1. emelet

Elsősorban ruházati boltok találhatóak itt.

*Ha hamarabb nem is, de akkor mikor leszálltunk Luke rájöhetett, hogy hova is hoztam végeredményben. A földre. Ennek persze, meg volt az oka és mielőtt leszálltunk fel is vettem azt a vörös pulcsit. Bár mit ne mondjak… jobban örültem volna egy Luke méretűnek. De ez van… ne válogassak, örüljek, hogy ez is van. Persze nem mentünk messze, de a rövidnadrág és vékony póló kombináció tökéletes volt egy tüdőgyulladás előidézésére. Arra pedig nem volt szükségem. Nekem terveim voltak a szabimra, még ha nem is mondhatom azt sajnos, hogy mindennapom be van táblázva. Az állomás mélygarázsába vettem az irányt, miközben a táskámban kotorásztam.*
- Még mindig nem árulom el a célt, de kicsit bízz bennem. Ha más nem azért, mert Én vezetek… *Vettem ki a kulcsot és lóbáltam meg vigyorogva. Ó nem, tudtam Én vezetni és nem is rosszul, tekintve, hogy bár nyerni nem nyertem szinte, soha de a versenyeket is túléltem anno. Kocsit is csak egyszer törtem össze, motort meg egyszer sem. Szóval félni valója nem volt a másiknak. *
- De Én a helyedben azért becsatolnám magam. * Vigyorogtam rá, mikor megérkeztünk az újdonsült kocsimhoz. Sütött Róla, hogy új és a szaga is olyan volt. Na igen… csak párnapja kaptam a szüleimtől, hogy ne kelljen mindig furikázniuk vagy kölcsön kérnem az övékét. Viszont vezetés közben sosem beszélek, még akkor sem, ha hozzám szólnak... szóval, sok érdekes nem volt az úton, azon kívül, hogy a sebesség határokat a forgalomhoz igazítottam, nem pedig a szabályokhoz.*

- Na itt is vagyunk… * Jegyeztem meg vigyorogva ahogy beálltam a garázsba. Lábaimat gyorsan szedtem a lift felé és reménykedtem, hogy nem kell a másikat ráncigálni, hogy belépjen oda. Már csak azért sem mert ellenkezni ráért bent is és ott nem volt az a veszély, hogy megfázok. Ellenben ha itt kezd rá, akkor tuti, hogy ide fagyok. Az első emeleti gombot nyomtam meg, és kilépve onnan, vigyorogtam Lukera. A pulcsit lekaptam magamról és a táskámra fektettem. Sokkal jobban éreztem magam így…*
- Na szóval… bízol bennem vagy hisztizel mint egy kölyök? Ígérem, gyors leszek, a pláza nem az Én területem. Legalábbis nem ez a szint, a másodikon meg jelenleg semmi dolgom. Ha csak nem akarsz táncórákat venni, vagy edzeni. * Aztán már csak vártam a választ, miközben igyekeztem úgy állni, hogy a délutáni forgatagot ne akadályozzam.*

Ahogy a gép Földet ér, kicsit talán túl lelkesen száll le róla, aztán amikor rádöbben hol van, első dolga lekapni magáról a pulcsit, aztán a háta mögé sandítani, és Mira kezébe nyomni azt, mielőtt még felvehetné a pirosat.
~Adja az ég, hogy megbocsássa nekem a férfi nem, amiért öltöztetem ezt a nőt, és nem fordítva...másfelől, sosem jött be a sport, a sörivás, vagy a lángszórós medvevadászat, szóval kapják be mind.~
-Vezetsz...? - Tér vissza a valóságba, és meglepett pislogások közepette állapítja meg, hogy egy parkolóban vannak, amiben azok a négy kerekű brummogó izék állnak, melyek szintén szerepelnek a listán, amikért mint férfinek kötelező lenne odáig lennie de valahogy...
-Becsatolni...mi? Merre? Mi van? - Tanácstalanul kezd kutakodni maga körül, végül némi telepátiával, és leleményességgel megtalálja azt a fura dolgot, ami nyilvánvalóan arra való, hogy ha karamboloznak, és a műszerfalra kenődik, ez megfojtsa őt, így vágva rövidre a szenvedéseit. A becsatolás közben elismerően hümmög, amiért Miranda olyan ügyesen álcázza ezt a tényt gondolataiban, és helyette azzal próbálja hitegetni még fejben is, hogy ez a biztonságát szolgálja...milyen rendes tőle. Ami a nő vezetési stílusát illeti, elég legyen annyi, hogy az út alatt Luke-nak egyszer sem fordul meg a fejében, hogy akár elő is vehetné a kommunikátorát, hogy játsszon rajta.

-Nem terveztem hisztizni - jegyzi meg a plázába lépve - legfeljebb egy egész picit duzzogni, ha tetoválószalonba viszel, vagy ilyesmi...viszont, egész úton egyszer sem szóltál rám, hogy ne a Mass Effect 3-al foglalkozzak, ha nem akarom, hogy átmenj kaszásba, és őszintén, ez egy kicsit aggaszt...túl fogom élni azt, amit tervezel?
A táncra egyértelműen rázza meg a fejét, ami pedig az edzést illeti:
-Nem hiszek a harcművészetekben, baromi drága, és fárasztó, olcsóbb, ha csak hagyom magam kizsebelni, egyszer, vagy legfeljebb kétszer az életben, ráadásul így attól sem kell félnem, hogy véletlen megnyomorítok valakit. Ha meg minden áron harcolni akarnék a támadómmal, csak átdöfném a fénykardommal. A jogi, és erkölcsi következmény ugyanaz, és még izomlázam sem lesz tőle...egyébként ha ideges vagyok, sokat, és hülyeségeket beszélek...mikor derül már ki, mit tervezel velem?

- Nyugi, nem készülök arra, hogy kidekoráljalak. * Igyekszem nyugtatni a másikat. Semmi értelme nem lenne a tetoválásnak. Persze ugratni a másikat, de az még tőlem is sok volna. Na tessék, egyszer az a baj, hogy szólok, utána meg az, hogy nem. Sosem fogom megérteni a férfiakat.*
- Igen, úgy terveztem, hogy túléled. S csak azért nem szóltam, mert nem akartam, hogy aggódj. No meg elgondolkoztam, arról nem is beszélve, hogy míg játszol, nem kérdezel a célomról így még véletlen sem tudtam elárulni magam. * Öltöttem nyelvet, hisz nagyon is sok oka volt annak, hogy nem járt a fecsegőm, amit általában nem lehet befogni. Na ezt a szerepet most betöltötte a másik és azért közben megindultam célirányosan.*
- Én ismerek egy viszonylag olcsó oktatót, ha meggondolod magad. De igazad van, a következmény ugyan az. Azonban arra felhívnám a figyelmed, hogy nem csak úgy lehet védekezni, hogy ártasz. Vannak olyan technikák, amivel csak leszereled a másikat és nem pedig kinyírod. Itt vagyok Én… 10 pasiból minimum 8 hozzám akar érni, ebből maximálisan 2 jut el a céljáig. A maradék hat azelőtt meghátrál, vagy térdre borul még mielőtt elérné. A másik kettő meg egy kis váll ficammal vagy pár folttal megússza. Az, hogy ölsz vagy sem rajtad múlik. Azon, hogy hogyan alkalmazod azt, amit tanulsz Luke. De már meg is jöttünk. * S ha csak nem ugrált a másik, akkor megragadtam a kezét, de csak finoman, hogy ne tudjon meghátrálni. Egy üzletbe léptünk be, ahol először csak női ruhák voltak. Na, ezek nem érdekelt, minden pillantás nélkül mentem hátra a férfi részlegre. Na de itt egy kissé elbizonytalanodva néztem a férfire és az előttem lévő ruháknak. Aztán már le is kaptam egy nadrágot és egy inget, amit Luke kezébe adtam és a próbafülke felé tereltem. *
Nem harap… próbáld fel * Néztem rá boci szemekkel.*
- .

