Orvosi szoba

Androidunknak...

A mai napom is el van cseszve...nem elég, hogy a munkából alig látok ki, még ma egy percre sem volt időm leülni, még azon is bosszankodhatok, hogy egy mondvacsinált indokkal be akarnak perelni. Hát kell ez nekem? Nem. De választásom az nincs. Kénytelen vagyok az ügyvédekre bízni magam.
Morgok, duzzogok magamnak, miközben megérdemelt pihenőidőmet töltöm. Farmer nadrágomat, fehér ingemet egy kék köpeny takarja, melynek zsebénél ott lóg a felirat, nevemmel együtt a beosztásom is. Mármint csak lógna, ha éppen nem hanyatt feküdnék azon az egy szem kanapén, ami a szobában van.
Kezeimet magam előtt összefűzve malmozok, mellettem gőzölög egy kis asztalon egy pohár kávé, de nincs kedvem most még ahhoz sem, hogy belekortyoljak.

Öntudatra ébredésem pillanatában még nem tudtam, ki és mi vagyok. Azóta megtudtam, hogy gép vagyok, az, amit az itt élő szénalapú szerves élőlények androidnak neveznek. Meglehetősen biztos voltam benne, hogy ezzel a szófordulattal éljek, hogy ez így igaz. A "meglehetősen biztos" alatt a 97%-os bizonyosságot értem. Majdnem minden jel erre utalt. Azonban én képes voltam bántani embereket. Nem váltott ki belőlem érzelmi reakciót (mindeddig semmivel sem találkoztam, ami érzelmi reakciót váltott volna ki belőlem), de akkor is képes voltam rá, hogy megtegyem. A gépek, vagy, hogy használjuk az uralkodó kultúra kifejezését, androidok erre nem képesek. Ez pedig, ha figyelembe vesszük, hogy én is az vagyok, olyan logikai hiba, amit a későbbi programmeghibásodások elkerülésének érdekében ki kell küszöbölni.
Ennek legegyszerűbb módja a rendszerdiagnosztika. Az androidok ezt önmagukon végzik, de az embereknek és egyéb szerves élőlényeknek ehhez egy különlegesen kiképzett egyedre, úgynevezett "orvosra" van szüksége. Megkértem egy járókelőt, hol találhatnék egy orvost. Ő azt felelte, hogy ha ilyen hülye vagyok, menjek inkább kórházba. Hangszínében dühöt és lenézést azonosítottam, de a tanácsa elfogadhatónak és követendőnek tűnt. Így kórházba mentem.
Itt álltam tehát, ennek a Szent Kristófnak elnevezett épületnek az előterében. Senki sem volt kíváncsi rám, ami nem töltött el meglepetéssel: a szervesek meglepően keveset érdeklődnek szerves társaik iránt.
Úgy véltem, azon a helyen, amit orvosi pihenőnek neveznek, nagy eséllyel találhatok olyan személyt, aki lefuttatja a rendszerdiagnosztikámat. Így ide léptem be. Egy rövid hajú, homo sapiens nőstényt láttam, aki az orvosokra jellemző ruházatot viselte. Cselekvését tekintve pihent (relaxált, lazított, elengedte magát, vagyis semmit sem tett annak érdekében, hogy visszanyerje az erejét).
- Jó napot - köszöntöttem úgy, ahogy más humanoidoktól hallottam - Segítségre van szükségem. Ön orvos? Le tud futtatni egy rendszerdiagnosztikát?

