Név: Hotep Thii Amen-Ra (megszólítva egyszerűen Hotep vagy Thii)
Születési idő: 2819.01.30 (183)
Faj: mora
Rang: -
Képességek: Általános moraképességek ebben a korban; növelt erő, gyorsaság...
Család: - (ha van is nem tudja kik azok)
Foglalkozás: Vándor, napról napra él, legnagyobb értékeit a ruhái, egy térképp és egy kommunikátor jelentik. Keresete nincs, ha csak valamelyik szemétdombon nem talál valamit, vagy adományt nem kap.
Ingóságok: lásd fent
Egészségi állapot: Egészséges
Kinézet: Szőke, hosszú, raszta haj, nyúlánk, bár kissé izmos alkat, fakó bőr, néha kissé beesett arc. Sokszor az élelem nem veti fel igazán. Általában leginkább egy szerzetesére hasonlító ruhában jár, vagy rongyokban amit maga köré csavarhat tetőtől talpig, ezek általában világos színűek.Egy rozsdamentes fémből lévő, napot ábrázoló függő lóg általában a nyakában.
A bal lapockáján a következő tetoválások találhatóak: Legalul az amenta, fölötte akhet, fölöttük ra, legfölül a ka, baloldalt pedig udjat .
Személyiség: Hotep sokszor csendesen szemléli a világot. Segíti az arra érdemeseket, megvédi magát ha kell, és azokat akiket a szívébe fogad. Filozófus alkat, sokat elmélkedik az élet értelmén, az univerzum titkain, mért vagyunk, mért vannak mások, mi is ez amit univerzumnak nevezünk… és ehhez hasonlók. Lágy kissé halk hangja általában ennek ellenére igen is hallható, és nem riad vissza attól hogy tanácsot adjon másoknak. Békeszerető személy, és nehéz kihozni a sodrából. Elfogadta már rég azt is, hogy négyszáz évnél többet nem fog élni.
Szexualitás: Biszexuális. (Ha pár éjszakás kalandról van szó, olyan helyzetről ahol a mély érzelmek kevesebb hangsúlyt kapnak, inkább a férfiakhoz vonzódik. De ha egyszer megtalálná a lelki társát, sok mindent képes lenne elfogadni, ha arról lenne szó az sem érdekelné, ha esetleg az illető azonos nemű. )
Előtörténet:
Hogy ki vagyok… jelenleg senki. Egy szellem, akit nem sokan látnak vagy vesznek észre.
Hogy előtte mi voltam? Sok minden. Gondolat, gyermek, árva, tudatlan, védelmező, harcos... valaki olyan aki számított, de csak néhányaknak. A világ egy nagyon kicsi porszemnyi részének. És most újra, csak egy gondolat vagyok, egy észrevétlen visszhang, porszem a homokviharban, szellem akit sodor a szél. Az utolsó papnője vagyok az Éltető Fény házának. Ironikus nem igaz? Többrétűen is.
A lábam sivatagokat tapos végig, romok között gyalogolok, éppen amerre visznek. De mindig csak este. Mindig… amióta az eszemet tudom. Sőt, én már sötétségben születtem.
Valaki egyszer este a küszöbre tett este… Az Éltető Fény Házának épülete, temploma közel s távol az egyetlen árvaházként funkcionált. Az egyik papnő szerint valaki irdatlanul be is zörgetett aznap este, hogy biztosan észre vegyenek, de természetesen akkor már csak én voltam ott. Egy rongy, és egy rövid levél volt a kísérőm, melyre csak rövid üzenetet tűztek arról hogy mi vagyok, vagyis jobb, ha nem tesznek ki közvetlen napfénynek.