~Sosem fogja megérteni a férfiakat...? Ezt már annyiszor hallottam, de mindig elcsodálkozom. Mi olyan bonyolult van abban, hogy mitikus, megbízhatatlan lényeknek tartjuk a nőket...vagy ez csak én vagyok?~
-Kizárt, hogy meggondolom magam. Egy felfegyverzett űrállomáson élek, emlékszel? Ki támadna rám?
Aztán persze neki is leesik a tantusz, és szégyenlősen hajtja le a fejét, hogy a cipője talpát kezdje vizslatni, csak mint rendesen.
-Mondjuk ez ebben a pillanatban nem segítene sokat elismerem...
Aztán, ahogy Miranda magyarázni kezdi, mennyire hasznos lehet, ha valaki-t megszáll Bruce Lee szelleme, és csak önuralom kérdése az egész, fáradtan sóhajt, és húzza fel a ruhája ujját, felfedve egy lila foltot a csuklóján.
-Ja, semmi maradandó sérülés...amióta gyengéden és visszafogottan megszorítottad, hülyére ver mindenki online...
Ad neki pár másodpercet, hogy küszködjön a bűntudatával, aztán újra elrejti a sebet.
-Na jó, igazándiból behalt a szenzor, és rácsukódott az ajtó tegnap. Még, hogy engem lenyomnak, bah!
Aztán kézhez kapja a ruhákat, és...hát nem tudja mire számított pontosan, de erre nem az biztos.
-Őh...
Megemeli, mintha a súlyát akarná méregetni, szabad kezével pedig a fejét vakargatja.
-Na jóóóó....de akkor fogd meg ezt addig. - Ezzela n kezébe nyom egy henger alakú, zseblámpára emlékeztető valamit, és a kummunikátorát. - Ennek a zsebeiben nem férnek el, az öltözőben meg nem merem hagyni. Ha jó akarsz, ne próbáld bekapcsolni a fénykardot.
Ezzel magára hagyja a nőt pár percre, és amikor visszatér, már azokat a ruhákat viseli, igaz rajta nem feszül annyira, ahhoz ugyanis fel kéne szednie még vagy 30 kiló izmot, ami lássuk be, egyhamar nem fog megtörténni.
-Nem tudom mi olyan nagy szám ebben, még kapucni sincs rajta...

*A szavaira, melyben felhívta a figyelmem, hogy hol él csak jelentőségteljesen felvontam a szemöldököm. Oké, szép a burok meg minden. De egyrészt nincs ott jelenleg, másrészt csak nem ott éli le az egész életét. *
- És elég könnyen bejutottam Én is… * Hívtam fel a figyelmét, hogy nem sokat kellett tennem azért, hogy ott legyek. Oké, anyuci segített, de ha nem, akkor is megtaláltam volna a módját, hogy bemenjek. De valóban nem segítene semmit jelenleg, de nem szóltam. Kicsit késik a töltés a fejében, de azért nem hülye a másik. A tettére összevontam a szemöldököm, hisz nem úgy nézett ki, mint amit megszorítottak, de ha ő mondja… Azért csak megvontam a vállaimat.*
- Sajnálom… de megérdemelted. Oké, részeg voltál… de ez nem mentség. * Egy kicsit bántam, hogy ilyen agresszíven reagáltam, de nem tudtam mit tenni. Nem Luke volt az egyetlen, aki… akii azt hazudja, hogy én tettem. *
- Menj a franca Luke… * Kuncogtam el magam, mikor felfedte, hogy hazudott. A kezembe nyomott cuccot csak megfogtam és egyszerűen a táskámba raktam.*
- Szükségem van a kezeimre. Majd szólj és visszakapod. * Aztán már csak vártam, hogy átöltözzön. Mikor kilépett kétkedve néztem rajta végig, de a szavaira elnevettem magam.*
- Oké-oké… Én is szeretem a kényelmes cuccot, de néha nem árt, ha valaki jól néz ki. Ha hiszed, ha nem, még az én szekrényembe is találni estélyit, szoknyát és még blúzt is. Pedig nem szeretem. De az ing mérete nagy… mindjárt hozok egy kisebbet. * S ezzel ott hagytam a másikat. Lelépni nem fog, hisz a játékszerei nálam vannak. Mikor visszaértem egy számmal kisebb inget nyújtottam felé.*
- Ennek már jó kell lennie és még csak nem is fog lógni rajtad. És mivel kifogásoltad a kapucnit így itt egy másik is… * Adtam oda a másikat is. *
- És néha nem ártana enned is, hogy ne nézz ki úgy, mint egy csonti.

-Most mit vársz? A népem egy kísérlet eredménye, amire csak olyan emberek jelentkeztek, akiket megvertek a suliban, mert azon vitatkoztak, hogy Batman győzne egy küzdelemben, vagy a Szellem! Még szép, hogy felengedünk minden jó nőt az állomásra kérdés nélkül!
Abba, hogy megérdemelte-e, inkább nem megy bele. Az nem mentség ugyan, hogy részeg volt, de hogy ki miatt lett részeg...á, biztos azzal jönne, hogy mondhatott volna nemet is...na persze...mintha az valóban egy opció volna. Hogy ezt mire alapozza? ITT VAN EGY PLÁZÁBAN, ÉS RUHÁKAT PRÓBÁL!!!
-Miért lenne hihetetlen, hogy van estélyid? Nő vagy...te azért veszel fel cuccokat, mert jól áll, nem pedig azért, mert zavar a többiek szörnyülködése, amikor pucéran mész ki az étterembe...Igen, megtörtént. 20 éve, de megtörtént.
Átveszi a másik ruhát, kicsit morogva, maiért a héten már harmadszor kénytelen felöltözni, a próbafülke felé menet pedig még megszólal:
-Egyébként szoktam enni...
~...amikor eszembe jut.~
A kapott ruhában tér vissza, a kapucnit viszont nem húzza a fejére, így is elég furán érzi magát valamiben, ami még nem az övé.
-Hmmm, ez remek lesz arra az esetre, ha meghívnak egy esküvőre a StarCraft-ban. Mondjuk nem rossz...hé, hova tetted a...? Ajjajj, ugye nincs sok cucc a táskádban? Ha véletlen bekapcsol, én nem veszek neked másikat!

- A Szellem? * Vontam fel kérdőn a szemöldököm. Ehhez a fiúhoz egy komplett szótár is kevés lenne. Vagy csak alapos tanulmányokat kéne végeznem, ha értelmes szinten akarom tartani a beszélgetést és ne csak nézzek és pislogjak, mint most is.*
- A szép külső meg becsapós… rosszabb, mint egy Trójai faló. S ha ezt nem veszitek észre, akkor a kísérlet igen csak az ellenkezőjét érte el így több generációval később. *Vontam meg a vállaimat, és az újabb kérdésére csak összevontam a szemöldököm. Áh igen… már meg van. Luke nem ismer, de jobb is így. *
- Tévedsz… azért veszek fel ilyen ruhákat, mert néha jól jön, ha épp olyan helyre akarok bejutni, ahova rövidnadrágba nem engednek be. Mellesleg vagy anyám vette ezeket vagy kaptam a rokonoktól, akik szerint jól nézek ki benne. Azt hiszem, egyetlen darab van, amit én választottam, de az sem volt rajtam soha, és már nem is lesz. *Világosítottam fel egy kicsit. Azért sosem öltöztem ki, hogy másoknak tetszek. Egyáltalán nem akartam tetszeni, vagyis akinek igen, annak pont jó voltam szabadidőben is. *
- Akkor ezek szerint nem vagy szégyenlős… * Fojtottam el egy nevetésem. Bár ezzel nem volt egyedül, valamikor még Én is rohangáltam úgy. Bár tény… nem egy étteremben.*
- Ühhüm… ránézésre pont úgy mint Én… Ha szólnak, hogy ideje enned. * Hümmögtem egy kört és mikor kilépett mosolyogva néztem rá.*
- Oké, ez, az ing és a nadrág jöhet. Más itt nincs ami jó lenne… *Az okfejtésére csak felsóhajtottam. *
- Szakadj már el a játéktól. Mellesleg csajozásnál is jól jön… kiemeli a világos szemeid. Nincs benne sok minden és nem féltem a táskám. Öltözz vissza, és ha nem tetszik meg valami, akkor akár innen mehetünk is. * Dőltem neki az egyik tükörnek háttal karba font kézzel. Hogy én ezt mennyire utálom… Várni, várni, várni… levetkőzni, felöltözni aztán kezdeni elölről. Mázli, hogy nem én vagyok a fülkében s enyhítő körülmény, hogy Luke jó pofa. De azért igyekezhetne.

