Tárlat: A háború előtti korok

Bár nem akartam annyira indiszkrét lenni, hogy a faji hovatartozására kérdezek rá, Edward elértette a kérdésemet és válaszolt rá, pedig én csak arra lettem volna kíváncsi, hogy ő a harcos, a diplomata, vagy más kategóriába sorolja-e magát. Viszont az, hogy ember lenne......hát, persze miért is ne? Egyébként sincs semmi közöm hozzá, hiszen valószínűleg sosem látom többet.
- Én? Ember vagyok, mint Ön. - válaszoltam habozás nélkül, hiszen éppen eleget gyakoroltam, hogy ez már könnyedén csússzon ki a számon. Valószínűleg még egy hazugságvizsgálót is átvertem volna. Persze, ha még sem mond igazat és mégis egy telepata, akkor bajban vagyok és lehet, hogy még ma ölnöm kell, hogy a titok, titok maradjon.
- Áááá! Vőlegény? - néztem kicsit meglepődve a fiatal lányra, hiszen ezt nem néztem volna ki belőle. - Miért ő is rendfenntartó talán? Hol szolgál? - kérdeztem kíváncsian, hiszen sosem lehet tudni, mire jó egy ilyen ismeretség.

Elmosolyodtam. A vőlegénye révén ismeri... Nos, hát persze. Mivel a vőlegénye minden eljövendő Rendfenntartó-generáció legendás hőse... Csak a Kapitányuk fogható hozzá valamelyest.
Tehát Jimmy ember. Nos, miért is ne? Elvégre akár még igaz is lehet. De miközben beszélgettek, én elővettem a csavarhúzómat. Nem kellett állítanom a funkcióválasztó tárcsán, elvégre most is csak be akartam üzemelni valamit. A szomszédos teremre irányítottam a csavarhúzót, oda, ahol a háborúból hátramaradt holmikat állították ki. Megnyomtam a gombot. A szkenner, melyet láttam az ajtón át, azonnal működésbe lépett. Most már állítottam a tárcsán a csavarhúzón. A kommunikátoromra szegeztem, majd a szkennerre, aztán megint a kommunikátoromra. Végül kikapcsoltam a szkennert.
- Elnézést - emeltem fel a csavarhúzót - Magam tákoltam, és néha nem működik valami jól. Ha megbocsátanak egy percre...
Azzal úgy tettem, mintha üzenetet olvasnék a kommunikátoromon.
Valójában üzenet is volt. A szkenner üzenete, amit kíváncsiságból kapcsoltam be. Persze oda is mehettem volna, hogy megnézzem az eredményt, de az túl feltűnő lett volna. Nevezzenek paranoiásnak, de a fickó, Jimmy, nem úgy beszélt, mint egy ember. Nem egészen. Aki majd' kétezer évig tetteti magát embernek, az észreveszi az ilyet.
Na lássuk... Shalimar... Természetesen metamorf, de hát ezt mindig is tudtam róla. Jómagam... Ismeretlen DNS-állomány, 87%-ban egyezik az emberivel. Na igen... Nagy hibaszázalék mellett én még elmegyek embernek. De Jimmy... Az ő DNS-e a gép számára teljesen ismeretlen. Ez érdekes...
Elraktam a csavarhúzót és a kommunikátort, visszaléptem hozzájuk.
- Még egyszer elnézést... Miről is volt szó?

Zavartam pillantottam félre. Igen, engem ilyen szempontból könnyű csőbe húzni. Nem vagyok egy gyakorlott hazudozó, és nem is szeretem csinálni. Volt egy olyan gyanúm, hogy a két férfitól tudnék mit tanulni e téren. - Csak volt rendfenntartó. Már visszavonult. - válaszoltam tömören. Holmes tanár úr eközben eltávolodott, így legalább nem tudott lebuktatni. - Hogy hol, vagy miként szolgált, azt nem tudom pontosan. Sose akartam mélyen belemenni a részletekbe. Csak azt tudom,hogy a mai napig jó barátok a parancsnokkal. Legalább húsz éve, de inkább több. - Holmes visszatért közben. Kivételesen kapóra is jött. Úgy bele merültem a mesélésbe, hogy jó formán majdnem azt is kitálaltam, hogy mit vacsoráztam. - Semmiről nem maradt le, Tanár Úr. Csak arról beszéltünk, hogy a morák milyen érdekesen öregednek... vagyis, nem öregednek. Az emlékek sértetlenek, a test tökéletesen egészséges, de a viselkedés... az lebuktat egy öreg lényt.

