Corinne Greed

Név:
Corinne Greed (Cori, Inne)

Születési idő:
2979. február 6. (23), New London

Faj:
Metamorf

Rang:
-

Képességek:
Egy madárpók alakját tudom felvenni. Körülbelül 1,5 méter magasra növök meg az átváltozás után. Lábaimon és a hátamon kék szőrszálak találhatóak, hogy minél jobban tudjam figyelmeztetni a környezetemet, hogy ha támadnak igen is védekezem. A csáprágóim enyhe kábító méreg van, nem halálos senkire nézve sem s csupán védekezéskor használom őket. Finom, selyem puhaságú hálót tudok szőni, ami kék színű, ezzel is jelezve az ott létemet. A vegyszerek ebben az alakban nem hatnak rám, viszont a víz iszonyatosan nagy hatással van rám, mivel a lábaimon és a testemen lévő szőr szállak felveszik a nedvességet. Pók alakban akár 50km/h sebességgel is képes vagyok szaladni, bár akkor már a nyelvem is kilóg a végén. Nem szoktam használni az alakomat gyakran, csak ha nagyon muszáj, valahogy nem vagyok képes elfogadni azt az oldalamat. A vőlegényem társaságában viszont elég gyakran ezt az alakomat használom, mivel ő is hasonló képen hozzám egy pók formáját tudja felvenni, csak éppenséggel egy fekete özvegyét és körülbelül 1, 79 méter nagyságra nő meg.
Én
Család:
-Apa: Joseph Greed (98) Jogász
-Anya: Stéphanie Greed (90) Fodrász
-Testvérek: Niholas Greed és Matthew Greed (50, ikrek) Geológus és Történész
-Vőlegény: Christian Sommerseth (32) Orvos

Foglalkozás:
Cukrász, New Londonban, egy igen híres cukrászdájában, hó naponta átlagosan olyan 2500$ keresek.

Ingóságok:
- Lakás: Egy kicsi, kertes ház, amit a vőlegényemmel fizetünk New London kellemes kis területén.
- Autó: Egy Volkswagen bogár, ami narancssárga színű, és egy igazi régiségnek számít, de imádom az ilyen öreg kocsikat.
- Megtakarított pénz: Közel 10.000$

Egészségi állapot:
Egészséges.

Kinézet:
Százötven centis testmagasság, kecses, izmos, ám nőies idomok jellemeznek. Aranyszőke hajam mindig körülöleli szív alakú arcomat. Szürkészöld szemem tökéletesen kiemeli sápadt bőrszínem. Mindig szantálfa illat kering körülöttem. Öltözetem mindig kifinomult, ám még is divatos, és sosem öltözöm túl elegánsan. Természetéből adódóan nagyon adok a külsőmre, de emiatt sose töltök sok időt a tükör előtt szöszmötölve. Vékony ajkaimat mindig halvány rózsaszínre rúzsozom. Nem szokásom kisminkelni magam, csak ha valami nagyon fontos ünnepségre készülök. Nem szeretem a műanyag dolgokat sem, így természetesen semmiféle plasztikai sebész, vagy egyéb alakformázó ember vagy folyadék nem nyúlt még a testemhez.

Személyiség:
Kedves, segítőkész, ám néha makacs és nagyon önfejű vagyok. Nem szeretem ha belém kötnek és azt végképp, hogy ha megmondják mit tegyek. Általában csöndes vagyok, de ha megszokott tömeg vesz körül felszabadultan mosolygok és társalgok bárkivel. Nem szoktam hagyni, ha kötekednek velem, általában visszaadom. Egyéni személyiségem megkülönböztet másoktól. Nem vagyok okoskodó típus, viszont néha nagyon dilis vagyok. Olyankor jön rám általában, ha valami vicces dolog történik körülöttem. Nem vagyok egy nyafogós fajta, sőt, kifejezetten fiús vagyok néha. Egy-egy megszólalásom, vagy grimaszom szinte teljesen megegyezik a bátyáiméval. A munkámra mindig nagy figyelmet fordítok, ronda dolgot sose adok ki a kezeim közül. A legfontosabb emberek az életemben a családom és a vőlegényem, na meg a barátnőm Grace. Ő értük bármikor bármit megtennék.

