Dokk és hangár

Itt dokkolhatnak az űrhajók, és itt áll például Morgana Le Mort-ja is, amikor épp nincs használatban. Több tucat hajó befogadására is alkalmas, hatalmas terem.

- Müon zárd be mögöttem az ajtó, kapcsolj ki minden rendszert, aztán magadat is.
- Értettem.
Összehúztam magamon a kabátomat és kicsörtettem a gépből. Még a mögöttem záródó ajtón keresztül még hallottam, ahogy Müon dolgozik.
- Minden rendszer leállítása... Kész. Hanginterfész kikapcsol. - De csak az eleje kapta el a fülemet igazán.
Nagy hévvel indultam neki a hangárnak, és az ott dolgozó rakodó munkások közül aki ismert és rám nézett már tudta hogy jobb ha arrébb áll. Nem mintha némelyikkel ne lettem volna jóba, de ha nincs jó kedvem, akkor nincs jó kedvem.

Mikor odaértem az öcsémhez nem lett jobb hangulatom. Hiszen megtudtam valószínűleg miért kapott ezúttal az a szerencsétlen. És ezt nem tudta volna ám egyből mondani! De legalább annyi esze volt, hogy az egyik őrnek szólt.
Kis kérdezgetés után újból a hangárban találtam magam. Szétnézve a hajók között kicsit kieresztettem a gőzt, mert amúgy még idegesebb lettem volna, olyannyira hogy azt talán nem bírtam volna elviselni. A nyakamba akasztottam a láncra akasztott egyik áramkört amit a nagyapám készített. Amolyan kabalának szánta de ritkán hordtam. Persze nem egy félét csinált de mindegyiket ellátta egy amolyan ,,márkajelzéssel" ami viszonylag egész jól látható volt. Végül nem tehettem mást tovább indultam az egyéneket figyelve. Azt akit ismertem és tudtam hogy itt lakott eredetileg kihagytam egyenlőre. Aztán megálltam az első ismeretlen arcnál akire illett a leírás.
- Bocs a zavarásért, de ugye még véletlenül sem sietsz? - kérdeztem kissé összeszorított fogakkal.

Szeretek erre a mesterséges kis bolygóra jönni! Mindig akad valami tényleg keresett szállítmány, amin jó haszonnal tudok majd túladni a Marson vagy a holdon, de valószínűleg még a Földre is jut belőle.
Bár a fickó, akivel az üzletet a kikötői kocsmában nyélbe ütöttem nem volt bizalom gerjesztő és nem is ismertem, de hát ebben a szakmában ez a legkevesebb. Az apró alkatrészekkel teli pár láda az utolsót eltekintve már a titkos rekeszekben pihent és épp az utolsót raktam volna be, mikor egy sötét hajú nő megállított és méghozzá elég érdekes szöveggel.
- Hát így sem csíptek még fel soha! Ez a szöveg viszi eddig a pálmát édes. - vigyorgok rá miközben tetőtől talpig végig mérem. - De peched van kislány, mert sajnos tényleg sietek, de ha legközelebb erre járok ígérem pótoljuk a dolgot.
Azzal lehajolok az utolsó ládáért.

Le nem vettem róla a szemem. Talán nagy hiba volt. Hiszen azt felfogtam hogy valami hatalmas hajója van, ha már tényleg az övé ami mellett ácsorog, de jelenleg épp csak egy nagy fekete foltot láttam belőle a szemem sarkából.
- Ahha... kíváncsi lennék kivel beszélgetnél szívesebben, velem vagy az őrökkel, akik amúgy is itt lesznek mindjárt? - mondtam ragadozó vigyorral.
A ládára néztem amit éppen felemelt. Nem tett rá semmi jelet, hogy észre vette volna a nyakamban lévő láncot, szóval lehet hogy nem az akit én keresek... De viszont az is lehet, hogy egyszerűen csak ügyes.
- Tudod néhány napja elloptak pár dolgot... nagyjából tőlem, kíváncsi lennék tudsz-e róla valamit. Vagy a pasasról aki betörte az öcsém orrát miatta...
Páran már néztek minket a hangárban akinek annyira nem volt sietős, mint az előttem álló pasasnak. Talán volt már akit tudta mire számíthat, én meg csak örültem neki. Talán valamennyire hozzájárul az időhúzáshoz. Mert ugye valakinek aki ennyire siet, minden másodperc fontos lehet.

