Fogda

Itt várják a letartóztatottak, hogy szabadon engedjék vagy börtönbe szállítsák őket.

*Na tessék… hát ezt érdemlem én? Még csak azt sem mondhatják, hogy ittam hisz csak egy sört. De este van, könyörgöm. Ez még nem bűn, már nagykorú vagyok. Hívóm őket, még mielőtt szétvernék, a helyet erre engem vesznek elő? Hát ezt már nem értem… Tehetek Én arról, hogy hozzám nyúltak és meg kellett védenem magam? Na jó… ezen, nem csodálkozom tekintve, hogy egy vékony, feszülős felső van rajtam és egy kis short, na meg a tornacipőm. De arról már végképp nem, hogy szegény elfajzott korcs megfejelte az asztal sarkát és eltört az orra.*
- Mond csak a lakberendezőtök szabin van? Még mindig ugyan olyan sivár ez a hely, mint a legutóbb. A különbség annyi, hogy most nem csináltam semmit. * Na igen. Mindig ezt mondom, de kivételesen még igaz is volt, korábban meg bizonyítani nem tudták. Ha csak az nem bűn, hogy nem hagytam magam fogdosni, amit ők megbilincselésnek neveztek.*
- Héé… ne úgy legyél nagyfiú, hogy megbilincselsz. * Rántottam meg a karom, hogy engedjen már el. Kezdett feszülté tenni az, hogy már megint nyúlkál, csak most vezetésnek nevezi. Komolyan kitalálhatnának már valami jobbat is a bosszantásomra. Kizárt, hogy itt ne tudnák azt, hogy rühellem ha hozzám érnek. Hisz mindig meggyűlik velem a bajuk, akárhányszor adnak nekem szálást éjszakára.**

Már a szolgálatom vége felé jártam, mikor az egyik lebujba rendeltek minket, mert verekedés tört ki. Leszedtem a csillagokat is az égről mérgemben, hiszen ezt az órácskát már igazán kibírhatták volna remazuri nélkül és akkor mehettem volna haza szépen az ágyamba. Igazán elég volt mára két késelés a bandák területén, egy gyilkosság, amiben két futtató esett egymásnak, és egy rablás, bár be kell vallanom még így is csendes napunk volt és nem vesztettünk egy embert sem.
A kocsmában aztán szembesültem vele, hogy a verekedés tulajdonképpen egy verekedőt jelent, az is egy fiatal, vékony nő, akit úgy álltak körbe a nagydarab rakodómunkások, mint egy mérges kígyó körül, egy sem mert a közelébe menni, így a lába előtt jajveszékelő, vérző orrú fickón sem nagyon akart segíteni senki. Persze a nőt nem kellett bemutatni, hiszen a médiából és pár kollégám elmondásából már elég hírhedt volt köreinkben. A fejemet csóválva raktam rá így a bilincset, miközben megpróbált megütni, így ketten lefogták, és közben végig be nem állt a szája.
Mikor bevezettem a cellájába, még akkor is mondta csak mondta a magáét, így aztán magam felé fordítottam, hogy jól megnézhessen magának és én is őt.
- Na ide figyelj kislány! Ez a hely nem azért van, hogy te jól érezd magad, és azt hogy nem csináltál semmit szerintem a fickó nem igazán hagyná helyben, aki épp vallomást tesz, a kocsmárosról nem is beszélve. Szóval fogd vissza a lepcses nyelvedet, mert még azzal is megvádoltatlak, hogy rá támadtál a rendfenntartókra és ebből még a hírneved sem mos ki. – mondtam neki hidegen. – És hidd el, már rég nagyfiú vagyok bilincs nélkül is, de tagadhatatlan, hogy ez csak fokozza az izgalmakat. – vágtam vissza neki. – Viszont, ha végre nyugton maradsz, akkor akár le is vehetem. Ajánlom fel neki a rácsoknak dőlve.

- Pedig szeretek itt lenni. Itt legalább nem kell takarítanom vagy főznöm. * Vontam meg a vállaimat pár bájos pislogás kíséretében. De a folytatásra csak a szemeim forgattam. Hát persze, a tanúvallomások…*
- Nos, a csapos vallomása bizonyítja, hogy önvédelem volt. Ő nyúlt hozzám, én csak annyit tettem, hogy kicsit meglöktem. Részeg volt, megbotlott valamiben és beverte a fejét. Megijedtem felugrottam és ezért álltam felette mikor jöttetek. * Vontam meg a vállaim hanyagul. Na igen, szép mese… csak még azt nem tudom, hogy mivel magyarázom ha baja lett a karjának is, ahogy hátracsavarva kényszerítettem a földre. A csuklóján nem fog látszani az újlenyomatom, hisz ahhoz nem szorítottam meg eléggé. De sokat mocorgott, szal a lapockája most biztos fáj szerencsétlennek.*
- Ami pedig szerencsétlent illeti… Akár mit is mond, hazudik. Vagy mivel magyarázod, hogy senki nem sietett a segítségére, még a barátai sem? * Vontam fel kérdőn a szemöldököm. Oké, én tudtam. Egyrészt nem féltettem magam, másrészt meg… na mindegy.*
- Ohohóóó… ügyes. De csak szólnod kellett volna, hogy jöjjek és megteszem, ismerem a járást. Nem támadtam rátok mikor megérkeztetek. Csak az után, hogy megragadtál. Lehetne akár rendőri túlkapás is. * Mosolyodtam el halványan. Ám a visszavágójára már vigyor lett belőle, ahogy alaposan végig mértem.*
- Kár, hogy nem bukom az egyenruhára… *Búgtam lágyan, ám az ajánlaton kaptam. Nem akartam Én bántani. Csak ne nyúljon hozzám… Így hátat fordítva neki léptem közelebb miközben a vállam felett néztem hátra.*
- Semmi tapi „nagyfiú” és akkor még talán használhatod a családi örökséged is valaha. * Na aztán vártam. Ha elengedett minden gond nélkül, akkor előre lépve fordultam meg a csuklómat dörzsölgetve és kicsit vállkörözve, lazítva el a vállaim.*
- A társaid egy állatok… most aztán rám fér egy masszás is.