Míg én figyelmesen néztem Shalimarra, hogy mit tud mondani rendfenntartó vőlegényéről, addig persze nem kerülte el a figyelmemet a Tanár úr ténykedése, aki még mindig az igen érdekes kis műszerével játszadozott, ami az előbb bekapcsolta az a régi telefont vagy mit.
Aztán amikor elnézést kért és kissé odébb lépett valami hatodik érzék, ami már annyiszor megmentette az életemet, az súgta a fülembe, hogy valami nem stimmel vele, de még nem jöttem rá, hogy mi. A rossz érzésem nem akart elmúlni, és azzal a szerkentyűvel is bizonytalan voltam, mert lehet, hogy az árulóm lehet? Talán mégis telepata és valamiért gyanút fogott.
Szimpatikus volt ez a két ember és nem akartam bajt magamnak itt a földön, így nem tudtam mit tegyek. Végül egyelőre a kivárás mellett döntöttem.
Persze közben a lány szavait is hallottam, ami igen érdekes volt, hiszen ő nagyon fiatalnak tűnt, de a vőlegényéről úgy beszélt, mintha jóval idősebb lenne.
- Értem, már visszavonult. - bólintottam halványan elmosolyodva. - Érdekes, de azért szívesen találkoztam volna vele, biztos sok közös témánk lett volna, de majd megemlítem a parancsnoknak, ha visszatértem.
Továbbra is árgus szemekkel néztem Edwardot, hiszen veszélyt éreztem felőle, izmaim megfeszültek, de vártam.
- Minden esetre adja majd át neki üdvözletemet.

Meglepett Shalimar kijelentése. Sok minden volt a lány, amikor még tanítottam: hebrencs, szemtelen, szeleburdi... Vagy az ugyanaz, mint a hebrencs? Szóval sok jót és rosszat el lehetett mondani róla, de az a fajta ravaszság, amit most kihallottam a hangjából, nem volt meg benne. Ezt az elmúlt években vette fel, talán pont a mélyen tisztelt Rendfenntartó-vőlegénye hatására. Nem voltam biztos benne,hogy örülök neki. Ám Shalimar még ezzel az újdonsült ravaszsággal is a legtisztább lény volt, akit ismertem...
Ám egyvalami biztos. Ha máshol nem is, előtte bizony lebuktam. Bár igaz, morának hisz, de a különbség nem sok. Csak azért nem jött rá, hogy leviatán vagyok, mert nem tud a létezésünkről.
- A morák, Shalimar? Nos igen... Némelyikük akár több ezer éves is lehet. Igazán szerencsések. A saját szemükkel láthatták azt, amiről mi, egyszerű halandók csak a történelemkönyvekben olvashatunk...
Jimmyre néztem. Valahogy megváltozott. Mégsem végeztem volna a kis kutatásomat olyan diszkréten, mint hittem?
- Valami gond van? - kérdeztem tőle kedves mosollyal.

Érdekes elképzelés volt, hogy ő megemlíti Bent Jacknek, mikor még a nevét se tudja. Majdnem annyira, mint az, hogy én meg az ő üdvözletét adjam át Bennek, aki szerintem életében nem hallott Róla. Kezdtem belezavarodni. Így csak bólintottam, és Holmes felé fordultam. - Csak gondolom az lehet nehéz nekik, hogy nem mehetnek napra egy bizonyos kor alatt.Persze - folytattam. - ez alól is van egy kivétel. És csak egy. De őt mindenki ismeri. - hunyorítottam. - De a morákat évezredekig észre se vették, vagy mítosznak hitték. Lenyűgöző, hogy egy teljes faj létezéséről, fogalma se volt a világnak...