Szavaira csak döbbenten néztem rá és végre felfogtam, hogy nem egy ajánlatot akart épp tenni, nekem, vagy legalábbis nem olyat, amire én gondoltam. Viszont most már megakadt a szeme a nyakában lévő láncon, de igyekeztem rögtön el is kapni onnan, nehogy feltűnő legyen.
- Őrök? – tettem pár lépést a hajóm felé a ládával a kezemben. – Miért jönnének ide az őrök? – kérdeztem tőle ártatlan tekintettel, amit már nagyon jól kifejlesztettem az évek folyamán.
Aztán, ahogy elkezdte mondani, hogy tőle lopták el a ládában lévő kütyüket és, hogy az ő öccse volt ezek szerint, akit kicsit megdorgáltam, mert a szállítmányom körül sertepertélt, akkor már sejtettem, hogy ez nem lesz valami békés távozás, bár ha az őröket valahogy ki lehetne ebből iktatni, az nagyon jó lenne. Nem szerettem volna, ha soha többet nem tudok idejönni és a hajóm eléggé feltűnő, hogy megjegyezzenek.
Azt is láttam, hogy már többen is felénk tekintgetnek és mivel a lány ismerősnek tűnt itt, nem biztos, hogy nekem segítettek volna, ha valami afférra került volna a sor.
- Nem tudom miről beszélsz. – rázom meg a fejem. – Én nem loptam el semmit tőled, vagy van valami bizonyítékod? Mert, ha nincs akkor hess az utamból. – kerültem meg és mentem tovább.

Hpmh.. úgy látszik mégis megakadt a szeme rajta, de még mindig volt rá esély, hogy nem ő az. Nagyon rühelltem volna, ha csak egy akadékoskodó makacs alak... nagyjából úgy mint én, és közben az igazi tettes, meg közben már el is húzta a csíkot.
- Á-áá - léptem oldalra egyet ismét elékúszva ezzel. - Rossz válasz. Ha nem lenne mit rejtegetned nem ezt mondtad volna - sóhajtottam színésziesen.
- Mellesleg annyira sietsz be azzal a ládával még valaki azt hinné, hogy abban van amit keresek... - és ha nem az sem számít semmit, lehet már rég felvitte a hajójára.
Nem tudom én képzeltem-e vagy tényleg mintha egyre csendesebb kezdett volna lenni a hangár. Leszámítva azt az egy ,,Adj neki Lyen!" kiáltást ami átúszott a levegőben. Legszívesebben visszaordítottam volna, hogy fogja be, de most nem hagyhattam hogy bármi is elterelje a figyelmemet. Közben pedig félig már azon mantráztam, hogy hol vannak már a drága rendfenntartószerv urai és hölgyei, és komolyan ilyen tempó mellett miért is kapnak fizetést?

Hát, nem volt szerencsém! Ezt a csajt nem fogom egyszerűen lerázni, azt már láttam, nagyon elszántnak látszott és makacsnak, így mikor újból elém állt, kénytelen voltam megtorpanni, ha nem akartam átgyalogolni rajta, ami a közhangulatot nézve, nem lett volna szerencsés húzás.
- Miért, mit kellett volna mondanom, ha így letámadsz?
Azt mondják a legjobb védekezés a támadás, így ezzel próbálkozom.
- Ki vagy te, hogy itt kérdőre vonsz engem? Talán valami hatósági személy? Akkor lássam a plecsnidet, vagy valami igazolványt! – emelem meg a hangom, mert remélem a többiek is visszafogják magukat, ha a nőt megjuhászítom.
Közben azért abban is bízom, hogy az őrökkel való fenyegetőzése is csak blöff, mert különben tényleg én húzom a rövidebbet.
- De, nem vagyok én olyan udvariatlan tengeri medve, hogy összeakasszam a bajuszt egy ilyen csinoskával, mint te vagy. Gyere, meghívlak a hajómra egy italra és akkor belekukkantatsz a ládába is, hogy meggyőződj róla, nincs semmi igazad.
Örültem volna, ha eltűnünk szem elől, odabent meg sok minden történhet, ha már magunk vagyunk.

