Név: Jimmy O’Connor
Születési idő: 2970.04.18. (32)
Faj: Gyűjtő
Rang: nincs rangja.
Képességek: van egy metamorf képessége, mely képes egyfajta csontos lemezekkel borítani a testét, így a kisebb fizikai támadásokkal szemben jóformán sérthetetlen, még egy távolabbi lézerpisztoly találatot is kibír (kb. olyan 50 métertől), ezt azonban csak olyan 10-15 percig képes magán tartani, utána fokozatosan gyengül a páncél, majd pár perc (kb. 5) teljesen eltűnik. Aztán van egy mora képessége, a regeneráció.
Család: Apa: Leonard o’Connor (72 év)
Anya: Patricia Wootstoc (60 év)
Ennyit tud róluk és semmi többet. Nem tudja, hogy élnek vagy meghaltak, hiszen az árvaházban, ahol felnőtt, csak ennyi adatot sikerül megőrizni róluk, miután egy tűzvész után leégett.
Foglalkozás: Rendfenntartó.
Ingóságok: Egy aránylag tűrhető lakást bérel a Marson. Nincs autója és űrhajója sem, ha utaznia kell, akkor vagy megkéri valamelyik kollégáját, vagy fizet érte, már ha van miből.
Fegyvere természetesen van, több is, hiszen a munkája megköveteli, hogy állandóan toppon legyen. Van egy légnyomással működő puskája, lézerpisztolya kettő is. Egy az oldalán és egy kisebb a bokájára csatolva. Van még egy lézervágó kése és egy őskövület személyes erőtér generátora, ami jobb napokon működik is. Megtakarítása nincs, örül, ha fenn tudja tartani magát és kifizeti a lakbért.
Egészségi állapot: egészséges. .
Kinézet: Nem túl magas, olyan 175 cm magasságú, de mokány kis ember. Rakoncátlan, sokszor az ég felé álló sötét barna rövidre nyírt hajjal és csokoládé színű szemekkel, erőteljes szemöldökkel, mely jellegzetessé teszi az arcát, mely elég kifejező, nem igazán tudja eltitkolni az érzelmeit. Általában több napos borosta díszíti, a borotválkozás nem a kedvenc hobbija, de azért nem akar szakállt növeszteni. Szereti a gyakorlatias öltözködést és bár nincs egységes egyenruhája a csapatnak, azért főleg a katonásabb holmik az uralkodók rajta. Bakancs, póló, fekete vagy terep nadrág, ha szükséges szintetikus bőrdzseki, vagy sokzsebes mellény.
Átalakulva, valami ilyesmi:
Személyiség: Jimmy nem egy vérszomjas egyéniség, bár ennek ellent mond a munkája, de ennek is meg vannak az okai. Szereti a rendet maga körül, ennek megfelelően idegesíti a káosz, a szervezetlenség. Kicsit visszahúzódó, nem harsány, szeret elvonulni, de azért nem rekeszti ki magát a kollégáival való ismerkedési estekből, ivászatokból, de soha senki előtt nem nyílt még meg igazán. A háta mögött suttogják, hogy biztos valami keserű titkot hordoz magában, ami végül is teljes mértékben igaz, de biztosat csak ő maga tud. A lányokkal szemben is visszahúzódó. Nem arról van szó, hogy nem áll szóba velük, csak az udvarlásig valahogy sosem jut el. Ha már közel érez magához valakit, akkor azonnal visszakozik, mintha félne szoros kapcsolatokat kiépíteni, de ez mindennel így van, a barátokkal is. Aránylag csendes, nem egy szószátyár, a parancsokat mindig igyekszik a tudásának megfelelőn minél jobban végrehajtani, de sosem vakon. Mivel már tudja magáról, hogy micsoda állandó félelemben él, hogy egyszer nem tudja kontrollálni magát és kárt tesz ártatlanokban. Valószínűleg ez áll a visszahúzódása hátterében tudat alatt is. Ha találkozik gyűlölete céltáblájával, egy másik gyűjtővel, akkor viszont könyörtelen lesz és ha módja van rá azonnal megöli. Átalakult formában is megtartja azonban ép eszét, így nem öl válogatás nélkül.
Szexualitás: hetero.
