1. emelet

*A visszakérdésre kissé oldalra biccentet fejjel válaszoltam, miközben a másikat fürkésztem. Úgy tűnik haladunk, haladunk… még ha lassan is. Még pár hosszabb találkozó és Luke nem fog pirulgatni minden megjegyzésemre, csak minden harmadikra s egy idő után TALÁN el is marad. *
- Az attól függ Luke… *Többet nem bírtam mondani, bár a mosolyom elég beszédes lehetett, ha akár csak egy pillantást is vetett rá. Én nem láttam a fejébe, azonban Ő az enyémbe igen. Így neki kellett eldöntenie, hogy ez rossz lenne neki vagy nem. Na de ácsi… nem kéne zavarba hozni, így nem is kérdeztem meg reflexből, hogy ki-e akarja próbálni és blokkoltam is az ilyen irányú gondolataim azzal, hogy másra gondoltam. Először a nyulacskás verzióra, amit már valószínűleg nagyon unhat Luke, aztán már a szavai segítettek más irányba terelni a gondolataimat.*
- Ezzel nem tudsz zavarba hozni. Legfeljebb csak olyan gondolatok, emlékeket ébreszteni, amire igazából baromira nem vagy kíváncsi, és én sem szívesen emlékszem vissza olyankor, mikor a közelembe vagy. *Vontam meg a vállaim látszólag könnyedén. Nem zavart már, hogy a másik bele lát a fejembe, de ez még nem jelentette azt, hogy szívesen osztom meg a múltam, még ha csak halovány részletekről is beszélünk. Játék közben észre sem vettem, hogy engem néz. Bár a muntsráló tekintetekkel máskor sem foglalkoztam és engem amúgy is jobban lekötött a monitor, hogy mi a következő lépés így még csak egy fél pillantást sem vetettem rá. Ahogy a számláló sem érdekelt. Nem a nyerés okozta öröm volt az, ami boldoggá tett, hanem maga a folyamat. Az sem tudta volna elvenni ezt, ha vesztek.*
- Köszönöm a bókot… * Hajoltam meg színpadiasan, de aztán elnevettem magam.*
- Egyébként nem… de hamarabb tanultam meg táncolni, mint járni. S ez az egyetlen dolog, ami bármikor képes kikapcsolni, felvidítani legyek bármennyire mélyen és legyen szó bármilyen táncról. Balett, latin, klasszikus társas, hipp-hopp vagy ezek keveréke… egyre megy.* Na meg persze az edzéseket leszámítva, tánc közben sosem zavart, ha más hozzám ér. Hisz elengedhetetlen hozzá… azonban ez tánc. Semmilyen más közeledéshez sem hasonlítható, így nem is vált ki agressziót. De ez már csak egy mellékes tény volt. A visszavágóra csak vigyorogva bólintottam és már készen is álltam, mint mindig. Mikor vége lett csak szélesen vigyorogva fordultam felé.*
- Egy pasitól nem rossz… de ha szeretnéd akár meg is taníthatlak. * Na jött az ajánlat amire aztán kétkedve tekintetem a két szőnyegre, a gépezetre aztán meg Lukera. Mindenesetre, míg válaszoltam elkezdtem levenni a pulcsiját, mert kissé melegem lett.*
- Jó, de először közöld, hogy itt hogyan is kell párosan táncolni, mert gőzöm sincs, hogy hogyan működik. Másodszor pedig, a ketyerét Te állítod át, mert nincs kedvem fizetni és hidd el… az Én kezem alatt még ez is képes tönkre menni. *A pulcsit letettem a táskámhoz és már neki vetkőzve, de készen álltam mind a páros táncra, mind arra, hogy elmagyarázza itt hogyan is kell. *

-Őh...hát, izé...ha azt mondom tettszene, végem van? - Kérdi, miközben egyre jobban megy össze, teste pedig annyi izzik, hogy lassan már lyukat éget a padlóba. Sajnos ezen a nyuszik sem segítenek, mert van egy elég jó sejtése arról, hogy mi az, amire Mira ennyire nem akar gondolni. Értékeli persze a dolgot de hát...
-Zavarba hozni nem tudlak vele, de még beléd szuggerálhatom? Tudom, nem mondtál ilyet, de nem is ellenkeztél...hé, reménykedni csak szabad nem?
Viszont, kimondottan büszke magára, hogy így eltalálta, hogyan szerezhet örömet a nőnek...igaz ebben némileg segítségére volt a telepátia is, de na...mindig azon a véleményen volt, hogy a férfi, aki képes kiigazodni egy nőn pusztán a gondolatolvasás segítségével, az egy hős! egy hős,a kit ronggyá vernek táncban...
-Táncolni én? Hát nem is tudom...miért is ne? Arra buknak a csajok ugye?
Aztán előkapja a kommunikátort, és pár ujjmozdulattal átállítja a táncparkettet egy olyan módra, ami számára valamivel kevésbé megalázó, mert innentől egybe számolja a pontokat, és a korlát is eltűnik kettejük közül.
-No, a játék hasonló, csak annyi a nehezítést, hogy mostantól átvezérel minket a gép egymás terepére is...kicsit olyan lesz, mint a twister, csak táncban...vagy volna egy ilyen tánc is? Na mindegy...szóval, a lényeg, hogy ugrálj a mezőidre, én meg megígérem, hogy nagyon igyekszem majd nem rád lépni! Mehet!
És valóban, tényleg nagyon igyekszik nem megtaposni, kigáncsolni, vagy felrúgni Miranda-t, és bár lógó nyelvvel, zihálva dől a falnak a 7 perces szám végére - soha többé nem hagyja benn random-on a zenét,mint opciót az tuti - de be tudja tartani az ígéretét, és tényleg nem tesz kárt se a nőben, sem magában.
-Na jó, tudod mit? Inkább elhiszem, hogy te vagy a tánc istennő...és most mi lenne, ha megnéznénk azt a kabátot vagy mit...de csak ha nincs túl messze...huhh....
~Eszem megáll...leizzadok egy játékteremben...viszont, ezért a mosolyért megérte. Csak azt remélem, hogy holnap is így gondolom majd, amikor nem tudok felkelni az izomláztól! Mondjuk, úgyis rég tartottam Firefly maratont...~
-Egyébként...ne mondj ilyeneket. De komolyan, a családom 11 generáció óta hallgatja azt, hogy: "az én kezemben minden gép tönkremegy", és hidd el, sokkal értelmesebbnek tűnsz, mint a szomszéd bácsi, akinek befészkelt a gépházába egy erszényes sátán. Na szóval...a lényeg, hogy ne aggódj, nem teszel te tönkre érintéssel mindent, ha meg mégis, itt vagyok én, az univerzum legráérőbb kockája, hogy megszereljem...