Az ajánlatára csak megforgattam a szemem. Pff... lehet hogy ezzel más nőt beszédít, de nem engem. Főleg nem most.
- Hát biztos valami mást... És hogy ki vagyok én? - vontam fel a szemöldökömet. - Az akinek vagy visszaadod amit keres és akkor mindketten viszonylag csendben távozunk, vagy kitapostatom a beledet a pandúrokkal, amíg meg nem találom amit keresek.
Ha tudtam volna hogy tényleg nála van a szajré még talán élveztem is volna ahogy izzad... még ha egyenlőre kívül nem is látszott rajta teljesen. Még.
Még hogy plecsni... nekem nem is kell hogy plecsnim legyen, itt elég ha rajtam kívül másnak van. Elég pár jó szó a megfelelő helyre... mint azt a mellékelt ábra is mutatja.
A hátam mögött viszont már nyílt a hangár ajtó, és reméltem hogy azok jönnek be rajta, akiket én várok. De megnézni egyenlőre még nem néztem meg. Még a végén elslisszol előlem.

Úgy látszik nem lehet eltántorítani, és volt egy olyan halvány sejtésem, hogy nem loptam be magam a szívébe azzal, hogy laposra vertem az öccsét, bár még erősen visszafogtam magam. Hiába, nem csípem, ha valaki a holmijaim között kotorászik, de az vesse rám az első meteoritot, aki igen.
- Húú, de kemények vagyunk! - húztam el a számat, mert valahogy nem csípem, ha egy nő ennyire harcias, ráadásul másnak a farkára, hiszen állandóan az őrökkel fenyegetőzik, ami .......ami valljuk be valós fenyegetés, mert kinyílik a hangár ajtaja és még ugyan nem látom, hogy ki vagy kik jönnek be rajta, de remélem, hogy nem azok, akikre az elbizakodott mosolyból ítélve a nő gondol.
- Rátámadni egy szegény, ártatlan hajósra, nem szép dolog. - tettem le a ládát és elhatároztam, hogy elkapom a csajt és leszívom az erejét, ha jönnek az őrök, így ha elájult, akkor még mindig azt mondhatom, hogy rosszul lett és még mindig megléphetek.......talán.
- Kár, hogy ennyire makacs. - vigyorogtam a szemébe és közelebb léptem.

Elfintorodtam. Mit mondhattam volna erre. Talán nem is akartam mondani semmit. Hiszen legalább egy kemény jobb horoggal még így is tartoztam neki legalább Alex miatt.
- Hát még egy karbantartóra... de ezek szerint kettőre szeretnéd emelni a bántalmazottak számát? Nem szép dolog, és amúgy sem adom magam könnyen.
Ahogy közelebb lépett, én egyből léptem egyet hátra, sőt kettőt is. Legszívesebben a képébe tartottam volna a pisztolyom, de azzal lehet elszúrtam volna mindent. Viszont ha tényleg meg akar támadni, akkor még éppen hogy ezzel szúrtam el. És amúgy is, úgy fejen durrantottam volna vele.
Hátul pedig mintha tényleg mozgolódást hallottam volna.
- Én csak az alkatrészeket akarom, és megpróbálom utána elcsendesíteni a dolgokat. Vagy talán végig akarsz gyalogolni rajtam, a pandúrokon, kirobbantani a hangár falát és úgy elmenekülni? - néztem úgy rá, hogy szinte egyértelmű volt, ha tényleg ilyesmire készülne, akkor egyértelműen hülyének tartom.

-Nem! - ingattam meg a fejem még mindig mosolyogva. - Ez eszembe sem jutott, viszont tudok valami jobbat. És még mindig fenntartom, hogy beszéljük meg odabenn, talán egyezségre jutunk.
A mozgolódásból egyértelmű, hogy több ember közeledik és én nekem nincs kedvem megvárni, hogy letartóztassanak és ráadásul még lopással is megvásdljanak, amit nem én követtem el. Én csak kötöttem egy tisztességes üzletet és meg akarom tartani a profitomat.
Hiába lépett hátra, ez a távolság számomra nem volt áthidalhatatlan, így egy gyors lépés és már kaptam is a karja felé.
Ha sikerült elkapni, akkor azonnal szívni kezdtem az életerejét, amitől ő gyors ütemben gyengébb én meg sokkal tettre készebb lettem.
Természetesen nem akartam megölni, eszemben sem volt, csak azt akartam, hogy veszítse el az eszméletét, vagy eléggé kábuljon el ahhoz, hogy ne okozzon zűrt és bevihessem a hajómra, hogy ott esetleg később megbeszéljük a dolgot. Talán meg tudunk egyezni.

