Mentõállomás

A kórház egy kissebb mellèkèpülete, ahol a mentõsök állomásoznak.

Kis híja volt, hogy félre nem nyeltem az amúgy számomra oly felesleges kávét.
- Tessék? Micsoda?! Nem, főnök, az ki van zárva! Szó sem lehet róla, add Williamsnek, vagy Gillann-nek, vagy Smith-nek, ő is egyedül van! Én boldogulok! Komolyan, nincs nekem szükségem senkire!
- Pond! Kétszer annyit dolgozol, mint itt bárki, és még így is te vagy a legjobb. Mégis ki más taníthatná be az újoncot?
Kénytelen voltam meghajolni az észérvek előtt. De ez akkor sem volt fair! Semmi kedvem nem volt egy locsogó, folyton kérdező árnyékhoz, aki feltart...
Letettem a kávémat, és hangos sóhajjal hátradőltem a széken. A pihenőben voltam, pár kollégával, de külön asztalnál. A műszakvezető magamra hagyott. Remek...
Féloldalasan, gunyorosan elmosolyodtam. Na jó... De akkor bírja a tempót! Különben repül...
Vártam, hogy megjelenjen a delikvens.

- A fickó nem is sejti, hogy egy igazi zsákbamacskát kap - öltöttem nyelvet Cassyre.
- Figyi... elmondok valamit... - hajoltam a fülèhez. - Èn is voltam... az erdõben. De nem vadásztam. Nem akartam... ès mèg a kènyszer is hiányzott hozzá. - Az igazsághoz hozzátartozik, hogy èn tènyleg csak vadászok. De ha megfogom, rendszerint elengedem a prèdát. Na jó... a tojásoknak nem tudok ellenállni...
Megvártam, míg a kèt testõr kiszállt, csak utánuk ugrottam ki.
Mivel gõzöm nem volt kit kerünk, ès Cassynek se volt sokkal több, így a müszakvezetõhöz fordultunk segítsègèrt, aki kèszsègesen kísèrt minket a mentõsök pihenõjèbe, ès Cassy áldozatához.
- Okè... foglalt vagyok, de egy kis önkèntessèg jót tenne a politikának nem? - kèrdeztem halkan barátnõmet.

Viszonoztam Shal nyelvöltését. Tisztára mint a dedóban.
- Az hogy lehet? - lepődtem meg és adtam is ennek hangot. - Bezzeg én megint eljátszadoztam egy gyíkocskával és csak a farka nem bánta a találkozásunkat.
Közben elindultunk befele az épületbe. Jó volt, hogy Shal velem tartott, valószínűleg másképp izgultam volna. De még így is elkapott egy fura zavar, mikor beléptünk az épületbe. Azért igyekeztünk feltalálni magunkat és útba igazítást kérni. Épp felelni akartam volna Shal megjegyzésére, mikor figyelmetlenségemben nekimentem egy távozni készülő mentősnek. Szabadkoztunk pár szót, egész szimpatikusnak tűnt, aztán belekaroltam Shalimarba, nehogy megint így járjak. Sokat mondó pillantást vetettem a barátosnémra utána.

Felnéztem, és amit láttam, attól a vér is megfagyott az ereimben. Rám cseppet sem jellemző módon hevesen gesztikulálva felpattantam, é az ajtó felé indultam, ahol a két fiatal nő, vagy inkább csak lány ácsorgott zavartam, engem nézve.
- Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem és nem! Ki van zárva! Egyről volt szó, és az is épp elég nagy gond nekem!
Körülnéztem, de persze a főnök már okosan felszívódott. Feldúktan a hajamba túrtam, majd hangosat sóhajtottam. Próbáltam visszaszerezni a higgadtságomat, és jobban megnéztem a két lányt. Nem hittem a szememnek...
- Te... Te... Te a Lady vagy! - állapítottam meg éles elméjűen, mintha bizony ő maga nem tudná. Ekkor már a testőröket is észrevettem, akik kicsit hátrébbról, szúrós szemmel figyeltek. Hogyaza... Nincs ennek jobb dolga, mint engem szívatni?
- Na jó, rémesen örülök a megtiszteltetésnek, meg minden, de csak egyikőtök jöhet velem. Testőr nélkül. Hamar döntsetek, bármikor jöhet egy riasztás.