Magyarázkodása, bár nem áll szándékomban kimozdulni a zord rendfenntartó szerepköréből, azért majdnem mosolygásra késztet, de uralkodom az arcvonásaimon.
Sajnos úgy látom, hogy a hölgyemény nagyon is tisztában van a kibúvókkal és azzal is, hogy az ő hírnevével, nagyon is hamar kisétálhat innen, anélkül, hogy megbűnhődne a tetteiért.
- Talán nem kéne ilyen szerelésben mászkálnod kiéhezett rakodómunkások közé, különböző lebujokba, ha nem szeretnéd, hogy hozzád nyúljanak. – vetem fel komoran, mert ezt a magyarázkodást már párszor olvastam Miranda Owen-nel kapcsolatban. – És én itt élek és dolgozom már jó pár éve „hölgyem”, nekem nem kell megjátszanod az ártatlan angyalt, tudom, hogy milyen összeköttetéseid vannak fent is és lent is, így persze azon sem csodálkoznék, ha „szerencsétlen”, hogy a kifejezéseddel éljek, holnapra visszavonná a vallomását és azt mondaná, hogy a lábadat akarta megcsókolni, csak közben orra esett. – csóváltam meg a fejem rosszallóan. – Egyébként meg nézz rám, úgy nézek ki, mint egy ájtatos nővér? Lehet, hogy ő kért volna, én rendet tenni mentem oda, egy garázda nőszemély miatt! – néztem a szemébe keményen, és nem vettem át a vigyorgását. – A túlkapásért meg nyugodtan menj panaszra a kapitányhoz, nem te leszel az első. – vontam meg a vállam.
Mikor aztán hátat fordított, hogy megkönnyítse a bilincs levételt, de közben továbbra sem bírt a nyelvével, komolyan fontolóra vettem, hogy nem veszem le róla, hanem megmotozom, mert kíváncsi voltam, hogy tényleg ellenállna-e. De hát kit akartam becsapni? Tudom, hogy megtenné!
Persze nem ezért, de végül megszabadítottam a karperectől.
- Ők csak a dolgukat végzik, hogy mások nyugodtan alhassanak. Számtalan ilyen helyzetben vesztettem már el társakat, úgy, hogy nem kéne adni itt a mártírt. – teszem az övemre vissza a bilincseket és nyitom ki a cellaajtót.
- Lehet befáradni. Ha majd jön az esti műszak és hozzák a fogásukat, biztos lesz cellatársad, aki szívesen megmasszíroz. - vetem oda kajánul.

- Azért mert a férfiaknak nevezet egyedek nem tudják, hogyan kell egy nővel bánni ezért ne is mozduljak ki a házból? És úgy őszintén… 25 fok van kint, Mibe járjak? Bundába? Hidd el, az sem akadályozta volna meg őket. A földi poklot is ismerem már és ott ilyen időbe b@romi hideg van. *Na igen. Bár ahhoz képest ez valóban szálóda volt számomra. A kifejésére csak elismerően bólintottam. Nem nagyon tévedet… sőt… bár volt egy olyan érzésem, hogy többre tart, mint a vallóság.*
- Jogos, feltéve, ha egyáltalán fog emlékezni az estére. * Na igen, a telepaták módszereit könnyedebben vettem. Ott legalább nincs fizikai sérülés és mentális sem, csak egy-két jól elültetett kép ami más színben tünteti fel a történteket. Arról már nem is beszélve, hogy az elméje sem sérül az „áldozatnak”.*
- De oké. Mivel csak ketten vagyunk… * Álltam meg előtte mosolyogva kissé oldalra billentett fejjel. Annyira közel mentem hozzá amennyire a cipője engedte. Attól nem tartottam, hogy hátrálni kezd, és ha más nem a kíváncsiság ott tartja. Kissé lábujjhegyre állva hajoltam oda a füléhez, hogy olyan halkan beszélhessek, amennyire csak tudok, és ne rögzíthesse semmi. Még a férfi is alig hallhatta a szavaim, ha nem figyelt.*
- Söröztem, oda jött, lekoppintottam. Ezt eljátszottuk kétszer, elvesztette a fejét és megragadta a karom, hogy felrángasson. Mire kettőt pisloghatott volna, már vérzett az orra. Ez nem állította meg, így, a földre vittem. Nem szorulok a befolyásaimra, hogy megvédjem magam Nagyfiú. Belőletek is kettő kellett, hogy egy harmadik megbilincseljen. S akár honnan nézem, ez maximálisan is testi sértés, ami mellesleg önvédelem. Az utóbbival tisztában vagy, az első részben nem lehetsz, de kivételesen ez az igazság. * Leheltem utolsó szavaim is halkan és visszaléptem Tőle. A szemeimet forgatva.*
- Ugyan már… de talán én lennék az első, aki nem Jackhez megy, hanem magasabbra. De hagyjuk… eszembe sincs ilyet tenni, hisz ez nem igaz. Bár… úgy is rég láttam már Jack zord arcát, ahogy a rosszallását fejezi ki a munkám iránt. És megtartja apám helyett a hegyi beszédét, hogy több baj van velem, mint az összes bandával együtt véve. * Vontam meg a vállaimat. *
- És akkor hol vannak, mikor egy héten belül kétszer törik fel a lakásom és forgatnak fel ott mindent? * Vontam össze a szemöldököm. Persze nem mindegyik banda műve volt, de az mellékes a tényt leszámítva, hogy nem voltak sehol.*
- Nos… ez esetben azt hiszem fontolóra veszem, hogy az egyenruhával hogy is állok. De addig is még nem jönnek, mit szólnál, ha maradnál? Hisz ha nagyon zavar a ruha… nos… maximálisan leveszem. * Vigyorodtam el ismét, de azért ahogy kérte, befáradtam. Persze még viccnek is rossz volt, hogy bárkit levetkőztessek de na… ennyit azért nem tud ez a bagázs. *

