Cassy

Becenév: Cassy

Születési idő: 2980. december 23. (23)

Faj: Metamorf

Rang: -

Képességek: Átváltozott formája egy kecses kis macska. Az eredeti állat egy kisebb nőstény példányának méreteivel felel meg az övé. Rozsdaszín és néhol fehér bundája napfényben különös, halvány derengésben úszik, mintha csillámlana szőre. Ez azért nem olyan feltűnő, csak valahogy kelt egy érdekes éteri hatást, ha valaki jobban szemügyre veszi. Átalakulva gondolkodása tiszta marad, csupán pár enyhe macskás vonással és késztetéssel egészül ki.

Család:
Apa - Rhett Hackett alias Fandango (54), HoloNet sztár, életművész, zeneszerző /metamorf/
Anya -  Nora Gambrosh (67), műsorvezető az egyik legnézettebb csatorna reggeli műsorában, eredetileg riporter /metamorf/
Mostohaapa - Edward L. Knox (80), bíró /telepata/
Mostohatestvér - Ryder J. Knox (26), egyetemista... /telepata/

Foglalkozás: Egyetemi hallgató, önkéntes

Ingóságok: Az Udvarban él, azon kívül van egy autója, bevétele az ösztöndíjából és zsebpénzéből ered csupán, amiből számottevő saját megtakarítás még nem jött össze. Viszont van egy bankszámla a nevén, de eddig volt olyan szerencsés, hogy sose kellett utánajárnia mennyit raktak rá szülei.

Egészségi állapot: egészséges

Kinézet: Középmagas, egészséges mértékben vékony és sportos alkatú lány. Haja rozsdavörös és göndör, de küzdelmek árán mindig egyenesre vasalva hordja. Persze amint víz éri újra elszabadulnak a szeleburdi fürtök. Vonásai finomak és kedvesek, azúrkék szemei mindig pajkossággal és életszeretettel teltek. Rózsaszín ajkai alapbeállítás szerint mindig mosolyra húzódnak.

Személyiség: Nagyon aktív és spontán személyiség, muszáj mindig csinálnia valamit. Persze nem kényszeres ez nála, hiszen ennek ellenére nyugalmat és harmóniát áraszt a lénye az egyértelműen pozitív, életörömmel átitatott kisugárzásán túl. Természete derűs, imádja a bohókás dolgokat, a csínytevéseket, mindent, ami örömteli és igyekszik ezt a környezetére is átragasztani. Egy szabad lélek, aki egyensúlyban van önmagával, ismeri az értékeit és nagyjából a gyengéit, így nem is nagyon érdekli az, hogy mit gondolnak róla, élvezettel éli hát életét, s közben erkölcsi normái szerint ahol tud, segít másokon. Hűséges típus, a barátságot nagyon sokra becsüli. Képes és hajlandó is harcolni magáért és a barátaiért is. Közben könnyen létesít új ismeretségeket, melyeket igyekszik ápolni a későbbiekben is. Művelt és nyitott az újra, kíváncsi és okos, sőt kifejezetten ravasz egy teremtés, amire büszke is. Sőt, alapvetően egy büszke alkat, erős önbecsüléssel, és szerencsére mellette egészséges önkritikával.
Temperamentumos, hajlamos könnyen felkapni a vizet és heves vitában megvédeni az álláspontját, ha szükséges, de ez mind csak az érzelmi többletből táplálkozik, amivel megáldotta a sors, mert egyébként nem ellenséges senkivel szemben sem. Persze azért kivételt tesz, ha valaki megérdemli. Talán az érzelmi többlete és a tettrekészsége az alapja a lázadó természetének is, ami viszont nem a világgal szembenállás kényszerét jelenti, sőt! Hiszen nem egy felelőtlen alkat, már csak természetes empátiája és kötelességtudata által sem. Van egy szilárd elképzelése a világról, arról, hogy mi a helyes, és az erő is meg van benne, hogy tegyen érte és megvédje. Nem egy meghunyászkodó, a parancsot vakon követő típus, aki képes lenne szó nélkül engedelmeskedni bárkinek, vagy bármilyen eszmét követni, akivel, vagy amivel nem ért egyet. Viszont ebből is következik, hogy szorult belé némi bátorság, igazságérzet, becsület, szóval nem fél kimondani a véleményét őszintén senkiről és semmiről sem. Ebből viszont kitűnik, hogy kényes esetekben nem biztos, hogy jó diplomatának bizonyulna.

