Név: Shalimar O’Dell
Születési idő: 2980. június 12. (22 éves)
Faj: metamorf
Rang: Lady
Képességek: Egy közel hét méteres lámia.(deréktól lefelé kígyótesttel rendelkezik, valamint felsőtestének nagyobb részét is (mellkasát, vállait, itt-ott a karjait is a hasát) pikkelyek borítják. Ezen kívül méregfogakkal rendelkezik, amiket emberi alakban is képes előhívni.
Család: Vőlegénye: Ben Jones, a metamorfok Lordja
Foglalkozás: Egyetemi hallgató, énekes.
Ingóságok: örökség: 50 000 $
Egészségi állapot: Egészséges
Kinézet: Kifejezetten apró termetű lány. Mozgása kecses, gyors. Arca szép, legtöbbször mosolygós. Szeme kék, és jobbára vidáman csillog. Vékony, de azért nőies testalkatú.
Személyiség: Kedves, barátkozó alkat. Gyakorlatilag a világegyetem minden lényét szereti. Bizalommal és odaadással fordul mindenki felé.
Szexualitás: Heteroszexuális
Előtörténet:
A nő belépett a szobába… Talán csak emlékezni, talán, hogy közel érezzem magához a nőt, aki valaha itt élt. Leült az ágy szélére, és ekkor valami koppant a padlón. Egy napló. A nő felvette és olvasni kezdett…
„Ma megkaptam a naplómat, amit kértem. Ugráltam, mert örültem. Anyu ugrált velem és nevettünk. A vacsi után apuval kimentünk és hóembert építettünk. És csináltunk angyalt a hóba. Olyan finom volt a vacsi… az öcsém meg gőgicsélt. Ezt a szót anya tanította…”
Elmosolyodott, ahogy a sorokat olvasta, de aztán lapozott…
„Ma a szomszédban a Mary ottalvós teadélutánt tart. De én persze nem mehetek… megint. Olyan gonoszak a szüleim! Még a suliba se mehetek egyedül! Így hogy legyenek barátaim? És mindig mérgesek azért is, mikor a közös udvaron játszom. És anya kiabál velem…”
„Apa ma sírt. Mikor észrevette, hogy figyelem abbahagyta és elment itthonról, de én akkor is láttam. Megkérdeztem anyut, ő meg azt mondta, hogy fél és engem is meg az öcsémet is félt, ezért nem mehetünk sehova egyedül…”
Üres oldalak következtek, vagy olyanok, amiket összefirkáltak. A nő szíve összeszorult, ahogy egyre csak lapozott. Tudta, mi következik…
„Sok év telt el, mióta utoljára írtam a naplómba. Most is csak azért teszem, mert a pszichológus parancsba adta. Két éve történt: Nem jöttek értem az iskolába. Tizenhárom éves voltam és nem akartam leégetni magam, így egyedül indultam haza. Az ajtót nyitva találtam… És láttam. Őket… ott… ahogy csak fekszenek. Nem mozdultak, hiába kiabáltam, hiába ráztam őket. A világ elsötétült a szemem előtt…”
A nő elhajította a naplót és idegesen kezdett járkálnia szobában. Aztán megfordult és ismét kézbe vette a naplót, de mielőtt olvasni kezdett volna lapozott párat…
„A szanatóriumból egy árvaházba kerültem, ahol közel egy évet töltöttem el. Jó érzés volt nem infúzióra kötve lenni… De ez az utolsó napom itt. Nem sokkal múltam tizenhat és az Udvarba költöztettek. Metamorfnak születtem és a képességem aktivizálódni kezdett. Lásd: majdnem megettem az egyik fiút… Valószínűleg jobbnak látták, ha távozom. Iskolába továbbra is járhatok, de harcolni kell tanulnom. És… és… egy hatalmas területen tehetem azt, amit akarok.”
„Ma kiszöktünk a csajokkal… lám mégse volt elég nagy a terület… Nem ez volt az első eset, de… lebuktunk. Azta, hogy ordítottak, pedig már majdnem nagykorúak voltunk. Mondjuk, velem nem annyira… Igazándiból akkor fagyott beléjük a szó, mikor rákérdeztem, ugyan már miért nem mehetünk ki egyedül? Végül abban maradtak, hogy fiatalok vagyunk… és el is indultak. De egy férfi, még hozzátette: - És azért sem, mert te Shalimar túlzottan jóhiszemű és piszkosul makacs vagy! „
A nő ismét felnevetett… - Az első találkozás örömei…-
„Nem értem. Mármint ismerem a történelmet, de ahogy a tanárom mondta: A lényegét nem fogom fel. Nem jutnak el a tudatomig az okok… Na persze! Csak mert nem gyűlölök olyanokat, akik nem is bántottak… vagy ilyesmi. Azt mondják, nem kéne bíznom mindenkiben. Ennek ellenére, folyton visszacibálnak és leütik, aki a közelembe jön.