- Mért lenne Luke? Eszemben sincs megtenni… így csak egy információ ami bekerült a Luke mappába a fejemben. * Vontam meg a vállaim értetlenül. Ennyire azért nem vagyok mumus, hogy egy szimpla tény miatt harapjak. Különben már megettem volna az összes hímet, aki szoba állt velem. *
- Elég legyen most már Luke Darrow. * Csaptam csípőre a kezeim, miközben mosolyogva dorgáltam a másikat. *
- Ha ennyire bele akarsz kergetni egy házasságba, beszéld meg anyáddal, hogy szervezze le. Leadom a méreteim és áldásom akaratára. De ne akarj olyat belém beszélni amire nem vagyok képes. * Persze a fele vicc volt és csak azért mondtam, hogy a másik kedvét elvegyem a dologtól. Hisz konkrétan kijelentettem, hogy férjhez megyek Én, ha ezt akarja. De akkor egy kölyök lesz a férjem, aki nem más mint Ő. S, hogy ez akkor is csak egy dokumentum lesz a szemembe. Egy irtó drága dokumentum.*
- Öhm… Én igen. De azt hiszem a lányok többsége szintén, de anyámon kívül kevés lány van, a közelembe szóval fogalmam sincs. * Vontam meg a vállaimat, hogy ennek bizony neki kell utána járni. Bár ismertem egy helyet, ahol a táncos láb mindennél többet ért. *
- Twister? * Kérdeztem gyanakodva hisz ott a testek egymásba fonódnak. Jó játék… matt részegen, mikor az ember már állni sem tud, nem még azzal foglalkozni, hogy ki ér hozzá és hol a keze, lába, feje vagy kitudja mije.*
- Oooké… * Egyeztem bele, hogy felőlem aztán mehet és gondolatban még azt is megígértem, hogy ha véletlen hozzám érne nem csapom le itt helyben. S később sem, csakhogy ne legyen kihatással a teljesítményére. Mivel nem verseny így most megnéztem a közös számlálót és egy öröm ittas kiáltás hagyta el a számat.*
- 126589… Jó párost alkotunk. * Kacsintottam a kifulladt srácra és a poharamért sétálva ittam belőle egy kortyot kissé kapkodva a levegőt és felé nyújtottam.*
- Igyál… *Mosolyogtam rá felhőtlenül. De a kabátra csak elhúztam a szám és elindultam miután felkaptam a cuccaim.*
- Nem mindent csak a többségét. De mindegy… Az igazat megvallva viszont rühellek vásárolni. Még magam sem szoktam, csak ha már nagyon muszáj és inkább azt is megrendelem, hogy ne kelljen itt flangálnom, csak mikor anyám rángat el egy kis „csajos” napra. Szóval megnézzük azt a kabátot és tényleg mehetünk. Szerencsére útba esik a kijárat felé. De látod… nem is vagy olyan lehetetlen… * Löktem meg játékosan a vállánál.*
- Tánc közben véletlen hozzá értem a hátsódhoz és akkor épp még a lépést sem vétetted el és el sem pirultál. * Közöltem vele, bár így utólag lehet, hogy nem kellett volna erre felhívni a figyelmét.*
- DE Te már boldoggá tettél engem, kirángattál a szürkehétköznapokból. Én mivel kárpótolhatlak, hogy elrángattalak magammal? * Kérdeztem oldalra mosolyogva a srácra. Tényleg jól éreztem magam és ezt szerettem volna viszonozni. Hisz Ő meg csak azzal foglalkozott, hogy engem feldobjon. Még ha ehhez az is kellett, hogy lealázzák egy játékban. *

-Ó, tényleg? - teszi a kezét a szívére, meghatottságot színlelve. - Valóban hajlandó vagy kvázi érdekházasságot kötni velem, ha elég ideig nyaggatlak? Ez a legromantikusabb dolog, amit mondtak nekem egész évben! - Aztán, színpadias alakítása után hümmög magának egyet, és borostáját vakargatva még halkan hozzáteszi:
-Mondjuk tényleg...bakker...
~Hmmm...ez a tánc dolog viszont megfontolandó...de miért nevez állandóan kölyöknek? Komolyan, kicsit az agyamra megy...és picit aggódom is...vajon tudja, hogy amit a táskájában rejteget, az nem játék, hanem igazi fegyver?~
A tánc után aztán ő is mosolyogva néz a számlálóra, hisz abból a hatalmas pontszámból mindössze csak pár tízezret vontak le miatta. Jókedvűen szürcsöl bele az édes italba.
-Ahhoz képest, hogy rühellsz vásárolni, te vagy az első nő, aki rá tudott venni, hogy jöjjek el veled egy plázába.
Újabb szürcsölés, és mivel tudja, hogy ennek ellenére őszintén nem az a fajta ez a nő, akire várni kéne egy üzlet előtt a mars éves össztermelését tartalmazó papírzacskókkal megrakodva, ezért újra fontolgatni kezdi azt a házasság dolgot, ám a seggtapizásra annyira meglepődik, hogy félrenyeli az italát, de úgy, hogy a fülén is az jön ki szinte.
-...hogy...mi...? Én...ja nem...te...izé...huhh...?
Cseppet leblokkol, és aztán a "boldoggá tettél" kezdetű monológra már végképp elpirul, igaz legalább mosolyog közben.
-Hát...ööö...Így hirtelen nem jut eszembe semmi, hacsak nincs kedved megnézni egy filmet velem a moziban, amit senki más sem hajlandó...á de hagyjuk, te túl dögös vagy ahhoz, hogy egy képregényből készült filmre kísérj el, szóval majd inkább gondolkodom...izé, huhh...a francért nem kapcsolják be itt a légkondit, de tényleg? Na mindegy...öhm...mi is volt a kérdés?

