Christian Sommerseth

Név: Christian Sommerseth (Chris)

Születési idő: 2970. Január 19. (32)

Faj: Metamorf (Fekete Özvegy)

Rang: –

Képességek: Képes vagyok felvenni egy hím fekete özvegy pók alakját. Ebben a formában átlagos pókoktól eltérően megtartom emberi testméretemet, azaz a 1,79 méter magasságot. Ebben az alakban erős pókhálót vagyok képes szőni, ami igencsak ellenálló a legtöbb behatásra, kifejezetten ragadós és szívós anyag (természetesen nem mindenható).

Család:

• Apja: Richard Sommerseth (Elhunyt) gépészmérnök és ezermester
  
• Anyja: Elizabeth Sommerseth (Elhunyt) háziasszony
  
• Testvére: Rayne Sommerseth (28) Üzletember, vállalkozó, bróker, életművész
  
• Menyasszony: Corinne Greed (23) Cukrász

Foglalkozás: Ügyeletes gyermekorvos New London-ban található Szent Kristóf Kórházban.

Ingóságok: Minden napi személyes holmik a kis kertes házban, amit menyasszonyával együtt fizet New London egy kellemes kis területén, egy ezüst zsebóra ami az óramutató járásával ellenkező irányba jár és a számlapon számok helyett tizenkettő nonfiguratív ábra van.

Egészségi állapot: Szenvedélybetegség: cigaretta.

Kinézet: Százhetvenkilenc centiméter magas, sportos testalkat. Jó kondíció, habár nem kimondottan izmos. Nem túl rövid, de nem is hosszú szőkésbarna, haj amit szinte mindig máshogy lő be az ágy, kék szemek, apró körszakáll, kedves, jóképű arc. Többnyire orvosi köpenyben látni, de azon kívül szinte mindig a divatos, mérsékelten elegáns ruhadarabok a jellemzőek, nyaklánc és gyűrű is gyakori viselet.

Személyiség: Tipikus „kedves Doktor Bácsi”. Fiatalos lendülettel mégis az idősek nyugalmával, megfontoltságával és kedvességével végzi a munkáját. Betegeihez és mindenkihez, akivel találkozik kedvesen áll hozzá, türelmes és megértő. Szinte mindig mosolyog, és gyakran viccelődik, még ha a helyzet rossz is és ezzel többnyire segít az embereken. Nem mutatja ki soha, de az emberek által megszenvedett kínok és veszteségek nagyon megérintik őt is, ami rettentően sokat marcangolja, de ebből a külvilág sosem vesz észre semmit. Nagy híve a fajok közti békének és összetartásnak. Legfontosabb számára, hogy segítsen másokon, valamint a menyasszonya és a barátai. Szeretteit a végsőkig védelmezi és kitart mellettük, fáradhatatlanul és az utolsó csepp erejéig.

Szexualitás: Hetero


Óvatosan lépkedtem felfelé a lépcsőn, kezemben két hatalmas dobozzal. Cori előre figyelmeztetett, hogy ne kapkodjam el, ne vigyek túlzottan sokat, de úgy véltem nem fog megártani egy kis kihívás. A költözés úgy is unalmas pakolászás, valamivel fel kell dobni, mivel mással, ha nem egy kis plusz izgalommal?
Sikeresen felküzdöttem magam és a dobozokat az emeletre majd be is fordultam velük a legközelebbi szobába, ami még üres volt. Óvatosan letettem őket, majd kinyújtóztattam a tagjaimat. Hallgatózva tettem egy lépést a lépcső felé, majd mikor a zajokból megbizonyosodtam róla, hogy Cori épp a lenti konyhában pakolászik akkor komótosan odaültem a két doboz mellé a földre. Volt egy kis fölös időm, úgy gondoltam belekukkantok, mit rejtenek a kincses ládikák.
Feltúrtam az első dobozt. Nem volt szerencsém, az mind Cori holmija volt, ruhák, pipere cuccok, néhány kép, ékszerek és ilyesmik. Persze mindet végignéztem – egy két ruhadarabon magamban jót mosolyogtam - de ezek annyira nem voltak izgalmasak. Félretoltam és a másik tárolóra vetettem magamat. Felül ismét leendő feleségem értéktárgyaival találkoztam, könyvekkel és egyéb házdíszítő elemekkel, de az alján észrevettem valamit, ami ismerős volt. Egy faládika, amit egy nagyon régi, időkből származó kincsesláda alakúra készítettek. Kinyitva pedig ott lapul egy szimpla, barna kötésű könyv, amire aranyszínnel ez volt írva „Christian”. Önkéntelenül is széles mosoly terült szét az arcomon habár vegyes érzelmeket keltett bennem ez a kis könyv. Egy számkódos zár volt rajta, ami kirekesztette a nem kívánatos szemeket. Odanyúltam, beállítottam a négy helyen, hogy „1 1 1 1”, kattant a zár majd kinyílt a könyv és olvasni kezdtem az első lapot…

