Név: Mathias Gilmoore/Matt/A Kalmár
Születési idő: 2557.07.09. (445)
Faj: mora
Rang: nincs rangja
Képességek: Regeneráció. Képesek önmagát gyógyítani. A folyamat önkéntelen, és nagyon erős. Akár egy lézervetőtől eredő sérülést, végtag amputációját is képes helyre hozni. Már csak egy másik, nála idősebb mora vérével vagy a feje levágásával lehet elpusztítani.
Család: Apa: Jarod Gilmoore sürgősségi orvos a Marson, anyja: Katherina Blumen pedig a rendfenntartóknál volt osztag parancsnok szintén a Marson, már nem él.
Foglalkozás: csempész. A szerzett jövedelem változó, de azért havonta átlagban összejöhet 10-50000 dollár.
Ingóságok: Van egy lakása a Marson, bérel egyet a Holdon és a Földön is. Rendelkezik mindenhol gépjárművel, általában olyannal, ami lebegni is képes, aztán természetesen van egy Árnyék típusú űrhajója, hiszen e nélkül mozdulni sem tudna, nem hogy dolgozni. Fegyvert mindig hord magával, van egy lézer pisztolya és két monoszálas kése. A hajóján persze van még pár tűvető, de az csak arra való, hogy ha megtámadják legyen mihez nyúlnia.
Megtakarított pénze, úgy: 300.000 dollár.
Egészségi állapot: Egészséges.
Kinézet: Mathias olyan 190 cm magas, jó kondiban lévő fiatalember, aki nem hanyagolja el a testét, hiszen igen csak szüksége van az izomzatára, mind a pakolásnál, mind az áru megvédésénél, és az üzlettársai sem azok a apácazárdában nevelkedett alakok. Világos barna haja és kékes-szürke szeme van, mely igen csak fagyosan tud az ellenségeire meredni, de lágyan csillan, ha lánypartnere akad. Ruházatában a kényelmi szempontokat részesíti előnyben és a tartósságot, általában nem szeret rá sokat költeni, újrahasznosított anyagokból valókat vesz.
Személyiség: Mathias egy igen összetett személyiség, hiszen az a pár száz év nem múlt el nyomtalanul, volt ideje bőven tapasztalatokat gyűjteni az életből, és így ő is folyamatosan változott. Nem lehet rá mondani, hogy marcona, vagy rosszindulatú lenne, esetleg kötekedő, sőt talán ennek mind az ellenkezője igaz rá. Már megtanulta tisztelni az életet és olyan sok mindent látott, hogy kevés dolog zaklatja fel igazán. Általában véve egy jókedvű alak, aki jókat tud nevetni, néha még saját magán is, de a haverokkal mindenképpen, főleg, ha nagy ritkán kirúg a hámból. Viszont nagyon is észnél van, ha az üzletről van szó! Volt ideje tanulni és művelődni, így rá lehet fogni, hogy okos. Na nem kirívóan, hiszen sok hozzáhasonló mora rohangál a világban, de meg van a magához való esze, amit kamatoztat is. Igaz, hogy maga is a bűnözésből él, de a maga nyakatekert módján betartja az íratlan törvényeket és nagyon utálja, a sunyi, kétszínű alakokat. Talán még egyenes embernek is lehet nevezni, hiszen az adott szavát, mindig minden körülmények között meg szereti tartani. Szereti csapni a szelet a lányoknak és nem is panaszkodhat, hiszen eléggé jóképű, így mindig akad alkalmi partnere, mondhatni minden kikötőben. Szeretne egyszer majd megállapodni és megtalálni élete párját, aki megajándékozná vagy négy-öt lurkóval, de most még fiatalnak érzi magát hozzá. A hajóján van egy Lóri nevű géntenyésztett papagája, amiről csak a legjobb barátai tudnak, mert különben már rég elkobozták volna, hiszen ez is csempészáru volt, csak a szívéhez nőtt.