Talán egy kissé gunyoros, szarkasztikus viccnek tűnhet. Talán pont az is. De valaki… az a valaki aki akkor este lerakott a küszöbre pontosan tudta, hogy messze e földön ők lennének az utolsók akik kint hagytak volna a napon elégni. Befogadtak, és felneveltek, ugyan úgy mint bármelyik gyereket aki így, hasonló módon, vagy másképp hozzájuk került. Na jó, talán nem teljesen úgy, mint a többieket. Minthogy engem nem érhetett napfény. Sötét szobában neveltek nappal, és este fenn maradt velem valaki, hogy ne legyek egyedül. Megmagyarázták a többi gyereknek is, és arra nevelték őket hogy ne féljenek tőlem semmi szín alatt. Engem pedig arra, hogy ne legyen miért félniük tőlem.
Lehet hogy a Ház tagjai menthetetlen idealisták voltak, de tudták, hogy meg kell védeniük magukat. Egy jobb világról álmodtak, de tudták hogy nem minden csak álom. Aki az álmait akarja, annak a valóságot is észre kell vennie. Így volt akit arra oktattak hogyan védje meg magát és a társait. Még mások őket oktatták. Bár általában, valamilyen szinten, ezen mindenki átesett, hogy felkészítsen minket az életre. Azokat is akik később esetleg el akarják hagyni az óvó falakat.
Azt hiszem én egy kicsit komolyabban vettem ezt az egészet az átlagnál. Persze nem én voltam az egyetlen. De így idővel a rend védelmezőévé váltam, ezekkel a társaimmal együtt. Még legtöbbjük nappal őrködött, én este. És így rászolgáltam az aznap kapott névre. Hotep Thii… A társaim békéjét védtem.
És hogy hogy kerülnek morák a Földre, kérdezhetné bárki. Szólnak történetek még itt ragadt, vagy önként itt maradtakról, nomád törzsekről, arról a párról aki nem hagyta el a Földet, vagy visszajött. Hogy miért? A magyaráztatok különböznek és differenciáltak, de a legtöbbjük nem valami szép képet fest le a dologról.
A tűz után… A tűz… Rémképek, sötétség, tűz, halál, üresség.
Volt egy tűz az árvaházban. Ez volt az egyetlen amit láttam, és az estét az ablakon keresztül, a lángokon át. Páran holtan feküdtek a ház padlóján, de közel sem annyian, mint amennyien voltunk. Én pedig egyedül. Egyedül életben az épületben. Valami történt. Hogy mi, azt azóta sem tudom.
Kivételes éjszaka volt. Aznap estét többnyire odabent töltöttem, és nem kint őrködve. Talán el is aludhattam. Tudtam hogy vége van. Egyszerűen csak tudtam, éreztem.
Nem mondom hogy nem kerestem a többieket, de nem sok nyom volt amin elindulhattam. És végül nem találtam semmit. Én magam pedig kiüresedtem. Neki vágtam a pusztának, hogy megtaláljam az utam, az új utam amire ráléphetek. Romok között bujkálva, saját menedéket túrva, több réteg ruhába, műanyagba, hulladékba csavarva, ásva, napról napra járom a pusztákat, mint homok a homokviharban, szellem a szélben. Az Éltető Fény Házának utolsó papnője, már több mint száz éve…
A tűz után… Felvettem az Amen-Ra vezetéknevet az ő tiszteletükre… Ilyen formalitásokra a rendben nem volt szükségünk. S találkoztam olyan szellemekkel mint én. Több félével is. A szellemek, akik a nap elől rejtőznek úgy mint én… Velük kapcsolatban beigazolódott a sejtésem; jobb távol tartanom magam tőlük, csak akkor érintkezni velük, ha muszáj. A szellemek akik pedig más elől rejtőznek… elveszett lelek. Élet és halál között, akár fiatalon, akár öregen. Némelyikük megmenthető. Én már csak tudhatom. Van akire ráragyog a nap éltető fénye, van akit pedig kegyesen elkerül, úgy gondoskodik róla. De nem mindenki menthető meg. Hogy ezt ki dönti el, nem tudom. Talán ők maguk. Én nem szoktam.
Én csak egy szellem vagyok a szélben, aki titkokat őriz, de senki nem hallgatja meg, mert nem tud róla. Ha nem így lenne, többé talán már nem lennék egy a széllel…
Születési idő: 2819.01.30 (183)
Faj: mora
Rang: -
Képességek: Általános moraképességek ebben a korban; növelt erő, gyorsaság...