*Az alakítására elnevettem magam és hosszú idő után először még a könnyem is letöröltem a kézfejemmel. Na nem, mostanában hullajtottam eleget csak épp nem a nevetéstől. *
- Nem tévesztettél pályát? Hajm… egyébként, naná és ilyen… romantikával bármikor szolgálhatok. * Válaszoltam még mindig nevetve, és most ha nem lenne ilyen baromi magas tuti kapott volna a feje búbjára egy puszit. Na de nála át lehet hidalni… Gondolatban elképzeltem, ahogy adok a fejére egy baráti puszit miközben egy „köszönöm”-öt suttogtam neki.*
- Most egózhatnék, de van egy olyan érzésem, hogy nem a személyes bájom miatt tetted. *Mosolyodtam el kedvesen. Nem voltam naiv és talán most először voltam hálás neki, hogy bár valószínűleg a gondolataim közt kutatott és azok miatt döntött úgy, hogy eljön. De itt van. S jelenleg csak ez számított. Na de mit mondtam? Hogy nem kellett volna és ezt mi sem erősíthette volna meg mint a reakciója. A táskámból meg egy papírzsepit vadásztam elő – bőszen remélve, hogy nem nyomom meg a játékszerét –, és felé nyújtottam.*
- Nyugi… nem haltam bele és amúgy is jó hátsód van. * Bókoltam neki kedvesen hátha ez majd elmulassza a zavarát. Bár lehet, hogy ez hiú ábránd. Ahogy haladtunk kifelé hallgattam, hogy mit is tehetnék, de az csak makogásba fajult és egy kérdésbe. Nem értettem a reakcióját, hisz nem tettem semmit. Na de ideje megnyugtatnom…*
- Hééé… Luke… * Szólaltam meg magamtól teljesen nem megszokott módon lágyan és kedvesen miközben elé álltam. Jó, volt idő mikor ez volt a normális, de az sem mostanában volt. Szabad kezem pedig az arcára simítottam. Magas volt, de Én sem voltam kis növésű így ezt még pipiskedés nélkül meg tudtam tenni és miközben hüvelykujjammal simogattam és megtettem ezt a mozdulatot tovább beszéltem.*
- … Szívesen megnézem veled, azt a filmet legyen az bármi. Nem ígérhetem, hogy tetszeni fog és nem is olyan kényelmes, mintha otthon tennénk, de egy próbát megér. A mozi előnye, hogy nem dumálok közbe, mert különben kitessékelnek. * Mosolyogtam rá, s közben leejtettem a kezem magam mellé, de nem hátráltam és oldalra biccentett fejjel, vigyorogva folytattam.*
- Különben meg, ha zavar, hogy „túl dögös” vagyok. Vehetek egy szabadidő nacit, hogy idomuljak a környezethez. Vagy, Te is átöltözhetsz. * Ajánlottam fel. Ha ettől jobban érzi magát, ám legyen. Engem meg baromira nem érdekel, hogy épp rövidnadrágban, szabadidő nadrágban vagy farmerben kell rohangálnom. De aztán már indultam is tovább… de bár ne tettem volna. Alig mentem pár lépést velünk szemben egy család közeledett két gyerekkel. Mélyet sóhajtottam és már haladtam is volna tovább a megtorpanásomban, mikor a férfi arcán észrevettem azt az öntelt vigyort és éhes tekintetét. Megtántorodtam és Luka karját kaptam el, hogy a düh, ami az emlékekkel együtt feléledt bennem, ne döntsön le a lábamról. *
- Jeremy… *Suttogtam elhaló hangon. A sötétségben mely az álmaimban kínzott kirajzolódott egy arc, ugyan ez az arc. Öntelt, győzelem ittas vigyora, éhes és őrült tekintete. Erőszakosan vad és durva érintése. A kényszer, hogy meneküljek, de nem birok mozdulni. Kiabálnék, de a hangom sem engedelmeskedik. Becsukom a szemem, de ekkor fájdalom nyilal végig a testemen az ölemtől és az arcomon pofon csattan. „Ez a büntetésed. Fáj Miranda?” Hallom a hangját…”*
- Neee… * S most Luke volt a menedék az éber álomban. S arcom a mellkasába furtam, miközben remegő kezeimmel átöleltem.*
- Vigyél távol… kérlek… a mozi az emelten van. * S még ha nem is hallotta halk hangom, tudtam, hogy a gondolataimból kitalálja. Beszélni csak ennyit tudtam és a lábaim sem akartak engedelmeskedni. ~ Ilyen még nem volt… ébren sosem. Csak, csak vigyél Tőle messzire és jobb lesz. Kérlek Luke… ~ Magyarázkodtam, mert nem tudtam, hogy mennyit látott vagy hallott abból, ami lezajlott bennem. De az, hogy ébren még nem volt ilyen… nos, még nem futottam össze a főnökömmel úgy, hogy előtte ne lett volna időm felvértezni magam. A kommunikátorom rezgésére csak összerezzentem. Üzenetet kaptam, azt csak így jelzi.*

-Mire gondolsz, munkanélküli helyett lehetnék a privát nevettetőd? - Kérdi mosolyogva, és most kivételesen meg tudja oldani, hogy ne süllyedjen a föld alá, hogy Miranda könnyebben adhassa fejére azt a puszit gondolatban. - És hidd el, de azért tettem...Meg talán egy kicsit azért is, mert kezdett unalmas lenni, hogy a szüleimen kívül nem láttam senkit egy ideje, akinek nem pixelekből áll az arca, de na...
~Na...ez a csaj tényleg nem nyugszik, amíg nem olvadok el teljesen, mint valami boszorka a tündérmesékben? De most tényleg....~
-Hát...egészségedre...
Igen, elég hiú ábránd volt, hogy ettől majd kevésbé lesz zavarban, sőt, az is, hogy nem pirul el még jobban, bár az emberi szem a vörösnek csak egy bizonyos spektrumát képes érzékelni,szóval látni már nem lehet rajta a különbséget. Végül, ha ezen a nő érintése nem is segít, legalább a makogást abbahagyja egy kicsit.
-Hát...akad benne pár jó pasi, szóval ha más nem, azért biztos megéri, hogy adj neki egy esélyt.
~Hú, meg bírtam szólalni, szép volt!~
-És nem mondtam, hogy zavar, mellesleg most is az én pulcsimban vagy, és nem nagy estélyiben, szóval olyan mindegy...és amúgy is kétlem, hogy tudnánk jelmezt szerezni a környéken ilyen rövid idő alatt...
~Tehát összegezve: most az egyszer túlélem, hogy én leszek az a rohadék, akire irigykedve néz a többi rajongó.~
-Egyébként, ne aggódj, egészen szórakoztató film, benne van az összes kedvenc hősöm. Állítólag még a Fúria a Jedi, és a Pókember is felbukkan benne. Amióta bejelentették azt várom hogy...mi...mi a baj?
Aggódva néz át a nő válla felett, miközben reflexből magához öleli őt, aztán 9sszevonja a szemöldökét, és olyan csúnyán néz a férfire, ahogy még maga sem tudja, hogy képes rá. Állítólag egy ügyes kézmozdulattan sima ügy kettévágni egy másik embert a fénykard használatával, és most, azok után amiket látott, hirtelen úgy érzi, a gyakorlatban is szeretné ezt látni, de aztán inkább Miranda-ra hallgat.
-Jól van, gyere - súgja neki, aztán még mindig átkarolva őt, amilyen gyorsan csak lehet ebben a testhelyzetben, elhúznak onnan.
~Feljegyzés magamnak: este ne felejtsek el rendelni a fickó nevében 5000 darab antik porcelán ágytálat a munkahelyére. Lehet, csak azt fogja megtanulni ebből, hogy a születési éve mögé biggyeszteni a "King" szót nem épp a legjobb formula a feltörhetetlen jelszavakhoz - pláne nem egy bankszámlához - de had főjön csak a feje...
Az emeletre némán viszi magával a nőt, és továbbra is szorosan öleli, ha az nem unja meg a dolgot, és löki át a mozgólépcső korlátján - ami valós kockázat, de perpill ennek ellenére sem tudná nem vigasztalni - akkor egy hang nélkül érnek a mozihoz. Annyi esze neki is van, hogy ne kérdezzen olyasmiket, mint: "Minden rendben?", vagy "jól érzed magad?", esetleg: "ki volt az a f...f betűs szó..." Igaz az utóbbiban van egy kis helyzeti előnye, hisz pontosan tudja...sajnos.
-Anyám, ebbe a sorba tuti nem állok be - jelenti ki a 3 ember láttán, amiből az egyik a pénztáros - Mi lenne, ha inkább addig nekiesnénk egy olyannak, aztán amire végzünk, hátha a következő adás is elkezdődik, amire nem várnak ennyien.
Amire mutat, az egy 5 literes pop-corn láda, csak épp M&M's drazséval van megtöltve sós édesség helyett.
-Állítólag ennél csak a Nutella finomabb a Tejút rendszerben...de azt pont nem látok sehol.

