Szobák

Nem gondolta volna, hogy létezik bármi, ami után úgy fogja érezni, hogy két hónap a bolhapiacon, +emellett az, hogy egy cseppet őrült biztonsági cég megbízásában kerülgeti a kilőtt golyókat...na szóval, nem hitte volna, hogy történhet bármi, ami után úgy érzi, megérte mindezt elviselni, de sárkánnyá változni képes társa már az első pillanatban tudta, hogyan lepje meg őt. Nagyon hosszú idő telt el azóta, hogy utoljára ilyen élményben volt része, így onnantól kezdve, hogy hozzáláttak, nincs megállás, sem kegyelem, sem semmi...csak amit a nő mondott. Az éjfélig hátralévő idő úgy illan el számára, mintha csak pár perc lenne, az extra fél óra pedig még gyorsabban, de aztán fáradtan zuhan a hátára, és épp csak ahhoz van elég ereje, hogy hogy izmos karját megfeszítve a testére húzza a nőt, és szorosan magához ölelje ziháló kedvesét, hogy az a vállát használja kispárnának.
Másnap reggel, mikor már tényleg felébred - és nem csak rosszallóan morog a zajra - elégedett, boldog mosollyal nyújtózik ki, de aztán felfedezi, hogy valami nincs rendben, mintha hidegebb lenne. Csukott szemmel kezd kutatni az ágyon, aztán amikor nem találja, már a szemeit is kinyitja, hiába bántja a fény, de aztán csalódottan dúl hátra, mert így sem találja Chloe-t. Egy darabig csalódottan mered a plafonra, de aztán meghallja a fürdőszobából kiszűrődő zajokat, és nyomban felül. Kikelni nincs ideje, hisz a vöröske gyorsabban végez odabent mint ő szokott...már persze, amióta civil életet él, az űrhajón nagyjából ő is hasonló rutint követett, de az már rég volt szerencsére.
-...szívesen... - vágja rá, hisz hirtelen jobb nem jut eszébe, mit felelhetne arra,, hogy egészen kielégítő volt a teljesítménye, de aztán Chloe szerencsére folytatja, és erre már megenged magának egy szelíd mosolyt az bajsza alatt.
-Nos, örülök, hogy élvezted...mondjuk te sem vagy semmi, néha úgy ugráltál, hogy attól féltem, valami nincs rendben, és le akarsz dobni magadról. - Közben ledobja magáról a takarót, és hátat fordít a nőnek ahogy a ruháiért sétál, felfedve a karmolásokkal kidekorált hátát, és csupasz, tetoválás mentes hátsóját. Gyorsan lehajol a cuccaiért, és összepakolja őket egy kis halomba a karján.
-Igen...tényleg kellemes...és egészen hasznos, amíg ott voltál, fel sem tűnt, milyen kényelmetlen az ágy. Nos...
Felhúzza a nadrágját, aztán közelebb lép a nőhöz, olyannyira, hogy lábujjaik össze is érhetnének, ha nem lenne már rajta csizma.
-Szóval...menjünk együtt arra a megbeszélésre? Lassan úgyis ideje részt vennem egyen...
Kezével óvatosan megérinti Chloe arcát, és ha nem ellenkezik, szép lassan lehajol hozzá, és még utoljára megcsókolja őt, mielőtt indulnának.

-Ha le akartalak volna dobni magamról, akkor ledobtalak volna magamról - szögeztem le, hogy biztos lehessen benne, hogy nem ez volt a szándékom. - Bár nem emlékszem rá, hogy ugráltam volna.
Amikor Maverick felállt, hogy ő is felöltözzön, valamiért először egyenesen a fenekére irányítottam a tekintetemet, és annak tetoválásmentes felülete elismerő biccentésre késztetett. De a szemem sarkából valahogy oda nem illő vörös foltokat véltem látni, így a következő célpont már feljebb volt, egészen pontosan a tigrisszerűen barázdált hátán. Döbbent-fájdalmasan szisszentem fel, hiszen nem csak egy kis bőrpír volt, hanem mintha derékszíjjal estem volna neki.
-Elnézést - szabadkoztam, és közelebb lépve hozzá, óvatosan végigsimítottam a háta egy apró, épen maradt részén. - Erre sem emlékszem. Nem szoktam karmolni. És nem is voltál olyan rossz, hogy ezt érdemeld, szóval... nem tudom, mi ütött belém. Sajnálom.
Aztán az ajtóig hátráltam, és úgy vártam rá, hiszen láthatóan ő is csatlakozni kívánt. Csókja elől először hátrahúzódtam, hiszen az éjszakának vége volt, semmi sem indokolt ilyen intimitást, de aztán úgy véltem, hogy ha már így összekarmolásztam, ennyit érdemel engesztelésül.
-Téma lezárva - jelentettem ki végül, majd elfordulva tőle kinyitottam az ajtót, hogy elinduljunk a megbeszélésre.