Család: - (ha van is nem tudja kik azok)
Foglalkozás: Vándor, napról napra él, legnagyobb értékeit a ruhái, egy térképp és egy kommunikátor jelentik. Keresete nincs, ha csak valamelyik szemétdombon nem talál valamit, vagy adományt nem kap.
Ingóságok: lásd fent
Egészségi állapot: Egészséges
Kinézet: Szőke, hosszú, raszta haj, nyúlánk, bár kissé izmos alkat, fakó bőr, néha kissé beesett arc. Sokszor az élelem nem veti fel igazán. Általában leginkább egy szerzetesére hasonlító ruhában jár, vagy rongyokban amit maga köré csavarhat tetőtől talpig, ezek általában világos színűek.Egy rozsdamentes fémből lévő, napot ábrázoló függő lóg általában a nyakában.
A bal lapockáján a következő tetoválások találhatóak: Legalul az amenta, fölötte akhet, fölöttük ra, legfölül a ka, baloldalt pedig udjat .
Személyiség: Hotep sokszor csendesen szemléli a világot. Segíti az arra érdemeseket, megvédi magát ha kell, és azokat akiket a szívébe fogad. Filozófus alkat, sokat elmélkedik az élet értelmén, az univerzum titkain, mért vagyunk, mért vannak mások, mi is ez amit univerzumnak nevezünk… és ehhez hasonlók. Lágy kissé halk hangja általában ennek ellenére igen is hallható, és nem riad vissza attól hogy tanácsot adjon másoknak. Békeszerető személy, és nehéz kihozni a sodrából. Elfogadta már rég azt is, hogy négyszáz évnél többet nem fog élni.
Szexualitás: Biszexuális. (Ha pár éjszakás kalandról van szó, olyan helyzetről ahol a mély érzelmek kevesebb hangsúlyt kapnak, inkább a férfiakhoz vonzódik. De ha egyszer megtalálná a lelki társát, sok mindent képes lenne elfogadni, ha arról lenne szó az sem érdekelné, ha esetleg az illető azonos nemű. )
Előtörténet:
Hogy ki vagyok… jelenleg senki. Egy szellem, akit nem sokan látnak vagy vesznek észre.
Hogy előtte mi voltam? Sok minden. Gondolat, gyermek, árva, tudatlan, védelmező, harcos... valaki olyan aki számított, de csak néhányaknak. A világ egy nagyon kicsi porszemnyi részének. És most újra, csak egy gondolat vagyok, egy észrevétlen visszhang, porszem a homokviharban, szellem akit sodor a szél. Az utolsó papnője vagyok az Éltető Fény házának. Ironikus nem igaz? Többrétűen is.
A lábam sivatagokat tapos végig, romok között gyalogolok, éppen amerre visznek. De mindig csak este. Mindig… amióta az eszemet tudom. Sőt, én már sötétségben születtem.
Valaki egyszer este a küszöbre tett este… Az Éltető Fény Házának épülete, temploma közel s távol az egyetlen árvaházként funkcionált. Az egyik papnő szerint valaki irdatlanul be is zörgetett aznap este, hogy biztosan észre vegyenek, de természetesen akkor már csak én voltam ott. Egy rongy, és egy rövid levél volt a kísérőm, melyre csak rövid üzenetet tűztek arról hogy mi vagyok, vagyis jobb, ha nem tesznek ki közvetlen napfénynek.
Talán egy kissé gunyoros, szarkasztikus viccnek tűnhet. Talán pont az is. De valaki… az a valaki aki akkor este lerakott a küszöbre pontosan tudta, hogy messze e földön ők lennének az utolsók akik kint hagytak volna a napon elégni. Befogadtak, és felneveltek, ugyan úgy mint bármelyik gyereket aki így, hasonló módon, vagy másképp hozzájuk került. Na jó, talán nem teljesen úgy, mint a többieket. Minthogy engem nem érhetett napfény. Sötét szobában neveltek nappal, és este fenn maradt velem valaki, hogy ne legyek egyedül. Megmagyarázták a többi gyereknek is, és arra nevelték őket hogy ne féljenek tőlem semmi szín alatt. Engem pedig arra, hogy ne legyen miért félniük tőlem.