-Ja a Szellem...egy kora 21. századi képregényhős, állítólag igaz történet alapján, de valójában egy TV sorozat ihlette...
Többet nem mond, már így is egy egész összetett mondattal többet árult el a kitalált figuráról, mint amennyit Mira tényleg szeretett volna tudni.
-Egyébként fölösleges képzésre járni miattam, elég ha csak úgy teszel, mintha azt mondanám:"Bla bla bla videó játék, bla bla bla, képregények, bla bla bla izgi ugye? Szerintem is, mert bla bla bla.". A többi csajnak bejön.
Ami a szexi trójai falovakat illeti, csak fájdalmasan sóhajt egyet, mint aki nagyon is tudja, milyen az. Talán egy nap ő is el jut arra a szintre, hogy nem ejtik át, még gondolatolvasással együtt is.
-A sok sznob...mondjuk biztos jól áll neked a giccsből szőtt anyag is, de szerintem egy nő mackónadrágban, az én pulcsimat viselve a legszebb...abban mondjuk tényleg nem illik kimozdulni otthonról, de hol itt a gond?
Mikor Miranda arra a következtetésre jut, hogy Luke nem szégyenlős, a fiú aggódva pillant fel a plafonra, hogy még időben megtudja, ha ki kell ugrania az ablakon, de szerencére a földi építészet még mindig elég masszív, hogy ellensúlyozza a "normális" gravitációt, így egyenlőre nem temeti őket maguk alá több ezer tonna plázacica. Ennek ellenére nagyon lelkesen fog hozzá a távozáshoz, hisz nem vágyik rá, hogy még több göncöt kelljen felpróbálnia, bár kifelé menet megakad a szeme két próbababán, kik egymás kezét fogva, alkalmi ruhában töltik itt életük legboldogabb napját, és már csak arra várnak, hogy kimondhassák az igent.
-Nézd csak, az pont a te méreted - jegyzi meg pimaszul, és természetesen talpig elpirulva.
-Egyébként meg, én és a csajozás? Már úgy értem, a normális fajta...ez előző csajommal pont egy játékban találkoztunk. Azóta sem tudtam megverni, pedig a szakítás óta igencsak lelkesen próbálom agyonlőni elhiheted...

*Képregény hős, filmsorozat… komolyan, hova kerültem? Jó oké, ezt fel tudtam fogni és meg is értettem. Ez is olyan, mint azok a régi barbi figurák vagy mik. Azokat a figurákat a férfiak ideálja alapján tervezték, gyerekjátéknak álcázva, ezeket meg a fantáziájuk alapján, hogy kiélhessék a gyermeki énüket. Minden világos. Aztán a lehetőségre csak felvontam az egyik szemöldököm.*
- Nem vagyok a többi csaj és ha valamit nem értek vagy nem tudok, én nem szégyellek rákérdezni. Egyébként sem szeretek bólogató kutyust játszani. *Újabb mondatára csak rásandítottam és egy pillanatig elgondolkoztam azon a korábbi házassági ajánlatom, aztán persze leesett az is, hogy épp egy gondolatolvasóval van dolgom.*
- Ha nem tudnám, hogy gondolatolvasó vagy most megfontoltam volna azt a részeg házassági ajánlatot. De nem szép dolog a gondolataimat használni. * Hiszen ott hangzott csak el a szabadidőnadrág.*
- Ha Tőlem kérdezed, akkor sehol. De útközben biztos találkozunk, pár cicababával kérdezd meg Őket, hogy ebben mi a gond. * Vigyorogtam el gonoszul hisz tudtam, hogy Luke még egy madarat sem szólítana le, nem még egy hús-vér nőt. Na de aztán szerencsére már mehettünk is, már csak egy aprócska dolog hiányzott, a fizetés. A kasszához érve a kártyámat elővadászva nyújtottam a nő felé, s ezzel hivatalosan is örökbe fogadtam Lukeot. Legalábbis az én szememben. Kifele menet azonban Luke felhívta a figyelmem valamire és érdeklődve tekintettem a babák felé.*
- Méretben talán jó, de a fehér nem az én színem. * Sütöttem le a tekintetem, szimplán a színnel elódázva az egészet. Bár nem ezzel volt a legfőbb problémám, bár tény, jobban szerettem az élénk színeket. Ám hangomban ott volt a keserűség, hiába próbáltam meg mosolyogni hozzá. Ahogy a gondolataimat is átvették a réges-régi vágyak. S a „Terminátor”-t ezúttal öltönyben láthatta a másik engem pedig boldogan. Bár tény, Shepy és az öltöny… már magában is vicces látvány volt annak, aki ismerte. *
- De ha felveszed a mellette való öltönyt, akkor felveszem a mennyasszonyi ruhát. * Ajánlottam a másiknak, hátha ezzel kissé jobb kedvre derítem a gondolataimat és önmagam is. Luke meg az öltöny… bár… ez nem is volna olyan vicces. Nem olyan abszurd, mintha a fehér csodát venné fel. S gonoszan, szándékosan képzeltem el Lukot az esküvői ruhában miközben szélesen vigyorogtam hozzá.*
- Minden lehetséges Luke. Agyonlőni? Ez valami férfi betegség? * Kérdeztem összevont szemöldökkel, hisz ez nem volt újdonság számomra. Rick is ezt mondta, csak Ő dartsszal próbálkozott.*

Nos, akár lehet abban valami, amit Mira gondol, de attól még nem jó érzés ezt hallani, és mint olyasvalaki, aki számára az emberfeletti képességek nem csak a fantázia szüleményei, Luke csak ennyit mond:
-Pukkadj meg...
Arra pedig, hogy ő nem olyan, mint a többi a csaj...hát, neki eléggé olyannak tűnik, igaz elég felületesek az ismeretei a női nemről, szóval a lényeg, hogy számára Mira éppen olyan, mint mint az összes többi hölgy, aki nem akar tőle semmit, csak ő sokkal jobb fej, és a kedvéért még azt sem bánja, hogy ki kellett mozdulnia.
-Mi mi mi? - Kpaja fel a fejét elsápadva. - Ne már...csak mert tudom, hogy ezt szeretnéd hallani, attól még ez a véleményem...ez nem ér..mindig ez van...
Szomorkásan lehajtja a fejét, és keserűen sóhajt. Ez a rohadt képesség...az előző barátnőjével is azért lett vége, mert hirtelen hallani kezdte a gondolatait, most meg ez...
-Kösz, de nem hat meg a plázacicák gondolkodása...jobb szeretem az okos nőket, akiknek nem értem a quantumfizikáról szőtt gondolatait.
Az viszont igaz, hogy tényleg nem egy Casanova...valójában egészen büszke magára, amiért Mira-val így el tud beszélgetni, az örökbefogadás gondolatra viszont a nyelvét ölti, hogy azért ne tűnjön túl érettnek még a saját szemeiben sem.
-Köszi, de most annyira nincs kedvem hozzá...
Nem tudja mit mondjon. Normális esetben megjegyezné, hogy Mira esküvőjére felvesz majd egy ilyet, ha szeretné...és ha meghívja, de a gondolatai alapján arra tippel, hogy ilyet jobb, ha nem mond.
-Szerintem neked a zöld állna igazán jól...vagy a szürke...a szürke szép szín....az jól megy a szemedhez.
~És mellesleg a legtöbb IT-s cucc színe a hőskorból...~
-Férfi betegség? Miért, te talán sosem égetted el az exed képét, hívtad fel hajnali 3-kor, vagy fizettél elő a nevében lovacskás újságokra? Vigyázz, tudom, ha nem mondasz igazat!
Ezt természetesen abszolút játékosan jegyzi meg, de attól még igaz. A következő pillanatban viszont megáll benne az ütő. Valaki olyat fedez fel a távolban, akire nem számított. 3 barátnője társaságában jön szemben tüsi hajú exe, akit ezek szerint csak emlegetni kell.
-Basszus...