Előtörténet:
Igazán nem tartoznék magyarázattal neked, de mivel nem vagyok aljas gyilkos, csak igazságot teszek és megpróbálom megszabadítani a fajtátoktól….a fajtánktól a világot, így akár időt is szakíthatok rá, hogy elmondjam az okát, amiért halnod kell hamarosan.
Ehhez azért nem árt tudni, hogy sokáig, nagyon sokáig fogalmam sem volt, hogy ki is vagyok valójában, hogy milyen szörny lakozik bennem.
Egy földi árvaházban nőttem fel és nekem azt mondták, hogy a szüleim meghaltak és csak hosszú évekkel később egy véletlenül elszabadult tűzvész után derült ki, hogy talán még sem, hiszen erre semmi bizonyíték nem volt. A szüleim nevét is akkor tudtam csak meg, de sajnos semmi többet, minden további adat oda veszett, ha volt is.
Nem volt olyan rossz sorom, mint ahogy egyes rémtörténetekben olvasni, de azért szívesen hagyom, hogy az az időszak a feledés jótékony homályába vesszen. Nem voltam egy angyal és időnként eléggé hevesen reagáltam társaim ugratására, de semmi komolyabb balhém nem volt.
Mivel már 17 is elmúltam, mikor a tűz felemésztette az intézetet, úgy döntöttem itt az ideje a magam lábára állni. Mivel jófejű és ügyes kezű srác voltam, hamar kaptam munkát az űrkikötőben és hol pakoltam, hol a szerelőknek segítettem, így egy idő után, már elég jól belejöttem a dologba.
Eltelt pár nyugodt év, amiben persze nem volt hiány egy-két balhénak a haverokkal és ami rávett végül is arra, hogy megtanuljam megvédeni magam, mert minden kirobbanó verekedésnél olyan ész nélküli vagdalkozásba kezdtem, hogy magam is megijesztettem és mintha belülről akartam volna szétszakadni. Volt egy vágott szemű fickó az egyik hangárban, a szerelők között, aki valamilyen harcművészeti egyveleget oktatott, őt kértem meg, hogy tanítson. Így aztán szabadidőmben hozzá jártam, és eléggé le tudott higgasztani ahhoz, hogy egyre jobb legyek és az eszem is a helyén maradjon, ha bunyóra került a sor.
Aztán megismerkedtem Susan-nal, aki a kedvenc törzshelyemre jelentkezett pultosnak és felszolgálónak. Nagyon csinos lány volt. Magas, nyúlánk és ami a legfigyelemre méltóbb volt rajta, az a tejföl szőke haja, mely a fenekéig ért, ha kibontotta. Én sosem voltam egy kirobbanóan vidám természet, tudtam hülyülni a haverokkal, de az nem volt az igazi, de Susan ebben pont az ellentétem volt, állandóan sugárzott és csacsogott, mindenben csak a jót látta. Hamar beleszerettem, bár kiderült, hogy metamorf pikkellyel tudja borítani a testét, de nem érdekelt és az érzésem nem volt viszonzatlan.
Úgy döntöttünk, hogy új életet kezdünk és átköltözünk a Marsra, hátha ott szerencsénk lesz és jobban megszedjük magunkat. Az összekuporgatott pénzünkből és egy jóindulatú hajóskapitány segítségével, el is jutottunk ide, ahol bár tudtuk, hogy elég kemény állapotok uralkodnak, de talán mi is kiszakíthatunk egy darab szerencsét ebben a kaotikus világban.
A kezdetek nem voltak egyszerűek, de én munkát kaptam a kikötőben, mint szerelő, Susan meg bejárónő lett egy gazdag marsinál. Azt hittük talán elkezdődött valami és innen már felfelé vezet az utunk. Boldogok voltunk. Sikerült bérelnünk egy kis lakást is és kezdtük tervezgetni a jövőt. Aztán ……….aztán – itt jössz te is a képbe barátom, - történt valami,….valami, ami megváltoztatta az egész életemet, jobban mondva romokba döntötte.
Egyik nap a munkából hazafelé menet meglepődve láttam, hogy a lakásunk ajtaja tárva-nyitva. Susannak már otthon kellett volna lennie, de hiába szólongattam, csak a felborogatott bútorok képe fogadott, ami rémülettel töltött el. Az ételautomata folyamatos pittyegése, mely az étel elkészültét jelezte, azt tudatta velem, hogy Susan csak pár perce mehetett ki, de hová és miért a rendetlenség. A szívem a torkomba dobogott ahogy keresni kezdtem és ……………..és megtaláltam. A ház mögötti szemetes sikátorban feküdt és…….és egy démoni lény marcangolta a testét. Még életemben nem láttam gyűjtőt, vagyis ez nem igaz, láttam a holotévében párat kiterítve, mikor egy rajtaütést mutattak be ellenük. De most ott álltam eggyel szemtől szemben.