Szexualitás:
Biszexuális.

Előtörténet:
Nos, hol is kezdjem? Inkább a legelején. Csak hogy mindent értsetek...
Minden egy esős nyári napon kezdődött, valamikor júniusban. Joseph és Stéphanie sok mindent megértek együtt, és szerelmük mindent kibírt. Miután a nő megszülte ikreit, a két fiút, úgy döntött, hogy nem akar több gyereket és a férje nem is nagyon nyaggatta a dologgal. Boldogok voltak, hogy négyen ott vannak egymásnak. Aztán, azon a napon, csak ketten voltak otthon. A szerelem szikrája egy pillanatra se lohadt le közöttük a hosszú évek során. Így a délután folyamán hosszan és szenvedélyesen szeretkeztek egymással, és akkor még nem is tudták, hogy azon a délutánon alaposan megváltozik az életük. A nőt pár hét múlva rosszullétek kísérték reggelente, rosszul volt napközben, könnyen elfáradt a munkahelyén, és a reggeli hányás volt a hab a tortán. Akkor már gyanakodni kezdett, hogy talán teres, de úgy gondolta, hogy ezek a tünetek a fiainál nem voltak, így nem is foglalkozott vele. Aztán úgy döntött, hogy kivizsgáltatja magát, biztosan valami betegség lappang benne. A férjével együtt mentek el a rendelőbe, ahol mint mindig a régi orvosuk várta, Dr. Milton. Az őszes hajú doktor mint mindig hatalmas mosollyal fogadta a két embert. Stéphanie lassan összefoglalta, hogy mi is a baj, amiért eljött. A doktor csak mosolyogva bólogatott, aztán egy furcsa kérést intézett az egyik asszisztense felé. Pár perc múlva a nő egy gurítható ultrahang géppel tért vissza. Dr. Milton megkérte Stéphanie-t hogy feküdjön a vizsgáló asztalra. Joseph persze mindvégig vele volt és a kezét fogta. Aztán a doki nekilátott a hasára nyomta a kék, hideg zselét, majd a monitort kezdte figyelni. Nem telt bele egy fél perc sem, amikor diadalittasan elmosolyodott. Kifordítva a képernyőt megmutatta a házaspárnak, hogy miért is volt rosszul Stéphanie az elmúlt hetekben. Gyermeket várt. Igen, ahogy Stéphanie sejtette. A pár eleinte nem őrült a babának, hiszen ott voltak az ikrek és persze nem lett volna anyagilag gond egy újabb gyerek, de féltek, hogy már nem bírnék úgy az egészet végig csinálni, mint annak idején. Aztán, amikor mind a ketten megtudták, hogy Stéphanie méhében egy lány gyermek lapul, nem volt kérdéses, hogy megtartsák-e a gyermeket, vagy sem. Az a kilenc hónap iszonyatosan lassan telt. Alig bírták kivárni, hogy megszülessen az új jövevény. Mind a négyen, szorgosan alakították át a házat, hogy lányuk és húguk a legszebb rózsaszín szobába érhessen haza, virágok és különféle lányos képek közé. Aztán eljött a nagy nap is. Már kora reggel elkezdődtek Stéphanie összehúzódásai, így hamar el is mentek a kórházba. Dél körül aztán világra jött egy gyönyörű kislány, aki hangos sírással adta mindenki tudtára, hogy itt van és kész szembeszállni bárkivel..
A kislány pedig én voltam. Miután hazajöttem a kórházból a bátyáim és a szüleim is, minden pillanatban velem voltak, engem gondoztak, játszottak velem. Egyszóval mindent megkaptam, amit akartam.