- Ööö… nem rossz, de nem lenne sok munkád. Az esetek nagytöbbségében a kimerülésig hajszolom magam és még a vacsoráig sem jutok el, nem még, hogy egy „szia”-t kinyögjek. A színészetre gondoltam. * Vontam meg a vállaim és a megerősítésére csak szélesen mosolyogtam. Felesleges lett volna szólni, a másik pontosan ugyan olyan jól tudta, mint Én, hogy örülök, hogy eljött. Persze a büszkeségemet azért ezzel megsimogatta egy kicsit, de na. *
- Nem kell meggyőznöd Luke… most nem vagyok makacs kedvemben. Különben sem érdekelnek a pasik… és a nők sem. * Tettem mellé, mikor leesett, hogy ez egy kicsit érdekesen hangozhatott és zavartan túrtam a hajamba az ujjaimmal, hogy hátrasimítsam.*
- Jelmezt? * Oké, azért erős túlzás volt, hogy nem érdekel, miben vagyok. Erre nem gondoltam, bár tény… hülyének sem mostanában néztek, pláne nem ilyen gyerekes tett miatt.
A suttogó hangra csak bólintottam és bár Én próbáltam lépni, de először mozdulni sem akart a lábam. A reflexeim azonban nem kapcsoltak ki és mikor megéreztem Luke vonását ösztönösen léptem, hogy ne essek el. A bujkálás jó dolog bizonyos helyzetekben, de elég bénán néz ki, ha közben az ember haladni akar. De ezzel most nem foglalkoztam és a mozgólépcsőn haladva igyekeztem összekapni magam, de csak a teteje felé közeledve húzódtam el, szándékosan kerülve a másik tekintetét. De a sort meglátva összeszaladt a szemöldököm.*
- Két ember… ez tényleg valami elképesztő sok időt fog igénybe venni. De kössük össze a kellemest a hasznossal. Mivel várnod így is, úgy is kéne, Te beállsz, szépen a sorba addig Én meglátogatom a mellékhelységet. Mire végzel, már itt is vagyok és elintézem a nasit. Na? * Megpróbáltam elviccelni a sort, de aligha sikerült. De nekem viszont tényleg kell az az egy-két perc, még akkor is, ha tükörrel van – hisz ahol sokat tartózkodok, ott bizony egyetlen tükör sem található, vagy ha beépített, akkor le van takarva - borítva a mosdó kézmosó előtere. Sok lehetőséget nem hagytam neki, hisz már ott sem voltam.*

A mosdóba már lehajtott fejjel léptem be. Dolgom végeztével, az érzékelős csaphoz lépve a hideg vizet aktiváltam, még csak véletlen sem tekintve fel vagy az oldalfalakra. Az arcomba hidegvizet fröcsköltem, ami kissé megcsípte az arcomat. Na most örültem annak a legjobban, hogy nem kellett sminkkel foglalkoznom. Oldalra nyúlva egy tiszta kéztörlőt húztam ki az adagolóból, megtörölközve és mélyet sóhajtva dobtam a megfelelő tárolóba. ~ Nem fogom hagyni, hogy elrontsa.~ Az elhatározást követően ki felé menet megnéztem a kommunikátorom. Na, a haszna annyi volt, hogy nyomban ki is kapcsoltam. Nem érdekelt, hogy mit írt és a moziba amúgy sem szabad. *

- Na gyökeret vertél már? * Kérdeztem vigyorogva a másiktól miközben egyből odamentem a kiszolgálóhoz a csokis cukor reményében. Ó nem… jól nem voltam, hisz a szemeimben halvány jele sem volt a vidámságnak, amit olyan ügyesen csempészet bele a másik. De valahol el kell kezdeni…*