Csendesen... a rötyögèst visszanyelve hallagattam vègig a fèrfit.
- Nekem mondja... - sóhajtottam lemondóan, majd a kezemmel kezdtem takarni az arcom. Èn voltam a Lady ès gyakran úgy èreztem, hogy lesül a bõr a kèpemrõl emiatt. Persze inkább nevethetnèkem volt tõle èpp...
- A választás egyszerü... - toltam elöre Cassyt. - Èn csak bámèszkodni jöttem ès egyèbkènt is foglalt vagyok. Mármint elfoglalt... - helyesbítettem, de ezúttal már kicsùszott nèmi kuncogás (ami inkább volt hasonlatos egy röfögèshez) de köhöggèssel lepleztem. - Ès a testõröket is hazakísèrem, ne aggódjon.
Cassyhez hajoltam.
- Miáu... - utánoztam egy macskát... vagy próbáltam. - Morcos egy kandùrt kaptál.

Először nagyon meglepett a férfi reakciója, aztán már csak leplezetlen mosollyal szemléltem a riadalmát. Ennyire megijedni két lánykától! Aztán leesett neki, hogy ki is Shalimar. Hasonlóan viccesen reagált, imádtam az arcot, amit az emberek vágtak, mikor leesett nekik a tantusz. Már csak ezért is megérte, hogy Shal velem tartott. Szó nélkül hagytam, hogy előre toljon, elvégre mint kiderült, ő itt a főnök. Viszont ahogyan ő sem, én is egyre kevésbé bírtam ki nevetés nélkül. Főleg, mikor rá néztem és az erőlködésére. Én se bírtam megállni, Shalimar sziporkázott, nagyon elemében volt! És mivel én nem köhögéssel lepleztem a vulkánként kitörni készülő röhögést, kénytelen voltam kicsit elfordulni és szolídan a számra tapasztani a kezem. Szörnyűek voltunk. Kezdtem sajnálni szegény riadt mentősünket. Nem, igazából kicsit sem.
- Ne is mondd - súgtam vissza neki, aztán a jókedv keltette magabiztossággal gyorsan kezet nyújtottam a férfinak.
- Cassandra Hackett, de szólítson csak Cassynek. Alig várom, hogy együtt dolgozzunk! - tettem még hozzá lelkesen, és még mindig némán küzdve a kuncogással.

Morcos kandúr? MORCOS KANDÚR!? Már vettem is egy nagy levegőt, hogy a főnök után kiáltsak, és lebeszéljem erről, szabadságot kérjek, legvégső esetben felmondjak, amikor a Ladyből egy kevéssé nőies horkantással kitört a nevetés. Hökkentem néztem, aztán persze a vöröske is csatlakozott hozzá. Alapesetben pont a zsánerem lett volna, de amint megtudtam, hogy ő lesz az új "társam", rögtön életem megkeserítőjét láttam benne.
- Ő kísérgeti a testőreit - motyogtam, a túl sok információtól enyhén besokkolódva - Istenem, hát hová kerültem...
Mély levegőt vettem, mintegy beletörődve a sorsomba. Futólag megráztam a lány kezét.
- Mortimer Pond. Nem szólíthatsz Mortnak, mert utálom, és ne magázz, mert idegesít. Kicsit sem várom, hogy együtt dolgozzunk, de nincs más választásom. Ami a szolgálatot illeti: én vagyok a főnök. Az van, amit én mondok, mindig, kérdés nélkül, főleg bevetésen.
A másikhoz fordultam.
- És nem vagyok kandúr... Se morcos. Komolyan. Remek fickó vagyok, de megnehezítitek az életem. Minden tiszteletem azé a férfié, akinek van bátorsága hozzád... - mondtam egy féloldalas mosollyal, majd visszafordultam a vöröskéhez - Na jó... Mennyi tapasztalatod van? Van bármi?