- Pff... megbeszélhetjük, de nem... - odabent; akartam mondani. Eddig is ezt akartam elérni, hogy vissza adja nagyapám cuccait, és nem vertem volna annyira nagydobra az elkövetkezendőekben.
Annyit vettem észre hogy megindul. ÉS afelől nem volt kétség, hogy felém. Az az általános reakció, ha nem tudom mire számíthassak, hogy pajzsot hozok létre magam előtt az egyik kezemen, és azzal próbálom hárítani bármi is legyen ami engem céloz. Most is ezzel próbálkoztam. Berögzült mozdulatok sorozata volt ez; pajzs felvonása, hárítás, hátra lökés, és egy nagy pofon a jobbal általában.
Nos a szándék megvolt most is, talán azzal fejeztem volna be, hogy állon durrantom a pisztolyommal, amit már így is annyira szerettem volna. De hogy mi ment végebe ebből... Általában minden ellenfél gyors, de nem ennyire. Lehet tényleg nem kellett volna az előbb azzal foglalkoznom az előbb, hogy könnyebb kimagyaráznom, ha nem tartok stukker a képébe, hanem az ösztöneimre hallgatni.

Tudtam, hogy nincs túl sok időm, és azt is, hogy egy ember reflexei nem vetekedhetnek az én gyorsaságommal, de elszámoltam magam, hiszen, mint kiderült nem volt tiszta ember.
Már-már majdnem megragadtam a kezét, mikor valami arrébb taszította a kezemet, amitől ép, hogy nem vesztettem el az egyensúlyomat, majd egy tekintélyes pofont is kaptam még ráadásnak, de bármi is volt a szándéka ezek után, azt már nem vártam meg.
A pofont adó keze most védtelen volt, így, ha azt megtudtam ragadni, akkor már reményeim szerint nem menekülhetett és rohamosan veszített az energiájából.
Bár az, hogy miként tud majd ez ellen védekezni, az lutri volt részemről, hiszen már így is okozott meglepetést.
Az őrök meg már közel jártak. Ha most sem járok sikerrel, akkor valószínűleg nagy-nagy magyarázkodásra kerülhet sor.

Nos a stratégiám nem volt tökéletes, főleg hogy aki már ilyenkor gondolkozik azon, hogy mit csinál, általában értékes pillanatokat veszít, ami végül ahhoz vezet hogy ő kapja a nagyobbakat.
Megpróbáltam kirántani először a kezem, de nem hogy nem jött össze, valami azt éreztette velem, hogy nagyon nagy baj van. Megpróbáltam a hirtelen fogságba esett kezem köré újból a pajzsomat, de ha sikerült is így is úgy is legnagyobb valószínűséggel a padlón végeztem. Egy pillanatra elsötétült a kép előttem, aztán minden belassult körülöttem. Valószínűleg viszont én voltam az aki lassú volt. Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, és valószínűleg ezzel értékes másodperceket veszítettem.
Mintha zúgolódást hallottam volna magam körül, mikor már eszembe jutott hogy a hangárban voltam. De lehet hogy csak a fejem zúgott. Mindenesetre megpróbáltam magam összeszedni és a saját lábamra állni.

Most már nem menekülhetett, hiszen éreztem a belém áramló kellemesen bizsergető melegséget áramlani. Ahogy kezdtem feltöltődni, úgy vesztette erejéből a vehemens nő, akin még utoljára éreztem, hogy megpróbál ellenállni, és már azt is tudtam, hogy egy telepatával van dolgom, de ez már most nem számított.
Nem akartam túlságosan sokat kiszívni belőle, csak annyit, hogy ne tudjon rám mutogatni, a már hozzánk érő négy őr és néhány kíváncsiskodó előtt, akik aggódva nézték a földre zuhanó nőt.
- Óóóó! – adtam én is a meglepődöttet. – Mi történhetett? Biztos a stressz megviselte szerencsétlent, hiszen úgy láttam nagyon aggódott az öccséért. – hajoltam le hozzá, ha a biztonságiak nem állták az utamat. – De a hajómon van kiváló elsősegély felszerelés és szívesen segítek rajta, ha megengedik. – ajánlottam fel, a lehető legártatlanabbul és nagyon-nagyon segítőkészen.
Sietnem kellett, hogy ha el akartam tüntetni mielőtt beszélni tudna, hiszen már mozgolódni kezdett, de még elég tompa volt,ha jó látta, így volt esélyem, hogy még nem tud árulkodni.
Ha senki nem állt az utamba, akkor felkaptam a lányt a vállamra és a hajóba indultam vele és ha kellett még szívtam belőle életerőt, hogy nyugton maradjon.