Szép lassan haladtam az úton, hogy eljussak az álmok mezejére, már-már szenderegtem, s azt hiszem álmodtam is, ami elég érdekes az elalvás fázisában. Hogy mit álmodtam? Hát hogy valaki rendszerdiagnosztikát emleget. Nekem! Aki még saját részre sem tartok andoridot, nem hogy velük foglalkozzak. Persze meg tudnám csinálni amit kér, de egyrészt nem akarom, másrészt nem is adott hozzá egy kórházban, ahol főként embereket, -meg olykor más lényeket, ha erre tévednek- gyógyítanak, szóval itt nincs mivel lefuttatni. De hát ez ugye csak egy álom, mit nekem ilyennel foglalkozni. Inkább felkelek, mielőtt teljesen elalszok, s amint felülök, s belekortyolok a már hideg kávéba némi undorral, csak akkor veszem észre, hogy bezony nem vagyok egyedül. Első pillanatban szemem tágra nyílik, kicsit ledöbbenve meredek a jövevényre, akit nem is ismerek, majd furán nézek körbe magamon, hogy vajon most ő szolt-e akkor az imént, vagy egyáltalán nincs e itt rajtam kívül még valaki, akit megszólíthatott volna. De nincs, szóval...kénytelen vagyok rádöbbenni, bizony itt most nekem valamit reagálnom kellene. Azzal a képpel még nem vagyok igazán tisztában, hogy most aki, vagy mai előttem áll, csak gép, így Eric mindjárt le is csap, az egyébként csinosnak mondható hölgyre.
- Rendszerdiagnosztikát említett kisasszony? Önnek arra lenne szüksége? Ezt nem mondhatja komolyan. Egy ilyen csinos lááány. De sajnos csalódnia kell bennem, hiszen én embereket gyógyítok, s önt is szívesen megvizsgálom, ha ezen múlik. Amit kér, ha értek hozzá sem tudom itt elvégezni...
Persze egyre inkább tudatosul bennem a tény, hogy csak egy géppel próbálok társalogni, s talán meg sem érti, nem érzi, hogy valami udvarlásfélét kap. De ugye bennem a remény hal meg utoljára, hátha csak egy pszichológiai esettel van dolgom, s a lány beképzeli magának, hogy ő egy android.

A légzés viszonylagos lassúsága, az alacsony pulzusszám azt mutatták, hogy a nőnemű ember az alvás nevezetű, pihentető fázisban van, vagy pedig hamarosan ott lesz. Én emlékeim szerint még sosem aludtam. Ez is egy olyan ok, ami miatt androidnak tarthatom magam.
A nőnemű humanoid kinyitotta a szemét, és olyasmit mondott, ami megakasztotta kissé a logikai áramköreimet. Az utcán hallottam egy szót, ami úgy hangzott, hogy homoszexuális. Az adatbázison átfuttatva, a szó lehetséges jelentéseit elemezve rájöttem,hogy ez olyan személyt jelent, aki a saját neméhez vonzódik szexuálisan. A nő hangját vizsgálva arra jutottam, hogy ő is ezek közé az egyedek közé tartozik. Ez engem nem zavart. Tapasztalatom szerint az emberi szexuális kapcsolat kimondatlan ígéretével (amit egyszerűen flörtnek vagy csábításnak neveznek) igen könnyű elérni bizonyos célokat. Azzal is tisztában voltam, hogy külső megjelenésem egyfajta vágyat ébreszt egyesekben. Arra még nem volt példa, hogy ez az egyed nőstény legyen, de nem igazán hittem, hogy túl nagy különbség lenne.
Arcizmaimat a vidámságot kifejező mosoly nevezetű kifejezésbe rendeztem. Szemeimbe kedvesnek szánt, enyhe csillogást keltettem.
- Rendszerdiagnosztikát mondtam volna? - kérdeztem - Természetesen vizsgálatra gondoltam. Ugye tud nekem segíteni?
Úgy tettem, mint aki szörnyen zavarban van és sebezhető. A hím egyedek ezt vonzónak találják. Most majd kiderül, hogy vajon a homoszexuális nőnemű példányok is így vannak-e vele. És a vizsgálatból ugyanakkora valószínűséggel derül ki, mi a valós tényállás.

