Földszint.

- Hát most erre mit mondjak, makker? Te neked nem jönne jól egy nő, hogy ha kell legyen?
Néztem rá felvont szemöldökkel és vigyorogva vártam, hogy válaszoljon, miközben az alsó ajkamat rágcsáltam, aztán amikor rám kacsintott köhintettem párat.
- Igen, már négy éve, nem tehetek arról, hogy egy vén izé vagy.
Öltöttem rá nyelvet, hogy ne legyen éle a mondandómnak aztán finoman megböktem a vállát, egy kissé játékosra véve a dolgot. Aztán arra a kezére csúsztattam a kezemet, ami a hasamon pihent és megsimogattam a szőrös mancsát. Imádtam, ahogy a szőrszálak csikizték a tenyeremet.
- Mivel tegnap előtt gyártottuk, igen, de ami késik nem múlik, és ezt nem csak a baba rugdalására értettem.
Néztem rá nyomatékosan, aztán felont szemöldökkel néztem, ahogy a kezébe veszi azt a kezemet, amire a gyűrű volt felhúzva. Aztán felnevettem.
- Nem, semmi különbség nincs. Csak szeretnéd, hogy legyen. Ezer meg egy nő rohangál a városban, fogj egyet, ismerd meg, és utána d*gd csak meg, ne fordítva cicám, mert akkor tényleg nem fog összejönni.
Motyogtam az orrom alatt, aztán nyelvet nyújtottam rá. Aztán, amikor összekoccintottuk a poharainkat lenyeltem az első adaggal, majd pár köhögés után felvettem azt is, amit elém tolt
- Mert rég ittunk.
Emeltem meg a poharat aztán azt is lehúztam és elvégeztem az utána lévő dolgokat, majd fintorogva néztem Dar-ra.
- Ha lerészegedem, te viszel haza, mert a bogaramba be nem ülök, még a végén összetörném a kicsikémet.
Motyogtam nevetve, aztán rendeltem még két kört.
- Amúgy mit csinálsz mostanában? Annyira rég láttalak a városban.

-Aztán majd a laktanyába a szekrénybe tartom mi? Valószínű...
Viccelődtem, végül is más lehetőség nem volt, ilyet nem csak egy guminő viselne el szó nélkül, odáig viszont nem süllyedek.
-Ebbe a nő ügyletbe ne menjünk bele. Még ráérek.
~Pláne így...
-Van megközelítőleg, 20 évem meg állapodni. Az alatt kitörhet egy háború, lezuhanhatok a gépemmel
~Megint...
-lelőhetnek, megkéselhetnek. Majd ha kilépek a seregből keresek valakit. Addig élem az életem ahogy tudom.
Vontam vállat. Annak idején beletörődtem, hogy bármikor végem lehet. Az elmúlt hetekben azonban az nyugtat, hogy elég nehezen lehet végem. Lehúztam a második poharat is.
-Ha lerészegedünk akkor alszunk egyet a kocsiban, legutóbb mikor részeg sofőr mellé ültem legalább 2 helyen tört el a karom. Igaz a másik is e volt nyomva de azért mégis csak.
Intetem a csaposnak még egy körért. Egészen kedvem támadt ehhez a kocsiban alváshoz. Úgy is rég csináltunk ilyet, mondjuk akkor még kényelmesen elfértünk egymás mellett a hátsó ülésen, főleg abban a böszme nagy kocsiban ami faternak volt akkoriban. Ősrégi Hammer.
-Még mindig a háború után takarítunk, egységeket, felszereléseket fuvarozok a Holdra és a Marsra. Meg járőrözök. Csak a szokásos.
Vontam vállat és kezembe vetem a következő poharamat, de még nem ittam meg. Csak lett valami a kezembe.
-Na és te? Hogy telik a házas élet?

- Egy guminő tuti nem panaszkodna.... És azt a többieknek is odaadhatnád.
Nevettem fel, majd a fejemet fogva igyekeztem abbahagyni a nevetést, a poénomon. Na, hát ezt váltotta ki belőlem Dar.
- Jól van, nem azért izélok, hogy legyen valakid, csak.. elég régóta ismerlek, és nem szeretném, ha örök életedre, egyedül maradj.
Mondtam, aztán egy kisebb mosolyt villantottam rá, és ahogy meghallottam a mondandóját azonnal le is hervadt az a kis mosoly is.
- Ilyet ne mondj, mert seggbe rúglak.
Néztem rá mérgesen, és egy ideig fent is hagytam a "ne-merj-ilyet-mondani-vagy-meghalsz" arcfejezésemet, aztán elvigyorodtam megint.
- Nem szeretnék a Bogaram hátsó ülésén aludni, amikor apád autójában aludtunk akkor még nem voltál ekkora ember, plusz, az a kocsi hatalmas volt, ahhoz képest... és nem tudom, hogy menyire preferálnám azt, ha rajtam feküdnél, és reggel arra kelnék, hogy a nyálad belecsorog az orromba. Fúj...
Vágtam egy grimaszt és mivel sajnos vizuális típus vagyok elképzeltem, ahogy Dar nyála az orromba folyik. Megborzongtam, amint megláttam a képet és én is kezembe fogtam a poharat.
- Még nem házasodtunk össze, csak eljegyzett, az nem ugyan az, de megvagyunk. Ő is dolgozik, én is dolgozom. Óh mondtam már, hogy sikerült a cukrász vizsgám? Hivatalosan is cukrász lettem.
Nevettem el magamat, majd felsóhajtottam.
- Hát ennyi van velem.
Vontam vállat.

-Megoldom, ne aggód.
Vontam vállat maga biztosan. Ugyan ez az örök életemre kifejezés szöget ütött a fejembe. De ha belegondolok, annak idején is kibírtam több száz évet. Majd csak bele jövök. Ha minden igaz tényleg nem öregszem. Akkor meg a külsőm se fog változni. Valakinek csak fogok tetszeni.
-Ahhoz te kevés vagy.
Öltöttem rá a nyelvem gúnyosan. Mint annak idején sokszor. Kissé össze húztam magam és nyeltem egy nagyot kínomban mikor fel emlegette a kocsiban alvás kellemetlenségeit.
-Az... csak egyszer fordult elő... és fáradt voltam...meg az éjszakai fogszabályzó... Jaa, hogy csak előzetesben vagytok? Már kezdtem megsértődni, hogy nem hívtál meg az esküvődre.
Adtam a sértett grófot. Eltartott kisujjal, elegánsan lehúztam a vodkát. Egy szemrebbenés nélkül ugyan úgy puccosan, egyenes háttal leraktam a pultra a poharat, mintha valami angol teáscsésze volna.
-Maga nem iszik rendesen Madmasel.
Csempésztem szavaimba némi ősrégi francia akcentust ami még egy rossz sztereótípiákra épülő filmben is bűn rossz lett volna.