Volt hogy újból és újból bizonytalanná vált a kép. És mikor épp kitisztult volna valamennyire végre mintha valaki mintha szándékosan visszanyomott volna a sötétségbe. Akárcsak a vízbe nyomott volna, hogy megfulladjak. A valóságban pedig tényleg így volt. Akkor szánt szándékkal vettek el ismét az erőmből.
Tehetetlen voltam, és ezt még valamennyire sikerült is felfognom. És amennyire képes voltam rá, még jobban dühös voltam ezért.
- Nee... - nyöszörögtem, vagy csak próbáltam mikor mintha megmozdult volna velem a föld.
Valaki utánam kiáltott a nevemen, és megpróbálta magát átverekedni a tömegen. Valószínűleg hiába. Én pedig ebből alig fogtam fel valamit, sem abból, hogy nagyon késve de megérkezett a lovasság is, de addigra talán már bezáródhatott az ajtó mögöttünk.
Ha egyszer felébredek, valószínűleg egyetlen vágyam csak az lesz, hogy ki zsigereljem az illetőt, aki ezt tette velem. Ha felébredek... és hogy a második miben valósul meg... reménykedni csak szabad.

A lány súlya nem okozott gondot és az őrök sem gyanakodtak semmire, hála a határozott fellépésnek és a tökéletes színészi teljesítménynek.
Bár a dobozt egyelőre kint kellett hagynom, de azért még visszamehetek, ha már biztonságban tudom magam. Épp mielőtt még beléptem volna a zsilipbe, egy kiáltás hallatszódott a hátam mögött, valaki Lyen-t kiáltott, és csak sejtésem volt, hogy a nő neve lehet ez, de eszem ágában sem volt megállni, de azért a tibláboló őröknek még visszaszóltam.
- Nem lesz semmi baj, adok neki egy kis vizet, meg energia kapszulát és már jön is vissza épen, egészségesen.
A hajó belsejébe érve ismerős hang fogadott.
- Üdv a fedélzeten Mathias parrrrancsnok!
- Szép napot neked is Lóri! Remélem vigyáztál az öreg teknőre?
- Lórrrri vigyázott! - recsegte a papagáj, mely a mennyezetről lelógó rúdon üldögélt.
- Vendégünk van Lóri, most maradj csendben. - intettem le a locsifecsi madarat.
A nőt az egyik székbe ültettem, majd elvettem tőle a fegyverét és a másik fotelba ülve türelmesen várni kezdtem, míg lassan magához tér.
Ha megtörtént megszólítom.
- Csak semmi heves mozdulat szépségem, mert akkor megint ájuldozhat egy keveset, de ha nyugton marad, akkor megbeszélhetjük a dolgot kíváncsi tekintetektől és őröktől mentesen.

Akár még otthon is érezhettem volna magam abban a székben, ha nem lett volna teljesen más érzés benne ülni, és mintha még a hajó szaga is más lett volna. És ahogy kinyitottam a szemem, az összkomfort érzésem is kezdett úgy romlani. Valószínűleg ha normális körülmények között keveredek ide, még érdekelt is volna a hajó maga.
Az első mozdulattal a fegyverem után kaptam, ami nem volt a helyén.
A pasasra néztem és összeszorultak a fogaim.
- Nem értem, mitől lehet így magának bárhogy is jobb - mondtam gunyorosan. - Én hajlandó lettem volna megbeszélni odakint is csendesebben. Vagy éppenséggel máshol, csak nem itt.
- A tény állás viszont egyszerű, nem tudom mit nem lehet érteni ezen. Magánál van egy rakat áru, ami eredetileg a családom tulajdona, bántalmazta az öcsémet, mellesleg nekem is nekem ugrott. Nem beszélve arról, hogy most itt vagyok... akaratom ellenére. Gondolom épp most vonták be a felszállási engedélyét... - túrtam hátra a hajamat, mintha semmitől kéne tartanom. Pedig valójában igen is nyomot hagytak bennem azért az események.
- Megkérném a Lapuló Árnyék tulajdonosát, hogy jelentkezzen be, majd nyissa ki jármú ajtaját... Lapuló Árnyék kérem válaszoljon.
Felvont szemöldökkel a férfira néztem. Mellesleg próbáltam azzal a kósza gondolattal nem foglalkozni, hogy lehet nem véletlenül hívják a hajót Lapuló Árnyéknak, és valószínűleg egy Árnyék típusú hajóról van szó. Nem beszélve arról, hogy szinte minden jel arra mutat hogy éppen egy morával ücsörgök itt szépen.