- Ha még egyszer azt mondod, hogy pukkadjak meg, közlöm, hogy Tömj meg, hogy megtehessem. Aztán irulhatsz-pirulhatsz… * Hívtam fel a figyelmét a másiknak, hogy szép és jó, hogy épp próbálom a nyelvem visszafogni miatta, hogy ne legyen mindig zavarban, de azért egy idő után vissza fogok szólni. Más már elsőre megkapta volna, minden figyelmeztetés nélkül és valószínűleg választ is kaptam volna rá. De na… Luke más, épp ezért van itt vásárolni és nem fent a teremben, vagy egy kocsmában vagy ki tudja, hogy hova szoktam járni állandóan. Persze a sehová-t leszámítva. Szavaira a szemeimet forgattam…*
- Nincs nálam hazugság vizs… * De aztán az arcát látva kissé közelebb léptem hozzá és befogva a számat simítottam végig az arcán egy pillanatra.*
- Jó, bocsánat. Ne haragudj… Igyekszem elfelejteni, de nem ismerlek és ez amúgy sem olyan amit csak úgy elfelejthet az ember. Én meg már unom a réten ugráló nyuszikat. * Mosolyogtam rá kedvesen, hisz mindig erre próbáltam koncentrálni, hogy ha épp titkolni akartam a gondolataimat. De csak egy ideig működtek, aztán maguktól elmúltak. A gyerekes nyelvöltésre csak elvigyorodtam, ismerős mozdulat volt. Pedig aztán jóval Luke fölött jártam, években mérve legalábbis.*
- A szürke unalmas… vörös vagy királykék. Élénk színek és ha egy kicsit összébb fogom a hajam, hogy ne lógjon az arcomba, akkor a szemeim is kiemeli. Sőt… még azt is, hogy nő vagyok. * Húztam el a számat ám a kelletlen gondolat mellett bizony ott volt a kellemes emlék is, mikor nem régiben bizony elakadt a szava Nichnek mikor kikísért az állomásra, hogy ne egyenek meg útközben. Luke kérdés áradatára csak felvontam a szemöldököm.*
- Hívtam Én éjjel-nappal egy ideig. De nem azért, hogy bosszantsam, hanem azért mert aggódtam és hiányzott. De nem… nem csináltam semmi ilyesmit, égetni meg pláne nem égettem. Nem sok exem van, de akiről kép készült azok még mindig megvannak… ha más nem az egyik fiókom mélyén egy dossziéba, vagy anyuék házába a családi képek között, esetleg az ottani szobámban. Mért kéne elégetnem egy jó képet, azért mert valakit dobtam vagy épp dobott? * Tettem fel értetlenkedve a kérdést. Nem értettem, hogy mi az öröm abban, ha megkeserítik a másik életét. A kifakadásra Lukera kaptam a tekintetem és kérdőn néztem rá.*
- Mi a baj? Kik ezek? * Néztem a csapat felé egy pillanatra. De éreztem, hogy ebből bizony nem fogok jól kijönni. Pláne, hogy segíteni akartam a másiknak hamár Ő is segít nekem.*

Pirul is rendesen, ahogy az elvárható tőle. Rengeteg, frappánsabbnál frappánsabb válasz jut az eszébe arról, hogy mit kéne erre felelni, de valahogy egyiket sem meri kimondani, pedig olyan szívesen felajánlaná Mirának, hogy megtömi őt, azon ne múljon a boldogsága...El is határozza magát, hogy ki is mondja, de aztán a nő hozzáér, itt pedig végleg lefagy, mint a windows...
-Se...seh...semmi baj... - hebegi, aztán elfordítja a fejét, és kicsit előrébb is siet, biztos ami biztos, hogy legalább a járása keltette szembe szél lehűtse egy kicsit.
-Mondtam már, hogy neked minden jól áll...és ezek szerint nem vagyok ezzel egyedül. Tudod, van egy olyan érzésem, hogy...
Nyel egyet. Jobbnak látja nem folytatni a mondatot.
-Mindegy...gondolom ez is olyan, amit nem volt szép tőlem, hogy meglestem, igaz? Csak nem értem, miért nem vele lógsz helyettem...ennyi...
Védekezőn emeli fel közben a kezeit, ha Mira esetleg hozzá akarna vágni valamit. Persze, szokás szerint nincs olyan jó dolga, hogy csupán egyetlen őrült nőszemély bosszújától kelljen tartson. A négy fős női csapat egyenesen feléjük tart, élükön a piercinges, Mohawk frizurás csajjal, kinek láttán Luke-ot kirázza a hideg.
-Az exem.... - magyarázza a mellette álló nőnek. - tudod, aki...
-Lukey! - Szól nevetve a nő, nem kicsit fölényeskedve. - Hát te, a való világban? Ja, látom már, anyukád elhozott, hogy legyen ruhád erre az évtizedre is...
-Említettem, hogy nem volt szép a válásunk ugye? - Súgja oda Mira-nak, egy erőltetett mosoly kíséretében, aztán visszafordul a másik nőhöz.
-Daria! El sem tudod képzelni, mennyire örülök, hogy látlak!
-Szintúgy..ha tudnád, mi fordult meg a fejemben, amikor megláttalak!
-Sajnos tudom...fordulj orvoshoz, hátha még nem késő.
Aztán oldalra sandít, hisz ekkor rádöbben, hogy van itt még valaki, aki idegennek érezheti magát, és ez mégsem járja.
-Ó, jut eszembe. Daria Lochheed, bemutatom Miranda Owen-t - szól hangosan, és a nő nevének kimondása után furcsa mosoly jelenik meg az arcán. Ennek okát nem kell sokáig kutatni, hisz Daria barátnői nyomban összesúgnak, ahogy beléjük hasít a felismerés, hogy bizony tudják, ki ez Luke oldalán.
-Nem is tudtam, hogy anyád leánykori neve Owen.
-Nem az anyám, ő az én...