- Nem aggódom, emiatt ne idegeskedj, tök nyugodt vagyok.
Nyugtattam meg, majd amikor meghallottam, hogy kevés vagyok én a seggbe rúgáshoz felemelt szemöldökkel ránéztem.
- Na jó, majd megmutatom, de garantáltan nem fogsz tudni leülni a csini hátsódra.
Böktem a mellkasára a mutató ujjammal, majd amikor meghallottam a mentegetőzését elnevettem magamat. Aranyos volt, ahogy zavartan próbálta kimagyarázni a dolgokat.
- Jól van na, az vicces volt, de, akkor se szeretnék még egyszer úgy járni.
Nevettem el magamat, aztán nyelvet nyújtottam rá és lehúztam az italomat. Megint köhintettem párat, aztán felsóhajtottam.
- De megittam, csak nekem egy kis idő kell hozzá.
Tettem le a poharat, aztán, amint megláttam a debil ujj kitolását megfogtam a kezét, miután letette a poharat és összeillesztettem egymással az ujjait.
- Azért ismerhetnél már annyira, hogyha én férjhez megyek, arról te is fogsz tudni, nem gondolod, amúgy pedig ezt sürgősen fejezd be, mert úgy nézel ki, mint egy rossz buzi és debilekkel nem mutatkozom és az akcentus se klappol, ne erőltesd, édes.
Néztem rá vigyorogva, aztán elengedtem a kezét.

//Kocsma//

Elhúztam a számat.
- Na igen... mondjuk, most úgy se tudnánk fürdeni - jut eszembe. - Be van fagyva a Temze vize.
Az öltözéssel hamar megvoltunk és hamarosan Mira leadta a kulcsokat. Igaz, eléggé meglepődtem, hogy Mira az edzőruhájában jön továbbra is. Mondjuk, nekem nem volt ellenemre a dolog, elvégre elég csinos volt így is. Igaz, a kocsmába megyünk... de talán most még nyitáskor nem lesznek problémás esetek. Na most már legalább értettem, hogy miért lehettünk itt. De aztán mentünk is tovább, elvégre lassan ébred a pláza meg mindenki más, aki biztonságért meg ilyen fejes dolgokért felelős. Szóval mentünk, hogy kicsit kieresszük a gőzt. Leértünk a földszintre, majd Mirát követve érkeztünk meg a pláza kocsmájához. Pont akkor nyitották ki az ajtaját, mi pedig bementünk. Elég kultúrált hely volt, a régi angol pub-ok hangulatát idézte... legalább is gondoltam, hogy azt, mivel nem egy dohányfüstös hely volt.
- Dobd le magad valahová, addig én leadom a rendelést... mit is kérsz?

*A lépcsősoron leérve meg sem mukkantam, csak vettem a kanyart, hisz ez még csak az első szint. Oké, itt már nem lett volna gond, ha meglátnak, de ha már benne vagyok a lendületbe minek álljak meg? Így meg sem álltam, csak mikor már az utolsó két lépcsőfokról gyerekesen leugrottam.*
- Ez jót tett… * Nevettem fel jókedvűen. Persze a lépcsőzésre gondoltam, hisz azért maradt energiám bőven. Maradt… hmm.. Inkább azt mondanám, hogy most voltam igazán feltöltődve. A kocsma előtt nem kellett álldogálni, hisz a pultos mindig nyitás előtt érkezik jóval. Így már mire leértünk az a pár perc már nem jelentett semmit. Doki szavaira elmosolyodtam és már célba is vettem az egyik sarokban az asztalt. *
- Két sört, egy kávét, egy elsősegélydobozt, egy dupla tequilát vagy kettőt? * Néztem Dokira kérdőn, hogy egyedül iszok vagy sem. Nem kellett félni, hogy bárki lecsap a sportmelltartómba, hisz még korán volt. Így még maximum csak a Doki vagy a pultos srác tudja ezt megtenni. De Én egyiken sem vettem észre.*
- Na… lássuk csak. * S leülve a táskám a földön landolt én meg előre hajolva vadászni kezdtem, miközben magamnak intéztem a szavaim. Leraktam az asztalra három gombolyag fáslit és egy nyugtató krémet miközben még mindig vigyorogtam. *
- Nekem ez van, ezen kívül pedig a doboz kell élned. * Szólaltam meg Dokinak mikor visszaért.*
- Szemből könnyebb lesz… * Jegyeztem meg, hogy oda üljön. Könnyebben hozzá fér a kezeimhez, ha azt az asztalra fektetem és nem pedig oldalasan oldjuk meg.*

//Kocsma//

Mira ment mint a mérgezett egér, alig tudtam követni. Mi a fenéből van ez a csaj, hogy egy átedzett éjszaka után is képes így rohangálni. Nagyon ki kell fárasztanom legközelebb... ha lesz legközelebb. A szavaiból kiindulva erre se nagy lehetőséget láttam. Na, de még ne szaladjunk ennyire előre, hallottam nevetni a lányt, amikor elértük a földszintet. Én csak mosolyogtam ezen. Jó látni, hogy végre felszabadult.
...
A rendelését követően bólintottam, majd elváltunk egymástól egy darabig. Odaléptem a pulthoz és a pultos hozzám is fordult.
- Mit adhatok.
- Lesz egy kávé, egy dupla tequila, két sör... ha van számunkra használható egészségügyi láda, akkor az - na itt eléggé furcsállva nézett rám -, meg... két zacskó jég.
Erre csak furcsállóbban nézett, de aztán nem firtatta. Összekészítette a kért dolgokat egy táblára, majd mentem is Mirához.
- Itt is volnék - mondtam, ahogy leraktam a tálcát az asztalra, mire Mira már kipakolta a cókmókját. - Uh, elég jól felkészültél, mit ne mondjak - hogy ha szóvá teszi a jeget, akkor - Te mondtad, hogy a jégterápiára esküszöl - kacsintok.
Na de aztán rögtön a tárgyra is tértünk, Mira kirakta a kezét az asztalra és a szavai is arról árulkodtak, hogy essünk túl rajta. Bólintottam, majd helyetfoglalva kiraktam a kezeim az asztalra és megvártam, míg belecsúsztatja őket. Utána még egyszer jobban megvizsgáltam.
- Ha az emlékeim nem csalnak, akkor nagyjából hasonló a helyzet, mint amikor megvizsgáltalak az edzés elején. A jobb kezed a csúnyább, így azzal kezdem - vetettem rá egy bocsánatkérő tekintetet, majd vettem egy mély lélegzetet. - Szorítsd össze a fogad.
Ha pedig nem volt ellenvetése, akkor nekiálltam, hogy visszaugrasszam a bütykeit a helyére... és már az első mozdításoknál éreztem, hogy ez bizony nem lesz fájdalommentes a számára...