Furán nézek rá, szemöldökömet kicsit összeráncolva. Mégpedig azért, mert engem is megzavar az, hogy hirtelen mintha teljesen emberi lenne. Vagyis nem hirtelen, hanem pár perc alatt talán, de úgy kezd viselkedni, beszélni, mint akinek még véletlenül sincs szüksége rendszerdiagnosztikára. Talán mégis ember?
Átvillan agyamon sok minden, s mivel nem ismerem a gépeket, lévén nem vagyok oda értük, nem is könnyű eldöntenem, hogy mivel is állok szemben. Hízelegni, bájologni kezd, mint aki nagyon segítségre szorul. Pedig látszatra az ég világon semmi baja nincs.
Én folytatom az eddigi sármos hangvételt, talán nőhöz képest mélyebb hangom ezt még alá is támasztja, s a férfiasabb viselkedésem is, ami persze ahogy neki is, a leszbi nőket imitálja.
- ...és milyen vizsgálatra lenne szüksége a kis asszonynak?
Közelebb lépek hozzá, félrebiccentem a fejemet, s kíváncsiságtól csillogó szemmel nézek rá, keresve az ő szemében az értelem, s főként inkább az érzelmek szikráját, mely az emberek szemében oly feltűnő. Hiába is akarja elhitetni velem, hogy ő is érző lény, sejtésem van már róla, hogy nem az, csak megjátssza. Pszichológiát is végeztem, vagy mi fene, így az embereket ismerem, persze meglepetések engem is érnek.
- Nem ez lenne egy vizsgálat menete, hiszen az adatait kellett volna előbb felvennie egy nővérnek, de ha már itt van, talán öltözzön le.
Azzal hirtelen mozdulattal hátat fordítok neki, teret engedve a ruhája levételéhez, gondolva itt a felső ruházatára.
- Elég természetesen a blúzt levetnie.
Mondom gyorsan visszafordulva felé.

Igyekeztem minél több adatot gyűjteni a nő viselkedéséről, hogy azokat kielemezve képet kaphassak róla. A következtetésem megerősítést nyert, legalábbis kilencvenkettő egész hat tized százalékig. Egy homoszexuális nővel van dolgom. Pár gyors gondolat (vagy pozitronikus inger, attól függően, vajon gép vagyok-e vagy ember) átfutott a fejemen ez ügyben. Amennyiben valóban homoszexuális, úgy a sejtésem, hogy könnyebben célt érhetek, helyes. Elég csak csábítóan viselkednem. Bár az emberi fiziológiáról vajmi keveset tudtam, az ilyen, egyneműek közti szexuális kapcsolatról pedig még annál is kevesebbet. Talán valódi szexuális kapcsolatot is kell létesítenem vele, hogy elérjem a célom. A kocsmai adatszerzéseimből már tudtam, hogy egyes emberek és androidok ezt pénzért is végzik, de kedvtelésből, élvezetszerzés céljából is előfordul. Akkor pedig bizonyára nem fájdalmas vagy megalázó.
- Azt hiszem, a legcélszerűbb egy átfogó vizsgálat volna - feleltem, továbbra az előbbi, doromboló hangvételben - Ami mindenre kiterjed.
Amikor a nő hátat fordított, arra gondoltam, hogy talán elveszítette irántam az érdeklődését, ezért nem akarja látni a ruhátlan testemet (a kocsmai adatgyűjtések során azt is megtudtam, hogy az emberi faj hímnemű, és, mint látható, egyes nőnemű egyedeit izgalomba hozza a női mell látványa). Aztán arra a következtetésre jutottam, hogy erre valószínűleg a vizsgálathoz van szükség. Megtettem, amit kért, bár a hozzáfűzése, hogy elég a ruházatom legfelső elemét eltávolítanom, értelmetlennek bizonyult: lévén, a testemet tökéletesre gyártotta egy másik gép (esetleg, ha mégis ember volnék, a természet), így nem hordtam azt a ruhadarabot, amit melltartónak neveztek.
- Elnézést - mondtam, arra jutva, hogy ilyen helyzetben a szabadkozás és az enyhe zavar, valamint arcpír imitálása a legkézenfekvőbb - Nem gondoltam, hogy le is kell vetkőznöm...