Lehet hogy a Ház tagjai menthetetlen idealisták voltak, de tudták, hogy meg kell védeniük magukat. Egy jobb világról álmodtak, de tudták hogy nem minden csak álom. Aki az álmait akarja, annak a valóságot is észre kell vennie. Így volt akit arra oktattak hogyan védje meg magát és a társait. Még mások őket oktatták. Bár általában, valamilyen szinten, ezen mindenki átesett, hogy felkészítsen minket az életre. Azokat is akik később esetleg el akarják hagyni az óvó falakat.
Azt hiszem én egy kicsit komolyabban vettem ezt az egészet az átlagnál. Persze nem én voltam az egyetlen. De így idővel a rend védelmezőévé váltam, ezekkel a társaimmal együtt. Még legtöbbjük nappal őrködött, én este. És így rászolgáltam az aznap kapott névre. Hotep Thii… A társaim békéjét védtem.
És hogy hogy kerülnek morák a Földre, kérdezhetné bárki. Szólnak történetek még itt ragadt, vagy önként itt maradtakról, nomád törzsekről, arról a párról aki nem hagyta el a Földet, vagy visszajött. Hogy miért? A magyaráztatok különböznek és differenciáltak, de a legtöbbjük nem valami szép képet fest le a dologról.
A tűz után… A tűz… Rémképek, sötétség, tűz, halál, üresség.
Volt egy tűz az árvaházban. Ez volt az egyetlen amit láttam, és az estét az ablakon keresztül, a lángokon át. Páran holtan feküdtek a ház padlóján, de közel sem annyian, mint amennyien voltunk. Én pedig egyedül. Egyedül életben az épületben. Valami történt. Hogy mi, azt azóta sem tudom.
Kivételes éjszaka volt. Aznap estét többnyire odabent töltöttem, és nem kint őrködve. Talán el is aludhattam. Tudtam hogy vége van. Egyszerűen csak tudtam, éreztem.
Nem mondom hogy nem kerestem a többieket, de nem sok nyom volt amin elindulhattam. És végül nem találtam semmit. Én magam pedig kiüresedtem. Neki vágtam a pusztának, hogy megtaláljam az utam, az új utam amire ráléphetek. Romok között bujkálva, saját menedéket túrva, több réteg ruhába, műanyagba, hulladékba csavarva, ásva, napról napra járom a pusztákat, mint homok a homokviharban, szellem a szélben. Az Éltető Fény Házának utolsó papnője, már több mint száz éve…
A tűz után… Felvettem az Amen-Ra vezetéknevet az ő tiszteletükre… Ilyen formalitásokra a rendben nem volt szükségünk. S találkoztam olyan szellemekkel mint én. Több félével is. A szellemek, akik a nap elől rejtőznek úgy mint én… Velük kapcsolatban beigazolódott a sejtésem; jobb távol tartanom magam tőlük, csak akkor érintkezni velük, ha muszáj. A szellemek akik pedig más elől rejtőznek… elveszett lelek. Élet és halál között, akár fiatalon, akár öregen. Némelyikük megmenthető. Én már csak tudhatom. Van akire ráragyog a nap éltető fénye, van akit pedig kegyesen elkerül, úgy gondoskodik róla. De nem mindenki menthető meg. Hogy ezt ki dönti el, nem tudom. Talán ők maguk. Én nem szoktam.
Én csak egy szellem vagyok a szélben, aki titkokat őriz, de senki nem hallgatja meg, mert nem tud róla. Ha nem így lenne, többé talán már nem lennék egy a széllel…
» Dühöngő
» Vezetőségszidó
» Társoldalak, baráti oldalak
» Ösvények
» Hunter Street
» Irodák
» Sikátorok
» Mólók