Láttam, ahogy kezd magához térni és azt is, hogy a rádióm veszettül villog és néha beleszólnak, hogy jelentkezzem be, de most fontosabb dolgom volt és tudtam, hogy egy darabig még nem robbantják rám az ajtót.
Megmosolyogtam, ahogy első mozdulata a pisztolyát kereste, ami most mellettem, a műszerfalon pihent. Ebből láttam, hogy tapasztalt és, hogy pilóta, az már akkor látszott, mikor szakértő szemmel pillantott körül.
Gondoltam, hogy nem fog kedvelni ezek urán, ami rá is volt írva az arcára.
- Persze, hajlandó lett volna és aztán rám uszítja az őrséget. – ingattam meg hitetlenül a fejem. – Jobb így, hogy kettesben vagyunk és tisztázhatjuk a dolgokat, mint pilóta a pilótával. – néztem a szemébe kérdőn, hogy nyugton marad-e addig, míg beszélünk, de úgy láttam nagyon bízott a biztonságiakban, így valószínűleg nem fog próbálkozni semmi trükkel.
- Rendben, akkor kezdem. Az árut én tisztességes üzlet során megvettem egy itteni kereskedőtől és nem is keveset fizettem érte. Azt hiszem így jogos igényem van rá. Nem tudtam, hogy lopott az áru. Általában nem szeretek olyannal foglalkozni, mert túl macerás, mint az ábra is mutatja. – húzom el a szám. – Az öccsét meg távol kéne tartani attól, hogy más holmijában turkáljon, mert ha nem én kapom rajta, rosszabbul is járhatott volna, akkor talán meg sem találja.
A rádión dühösen csaptam le a gombot.
- Itt vagyok, de problémáim vannak a nyitószerkezettel, kis türelmet és nyitom. – kapcsoltam ki újból, hogy ne zavarjon.
- Szóval mi a javaslata, hogy tudnánk rendezni az ügyet, hogy mindenki jól jöjjön ki belőle. Azért a mihez tartás végett, gondolom rájött, hogy mora vagyok és tudnék még hasznosítani egy kis életerőt, így ne higgye, hogy könnyen adom magam. Az őrök nem ijesztenek meg és felszállási engedély sem kell, ha el akarok tényleg menni, bár nem szívesen mondanék le erről a kis bolygóról. – dőlök hátra, hogy gondolkodni tudjon.

Megráztam a fejem.
- Mért tettem volna? Ha megkapom amit akarok. Talán még segítettem is volna elsimítani ezt az egy ügyet, de ezt legalább már háromszor mondtam - fintorodtam el.
Keserűen és gunyorosan elnevettem magam.
- Az kizárt dolog hogy tisztességesen vetted, de még így is hivatkozhatsz arra hogy átvertek. Igazából leszarom. Azt meg hogy jó sokat fizettél érte elhiszem, mert jó minőségű cucc.
- A dolog egyszerű, te visszaadod ami az enyém,az őrök elkapják a tolvajt akitől vetted, és visszakapod a pénzed. És talán még egy kis tanulságul is szolgálhat, hogy nézd meg kitől mit veszel - minden erőmet össze kellett szedjem, hogy ne vigyorogjak. Egy részt mert valami azt súgta, hogy pontosan tudta a pasas milyen üzletet vállalt amikor megkötötte, de jelenleg nem érdekelt, hogy valószínűleg az ő moráljában változás nem fog beállni. - Az öcsémet meg hagyja békén - mélyült a hangom baljóslatúbbra. Nem tudom mit tehettem volna még hogy megkeserítsem a napját, de biztos voltam benne ha úgy hozza a dolog, valamit csak tehetek még érte. - Véletlenül botlott bele, és felismerte, hogy magánál nem kéne ott legyen a cucc... szóval ne szédítsen.
És most jött el az a pillanat amikor szinte eszelősen kezdtem el nevetni, de azért senki ne gondolja, hogy azon az esztelen csitri módon.
- Szóval.. még egy gyilkosságot is akar rakni a bűnlajstroma végére? És még ezek után még mindig azt gondolja, hogy csak úgy megúszhatja? Tudja maga hol van? És az biztos, hogy ide akkor többet nem hogy be nem teszi a lábát, de még ha csak erre jár porrá lövik a hajóját, ha meglátják.
Kezdtem feladni azt a reményt hogy bármit is felfogjon abból amit újra és újra elmondok neki, vagy ha fel is fogja egyáltalán akarjon vele foglalkozni.
Ami meg engem illet... tudtam mennyi esélyem van ellene, ha megint harcra kerülne a sor. Nem, nem akartam meghalni... de ha megöl akkor nem csak egy utolsó gyilkos, ahogy az összes, hanem még idióta is.