- Muszáj… ismerem magam. Ha nevetve esek be a terembe, akkor is vagy meghúzom a kezem, vagy a lábam… szóval a fásli mindig jól jön. De jég? * Szúrtam ki összevont szemöldökkel a lényeget a tálcáról. A magyarázatára azonban elmosolyodtam.*
- Oké… új beceneved lesz, Noty… *A vizsgálódását kissé feszülten néztem végig, miután belecsúsztattam a kezem az övébe. Nos… szavai nagyon is jól leírták a helyzetet.*
- Nos… nem bántottad a kezem, mert a csuklómnál vagy alkarnál hárítottál. Szóval csak két vagyis a padlóval együtt három ütéssel lett rosszabb a helyzet. * Vontam meg a vállaim mintha a palacsinta hozzávalóiról tárgyalnék. A különbség annyi volt, hogy fogalmam sem volt, hogy mi kell a palacsintába. De az egyik kezem fel is szabaduld, ami rögtön a rövid után nyúlt, hogy kéznél legyen.*
- Essünk túl rajta… *Néztem rá határozottan és összeszorítottam a fogaim. Nem, nincs az az isten amiért hangot adtam volna ki. A fogaim nem voltak elegek így az ajkaimba haraptam. Nos lássuk be, hatásos volt mert nem nyögtem fel, hiába kezdtek el folyni a könnyeim, no meg kiserkenni a vérem az ajkamból. *
- Oké… félidő… * Hangomban ott volt a fájdalom, de ezt már nem tudtam küszöbölni, ahogy a kezeim remegését se. Bal kezemmel letöröltem az arcom, aztán megittam a tequilát egy húzásra. Ez baromira marta az ajkam, de legalább orvosság. Fájdalom áttét, most a számmal voltam elfoglalva és azzal, hogy a borzongásom elfojtsam.*
- Mehet… * Leheltem halkan…*

- Noty? - pupilláztam.
A művelet megkezdődött, én pedig a tőlem telhető legjobb tudás szerint kezdtem el rakosgatni a lány kezét. Nem volt egyszerű dolgom. Ugyan nem voltam ideges, a kezem nem remegett, de lehetett látni, hogy eléggé koncentrálok. Jó, azért Mira kezét se szorongattam közben, de a tekintetemből lerítt, hogy kicsit más dimenzióban vagyok, ahogy rakosgattam a lány bütykeit... és közben próbáltam észnél maradni, ezért időről időre szájhoz emeltem a söröspoharat és belekortyoltam, hogy nehogy itt kapjak közben szívrohamot. Alapvetően azért voltam bajban, mert ilyet még nem csináltam. Ha a karja ment volna ki, akkor semmi baj, azt már csináltam... de így... más volt. Persze nem jelentette azt, hogy nem tudtam volna megcsinálni, de sokkal hosszadalmasabb és izzadságosabb munka volt... főleg, hogy láttam közben Mira szenvedését. Elrejthette a kiabálását, de az arcjátékot már nem. Főleg nem a szemei csillogását, amiből üvöltött helyette is a fájdalom. Nem szívesen csináltam, de utána csak jobb lesz. Már a második bütyköt raktam a helyére, amikor szünetet kért és pár másodpercig nem csináltam semmit... ő meg legurította egyből a tequilát. Ahhaaa... hogy az ezért kellett. Viszont még csak negyed úton vagyunk...
- Főúr - intettem. - Még két dupla teqiulát meg egy wiskey-t - visszafordultam. - Azt hiszem arra nekem is szükségem lesz - utalok a wiskey-re.
Aztán Mira összeszedte magát, én pedig mély levegővel meg pár újabb korty sört követően folytattam. A maradék két bütyökkel már nem volt olyan gond, mint az előbb. Nagyjából kitapasztaltam, hogy merre kell nyomkodni, így könnyebb volt... könnyebb, nem könnyű. A sör háromnegyede már elfogyott, mire egy panaszos sóhaj közepette a jobb kéz utolsó bütyke is helyrerakódott.
- Rendben, ez innentől remélhetőleg rendben lesz - Mira kezét finoman ráraktam az asztalra, bekentem a kezét a nyugtatókrémmel, majd az egyik jegeszacskót ráfektettem. - Majd bekötözöm, ha végeztem a másikkal is.
Aztán szíverősítő gyanánt betolom a wiskey-t. Uh, még jó, hogy ettem, mielőtt eljöttem, lesz minek felszívnia az alkoholt... mondjuk a fejem a sörtől már így is kezdett könnyű lenni.

- Igen. Noty, notesz, jegyzettömb. Biztos van a PDA-dba is ilyen funkció. És azért, mert mindent megjegyzel. * Intettem a jég felé. Na de Én azért nem mertem inni miközben a kezeimmel játszadozott. Az kell még, hogy véletlen a fogaimból is letörjön, egy darab aztán tényleg mehessek orvoshoz megcsináltatni. Bár, ha kellően elcsúfítom magam, akkor talán kirúgnak… Hmm… ez nem is olyan rossz ötlet. Ah, a fenéket nem. Pont jó vagyok Én így, ahogy vagyok. Tényleg az agyamra ment a fájdalom, és ez csak egyre rosszabb lett. Csendben néztem a férfi arcát, ahogy a kezeimmel babrált, de szólni nem mertem. Olyan volt, mintha aludna… csak sokkal megfontoltabb. Bár, kitudja… lehet még álmában is ilyennek látszik. A kis szünetben meg csak pislogtam párat könnyes szemeimmel.*
- Ha leitatsz, nálad alszom, különben nem jutnék fel a szobámba. DE! Még akkor sem bújok ágyba veled Noty. * Oké, a vicces és ugratós kedvem megmaradt, még ha a fájdalom ittas hangomtól nem is volt valami hihető. De bizony a szemeimbe a fájdalom mellett ott volt a már jól ismert játosság is. Csak kérdés, hogy ez mennyire látszott. Utána meg már folytatta is, Én meg csak némán kiáltoztam azért, hogy beszéljen hozzám. Bármit megadtam volna azért, hogy szóljon, hogy halljam a hangját. Na nem kell azért messzire gondolni, mindössze lekötötte volna a figyelmem.*
- Beszélj Noty… * Kértem lágyam. Nos úgy tűnik, hogy ez már ráragad még akkor is ha nem tetszik neki. Aztán szép lassan végzett. Baromi lassan. Aztán a sóhajtására elmosolyodtam.*
- Te sóhajtozol? * Vontam fel a szemöldököm és inkább a sörömért nyúltam, míg ápolgatott.*
- Köszi… De ajánlom, hogy ne csak reméld, hanem használni is tudjam.. * Emeltem szabad kezemmel a poharat felé.*
- Egészségedre… * Nos, egy kézzel megint elmaradt a citrom meg a többi így ezt is tisztán húztam le, ahogy Doki is a magáét. Látszott rajtam egy pillanatra, hogy hezitáltam még mielőtt elé tettem volna a másik kezem is. *
- Ha legközelebb ilyen állapotban hívlak edzeni inkább törd el a karom, vagy kötöz ki valahova. Még azok is kíméletesebbek, mint ez. * Húztam el a számat és igyekeztem nem mozgatni a remegő kezem.*