Szexualitás: Heteroszexuális

Előtörténet:

Már legalább négyszer-ötször adtam fejem személyes blogírásra, mindannyiszor egy összefoglalóval kezdtem, hogy ki vagyok én, mit éltem meg eddig, mi a történetem… de valahogy sosem volt folytatása. Sőt, sosem tettem elérhetővé más olvasók számára, és napokon belül meg is semmisítettem. Nem vagyok egy naplóíró alkat. Ezért unalmas már kicsit ez nekem, főleg, hogy tudom: úgysem fogom folytatni. Csak néha, bizonyos élethelyzetekben leterít a késztetés. Talán, hogy megörökítsem és nyomot hagyjak arról az életidőszakról, vagy talán csak azért, hogy kiadjak magamból bizonyos felhalmozódott érzelmeket. Néha kortól függetlenül minden emberre rájön a mesélhetnék, gondolom. Rosszabb esetben a filozofálhatnék.
Hol is kezdjem… Muszáj az elejéről kezdenem. Talán a szüleimmel.
A történetük egy izgalmas interjúval kezdődött. Láttam a felvételt, hát nem semmi mit műveltek! Szinte szikrázott a levegő, elflörtölgettek két kérdés között, aztán hagyták a pácban a vágókat, hogy ebből kihozzanak valami leadható anyagot. Mondjuk, én a vágatlan verzión sosem tudok nem vigyorogni. Természetesen lett is folytatása a stúdióban eltöltött pár órácskának, aminek az eredménye én lettem. Ez sajnos nem változtatott azon, hogy csak kalandot jelentettek egymásnak, (bár szerintem ez nincs így, csak nem képesek belátni) nem jöttek össze még napokra sem. Azóta is egyedül én kötöm össze a két életet. Pedig tök jól kijönnek, imádnak egymás agyára menni, folyamatosan csipkelődni, de ezt mindkét fél csak izgalmas játékként kezeli. Van közöttük valamiféle ragaszkodás, talán még vonzalom is, de ezt egyikőjük se vallaná be semmi pénzért. Egyszer olyan szívesen bezárnám ezt a két ütődöttet valami raktárba, hátha hirtelen megvilágosodnak! Persze, anyám három éve férjhez ment, és szeretik is egymást Eddel… de az valahogy más. Közöttük nem szikrázik így a levegő. Nem tudom, hogy melyik ér többet, melyik a jobb, de nekem ilyen fiatalon az első variáció jobban fekszik. Jó, talán kicsit elfogult vagyok apámmal szemben, ezt sem tagadom. És le kell szögeznem, apám abszolút nem egy apuka típus. Ahhoz túlságosan szórakozott és fogalma sincs, hogyan működnek a dolgok. De akkor is imádnivaló! Hétvégi apuka volt csak, mégis rengeteg élményt és tapasztalatot kaptam tőle ajándékba. Őrült egy fazon, már kiskölyökként fesztiválozni vitt. Többször elhagyott véletlenül, vagy épp bepánikolt valami gyereknyavaján és majdnem ő miskárolt ki a gondoskodásával. Gazdag és csodás gyerekkorom volt, egyszerűen imádtam! Valószínűleg halálra kényeztetett volna, ha anyám hagyja. De ő azért kicsit felelősségteljesebb volt nála. Megkérdőjelezhetetlen, hogy a temperamentumom tőle örököltem. Apám egyszerűen csak dinka, aki vész esetén leginkább elveszti a fejét. Anyám tökéletesen az ellentéte. Önállóságra nevelt, valamint arra, hogy használjam a fejem. Határozott, nőies nőt akart belőlem faragni, amilyen ő volt. Gondolom nem meglepő, ha azt mondom, hogy ő se valami prűd személyiség, sose félt nevén nevezni a dolgokat, vagy kimondani azt, amit gondol. Egészen liberális nevelést