Be kellet látnom, hogy ezzel a nővel nem fogok dűlőre jutni! Túl személyes volt számára az ügy és túlságosan nem kedvelte a fajtámat, ahhoz, hogy kedvezően tudjak megegyezni vele.
A fenyegetésem bár igaz volt minden szava, még is csak blöff volt, hiszen nem akartam bántani és ezt a helyet is sajnáltam volna szétlőni.
Elgondolkozva és komoran néztem rá ezek után, bár sértett az az eszelősnek tűnő kacagás, de valahol igaza volt.
- Az öccsével semmi dolgom ezután. – rázom meg a fejem. – De akkor kössünk egy üzletet. – hajolok újból előre. – Legyen úgy, ahogy mondja! Visszaadom a cuccát, lebuktatom a tolvajt, aki ebbe a szarba kevert, hisz ez nem fog nehezemre esni, remélhetőleg még a pénzem is visszakapom, de….- nézek rá nagyon-nagyon komolyan, - de mosson ki a biztonságiak előtt.
- Akkor simán elválhatnak az útjaink és mindenki boldog lesz. – tolom vissza elé a fegyverét, de még rajta tartom a kezem, várom mit fog válaszolni.

Összeszorultak a fogaim, és talán a szemöldökeimet is összehúzhattam kissé. Ennyire már nem tudtam magamon uralkodni. Nagyon nem tetszett, hogy egy morát kell kihúznom a szarból. De ha nem jutunk idáig... ami szintén az ő hibája, akkor kérdés nélkül megtettem volna, és valószínűleg csak később esett volna le. A másik pedig hogy így megkapom amit akarok, és még élve is kerülök ki az egészből.
Megembereltem magam és a fegyveremre tettem a kezem, csak azután szólaltam meg.
- Megteszem, de az összeset akarom, nem csak azt az egy ládát amit kint felejtett.
Majd elvettem a fegyveremet és magabiztosan a helyére tettem, már ha engedte.
Az viszont biztos, egy valami én is tanultam ma. Még pedig, hogy ne szarakodjak pofozkodással morákkal. Le kell vágni valamijüket azt jól van. És az is hétszentség, hogy legközelebb egy pillantást vetek a hajójára annak akivel gondom van.
Közben beleszóltak ismét a rádióba, egy újabb felszólítással, meg valami olyasmit emlegettek, hogy utolsó felszólítás.

Szinte láttam, ahogy azon jár az agya, hogy miként tudna kitolni most egy morával, és csak remélni tudtam, hogy van annyi esze és életösztöne, hogy inkább elfogadja a javaslatomat, mint hogy kicsinyes bosszút álljon.
Végül azért megkönnyebbülve hallottam, hogy az előbbi győzött és megköthetjük az alkut, ami rám nézve eléggé kockázatos, hiszen, ha meggondolja magát, szinte tehetetlen leszek.
Így hát bízva a becsületességében, elveszem a kezem a pisztolyról és hagyom, hogy elvegye azt, és megtegyük az első lépést a bizalom felé.
- Rendben. – vigyorodom el, hogy mennyire élelmes és figyelmes. – Megkapja azokat is, nem akarom átverni.
Bár, ha nem tudja pontosan hány ládácska volt, akkor én nem fogom rá felhívni a figyelmét, az biztos.
Közben ismét felsípol a rádió, követelődzőbben, mint valaha és már sejtem, hogy nem sok időm lehet.
- Oké, oké, pajtikák nyitom már, mi ez a nagy idegesség. – morgok bele, majd az ajtót is kinyitom egy gombnyomással, számítva rá, hogy azonnal lerohannak az őrök, így időben felteszem a kezem, mielőtt még kapok párat tőlük a várakoztatásért.
- Mi a baj egyébként? Mi ez a felhajtás? – adom az ártatlan és remélem a nő tartja a szavát.