Hiba volt olykor Cassyre pillantanom, mert olyankor újra ès újra kitört belõlem a nevetès. Hm... vajon hány nap kell majd a fèrfinak, hogy megèrtse mire utalt a " kandùr" kifejezès?
Ahogy hallgattam a bemutatkozást, csak mèg inkább erõsödött bennem a kènyszer, hogy megoldjam a fèrfi problèmáját, ès kerítsek egy humorosabb társat Cassynek, de vègül belegondoltam ès tudtam Cassy boldogulni fog vele... talán túl jól is.
De aztán a fèrfi utolsó mondata megakasztott bennem minden gondolatot.
- Nyilván. - ennyit tudtam reagálni arra, amit mondott... De helyes ez? Hogy így elhagyom magam egy apró megjegyzèsre? Nem... nem az...
Hátrèbb lèptem ès ismèt felvettem a vidám mosolyt, de nem szóltam kõzbe. Elvègre, már a munkáról beszèltek ès Cassy is jól boldogult...

Igazság szerint élveztem a helyzetet. A kis gonosz énemnek tetszett az a sóhaj a férfitól.
- Remélem hamarosan meg tudom változtatni a hozzáállásod - jegyeztem meg barátságosan neki, díjaztam, hogy őszinte és azért annál több kell nekem annál, hogy nem látnak szívesen, ahhoz, hogy engem kibillentsen, vagy elfújja a lelkesedésem. - Értettem Főnök, így lesz - bólintottam mélyet.
- Önkénteskedtem már egy keveset segédápolóként, előtte öregek otthonában voltam pár évig. Remélem kezdetben ez elég lesz Mort - feleltem neki, aztán későn kapcsolva vágtam egy vicces, bocsánatkérő fintort. - Uppsz, akarom mondani Mortimer - mosolyodtam rá játékosan, nem láttam tragédiát abban, h máris megszegtem egy szabályt, amit valószínűleg úgysem fogok betartani.
Miután Mort bácsi felemlegette Bent, nem tudtam nem észrevenni Shalimaron az aprócska hangulatváltozást, még akkor is, ha mosolygott. Odaléptem hozzá és szorosan megöleltem.
- Köszönöm, hogy elkísértél! - aztán halkan a fülébe suttogtam, nehogy meghallja a mentős. - Legszívesebben marasztalnálak, még ha Morcosmort pánikrohamot is kap.

Rosszabbak voltak, mint két tinilány. Mellesleg, lehet, hogy azok is voltak. Hány évesek lehetnek, tizennyolc? Tizenkilenc?
Kezdetnek egészen biztató volt, amit Vöröske mondott, de ezt nem mondtam ki, csak bólintottam, hogy megértettem.Nem fogom még bátorítani is...
- Ne akarj elbűvölni, ne akard megváltoztatni a hozzáállásom - mondtam szigorúan - A munkára koncentrálj. Akkor jóban leszünk.
Csak egy fintorral reagáltam rá, hogy alig tizenöt másodperccel az alapszabály lefektetése után megszegte azt. Miért nem lepődtem meg...?
Láttam, hogy valami átsuhan Shalimar arcán. Elgondolkodtam, és eszembe is jutott, hogy mintha valahol olvastam volna, hogy a férjével vagy kijével történt valami, de nem figyeltem a médiát. Azért bátorítóan rámosolyogtam, de már Cassy is a nyakán lógott. Nők... Nem tudtam, miről sugdolóznak, de abban biztos voltam, hogy én annak nem fogok örülni.

Õszinte mosoly jelent meg az arcomon, ahogy Cassy átölte ès mèg fel is nevettem, a mentõs ùj becenevère.
- Amíg nem jön riasztásotok, maradok. Ès ettõl Morgó akkor se tudna eltántorítani, ha a másik hat törpèt is iderángatná. - súgtam vissza neki, majd kicsit hangosabban folytattam, hogy az avatatlan fülek is hallhassák.
- Maximum èlesben mutathatod meg hogy kell valakit kiimátkozni egy kígyó gyengèd ölelèsèbõl... Mondanám hogy nem vagyok mèrges... kígyó, de hazudnèk. - vigyorogtam a fèrfira.
Hálás voltam a sorsnak Cassyèrt. Mostanra nèlküle egy szanarmtóriumban, vagy egy állatkertben csücsülnèk ès pocokpürèt ennèk...