Az évek teltek-múltak én pedig elértem azt a kort, amikor minden gyereknek el kell kezdenie iskolába járni. Mondanom se kell, hogy mennyire utáltam. Nem is magát az iskolát, hanem azt, hogy ki kell lépnem otthonról, a jól megszokott környezetből, hogy nincs velem anyu és apu és hogy a bátyáim sem fogják a kezemet és játszanak velem. Az első két évben minden reggel egy kínszenvedésnek tűnt, aztán megismertem a barátnőmet Grace-t. Grace és a szülei akkor költöztek oda, amikor mi a harmadikat kezdtük, és mivel még se neki se nekem nem volt barátnőm elhatároztuk, hogy akkor mi leszünk egymás barátnői. Így is lett. Onnantól kezdve elszakíthatatlanok voltunk egymástól. Az iskolát is kezdtem megszeretni, bár nem azért, mert jó volt a mindennapi ebéd, nem.. sokkal inkább azt szerettem, hogy Grace-el lehetek, hogy együtt hintázhatunk és befonhatom a haját. Igen, ezek voltak az első dolgok, amik tetszettek Grace-ben.
Aztán, ahogy egyre feljebb és feljebb léptünk az iskolában, egyre szorosabb lett a kettőnk között kialakult barátság.
Aztán, ahogy szépen lassan a pubertás korba értünk Grace nagyon hirtelen vált nővé. Túlságosan is. Persze én se maradtam le sokkal tőle, de Grace vitte a pálmát. A pasik a lábai előtt hevertek, de Grace-n kívül engem nem érdekelt nagyon senki. Senki kivéve a foci csapat kapitánya, de hát őt mindenki érdekelte, és ő maga is csak Grace-re tudott gondolni. Így aztán szépen lassan a kétfős csapatunk három főssé növekedett, még pedig nem mással, mint Josh MacCarrik-kel a focicsapat kapitányával. Eleinte nem örültem neki, sőt. Irritált amikor hozzáért Grace-hez, de igyekeztem elrejteni ezt az érzésemet. Aztán, amikor mind a ketten végzősök lettünk megismerkedtem Christian-al. Kilenc évvel volt nálam idősebb, de ő volt az egyetlen, aki mellett eltudtam vonatkoztatni Grace-től. Eleinte se Grace, se a bátyáim, sőt még anyáék se kedvelték. Aztán megtörtént a változás...
Este volt. Grace Josh-ra várt, én meg gondoltam megvárom, hogy ne keljen egyedül maradnia. Míg vártuk a fiút a mai napról beszéltünk, aztán Josh jelent meg egy lányt ölelve. Grace arcáról egy pillanat alatt lelohadt a mosoly. Én se bírtam megszólalni a látványtól. Aztán, amikor Josh meglátta, hogy mi ketten ott állunk tátott szájjal elengedte a lányt és egyből mentegetőzve jött oda hozzánk. Ám mielőtt odaérhetett volna Grace egy hirtelen mozdulattal elém állt, megsimogatta az arcomat, majd megcsókolt! Engem! Feltudjátok fogni hogy mekkora meglepetés és öröm volt ez számomra? Természetesen azonnal reagáltam a csókjára, kezemet a hajába mélyesztettem, míg a másikat a derekára csúsztattam és közelebb húztam magamhoz. Egy pár pillanatig voltunk csak így, aztán megéreztem valamit a kezemen, kicsit elhajoltam Grace-től és Josh kezét pillantottam meg a kezemen.
- Engedd el Grace-t, ő az enyém.- Kiabált rám, majd erősen elrántott barátnőm mellől és maga elé állított. Aztán felemelte a kezét és arcon vágott. Éreztem, hogy a gyűrűje, ami az ujján volt felsértette a számat, én pedig az ütés hatására a földre kerültem. Egy hangos sikolyt hallottam ezek után, és tisztán felismertem Grace hangját. Valami odabent a felszínre tört belőlem. Nem tudtam mit csinálok, csak azt tudtam, hogy meg kell óvnom a lányt. Egy szempillantás alatt egy hatalmas pókká változtam át, és egyenesen Josh felé mentem. Mivel háttal állt nekem nem láthatott, ezért egy jól irányzott harapással megharaptam a nyakát. A fiú még egy utolsó pillantást vetett rám, aztán becsukta a szemét és összeesett. Pár pillanat múlva, valahogy, valamilyen oknál fogva, megint emberré váltam és kikerekedett szemekkel néztem barátnőmre.
- Ez mi volt?- Kérdezte kétségbeesetten és hátrálni kezdett.
- Nem tudom, Grace, de ne félj tőlem. Nem foglak bántani.- Lépdeltem felé, aztán mint egy végszóra megjelent Christian, és aggodalmas léptekkel sietett oda hozzánk.