A nagy összpontosításban, hogy rájöjjek, mit titkol előttem Edward tanár úr, nem figyeltem eléggé még sem Shalimar-ra, aki közben rátért a morákra és végül nekem is leesett, hogy eközben végig a tanárt lesi éberen. Talán még túl fiatal volt ahhoz, hogy jól titkolja az érzelmeit, így aránylag jól le lehetett szűrni, hogy talán arra gondol a férfi is az lehet. Mondjuk az előbb bennem is felmerült a gyanú, hogy nem mond igazat, de mivel nem érintet a dolog, így nem is foglalkoztam vele. Viszont, ha valamiért gyanús vagyok neki, akkor már más a helyzet, így igen csak figyelni kezdtem, főleg, hogy a lány szerint erről társalogtunk, holott nem is került szóba, csak így hirtelen.
Persze az is lehet, hogy csak túlságosan kimerült vagyok és az egészet csak bebeszélem magamnak és ez csak egy ártatlan beszélgetés.
Minden esetre igyekeztem fesztelenebb lenni, mert a tanár már így is felfigyelt a viselkedésemre.
- Nem, semmi baj. - ráztam meg egy megjátszott mosollyal. - Csak belegondoltam, hogy talán, ahogy a morák létezéséről nem tudott a világ, talán élnek még más fajok is így, hiszen az univerzum még annyit titkot rejteget. - nézek a férfi szemébe, kutatva, hogy ő vajon mit rejteget, ha rejteget egyáltalán.

Elmosolyodtam,és egy napfénypászmába tartottam a kezemet, ami a tetőablakon szökött be.
- Egyetlen olyan mora él, Shalimar. Hidd el. Egyetlen egy.
Nem tettem hozzá, hogy "és az nem én vagyok". Miért? Mert végül is csak beszélgettünk, nem igaz? Senki nem vádolt senkit semmivel. Nincs miért konkrétumokra terelni a szót.
A helyzet akár mulatságos is lehetett volna. Amennyire én észrevettem, mindhárman gyanakodva figyeltük a másik kettőt. Jó, Jimmy Shalimart talán nem annyira, de mi férfiak egymást mindenképpen.
- A csillagok ezer és ezer számunkra ismeretlen fajt rejtenek - mondtam elrévedve - Olyanokat, akik még a Gyűjtőknél is rosszabbak, de olyanokat is, akik, bölcsek és nagyok... Amilyenek egyszer talán mi is lehetünk. Az Univerzum óriási, és csodás, és nevetséges. Sok mindent láttam már. Nekem elhihetik.
Nem szándékosan erősítgettem Shalimar gyanúját, de utóbb már bevallom, bizony volt alapja a lány gyanakvásának.

Elmosolyodtam a tanár úr szavain.
- Igen. Ebben egyetértünk. Az univerzum csodálatos, a maga titkaival. De a gyűjtőkre visszatérve: Gondoljanak csak bele. Ha egy is életben maradt, és az egy mora génjeivel rendelkezik... akár még ma is életben lehet.-
Nem kellett volna bizonygatnia, hogy ő nem mora. Nem ez volt az első alkalom, hogy napfényben láttam.
Csak most vettem észre, milyen bizalmatlansággal méregeti egymást a két férfi. Én meg adom alájuk a lovat... na gratula Shalimar!
- Igen egyedi alak, az az egy fényben járó mora. Bár nem éltem akkor, mikor ő született, mégis kiérezni a beszédéből, hogy az a kor nem mostanában volt. Az idősebb lények... csodás mennyi dolgot láttak, és arról milyen szenvedéllyel képesek beszélni. Gyakran olyan részletességgel, amiről más nem is tudhat... - néztem ismét Holmesra.