Miranda kirohanására a szemem sem rebbent, mert azért persze mindketten tudtuk, hogy ez a szerelés a végtelenségig kihívó, és azért a 25 fokban nem feltétlenül fontos fél segget mutató sortot és passzos, minden idomot kiválóan megmutató felsőben flangálni egy nem éppen szolid környéken.
Mikor azonban egészen közel jött, hogy még a forró leheletét is éreztem az arcomon, majd a fülemhez hajolva elsuttogta azt, amit már amúgy is tudtam, csak elmosolyodta, bár ő ezt nem láthatta.
- Az, hogy megbilincseltünk csak magadnak köszönhetted, na meg a veszett hírednek. Egyébként sem kivételezünk senkivel. – próbáltam rendezni a vonásaimat, mikor már ismét szemtől szemben álltunk.
A fenyegetésére csak nagyot villant a szemem, mert ez már kezdett hasonlítani a legtöbb elkényeztetett és apuci fontosságának tudatában fürdő lányra.
- Megmondom őszintén, oda mész panaszra, ahová akarsz bébi. – rántottam meg a vállam flegmán, hiszen Jack kapitány már éppen elég rutinra tett szert ilyen esetekben. Eggyel több vagy kevesebb, nem hiszem, hogy nyom a latban.
- Hogy hol vannak? – kérdeztem vissza zordan. – Hát valószínűleg épp egy sorozatgyilkos, vagy egy családirtót, vagy egy öngyilkosjelöltet igyekeznek elkapni, vagy leszedni a híd tetejéről, de majd legközelebb a lakásod lesz az első a sorban. – teszem hozzá kissé gúnyos hangon.
Azt hiszem évek kellenének, hogy kiismerjem ezt a nőt, hiszen az egyik pillanatban keményen szapul minket, a másikban meg szinte flörtöl, legalábbis elég kétértelmű megjegyzéseket tesz, ami tekintve, hogy tele van kamerával a hely, eléggé érdekes.
- Az őrizetesek testi jólétének biztosítása, nem tartozik a feladatkörömbe Miranda. De, nem kell sokat várnod, mindjárt hozzák a begyűjtött szajhákat, biztos lesz köztük, aki szívesen megnyomkod egy kicsit. – vigyorgok rá én is.

- O hát ezt sosem vártam el Nagyfiú. De ami a „veszett” hírem illeti… akkor azt is tudjátok, hogy a végletekig békés természetem van, még ha nem is vagyok egy kedves plüss maci. S ez a véglet pedig az, ha hozzám nyúlnak. * Vontam meg a vállaim. Soha nem bántottam senkit, addig, míg nem ért hozzám. S ezen nem változtathatott semmilyen ócsároló szöveg, hisz ha kellett még ahhoz is mosolyogtam. Egy-két csípős megjegyzés kíséretében. *
- Babi? Haladunk… haladunk… * Feleltem, de a megszólításra megvillant a szemeimbe valami. Nem düh, nem harag… ez valami más volt. De merőben távol állt attól, hogy úgy vélje a másik, hogy jól esett. Shepy volt az egyetlen akinek nem kapartam ki a szemét érte. De jelenleg nem volt kedvem ezt a másik kezébe adni, azzal, hogy megjegyzést teszek a megnevezésére. *
- Vagy valamelyik sarkon információkat szivárogtatnak ki, esetleg elengednek valakit némi pénzért, drogért vagy az ég tudja, hogy miért cserébe. Utcakölyköket kapnak el, csipp-csupp ügyekért és adják más kezére… * Folytattam a felsorolását mosolyogva. A gond ott volt, hogy ebből csak kevés volt blöff. A többi mind igaz volt.*
- Remélem, személyesen fogsz oda figyelni a lakásomra. * Igyekeztem húzni tovább a zsaru agyát.*
- Nők? Grr… Az még a pasiktól is rosszabb. Szóval nem hiszem, hogy kapok cellatársat. Feltéve, ha a legutóbb nem kedveltétek meg a vér takarítását. * Vontam meg könnyedén a vállaim. Azt is csak azért úsztam meg, mert a kamerák miatt hagytam, hogy a másik nő túlzásba vigye és látványosan legyen önvédelem. A franc abba a vörösbe, két hétig kék volt a karom.*
- Viszont szomorúan hallom, hogy ez nem a feladatköröd. Pedig… néha egy kis élvezet nem árt. No meg, ha úgy is mindjárt itt a váltás, akkor talán maradhatsz is egy kicsit. Nem fogok hozzád nyúlni, ne félj. * Kacsintottam rá és az egyik oldal rácsnak vetettem a hátam. *