//Köszönöm a játékot //

-Vagy legalább nem ölelsz olyan szorosan, tudom - feleli mosolyogva - de amúgy nem panaszként mondtam. Kifejezetten tettszett, hogy ilyen aktív vagy.
Amikor öltözés közben meghallja Chloe felszisszenést, nyomban hátrafordul, némi aggodalommal a tekintetében, érintésére pedig felvonja a szemöldökét. Először lövése sincs, miről beszélhet, aztán pedig azon csodálkozik, hogy milyen együtt érző lett hirtelen a csaj. Hozzá tudna szokni mondjuk, hogy így cirógassa, valami eszméletlen rövid idő alatt, de kora reggel ez most egy kicsit furcsa.
-Ugyan, csak egy karcolás....na jó, sok karcolás, de amúgy semmiség, nem is érzem. És egyébként is, aki dögös vörössel kezd, örüljön, hogy ha megússza ennyivel nem igaz? - Kérdi a végén nevetve, és rákacsint a nőre.
-De, ha nagyon ki akarsz engesztelni, legközelebb várj meg a zuhannyal.
Aztán kicsit csalódottan nézi, ahogy elhúzódik tőle a nő, majd kicsit talán túl hevesen öleli magához, amikor meggondolja magát mégis, s még egy utolsó szenvedélyes csókkal levakarhatatlan vigyort varázsol legalább a saját arcára.
-Igenis! - Húzza ki magát, aztán felkapja a pólóját, és a hátára kapja a felszerelését.
-Meg még mit nem...

//Én is köszi, nagyon jó volt

Ide általában egy virágot szoktam rakni, de félek Chloe nem értékelné, úgyhogy tessék, valami más:

Spoiler:

//

//Awary-nak //

Bár az üzlet szépen virágzott és a melóra nem panaszkodhattam, azért az utóbbi időben sokkal óvatosabb voltam, hogy kitől vállalok el munkát, mióta a Holdon, azzal az őrült Preator-ral majdnem megjártam és otthagytam a fogam.
Aztán ott volt Dark Heart-tal való találkozásom, amit egy darabig úgy éltem meg, mint aki az egészet csak álmodta, de mikor végül elhatároztam magam, hogy kipróbáljam, rá kellett döbbennem, hogy tényleg megtörtént és most már nem akadályoz semmi, hogy emberként járjak az emberek között. Az árra, amit ez a nagyhatalmú lény szabott érte, nem is akartam gondolni, reméltem, hogy talán nem is lesz igaz, nem fog majd rajtam az "átok", de ez csak olyan önámítás volt részemről, hiszen ha az egyik igaznak bizonyult, akkor erre is számíthatok.
Ezek a gondolatok jártak most is a fejemben, ahogy az egyik sarokasztalnál, egyedül iszogattam a sörömet. Még volt egy kis időm, míg befejezik a rakodást és megérkezik az egyetlen igazán értékes doboz, ami a lényeg lesz a szállításban.
Intettem a pultosnak, hogy hozzon még egy üveggel.

A kocsmában a szokásos késő esti hangulat uralkodik. Részeg emberek kiabálása, ahogy megpróbálják egymást túlharsogni. Bill hangos üvöltése mikor törik a pohár, a füst mely ködössé varázsolja a helyet. S tökéletesen alkalmassá arra, hogy csak kevesen vegyék észre, mikor egy-két dolog gazdát cserél, köztük a pénzzel. Sokan mások, csak „barátian” csevegnek egymás vállát lapogatva, de persze az alkoholtól gőzős tudattal kitudja, meddig marad ez így. Talán egyedüli a teremben az a férfi, aki egymaga iszogatja a sörét. Csípni épp nem csípi mások szemét, bár, néhányan érdeklődő pillantásokat vetnek rá. S nem lehet tudni, hogy ez meddig marad így.