kaptam tehát erről az oldalról is, minden bizonnyal ezért nem volt anyám szívbajos elengedni apámmal ide-oda. Hadd lássam milyen a világ. (És tanuljak meg életben maradni, sőt, az se baj, ha közben apámat is megóvom önmagától…) Őt is nagyon szeretem, a legfontosabbak voltunk egymásnak, szinte barátnői a kapcsolatunk. Még akkor is, ha vannak dolgok, amiben nem értünk egyet. Sose erőszakolja rá egyikőnk sem a másikra a véleményét, akaratát. Ezért is nem volt abból sose gond, hogy élte az életét, vagy hogy én hogyan éltem az életem. Elfogadtam az új férjet, vele együtt az új tesót, és még azt is elfogadnám, ha az „én” és a „te” gyerekük mellé lenne egy „mi” gyerekük is. Bár azért titkon még mindig szurkolok apámnak, akármilyen tökkelütött is.
Mit is mesélhetnék még? Életem másik fontos szereplője a legeslegjobb barátnőm, Shalimar. Még gimiben ismerkedtünk meg, osztálytársak voltunk. Azóta is piszkálgatom azzal, hogy állhatott velem szóba, én akkoriban ugyanis punk korszakomat éltem. Igen, apám elveit követtem: „egyszer mindent ki kell próbálni”. (Persze csak ésszel, teszem ezt már én hozzá.) Szinte tűz és víz voltunk. Ennek ellenére rövid időn belül elválaszthatatlan barátok lettünk. Olyan igaz barátok. Persze, hogy izgalmas legyen az élet, Shalimar körül nem volt minden egyszerű, amiről ő nem is tudott. És én sem tudathattam vele, ami viszont pokoli dögség volt! Főleg, hogy a Lord miatt is aggódtam érte, aki álruhában vigyázott rá. Nem tetszett nekem sosem az a titkolózás. De valahogy csak kibírtam, elfogadtam a felsőbb utasítást, hogy „tartsd a szád, az ő érdekében”. Ettől függetlenül, ha rohadék szándékai lettek volna Bennek Shalimarral, hát felőlem lehetett volna egyenesen a Gyűjtők Császára is, úgy beolvasok neki, hogy aztán koldul! De mázlija volt, megúszta, mert egyértelműen le se tagadhatták volna, hogy őszintén szeretik egymást. Shalimar boldog volt. Én meg végre leereszthettem a gőzt, mikor tisztázták a helyzetet és a kedves barátnőm Lady lett. Már nyíltan lehetett szorítani nekik és imádni őket.
És most jön az a rész, amit nem akarok… Ben kórházba került. Nem tudjuk mi lesz vele, aggódunk. Shalimar valahogy tartja magát, de… most nagy szüksége van a támogatásra. Én bízom benne, hogy minden rendbe jön. Háború sem lesz. De most jobban izgat Shalimar lelkiállapota, mint a háború fenyegetése. Pillanatnyilag a világ a feje tetejére készül állni, biztos megunta az eddigi uncsi rendet és békét… Nem, mégsem tudok erről részletesebben írni. A feszkót inkább máshogy vezetem le. Mondjuk, beleüvöltök egyet a hajnalhasadtába, hátha megdob valaki egy bakanccsal…
Most pedig összekapom magam és elindulok a dolgomra. Átkértem magam a segédápolóktól a mentősökhöz. Mostanában, hogy nincsenek androidok sem, brutális az emberhiány. Örülök, hogy elfogadtak önkénteseket erre a területre is, szükség van a segítségre. Bár azért kicsit félek, ez egészen más, mint mondjuk egy öregek otthonában segédkezni. Hát, sok sikert nekem… Aztán amint tudok, benézek Shalimarhoz. Nem szívesen hagynám huzamosabb ideig egyedül.

Az elõtörtènet elfogadva. Jò játèkot!