- Nem vitatkozom veled Miranda. – rázom meg a fejem a szavaira, amivel megint csak minket minősített és mégpedig nem a legjobb színben feltűntetve. – Te elkönyveltél minket, mint valami korrupt, semmiházi bandát és ezen én valószínűleg nem tudok változtatni, igaz nem is akarok, bár tagadhatatlan, hogy igen rosszul esik, hogy ennyit ér az, hogy nap, mint nap kockáztatom az életemet olyanokért, mint te, akik ennyire becsülnek aztán. – vonom meg a vállam faarccal és érzelemmentes hangon. Ezt már egész jól megtanultam.
- A lakásodra meg ügyeljen a biztonsági szolgálat, akit megfizetsz ezért. – adok neki egy tanácsot ingyen és bérmentve. – Nekem akad nélküle is mit csinálni, például renitens riportereket begyűjteni. – dobom vissza a labdát.
Arra, hogy milyen véres jelenetet akar művelni, ha cellatársat kap, csak megrázom a fejem mosolyogva.
- Ez már nem az én dolgom, nem én leszek az ügyeletes….hála az égnek, - néztem ártatlan szemekkel a lányra, - így ezt majd a kollégával brusztold le. Egyébként meg miért félnék tőled? Ha nem szereted, hogy hozzád nyúljanak kéretlenül, akkor gondolom te is tiszteletben tartod ezt másoknál……vagy nem? – kérdezem kaján vigyorral az arcomon. – Különben sem hiszem, hogy nekem ugranál, vagy meg akarnál erőszakolni. – nevetek fel most már a gondolatra is.

*Szavait hallgatva egy lemondó sóhaj hagyta el az ajkaimat és kissé fáradtan túrtam a hajamba, hogy ne lógjon már ennyire előre és fejem a rácsnak döntöttem. *
- Ez nem igaz Nagyfiú. S most Én mondom azt, hogy sajnálom, hogy ezt gondolod. Nem mindenkit írtam le. Hisz példának okáért, Carlo a legbecsületesebb rendfenntartók egyike. Tisztelem és becsülöm. *Bár lehet, hogy ez azért is alakult ki bennem, mert sokat beszélgettünk az egyik szabadulásom után. No meg, ha Ő jön, sosem akar taperolni csak szól, mert tudja, hogy megyek. De ez lényegtelen volt.*
- Tudom, hogy mások is vannak köztetek, akik becsületesek. Hidd el, hogy Én lennék a legboldogabb, ha nem volna köztetek korrupt emberek. *Ingattam meg a fejem és minden színjátékot mellőzve néztem újra a férfire. Láthatta, hogy valóban így gondolom. *
- Azonban amit korábban mondtam, az sajnos igaz. De érdekes módon, az összes felvétel eltűnt a lakásomról. Mind a képi és hanganyag. Ahogy a személyes rendszeremből… Nem csak nekem vannak kapcsolataim. Nem két perc feltörni a rendszerem és mégis sikerült neki. Bizonyíték nélkül pedig… * Sóhajtottam fel.*
- Ezek nélkül hiába álltam volna Jack elé. Csak jól körberöhög és mázlim van, ha csak pár órára tart bent. * Következő mondatára azonban már megint mosolyogtam és kevés ember lett volna képes megmondani, hogy ez nem volt öszinte. *
- Nincs biztonsági szolgálat. Szeretek szabadon élni… *.. az egy személyes biztonsági szolgálatom meg már három éve felbontotta a szerződését. De ezt már csak gondolatban fejeztem be és a folytatáson felkacagtam.*
- Renitens? Ej-ej… Tudok én engedelmeskedni, csak meg kell találni a módját… * Feleltem egy újabb kacsintás kíséretében. Kétértelmű volt? Lehet… de miért érdekelt volna? Nem tettem semmit, szavakért meg nem büntetnek. *
- Nos… Carlo nem volt veletek, és ha van egy kis szerencsém, akkor Ő lesz szolgálatban. Ha meg nem… az sem zavar. *De már el is löktem magam a rácstól és közelebb sétáltam a másikhoz. A nevetését hallva már egy őszinte mosoly került az arcomra. Siker. *
- Igen, általában tiszteletben tartom. Azonban… *S felé nyújtottam a kezem, hogy a mutató ujjam finoman végig húzzam az arcán.*
- … nem zavar az, ha én érintek. *S ennyi is volt, a kezem visszahullt magam mellé, ha nem kapta el. De ha elhúzódott se erőszakoskodtam, csak egy kárörvendő vigyor került az arcomra.*
- De abban igazad van, hogy megerőszakolni nem foglak. Nem szeretem a közönséget… * Tettem még mellé, mintha tényleg csak ennyi lenne az oka. Pedig nem.*
- Egyébként mi a neved?