Nem tudtam hová tenni Edwardot, mert egyszer azt állítja, hogy ember, aztán meg mindent elkövet, hogy ne annak nézzük, hiszen úgy beszél, azt sugallja, hogy ő már mennyi mindent látott.
Viszont, mivel most is nappal van és tudtommal a morák nem bírják a napfényt, és mivel ő nem az a híres legöregebb mora, Hector, így nagy valószínűséggel valami más lehet, de csak egyféle fajt tudok még elképzelni, aki öreg is lehet, meg a napfény sem zavarja. Az meg érdekes lenne, ha a tanár úr Gyűjtő lenne! Igazán érdekes! Azt hiszem nem ártana ezt valahogy kideríteni, csak az a baj, hogy nem soká vissza kell indulnom, így nem szegődhetek a nyomába.
- Ezek szerint, Ön azt mondja, akár más fajok is köztünk élhetnek? - szegezem neki a kérdést. - És igen, a Gyűjtőket sem szabad leírni, bár ha élnének, akkor már biztosan hallottunk volna róluk, hiszen, ha jól tudom, akkor ahhoz, hogy átvegyék valakinek a képességét, el kell fogyasztaniuk. Arról pedig nagyobb lenne a hírverés, nem gondolják?
Közben persze töröm a fejem, hogyan is tudhatnám meg egy Gyűjtővel társalgok-e éppen, vagy hülyét csinálok magamból.

Valóban belegondoltam. Egy? Nem. Sokkal valószínűbb, hogy akár tucatnyi is, vagy még több. Akik képesek szaporodni. Ha belegondolunk... Aligha vannak sokan. Talán egy vagy kétszázan, ennyi idő elteltével. De... Ezer év, és elegen lesznek egy új háborúhoz. Ennek talán érdemes volna utána nézni... Bár ki tudja? Nem sokat tudunk az eredeti génállományukról. Lehet, hogy a közeli DNS-ek, a többszörös vérfertőzés, ami árán a faj fennmaradt, korcsokká tette őket. Vagy... Az is lehet, hogy sokkal többen maradtak életben. És akkor... Ebbe jobb bele sem gondolni.
Shalimar szavai végén megint rám nézett. Vágyakozva felsóhajtottam.
- Bár én is élhetem volna akkor... A történelem egy-egy pillanatát nagyon szívesen megnézném. Bárcsak lehetséges volna az időutazás...
Azután Jimmy felé fordultam. Hangon átváltotta magyarázó, tanári tónusra, szinte önkéntelenül.
- Nem feltétlenül. Vegyük például a Marsot. Ott nap mint nap tűnnek el emberek, nem igaz? Ha egyikük-másikuk egy GTyűjtő áldozatává válna, senkinek sem tűnne fel. Ugyanez a helyzet a romok közt. Ott is sok törvényen kívüli él, és nem mind ember. A mora persze kevés, hogy Shalimarnak is válaszoljak, de akár az is lehetséges, igen. Sőt, logikus. Mivel, ha feltesszük, hogy léteznek, igen kevés egyedről beszélhetünk. Teljesen kézenfekvő, hogy a minél hosszabb életre törekszenek. Egyfajta fajfenntartási ösztön.

- Ebben most igaza van a Tanár Úrnak... a gyűjtők elfogyasztják az áldozatukat többnyire. Azok után nyom ugyan nem marad. És a mai napig vannak eltűnések... Ez persze, nem jelenti egyenesen a gyűjtők jelenlétét, csak... - Csak szeretek belekapaszkodni mindenbe, ami az én igazamat támasztja alá. - De, hagyjuk is. Egyikünknek sincs bizonyítéka semmire, ami itt elhangzott. - mosolyogtam. A Tanár Úr szokatlan módon válaszolt nekem: egy mondatban. De ráhagytam... ahogy a gyűjtőkkel sem, úgy más faj egyedeivel szemben sincs semmiféle fenntartásom.
- De nyilván még ennél is nagyobb beleéléssel tudná tanítani a növendékeit. Emlékszem... Hiába kutattunk, hiába kérdeztünk mást: magánál részletesebben senki nem tudott mesélni. Ráadásul gyakran hallottam olyasmit magától, amit később nem akartak nekem elhinni... mert sehol nincs nyoma.