Az egyik legnagyobb félelme, hogy az apja is magára hagyja őt, hiszen ő az egyetlen rokona, és mivel pedzegeti, hogy nem akar több életet elvenni. Ez pedig a halálát jelentené.
Szexualitás: hetero
Előtörténet:
Ahogy a hajómon az ágyamon fekszem és a műszerek halk, megnyugtató csipogását hallgatom eszembe jut, az a réges-régi idő, amikor egy hasonló hajóban feküdtem, csak akkor anyám és apám mellett, akik egy új élet reményében döntöttek úgy, hogy a nem akarnak a Holdon élni, mint valami moráknak felépített rezervátumban, még ha ezt a fajuk saját maga választotta is, hanem a maguk útját járják. És bár ez azzal járt, hogy nem lesz segítségük és egyedül kell szembenézniük sok más fajjal, nem hátráltak meg a kihívás elől.
Jól emlékszem az első keserves évekre, hogy a beilleszkedés milyen nehezen ment, mert bár sokféle nép olvadt össze a Mars olvasztókelyhében, azért a morák valahogy nem voltak túl népszerűek, féltek tőlünk és ezért sokszor voltunk a gyűlölet céltáblái. Gyerekként ezt még nehezebb volt megélnem. Sokszor kívántam éjszaka sírásba ringatva magamat, hogy a szüleim bár, ne így döntöttek volna.
De aztán a hosszú évek meghozták a gyümölcsüket és lassan a környezetünk befogadott minket, elfeledve, hogy kik is vagyunk valójában, amihez nagyban hozzájárult, hogy apám kiváló orvos volt és sok ember köszönhette neki az életét.
Anyám, aki katona családból származott és akinek apja még harcolt a Gyűjtők ellen, a rendfenntartókhoz állt be, és ez is hozzájárult a családunk megbecsüléséhez.
Mivel a fennmaradásunkhoz szükség volt mások életerejére, így ezt úgy kellett megoldanunk, hogy ne szúrjon senkinek szemet, mert akkor hiába lett volna minden eddigi erőfeszítésünk, megint csak elfordult volna tőlünk mindenki, sőt talán el is üldözték volna a családunkat.
Mivel a foglalkozásukból kifolyólag ezt minden feltűnés nélkül tudták megtenni, így el tudták hitetni a környezetükkel, hogy mi mások vagyunk, nekünk nincs szükségünk a belőlük való táplálkozásra. Apám sokszor vitt be magával a kórházba, ahol a kómában lévőkből én is kielégíthettem az éhségemet.
Az egyik műszer élesen felvisít, mire felpattanok, hogy megnézzem mit jelez, de a robotpilóta már közben módosította is az irányt, hogy a közeledő kisebb meteort elkerülje, így nyugodtan visszafekhettem tovább emlékezni.
Sokat voltam egyedül, hiszen sem apámnak, sem anyámnak nem volt kötött munkaideje, megesett, hogy napokig egyiket sem láttam, csak a háztartási robot volt velem egész nap, hogy legalább ne legyek egyedül. Persze ez nem sok jót szült, hiszen, ahogy egyre idősebb lettem, sokszor léptem meg otthonról, először pár órára, aztán ebből napok, volt, hogy hetek lettek, amikor is a környék hasonló korú srácaival lógtam.
Először csak kisebb lopásokba keveredtem, aztán jöttek a nagyobb balhék, míg aztán pont anyám volt az, aki rajtacsípett egy alkalommal, mikor szintetikusan előállított dohányt próbáltam elsózni valakinek, ami természetesen tiltott dolog volt a Marson. Csak miatta nem csuktak le, de pár napot így is egy cellában töltöttem.
Persze aztán otthon állt a bál és alapos fejmosást kaptam, némi fenyegetéssel megspékelve, aminek hatására, másnap összeszedtem a motyóm és meg sem álltam az első kikötőig, ahol némi haveri összeköttetéssel felkerültem a Föld felé induló egyik csempészhajóra, ami mint kiderült kis kalózkodástól sem riadt vissza.