Mathias kényelmesen iszogatja a sörét, és még a másodikat is élvezheti, amit a - szokásához híven most is morgó - csapos elé rakott. De már nem sokáig. Még a felénél sem jár, mikor látása ki-ki élesedik. Bár ezt annyira nem érzékelheti, hisz a mora képességeit nem vette el DarkHeart. Azonban látása megváltozik, másképp érzékeli a külvilágot és hallja a hátérben a ricsajt. Azt érezheti, mintha szemeit belülről nyomkodná valami. Testébe feszítő fájdalom nyilall, amelyet először a mellkasában érez. Ám a következő már sokkal erőszakosabb lökés belülről, a fájdalom ezúttal sokkal kiterjedtebb. Végig szánkózik a zsigerein, a csontjai egyenesen a gerincébe hasítva. Talán ehhez fogható fájdalmat még nem érzett a mora, ha csak épp valaki nem próbálta meg élete során felnyitni a mellkasát és ezzel egy időben kitépni a gerincét a helyéről. A fájdalmai igen rövididőn belül, de egyelőre még csak hullámokban gyötrik a férfit.

DarkHeart ajándékának fizetségét ma este kezdi el, Mathias leróni. Talán a sors iróniája, hogy a várt fontos szállítmánynak napján kezdi el megszenvedni. Vagy csak a mindent tudó, látó DarkHeart akarta így? Vagy csak a legenda valóban beteljesedni látszik? A képzelet, írók és tudósok álltál is megformált, taglalt, annyi évig kutatott mitikus lény valóban létezik? Hisz most telítődik a hold a Földről szemlélve. Vagy ez is csak a véletlen műve? Akár hogy is legyen, a férfin áll a döntés; Elhiszi-e, hogy nem csak az ajándékot kapta, hanem a fizetséget is le kell rónia? Marad, legyintve, ámítva magát, hogy majd elmúlik és különben is fontos dolga van, vagy pedig elhagyja a helységet? A döntés, mint útja előtt is, most is Mathias kezében van. A különbség annyi, hogy jelenleg az idő sürgeti, és ha nem dönt, vagy sokáig vacillál… nos, talán DarkHeart az egyetlen aki tudja, hogy mi történik akkor, mert még az Űristen sem tudná megmondani.

Nem foglalkozom az időnként rajtam végigsöprő tekintetekkel, sem a mogorva csapossal, hiszen egyrészt van kellő tapasztalatom és erőm, hogy megvédjem magam, másrészt, nem sokára amúgy is indulni készültem, így aztán továbbra is nyugodtan kortyolgatom a második üveg italomat.
Aztán mintha valami kezdene megváltozni körülöttem. Bár eddig sem panaszkodhattam a látásomra, de most különösen élessé válik számomra a környezetem, ráadásul, úgy érzem mintha valaki belülről akarná még jobban erőltetni a szememet és ez a nyomás egyre fokozódik. De ez csak a kezdete az egyre másra jelentkező, a testem szinte minden porcikáját elborító fájdalom hullámnak, ami a mellkasomban és a gerincemben tetőzik és bár mora lévén elég jól viselem a fájdalmat, most mégis összecsikordulnak a fogaim igyekezetemben, hogy nem üvöltsek fel.
Mivel a gondolataim éppen a legendás hajó körül forogtak, mielőtt lecsapott rám ez a furcsa kín, óhatatlanul felmerül bennem, hogy csak nem pont most válik valóra annak terhe, hogy megfizessem kapott ajándék árát. Ez nem lenne jó alkalom, hiszen egy zsúfolt helyen vagyok és bár igazán nem hittem a dologban, azért úgy terveztem, hogy ha mégis valóra válik, akkor azt a pár napot az űrben fogom tölteni, egymagam, a hajója magányába zárva.
Mivel a fájdalom egyre hevesebb és szűnni nem akaró rohamokban érkezik, a félelmem is növekszik ezzel kapcsolatban. Bár még mindig nem vagyok biztos benne, hogy ez megtörténhet, úgy döntök, hogy jobb a biztonság. Pénz dobok az asztalra és szinte rohanvást távozok a helyiségből, ki az utcára, majd minél gyorsabban a kikötő felé veszem az irányt.

//folytatás: Hunter Street //