Egy darabig még pislogtam ezen az újonnan jött beceneven. Biztosra veszem most már, hogy ehhez nem lehet hozzászokni. Mirának ezek a spontán kitörései... meg fogom én egyszer szokni valaha? Na, a választ meg is adtam az előbb: nem. De nem is baj. A megszokás unalmat jelent... én pedig nem akartam unatkozni a közelében.
- Miért érzem úgy, hogy még sok becenév fog érni a memóriám miatt - mosolyogtam előzékenyen.
Amikor felveti, hogy már megint nálam fog éjszakázni, az eléggé meglep. Elvégre, nem számítottam rá. Pár órája még békésen aludtam, miután tervezgettem a jövőhéten esedékes kirándulást, erre Mira közli velem, hogy nálam fog aludni. Baj egy szál se, nem gond, legalább emeli a szürke lakás összképét. Csak... hát na, váratlan... mint ez az egész mai kaland.
- Hát akkor nekem nem kéne berúgni - húzom el játékosan a szám. - Elvégre, valahogy fel kell téged juttatni majd a negyedikre - kacsintok.
A jobb kezet lassan rendbe raktam, így már nem tudtam eleget tenni a kérésének. A jókívánságát viszonoztam a tüzesvíz leküldése után, hamarosan koppant az asztalon a felespohár alja.
- Ja, én - mondtam a sóhajtásra, majd mosolygok. - Működik a munkamegosztás.
De a kérésére reagálni tudtam.
- Hm... kikösselek? - vonom fel gonoszul a szemöldökömet. - Csak nehogy szavadon fogjalak.
Utána várakozóan kitettem elé a felfelé fordított tenyerem, ő pedig kicsit félve belerakta a sajátját.
- Ne aggódj, ez már nem lesz olyan hosszú - mosolyogtam rá, próbálva megnyugtatni, majd munkához láttam, hogy helyrerakjam a három bütyköt... és ha már kérte. - Tudod, amit mondtál odalent... a ridegségem... nos, az nem a katonaság utóhatása. Tudod, amikor tanultam ezeket a technikákat, ott ivódott belém ez a szintű fegyelem. Az edzéseket nagyon komolyan kellett vennünk, mondhatjuk, hogy vasfegyelem volt. De nem csak azért, hogy eredményesek legyünk. Egy harcművésznek lényegében ez az élete. Le kell tudnia mondani dolgokról, tudnia kell befelé figyelni, harmóniába hozni a testet és a lelket. Ez az, ami kiemel minket az egyszerű harcosok közül. Ettől vagyunk nehezebb ellenfelek bárkinél... csak hát... tudod, szeretek túlzásba esni. Túlságosan komolyan vettem kiskoromban a fegyelmet, hogy mindig koncentráljak, ne hagyjam kiugrasztani magam. Ez viszont nem jó, ahogy te is rámutattál... és a mester is annak idején... nézd már, végeztünk is.
Így volt, az utolsó mondatra Mira minden bütyke a helyén volt. Annyira elmerültem a beszédben, fel se tűnt, hogy ilyen gyorsan haladtam. Na igen, Mira női megérzése működött... a részemről... hogy aztán neki mennyi tűnt fel belőle... lekezeltem ezt a kezét is úgy, mint az előzőt, majd miután ittam egy kis sört - melyből már nem volt sok - majd:
- Na lássuk, remélhetőleg a műtét is sikerült és a beteg se halt meg - vigyorogtam, ahogy levettem Mira jobb kezéről a jegeszacskót, majd óvatosan felemeltem a kacsóját. - Oké kollegína, mozgassa a kacsóját.

- Tőlem csak ezt az egyet kaptad, és ha csak más miatt nem kapsz, jobbat ez is marad. * Bár tény, szokásom volt mindenkire beceneveket aggatni, de mindig megmaradtam egynél. Viszont… nem is szívesen vettem, hogy ha más használja ugyan azt, amit én aggattam másikra. Na a másik ami tökéletesen tükröz. Az a váratlanság. Nagyon ritkán lehet kiszámítani a következő lépésem vagy a szeszélyem. Egy idő után mindenki feladja, aki megpróbálja és inkább csak el fogad úgy, amilyen vagyok. Kiszámíthatatlan, konok, makacs és harcias nőszemélynek.*
- Héhéhé… csak felmászunk valahogy… * Utasítottam el, hogy ne lazítson egy kicsit mindössze négy emelet miatt. Ha soknak érezzük, akkor átmegyünk hozzánk. Ott csak az emeletre kell felmászni, és ha szó szerint tesszük, még segítség is akad. Valaki csak feltámogatna az otthoniakból. Bár nem hiszem, hogy képes volnék anyu kérdéseire válaszolni a kezemet illetően.*
- Ó hát persze… * Kuncogtam el magam. Munkamegosztás gyanánt legutóbb a fürdőjét takarítottuk. Na de az incselkedésére mosolyogtam egyet.*
- Ha a feltételek adottak, akkor még meg sem verlek utána. *Vigyor lett a mosolyból a gondolatra, hogy megverem a másikat. Szép is lenne… *
- Hidd el… nem a hosszával van a baj… * Kacsintottam egyet aztán már csak készültem a bevetésre. De valahogy a szavain kezdtem el csüngni, miközben hol elszégyelltem magam, hol pedig a kíváncsiságommal küzdöttem. Ezen rágódva azért figyeltem és csak egyszer remeget meg az egész testem mikor az egyiknél kissé érzékenyebb volt a kezem. A félbehagyott mondatára felkaptam a fejem és már nyitottam is a szám, hogy kérdezzek mikor megszólalt és őszintén elmosolyodtam.*
- Hamarabb is eszembe juthatott volna, hogy beszélj. De ennyivel nem úszod meg. Első körben nem fogok bocsánatot kérni, mert csak azt mondtam, amit gondoltam és még igazam is volt. Ha hibázom vagy tévedek, elismerem, de most nincs miért. Azonban nem volt jogom ordítani, dühöngeni ez miatt. Ahogy ilyen mocsokmód a fejedhez vágni sem. Nem a szavaim sajnálom, hanem azt, ahogyan elmondtam. De Tőlem ne várj vasfegyelmet, csak abban az esetben, ha közben te lejjebb adsz belőle. Mert a te fegyelmed az enyémet semmisé teszi, mert bosszant. Pedig igyekeztem… * Pislogtam bájosan párat. Hisz tényleg igyekeztem. Na de aztán a kérdésére kikerekedett a szemem.*
- Nincs azaz Űristen Noty! Ideget nem nyom, azt érezném és látványos lenne ahogy itt fetrengek. Szóval csak kösd be a fáslikkal és kész is. Aztán kiabálok egy szívószálért, mert ezzel most emelni tuti nem fogok. *Na de itt beugrott valami. Nem ettem s nem épp lenne ildomos szívószállal meginnom a tequilát. Még a sör oké… de a rövid… na azt nem, különben helyszínen fejre állok. *
- De a kicsivel meg kell itatnod… * Vigyorogtam el kissé gonoszan. Nem tartottam valószínűnek, hogy a másik megteszi.*
- De addig is… kötözz és hallgatom, hogy mi volt a mestereddel annak idején…

Kicsit megforgattam a szemem.
- Aha, persze, aztán majd ha valaki meglát minket a lépcsőházban, ezt mondjuk: ,,Jöttünkre öt nap múlva számítsatok, kelet felől, négykézláb." A végén még a lépcsőfordulóban lecövekelünk és ott alszunk... bááár... kellemes társaságban akár azt is - vigyorgok.
Hát rendben, ha annyira nálam akar aludni, akkor állok elébe, engem nem fog zavarni. Mondjuk tény, akkor aludhatok megint a kanapán... na de na, járulékos veszteség... meg valami azt súgta, hogy Mira ismeretsége és gyakori látogatásai végett talán jobb is, ha hozzászokok... ohó, miket hallok közben. Gonosz vigyor jelenik meg az arcomon.
- Akkor igyekszek... élvezetes lenni majd, míg le leszel kötve.
Megint kezdett elhajolni a beszélgetés a perverzió felé, de ez nem volt gond. Mindketten szerettük így ugratni a másikat, nem volt baj ezzel. Igaz, most, hogy volt a fejünkben némi pia, nem lesz nehéz bátornak lenni.
- Nem kell bocsánatot kérned, Mira. Kimondtad, amit gondoltál és jól tetted. Az ilyesmin is túl kell esnünk azért, hogy később ne jöjjön elő. Mondjuk aláírom, én is megütköztem kissé azon a hivatalos viselkedéseden - nem beszéltem szemrehányóan, ott bujkált a mosoly az arcomon. - De már tudom, hogy legközelebb mit nem kell csinálnom... legalább is igyekszek majd... ha úgy döntesz, hogy lesz legközelebb... na és igen, vasfegyelmet egy ilyen izgága illetőtől nehezen lehet várni - incselkedek.
Na a rehabról ennyit, de mit van mit tenni.
- Rendben, de ehhez már átülök melléd. Úgy könnyebb - így ha nincs ellenvetése, akkor felemelkedek és átoldalazok mellé az asztal túlfelére... de ha nem jó neki, maradok. - Na ez vicces, pont meg akartam kérdezni, hogy ne töltsem-e én beléd az italt - nevetek.
Azzal nekiállok, hogy befáslizzam a kezét Mirának, pont úgy, ahogy a lakásomon tettem pár napja.
- Hm? Jaaa, hogy az? Semmi különös. A mesteremnek feltűnt, hogy túlságosan a végletek embere vagyok néha napján és figyelmeztetett rá, hogy inkább próbáljak meg középen haladni. Egyszerű megállapítás, semmi több, ez a dolga egy tanítónak... szerintem kedvelnéd őt.