Meglepett, hogy mennyire tisztában van ez az ember a Gyűjtők életvitelével, lehetőségeivel, és mennyire tisztán látja a fajfenntartás ösztönét részükről.
Igen, hiszen én is így saccolom, hogy valahol ennyien rejtőzködhetnek és az is biztos, hogy ez nem a Föld és nem is a Hold, hanem a Mars lesz, ahol amúgy is napirenden vannak a gyilkosságok, úgy, ahogy mondja.
Bólogatok a szavaira, hogy lássa egyet értek vele, és aztán figyelmesen hallgatom Shalimar szavait is.
- Persze, nem feltételezhetünk ilyet, hiszen nincs bizonyíték rá, ahogy mondja, de azért az sem egy jó dolog, hogy lehet, hogy köztünk járnak és nem is tudunk róluk. Talán nem ártana valamilyen műszer, ami megmutathatná, ha felbukkan egy. - nézek továbbra is figyelmesen Edwardra, hátha elárulja magát.
-Tényleg? - nézek a lányról a férfira. - Érdekes lehetett. Talán van valami olyan forrása, ami a többi tanárnak nincs? - kérdezem látszólag kíváncsian.

Hopp, ez baj. Ejnye... Shalimar kényelmetlenül okos lánnyá nőtt. Nocsak... És persze Jimmy is kapva kapott a lehetőségen, hogy a gyanúját igazolja... Legyen az bármi.
Elmosolyodtam.
- Létezik ilyen gépezet. Odaát van, a szomszéd teremben. Persze nem működik... Senki sem tudja beindítani. DNS szkenner, de különleges... Képes a DNS alapján meghatározni, hogy az illető genetikailag mennyire van messze a földi életformáktól. Így például azonosítani tudja a morákat vagy akár a Gyűjtőket is, amikre az egyszerű DNS-vizsgálat nem mindig képes. Az ő DNS-ük olyasmi, amivel az itteni tudósok nemigen találkoztak korábban. ezért született ez a gép.
Aztán Shalimarra néztem.
- Végeztem pár kutatást. Van néhány nagyon öreg barátom... Persze morák. Egy magamfajtának az ő emlékezetük valóságos kincsesbánya...

Ahhha... Lehet abban valami, amit Holmes mondott. Valóban lehet forrása néhány öreg mora. Néhány NAGYON öreg mora. Persze, ez még nem magyarázza a pontosságot és a beleélést, de mondjon akár igazat, akár hazudjon, tiszteletben kell tartani, hogy ennyit árul el és kész. Az ő dolga, hogy melyik fajhoz tartozik és azt hirdeti-e.
- Legyen bárhogy, magánál beleérzőbb tanárral még sose találkoztam. - mosolyogtam barátságosan. Ami viszont tényleg meglepett az az volt, hogy a másik férfi az előbbi gyanakvása után milyen gyorsan ragadta meg a lehetőséget, hogy Holmes-t kérdőre vonja. Miután ugye részben én hoztam a Tanár Urat ebbe a kényelmetlen helyzetbe, nyilván illene segítenem is neki.
- Még jó is, hogy az a műszer nem működik.Képzeljék el milyen ribillió törne ki. Mindenki ilyennel rohangálna és gyűjtőket keresne, vagy erre alapozva támadna meg másokat. Hisz a rendfenntartók intézménye is arról szól, hogy egy faj se kivétel, vagy tévedek? Jack kapitány biztosan értékelné, ha mindenki bele akarna szólni abba, kit vesz fel és kit nem.