2984. Január 19.
Kedves naplóm, ez az első bejegyzésem. Ma kaptam ezt a könyvet tizennegyedik születésnapomra az apámtól. Nagyon szeretem az apámat és az anyámat. De különösen az apámat. Fantasztikus ember, születésemtől fogva mindig sokat törődött velem, még annak ellenére is, hogy gyakran sokáig kellett dolgoznia. Nem vagyunk gazdagok, de különösebben szegénynek sem mondhatóak, megvan pont annyi mindenünk, amire szükségünk van. Na, jó ez így nem igaz, az öcsém, Rayne egy kicsit akaratos és telhetetlen, de a szüleim így szeretik őt. Apám egy gépész, egy űrhajógyár műszakvezetőjeként dolgozik és nagyon okos ember. Mindent tud a gépekről, bármit meg tud szerelni! Mindezek mellett egy Metamorf is, pont, ahogy az anyám, az öcsém és én. Képesek vagyunk átváltozni pókká! Az egész család. Vagyis pontosabban csak apa és anya, Rayne és én még fiatalok vagyunk, de apa szerint eljön a nap, amikor mi is képesek leszünk rá. Már alig várom! De most megyek hisz apa megint felvette a „Vicckalapját”, ilyenkor mindig hatalmas mókázás szokott lenni! Viszlát…

2986. Szeptember 07.
Kedves naplóm. Megint az iskola… Eléggé nehezen mennek a tanulmányaim. Nem tudom mi lesz így belőlem, hisz én is olyan akarok lenni, mint Apa. Bezzeg Rayne… Neki minden megy a legkisebb erőfeszítés nélkül is. Nekem ellenben rengeteget kell vesződnöm azzal, hogy megtanuljam, amit meg kell. Apa rengeteget segít. Sokat tanul velem mikor hazaér a munkából. Mindig sokat nevetünk, hisz semmit sem tud viccelődés és poénkofás nélkül csinálni. Persze könnyebb, úgy ha vele együtt csinálom, de nagyon fárasztó, hogy ilyen nehezen megy. Remélem, későbbre megokosodom végre és akkor nekem is több időm lesz Rayne-el együtt lófrálni New London belvárosában, hisz ide költöztünk. Szép nagy lakás, már most szeretek itt lakni. Mára sajnos ennyi jutott csak eszembe, viszlát…

2987. December 21.
Kedves naplóm. Nincs igazán minden rendben. Ma érkeztünk haza a kórházból. Tegnap előtt éppen az egész család együtt ment el vásárolni. Az áruház parkolójában azonban megtámadtak minket. Két fegyveres rabló, akik a pénzünket akarták. Apám eleinte, mint mindig kedvesen és boldogan először szavakkal próbálta lebeszélni a pisztolyokat ránk szegező férfiakat arról, hogy valami butaságot csináljanak. Nem híve az erőszaknak így nem akart problémát az ügyből. A két férfi azonban nem volt különösebben stabil állapotban. Beszéd közben, ahogy apám egyre közelebb lépett kezét békítően felfelé emelve az egyik valószínűleg részeg vagy bedrogozott férfiremegő kezében elsült a fegyver. A sokktól teljesen leblokkoltam. Nem tudtam mozdulni csupán a szemem sarkából láttam, ahogyan az anyám mellettem összeesik. Ezután minden olyan gyorsan történt. Apám azonnal nekivetette magát átalakulva pókformájába a lövést leadó rablóra, míg hirtelen Rayne is átalakult és csapott le a másikra. Hamar elintézték a két szerencsétlent, de én meg sem tudtam mozdulni. Akkor, sem amikor az öcsém és az apám visszaalakulva anyám segítségére siettek, akkor, sem amikor megjöttek a mentők és a rendőrök. Képtelen voltam bármit is tenni, képtelen voltam megmozdulni. Nem tettem semmit és most már késő. Anya meghalt. Sajnálom, de most mennem kell. Viszlát…