*A mondatot nem egészen értettem és ez ki is ült az arcomra, arról már nem is beszélve, hogy nem reagáltam rá. Legalábbis nem erre a részére.*
- Mondtam már Noty, hogy ne bókolj annyit, mert egyszer még el is hiszem. * Mosolyodtam el, bár ez inkább amolyan, hmm… nem mondanám zavarnak, de valami hasonló volt. Talán tényleg kezdtem hinni nekik, még ha megszokni nem is fogom tudni. Sokat bókol, ami nem rossz… csak furcsa. *
- Élvezetes és mégis hogyan? * Vontam fel kihívóan a szemöldököm. Hát kihagynék egy ilyen kézen fekvő kérdést? Pláne, hogy az élvezetekről nekem teljesen más nézeteim vannak, mint bárkinek. S ez sosem alkohol kérdése volt. Na de aztán most a Noty kezdett el komolyodni egy kicsit, és a folytatás eshetőségére lesütöttem a szemem.*
- Én… csak… nézd, tudom, hogy benne van a pakliban az, hogy megütlek és ezzel semmi bajom nincs. Nem Te vagy az első és nem is utolsó, akivel megteszem. Csak nem akarok még egy ilyet… ha higgadt lettem volna se biztos, hogy meg tudom állítani a kezem. Nem akarom, hogy még egyszer a migréned miatt üsselek meg. Oké, a másodikat megérdemelted. De akkor is Noty… Így… így nem szeretném folytatni. Az eddigi tudásommal is túléltem az elmúlt négy és fél évet. Ezek után sem fogom otthagyni a fogam. * Ingattam meg a fejem. Meggyőzhető voltam ugyan, de ahhoz nagyon nyomos érvnek vagy indoknak kellett lennie. Másrészt pedig… ha rajtam múlna, nem maradna abba, de féltettem a másikat.*
- Ch… még hogy én izgága… összekeversz valakivel. * Kuncogtam fel jókedvűen. Nem is voltam izgága… attól sokkal jobban pörögtem. Nem gondolkoztam azon, hogy rábólintsak a helyváltására. Kapásból megtettem. Noty tudta, hogy hol a határ és ezt betartotta. Még akkor is kérte az érintés jogát, mikor épp nekem tett vele szívességet. Mint pl. mikor összerakta a kezeim. Így tudtam, hogy a kötözés előtt is megteszi és nem fog jobban érinteni vagy épp többet, mint az szükséges. Pff… hány hímről mondhatnám el ezt? Egyről sem. *
- Nos az összhangos mozgáson még mindig van javítani, de a gondolatainkon már multkor sem kellett. * Felelek a gondolatára, amit Én fel is vázoltam. A másik nevetett és ez kissé több csillogást hívott elő a szemeimből. Szerettem, ha nevettek mellettem, az azt jelentette, hogy felszabadultak. S pont ez a lényeg. Mellettem mindenki önmaga lehet, s nem is szívleltem a hazugságokat. Hisz bár van véleményem, de sosem ítélkezem. Közben elkezdte bekötni a kezeim én pedig oldalra fordultam, hogy elférjen és jobban hozzám férjen, vagyis a kezemhez.*
- Szerintem meg nem. Ha jól emlékszem nő, ami alapból nem egy jó pont. Másrészt Én sosem javasolnám a középutat. Vagy adj bele mindent, vagy el se kezd. * Vontam meg a vállaim könnyedén, de csak egy picit, hogy ne akadályozzam a munkában.*

Hamiskásan rávigyorogtam Mirára
- Hm, akkor még dolgoznom kell rajta ezek szerint - villantottam ki a fogaimat pár másodperc erejéig.
Amikor a dolog élvezetességéről kérdez, én csak mosolygok. Ha nem tudnám, hogy hogyan reagál a férfiak közeledésére alapjáraton, akkor most csinálnék egy olyan dolgot, hogy szegény a maradék ittlétünket vörösödve tölti el. De még ahhoz nem ittam eleget, hogy figyelmen kívül vegyem a ,,fóbiáját". Így hát maradt a kaján mosoly.
- Majd meglátod... de élvezni fogod.
Mira gondolatmenete kissé meglep. Nofene, ezt azért nem vártam volna. Oké, aláírom, ő nem egy rosszindulatú ember, de hogy ennyire szíven ütötte volna a dolog... nem számítottam rá. Mondjuk, abból a reakcióból, ami előjött, kellett volna. Na, úgy tűnik nem is olyan jó a megfigyelőképességem, mint azt eddig gondoltam... vagy csak meszesedik az agyam... argh. Jobb lesz, ha erre inkább mondok valamit, mert a hallgatásomat a végén még bajnak fogja ítélni.
- Nézd, ez egy olyan dolog, amivel nekem is együtt kell élnem. Sajnos a fejfájásom már okozott olyat, hogy kis híján az életembe került - jut itt eszembe a múltkori eset, amikor csak Melissa közbelépésének köszönhetően maradtam életben. - Ha most csak ez miatt nem szeretnéd, hogy folytassuk, akkor gondold még át. Sajnos az ilyesmi vele jársz. Nem ez volt az utolsó, hogy így kaptam be egy pofont és alapjáraton előfordulnak a becsúszó ütések. Arról már nem is beszélve, hogy szeretek veled gyakorolni - mosolyogtam halványan. - De én nem erőltetek semmit. Te kértél erre, te döntöd el, mikor fejezzük.
A hangom mindvégig lágy volt, cseppet sem rideg vagy hideg. Na ahhoz már eleget ittam, hogy az az énem egy darabig ne akaródzon előjönni.
...
Mira megjegyzésére csak mosolyogtam, amikor már ott ültem mellette. Hát igen, a néha Mirával ki tudtuk találni a másik gondolatait, ez eddig is feltűnt. Pedig igazából alig ismerjük egymást... oké, alig, elég sok mindent elmondott magáról meg viszonylag pár dolgot én is... de azért pár napos csak a kapcsolat.
- Alapvetően a mestert nem lehet nem szeretni - magyarázom, miközben tekerem be a kezét. - Mindig tapintatos, odafigyel a másikra, segít, ahol tud... és ezzel együtt meglehetősen szerény is. Ami azért elég nagy szó úgy, hogy egy olyan tudás birtokában van, melynek ma már nem sokan - végzek az egyik kezével, jöhet a másik. - Meg ami nekem eléggé szembetűnt, az az, hogy nem okoz gondot neki kommunikálni másokkal... mindig udvariasan. Pedig láttam már olyan bunkó embereket a társaságában, hogy az már nekem fájt... mondjuk aztán nekik is, ha verekedésig fajult a dolog.
Hamarosan végeztem a tekeréssel, Mira most már remélhetőleg meglesz innentől. Ha volt rá igény, akkor megint ráraktam a kezére a jegeszacskókat.
- No, meg is volnánk. Ennek örömére - felvettem a lány italát az asztalról. - Fenékig.
Azzal ha kinyitotta a száját vagy nem talált ki valami ellenérvet útközben, akkor beletöltöm a lányba a következő adag rövidet.