Ez nem nagyon nyerte el a tetszésemet! Én soha senkit nem akartam bántani, nem voltam egy erőszakos típus, bár anyámasszony katonájának sem neveztem volna magam. Ha kellett én is odacsaptam, de a gyilkolás nem az én műfajom volt. Adni-venni, üzletelni, fekete árut beszerezni, az igen, de a kalóz élet nem. Így aztán az első adandó alkalommal lepattantam és a Földön találtam magam.
Hosszú évekig dolgoztam az űrdokkoknál, meg teljesítettem az ottani bandáknak kisebb-nagyobb futárkodásokat, míg összeszedtem annyi pénzt, hogy betársuljak egy hajóba felesbe.
Szerencsém volt és jól ment az üzlet, de a társamnak nem annyira. Ő egy ember volt, nem magam fajta, és az egyik Holdra történő fuvar alkalmával, hiába vártam vissza a hajóra induláskor. Keresni kezdtem és az egyik általa kedvelt kocsma mellett találtam rá holtan. Nem kellett nagy szakértelem, hogy lássam mi történt vele. Egy fajtársam szívta el az életerejét.
Azóta máshogy szemlélem az életemet. Nem érdekel ki milyen fajhoz, vagy kaszthoz tartozik nekem csak az számít ki fizet és mennyit és mit kell érte leszállítanom. Azóta egyedül dolgozom. Nem, nem lettem megkeseredett, csak elvesztettem az ártatlanságomat és felnőttem. Jól megvagyok és élvezem, amit csinálok.
Közben üzenetet kaptam apámtól, hogy látogassak haza, ami meglepett, bár többször juttattak el hozzám üzeneteket, hogy menjek haza, beszéljük meg a dolgot, soha nem került rá sor. Most ez valami más volt és sürgetőbb. Így erőt vettem magamon és hazamentem. Anyám halálhírével fogadott egy megtört ember, az apám. Egy robbantásos merényletben vesztette az életét, még eltemetni sem volt mit, csak az üres koporsót.
A temetés után sokat beszélgettünk apámmal és békében váltunk el, és bár nem mondtam neki mivel keresem a kenyerem, és ő nem is kérdezte, azért tudtam, hogy sejt valamit.
Megígértette velem, hogy mikor a Marson járok mindig meglátogatom. Azóta gyakrabban járok haza, ami valahol a lelkiismeret furdalásomnak is köszönhető, hogy anyámmal már nem lehetek együtt.
Most is a Mars felé tartok, bár csempész áruval megrakodva, de leginkább azért, mert apámról nyugtalanító híreket kapok. Most lenne 625 éves, és azt mondja belefáradt, nem akar több életet elvenni, anyámmal akar lenni. Beszélnem kell vele, hiszen még fiatal, legalábbis a mora életkor szerint. Nem akarom őt is elveszíteni!
A bolygófigyelő rendszer sípolni kezdett, ami jelezte, hogy lassan ideje átvenni a robotpilótától a kormányt, így a rossz érzéseimet egyelőre félresöpörve tápászkodtam fel és igazgattam meg magamon a ruhámat, majd nagyot nyújtózkodva belevetettem magam a műszerfal előtti székbe.
- Na lássuk nagyfiú, - csaptam a robotpilóta szenzorára, - milyen fogadtatásra számíthatunk ma. Reméljük most nem harapósak, mert a múltkor jól megizzasztottak a vámosok.
Még egyszer végig pergettem, hogy mindent szépen lezártam és elrendeztem-e, aztán beleszóltam a rádióba.