*Először a pirulásán jót szórakoztam magamban persze, de aztán már mikor az érintésemre csak még rosszabb lett nyomban meg is bántam a tettem és igyekeztem eszembe vésni, hogy Lukeot még véletlen sem szabad megérinteni, mert tűzriadó lesz a plázában. Hisz nyomban elég. *
- Öhm… nem, nem volt szép. De azt mondtad, hogy nem direkt csinálod. Nem vethetem a szemedre… legalábbis ma nem, egész jó napom van ahhoz, hogy elfogadjam az elfogadhatatlant. De azért, mert… nem tudom Luke. Egy részt, mint mondtam a Te idióta kis hülye fejedre volt szükségem és tartoztál is nekem. Mellesleg neked nem jutnak eszedbe kétes gondolatok, nekem meg nincs szükségem edzésre. Akkor miért kerestem volna fel az edzőm helyetted? * Vontam meg a vállaimat könnyedén.*
- De azért fejezd csak be nyugodtan… nem eszlek meg… ígérem. Szóval milyen érzésed van? * Néztem rá leplezetlen kíváncsisággal. De persze nem élvezhette a másik sokáig, hogy nem vágok hozzá semmit és még érdekel is amit mondani akar mert jött a sisere had. ~Mondtam már, hogy utálom a nőket pláne akik így beszélnek? Hát ha nem, akkor most mondom. Vagyis gondolom, hogy tudj Róla.~ Nem szóltam, minek is tettem volna a csajtól már így is a mennyezetet kapartam. ~ Undorító haja van. De most komolyan ilyen öreg vagyok, hogy az anyádnak nézd? Mond, hogy nem haragszol meg ha lep csapom… kérlek Luke. Annyira tenyérbe mászó modora van.~ De aztán már feltűnt nekik, hogy Én is vagyok és a nevem hallatán egy széles mosoly jelent meg az ajkaimon, aztán meg már a homlokomra szaladt a szemöldököm.*
- Ami azt illeti nem, nem Owen. De a barátnőid okosabbak, mint Te, talán kérdezd meg Tőlük, hogy ki vagyok. De amíg nem sulykolnak némi tudást, az undorító hajad alá legyen elég annyi, hogy Luke barátnője és hamarosan a menyasszonya. Egyéb kérdés hölgyeim vagy folytathatom az utam a Kedvesemmel kettesben? *Ó hát a hangom az bizony végig barátságos volt, ahogy a mosoly is ott ült az arcomon. De ha volt eszük, ami az exről nehezen hihető, akkor bizony feltűnhetett nekik, hogy nem veszem szívesen a jelenlétüket. De persze… többször tiltottak már ki innen, mint valaha bárkit mégis itt vagyok. Szóval nekem aztán mindegy, hogy milyen gyorsan forog az agyuk.*

-Ehh...az én önbizalmammal, CSAK kétes gondolataim támadnak. Vagy te piszkosra gondtál? Hát...van benne valami...
Tudva, hogy a többi ember mikre szokott gondolni, és milyen gyakran, Luke nagyon jól tudja, hogy az átlaghoz képest neki bizony igencsak...szalonképes a fantáziája, de annyira, hogy mellette még egy telepata sem pirult el. Mázli, hogy ő megteszi ezt mások helyett is.
-Semmi-semmi...csak látszólag annyira nyílsz meg mások előtt, mint egy veszett sündisznó, szóval...ez a fickó rendes lehet, ha mégis így kitart melletted...vagy csak nagyon vastag a bőre, akárhogy is, akit Dokinak szólítanak, csak jó fogás lehet...és akkor ezek szerint ugrott a menyegzőnk.
A végét kissé szomorkásan teszi hozzá...na jó, megjátszott szomorúsággal, de most kivételesen egészen élethűre sikerül, annak ellenére, hogy soha egy pillanatig sem gondolta ezt komolyan....legalábbis amikor józan volt biztosan nem. Aztán ezt az idillt megzavarja az az átok nőszemély...
-Engem nem zavar, ha megtéped, sőt...de ne a biztonsági kamerák előtt ha lehet? - Súgja válaszként, és bár arra nem tudja rávenni magát, hogy mosolyogjon, az azért látszik rajta, hogy ez a gondolat máris jobb kedvre derítette.
-Meg vagyok lepve, hogy nem ismered föl. Az arcoskönyvön vagy 3 riportját is megosztottad még anno. Na mindegy, öröm volt látni, csak mint mindig. Gyere szivi, a végén még elkésünk...
Ezzel, halált megvető bátorsággal egyik karjába tereli az összes csomagot, és a felszabadult praclijával megfogja Miranda kezét, elfogadva a tényt, hogy lehet ma reggel játszott utoljára olyan játékkal, ami nem hang vezérelt,aztán "kedvesével" magára hagyja a csapatot, élén a tarajossal, kinek most a barátnője a fülébe súgja, ki volt ez, és a kép amit vág...
-Én meg fogom szerezni azt a felvételt, és berakom háttérnek, eddig azt hittem, csak egy kígyó tudja ekkorára nyitnia száját - suttogja kuncugva, aztán amikor befordulnak egy saroknál elengedi Miranda kezét, leteszi a csomagokat egy padra, majd le is ül.
-Ha nem bánod...én most egy kicsit leülök...ez nagyon ász volt tőled, de húúú...ilyen sokáig még sosem kellett visszatartanom a lélegzetem...űristen!
Fáradtan dől hátra a padon, és nagyokat pislog. Tényleg embert próbáló erőfeszítésébe került, hogy ne buktassa le magukat az imént, de megérte.
-Azért remélem lehiggad idővel...sosem volt normális.

- Nagyon jól tudod, hogy mire gondoltam… * Ingattam meg a fejem és ezúttal felfedeztem az előnyeit is. Hiába fogalmazok rosszul, vagy ha nem találom a szavakat… Luke még akkor is tudja, hogy mire akarok kilyukadni vagy épp mit akartam mondani. Aztán már az állam a földön koppant és valahol a földszinten keringhetek, ahogy felfogtam, hogy Luke mit is akar mondani.*
- Na nee… álljunk meg egy pillanatra Luke. Doki a beceneve, amúgy Nicholasnak hívják. De Ő az edzőm, termen kívül meg maximálisan is csak egy jó barát szerűség. Nem kitart mellettem, mert nem vagyok mellette, hanem csak van türelme elviselni a beszólásaim és még nem is bírom lecsapni. Mellesleg ahogy Én nem akarok Tőle semmit, úgy Ő sem Tőlem. S ez így van jól… Szóval az esküvő még bekövetkezhet. * Tettem mellé mosolyogva, hogy az egyébként komolya szavaim élét elvegyen ezzel az egyetlen megjegyzéssel. Aztán már csak figyeltem a leányzót meg Lukeot. Na a becenév az bizony szöget ütött a fejembe, de csak mosolyogtam hozzá… *
- Menjünk… *Helyeseltem le nyomban, na de, hogy megfogta a kezem szerintem legalább olyan váratlanul ért, mintha Luke felpofozni próbált volna. Nyugi Mira, nyugalom… Igyekeztem lehűteni magam a folytonos gondolati mantrával, hogy bizony Luke ne a földön kössön ki, jobb esetben. A szavaira csak egy bólintással reagáltam… dehogy mit mondott, na azt nem tudnám megmondani. Mikor végre elengedte a kezem ösztönösen léptem egyet hátrébb hiába ült le a másik.*
- Ha még egyszer minden figyelmeztetés, kérés, kérdés nélkül hozzám érsz Luke… komolyan mondom, hogy gipszben viszlek haza és akkor örülhetsz, hogy haza értél. * Na igen… most is csak azért úszta meg, mert Én kezdtem ezt az ostoba játékot az exének. Azt meg én is tudtam, hogy ha ráförmedek, a másikra azzal mindent elrontok. De csak leültem a padra és a tenyerembe hajtottam a fejem, miközben figyeltem rá.*
- És akkor mit csinál? Az összes GI Joe babáját rád küldi és lelőnek? *Kérdeztem kissé gúnyosan anélkül, hogy észrevettem volna.*
- Mellesleg pedig… mi a frászt tetszett ebben a kényes, hisztis undorító hajú, nőnek még csak viccből sem nevezhető, üresfejű tyúkban? *Adtam röpke jellemzést az exről, miközben kissé oldalra fordítottam a fejem, hogy ránézzek de, nem emeltem fel.*
- Mellesleg… megfogtad egy lány kezét és nem pirultál el… * Mosolyogtam rá bíztatóan, hogy nem is olyan reménytelen esett, mint amilyennek hiszi magát.*