2990. Szeptember 1.
Kedves naplóm. Anyám halála óta ez az első alkalom, hogy írok. Sok minden történt az óta. Három év hosszú idő. nehéz volt feldolgozni a tragédiát mind nekem, mind az öcsémnek és biztos vagyok benne, hogy apámnak is. Habár ő sosem mutatta ezt ki, ugyan olyan erőteljes, vidám és energikus volt. Folyton csak a jóra emlékeztetett minket, mindig azt támogatta, hogy előre nézzünk. De biztos voltam benne, hogy éjszakánként egyedül az ágyában neki is pont annyira hiányzik anya, mint nekünk. Ennek ellenére mindent megtett még kétszeres erővel is, hogy minket segítsen. Nekem nem ment olyan könnyen anya halálának feldolgozása, de az élet ment tovább. Folytattam az iskolát, nagy nehezen befejeztem a gimnáziumot majd elmentem dolgozni. Apámnak segítettem a gyárban, hogy el tudjuk magunkat tartani. Rayne is sokkal segítőkészebb volt minden felé és fejébe is vette, hogy sikeres és gazdag üzletember lesz, hogy még jobb életet adhasson a családjának, azaz apának és nekem. A tanulmányaival remekül haladt a célja felé. Én pedig. Én sokáig nem tudtam mihez kezdjek az életemmel. Nem tudtam teljesen elfogadni a tényt, hogy az emberek ennyire törékenyek legyenek tiszta vérűek vagy akár metamorfok. Habár máig nehéz felfognom, hogyan halhatott meg anyám egyetlen lövésbe… Nagyon sokat gondolkodtam és megszületett bennem egy érzés. Nem akarom újra átélni azt, hogy elveszítsek valakit. Akkor és ott nem tettem semmit, csak ültem és néztem, de ezt nem tehetem meg többet. Erőt és tudást kell szereznem ahhoz, hogy segíthessek másokon. Ezért is jelentkeztem az orvosira. Ma lesz az első napom, indulnom is kell. Utóirat: még mindig nem vagyok képes felvenni a pók alakom, apám nyugtatni próbál, hogy időben megérek rá, én egyre kevésbé bizakodom. Viszlát…