-Ha nincs sok munka, az sosem baj, úgysem vagyok valami szorgalmas - vágja rá gondolkodás nélkül, aztán meglepetten pislog az igazi javaslatra. - Színész? ÉN? Aranyos tőled, hogy ilyeneket mondasz, de ugye nem gondolod komolyan, hogy képes lennék kiállni emberek elé, és...színészkedni?
Miranda gondolatai amúgy egyre érdekesebbek, a szavairól már nem is beszélve. Telepataként pontosan tudja, hogy értik az emberek amit mondanak, úgyhogy tényleg fölösleges volt neki megmagyarázni, hogy nem érdeklik őt a nők, már csak azért is, mert magából ez eszébe sem jutott volna, amilyen ártatlan egy lélek.
-Jelmez bizony! Szerintem remek Wonder Woman lenne belőled, de úgy is el tudnálak képzelni mint...
Még időben fogja be a száját, hogy marha gyorsan valamelyik másik videó játék hősére gondoljon, mint a Mass Effect, ugyanis van egy sanda gyanúja, hogy ha szeretné fenntartani a nő jókedvét, "Shephard parancsnok" említése nem segíti célja elérésében.
-...hmmm...Lara Croft...na igen. Viszont, jobb, hogy nem jelmezben nyomjuk, így is félő, hogy szükségem lesz a fénykardra, ha távol akarom tartani tőled a rajongók hordáit.
Aztán minden igyekezete ellenére sem tudja fenntartani a jókedvét, hála annak a...porcelángyűjtőnek, ezért csak áll némán, és öleli, amíg csak hagyja. Mikor Megmozdul Miranda keze, hogy eltolja magától, lehunyja mindkét szemét, és összeszorítja a fogait, aztán először az egyik, majd a másik szemét nyitja ki bátortalanul.
~Huhh? Nem fordultam át a korláton? Mégsem bíz a gravitáció kegyeire, mert hozzáértem? Hát, ha már így túléltem, akkor nézzük azt a filmet!!!~
-Na igen, de...
Miranda eltűnik, mielőtt megmagyarázhatná miért sok neki a két ember, és talán jobb is így, hisz igazán nem volt rá ötlete, mit mondjon, az pedig, hogy azért adna neki két órát, hogy pihenjen egy kicsit, és ne kapjon egy számára unalmas filmet az arcába olyan...pátyolgatós? Van ilyen szó egyáltalán? Na mindegy...

-Itt ugyan nem! - Vág vissza vidáman, két jegy kódjával a kijelzőjén, amit az imént váltott ki. - Húzz bele, mindjárt kezdődik!
Az édesség átvétele után indulnak is a vetítőterembe, ami még annyira sem tűnik zsúfoltnak, mint amire a kinti "tömegből" lehetne számítani. A film viszonylag gyorsan kezdetét veszi, csupán 4-5 ezer reklám előzi meg, mielőtt felcsendülne az andalító, indiai zene.
-Hupsz...véletlen egy musical-re váltottam, ilyet...

- Oké, néha hajlamos vagyok megfeledkezni róla, hogy szégyenlős vagy. * Vontam meg a vállaim. Luke még sok „felesleges” magyarázkodást fog hallani, hisz nem olyan egyszerű ám megszokni, hogy van, akinek nem kell, mert belelát a fejembe. Azt meg pláne, hogy ez a valaki még itt is van vele. A fiú szavai azonban megint mosolyt csaltak az arcomra.*
- Ez most enyhe célzás volt, hogy adjam vissza a játékszered? * Kérdeztem Tőle és ha bólintott vagy épp megerősítette, ám legyen. Elővadásztam azt a vackot és a kezébe nyomtam, kicsit sem finomkodtam az eszközzel.

- Értettem főnök. * Tisztelegtem vidáman, de pillanatokon belül meg is kaptuk az jó kedv bombát, ami mellé még kértem két adag üdítőt, az egyik rostos lé volt a másik meg cola. Naná, hogy a rostos az enyém és a másikat Luke kezébe nyomtam.*
- Cola… ha rosszul választottam, nálam rostos van és kaphatsz belőle. * S már a termek felé is vettem az irányt. Az, hogy hányan vannak bent engem nem zavart, még akkor sem, ha üres lett volna a terem. Kényelmesen elhelyeztem magam és nagyon örültem, hogy az egyik oldalamon nem ült senki. Így nem kellett kicsire összehúznom magam, hogy véletlen se érjem hozzá az oldalt ülő. Azért a türelmem nekem sem végtelen és már kezdtem sóhajtozni, mikor az utolsó reklámot is lenyomták. Aztán már csak összevont szemöldökkel néztem hol a képre, hol pedig Lukera. Na de a szavai megmagyaráztak mindent. Ahogy azt is, hogy hazudik. Pár pillanatig csak tátott szájjal néztem rá, aztán megingattam a fejem.*
- Kár, hogy ilyen mocsok fiatal vagy… * Mondtam ki az első gondolatom, felesleges lett volna megtartani magamnak. De aztán már hátra dőltem, és ahogy elkezdődött a film minden figyelmem arra irányítottam. Miközben kényelmesen kettőnk karfájára tettem a golyókat, hogy Luke is kényelmesen elérje. Rég éreztem ilyen jól magam, pláne ilyen pocsék napok után. Oké, a Jeremyvel való találkát kihagytam volna, de Luke valahogy ösztönösen érez rá arra, hogy mivel tudja feldobni a kedvem újra és újra. Az anyjáék azért összehozhatták volna pár évvel korábban. *
Mikor az első tánc jelenet vette kezdetét, ösztönösen dőltem előre és könyököltem a térdemre. Szemeimben öröm csillogásával és ajkaimon széles mosollyal követtem minden egyes mozdulatot.*

-Amikor meg eszedbe jut, direkt pirítasz rám - jegyzi meg cinikusan, de azért mosolyogva - És nem játékszer! De amúgy nem, maradhat a táskádban, most nincs rá szükségem.

A tisztelgésre aztán halkan felnevet, ami jó, mert így van alibije vigyorogni, mint egy idióta, ami amúgy annak a jele, hogy titkolni próbál valamit. A kólát is ilyen vidám képpel veszi el.
-No lám, nem úgy volt, hogy én vagyok a gondolatolvasó kettőnk közül? Vagy csak a sok üres üvegből a szobámban tippeltél rá, hogy ezt szeretem?
A moziban aztán a torkában dobog a szíve, amíg elkezdődik a film, hisz nagyon izgul, mit fog szólni a nő az apró átveréshez, de aztán elégedetten dől hátra a székében, és úgy figyeli az újra vidám Miranda-t.
-Bocs, legközelebb megpróbálok előbb megszületni - Von vállat, aztán a szájába vesz egy nagy marék édes drazsét, hogy elvonja a figyelmét arról, hogy már megint zavarba próbálják hozni...még ha nem is direkt, és csak gondolatban.
-Véletlenül sincs egy kishúgod igaz? csak úgy kérdem...
~Hmmm, ahhoz képest, hogy nincs benne akciójelenet, egész jó ez a film...és az az indiai lány is egészen aranyos...csak tudnám honnan olyan ismerős.~
A film közben viszont nem szól egy szót sem...a nő átszellemült arcát látva nem is lenne szíve. Szegény pont úgy néz ki, mint amilyennek önmagát képzeli játék közben, ahogy beszippantja magába a gép, és elfelejtkezik a világról, és olyankor nagyon tudja utálni, ha visszarángatják a valóságba, úgyhogy csak ül a helyén, és igyekszik nagyon halkan ropogtatni az M&M'S-et.
~Hogy miért tart az összes rendes lány túl fiatalnak? Még azok is, akiknél idősebb vagyok...~