- Carlo? – néztem rá meglepődve, hogy ismeri a fiút, de hát miért is csodálkozom, hiszen épp elégszer volt már a vendégünk ahhoz, hogy kössön pár ismeretséget a fiúk között. – Igen, ő nagyon rendes srác, bár ritkán vagyunk együtt szolgálatban. – biccentek a nő szavaira. – És azzal, hogy a munkámat végzem és megbilincsellek, még nem jelenti azt, hogy taperoltalak, vagy úgy érezted, hogy a szükségtelen helyeken is hozzád értem? – dőltem én is a rácsnak várakozóan, hogy mit mond erre, mert nem szerettem volna ezt visszahallani a médiában.
Amit a korrupcióról és a megvesztegethetőségről mondott persze nem volt újdonság számomra sem, de hát ilyenek minden szervezetben vannak, és egy ilyen helyen, ahol jóformán anarchia uralkodik, semmin nem csodálkozhat az ember. Ettől még annak, aki becsülettel végzi a dolgát ez akkor is rosszul esik.
- Tudod milyen a Mars, jobb, ha az ilyen anyagokat nem a lakásodban tárolod. Gondolom nem kell magyaráznom, hiszen elég sok technikai lehetőség adott már, hogy ne tudják lenyúlni az anyagodat. – vontam meg a vállam, mert nekünk sem jött volna rosszul, ha kicsit megtisztulnak a soraink, de hát itt nem lehet válogatni kiket veszünk fel, örülünk, ha valaki vállalja, hogy kimegy az utcára rendet rakni.
Az, hogy nem lóg ki a sorból és még engedelmes is, ha valaki megtalálja az ehhez vezető utat, csak jót mosolyogtam.
- Azt hiszem ezt nem nekem kéne mondanod Miranda. – mosolyogtam tovább a kétértelmű szavain és nem vettem a lapot. – Lehet, hogy Carlo tényleg megtalálja a módját majd. – vetettem fel én is viccelődve. – Azért vannak itt is vakfoltok és a fiú kiválóan ismeri őket. – pillantottam a kamerák felé, mikor végig húzta a kezét az arcomon. Hagytam és nem húzódtam el, bár eszem ágában sem volt visszaadni az érintést, igaz nem a szavai tartottak vissza, de nem akartam konfliktust magamnak utána, hogy zaklattam az őrizetest.
- Jimmy, Jimmy O’Connor vagyok. – válaszoltam a kérdésre. – És azt hiszem már éppen szolgálaton kívüli. – néztem az órámra fáradtan.

- Ami neked szükséges Nagyfiú, az nekem szükségtelen. * Világítottam rá a tényre, hogy ezen a ponton sem egyezik a véleményünk. Média… pff… mázli, hogy nem vagyok gondolatolvasó. Ez megsértett volna. *
- Mint az imént mondtam… voltak másolataim, de semmivé lettek azok is. * Forgattam a szemeimet, hisz az előbb mondtam, hogy a személyes biztonsági rendszeremből is törölték az adatokat. Nem vagyok ostoba, hogy csak kézzel foghatóan tároljam az információimat. Na de aztán a felvetett ötlete egy szívből jövő nevetést váltott ki belőlem és már valódi mosolyomat le sem lehetett volna törölni.*
- Elhiszem, hogy vannak vak foltok és ez még jól is jönne… de hogy Carlo… ugyan már. Nem mondom, hogy gyenge fiú, hisz még életben van. De nem, a gyerekek még annyira sem az eseteim, mint a férfiak. * Már pedig én nem tudtam rá úgy tekinteni, mint egy férfire. Bár… ami azt illeti senkire sem és szavaim ellenére az előttem álló hím sem volt kivétel.*
- Hmm… Örvendek Jimmy… azt hiszem már ezért is megérte, ma itt kikötnöm. * Feleltem, ám a folytatásra lebiggyesztettem az ajkaim.*
- Gondolom felesleges arra kérnem, hogy maradj még… * Kérdeztem, bár inkább hangzott ez kijelentésnek, mint kérdésnek.*