Ahogy beleszólt a rádióba lassan felálltam, kissé megnyugodva, és remélve, hogy ha véletlenül hátat fordítok neki lesz annyi esze, hogy nem ugrik nekem kiszívva belőlem a maradék összes életet.
- Azt hiszem az urak és hölgyek pontosan tudják mi a felhajtás - mentem közelebb. - Kicsit összeszólalkoztunk az előbb... de kiderült, hogy egy kis félreértésről van szó - mentem még közelebb a biztonság kedvéért félig én is feltartva a kezemet. Valaki még annak vehette volna hogy szabadkozom, és amellé gesztikulálok ennyire. - De hisz ismertek - mosolyodtam el kicsit bocsánatkérően az őrök felé.
- Maga Lyen Cross? - lépett előrébb az egyik túlbuzgóbb ipse.
- Igen. Teljes életnagyságban.
- Kérem forduljon meg és tegye hátra a kezét... - folytatta. Nem tudom talán új lehetett, hiszen a másik elé tette a kezét. Lehet ez valami szabályos eljárás lett volna, hogy mind két verekedő felet bevitték, láttam már ilyet.
- Lyen, számíthatunk az együtt működésedre, anélkül, hogy megbilincselnénk, ugye?
- Persze!
- Jó... - mintha kicsit megkönnyebbült volna. Talán a kevesebb papírmunka miatt. - Maga - fordult a mora felé -, forduljon meg, és tegye hátra a kezét.
- Hidd el, szeretik ha nem akadékoskodsz... - pillantottam hátra a férfira, remélve, hogy teszi amit mondanak. Majd az első adandó alkalommal odasúgtam neki. - Visszaadod a cuccaim, az összeset, hidd el tudom mennyi hiányzik. Együtt működsz, ők elkapják a tolvajt. Én meg akkor nem emeltetek vádat ellened, és pár óra alatt már kint is leszel. Mindenki boldog... - mondtam ezt abban a tudatban, hogy engem is bizony ki fognak hallgatni, és nem csak az ő napját színesíti majd ez az egész. Engem lehet kicsit előbb kiengednek...

Azért ilyenkor örültem a tisztára sikált előéletemnek, amit az azonosító kártyám tanúsít. Az igaz, hogy príma kis hamisítvány, de eddig minden rendszert sikerült vele átverni.
A nő úgy látszik tartja a szavát és igyekszik elbagatelizálni az ügyünket, de a fiúk már túl fel voltak spanolva ahhoz, hogy csak úgy simán lenyeljék a békát.
Már-már azt hittem a csajt is bekasztlizzák mellém, de úgy látszik tényleg elég ismert egyéniség volt itt, mert ő végül megúszta a karperecet, amit én már nem. Nem ellenkeztem, hiszen egyrészt sokan voltak, másrészt, ha hinni lehet a nőnek és eddig nem lehetett rá panasz, akkor tényleg kint leszek egy-két óra múlva, amit akár fél lábon is kibírok, bár nem tudom milyenek itt a kihallgatási módszerek. Azért remélem kicsit kultúráltabbak, mint a Marson. Nem a legfájdalmatlanabb dolog új fogat növeszteni, még egy morának sem.
Mikor már hátrabilincsel kézzel kísértek ki a hajómról, akkor már csak egy vigyorra futotta, ahogy a lány a tudtomra adta, hogy ne akarjam átverni.
- Okos kislány! – vetettem oda neki, mielőtt szétválasztottak minket és bevittek a kihallgató szobába.
Végül is nem volt vészes, mivel a nő kitartott a sztorija mellett, így engem sem bántottak, és én is igyekeztem aránylag udvariasan elmondani, amire kíváncsiak voltak.
Talán két óra múlva, némi seggberúgós jótanáccsal, de az utcán voltam.