2995. Július 26.
Kedves naplóm. A mai napon elvesztettem szeretett apámat is. Anyámhoz hasonlóan ő sem természetes halált halt, egy üzemi baleset áldozata lett. Egy űrhajó hajtóművében keletkezett robbanásban elvesztette a teste alsó részét, mire kórházba került sajnos túlságosan sok vért vesztett. A sorsnak különös humorérzéke van. Pont abba a kórházba szállították ahol én dolgoztam gyakornokként, a „Szent Kristóf” kórházban. Ezen felül pont az-az orvos feladata volt ellátni és megpróbálni megmenteni, aki alá én voltam beosztva, mint tanítvány. Így hát végig ott voltam vele, sőt én is küzdöttem az életéért. De hiába való volt. Még a modern orvostudomány, sőt még a metamorf képességei sem voltak elegek, hogy megmentsük. Egyedüli szerencsének talán az mondható, hogy élete utolsó húsz percében, a végelgyengülés közben ébren tudott lenni és ott lehettem mellette. Egyre jobban fogyott az ereje minden egyes perccel, de ő mégis beszédre erőltette a száját. Időközben megérkezett Rayne is, aki rettenetesen ki volt borulva. Mindketten sírtunk, de Apa csak nevetett. Vicceket mesélt, poénkodott főleg arról, hogy az ő hibája volt a robbanás, mert annyira ügyetlen. Az utolsó pillanatig önmaga maradt és nem hagyta, hogy könnyek csorduljanak le arcán. Utolsó szavaival biztatott minket, hogy éljünk boldogan és vigyázzunk egymásra, majd elment. Amíg a testével foglalatoskodtak a szakorvosom megengedte, hogy pihenjek egy kicsit. Én a kórház tetején időztem, már a második doboz cigarettát szívtam és gondolkoztam. Akkor jöttem rá Apám mire is akart engem megtanítani születésemtől fogva. Nem az a fontos mi történik veled, hogy milyen rossz dolgokat ad a sors, az a lényeg, hogy mindig merj szembenézni a valósággal. Apám mosolya volt az ő pajzsa, az ő ereje, amivel minden akadályt képes volt venni, mert az a mosoly bizonyította igenis van jó az életben. Mindig kitartott értem és az öcsémért, mert mi voltunk azok, akikben ő is tovább él, akiket minden áron védeni és segíteni akart. Ezt kell tennem nekem is. Segítenem kell az embereken, dolgoznom kell és küzdenem, Anyám, Apám emlékéért, valamint Rayne és a saját jövőm érdekében. Megfogadtam, hogy úgy fogom élni és halni, ahogyan Richard Sommerseth is tette. Örök mosollyal az arcomon. Ekkor valami furcsa érzés fogott el. Valamiért, így, hogy a lelkem végre megérett és felkészült, a testem is képes lett tovább lépni és így képes lettem én is felvenni a másik alakomat is… Most viszont fáradt vagyok, mennem kell. Viszlát…

2997. November 03.
Kedves naplóm. Ismét régóta nem írtam neked, pedig sok minden történt velem. Apám halála óta Rayne és én még jobban összetartottunk és segítettük egymást. Ő belőle tényleg sikeres üzletember lett, kora ellenére is a piac egyik nagykutyájaként tartották számon, én pedig serény munkával és kitartással felülkerekedtem gyenge képességeimen és sikerült töviről hegyire elsajátítanom az orvosi szakma rejtélyeit. Egyetlen utolsó próbatétel volt csupán mielőtt megkapom a hivatalos szakorvosi rangot a kórházban. Ez egy speciális feladat, amit mindig a mentor ad a diáknak, különféle egyéb orvosi foglalatosságok. Engem egy iskolába, egy gimnáziumba osztottak be, mint ügyeletes iskolaorvost. Tetszett az ötlet, igencsak kíváncsi voltam milyen lehet magamra utalva fiatalokat ellátni. Nagyon élveztem a munkát és itt is ismerkedtem meg Vele.
Corinne Greed. Egy csodálatos fiatal lány, épp akkor volt végzős abban a gimnáziumban ahol dolgoztam. Aranyos és szép lány volt és valahogy megfogott a személyisége. Elég gyakran járt le hozzám különféle okokkal és sokszor kaptuk azon magunkat, hogy az egészségügyi problémákon kívül sok minden másról is beszélgettünk. Igazán jól megértettük egymást még a korkülönbség ellenére is. Hirtelen azt vettem észre, hogy egyre többet keresem én is a társaságát, mígnem egyszer összeszedtem a bátorságomat és elhívtam egy randevúra. Amiről pont most kések el, ha nem sietek! Mennem kell, Viszlát...

Ez volt az utolsó bejegyzés a naplóban. Hát igen az óta sok minden történt. Főállású gyermekorvos lettem a kórházban, összejöttem Cori-val, segítettem neki átesni az első átalakulásán – mivel kiderült ő is metamorf – sőt így öt év után meg is kértem a kezét. Most pedig éppen összeköltözünk egy kis kellemes házacskában.
Ekkor hatalmas csattanás rázott ki a gondolataim mezejéről, majd az öcsém Rayne szitkai. Valószínűleg elejtett valamit amit épp befelé cipelt, így hát a régi naplómat visszatettem a dobozba és lesiettem segíteni neki…

Az előtörténeted elfogadom, jó játékot! :)