- Általában ez így szokott lenni. – biccentek a szavaira vigyorogva. – Az akit letartóztatunk sosincs azon a véleményen, mint mi annak tekintetében, hogy mi a szükséges.
Nem kezdtem el neki mesélni, hogy nem éppen arra gondoltam, hogy magánál rejtse el a másolatot is, hanem valami ismerősnél, Banknál, vagy ügyvédnél, de hát okos lány, biztos magától is rájön a dologra.
Az, hogy Carlo gyerek lenne, azon majd nem megint felnevettem hangosan, minden esetre szélesedett a mosolyom a hallatán, hiszen nem volt ő olyan fiatal, csak olyan kölyökképe volt. Pontosan erre bukott sok csaj, akit fűzött.
- Én is örülök, hogy személyesen megismertelek, bár annak azért kevésbé, hogy ilyen körülmények között. – adtam vissza a bókféleséget és ellöktem magam a rácstól.
- Nem felesleges, mert ha szeretnéd maradok még, de nem hiszem, hogy olyan nagy élvezet lenne neked velem beszélgetni, nem vagyok az a nagy szám. – néztem rá kíváncsian, hogy vajon mit szeretne még. – Aztán meg nem is tudom, hol késik az ügyeletes, és ha meg jön nem nagyon szereti, ha más is itt lopja a napot. – lesek az ajtó felé, de egyelőre sehol senki. – Egyébként, ha nem titok, miért baj, ha hozzád ér valaki? Ez valami fóbia? – kérdezem tőle őszinte kíváncsisággal, minden hátsó gondolat nélkül.

- Azoknak, akiket letartoztattok, még véleménye sincs, mert általában matt részegek vagy van valami, amitől jobban félnek, mint Tőletek. * Mosolyodtam el halványan. De oké, szép és jó dolog ilyenen vitatkozni csakhogy ez nem fog sehova vezetni. Legalábbis addig nem, míg magam is érintett vagyok. Talán más körülmények között… esetleg… nem, még akkor sem hiszem. De a válaszára már megint mosolyogtam. Bár szerintem az a mosoly aligha hervadt le az arcomról. Mintha tényleg csak egy szállodában lennék. Egy rácsos szállodában.*
- Akkor, talán ha kiengedtek adhatnánk magunknak még egy esélyt… * Kacsintottam nevetve a férfire. Az előző gondolatmenetem után, ez valóban vicces volt. Hisz ott sem jutnánk közelebb semmihez sem. *
- Az élvezet sosem a mérettől függ Nagyfiú… * Oké, tudtam a nevét, de már megszoktam. Szóval azt hiszem ez már rá ragadt. *
- … és nem lopod a napot, hisz már lejárt a munkaidőd. Ha meg jön a váltás, megmondod, hogy kötelesség tudóan, feláldoztál az idődből még egy kicsit, míg nem érkezett meg. * Vontam meg a vállam a hazugságra. Hisz ez akár igaz is lehetett volna. A kérdésére azonban kissé megfagytam. Oldalra biccentett fejjel méregettem a másikat, hogy ezt most még is mire véljem. Oké, kíváncsi. Emberi betegség. Ahogy az ostobaság is…*
- Te sem gondolhattad komolyan, hogy kamerák előtt erre a kérdésedre válaszolok Jimmy. De ha belenézel, az aktámba ott fel van tűntetve. De ezt még Én is elmondhatom, amit ott láthatsz… Talán az ötödik vagy a hatodik alkalom után, ugyanezt megkérdezte a főnököd is. A válaszom a következő volt; „Nem titok Jack. Nő vagyok, és nem szeretem, ha olyan férfi ér hozzám, akinek nincs joga hozzá. S egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hány embernek van joga hozzá. Az embereid és a kocsmai csőcselék nincs köztük.” Nem hazudtam… hisz ez igaz. Azonban a miértre nem válasz, de mielőtt visszakérdeznél… talán, egyszer adok erre is választ. A teljes valósággal megmagyarázva, de biztos lehetsz benne, hogy az nem egy olyan helyen lesz, ahol kamerák vannak beszerelve. *Vontam meg a vállaim.*
- Na és Téged mi vitt rá, hogy itt dolgozz… épp eszű ember minden sérelem nélkül nem áll be közétek. A legtöbb ember bosszúból vagy, mert a Földről eltanácsolták van itt, és máshol nem kapott munkát. Téged mi vezet Nagyfiú?

