, annak hogy èlnek mèg gyüjtök, annyi esèlye van, mint annak, hogy O'Connor az. - ès tènyleg...

Elővettem a csavarhúzót, és a félig leszakadt ajtóra akartam szegezni, de hát mire mentem volna vele? Inkább a hangomat használtam.
- Kérem, maradjon. Nem tudom, miért ilyen dühös, hisz csak beszélgetünk. a Gyűjtők halottak, és ha maga úgy gondolja, ezt nem érdemelték meg, attól még halottak maradnak. És én nem bánom. Az ő életük is ért annyit, mint bárki másé... De ezt az értéket lealacsonyították a gyilkolással.
Persze nem volt mind igaz, amit mondtam. O'Connor szinte biztosan Gyűjtő volt, legalábbis a múzeumbeli DNS- analizátor szerint. És ő úgy gondolta, nem ő az egyetlen. Többen is lehetnek... Talán ez a nő is az. Máskülönben honnan tudna róla, hogy Jimmy is az? Másfelől viszont...Lehetett értelmetlen, dühös kirohanás is.
Eltettem a csavarhúzót, és vártam, hogy Helena vajon itt marad-e, vagy távozik.

Ha ezek után távoztam volna, csak mèg gyanúsabbá tettem volna magam ès a helyzetet. De ez a fèrfi... Nem emlèkeztem rá, mikor voltam ilyen dühös... nem utoljára, hanem egyáltalán. Megfordultam, ès a lehetõ legtávolabbi pontot foglaltam el a korlát mellett.
- Sajnálom... Többnyire nem vagyok ilyen... feszült. De most kaptam új munkát, meg ilyenek. - legyintettem. Már arra se vettem a fáradságot, hogy hitelesen hazudjak.
Behunytam a szemem ès magasra emeltem az állam. Ès átaftam magam a szèl simogató èrzèsènek.
- Hideg... mègis... olyan más ès felszabadító.

Nem vettem komolyan a bocsánatkérését. Több, mint másfél évezred alatt azért kiismertem már valamennyire az emberi viselkedést. a nőnek az elevenjére tapintottam, és ő dühében támadólag viselkedett. Valamiért rokonszenvet érzett a Gyűjtőkkel kapcsolatban, és ezt kész volt akár védelmezni is másokkal szemben. Érdekes...
- Szóra sem érdemes - legyintettem - Nem akartam megbántani. Éppcsak... Nehezen értem meg magát. De hát, nem is kell megértenem... Mondja, miért gondolja, hogy O'Connor Gyűjtő? Az az általános vélekedés, hogy nem maradtak életben, bár bevallom, ezt nem tartom túl valószínűnek. Egy fajt teljesen kiirtani szinte lehetetlen. Maradniuk kellett, ha csak néhányuknak is. És eltelt négyszáz év. Mára már akár több ezren is lehetnek.
Ijesztő gondolat volt. Egy újabb háború... Bár, az emberek most már erősebbek. Talán nem torkollana újabb vérengzésbe. Vagy igen, csak most nem a Gyűjtők volnának a szörnyetegek...

Fáradtan nevettem fel.
- Maga tènyleg nem tud hanyagolni egy tèmát, amíg azt nem hallja, amit akar, ugye? - mosolyogtam., majd lassù, kimèrt lèptekkel indultam a fèrfi felè. - Jimmy O'Connor nem hiszem, hogy gyüjtö, õk kihaltak. De a veszett ötletei már az örületbe kergettek... igaz, csak közvetetten. Rendõrsègi korboncnok vagyok, ès rendszerint hetente hallok az örült elmèleteiröl. -
A fèrfihoz èrve megálltam. Egy lèpès se választott el minket. A fèrfi szemèbe néztem.
- Megkapta, amit akart Edward Holmes?

Ahogy a nő közeledett hozzám, átfutott a fejemen, hogy meg fog csókolni. Aztán majdnem elnevettem magam. Ha bármiféle érzést keltettem benne a haragon kívül, az inkább volt lenézés, mint vonzalom.
- Talán megkaphatnám, amit akarok - hallottam magam, pedig egész biztosan nem ezt akartam mondani. Megráztam a fejem. - O'Connor bolond, de jóindulatú bolond. Vigyázzon vele... Nehogy azt higgye, maga a Gyűjtő. Kár lenne magáért...
Rég volt már, hogy egy nő ilyen könnyen ilyen hatást tudott kiváltani belőlem. Inkább elfordultam tőle, hogy a várost láttam a szemei helyett.
- Komolyan mondtam. Ne hangoztassa előtte a nézeteit. Szóval... Rendőrségi kórboncnok. Nem épp szokványos foglalkozás.