- Itt az Ezeréves Sólyom kapitánya beszél! Na jó, csak vicceltem fiúk, Mathias Gilmoore vagyok a Lapuló Árnyék parancsnoka és leszállási engedélyt kérek
Születési idő: 2557.07.09. (445)
Faj: mora
Rang: nincs rangja
Képességek: Regeneráció. Képesek önmagát gyógyítani. A folyamat önkéntelen, és nagyon erős. Akár egy lézervetőtől eredő sérülést, végtag amputációját is képes helyre hozni. Már csak egy másik, nála idősebb mora vérével vagy a feje levágásával lehet elpusztítani.
Család: Apa: Jarod Gilmoore sürgősségi orvos a Marson, anyja: Katherina Blumen pedig a rendfenntartóknál volt osztag parancsnok szintén a Marson, már nem él.
Foglalkozás: csempész. A szerzett jövedelem változó, de azért havonta átlagban összejöhet 10-50000 dollár.
Ingóságok: Van egy lakása a Marson, bérel egyet a Holdon és a Földön is. Rendelkezik mindenhol gépjárművel, általában olyannal, ami lebegni is képes, aztán természetesen van egy Árnyék típusú űrhajója, hiszen e nélkül mozdulni sem tudna, nem hogy dolgozni. Fegyvert mindig hord magával, van egy lézer pisztolya és két monoszálas kése. A hajóján persze van még pár tűvető, de az csak arra való, hogy ha megtámadják legyen mihez nyúlnia.
Megtakarított pénze, úgy: 300.000 dollár.
Egészségi állapot: Egészséges.
Kinézet: Mathias olyan 190 cm magas, jó kondiban lévő fiatalember, aki nem hanyagolja el a testét, hiszen igen csak szüksége van az izomzatára, mind a pakolásnál, mind az áru megvédésénél, és az üzlettársai sem azok a apácazárdában nevelkedett alakok. Világos barna haja és kékes-szürke szeme van, mely igen csak fagyosan tud az ellenségeire meredni, de lágyan csillan, ha lánypartnere akad. Ruházatában a kényelmi szempontokat részesíti előnyben és a tartósságot, általában nem szeret rá sokat költeni, újrahasznosított anyagokból valókat vesz.
Személyiség: Mathias egy igen összetett személyiség, hiszen az a pár száz év nem múlt el nyomtalanul, volt ideje bőven tapasztalatokat gyűjteni az életből, és így ő is folyamatosan változott. Nem lehet rá mondani, hogy marcona, vagy rosszindulatú lenne, esetleg kötekedő, sőt talán ennek mind az ellenkezője igaz rá. Már megtanulta tisztelni az életet és olyan sok mindent látott, hogy kevés dolog zaklatja fel igazán. Általában véve egy jókedvű alak, aki jókat tud nevetni, néha még saját magán is, de a haverokkal mindenképpen, főleg, ha nagy ritkán kirúg a hámból. Viszont nagyon is észnél van, ha az üzletről van szó! Volt ideje tanulni és művelődni, így rá lehet fogni, hogy okos. Na nem kirívóan, hiszen sok hozzáhasonló mora rohangál a világban, de meg van a magához való esze, amit kamatoztat is. Igaz, hogy maga is a bűnözésből él, de a maga nyakatekert módján betartja az íratlan törvényeket és nagyon utálja, a sunyi, kétszínű alakokat. Talán még egyenes embernek is lehet nevezni, hiszen az adott szavát, mindig minden körülmények között meg szereti tartani. Szereti csapni a szelet a lányoknak és nem is panaszkodhat, hiszen eléggé jóképű, így mindig akad alkalmi partnere, mondhatni minden kikötőben. Szeretne egyszer majd megállapodni és megtalálni élete párját, aki megajándékozná vagy négy-öt lurkóval, de most még fiatalnak érzi magát hozzá. A hajóján van egy Lóri nevű géntenyésztett papagája, amiről csak a legjobb barátai tudnak, mert különben már rég elkobozták volna, hiszen ez is csempészáru volt, csak a szívéhez nőtt.
Az egyik legnagyobb félelme, hogy az apja is magára hagyja őt, hiszen ő az egyetlen rokona, és mivel pedzegeti, hogy nem akar több életet elvenni. Ez pedig a halálát jelentené.