A lány szavai végig olyanok voltak, mintha csak cukkolni és kikezdeni akart volna velem. Kétértelműek és provokálóak, mintha várt volna tőlem valamit, amit………..nem adhattam meg sem itt, sem máshol…..főleg nem itt.
- Pedig általában inkább azt hangoztatják, hogy a méret a lényeg. – vágtam vissza és a szememben egy jókedvű lángocska lobogott, mert attól függetlenül, hogy Miranda-nak veszett híre volt a rendfenntartók körében, élveztem ezt a vele való verbális birkózást.
De aztán kicsit megfagyott a levegő, mikor rákérdeztem a miértekre, és ha engem kérdez valaki, nem…nem azért, amit elsősorban mondott, hogy zavarják a kamerák, hanem mert ezt a valamit olyan mélyen igyekezett eltemetni magában, hogy már attól is megbántva érezte magát, ha valaki rákérdezett. És ehhez még pszichológusnak sem kellett lenni.
- Értem. – bólintottam elkomolyodva. – Szóval azt mondod szimplán csak azért nem szereted, mert nő vagy és meg akarod válogatni ki érhet hozzád. – ismételtem meg a szavait. – Miranda, őszintén mondom ebből egy szót sem hiszek el, de ezt csak azért mondom, hogy ne nézz madárnak, mert nem tollas a hátam, egyébként meg tényleg semmi közöm hozzá. – vontam meg a vállam érzelemmentes hangon. – Hülye voltam, hogy megkérdeztem, igazad van.
Mikor azonban visszakérdezett és erre számíthattam volna, hiszen egyrészt én kezdtem, másrészt nő, harmadrészt meg riporter.
- Hát, ha nagyon utána túrsz és tudom, hogy elég jók az összeköttetéseid, úgyis megtudod, ha akarod. – szólaltam meg pár perc után lassan, vontatottan. – Én az első kategóriába tartozom. – emeltem rá elsötétült tekintetem, de nem folytattam, hiszen ezek az emlékek, még ilyen hosszú idő után is fájdalmasak voltak, főleg, hogy eszembe juttatták, hogy mi is vagyok valójában, amit mióta Ana-val vagyok már kezdtem elfelejteni……legalább egy kicsit.
Örültem neki, mikor meghallottam a közeledő lépteket, mert így nem tudott tovább kérdezősködni. Nem Carlo jött, hanem Gerald és nem volt túl jókedvű.
- El sem hiszem! – morgott miközben a celle felé sétált mérgesen. -Ezt a bolond csajt kiengedi a kapitány. Azt mondja kár az időért és kell a hely másoknak. – füstölgött, de azért kinyitotta az ajtót, én meg néztem meglepetten.
- Na kifelé anyukám, aztán próbálj meg elkerülni minket nagy ívben, ha lehet. – szólt be Mirandának. – Te meg húzz már pihenni, mert holnapra is beosztott a főnök. – vetette oda nekem.
Mikor végre felfogtam, hogy megint hiába dolgoztam, csak egy grimasszal biccentettem a férfinak, de megvártam a lányt, hogy kikísérjem, hiszen úgy is egyfelé megyünk egy darabig.
- Csak utánad. – nyitottam ki az ajtót előtte. - És nem vagyok Nagyfiú, hanem Jimmy.

- Talán nem a megfelelő nőkkel kezdtél… * Oké, itt nem szabad túlzásba vinni. De akkor is, az, hogy engem nem zavart a kamera egy dolog. Sosem érdekelt… De Jimmy itt dolgozik, őt kéne. Aztán jött a kijózanító valóság… hazugsággal vádolt. Ami azért elenyésző nálam. Sosem hazudtam, vagyis de, de csak a legvégső esetben és akkor is minimum az életem múlt rajta.*
- Biztos jól néznél ki szárnyakkal is. De nem hazudtam Jimmy. A fél igazság is igazság. Ez lett a következménye a történteknek… Tényleg nem szeretem, ha valaki jogtalanul hozzám ér. Az meg, hogy miért… na azt nem mondtam el. * Vontam meg a vállaim, de közben még mindig oldalra biccentett fejjel méregettem a férfit. *
- De azért én meggyőződnék róla, hogy valóban nem-e rejtegetsz tollakat a felsőd alatt. * Mosolyodtam el, látványosan végig mérve a férfit. Hát ha zavarba jön Tőle… De azért figyeltem a válaszára és egy apró fájdalom lobbant a szemeimbe. Tudtam, hogy senkinek sem könnyű az élete, de attól még nem volt jó érzés, hogy másoknak is legalább olyan nehéz az élete mint nekem. Ha nem jobban… *
- Nem akarok utána túrni… egyrészt semmi dolgom veled, ami miatt szükségét érezném, hogy minden információt begyűjtsek. Másrészt, ha Te magad nem mondod el, akkor nem is rám tartozik és nem is szívesen vennéd, ha utána járnék. *Ingattam meg a fejem. Néha azért megdöbbentett, hogy csak a foglalkozásom miatt ennyire hmm… taplónak néznek. De aztán már nem volt időm kérdezni, mert hallottam a lépteket.*
- Azt hiszem megszabadultál Tőlem… itt a váltás… * Morogtam halkan, hisz kicsit sem füllöt a fogam arra, hogy egyedül maradjak. Na meg mikor megláttam Törpmorgót már az életkedvem is elment és csak egy grimasz jelent meg az arcomon. Ami aztán gyorsan szélesedet vigyorrá, ahogy a szavait meghallottam. Élvezettel néztem Jimmy arcát.*
- A francba… pedig szeretek itt lenni és reméltem, hogy Jack meglátogat egy kicsit. Annyira kedves fazon… mindig jó kedvet csempész az itt töltött időmbe. * Feleseltem Geralddal egy kört. Bár az utóbbi igaz volt. Élveztem Jack társaságát, ha volt rá alkalmam. *
- Ti koslattok utánam… * Vontam meg a vállaim és minden probléma nélkül kisétáltam a cellámból. Feltéve ha Gerald nem akart egy kedves társaságot éjszakára. Hisz ha hozzám ért, akkor bizony valószínűleg maradok még egy kicsit. *
- Micsoda udvariasság Nagyfiú… * Mosolyodtam el, és kimentem az ajtón. Ám szavaira kuncogni kezdtem.*
- Emlékszem… de ha nem tetszik, verd ki belőlem Nagyfiú. *Kacsintottam hátra a vállam felett.*