Mikor Edward megemlíti, hogy van ilyen gépezet, akkor hirtelen nagyot dobban a szívem, de aztán azt is megtudom, hogy nem működik. Ez a hír jó is meg rossz is, hiszen ha belegondolok én sem bukom le, de viszont nekem igazán jól jönne egy. Talán van belőle több is, és talán valamilyen úton módon lehetne belőle szerezni, talán még működő példány is van belőle. Kell keresnem valakit, aki tudna segíteni ebben.
- És csak ez az egy van belőle, nem tudja? Vagy volt belőle több is? – kérdezem tettetett nyugalommal, de árgus szemekkel és kihegyezett füllel várom a válaszát.
Közben azért érdekes figyelni, ahogy Shalimar és a tanár is vívják a maguk kis párbaját, hiszen látszólag a lány is igen kíváncsi, hogy ki is volt valójában a tanára.
- Persze ez a lehetőség nem lenne jó, de azért a rendfenntartókat vagy a katonaságot fel lehetne szerelni ilyenekkel. Már nem azért, hogy a saját soraikat tisztogassák, hanem pl. pont a gyűjtőket vagy más esetleg a soraikba befurakodott hozzájuk hasonló idegent ki lehetne szűrni vele. Nem vagyok rasszista, ha erre gondolna. – nézek egy halvány mosollyal a lányra. – Nincs bajom semmilyen más fajtársunkkal és csak a bűnözőket vagyok hivatott elfogni és csak ötletelek, ne haragudjon rám ezért.

Csak mosolyogva megvontam a vállat Shalimar dicséretére. Ennyit tartottam biztonságosnak. Vékony jégen táncolok, hajajj, de még milyen vékony jégen! A másik gondolatára azonban már válaszoltam.
- Én azért bízom benne, hogy a társadalmunk ennél már okosabb. Régen persze voltak ilyen esetek, főleg szerencsétlen morákkal... Egész falvakat irtottak ki, mert úgy hitték, akiből a mora táplálkozik, szintén morává válik... De ez persze még nagyon régen volt, akkor nem is moráknak nevezték még őket.
Meglepetten néztem Jimmyre, és szám sarkában finom kis mosoly bujkált, amikor megszólaltam.
- A Gyűjtőket? Akik ugyebár maga szerint kihaltak? Vagy más egyéb fajokat? Nem, szerencsére az egyetlen megmaradt példány itt van, ebben a múzeumban. És az sem működik. Jobb ez így. Félek, ha a hadsereg vagy a Rendfenntartók kezébe kerülne egy ilyen működő szerkezet... Nos, talán olyan ítéletek születnének, melyeket nehéz leellenőrizni.
Persze, hogy nem működik ez a valami. Én magam tettem tönkre, mielőtt ide került. Na de persze ezt nem osztottam meg beszélgetőtársaimmal.

A vámpírizmus csodás világa... Bármily hihetetlen ismertem én is morákat. Cserediákok, éjszakai tagozaton, vagy éppen, mikor mi voltunk a Holdon látogatóban. Valahogy imádnak a múlttal dobálózni. És a legtöbben már csak presztízsből is fokhagymás kajákat esznek, ha mások is látják őket.
- Hát hogyne... a szolgálattól és az ellenérzésektől telt rendőrök és egyebek, csak úgy rohangáljanak ilyen eszközökkel és boldog-boldogtalant zaklasson is vele. A rendfenntartók közt nem mindenki éppen százas... már bocsánat. Olyan ellenőrizhetetlen helyzetek uralkodnak a Marson, hogy a kapitány szinte bárkit felvesz. Pedig gyakran, csak a bosszú és az előítélet hajtja szolgálatba az embert. Ha valaki teljesen egészségesen is csatlakozik a kötelékbe, még akkor is nagy az esély, hogy ott... mondhatni megkeseredik.