*Összevont szemöldökkel igyekeztem előhívni az elmémből a szobájának a képét, hogy valóban ez volt-e ami miatt ezt választottam, de végül csak megvontam a vállam, hisz nem jutott eszembe. Oké a gép és ahogy ott ül, meg az ágy megvolt. De ennyi…*
- Nos, ha igen, akkor tudat alatt volt. Egyébként meg pasi volnál vagy legalábbis valami hasonló… a cola pedig a lételemetek. * Vontam meg a vállam felfedve, hogy miért is választottam ezt. Nem találkoztam még olyan pasival, aki valami gyümölcsöset kért volna, ha van kóla. Kivéve persze, ha gyümölcspálinka. A válaszára nem feleltem, azonban a kérdésére csak oldalra kaptam a fejem és áldottam, hogy sötét van bent.*
- Nincs húgom… * Feleltem ridegen és még azt is sikerült megállnom, hogy ne nyeljek egy nagyot előtte. Lehajtottam a fejem és egy pillanatra becsuktam a szemem, de már ki is pattantak és a fejem megrázva merültem bele inkább a filmbe. Ez a pillanat elég volt ahhoz, hogy Teressa mosolygós arca legyen előttem, a szőke, göndör fürtjeivel. Ezt most nem akartam…
Na de persze nem csak a táncból áll az egész film. S mi sem mutathatta jobban, hogy a nyálas részeknél hátradőltem és –akaratom ellenére – dacosan összefontam a karjaim magam előtt, még a lábaim is kinyújtottam. Na, ezek a részek voltak mikor magam is ettem, ittam vagy épp elkalandoztam kicsit. De mikor egy újabb táncrész jött, már dőltem is vissza előre mintha nem látnám jól…
Mikor vége lett a filmnek mosolyogva néztem oldalra Lukera, még nem álltam fel, hisz a feliratozás ment.*
- Ide még Én is elmennék egyszer… különben meg jó film volt, csak túlzásba vitték a nyáladzást. De a táncok ennek ellenére remek volt. * Foglaltam össze tömören, hogy élveztem. Hisz a nyáladzás nem volt ugyan az esetem, de tudtam, hogy minden ilyen jellegű filmnek a főszála erre alapul. Még a táncos filmekbe is vittek romantikát meg szerelmet… bár abba jóval kevesebbet. De attól még ott van.*
- Neked is tetszett vagy csak megpróbáltál úgy tenni? * Kérdeztem oldalra biccentett fejjel.*

-Vagy valami hasonló... - ismétli meg, s nem rejti véka alá, mennyire nem érzi magát megtisztelve ezért a "bók"-ért. A végére még a nyelvét is kinyújtja. - Hát kösz.
Aztán a kérdésre, amit valójában csak viccből tett fel megérkezik a kicsit rideg válasz., amiről rögtön látja, hogy nem igaz, hisz Mira azonnal egy igencsak kedves, és talán kissé túl fiatal, de mindenképpen helyes lányra gondol aki...aki...
~Ó, hogy az űristen biliárdozna a redvás naprendszerrel, hát ilyen nincs!!! Komolyan mondom, ez a csaj kész aknamező,ráadásul...szegény lány....kezdem érteni miért nézett olyan szúrós szemekkel a gépemre. Ezek után lehet nekem sem a "Gyilkos halál 2" lenne az egyik kedvenc játékom...~
Nem is nagyon tud mit mondani ezek után, már csak azért sem, mert nem is illene tudnia arról, amiért kényelmetlenül érzi magát, úgyhogy inkább marad az illemnél, és nem dumál film közben. Na nem mintha zavarna bárkit is vele, ahhoz hangosbeszélő kéne, amilyen messze ül a másik pár a moziban, de akkor is...duma helyett inkább igyekszik elsüllyedni a fotelben, és tömni magába a kultúrát...amikor pedig már végképp nem bírja cérnával, a drazsét két marokkal.
-Én Kanadát nézném megy egyszer. Kíváncsi vagyok, milyen lehet egy bazi nagy hegy tetején állni, és nem látni egy házat sem, csak erdőt mindenfelé...
~És mellesleg, ott tuti nem hallanám senki gondolatait a sajátomon kívül. El sem tudom képzelni azt a nyugalmat...~
-Az nagyon tettszett, hogy láthattalak két órán át mosolyogni - feleli diplomatikusan, tenyerével eltakarva a széken ejtett karmolásnyomokat. - És az az indiai kislány is jól nézett ki...kár, hogy szinte biztos, hogy mivel ilyen babaarca, van, mostanra legalább 40 éves lehet, 3 gyerek anyja, mert ha lenen bátorságom színészek állni, és összefutnánk, tuti elhívnám egy randira...
~Nyáladzás? Ilyet se hallottam még nő szájából romantikus komédiára. Mondjuk, igaz ami igaz, tényleg elég gáz, hogy egy ilyen csaj másfél óráig nem talál pasit, a jóképű magas pali meg olyan szégyenlős, hogy nem mer hozzászólni. Hát hogyne....~
-De...ugye az a rész, ahol görögtűz égett körülöttük...az nem volt komoly ugye? Mármint, nyugtass meg, hogy egy viszonylag normális ember ilyet nem vállalna be. Nem nagyon értek a táncokhoz, de az cseppet túlzásnak tűnt.