Egy pillanatra farkasszemet néztem elszántan a férfival és rettentően kevés kellett hozzá, hogy kicsússzon a mondanivalóm. "Márpedig megfogom, öreg, ha tetszik neked, ha nem!" Lehet, hogy ez meg is látszott rajtam, de valahogy türtőztettem magam és lenyeltem.
- Nem akarom megnehezíteni egy ilyen remek fickó életét, szóval ha rajtam múlik, jóban leszünk - mosolyodtam rá bohókásan, és megengedtem magamnak egy kacér, de tagadhatatlanul komolytalan kacsintást is. Jobb, ha ő is elkezd hozzászokni a stílusomhoz, ne érje hideg zuhanyként. Ezt a fricskát nem tudtam kihagyni, igazán bosszantott a ragaszkodása a morcosságához. Aztán csak könnyedén elnevettem magam, amit Shalimar megjegyzése csak fokozott. Imádtam a humorát.
- Óh, abban jó vagyok, elég tapasztalattal láttál már el az évek során! - vigyorogtam el magam.

Nem tetszett Cassandra nézése, a kacsintása pedig mégúgy se. Túlzottan komolytalannak tűnt a gesztus, márpedig annak itt nincs helye...Ha pedig kacérkodni akart... Nos, annak mégúgy sem, ez egy munkahely!
- Némi gúnyt vélek kihallani a hangodból - sóhajtottam.
Aztán pedig nagyot nyeltem. Hallottam róla, hogy a Lady valamiféle óriáskígyóvá vagy mivé képes változni, de nem szívesen néztem volna meg élőben. Én, szóval... Nem igazán voltam oda a kígyókért. M?mondhatni, egy cseppet sem kedveltem őket. Egészet icipicit sem. Még akkor se, ha messze voltak. Ők persze jól elpoénkodtak ezen is. Fáradt mosolyt villantottam Shalimarra, és kicsit közelebb húzódtam Cassyhez. Legszívesebben azt súgtam volna a fülébe, hogy "Védj meg!", de ehelyett ezt sikerült:
- Ugye nem komolyan gondolja? Itt nem is változhat át... Vagy igen? És... Te ugye nem vagy kígyó?

Ismèt elvigyorodtam, de ezùttal a fèrfi arcára kellett nèzni ehhez.
- De règ voltam vadásssz...ni - szándèkosan ugrasztottam elõ kèt mèregfogamat, de ugye, ez nem mèltó egy faj vezetõjèhez. Kicsinyes a bosszù, de jó... Mègis visszahúztam õket.
- Ne fèljen... - nyugtattam meg a fèrfit. - van nálam ellenmè... rt, hagytuk vajon otthon? - nèztem Cassyre szigorúan, de vègül nem bírtam tovább ès elnevettem magam. Nem az a vicc, hogy otthon hagytuk... hanem, hogy ellenszer a mèrgemre...
- Na Cicc!.. Kígyó vagy? - kèrdeztem vigyorogva, majd átöleltem ès a fülèbe súgtam. - szerintem kicsit olyan, mint egy egèr... mi a vèlemènyed? Felezünk?

- Nem, én kezesbárány vagyok - feleltem neki tündéri mosollyal. Gonosz tündérivel. Igazi roh@dékok voltunk most, de hát ez van, ha összeeresztik ezt a két kis boszorkányt. És Shalimar most kifejezetten nem kímélte szegény krapekot, akin látszott, hogy egyre elveszettebb. Ha nem is szó szerint, de Shalimar szinte felfalta. Elmosolyodtam Shal újabb hasonlatán és végigmértem a férfit. Megesett rajta a szívem, de nem bírtam ki, hogy ne tegyek még egy megjegyzést.
- Nézz rá, - fordultam vissza Shalimarhoz és viszonoztam a halk sutyorgást. - szegény így is csak fél fogunkra lenne elég. Még felezzünk is?! - vigyorogtam. Kellett ellenkezni a kandúrra... jól lefokoztuk egérkére.

Kissé hátrahőköltem, mikor Shalimar átment vámpírba, és szemfogat villantott, de aztán mérgesen összeráncoltam a homlokom. Arrébb léptem mindkettejüktől. Cassandra persze folytatta az ostoba csipkelődést. Inkább el is fordultam tűlük. Jobb, ha az ember nem bosszantja fel magát ilyesmin... De aztán megütötte valami a fülem.
- Cicc? Te macskává változol? Komolyan? Olyan kis aranyos, simogatni valóvá? És mégis engem szívatsz? Ez édes...
Próbáltam nem túl sok gúnyt belevinni a hangomba, de úgy éreztem, azért valamennyit mégiscsak megérdemel. Így letámadni egy szegény, felkészületlen fickót...