- Mi történt? Sikítást hallottam..- Kérdezte, amikor megpillantotta a földön Josh-t, aztán, amikor rám nézett az arcán egy pillanat alatt több érzelem is átsuhant: félelem, gyűlölet és harag. Egy lépéssel előttem termett és finoman a kezébe fogta az arcomat.
- Jól vagy Cori? A szád..- Nézett rám aggódó tekintettel, de most valahogy nem tudtam a számra figyelni.
- Christian.... Josh... nem tudom mit csináltam vele..- Kezdtem kétségbe esetten és a szemeimbe könnyek szöktek. Finoman magához húzott és vigasztaló szavakat duruzsolt a fülembe. Egy ideig csak álltunk összeölelkezve, aztán arra lettem figyelmes hogy Josh elkezd mozogni. Még sem öltem meg? A szemét..
- Chris...- Kezdtem bele, aztán, amikor láttam, hogy odalép mellé hátrálni kezdtem. Grace lefagyva figyelte, hogy mi történik, és ugyan olyan zavartnak és kétségbeesettnek tűnt, mint én voltam. Nem tudtam, hogy mi történt velem akkor...
- Szívem, mit csináltál vele? Mi történt itt, mielőtt ideértem?- Kérdezte Christian nyugodtan tőlem.
- Én.. megütött és egyszer csak átváltoztam egy pókká, aztán megharaptam. Nem akartam, fogalmam sincs, hogy mi ez az egész, nem értem..- Motyogtam és a kezembe temette az arcomat. Csendben álltam és hagytam, hogy a könnyeim potyogjanak, míg meg nem érezte egy meleg kezet a vállamon. Hirtelen felkaptam a fejemet és megláttam Grace-t, aki mellettem állt, és bátorítóan rám mosolygott.
- Nincs semmi baj Cori, ne aggódj.- Ölelt magához én pedig szorosan hozzábújtam. Csendben álltam, mindaddig, amíg meg nem láttam, hogy Christian felsegíti Josh-t, aki kicsit kábának tűnt. Zavartan nézett rám, majd a szemébe rémület szökött és kiabálva rohant el a másik irányba. Chris hangosan nevetni kezdett, aztán odalépett hozzám és homlokon csókolt.
- Corinne ne aggódj, nem bántottad, kutya baja, csak kicsit elájult. Nézd szívem, hazaviszlek, a táskám a kocsiban van, ellátom a sebed és otthon a szüleiddel mindent elmagyarázunk neked, Grace is velünk jön, hogy ő is értse a dolgokat, rendben?- Kérdezte és szorosan magához ölelt. Halkan hümmögtem, hogy rendben van, és rájuk bíztam magamat. Aztán este, miután hazaértem a szüleim, a bátyáim és Christian beavattak, hogy mi is történt velem. Eleinte nem akartam hinni a fülemnek, aztán, amikor megtudtam, lényegében nem tudtam ellene semmit tenni, így hagytam, hogy ez a dolog velem legyen. Persze azonnal feltettem az összes ilyenkor felteendő kérdést: Miért nem mondták el? Miért nem árulhatta el Christian és a többi. A válaszuk mindig ugyan az volt, szerették volna, ha már elég érett vagyok az egészhez, hogy ne kelljen a félelmet látniuk a szememben. Nos azt hiszem ezt nem nagyon tudták elkerülni....
Az évek tovább peregtek és azt a csókot mai napig nem tudtam kiverni a fejemből. Bár sok idő eltelt azóta. Grace férjhez ment és most várja az első kisfiúkat. Boldogan él New London belvárosában a férjével egy kis házban. Én pedig, az érettségi után elvégeztem egy cukrász tanfolyamot, így most cukrászként dolgozom egy igen híres kis cukrászdában. Egy kis házban lakom Christian-al, aki mára már a vőlegényem szerepét tölti be, és akibe még mai napig ugyan úgy bele vagyok esve, mint amikor megismertem. Azóta kiderült, hogy ő is metamorf, ahogy én és a családom, és hogy nem csupán egy fajba tartozunk, de még az átváltozott állatunk is nagyon hasonló: pók. Szóval ennyi lenne eddig a kis életem és nagyon, nagyon remélem, hogy még sok kaland vár rám, remélem ti is velem tartotok..

Elfogadlak. Jó játékot!