Hirtelen elöntött a düh és nem érdekelt, hogy mi ez a valami, csak azt tudtam, hogy megölte a szerelmemet. Éreztem, ahogy valami parázsló forróság áramlik szét a testemben és azt is, hogy ölnöm kell, hogy szét kell tépnem azt, aki ezt tette az én drágámmal.
Hatalmas léptekkel indultam felé, miközben úgy éreztem szétveti valami a testem. A Gyűjtő szeme rám villant, de aztán csak morrant egyet és újból belemart Susan testébe, mintha én ott sem lettem volna.
Nekirontottam és láttam rajta a meglepődést, ahogy a hasfala és a torka felnyílt. De csak mentem előre, mikor már ő is védekezni kezdett. Nem érdekelt, hogy fájón marnak belém a karmai, hogy félig lemarta a húst a combomról, csak MEG AKARTAM ÖLNI!
Aztán vége lett! Ott hevert előttem összemarva és kaszabolva, holtan és én akkor ott, ránézve kedvesem félig megevett holttestére, és belenézve véletlenül a mellettem elterülő pocsolyába, üvölteni kezdtem. Mert aki visszanézett rám onnan, az egy GYŰJTŐ volt! Én magam is egy szörny voltam, olyan, mint aki megölte és félig megette a menyasszonyomat!
Aztán győzött az ösztönlény, mely bennem lakozott, na meg a bosszúvágy és megtettem! Felzabáltam a fajtársamat! Undort éreztem, de közben éhséget is! Iszonyú éhséget, mely fokozatosan csökkent, ahogy nagyrészt elfogyasztottam. Nem tudtam, hogy milyen képességei lehettek, igazán akkor és ott nem is érdekelt, de később már igen, hiszen tudtam mire képesek. Tőle nyertem a metamorf képességemet, azt amit a kedvesemtől elnyert.
Mikor visszaalakultam a lakásba mentem és megfürödtem, majd hívtam a rendfenntartókat. Azt mondtam nekik, hogy mindent így találtam, ahogy van. Ők meg elhitték, hiszen a nyomok egyértelműen a Gyűjtőkhöz vezettek. A temetés után sokáig magam alatt voltam, míg meg nem érlelődött bennem az, hogy mit is akarok tenni, és mi nem akarok lenni. Egyszerűen nem tudtam elfogadni, hogy honnan származom, de lassan muszáj volt szembe néznem magammal is. Végül elfogadtam, de a magam módján. Elhatároztam, hogy Gyűjtőkre fogok vadászni, ki akartam irtani őket, hogy soha se ismétlődjön meg, amit én átéltem. A sem érdekelt, hogy ezzel valószínűleg magamat is halálra ítélem, de nem akartam tovább szaporítani a gyilkos fajt. Végül jelentkeztem a Rendfenntartókhoz. Felvettek, hiszen hasznát látták a közelharci képzettségemnek, meg az elszántságomnak. Azóta ölöm a fajtádat, a fajtámat. Még egyből táplálkoztam, attól kaptam a regenerációs képességemet is, amit te is megtapasztaltál az előbb.
De azt hiszem eleget hallottál és elég időt kaptál, hogy számot vess a sorsoddal. Ne kezd!… Tudom mit akarsz mondani!…..Nem érdekel, hogy hová tartozom szerinted, én itt születtem és valószínűleg a szüleim is azt szerették volna, hogy sose tudjam meg mi vagyok, ezért hoztak a földre, legalábbis remélem, hogy ez volt az ok. Így, nem érdekel a szentbeszéd! Halj meg és vidd sírba démoni lelkedet is!
Miután végeztem vele, megtörölgettem a késemet és elhagytam a romos házat, meghagyva a dögevőknek, vagy a koldusoknak, hogy tegyenek vele, amit jónak látnak. DE húzhattam egy újabb strigulát a késem nyelére. Már öt sorakozott rajta
Születési idő: 2970.04.18. (32)
Faj: Gyűjtő
Rang: nincs rangja.