Nagykorú vagyok és két múlva egyetemre fogok járni. Oda is kísérgetni akarnak?”
„Az egyetemen zeneművészetet és diplomáciát kezdtem hallgatni. Meg reneszánsz művészetet… mondjuk azt csak Cassy kedvéért, hogy legyenek közös óráink. De… ha ő nincs is velem, a testőröm, Ben mindig… Irtó helyes… Néha, mikor nem akarok épp megszökni, szoktunk beszélgetni. Gyakran észre se veszem, hogy rohan az idő mellette. Mondjuk, az nem tetszik, hogy gyakran zargatják, sőt időnként el is kell mennie. De kárpótol azzal, hogy megnevettet… és nem veszekszik velem, mikor megszökök. Viszont órákig képes ecsetelni, hogy miért nem szabadna egyedül sétálgatnom… Azt hiszem, beleszerettem. Ahogy felragyog a szeme, mikor nevet, az erős karja, amivel tart, nehogy újra elrohanjak… Cassy viszont feszeng a közelében, de azt állítja, csak én látom így.”
A nő előrébb lapozott…
„Még két évem van az egyetemből, de kit érdekel. Szülinapom van! Bentől munkát kaptam ajándékéba. Ugyanis van egy bárja… Énekelhetek végre!
Vajon észrevette, hogy beleszerettem? Két év… két éve van mellettem minden nap… Vajon ő hogy érez irántam? Olyan nagy a korkülönbség köztünk… talán csupán egy taknyos kölyök vagyok számára. Legfeljebb egy húg…
Cassy gyakran hagy minket kettesben. És olyan furán viselkedik… mintha titkolna valamit.”
„Még életemben nem éreztem magam ilyen kínosan. Ma volt az első fellépésem, ami jól sikerült, de… Benhez megint érkezett valaki. Nem szoktam hallgatózni, de furdalt a kíváncsiság, ugyanis mint megtudtam a látogató a Lord jobbkeze volt… Ben jobbkeze.
Felsikoltottam, majd a hátsó ajtón kislisszoltam. Meg se álltam az Udvarig és ott a szobámig. Kulcsra zártam magam mögött az ajtót.
Nos igen. Ha azt a nyilvánvaló kérdést, hogy mi a francért őrködött felettem maga a Lord, el is felejtjük, még akkor is ott van a tény, hogy két éven át komplett idiótát csináltam magamból előtte.
Volna megoldás erre a problémára is: Kérhetek új testőrt. Méghozzá a LORDTÓL!!!
Inkább sétálni megyek.”
Izgatottan lapozott egyet a nő…
„ Esett. Mikor Ben rám talált már teljesen eláztam. Nem szólt, csak nézett. A sötétség ellenére is láttam a szemében, hogy tudja. Tudja, hogy rájöttem, ki ő. De nem csak ezt láttam. Talán aggodalom…
- Shal… gyere haza. – nyújtotta felém a kezét.”
„Beszéltem Cassyvel. Tudta, hogy Ben a Lord, ahogy rajtam kívül mindenki más is. Sírva kért bocsánatot és elmondta, megtiltották neki, hogy bármit is eláruljon nekem. Összezavarodtam.”
A nő tekintete felhőssé vált. Tudott ezekről, a dolgokról, de… így még sose mesélték neki.
„ A napok gyorsan peregtek. Bent nem láttam. Beletemetkeztem a tanulmányaimba, de nem hagyott nyugodni a dolog. Mint kiderült, őt sem. Egyik este meglátogatott a szobámban. Egy szót sem szólt, csak megcsókolt. Az érintése választ adott megannyi kérdésemre… Ahogy gyengéden cirógatott…”
A nő elpirult és idegesen lapozott tovább. Ezt talán mégse az ő szemének szánták.
„Csodás nap volt a piknikre… csak ketten. Ben és én. És a kérdés, amit valahol minden lány szeretne hallani. Megkérte a kezem és én igent mondtam. A mai naptól kezdve hivatalosan a metamorfok Ladyjévé váltam.”