- Nem azt mondtam, hogy az mondta, akivel ………kikezdtem, hogy a szavaiddal éljek. – ráztam meg a fejem nyíltan a szemébe nézve, hogy lássa én is kb. annyira gondolom ezt a párbeszédet komolyan, mint ő, de aztán megint csak komolyabb vizekre eveztünk.
Az, hogy nem hazudott, csak nem mondott el mindent, hát………..nagyjából hasonló kategóriába esett, de hát legyen neki igaza. Haltak már meg emberek e kis különbség miatt is, de nem vagyok sem a rokona, sem az orvosa, hogy kutakodjak utána, ha nem akarja elmondani.
- Ha te azt tudnád, milyen rosszul állnának nekem. – bukik ki a számon a válasz, de mivel tovább beszél reméltem, hogy ez is olyan visszavágásnak tűnik majd csak neki.
- Hát ha már kinn leszel, majd ezt tüzetesebben átbeszéljük egy sör mellett, ha gondolod. – veszem a lapot és először az ő szemébe, majd a kamerába vigyorgok. – Tudod túlontúl szabálytisztelő vagyok, ha idebenn vagyok, erről a kapitány mesélhetne neked. – mondom Mirandának, amiből értheti, hogy ennek bizony inkább az ellenkezője igaz.
Mikor aztán biztosít róla, hogy nem akar tovább vájkálni a múltamban, csak biccentek egyet, és miután Gerald rosszalló tekintetétől kísérve kivonulunk a fogdáról és felliftezünk a földszintre csak a szememet forgatom a lány befoghatatlan éles nyelve miatt.
- Csodálkozom, hogy csak ennyiszer varrtak be angyalom. – csóválom meg a fejem, ahogy kiérünk az utcára, miután Mira visszakapta a cuccát. – De hidd el nem szeretnéd, ha én tanítanálak jó modorra. – válaszolok a kihívásra.

- Nem is bontottam le személyekre a megállapításom. * Mutattam rá, hogy felőlem azután egy tojótól is hallhatta, akkor is rossz tojóval beszélt. Nem személyeskedés volt, csak a szokásos énem. *
- Amíg nem láttam nem tudom. Szóval mutasd meg… * Vontam meg a vállaimat. Nem sűrűn találkozik az ember szárnyas metamorffal. Szavaira összevontam a szemöldököm pláne a félre érthetetlen vigyorára. Na de aztán már szélesedett is a vigyorom és jó kedv csillogott a szemeimben. Látom, nem csak én szeretem bosszantani Jacket. Bár azért vele vigyázok… nem akarom megtapasztalni, hogy mire képes az öreg. *
- Efelől semmi kétségem nem volt. * S alig bírtam visszatartani a kuncogásom. Még a számat is eltakartam kicsit. Abszurd helyzet, de jól szórakoztam.
Aztán meg már kifelé is haladtunk, és ahogy elvettem a cuccaim egy bájos mosolyt engedtem meg az ott lévő férfi felé. Aztán a kommunikátorom bekapcsoltam és apró nadrágom zsebeibe dugtam. Ahogy kiértünk a friss levegőre egy mélyet szippantottam belőle majd már feleltem is neki.*
- Lássuk csak… elbűvölő természetem van. Nem bírjátok sokáig elviselni, így hamar szabadulok. De ha már itt tartunk… élnék a lehetőséggel, hogy egy sör mellett beszéljük meg. Elvégre kiszabadultam… * Kacsintottam a férfire.*
- Az Old Billben nem igazán kötözködnek velem, szóval ott probléma mentes lehet. Aztán majd a sör után eldöntheted, hogy valóban nem örülnék – e neki. * Kacsintottam a férfire.*
- NA gyere Nagyfiú a vendégem vagy. * Intettem és elindultam a kocsma felé.*

//Folytatás: Old Bill //

- Nem! Félreértettél, nekem nincs szárnyam. – ráztam meg a fejem a szavaira, mert úgy vettem ki, hogy azt hiszi valamiféle metamorf vagyok. Bár bizonyos értelemben az vagyok, de nem hiszem, hogy ezt az átváltozást szívesen nézné végig. Mondjuk, ha ő ember, valószínű, hogy csak talán a történelemkönyvben látott hozzám hasonlót, így talán fel sem ismerné.
Mikor kiértünk Miranda úgy tett, mintha éveket töltött volna a föld alatt, olyan mélyeket szippantott a Kupolaváros sterilizált levegőjéből.
- Hát ha neked elbűvölő természeted van, akkor meg én vagyok a …..a…a telepaták királya vagy elnöke vagy mi. – nevettem el magam. – De egy sörben még benne vagyok, de aztán tényleg pihennem kéne, ha holnap nem akarok zombi módjára járőrözni.
Az, hogy az Ols Billben már jól ismerik, már meg sem lep, hiszen talán a Mars minden kocsmájában ez a helyzet, ha előidézem a kartonját.
- Miért? A sörtől mintapolgár leszel? – kérdezem kissé gunyorosan. – De ezért a Nagyfiúért még egyszer megfizetsz. Nem tudhatod, hogy belőlem mit hoz ki egy-két üveg sör. – biccentek felé. – Na, még ezek után is áll a meghívásod?

//Old Bill//