Képességek: van egy metamorf képessége, mely képes egyfajta csontos lemezekkel borítani a testét, így a kisebb fizikai támadásokkal szemben jóformán sérthetetlen, még egy távolabbi lézerpisztoly találatot is kibír (kb. olyan 50 métertől), ezt azonban csak olyan 10-15 percig képes magán tartani, utána fokozatosan gyengül a páncél, majd pár perc (kb. 5) teljesen eltűnik. Aztán van egy mora képessége, a regeneráció.
Család: Apa: Leonard o’Connor (72 év)
Anya: Patricia Wootstoc (60 év)
Ennyit tud róluk és semmi többet. Nem tudja, hogy élnek vagy meghaltak, hiszen az árvaházban, ahol felnőtt, csak ennyi adatot sikerül megőrizni róluk, miután egy tűzvész után leégett.
Foglalkozás: Rendfenntartó.
Ingóságok: Egy aránylag tűrhető lakást bérel a Marson. Nincs autója és űrhajója sem, ha utaznia kell, akkor vagy megkéri valamelyik kollégáját, vagy fizet érte, már ha van miből.
Fegyvere természetesen van, több is, hiszen a munkája megköveteli, hogy állandóan toppon legyen. Van egy légnyomással működő puskája, lézerpisztolya kettő is. Egy az oldalán és egy kisebb a bokájára csatolva. Van még egy lézervágó kése és egy őskövület személyes erőtér generátora, ami jobb napokon működik is. Megtakarítása nincs, örül, ha fenn tudja tartani magát és kifizeti a lakbért.
Egészségi állapot: egészséges. .
Kinézet: Nem túl magas, olyan 175 cm magasságú, de mokány kis ember. Rakoncátlan, sokszor az ég felé álló sötét barna rövidre nyírt hajjal és csokoládé színű szemekkel, erőteljes szemöldökkel, mely jellegzetessé teszi az arcát, mely elég kifejező, nem igazán tudja eltitkolni az érzelmeit. Általában több napos borosta díszíti, a borotválkozás nem a kedvenc hobbija, de azért nem akar szakállt növeszteni. Szereti a gyakorlatias öltözködést és bár nincs egységes egyenruhája a csapatnak, azért főleg a katonásabb holmik az uralkodók rajta. Bakancs, póló, fekete vagy terep nadrág, ha szükséges szintetikus bőrdzseki, vagy sokzsebes mellény.
Átalakulva, valami ilyesmi:
Személyiség: Jimmy nem egy vérszomjas egyéniség, bár ennek ellent mond a munkája, de ennek is meg vannak az okai. Szereti a rendet maga körül, ennek megfelelően idegesíti a káosz, a szervezetlenség. Kicsit visszahúzódó, nem harsány, szeret elvonulni, de azért nem rekeszti ki magát a kollégáival való ismerkedési estekből, ivászatokból, de soha senki előtt nem nyílt még meg igazán. A háta mögött suttogják, hogy biztos valami keserű titkot hordoz magában, ami végül is teljes mértékben igaz, de biztosat csak ő maga tud. A lányokkal szemben is visszahúzódó. Nem arról van szó, hogy nem áll szóba velük, csak az udvarlásig valahogy sosem jut el. Ha már közel érez magához valakit, akkor azonnal visszakozik, mintha félne szoros kapcsolatokat kiépíteni, de ez mindennel így van, a barátokkal is. Aránylag csendes, nem egy szószátyár, a parancsokat mindig igyekszik a tudásának megfelelőn minél jobban végrehajtani, de sosem vakon. Mivel már tudja magáról, hogy micsoda állandó félelemben él, hogy egyszer nem tudja kontrollálni magát és kárt tesz ártatlanokban. Valószínűleg ez áll a visszahúzódása hátterében tudat alatt is. Ha találkozik gyűlölete céltáblájával, egy másik gyűjtővel, akkor viszont könyörtelen lesz és ha módja van rá azonnal megöli. Átalakult formában is megtartja azonban ép eszét, így nem öl válogatás nélkül.
Szexualitás: hetero.
Előtörténet:
Igazán nem tartoznék magyarázattal neked, de mivel nem vagyok aljas gyilkos, csak igazságot teszek és megpróbálom megszabadítani a fajtátoktól….a fajtánktól a világot, így akár időt is szakíthatok rá, hogy elmondjam az okát, amiért halnod kell hamarosan.