- Dolgozni? Már mért kéne hihetőnek lennie a bókjaidnak? Az udvariasság hozza magával… * Küldtem felé egy újabb mosolyt. Persze, hízelgett, hogy bókol és ezt sosem tagadtam. Azonban már nem az első ilyen kijelentése, ami kissé feszülté tesz. Mármint nem a bók, hanem az, hogy ennyire akarja, hogy higgyek bennük. *
- Hmm… oké, de túl kíváncsi vagyok. Kaphatok belőle ízelítőt? * Feleltem csillogó szemekkel a másikat nézve. Piszkált, hogy mire gondolhatott, hogy mi az, ami ilyen mosolyt vált ki belőle. Az, hogy esetleg megbánhatom a kérdésnek álcázott kérésem fel sem merült bennem. A szavaira megingattam a fejem.*
- Már kiléptél, így ilyen helyzetbe nem kerülhetsz már. Nem akarom, hogy a fő baj forrás Én legyek. De egyezzünk meg valamiben… Folytatjuk, de ha még egyszer ilyen pocsék helyzetbe jön elő és nem bírom magam kontrolálni, akkor abba hagyjuk. Így rendben? * Kérdeztem kissé félszegen. Tényleg nem akartam bántani, de ha figyelek… ha jobban oda figyelek a másikra, akkor talán működhet.*
…
*Hallgattam a beszámolóját a nőről és meg kell hagyni, az hogy nő eltörpült az mellett amit most mesélt. Persze csúnya dolog az előítélet, de… ez olyan amit nem lehet levetkőzni.*
- Egész este… vagyis reggel az edződről akarsz áradozni? * Kérdeztem. De a saját hangom meghallva elszégyelltem magam. Egyrészt a megnevezés nem volt helyes, de ez eltörpült amellett a csúnya él mellett ami sugárzott belőlem. Mintha a másik rosszat tett volna. Körülbelül úgy csattantam fel, mint amikor Shepy egy-egy exéről kezdett el hosszasan fecsegni és úgy tűnt, hogy soha nem akarja abba hagyni. Grr… rühelltem. Csak itt volt egy apró különbség, az, hogy ott jogom volt itt viszont… a francba.*
- Bocsánat… * Hebegtem még mindig lesütött szemmel és mikor végzett vissza húztam a kezeim az ölembe. Se jég se más nem kellett, csak egy kicsit tiszta fej, hogy ne essek megint ugyan abba a hibába, amibe az előbb. Pláne minden ok nélkül. De valóban nem volt okom rá? Miért reagáltam ilyen hevesen? Na ácsi… nem akarok gondolkodni. Anyu segíts. De anyu helyett Doki és a kezében a tequila jött. Pár pillanatig csak pislogtam, hogy mégis mit akar ezzel. De aztán leesett és vigyorogva hajtottam hátra a fejem, kissé kinyitva a számat jelezve, hogy jöhet. S csak bíztam benne, hogy nem kezd el szívatni a másik azzal, hogy lassan csinálja. A tequila baromira tudott csípni, pláne a kissé véres ajkaim melyet a kezelés során harapdáltam ki. Arról nem is beszélve, hogy nem akartam fuldokolni. Mikor végzett egyből a szívószálra csaptam, hogy azon keresztül kis sört is jutassak a szervezetembe.*
- Köszönöm. * Vigyorogtam rá. De a korábbi kirohanásom miatt már féltem beszélni és nem tudtam, hogy mit mondhatnék.*
- Mi a terved mára? *Kérdeztem hirtelen és eléggé bugyután. *

- Oh... akkor folytatom, ahogy eddig is.
No, nesze neked. Lehet inkább csendben kellett volna maradnom és csak sokat sejtetően mosolyognom, néha a hallgatás is elég. De persze nekem meg kellett szólalnom... ah, túl bátorrá tett a pia. De Mirát is a jelek szerint. Gonosz a kérése, hisz az engedélye szükséges, hogy hozzá érjek, meg nyílt helyen is vagyunk. Az ilyen helyeken inkább nem tettem ilyet... na megállj csak.
- Előbb hagy lássam el a kezed.
Na elég érdekes dologra jutottunk az edzéssel kapcsolatba, de végül is oké, értettem a mondanivalóját.
- Igen, kiléptem a seregből... de te is tudod, hol élek. Nem nehéz ott életveszélyes helyzetbe keveredni - de aztán csak bólintok. - Rendben, megbeszéltük. De ha gondolod, akkor csak úgy szabadharcra is összejárhatunk néha, persze erős kontroll alatt. Abból is sokat tanulhatsz... meg én is.
...
Na, de aztán jön, amit ígértem. Már ott ültem Mira mellett.
- No, akkor amit kértél... de te akartad... megérinthetlek?
Közelebb hajoltam a lányhoz, de nem értem hozzá a felsőtestemmel. A célpont a füle volt, melyhez olyannira közel mentem, hogy suttogni tudjak bele.
- Olyannyira élveznéd, hogy meglenne az a 10 alkalom egymás után.
Magában ez a mondat nem lett volna hatásos... de hozzá párosult az, ahogy mondtam. A hangomban érezhetően volt szenvedély, kísértés, vágy, kéj... egyszóval minden, ami egy olyan bizonyos alkalomhoz illik. Ha pedig megengedte az érintést, akkor... nem, nem nyúltam az erogén zónájához... csupán lágyan, finoman simítottam végig a közelebb levő karján... de csak egyszer... az is vissza nyeltem, hogy ráleheljek egyet a nyakára... de aztán vissza is húzódtam, ahogy ezek lejátszódtak. Mirát józanon is alig tudom kiismerni, akkor úgy, ha van a fejében ital, főleg nem... de azért huncut fény csillogott a szememben, mintegy jelezve, hogy kaphat még, ha kell... de volt egy olyan érzésem, hogy talán ez is túl sok...
- Hé, te hoztad fel a témát - mosolyogtam előzékenyen. - Semmi baj.
Nem, nem volt miért haragudni. Mirában pia van, most akkor nem üvöltöm le a fejét. Meg amúgy se mondott semmi sértőt. Ha még a mesterről mondott volna csúnyát, akkor lett volna gond, de így nem.
- Nincsmit - mosolygok, majd a kérdésére elgondolkozok. - Hááát... azt leszámítva, hogy megiszom a sörömet, még beléd töltöm a maradékot is szükség esetén és utána hazaviszlek? Nem sok...