- Igazad van... - válaszoltam Cassynek - Meghagyom neked... uzsonnának mèg jó lehet, bár elèg savanyúnak tünik. - villantottam szèles vigyort.
Ez a viselkedès igencsak jellemzõ volt ránk, ha együtt voltunk. Mèg emlèkeztem mit tudtunk produkállni, mikor Ben ùgy döntött, mindenhova õ fog kìsèrgetni. Persze ez magában mèg èdes kevès vokt ahhoz, hogy ne tudjunk megszökni... Az emlèk boldog, mègis hiányos mosolyt csalt az arcomra.
- Hè! - szóltam a mentõsre, de valahol igaza volt... Nèha rám is rám jött a kènyszer, hogy megsimogassam Cassyt... - Csak legyen magánál mindig tej... - Öltöttem nyelvemet a lányra.

Mort bácsi eltávolodott tőlünk szokásához híven roppant morcosan. Valószínűleg máris kialakította magában a véleményét rólunk, tutira nem volt valami fényes. Hát ő meg az első benyomás szerint nem értette a viccet. Már kezdhettem volna aggódni, hogy tényleg ilyen savanyú alakkal kell dolgoznom, mikor váratlanul előrukkolt egy gúnyos kis megjegyzéssel. Nah, talán mégse kellett félteni! Azonnal széles mosolyra húzódtak ajkaim. Végre felvette a kesztyűt! Hátha tartogat még valami érdekeset is a tarsolyában. Csak túl jól titkolja...
- Hát, ha hagyod magad... - jegyeztem meg vidáman és megvontam a vállam. Közben Shal felháborodott a megjegyzésén... akarom mondani csak az első hangzókig, aztán jól elárult a galád. Na de olyat nem játszunk, nem leszek most én a célpont! Játékosan karmoltam egy kicsit arcom mellett a levegőbe és fújtattam hozzá egy pöppet. Halálos fenyegetés volt, tudom.
- Nem rá hallgatni - böktem meg finoman Shalimart, hogy visszaadjam a nyelvöltést. Nem bírtam nem sugárzóan vigyorogni.

- Savanyú? Na szép, köszönöm.
Zsebre tettem a kezem, mosolyogva vállat vontam. Tetszett a macskautánzó gesztus, ha nem is tudnám megmondani, miért.
- Az jó lesz. Ellefetyelgeti majda tejet, míg én dolgozom... A egyik sziszeg, a másik fúj... Ez egy érdekes este lesz. A testőr mit csinál? - elnéztem a nagydarab - fickót, és gúnyosan elmosolyodtam - Szerintem makog. De ne mondjátok meg neki. Nem értené a viccet.
Ami baj, gondoltam, mert egy ekkora valaki engem kettétör a térdén...
- Szóval, tej. Nézzem meg, van-e a hűtőben? Egyébként ott nálatok az Udvarban mindig ezt művelitek? Akad még arrafelé épeszű ember, vagy már mindenkivel találkoztatok?
Visszaültem a helyemre, és befejeztem a kávémat.

Felsikkantottam, ahogy Cassy oldalba bökött, de továbbra is úgy vigyorogtam, mint a tejbetök. Ekkor csörrent meg a kommunikátorom.
- Attól tartok, mègis csak el kell mennem. Az egyik gyerekkel.problèma akadt a vadászat során... - mondtam elmèjültem barátnõmnek, majd bocsánatkèrõen nèztem rá ès megöleltem.
- Nem lesz itt baj... Elbánsz vele. - suttogtam a fülèbe, majd a fèrfihoz lèptem ès kezet nyùjtottam.
- Mr. Pond... Öröm volt megismerni, ès szeretnèm megköszönni, amit tesz. - mondtam komolyan, #remèlhetõen# vezetõhöz mèltón.
Sietõs lèptekkel infultam kifelè, nyomomban a kèr testõrrel. - Egyèbkènt nem majom... Minotaurusz. - szóltam mèg vissza búcsùzólag.

(Köszönöm a játèkot. Nagyon jó volt! )