Ehhez azért nem árt tudni, hogy sokáig, nagyon sokáig fogalmam sem volt, hogy ki is vagyok valójában, hogy milyen szörny lakozik bennem.
Egy földi árvaházban nőttem fel és nekem azt mondták, hogy a szüleim meghaltak és csak hosszú évekkel később egy véletlenül elszabadult tűzvész után derült ki, hogy talán még sem, hiszen erre semmi bizonyíték nem volt. A szüleim nevét is akkor tudtam csak meg, de sajnos semmi többet, minden további adat oda veszett, ha volt is.
Nem volt olyan rossz sorom, mint ahogy egyes rémtörténetekben olvasni, de azért szívesen hagyom, hogy az az időszak a feledés jótékony homályába vesszen. Nem voltam egy angyal és időnként eléggé hevesen reagáltam társaim ugratására, de semmi komolyabb balhém nem volt.
Mivel már 17 is elmúltam, mikor a tűz felemésztette az intézetet, úgy döntöttem itt az ideje a magam lábára állni. Mivel jófejű és ügyes kezű srác voltam, hamar kaptam munkát az űrkikötőben és hol pakoltam, hol a szerelőknek segítettem, így egy idő után, már elég jól belejöttem a dologba.
Eltelt pár nyugodt év, amiben persze nem volt hiány egy-két balhénak a haverokkal és ami rávett végül is arra, hogy megtanuljam megvédeni magam, mert minden kirobbanó verekedésnél olyan ész nélküli vagdalkozásba kezdtem, hogy magam is megijesztettem és mintha belülről akartam volna szétszakadni. Volt egy vágott szemű fickó az egyik hangárban, a szerelők között, aki valamilyen harcművészeti egyveleget oktatott, őt kértem meg, hogy tanítson. Így aztán szabadidőmben hozzá jártam, és eléggé le tudott higgasztani ahhoz, hogy egyre jobb legyek és az eszem is a helyén maradjon, ha bunyóra került a sor.
Aztán megismerkedtem Susan-nal, aki a kedvenc törzshelyemre jelentkezett pultosnak és felszolgálónak. Nagyon csinos lány volt. Magas, nyúlánk és ami a legfigyelemre méltóbb volt rajta, az a tejföl szőke haja, mely a fenekéig ért, ha kibontotta. Én sosem voltam egy kirobbanóan vidám természet, tudtam hülyülni a haverokkal, de az nem volt az igazi, de Susan ebben pont az ellentétem volt, állandóan sugárzott és csacsogott, mindenben csak a jót látta. Hamar beleszerettem, bár kiderült, hogy metamorf pikkellyel tudja borítani a testét, de nem érdekelt és az érzésem nem volt viszonzatlan.
Úgy döntöttünk, hogy új életet kezdünk és átköltözünk a Marsra, hátha ott szerencsénk lesz és jobban megszedjük magunkat. Az összekuporgatott pénzünkből és egy jóindulatú hajóskapitány segítségével, el is jutottunk ide, ahol bár tudtuk, hogy elég kemény állapotok uralkodnak, de talán mi is kiszakíthatunk egy darab szerencsét ebben a kaotikus világban.
A kezdetek nem voltak egyszerűek, de én munkát kaptam a kikötőben, mint szerelő, Susan meg bejárónő lett egy gazdag marsinál. Azt hittük talán elkezdődött valami és innen már felfelé vezet az utunk. Boldogok voltunk. Sikerült bérelnünk egy kis lakást is és kezdtük tervezgetni a jövőt. Aztán ……….aztán – itt jössz te is a képbe barátom, - történt valami,….valami, ami megváltoztatta az egész életemet, jobban mondva romokba döntötte.
Egyik nap a munkából hazafelé menet meglepődve láttam, hogy a lakásunk ajtaja tárva-nyitva. Susannak már otthon kellett volna lennie, de hiába szólongattam, csak a felborogatott bútorok képe fogadott, ami rémülettel töltött el. Az ételautomata folyamatos pittyegése, mely az étel elkészültét jelezte, azt tudatta velem, hogy Susan csak pár perce mehetett ki, de hová és miért a rendetlenség. A szívem a torkomba dobogott ahogy keresni kezdtem és ……………..és megtaláltam. A ház mögötti szemetes sikátorban feküdt és…….és egy démoni lény marcangolta a testét. Még életemben nem láttam gyűjtőt, vagyis ez nem igaz, láttam a holotévében párat kiterítve, mikor egy rajtaütést mutattak be ellenük. De most ott álltam eggyel szemtől szemben.