*Szavaira csak bólintottam. Tudtam én várni, még ha kissé türelmetlenül is és nem volt a kedvenc foglalkozásom. De anyu mindig azt mondta, hogy a jó dolgokra várni kell. A gond ott volt, hogy nem tudtam, hogy ez ebbe a kategóriába tartozik-e. *
- Rendben, majd alkalom adtán élek a lehetőséggel. * Mosolyodtam el. Igen, nem kellett bemutatnia a környéket. Jól ismertem. Jobban, mint szerettem volna.*
…
*A kérdése kissé bizonytalanná tett, de még így is csak pár pillanatig vacilláltam, miközben a szemét néztem a másiknak. De hát a kíváncsiságom győzött, és nem volt korábban alkalom arra, hogy a másik visszaélt volna a lehetőséggel.*
- Igen… * Hangomon is hallhatta, hogy már sem vagyok benne olyan biztos, mint az imént a kérésemnél. De nem mozdultam. Bár csak tudtam volna. Eleinte a kíváncsiságom, aztán meg ahogy közelebb hajolt fagyasztott bele a székembe. A szavai… Ó de, bőven elegek voltak ahhoz, hogy megértsem mire is gondol. Hisz emlékeztem, míg Ő a harcról beszélt én másról és másnap reggel erre rá is világítottam, mikor le akarta leplezni, hogy félreértettem. A hangsúly, a szavai közben kiáramló apró levegő foszlányok pedig bőven soknak bizonyultak. Arcom vörösebb lett, mint egy pipacs és valami bennem megmozdult. Talán vágy a sokat ígérő szavakra, vagy csak az emlékek hatására… Akárhogy is, a simítására a kezem is megremegett, majd önkényesen indult meg a másik felé. De az elhúzódott, így csak tehetetlenül hullott vissza az ölembe. Csak pislogtam a másikra, nem tudtam hova rakni ezt az egészet. Sem a tekintetét, amit nem értettem, sem a saját reakcióm… nem azt az ellentétet, hogy meg akartam ütni a másikat azonban csak sokkolódva ültem és… és nem tettem semmit. Nem tudtam szólni, viszont minden ott kavargott a fejemben és a tekintetem tükrözte. Aztán csak megráztam a fejem és a kávém hívtam segítségül a remegő kezemmel. Az alátét szélénél húztam magamhoz, de a kanál… Ó az égtelenül csörömpölt ebben a csendben a remegő kezeim alatt, ahogy fel akartam kavarni. Így inkább hagytam és hátra dőltem.*
- Munka? BArátnő? Barátok? De ha haza viszel, akkor megint a kanapét kapott. Remélem, ezt azért tudod… * Na a hangomról jobb nem is beszélni. Gyenge, esetlen és olyan… olyan amitől alapjáraton a frász kerülgetne. Mintha csak egy gyenge nő hangját hallanám, aki el van veszve a nagyvilágban és azt sem tudja, merre van az előre. De hát hogy lehetne szilárd a hangom, mikor az érzések és az általa előhívott képek még mindig ott kavarognak a fejemben? A testemben?*

Na ez most ütött. Láttam Mirán, ahogy egyik pillantról a másikra erőt vesz rajta a szavaim hatása. A baj pedig nagy volt a jelek szerint. Arra se volt jelenléte, hogy egy embereset lekeverjen nekem. A keze ugyan elindult, de aztán lehanyatlott.. uh, ez akkor tényleg talált.
,,Elkaptalak" - gondoltam kajánul.
Na jó, azért ennyire nem volt vicces a dolog. Úgy nézett ki a lány, mint aki... hát nem is tudom... félig sokkolt, félig kába állapotba vagy nem is tudom, hogy fejezzem ki magam, lenne. Mondjuk sejthettem volna, hogy valami hasonló lesz. Elmondta nekem, milyen hosszú ideje nem volt senkivel, milyen hosszú ideje igyekszik el elnyomni az érzéseit. A jelek szerint megtaláltam a rést a pajzson... csak remélni merem, hogy ha magához tér, nem lesz dühös... nagyon, mert azért a joga meg van hozzá. Mindenesetre valahogy magához kell térítenem. Ilyen állapotban nem kockáztatnám az érintést és azért itt se maradhatunk sokáig... de aztán megadja a választ. Hát persze, szereti, ha beszélek... de ah, de furcsa a hangja... mint egy kislányé... pedig ő már nő. Ne aggódj Mira, mindjárt segítek.
- Pont jó ütemben hívtál, tegnap volt munkám. Most egy ideig nem kell mennem - a kávéval való próbálkozását megszánva elkezdem kavargatni. - Meg amúgy is megint lefárasztottak agyilag. Barátnő... tudod, hogy nincs - mosolygok. - A barátaim meg leszednék a fejem, ha ilyenkor hívnám őket.
,,Már ha lennének barátaim" - teszem hozzá, mert azért Emilie is csak egy jó ismerősnek számított egy találkozás után.
Lassan teljesen felkevertem a kávét, majd ránéztem Mirára.
- Igen, tudom, hogy a helyem... de ha erre azt mered mondani, hogy lábhoz, akkor te alszol a kanapén - vigyorgok rá, majd megfogom a csésze fülét. - Kéred a kávét is?

*Igyekeztem rendszerezni magam és azt az aprórést betömködni mit az alkohol, fáradság és a kiborulásaim keveréke ütött. Érzékenyebb voltam a megszokottnál. Pedig aztán… az elég messze állt Tőlem. De ha beszélek és beszél jobb lesz. Még ha döcögősen is indul a hangom tekintve.
- Az, hogy múltkor nem volt, nem jelenti azt, hogy azóta nem lett. * Erőltettem az arcomra egy mosolyt és összevont szemöldökkel néztem, hogy mit csinál a kávémmal. Biztos megkívánta és ennyivel le is tudtam.*
- De ha tegnap melóztál, akkor ööö… miattam nem is aludtál sokat. * Vigyorodtam el, hogy sikeresen jó kor kaptam el a másikat. Még ha nem is ez volt a szándékom.*
- Egy jó barát nem… * Vontam meg a vállaim. Na én aztán nem voltam tapintattal ilyenre és egyébként is. Ha valakinek szüksége volt rám, álmomból is kirángathatott. Mint ahogy azt én is tettem valószínűleg Notyval. Már nyitottam is a szám, hogy lecsapjam a labdáját, de megelőzött, amin kissé feszülten ugyan, de felnevettem.*
- Hmm… pedig épp azt akartam Noty… De a kanapé kényelmetlen.* Ingattam meg a fejem és a kérdésére a csészéhez kaptam, sikeresen kilötykölve az ütközés miatt. A szám közelébe se kerüljön... nem lenne okos dolog. Most nem...*
- Majd én… A francba… * Szűrtem a fogaim között, ahogy a nadrágomba töröltem a langyos kávét. Szerencsére már csak langyos volt így nem égettem meg magam.*
- Sajnálom… de sikeresen zavarba hozol mindig. * Villant rá a szemem kicsit sem jó kedvűen.*
- Ilyenkor pedig esetlen vagyok és rosszabb, mint egy kölyök. Mit élvezel ennyire benne? *Szegeztem neki a kérdésem már kissé lágyabban és talán egy mosoly is sikerült.*

