Blaire

Név: Blaire Cutter {Blaire Murphie, Blaire Roberts}
Születési idő: 2577 szeptember 1. (425)

Faj: telepata

Rang: -

Képességek: Telekinézis. Az évek alatt megszűnt minden korlát, ami a súlyt illeti. Viszont, még ő is képes magát megerőltetni. Ilyenkor elviselhetetlen migrén, majd orrvérzés, végül ájulás sújthatja.
Gyógyítás: Képes másokat gyógyítani, bár nem él ezzel az adottságával. Ennél fontosabb, hogy önregenerációval rendelkezik. Sejtjei így nem öregednek és sérülései is szinte azonnal gyógyulnak.

Család: -

Foglalkozás: Jason, a telepaták elnökének személyi titkára. [heti 1000$]

Ingóságok: Egy aprócska lakás az Orion2-n.

Egészségi állapot: Szociopata, a szó szoros értelmében. Szinte teljesen érzelemmentes.

Kinézet: Sötétbarna szem és Hosszú, göndör, vöröses-barna haj, amit többnyire felkötve hord. Teltebb alkattal rendelkezik, de még mindig a vékony kategóriába tartozik. Többnyire elegáns ruhákat hord.

Személyiség: Arrogáns és fennhéjázó, emellett rendkívül intelligens. Hirtelen lobban haragra, és a dühkitörések se ritkák nála. Szereti irányítani, manipulálni az embereket. Azért öl, hogy szórakozzon.

Szexualitás: Biszexuális, de többnyire csak férfiakkal kezd.





Előtörténet:
- Ne érts félre, sose akartam a középpontba kerülni. Az túl… feltűnő. – Végighúztam a kést a lány karján, majd a számhoz emeltem a pengét és lenyaltam róla a vért. – Szóval az életem nem nevezhető extravagánsnak. Eltekintve a gyilkosságoktól, természetesen. – Ültem le vele szemben, majd keresztbe tettem a lábaim. - Az általános iskolában kezdődött. Tizenkét éves voltam. Tudom-tudom, az túl fiatal, de mit lehet tenni? Én nem szerettem őket, ők meg viszonozták az érzést. Viszont volt egy, akit gyűlöltem, így az első adandó alkalommal… kitéptem egy darabot a mellkasából. Kezdő voltam, a szívét még csak meg se karcoltam. Szigorúan véve, még azt a kis fruskát sem, végtére is hozzá sem értem. Tulajdonképpen, ekkor döbbentem rá, hogy kifejlődött az erőm… - Felálltam, hogy ellenőrizzem a lányt tartó köteleket. – Aztán voltak még mások is, de nem a gyilkosság tette ki a mindennapjaimat. – Hátrébb sétáltam. – Nem szabadna húznom az időt, de olyan jót beszélgettünk… - Egy csuklókörzéssel téptem le a lány karját. A sikolya, még a ragasztáson át is élesnek bizonyult, és a lánc is kilazult kissé. De lenyűgöző módon, nem ájult el.
- Tudod, elég öreg vagyok már… Úgy 50 éves lehettem, mikor felfedeztem, hogy tudok gyógyítani. Nem csak magamat, de másokat is. Ha akarnám, talán még a halálból is vissza tudnék hozni bárkit, de tőlem ott dögölhetnek meg, ahol vannak. . Egy újabb csuklómozdulat, és a másik kar is levált. Mondjuk, így már semmi se tartotta a lányt, de már nem is éreztem szükségét. Egy koppanás és a lány a földre borult, de még mindig magánál volt. – A képességemet tökélyre fejlesztettem, némi segítséggel, így már szinte halhatatlan vagyok. Az aki ebben segített… ő viszont darabokban van, és amíg így is tartom nem ébred fel. – Az ablak felé fordultam. – Azt már tudod, hogy mi lettem. De vajon azzal is tisztában vagy, hogy nem Jason az első elnök, aki mellett… hát nem szolgálok, de ott vagyok? – Visszafordultam a lányhoz, aki kifele kúszott. – Nagyon elszomorítasz… - Azzal megnyitottam alatta a talajt és hagytam, hogy a semmibe zuhanjon.

Sajnáltam, hogy nem élte meg a történet végét. Szomorúan zártam be a repedést, majd elindultam.
Egy korábbi Elnök, Jason apja, nos, az én kezem által halt meg. Minderről persze Jason nem tud.
A segítője és a szeretője voltam. Többnyire lojális és hűséges voltam hozzá. Egészen addig a napig, amikor is megerőszakolta egy nagyon kedves ismerősöm, aki teherbe esett.
Nem bírtam a haragomat fékezni. Megküzdöttem az elnökkel... kinek megnyúzott és megcsonkított holttestét másnap reggel egy takarító fedezte fel.
A fiú megszületett, és az anyja kért, hogy végezzek vele. De én nem tettem meg... talán hibásan döntöttem. Barátnőmet soha többet nem láttam.

Az előtörténet elfogadva, jó játékot az oldalon!