Szexualitás: hetero
Előtörténet:
Ahogy a hajómon az ágyamon fekszem és a műszerek halk, megnyugtató csipogását hallgatom eszembe jut, az a réges-régi idő, amikor egy hasonló hajóban feküdtem, csak akkor anyám és apám mellett, akik egy új élet reményében döntöttek úgy, hogy a nem akarnak a Holdon élni, mint valami moráknak felépített rezervátumban, még ha ezt a fajuk saját maga választotta is, hanem a maguk útját járják. És bár ez azzal járt, hogy nem lesz segítségük és egyedül kell szembenézniük sok más fajjal, nem hátráltak meg a kihívás elől.
Jól emlékszem az első keserves évekre, hogy a beilleszkedés milyen nehezen ment, mert bár sokféle nép olvadt össze a Mars olvasztókelyhében, azért a morák valahogy nem voltak túl népszerűek, féltek tőlünk és ezért sokszor voltunk a gyűlölet céltáblái. Gyerekként ezt még nehezebb volt megélnem. Sokszor kívántam éjszaka sírásba ringatva magamat, hogy a szüleim bár, ne így döntöttek volna.
De aztán a hosszú évek meghozták a gyümölcsüket és lassan a környezetünk befogadott minket, elfeledve, hogy kik is vagyunk valójában, amihez nagyban hozzájárult, hogy apám kiváló orvos volt és sok ember köszönhette neki az életét.
Anyám, aki katona családból származott és akinek apja még harcolt a Gyűjtők ellen, a rendfenntartókhoz állt be, és ez is hozzájárult a családunk megbecsüléséhez.
Mivel a fennmaradásunkhoz szükség volt mások életerejére, így ezt úgy kellett megoldanunk, hogy ne szúrjon senkinek szemet, mert akkor hiába lett volna minden eddigi erőfeszítésünk, megint csak elfordult volna tőlünk mindenki, sőt talán el is üldözték volna a családunkat.
Mivel a foglalkozásukból kifolyólag ezt minden feltűnés nélkül tudták megtenni, így el tudták hitetni a környezetükkel, hogy mi mások vagyunk, nekünk nincs szükségünk a belőlük való táplálkozásra. Apám sokszor vitt be magával a kórházba, ahol a kómában lévőkből én is kielégíthettem az éhségemet.
Az egyik műszer élesen felvisít, mire felpattanok, hogy megnézzem mit jelez, de a robotpilóta már közben módosította is az irányt, hogy a közeledő kisebb meteort elkerülje, így nyugodtan visszafekhettem tovább emlékezni.
Sokat voltam egyedül, hiszen sem apámnak, sem anyámnak nem volt kötött munkaideje, megesett, hogy napokig egyiket sem láttam, csak a háztartási robot volt velem egész nap, hogy legalább ne legyek egyedül. Persze ez nem sok jót szült, hiszen, ahogy egyre idősebb lettem, sokszor léptem meg otthonról, először pár órára, aztán ebből napok, volt, hogy hetek lettek, amikor is a környék hasonló korú srácaival lógtam.
Először csak kisebb lopásokba keveredtem, aztán jöttek a nagyobb balhék, míg aztán pont anyám volt az, aki rajtacsípett egy alkalommal, mikor szintetikusan előállított dohányt próbáltam elsózni valakinek, ami természetesen tiltott dolog volt a Marson. Csak miatta nem csuktak le, de pár napot így is egy cellában töltöttem.
Persze aztán otthon állt a bál és alapos fejmosást kaptam, némi fenyegetéssel megspékelve, aminek hatására, másnap összeszedtem a motyóm és meg sem álltam az első kikötőig, ahol némi haveri összeköttetéssel felkerültem a Föld felé induló egyik csempészhajóra, ami mint kiderült kis kalózkodástól sem riadt vissza.