-Ha te mondod - feleli dallamos hangon, miközben felemeli két tenyerét, mintha egy szakasznyi katonának adná meg magát - ám legyen, akkor inkább neked hiszek, mint a hangoknak a fejedben. De amúgy, nem illenénk össze, te szinte normális vagy, és az kizáró ok...
Mikor már a padon ülnek, és az exe messze van, és ennél fogva csak egy őrült nőszemély bosszúja miatt kell aggódnia, kihúzza magát, és minden izmát megfeszítve Mira szemeibe néz.
-Sajnálom, de pánikba estem...ráadásul, hallottam, hogy nem veszi be, amit mondasz neki, úgyhogy gondoltam ráerősítek egy kicsit a dologra vizuálisan. Na mindegy...bocsi tényleg...
Aztán egy darabig csendben ül, és bámul maga elé, a játékkatonás kérdésre viszont megrázza a fejét.
-Neeeem, az akciófigurákat Vicky gyűjtötte, az utolsó barátnőm, Daria körül inkább spontán lángra kapnak a dolgok, ha begőzöl. De ne aggódj, nem láttam nála gyufát, szóval most csak nem lesz baj.
Aztán vállat von, és csak bámul tovább maga elé, mintha nem is a szerelmi életéről lenne szó...mondjuk ez már tényleg nem az.
-Szeretném azt mondani, hogy régen normálisabb volt, de akkor hazudnék. Őszintén nem tudom...szép szemei voltak, nevetett minden viccemen, és az első pár hónapban egész jól titkolta, hogy egy szociopata elme roggyant.
Aztán fanyar mosolyra húzza a szája a szélét, és oldalra pillant, Mira kezére.
-Ugye tudod, hogy csináltam már ilyet? Nem vagyok szűz, vagy ilyesmi, csak nehezen barátkozom...és az sem segít, hogy ha egy vadidegen ember túl közel jön hozzám, hajlamos vagyok fél perc alatt sokkal többet megtudni róla, mint valaha szeretnék. Na meg...te aztán nem könnyíted meg a dolgom, hogy ne piruljak el!

*Szavaira összevontam a szemöldököm és már ellenkeztem is volna, de tudtam, hogy semmilyen hang nincs a fejembe. Persze azon kívül, amelyik néha megmondja, hogy egy barom vagyok, de ez mellékes. *
- Ne akarj olyat belém magyarázni, ami nincs ott. * Nem akartam senkit magam mellé, ezzel nagyon is tisztában voltam. Így a másik csak… nos nem tudom mit láthatott a buksimban, de ennek az ellenkezőjét tuti nem. De ezen nem rágtam magam sokáig, hisz a következő mondatával mosolyt csalt az arcomra.*
- De csak szinte… de ha megnyugtat, csak hülyeségnek szántam. Eszemben sincs férjhez menni. * Ingattam meg a fejem. Bár a normálistól messze álltam, de a normális is csak megközelítés kérdése így nem vitatkoztam ezzel a megállapításával. *
- Jó-jó… még mindig finomabb megoldás, mint amit Én választottam volna. A különbség annyi, hogy… ah.. mindegy, ezt hosszú lenne elmagyarázni és kivételesen, nem azért mert nem értenéd meg. * Vontam meg a vállaimat, aztán elkezdtem azon agyalni, hogy mivel is múlhatna a feszültségem, miközben hallgattam a szavait.*
- Egy piromániás… más sem hiányzott az életedből. * Kuncogtam fel ahogy a hajamba túrtam.*
- Luke, az nem minden, hogy valaki nevet a vicceiden vagy épp, hogy szép szeme van. NA de hagyjuk… nem vagyok az anyád és azt hiszem, Én volnék az utolsó az egész univerzumban, akinek párkapcsolati tanácsokat kéne osztogatnia. De nekem most szükségem van egy extra csokis Shakre, szóval mielőtt még folytatjuk a vásárlást tegyünk egy kis kitérőt az egyik gyorsétterem vagy fagyis felé. * Álltam fel mellőle, hogy menjünk. Tudhatta a másik, hogy jelenleg ez az egyetlen, ami megtudná nyugtatni a belső háborgásom leplezzem akármilyen jól is, azt mutatva, hogy semmi bajom.*
- Nos… feltételeztem. S emlékeim szerint egyszer a fejedhez is vágtam, hogy ezt maximum a videojátékokból ismerheted. Márha emlékszel rá… * Mosolyodtam el.*
- De nem szándékosan píritok rád… oké, nem mondom, hogy nem élvezem mikor sikerül. De egy idő után megunja az ember lánya, ha könnyen eléri a célját. *Vontam meg a vállaimat könnyedén és oldalra mosolyogva a másikra folytattam.*
- De inkább mesélj magadról egy kicsit… azon kívül, hogy nem bírod az alkoholt, az életed középpontja a játék mást nem tudok rólad.

-Ne is, 28 évesen szinte még gyerek vagy - vonja meg a vállát, arra pedig inkább nem mond semmit, hogy Mira természetesen nincs beleesve senkibe...ő belé biztos nem, ami elég szomorú, így viszont tényleg nincs köze hozzá, szóval jobb is, ha hagyja ezt a témát.
-Azért megnéztem volna, ahogy bemosol neki egyet...elég gáz volt a középiskola, miután szétmentünk.
Arra, hogy az nem minden, ha valaki viccesnek találja őt, és a többi, oldalra kapja a fejét.
-Hé, miért nem mész vissza az időben, és mondod ezt el a 17 éves kori önmagamnak? - Kérdi gúnyosan. - Biiiztos vagyok benne, hogy hallgatna rád.
Aztán lehajtja a fejét, és fáradtan sóhajt.
-Mondjuk a szavadba nem vágna az biztos...ahhoz meg kéne tudnia szólalni...
~Extra csokis Shake? Wow, azt hittem az ilyen jó nők csak ásványvizet isznak, üvegből...~
Úgy pattan fel, mintha eddig egy rugón ült volna, és már indul is, hogy megszerezzék azt az édes italt...pontosabban azt a két édes italt. Ha neki szívószál kerül a kezébe, kizárt, hogy aztán sok maradna a pohárban.
-Igggen, az valóban nagyon kedves volt tőled...ki is írtam Facebook-ra...úgy néz ki, marha vicces, ha valaki másra mondják. De amúgy nem, volt már dolgom nővel a valóságban is...igaz nem valami gyakran, de volt.
Az, hogy Mira nem direkt pirít rá, csak amikor igazán szórakoztató, valahogy nem vigasztalja meg Luke-ot, a kezébe kerülő Csokis Shake viszont már annál inkább. A másik poharat Miranda kezébe nyomja, aztán nagyot szürcsöl a sajátjából.
-Tartsd meg a visszajárót - veti oda a pultusnak, aki ezt egy cseppet sem tartja viccesnek.
-Csak tudnám, miért mondja ezt mindenki - vonja meg a vállait, miközben elteszi a bankkártyaként használt kommunikátorát.
-Hmm, magamról? Háááát....Ha unatkozom, holografikus képeket szoktam csinálni...nem vagyok valami ügyes, de ritkán unatkozom. Amúgy van egy diplomám programozásból és...személyesen ismerem Miranda Owen-t. Azt hiszem nagyjából ez minden, amit tudni lehet rólam, és érdekes. És egyébként meg bírnám az alkoholt, csak nem vagyok edzésben! A középiskolában simán az asztal alá ittalak volna! Csak amióta van ez a dolog a képességemmel...annyira nem merek inni...