A nő becsukta a naplót. A történet még nem ért véget… de a folytatás egy másik napra marad…
Születési idő: 2980. június 12. (22 éves)
Faj: metamorf
Rang: Lady
Képességek: Egy közel hét méteres lámia.(deréktól lefelé kígyótesttel rendelkezik, valamint felsőtestének nagyobb részét is (mellkasát, vállait, itt-ott a karjait is a hasát) pikkelyek borítják. Ezen kívül méregfogakkal rendelkezik, amiket emberi alakban is képes előhívni.
Család: Vőlegénye: Ben Jones, a metamorfok Lordja
Foglalkozás: Egyetemi hallgató, énekes.
Ingóságok: örökség: 50 000 $
Egészségi állapot: Egészséges
Kinézet: Kifejezetten apró termetű lány. Mozgása kecses, gyors. Arca szép, legtöbbször mosolygós. Szeme kék, és jobbára vidáman csillog. Vékony, de azért nőies testalkatú.
Személyiség: Kedves, barátkozó alkat. Gyakorlatilag a világegyetem minden lényét szereti. Bizalommal és odaadással fordul mindenki felé.
Szexualitás: Heteroszexuális
Előtörténet:
A nő belépett a szobába… Talán csak emlékezni, talán, hogy közel érezzem magához a nőt, aki valaha itt élt. Leült az ágy szélére, és ekkor valami koppant a padlón. Egy napló. A nő felvette és olvasni kezdett…
„Ma megkaptam a naplómat, amit kértem. Ugráltam, mert örültem. Anyu ugrált velem és nevettünk. A vacsi után apuval kimentünk és hóembert építettünk. És csináltunk angyalt a hóba. Olyan finom volt a vacsi… az öcsém meg gőgicsélt. Ezt a szót anya tanította…”
Elmosolyodott, ahogy a sorokat olvasta, de aztán lapozott…
„Ma a szomszédban a Mary ottalvós teadélutánt tart. De én persze nem mehetek… megint. Olyan gonoszak a szüleim! Még a suliba se mehetek egyedül! Így hogy legyenek barátaim? És mindig mérgesek azért is, mikor a közös udvaron játszom. És anya kiabál velem…”
„Apa ma sírt. Mikor észrevette, hogy figyelem abbahagyta és elment itthonról, de én akkor is láttam. Megkérdeztem anyut, ő meg azt mondta, hogy fél és engem is meg az öcsémet is félt, ezért nem mehetünk sehova egyedül…”
Üres oldalak következtek, vagy olyanok, amiket összefirkáltak. A nő szíve összeszorult, ahogy egyre csak lapozott. Tudta, mi következik…
„Sok év telt el, mióta utoljára írtam a naplómba. Most is csak azért teszem, mert a pszichológus parancsba adta. Két éve történt: Nem jöttek értem az iskolába. Tizenhárom éves voltam és nem akartam leégetni magam, így egyedül indultam haza. Az ajtót nyitva találtam… És láttam. Őket… ott… ahogy csak fekszenek. Nem mozdultak, hiába kiabáltam, hiába ráztam őket. A világ elsötétült a szemem előtt…”
A nő elhajította a naplót és idegesen kezdett járkálnia szobában. Aztán megfordult és ismét kézbe vette a naplót, de mielőtt olvasni kezdett volna lapozott párat…
„A szanatóriumból egy árvaházba kerültem, ahol közel egy évet töltöttem el. Jó érzés volt nem infúzióra kötve lenni… De ez az utolsó napom itt. Nem sokkal múltam tizenhat és az Udvarba költöztettek. Metamorfnak születtem és a képességem aktivizálódni kezdett. Lásd: majdnem megettem az egyik fiút… Valószínűleg jobbnak látták, ha távozom. Iskolába továbbra is járhatok, de harcolni kell tanulnom. És… és… egy hatalmas területen tehetem azt, amit akarok.”
„Ma kiszöktünk a csajokkal… lám mégse volt elég nagy a terület… Nem ez volt az első eset, de… lebuktunk. Azta, hogy ordítottak, pedig már majdnem nagykorúak voltunk. Mondjuk, velem nem annyira… Igazándiból akkor fagyott beléjük a szó, mikor rákérdeztem, ugyan már miért nem mehetünk ki egyedül? Végül abban maradtak, hogy fiatalok vagyunk… és el is indultak. De egy férfi, még hozzátette: - És azért sem, mert te Shalimar túlzottan jóhiszemű és piszkosul makacs vagy! „
A nő ismét felnevetett… - Az első találkozás örömei…-
„Nem értem. Mármint ismerem a történelmet, de ahogy a tanárom mondta: A lényegét nem fogom fel. Nem jutnak el a tudatomig az okok… Na persze! Csak mert nem gyűlölök olyanokat, akik nem is bántottak… vagy ilyesmi. Azt mondják, nem kéne bíznom mindenkiben. Ennek ellenére, folyton visszacibálnak és leütik, aki a közelembe jön.