- Kanadát? Nem vagyok filmrajongó. * Osztottam meg vele, ha nem lett volna egyértelmű abból, hogy csak kérdőn szaladt fel a szemöldököm a homlokomig. Na de a folytatásra csak megvontam vállaim.*
- Hideg, unalmas és magányos. Egy ép eszű ember nem szigeteli el magát ennyire a világtól. Én sem bírtam sokáig… * Vontam meg a vállaimat, már pedig kitartottam egy jó ideig, hogy száműzzem magam. Még el is utaztam pár hónapra… de hát, mit van tenni… a magányt nem nekem találták ki. A megjegyzésére lesütöttem a szemem és kissé még zavarban is éreztem magam. Amit aztán egy csúnya nézéssel viszoztam. *
- Nem ér törleszteni… * Értettem ezt arra, hogy mindig Én hozom zavarba és most törleszti a kedvességet. De na, nálam nem tart sokáig már csak a szavai miatt sem.*
- Miért baj az, hogy valakinek van gyereke? De legalább kiderült, hogy az ilyen törékeny porcelán figurák jönnek be. De valahonnan ismerős volt az arca… * Ráncoltam össze a szemöldököm, de aztán nem sokáig foglalkoztam vele. Találkozni biztos nem találkoztam vele még csak véletlen sem. Szóval annyira nem lényeges ez az egész. Luke kérdésére csak oldalra biccentettem a fejem.*
- Valószínűleg csak valami mű. De ha nem, akkor le voltak kezelve olyan anyaggal, ami nem gyullad meg. De van olyan ember, aki bevállalja… * Köztük Én is. De ezt magától is kitalálhatta a másik. Egy pillanat múlva meg már óvatosan fektettem a kezem a karjára. Nem az arcára, attól az előbb is zavarba jött.*
- Az a ringy0 nem tudja, hogy mit veszített. * S ez így volt. Sokan a fél életüket oda adták volna egy olyan figyelmes és leleményes srácért, mint Luke. Oké, játszik és néha gyerek, de hát istenem… nem olyan mulatságos felnőttnek lenni. Ő legalább megragadja az élvezetet legalábbis annak egy formáját. Bár tény, hogy Én nem tartoztam sokak közé… vagyis… ah mindegy. Ó bakker… S már fel is pattantam, mikor eszembe jutott, hogy Luke hallotta a vacillálásom. S áldott időzítés még a villanyok is égni kezdtek.*
- Szóval ideje haza menni… * Fogtam menekülőre nyomban és sűrűn átkozódtam. Erről ennyit… idióta agyas képességek. Most komolyan… az ember, áh… kell a szobám magánya még mielőtt jobban elásom magam.*

-Pont ezért szimpatikus úticél, ott végre nyugtom lenne a normálisaktól - jegyzi meg vigyorogva, s mosolya csak még szélesebbé válik, ahogy múlnak a percek.
-Csak nem? - Kérdi vidám hangon, oldalra billentett fejjel. - Pedig jól áll neked a piros szín, remekül kiemeli azt, hogy mennyire édes a bosszú, de ne aggódj, biztos vagyok benne, hogy nem sokáig maradsz az adósom, ahogy téged ismerlek.
A gyerekes kérdésre csak vállat von, és visszafordul a lefelé hömpölygő betűvízesés irányába, mintha az lenne a súgótáblája olyan esetekre, ha komoly kérdésekre kell válaszolni felnőtt témában.
-Nem baj, ha valakinek gyereke van. Mármint, engem nem zavar, de tudod, ha már egy olyan fiatal, és vagány nő is állandóan örökbe akar fogadni, mint te, mit várhatnék attól, akiben már feléledt az anyai ösztön? Mellesleg, még én is gyerek vagyok, biztos jól szót értenék velük, de arra nem készültem fel még, hogy neveljem őket, vagy ilyesmi...a szüleim is várhattak vele 80 éves korokig, akkor én hova rohanjak, nem igaz?
Mira érintése kivételesen nem hozza zavarba, bár kissé bátortalannak hat, ahogy letekint a kezére, amikor megérzi rajta a nő kezét. Arra, hogy Daria nem tudja mit veszített csak fáradtan sóhajt, a többire pedig...hát, megmondta, hogy nem marad sokáig az adósa, nem igaz? Viszont ahogy a nő menekülőre fogja a dolgot, nyomban felpattan ő is, a kezet pedig, ami a kezén pihen óvatosan elkapja.
-Hé, semmi baj. Agyas vagyok, már hozzászoktam az ilyesmihez, pontosan tudom, hogy ez nem jelent semmit. - Még rá is kascint a nőre, pedig szíve a torkában dobog. Aztán persze elengedi a kezét, és gyorsan a kijáratot kezdi keresni a tekintetével.
-Haza? Nem rossz ötlet...ha túl sokáig kimaradok, még utánam küldik a Crysalis-t, vagy ilyesmit. Nos...akkor irány a parkoló?

- Ennél szebb bókot nem is hallottam még. * Forgattam meg a szemeim a vörös megjegyzésére. Hisz azért valljuk be, így még nem fogalmaztak, hogy kiemeli, hogy milyen édes a bosszú. Csak neki lehet ennyi sütni valója, hogy így fogalmazzon. De aztán már csak hallgattam a válaszát ami azért meglepő volt és kezdtem azt hinni, hogy Luke minden szavam készpénznek vesz.*
- Öhm… Igaz, azt azért tudod, hogy az Én véleményem, hozzá állásom a lehető legrosszabb a férfi nemhez? Ha valaki nem kölyök számba megy, akkor az a barmok közé. Nagyon ritka, ha valaki felkelti az érdeklődésem és még pozitív is a véleményem. Szóval, az, hogy én folyton örökbe akarlak fogadni egy dolog… más nem biztos, hogy ugyan ezen a véleményen van. Főleg mivel kevesen vannak olyan nézetekkel, mint Én. * Vontam meg a vállaimat és ezt most nyugtatásnak szántam a másik felé, hogy nem féltetlen venné egy hatszor idősebb nő sem gyerek számba. Vannak, akik a fiatalokra buknak, és Luke már nem volt kiskorú. Mikor elkapja, a kezem dühösen bántom meg, hogy kiszedjem a kezéből, de megállok és meghallgatom. Bár ne tettem volna…*
- Agyas vagy, de ahogy hallom még ostoba is. Csak Te vagy képes összekeverni az gondolatokat azokkal, amik nem azok. De bármi is zajlott le az előbb a fejemben… ez nem jogosít fel arra, hogy hozzám érj. És ide vagy oda, az amit ma tettél értem de ez volt az utolsó figyelmeztetésem Luke. Még egy ilyen és megtudod, hogy milyen vagyok akkor, ha épp nem nézek se embert, sem az űristent. *Na igen, volt valami amit nem szerettem. Elbizonytalanodni és pláne azt, hogy ha ezzel más tisztában van. Ami Luke esetében együtt jár, de hát most mit csináljak? Visszaforgatni már nem tudom.*
- Igen a parkoló. De mi a fene az a Crysalis? * Tettem fel egy kérdést, hogy azért ne csendbe haladjunk és közben igyekeztem semmire sem gondolni. Ami azért halott ügy, de próbálkozni még szabad.*