Hirtelen elöntött a düh és nem érdekelt, hogy mi ez a valami, csak azt tudtam, hogy megölte a szerelmemet. Éreztem, ahogy valami parázsló forróság áramlik szét a testemben és azt is, hogy ölnöm kell, hogy szét kell tépnem azt, aki ezt tette az én drágámmal.
Hatalmas léptekkel indultam felé, miközben úgy éreztem szétveti valami a testem. A Gyűjtő szeme rám villant, de aztán csak morrant egyet és újból belemart Susan testébe, mintha én ott sem lettem volna.
Nekirontottam és láttam rajta a meglepődést, ahogy a hasfala és a torka felnyílt. De csak mentem előre, mikor már ő is védekezni kezdett. Nem érdekelt, hogy fájón marnak belém a karmai, hogy félig lemarta a húst a combomról, csak MEG AKARTAM ÖLNI!
Aztán vége lett! Ott hevert előttem összemarva és kaszabolva, holtan és én akkor ott, ránézve kedvesem félig megevett holttestére, és belenézve véletlenül a mellettem elterülő pocsolyába, üvölteni kezdtem. Mert aki visszanézett rám onnan, az egy GYŰJTŐ volt! Én magam is egy szörny voltam, olyan, mint aki megölte és félig megette a menyasszonyomat!
Aztán győzött az ösztönlény, mely bennem lakozott, na meg a bosszúvágy és megtettem! Felzabáltam a fajtársamat! Undort éreztem, de közben éhséget is! Iszonyú éhséget, mely fokozatosan csökkent, ahogy nagyrészt elfogyasztottam. Nem tudtam, hogy milyen képességei lehettek, igazán akkor és ott nem is érdekelt, de később már igen, hiszen tudtam mire képesek. Tőle nyertem a metamorf képességemet, azt amit a kedvesemtől elnyert.
Mikor visszaalakultam a lakásba mentem és megfürödtem, majd hívtam a rendfenntartókat. Azt mondtam nekik, hogy mindent így találtam, ahogy van. Ők meg elhitték, hiszen a nyomok egyértelműen a Gyűjtőkhöz vezettek. A temetés után sokáig magam alatt voltam, míg meg nem érlelődött bennem az, hogy mit is akarok tenni, és mi nem akarok lenni. Egyszerűen nem tudtam elfogadni, hogy honnan származom, de lassan muszáj volt szembe néznem magammal is. Végül elfogadtam, de a magam módján. Elhatároztam, hogy Gyűjtőkre fogok vadászni, ki akartam irtani őket, hogy soha se ismétlődjön meg, amit én átéltem. A sem érdekelt, hogy ezzel valószínűleg magamat is halálra ítélem, de nem akartam tovább szaporítani a gyilkos fajt. Végül jelentkeztem a Rendfenntartókhoz. Felvettek, hiszen hasznát látták a közelharci képzettségemnek, meg az elszántságomnak. Azóta ölöm a fajtádat, a fajtámat. Még egyből táplálkoztam, attól kaptam a regenerációs képességemet is, amit te is megtapasztaltál az előbb.
De azt hiszem eleget hallottál és elég időt kaptál, hogy számot vess a sorsoddal. Ne kezd!… Tudom mit akarsz mondani!…..Nem érdekel, hogy hová tartozom szerinted, én itt születtem és valószínűleg a szüleim is azt szerették volna, hogy sose tudjam meg mi vagyok, ezért hoztak a földre, legalábbis remélem, hogy ez volt az ok. Így, nem érdekel a szentbeszéd! Halj meg és vidd sírba démoni lelkedet is!
Miután végeztem vele, megtörölgettem a késemet és elhagytam a romos házat, meghagyva a dögevőknek, vagy a koldusoknak, hogy tegyenek vele, amit jónak látnak. DE húzhattam egy újabb strigulát a késem nyelére. Már öt sorakozott rajta
» Dühöngő
» Vezetőségszidó
» Társoldalak, baráti oldalak
» Ösvények
» Hunter Street
» Irodák
» Sikátorok
» Mólók