- De jó is lenne ha még gyerek lennék… * Sóhajtottam fel lemondóan. Szerettem gyerek lenni és hiányzott, azaz önfeledt, rohangálás nem törődöm semmivel viselkedés. A jó kedv és, hogy a legnagyobb gondom az volt, hogy anya epres csokit vett, amit nem szeretek. *
- Mert nem lehet… de hidd el, ha 17 évesen a kezem közé akadsz, most tuti nem itt vásárolgatnánk. * Vontam meg a vállaimat. Különös érzékem volt ahhoz, hogy miként is rángassak bele másokat a hülyeségbe. S még csak nem is kellett megerőltetnem magam. A gyors megindulásra csak felnevettem.*
- Csak nem szereted az édességet? * Kérdeztem, bár inkább hangzott jó kedvű megállapításnak és kimondottam örültem neki, hogy nem kezd el kioktatni arról, hogy az bizony egészségtelen, hizlaló és még az ég tudja, hogy mi mindent beszélnek magukba a nők, hogy megvonják maguktól az élvezeteket. Többek közt anyám is ide tartozott. Nem is sűrűn jártam vele el… egy idő után unalmas a saláta. Nem vagyok Én nyúl… Mikor elértük a célt, a babán pislogó kasszásnak elmagyaráztam, hogy mit is szeretnék. Két nyomás tömény csoki öntet, amit a fagyira szoktak adni, aztán jöhet is rá az alapjaiban is csokis shake. Tök egyszerű… még is mindig kiakarják szúrni a szemem a natúr csokis shakekel. *
- Legalább valaki díjazza a humorom. * Öltöttem a másikra nyelvet a facebookos kiírására. S a táskámba kezdtem volna matatni de Lukenak egyszerűbb volt a dolga.*
- Ezt azért ne szokd meg… * Céloztam arra, hogy kifizette a shaket. De aztán már inkább a kezembe került pohárral szórakoztam, hogy összekeverjem az alján lapuló öntetet a szívószálammal. Ahelyett, hogy vitát nyitottam volna ebből is. *
- Hát… most már biztos leittál volna. De ha azt nézzük mikor én voltam közép sulis, akkor már nem biztos. De mily meglepő, hogy kocka szakirányba vagy… * Cukkoltam egy kicsit a fiút.*
- De mért nem dolgozol? Mellesleg ha csak a gyakorlat kell, akkor, ha a Marson jársz szólj és ugorj be. Elpakolom a nappaliból a képeim, hogy élve távozhass másnap és ott aztán a kutyát sem érdekli, hogy mit kezd a képességed magával. S ha a képek biztonságban vannak, akkor engem sem. * Mosolyogtam oldalra egy kicsit, aztán már inkább ittam egy kicsit. A csoki jótékony hatása, hogy a szemeim is elkezdtek kissé boldogabban csillogni a tömény édességtől. *

~Hehh...nem is különbözünk annyira...~
-Ha 17 évesen találkozunk, durván 2 másodpercen belül estem volna beléd, és amire észbe kaptál volna, teleszemeteltem volna a levelesládád olyan képekkel, amin angyalszárnyakat photoshopoltam neked, vagy csak simán beraktam a portrédat egy nagy szívbe...hidd el, jobban jársz a mostanival.
A kérdést, hogy szereti-e az édességet még válaszra sem méltatja, hisz ez nagyjából olyan, mint egy nyuszitól megérdeklődni, hogy kér-e még répát, vagy tőle azt, hogy nincs-e kedve játszani egy kicsit!
-Én is díjaznám, ha nem mindig az lenne a csattanó, hogy szétfolyok a padlón mint a terminátor.Egyébként meg ne aggódj, nem tervezek hozzászokni, csak gondoltam kompenzálom a ruhákat, mielőtt még tényleg a nevedre veszel. Mellesleg, ez valami saját rec...mmmm...anyám...hmmmm!!! Nyami! Huhh, hát ez...bocs, mondtál valamit? Kicsit az előbb...na jó, mindjárt jövök, nekem ebből kell még egy!!!
Elrohan majd szívószállal a szájában tér vissza, a másik kezében pedig egy másik poharat tart, amit át is ad Mira-nak, biztos ami biztos.
-Friss diplomás vagyok. Még nem éreztem annyira sürgősnek, hogy dolgozzak...
Aztán, a képességére terelődik a szó, és Miranda nagyon kedves, de tényleg, ám az ajánlatára mégis csak egy fáradt sóhaj a válasz.
-Nem akarom gyakorolni...ha tehetném megszabadulnék tőle...Tudod, az, hogy hallom mekkora szerencsétlen kockának gondol mindenki nem az egyetlen előnye az életemnek. A másik képességem...hát, képzeld el azt, hogy kinő egy láthatatlan csáp a hátadból, ami folyton el van zsibbadva, és egyedül csak csikizni tudod, amitől feldühödik, és hadonászni kezd össze vissza. Nagyjából ez a helyzet, kivéve, hogy egy rohadt pszichopata, aki állandóan fejbe akar vágni valamivel, és különös kegyetlenséggel viseltetik a mókusok iránt, az ég tudja miért. A lényeg, hogy köszi, de sosem használnám olyan helyen, ahol emberek élnek...és mivel olyan helyen nem tudom használni, ahol én sem tartózkodom éppen, inkább csak nem veszek róla tudomást, hátha elmúlik egyszer...

- Mért, azóta megtanultál ördög szarvakat is shoppolni a szárnyak mellé? * Vigyorogtam a másikra, jelezve, hogy nem sok különbséget látok elmondása szerint legalábbis. Ha a viselkedését nézzük, a külsőségekről meg fogalmam sincs és eszembe sem jutott Luke Darrow után kutakodni, hogy tudjak összehasonlítást tenni.*
- Luke Owen… ez igazán hülyén hangzik, szóval maradhatsz Darrow. * Méláztam el egy kicsit de a név továbbra sem hangzott valami túl jól. De aztán le lettem cserélve a fagyisra. Mire pisloghattam volna már ott sem volt én meg csak döbbentem fordultam utána. ~ Mi a jó űristen??? Ó ezt nem hiszem el… most komolyan lecserélt egy plusz adag édességre? Mi lett volna akkor, ha elektronikai üzlet mellett haladunk el, amit eddig nagy gondosan kikerültem? Hát ez kész… vajon lehet agyat is venni valamelyik üzletben? Kölyök létére meg kell hagyni, tökéletesen ráérzett arra, hogy miként is tiporgassa meg az önbecsülésem egy kicsit. De hogy ezt egy nyavalyás Shakekel? ~ Még akkor is döbbenten álltam mikor visszatért és a kezembe nyomta a másik poharat, amire csak azért fogtam rá, mert a kezembe került és ösztönös mozdulat volt. Különben az is úgy hullott volna ki a kezemből mintha ott se lett volna.*
- Ééértem… * Roppant elmés válasz, de ezt is csak a harmadik tátogásra tudtam kinyögni. Addig csak tátogtam mint hal a szatyorban. De ahogy elkezdett beszélni már valamelyest kezdett normalizálódni a helyzetem.*
- Hát… azért ha meggondolod magam a lehetőség adott. De játékot hozz, mert olyanom nincs. S ha bájosan mosolyogsz, vagy eleget iszok, akkor talán még meg is taníthatod, hogy hogyan kell élvezni. *S még csak az sem rémlett, hogy valaha lett volna olyan a házban. De aztán kitudja… ám ez a válaszom kellően tudatára világított annak, hogy kicsit sem kezdett normalizálódni a helyzetem. Én meg, hogy élvezzek egy játékot, amihez csak ülni kell? Ennél abszurdabb mondat már csak az lett volna, ha azt mondom, hogy beköltözök az agyasok birodalmába. *
- Valahol láttam múltkor egy kabátot… szerintem az jól állna… keressük meg, aztán haza viszlek, ha csak nem akarsz vásárlás után valami mást csinálni. * Igyekeztem, igyekeztem… a fene az egészbe. Kezdett elegem lenni magamból már megint. Múltkor elsírom magam, aztán egy nap kétszer összeroppanok most meg egy kölyök beletipor a lelkembe… Kezdek gyengülni, nőiesedni. Na de ezen gyorsan változtatni kell… az én nevem nem fér össze a gyengeséggel egy ideje. *