-Ó, dehogynem - legyint könnyedén - olyan arcod van, ami verseket ihlet, és egészen kellemes társaság vagy egy nőhöz képest, szóval biztos, hogy mondtak neked szebbet is.
Arra, hogy az ő véleménye a férfi nemről a lehető legrosszabb megint csak legyint. Nagyon sokan túl szigorúak magukhoz, és úgy tűnik Miranda is ezek az emberek közé tartozik...illetve nem úgy tűnik, nyilvánvalóan ez a helyzet, hisz ő lenne a tökéletes hercegnő, ha nem lenne egy cseppet idegbeteg...
-Mimimi? - Kapja el a kezét hebegve, és megpróbál olyan kicsire összemenni,a mennyire csak lehetséges. Kifejezetten nem örül neki, hogy az áldott sötétség, ami legalább egy kicsit segíthetné ebben egyik pillanatról a másikra tova száll.
-Ne már...most tényleg mindig le fogod harapni a fejem, amikor megpróbálok kedves lenni? - Kérdi, szomorú,reszkető kiskutya szemeket meresztve rá. - És még így is te vagy a legnormálisabb csaj az életemben...nem is csoda, hogy a többihez nem merek hozzászólni...
Szomorkásan préseli ki magát a székből, az utolsó kérdésre pedig megrázza a fejét.
-A Crysalis olyan, mint nálatok a C.I.A. Egy gyerekmese, szuperkémekről, amit valami elmeháborodott talált ki...csak nálunk évtizedekkel, és nem évezredekkel ezelőtt.
Egyszer csak megtorpan, és oldalra tekint az egyik holo hirdetésre.
-Te...én lehet hívok inkább egy űrtaxit.Semmi értelme, hogy megtedd az utat az állomásra még kétszer.
És már veszi is elő a kommunikátorát.
-A kardomat pedig most már kérném vissza....

- Nem is értem, hogy mért nem omlanak a karjaidba a nők… * A legtöbben azért a második feléért behisztiznek és sértésnek veszik. De hát a nők többsége mindig is olyan volt, hogy semmi nem volt jó nekik. Még ha az első fele igen csak bóknak vehető, amit persze Én meg értékelni nem tudok, de a jó oldala, hogy nem is voltam olyan sértődékeny.*
- Nem Luke. Rosszul látod. Nem azért mert kedves vagy, hanem azért mert hozzám érsz. És eddig csak figyelmeztettelek, ergo eddig haraptam le a fejed. De többet nem fogom és hiába vagy ilyen édes, akit inkább simogatni és óvni kéne Én szétfogom rúgni a formás hátsód ha nem tartod be a kérésem. *Vázoltam fel újra. De kezdtem azt hinni, hogy addig, míg egyszer nem húzza ki a gyufát, addig nem fogja megtanulni. De ha ez kell… hát áldásom rá. *
- Sokat bókolsz Luke… még a végén azt fogom hinni, hogy akarsz valamit. Ha így van, akkor csak nyögd ki. * Hisz azért egy ilyen megnyilvánulásom után nem épp ilyeneket szoktak mondani és az emberek ha akarnak a másiktól valamit, a legrosszabb helyzetekben is képesek bókolni vagy épp olyat mondani ami nem épp oda illő de a céljukhoz tökéletes. Így nem csoda, hogy Luke is ember számba ment ezzel a megjegyzésével.*
- Felölem… de lehetőleg érj egyben haza. Nincs kedvem magyarázkodni anyádnak, hogy miért esett baja az Ő kicsikéjének mikor az velem volt. S ha haza értél, megdobhatsz egy üzenettel is. * Vontam meg a vállaimat, hogy ha menni akar, Én ugyan nem tartom fel. Talán nekem sem ártana kicsit bezárkóznom a szobám magányába.*
- Hát hogy ne… * S már elő is kerestem, hogy felé nyújtsam. De mikor érte nyúlt egy pillanatra visszahúztam.*
- Az üzenetet ne felejtsd el… és örülnék, ha a kommunikátorod arra használnád, amire való… hogy el lehessen érni. * S már vissza is nyújtottam neki, hogy elvegye. Táskám visszavettem a vállamra és egy halvány mosollyal néztem rá.*
- Köszöntem a mai napot, ha nagy leszek, meghálálom. De nekem még van itt egy kis dolgom… Szóval légy jó, játssz sokat meg a sok búcsúzást kisérő baromság. Szia Luke… * S ebből süthetett, hogy nem vagyok az a búcsúzkodós fajta. No meg… Lukekal még biztos, hogy találkozok. Szóval felesleges is. Elköszönésem után pedig már mentem is a lifthez, hogy a megfelelő helyre vigyen… nem felejtettem el a kabátot. Majd lesz Lukenak valamelyik nap egy meglepetése vagy mi. *

//Köszöntem a játékot. //

-Örök rejtély...de nem vágyom nagyon a többes számra, bőven elég lenne egy is, ha komolyan gondolja...én ezt már megint hangosan mondtam mi?
Aztán lehatja a fejét, és tényleg nagyon elszontyolodik. Nem látja be, mi haszna lenne felhívni rá a figyelmét, hogy gyakorlatilag ő kezdte, úgyhogy inkább csendben marad, amíg...
-Hogy mi??? - Kérdi, olyan vörösen, mint Darth Vader fénykardja. - Én nem akarok semmit csak...legfeljebb....hogy hogy pukkadj meg!
Aztán pár mély levegővétel után, valamivel halkabban még hozzáteszi:
-Mellesleg, nem szeretem, ha búslakodnak körülöttem. Főleg ha olyanok, akik próbálnak kedvesek lenni velem...mondom próbálnak!
Amikor a fénykardját a kezébe kapja, már vágná is zsebre, az intelem hallatán azonban megforgatja a szemeit, kimondottan látványosan.
-Tiszta őrület, hogy nem veszem viccnek az örökbe fogadós dolgot mi? - Kérdi gúnyosan, aztán már meg is indul a taxi felé. - Próbálj nem kivasalni egy lámpaoszlopot sem hazafelé azzal halálszekérrel.

Pár órával később, Mira kommunikátora felvillan, egy üzenettel, melyben Luke megírja, hogy épségben hazaért, és mellesleg egy cikkhez is csatolt egy linket,amit valami szennylap hozott le egy közös ismerősükről, aki szó szerint a haját tépte dühében, mikor a bank ügyvédei közölték vele, hogy nagyon sajnálják, de nem tehetnek semmit az érdekében, és a tranzakció abszolút érvényes, ezért próbáljon meg kezdeni valamit azzal a 200 darab használt antik ágytállal, amit a hét folyamán fognak neki kézbesíteni, egyesével.
Az üzenet utolsó sora egy "Hopszi" szóból, és egy pirulós smily-ból áll.

//Én is köszi //