Elègedett mosoly kúszott arcomra, ahogy sikerült zavarba hoznom.
- Hogy èn? Gyüjtõ? - kacagtam gyöngyözöen... Ès, ha az vagyok.... magának talán nem fèlnie kène, hogy felfalom? - suttogtam. - Talán èn is megkaphatnám, amit akarok. - hajoltam a fülèhez ès suttogtam bele.
Nocsak-nocsak... Hirtelen már nem volt olyan magabiztos ès a beszèlökèje is kiapadt látszólag... Az viszont megijesztett, mennyire èlvezem is a helyzetet. Hisz ö egy ember volt... Ami, ha egy feladatról van szó, vagy fiatal gyüjtöröl... De ezt most csakis a magam kedvèèrt, a saját szórakozásomèrt tettem.

Majdnem azt válaszoltam, hogy még egyetlen Gyűjtőnek sem sikerült, de még idejében lenyeltem a nyelvem. Visszafordultam a nő felé, és az arcunk csak centiméterekre volt egymástól. Nyeltem egyet, hogy visszanyerjem a hidegvéremet.
- És az vagy? - kérdeztem - Gyűjtő?
Közben azon gondolkodtam, mit teszek, ha igennel felel. Volt nála két kis víz alapú valami, azok épp elegek lennének, hogy végezzek vele. De vajon meg kéne tennem? Talán, ha a Gyűjtők is változtak... Talán már nem olyanok, mint rég.
Megráztam a fejem, és hátráltam egy lépést.
- Ha az lennél, felfalnál? - kérdeztem megint akaratlanul.

Ismèt felnevettem.
- Ha az lennèk ès fel akartalak volna falni, már megtettem volna. -Mosolyogtam. - Abból kiindulva, ahogy jellemezted õket, nekem... - Mit is? A szavaiban volt igazság. Èn nem bíráltam a fajunkat... de talán saját magamat... Nem! Mindent a csâszáromèrt tettem, vagy az ö parancsára. Tehát az volt a helyes!
Mint akit leforràztak ugrottam hátra. - Nem támadtam ràd, nemde?... Kezd hüvös lenni. Azt hiszem, jobb, ha èn indulok.

- Csak szavakkal - értettem egyet, és utána nyúltam, hogy ne tudjon elmenni - Várj. Nem akartál bántani, ezért az sem zavar, ha Gyűjtő vagy. De hát nyilván nem vagy az, nem igaz? Gyűjtők... Nehéz elképzelni.
Hallgattam pár másodpercet, de nem engedtem el a karját.
- Ha megpróbáltál volna felfalni, belehalsz. Neked talán nincsenek is titkaid... De néha összeakadhatsz olyanokkal, akiknek van. Edward Holmes vagyok... És harcoltam a Gyűjtők ellen ebben a városban és száz másikban.
Magamhoz húztam a nőt és röviden megcsókoltam, aztán elengedtem a karját.
- Most már mehetsz, ha akarsz.
Fogalmam sem volt, ezt miért csináltam. Szinte akartam, hogy menjen, és erre a kérdésre ne kelljen válaszolnom. Se a többire...

Olyan törtènt, ami mèg sose fordult elõ velem. Megleptek... többszörösen is. A csók... a vallomâsok sorozata... Az egyik mèlyebben èrintett, mint a másik... Tombolt bennem a vágy, hogy bevalljam a fèrfinak az igazat. ' Helena Grey. A gyüjtök császárának jobb keze. Gyilkos. Ès Jimmy O'Conorra utazom.'
Megráztam magam. Mi ütött belém?! Ki ez a fèrfi aki... aki egy perc alatt tesz mássá, mint ami vagyok..?
Hátrálni kezdtem.
- Örülök, hogy harcoltál ellenük. Legalább nem kell fèlnem, hogy összekeversz eggyel. - Az se èrdekelt, hpgy harcolhatott a gyüjtökkel, hisz valószínüleg nem volt mora.
A korlátba ütköztem... milor váltottam irányt? Àt akartam alakulni ès elrepülni...
- Gyilkos vagyok... Ha maradsz, nem lesz választásom... meg kell, hogy öljelek.