-Néha az az érzésem, hogy rólad azt inkább leradírozni kéne - vág vissza epésen, arra pedig, hogy hogy hangzana, ha felvenné a nő nevét, a nyelvét nyújtja.
-Miranda Darrow...M.D. Na, ha hozzám jössz, doki lesz a monogramod, ezért már csak megéri nem?
Aztán elszalad, visszatértekor viszont már kicsit bánja a dolgot, hisz hallja mit összemérgelődik magában gyönyörű társa, akit sosem cserélne le a legfinomabb shake-re sem...pár percnél tovább, de ilyet sosem merne kimondani hangosan. Helyette inkább másfelé néz szégyenlősen ahogy szokott, és hangosan szürcsöli fel az itóka maradékát.
-Köszi, de tényleg...el nem tudod képzelni, milyen megalázó volt, amikor 20 évesen előjött ez az egész, és mehettem gyakorolni az óvodások közé...akik fél lábon állva is szétrúgták a seggem. Inkább maradok a szobámban, ott legalább nem árthatok senkinek, és nem is hallok olyat, amit nem kéne. Hmm..kabát..oké...
Egykedvűen egyezik bele, és indul meg a ruhabolt felé, de aztán valamin megakad a szeme. Már nyúlna is Miranda keze után, hogy megragadja azt, és maga után húzza, de félúton megáll, mint aki felfedezi, hogy hoppá, ez nem is kéz, hanem medvecsapda, és inkább megköszörüli a torkát.
-Izé...gyere!
Kisebb kerülővel - alig 15 perc séta - eljutnak egy olyan részre a plázában, amit esküdni merne, hogy eddig direkt kerültek...vagyis, valójában egészen biztos benne, gondolatolvasás meg minden. Na szóval! Hamarosan a játékterem előtt találják magukat, ahol Luke tovább tereli a nőt középre.
-Ez tetszeni fog...vagy ha nem, kárpótollak, valahogy.
Egy gombnyomás a kommunikátoron, és már be is indul a modern holografikus versenytáncszőnyeg. Az egyetlen videójáték, amiben Luke nem valami jó, viszont van egy sanda gyanúja, hogy Mira-nak akár még tetszhet is, és talán el tudja érezni, hogy legalább egy kicsit olyan boldog legyen, mint gyerekként.
-Ne feledd, arra a mezőre kell lépni, ami felvillan. Ha látványosan csinálod, azért bónusz pont jár. Na hajrá!

- Sok minden más is kéne… de ne legyél ennyire harapós, mert a végén visszaharapok. * Figyelmeztettem a másikat. Bár az mellékes, hogy kivételesen a harapást fizikálisan értettem, ha sokat kekeckedik. Aztán meg majd magyarázkodhat, ahogy akar… Na de ahogy a nevem társította az övével Luke, akaratlanul egy röpke gondolat erejéig ugyan, de teljesen más vezetéknév dereng fel a fejemben, amit aztán csak fej ingatással küldtem is tovább.*
- Hmm… nem is hangzik rosszul. De meg vagyok elégedve a sajátommal, a dokiról meg nekem teljesen más valaki jut eszembe. * Vontam meg a vállaimat, de mindegy igyekezetem ellenére sem tudtam megállni, hogy ne mosolyodjak el halványan.*
- Azonban ha belegondolok, hogy nem kérdezel, enni sem kérsz, ha játszol és még csendben is vagy… nos ezekért már jobban megérné. De most komolyan… mért lyukadunk ki mindig a házasság témánál? * Néztem kérdőn a másikra. Oké, először részeg volt, másnap meg szimplán jó volt húzni az agyát. De azóta is folyton visszatérő téma… na nem mintha zavarna, csak na… egy idő után felmerül a kérdés, hogy miért. Menetközben kidobtam az ürese poharam és neki láttam a másiknak amit Luke hozott.*
- Én úgy tudtam, hogy a tanárok nem szeretik ha egymáson gyakoroltok… de attól, mert kicsik még nem feltétlen kell a rossz oldalát nézni. Ha kitartottál volna, és nem adod, fel már rég előrébb járnál mint ők. * Vontam meg a vállaim. De persze nem lehet mindenki a végletekig kitartó. Különben sosem bukna senki és már nem is volna, olyan élvezetes mikor egy-egy alany felsül. Ahogy lendül a másik keze felém, az enyém úgy húzódik, a hátam mögé miközben halványan megrázom a fejem. Elég kérni és megyek is… Persze meg tudtam volna szokni a másik érintését, hogy ne kerülgessen minden apróságért a frász. De azt így nem lehetet elérni. Luke meg aligha edzőterembe való, vagy érne ott el olyan sikereket, amikkel volna alkalmam megszokni.*
- Luke… most komolyan elhoztál egy játékterembe? * Forgattam a szemeimet és egy lemondó sóhajt is hallhatott a másik.*
- Kezdj el gondolkodni a kárpótláson… * Vetettem oda keserűen, hisz fogalmam sem volt, hogy mi a célja… de számomra sok jót nem ígért. Na de mikor a kivetítőt aktivizálta már csak tátott szájjal álltam és próbáltam felmérni, hogy mi a… na de aztán leesett és a másiknak még elugrani sem volt ideje, olyan hirtelen ugrottam oda hozzá és öleltem meg egy pillanatra és még puszit is kapott az arcára. Totál siker... S ezt a szemeimben éledező csillogás is mutatta.*
- Egy táncost viszel a tánc szőnyegre? * Vigyorogtam rá és a magunk mellé biztos távolságba raktam le a táskám meg a poharam, aminek az alján még volt egy kis csokis lötty. A pulcsi ujját könyékig feltűrtem, de le nem vettem.*
- Készülj a vereségre… * S ezzel rá is álltam a szőnyegre. Meg kell hagyni… ez nem épp a szokásos lépések… sőőőt… távol állt minden olyan tánctól, amit ismertem és kimondottan még lépéseknek sem neveztem volna. Így viszont az eleje elég gyatrára sikerült, míg megszoktam, hogy melyik mező mekkora távolságra is van pontosan. De aztán ahogy ez sikerült már nem is kellett figyelni a lábaimra és egyre jobban ment. Ahogy a szemeim is egyre jobban csillogtak az örömtől, úgy a mozdulatok is egyre ösztönösebbek lettek. S kicsit sem érdekelt, hogy a hajam ide-oda szál a nagy ugrálásban, vagy a szívem egyre hevesebben ver. *

-És...az nekem rossz lenne...igaz? - Kérdi kacéran, de aztán eljut az agyáig, hogy igen, ez még mindig ő, és már le is süti a szemeit. - Öhm...
Aztán próbál nem figyelni Miranda gondolataira, de persze, nem most fog rájönni, hogyan úszhatná meg a dolgot, így a legtöbb amit tehet, hogy úgy csinál, mintha nem hallott volna volna semmit, és hogy a zavarát leplezze, széles álmosolyt ölt.
-Hogy miért lyukadunk ki mindig a házasság témánál? Lehet így próbálom beléd szuggerálni a dolgot. Vagy csak próbállak zavarba hozni, de elég szegényes a fantáziám, szóval marad ez...
Arra, hogy a tanárok nem szeretik, ha egymáson mosolyognak, bólint. Tényleg nem, de mit csinált volna? "Segítség tanár bácsi, vernek az ovisok?". Brrr...jobb nem is foglalkozni ezzel, úgyis akad más dolga. Miranda panaszkodását csak mosolyogva tűri, aztán amikor elindul a gép...hát ennyire heves reakcióra nem számított, kicsit meg is illetődik, de kicsit sem zavarja a dolog, és csak alig pirul el tőle, ami már egy jó jel nem? Nyomban felpattan a Mira melletti táncszőnyegre, és próbálja felvenni vele a versenyt, de természetesen még akkor sem lenne esélye, ha nem a nőt figyelné, ahogy sugárzó arccal, és csillogó szemekkel ropja. Hiába na, nagyon jól áll neki a boldogság...
-Na, 16253 pont, nem is rossz - jegyzi meg a saját számlálójára nézve elégedetten önmagával, aztán oldalra sandít, és a szemeit forgatja. - Ezt mégis hogy a francba csináltad, tudsz növeszteni még négy lábat, csak eddig titkoltad, vagy mi? Na jó...visszavágó?
Újabb három perces szám, és újabb elsöprő vereség után, lemondóón legyint.
-Na jó...Előfordulhat, hogy a tánc nem az erősségem. Mit szólnál, ha a harmadik menetben inkább együtt lennénk?