Ez nem nagyon nyerte el a tetszésemet! Én soha senkit nem akartam bántani, nem voltam egy erőszakos típus, bár anyámasszony katonájának sem neveztem volna magam. Ha kellett én is odacsaptam, de a gyilkolás nem az én műfajom volt. Adni-venni, üzletelni, fekete árut beszerezni, az igen, de a kalóz élet nem. Így aztán az első adandó alkalommal lepattantam és a Földön találtam magam.
Hosszú évekig dolgoztam az űrdokkoknál, meg teljesítettem az ottani bandáknak kisebb-nagyobb futárkodásokat, míg összeszedtem annyi pénzt, hogy betársuljak egy hajóba felesbe.
Szerencsém volt és jól ment az üzlet, de a társamnak nem annyira. Ő egy ember volt, nem magam fajta, és az egyik Holdra történő fuvar alkalmával, hiába vártam vissza a hajóra induláskor. Keresni kezdtem és az egyik általa kedvelt kocsma mellett találtam rá holtan. Nem kellett nagy szakértelem, hogy lássam mi történt vele. Egy fajtársam szívta el az életerejét.
Azóta máshogy szemlélem az életemet. Nem érdekel ki milyen fajhoz, vagy kaszthoz tartozik nekem csak az számít ki fizet és mennyit és mit kell érte leszállítanom. Azóta egyedül dolgozom. Nem, nem lettem megkeseredett, csak elvesztettem az ártatlanságomat és felnőttem. Jól megvagyok és élvezem, amit csinálok.
Közben üzenetet kaptam apámtól, hogy látogassak haza, ami meglepett, bár többször juttattak el hozzám üzeneteket, hogy menjek haza, beszéljük meg a dolgot, soha nem került rá sor. Most ez valami más volt és sürgetőbb. Így erőt vettem magamon és hazamentem. Anyám halálhírével fogadott egy megtört ember, az apám. Egy robbantásos merényletben vesztette az életét, még eltemetni sem volt mit, csak az üres koporsót.
A temetés után sokat beszélgettünk apámmal és békében váltunk el, és bár nem mondtam neki mivel keresem a kenyerem, és ő nem is kérdezte, azért tudtam, hogy sejt valamit.
Megígértette velem, hogy mikor a Marson járok mindig meglátogatom. Azóta gyakrabban járok haza, ami valahol a lelkiismeret furdalásomnak is köszönhető, hogy anyámmal már nem lehetek együtt.
Most is a Mars felé tartok, bár csempész áruval megrakodva, de leginkább azért, mert apámról nyugtalanító híreket kapok. Most lenne 625 éves, és azt mondja belefáradt, nem akar több életet elvenni, anyámmal akar lenni. Beszélnem kell vele, hiszen még fiatal, legalábbis a mora életkor szerint. Nem akarom őt is elveszíteni!
A bolygófigyelő rendszer sípolni kezdett, ami jelezte, hogy lassan ideje átvenni a robotpilótától a kormányt, így a rossz érzéseimet egyelőre félresöpörve tápászkodtam fel és igazgattam meg magamon a ruhámat, majd nagyot nyújtózkodva belevetettem magam a műszerfal előtti székbe.
- Na lássuk nagyfiú, - csaptam a robotpilóta szenzorára, - milyen fogadtatásra számíthatunk ma. Reméljük most nem harapósak, mert a múltkor jól megizzasztottak a vámosok.
Még egyszer végig pergettem, hogy mindent szépen lezártam és elrendeztem-e, aztán beleszóltam a rádióba.
- Itt az Ezeréves Sólyom kapitánya beszél! Na jó, csak vicceltem fiúk, Mathias Gilmoore vagyok a Lapuló Árnyék parancsnoka és leszállási engedélyt kérek
» Dühöngő
» Vezetőségszidó
» Társoldalak, baráti oldalak
» Ösvények
» Hunter Street
» Irodák
» Sikátorok
» Mólók