~ Hoppsz! Jó lesz vigyázni, mert a végén még elszólom magam és az senkinek nem lenne jó! ~ rovom meg magam Edward szava után, de hála az égnek nem tulajdonít neki nagyobb jelentőséget, mint egy rosszul fogalmazott mondatnak.
- Hát igen, de az régen volt és azóta azért sokat tanult és tapasztalt az emberiség. – vonom meg a vállam a morákra tett utalásra.
Aztán csak pislogok, mikor felvilágosít, hogy ez az egyetlen működő szkenner, hiszen érdekes, hogy ennyire tájékozott ebben a témában, és olyan határozottsággal állítja a dolgokat, mintha ő lenne az aki összegyűjtötte az itt lévő tárgyakat.
- Hát kár, azért jól jött volna egy-kettő belőle, bár megértem az ellenérzésüket is, csak Önök még nem álltak szemtől szembe valószínűleg dühöngő bűnözővel, akiről nem tudják, hogy mire képes. És ehhez, kedves hölgyem kell is némi „nem százas” beütés, mert más nemigen vállalja, hogy nap mint nap kockáztassa az életét. – teszem hozzá kissé keserűen, de továbbra is szentül meggyőződve, hogy a tanár sokkal többet tud, mint amit elmond.
De sajnos nem valószínű, hogy most valamit is megtudok tőle, hiszen az órámra nézve láttam, hogy szépen elszaladt az idő és mennem kell, ha nem akarok itt ragadni.
- De most bocsássanak meg, de nekem sajnos mennem kell. – biccentek feléjük búcsúzóul. – Örültem, hogy megismerkedtünk, nagyon tanulságos egy beszélgetés volt. Viszontlátásra!
Még egy utolsó pillantást vetettem rájuk és azzal kisiettem a Múzeumból, hogy a hajóra menjek.

//Köszönöm a játékot. – klassz volt //

Elmosolyodtam. Jómagamnak volt már szerencsém néhányszor dühöngő, tomboló őrültekhez, akik városokat akartak lerombolni, embereket szétszabdalni vagy éppen éppen egész fajokat kiirtani. Az öreg Hasfelmetsző sem jókedvében hagyta abba a gyilkolást... A régi, nem is mindig szép idők.
De lévén, hogy a többiek szemében én csak egy egyszerű tanár voltam, így szóltam:
- Igen, ezt természetesen csak azok tudhatják, akik szemtől szemben álltak vele. Nekünk elképzelésünk sem lehet.
Alig bírtam ki nevetés nélkül. Valószínűleg több őrültet öltem meg, mint a Rendfenntartók a megalakulásuk óta. Ezernyolcszáz év nagyon hosszú idő. De azért valahogy visszafogtam magam.
Biccentettem a távozónak, majd Shalimar felé fordultam.
- Érdekes fiatalember, bár kissé paranoiás, nem gondolod? Méghogy a Gyűjtők köztünk járnak...
Vajon Jimmy az volt? Gyűjtő? Az egészen biztos, hogy nem ember...

Figyeltem, ahogy a rendfenntartó távozik. Fura ember volt. Még egy mars béli rendőrhöz képest is. Vagy inkább katona? Nem hittem, hogy van jelentősége, csak érdekes lett volna. Viszonylag sok ebben a szakmában ténykedő, vagy régen ténykedő alakot ismertem. Volt humorérzékük, még ha csípős is. Nem jöttek könnyen zavarba, bár a gyanakvás náluk is alapfelszereltség volt.
Aztán Holmes felé fordultam.
- Az... - mondtam elgondolkodva. Egy egész faj, amit kiirtottak? Nem tudtam, és nem is akartam elképzelni.
- Manapság talán túl sokan is paranoiások. Az a sok gyanakvás... Még velem is megesik. - mosolyogtam. - Bár nem rossz szándékból.

A lányra mosolyogtam, de csak félig figyeltem rá. Agyam egy része még mindig az előtt eltávozott férfi körül járt. Szórakozottan lepillantottam Shalimarra.
- Az előítélet és a paranoia veszélyes dolog. A te Bened például soha nem fog baráti kapcsolatot ápolni egy morával sem, ami igazán nagy kár, mert némelyikük nagyszerű társaság.
Az órámra néztem.
- Azt hiszem, ideje nekem is elköszönnöm. Látogass meg egyszer az iskolában.
Azzal még egy mosolyt villantottam a lányra és lobogó kabáttal elsiettem.