Vállat vontam.
- Hát pedig azóta sincs. Nem nagyon mozdultam ki mostanában, akkor is boltba vagy munkába... egyik se egy csajozó elfoglaltság.
Amikor megállapítja, hogy nem aludtam sokat, elhúzom a számat. Naja, talán egy vagy két óra volt mindössze az a szieszta, amikor ledőltem és tartott addig, míg Mira hívott.
- Hát igen, de majd annál jobban alszok ezt követően - kacsintok.
A barátokra való újabb megjegyzését viszont elengedem a fülem mellett. Mert egyszerűen csak nem tudok hozzászólni. A barátaim, akiket egyáltalán annak nevezhettem volna, meghaltak a szolgálat közben... a maradék még mindig szolgálatban van. De még ha nem is, akkor se tarthatnám velük a kapcsolatán. Elvégre, én hivatalosan halott vagyok... Dave Stauss néven.
- Naja, ezért alszok én rajta - kacsintok. - De ha alvósra van szükséged, tudod, hol találod.
Najó, talán ez a kávés dolog még se volt annyira jó ötlet, mint én azt elsőnek gondoltam. A tartalom egy része az asztalon meg Mira kezén kötött ki... meg az enyémen is, elvégre fogtam a csésze fülét.
- Hm... rá se ránts - számat a kezemnek nyomva szopogatom le a rá borult, langyos kávét.
A kérdése ugyan balsejtelmű, de azért látszik, hogy próbálja könnyedre venni a hangvételt. Ám amit mond, az persze elgondolkoztat. Miért is csináltam ezt... ááááh, cseszd meg alkohol.
- Hát tudod, milyen vagyok. Szeretek gonoszkodni veled, húzni a fejed... de persze nem az a cél, hogy sokkoljalak - biztosítom róla.

- Elvigyelek csajozni? * Vontam össze a szemöldökömet, de láthatta rajtam, hogy nem épp viccnek szántam a kérdést. Nem Noty lenne az első és nem is az utolsó pasi akit elviszek csajozni, aztán míg nem talál partnert szórakoztatom és persze leitatom, hogy kibontakozzon. *
- Nem lett volna kötelező jönnöd. * Mosolyogtam a kacsintására. Ha nem jön, akkor már rég otthon lettem volna, vagy valahol részegen. De akárhogy is, azért örültem, hogy eljött. Nem akartam egyedül lenni, de ezt már nem mondtam ki megint. Egyszer bőven elég volt.*
- Kutya nem vagy, de alvós igen? Érdekes… *Vigyorodtam el, és az igazat megvallva lassan ildomos lett volna lecserélni Mancsot valami nagyobbra és kevésbé szőrösre. De talán nem most… Felemeltem a tekintetem a szavaira…Ó anyám… akadt meg a tekintetem azon, amit épp művelt. Újabb képek kezdtek el bennem dolgozni, és ezzel tökéletesen összerombolva azt, amit eddig visszaépítettem. Nekem nem szabad ilyet látnom, nem szabad így hatnia… egyszerűen nem érezhettem így. Nem, nem és nem, de mégis. A mozdulat és bár a fizikai rázkódást sikerült leküzdenem, de az ajkaim ösztönösen nyaltam meg, ahogy libabőrös lett a karom. Tekintetem kényszerítettem a sörömre és inkább azt kezdtem el inni. *
- De szándéko… *Lágy, karcos hang hagyta el az ajkaim és szemeim csillogtak, ahogy közben újra rá tekintettem. Na de a mondat közepén eljutott az én tudatomig is, hogy milyen a hangom így megköszörültem a torkom és egy pillanatra lehunytam a szemem. Mikor kinyitottam már nem volt benne az a fura csillogás és a hangom is határozottabb volt.*
- Szóval… mégis szándékosan ingerelsz. És most nem aaaa… na ezt, hogy fogalmazzam meg? * Vontam össze a szemöldököm és inkább ittam. Ha akarja ennyiből is megérti a másik, ha nem… akkor is kell a bátorság szérum.*

Eléggé meglepetten néztem rá. Nővel menjek csajozni? Na ez azért elég erős túlzásnak tűnt a részemről. Meg... kicsit régimódi voltam az ilyesmi terén. Meg... én, mint csajozó? Kell hozzá még valami.
- Kösz, de ha nem gond, inkább magamnak intézném az ilyesmit... meg - sütöm le a szemem. - Hogy én ilyenre gondoljak, még pár dolgot el kell intéznem.
Ah, kezd hatni az alkohol, nem tudom passzolni egymáshoz a képzőket, ragokat. De lényegében igazat mondtam, még ha nem is a teljes igazat. Előbb el kell tennem Madonsky-t láb alól, utána meg eltűnni valahova, jó messze... majd talán utána gondolhatok olyanra, mint a párkapcsolat... ha már legalább lesz normális munkám is.
- De jöttem... és nem bántam meg - mosolygok rá.
Na a megjegyzése megért volna egy csikizést, de csak halkan nevettem.
- Hát nézd, ahhoz csak feküdni kell.
Túlságosan el voltam foglalva azzal, hogy lenyaljam a kezemről a kávét, így nem vettem észre, mit csinál a nyelvével Mira. Csak az utószelét láttam, eléggé érdekesen csillogtak Mira szemei. Hasonlított arra, amikor alattam volt és megpróbált megcsókolni. Na ekkor elgondolkodok a kezes dolgon... uh... na szép, ez a lány kezd nagyon kész lenni. De legalább a hangját megtalálta. Viszont amit először kezd el mondani... valahogy megborzongok tőle... neeem, ez nem bosszúságból volt. Csupán jóleső volt. A lány ezen hangját még sosem hallottam. Olyan kellemes volt a fülemnek... de aztán visszalépett és az eddigi hangján folytatta.
- Hááát, igen, mondhatjuk... ritkán mondok valamit szándékosság nélkül - kacsintok. - No, hogy fogalmaznád meg? - incselkedek megint.

- Mit? * Bukik ki ösztönösen a kérdés. Na igen, azért csak-csak riporter maradtam még akkor is mikor nem dolgoztam. De na… érdekelt is. Még ilyen kifogást nem hallottam, csak akkor mikor extől kellett megválni. De ez itt nem állt fent, ezt már tudtam. A nevetése végre egy őszinte mosolyt csalt az arcomra.*
- És még a farkad sem kell csóválni. * Kacsintottam rá a válaszom közben. Na de jött az újabb inger és az, hogy megembereljem magam, amit kicsit későn de sikeresen megtettem. Ahogy a sörömbe is fojtottam magam, míg vártam a választ a kérdésemre. De erre… na tessék… még szívószálon keresztül is képes vagyok félre nyelni. Mikor a nagyköhögésből sikerült magamhoz térni, letöröltem a könnyeim, amit a szénsav és a félrenyelés hívott elő.*
- Úgy, hogy egy undok, mocsok fráter vagy mert adod itt a hülyét. * Szaladt össze kissé bosszúsan a szemöldököm, de a mosoly is ott bujkált az ajkaimon.*
- Na de, olyan mintha szándékosan tesztelnél, ingerelnél… a megjegyzéseid, ahogy a fülembe suttogtál és közben a lehelettel birizgáltad a fülem, most meg ez a módszeres kávétakarításnak álcázott szopogatás… * Világosítottam fel, na de ehhez a beszélgetéshez nem elég a sör.*
- Még egyet? * Intettem a pohara wiskys pohara felé.*