Nagykorú vagyok és két múlva egyetemre fogok járni. Oda is kísérgetni akarnak?”
„Az egyetemen zeneművészetet és diplomáciát kezdtem hallgatni. Meg reneszánsz művészetet… mondjuk azt csak Cassy kedvéért, hogy legyenek közös óráink. De… ha ő nincs is velem, a testőröm, Ben mindig… Irtó helyes… Néha, mikor nem akarok épp megszökni, szoktunk beszélgetni. Gyakran észre se veszem, hogy rohan az idő mellette. Mondjuk, az nem tetszik, hogy gyakran zargatják, sőt időnként el is kell mennie. De kárpótol azzal, hogy megnevettet… és nem veszekszik velem, mikor megszökök. Viszont órákig képes ecsetelni, hogy miért nem szabadna egyedül sétálgatnom… Azt hiszem, beleszerettem. Ahogy felragyog a szeme, mikor nevet, az erős karja, amivel tart, nehogy újra elrohanjak… Cassy viszont feszeng a közelében, de azt állítja, csak én látom így.”
A nő előrébb lapozott…
„Még két évem van az egyetemből, de kit érdekel. Szülinapom van! Bentől munkát kaptam ajándékéba. Ugyanis van egy bárja… Énekelhetek végre!
Vajon észrevette, hogy beleszerettem? Két év… két éve van mellettem minden nap… Vajon ő hogy érez irántam? Olyan nagy a korkülönbség köztünk… talán csupán egy taknyos kölyök vagyok számára. Legfeljebb egy húg…
Cassy gyakran hagy minket kettesben. És olyan furán viselkedik… mintha titkolna valamit.”
„Még életemben nem éreztem magam ilyen kínosan. Ma volt az első fellépésem, ami jól sikerült, de… Benhez megint érkezett valaki. Nem szoktam hallgatózni, de furdalt a kíváncsiság, ugyanis mint megtudtam a látogató a Lord jobbkeze volt… Ben jobbkeze.
Felsikoltottam, majd a hátsó ajtón kislisszoltam. Meg se álltam az Udvarig és ott a szobámig. Kulcsra zártam magam mögött az ajtót.
Nos igen. Ha azt a nyilvánvaló kérdést, hogy mi a francért őrködött felettem maga a Lord, el is felejtjük, még akkor is ott van a tény, hogy két éven át komplett idiótát csináltam magamból előtte.
Volna megoldás erre a problémára is: Kérhetek új testőrt. Méghozzá a LORDTÓL!!!
Inkább sétálni megyek.”
Izgatottan lapozott egyet a nő…
„ Esett. Mikor Ben rám talált már teljesen eláztam. Nem szólt, csak nézett. A sötétség ellenére is láttam a szemében, hogy tudja. Tudja, hogy rájöttem, ki ő. De nem csak ezt láttam. Talán aggodalom…
- Shal… gyere haza. – nyújtotta felém a kezét.”
„Beszéltem Cassyvel. Tudta, hogy Ben a Lord, ahogy rajtam kívül mindenki más is. Sírva kért bocsánatot és elmondta, megtiltották neki, hogy bármit is eláruljon nekem. Összezavarodtam.”
A nő tekintete felhőssé vált. Tudott ezekről, a dolgokról, de… így még sose mesélték neki.
„ A napok gyorsan peregtek. Bent nem láttam. Beletemetkeztem a tanulmányaimba, de nem hagyott nyugodni a dolog. Mint kiderült, őt sem. Egyik este meglátogatott a szobámban. Egy szót sem szólt, csak megcsókolt. Az érintése választ adott megannyi kérdésemre… Ahogy gyengéden cirógatott…”
A nő elpirult és idegesen lapozott tovább. Ezt talán mégse az ő szemének szánták.
„Csodás nap volt a piknikre… csak ketten. Ben és én. És a kérdés, amit valahol minden lány szeretne hallani. Megkérte a kezem és én igent mondtam. A mai naptól kezdve hivatalosan a metamorfok Ladyjévé váltam.”
A nő becsukta a naplót. A történet még nem ért véget… de a folytatás egy másik napra marad…
A hozzászólást Shalimar összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Szept. 30, 2012 7:34 am-kor.
» Dühöngő
» Vezetőségszidó
» Társoldalak, baráti oldalak
» Ösvények
» Hunter Street
» Irodák
» Sikátorok
» Mólók