Edward Holmes

Név: Edward Holmes

Születési idő: 1170 május 6.(1832 éves)(ebben a testben, a valódi kora önmaga előtt is ismeretlen)

Faj: leviatán-víz

Rang: -

Képességek: Korlátlan ura a víznek és mindannak, amiben nagyobb mennyiségű víz található (pl különféle italok). Képes felvenni a vízalapú harci alakot, ehhez persze több száz liter vízre vagy vízalapú folyadékra van szüksége. Gyógyítani is tud, természetesen, és nem öregszik.

Család: Nincsenek élő rokonai.

Foglalkozás: Történelemtanár, ezzel havi néhány száz dollárt keres.

Ingóságok: A hosszú évszázadok során rengeteg emléket, relikviát gyűjtött össze, ennek egy jó része New London-i lakását díszíti. Megtakarított pénze, mivel nem mindig maradt távol a jól pénzelő dolgoktól (pl a kezdeti időktől a Microsoft részvényese volt)nagyjából hatvenöt-hetven millió dollárra rúg. Ehhez a pénzhez nem túl gyakran nyúl, főleg a fizetéséből él. Fegyvere nincs, csupán egy szerszáma, mely talán a svájci bicska jelenkori megfelelőjének is nevezhető: hanghullámok gerjesztésével különböző dolgokra képes, úgymint: zárak kinyitása, elektromos szerkezetek ki és bekapcsolása, azokkal való manipulálás.

Egészségi állapot: : Savant – szindrómában szenved. Azon ritka esetek egyike, amikor a szindróma nem jár együtt autizmussal. A Savant – szindrómában szenvedők legtöbbször az élet egy területén zseninek számítanak, másban viszont az átlagosnál sokkal inkább korlátozottak (pl.: az Esőember). A karakterre ez nem igaz: bár nem képes felejteni, emlékszik mindenre, ami hosszú élete során megtörtént vele, amit látott vagy hallott, ez nem akadályozza a hétköznapokban. Több évtizedébe került, míg ezt elérte, sokáig a rengeteg tudás megbéklyózva tartotta, akadályozta a gondolkodásban. Mivel ez pszichikai eredetű betegség, nem képes kigyógyítani magát belőle, bár ha képes lenne, sem tenné meg.

Kinézet: Körülbelül száznyolcvan centi magas, nem kimondottan jóképű, de azért kellemes arcú férfi. Ez a kellemes arc gyakran tükröz fáradtságot, de életuntságot soha! Szemei sötétzöldek, mosolya megnyerő. Hiúságból, mert azt hiszi, így okosabbnak néz ki, gyakran hord egy szögletes keretű szemüveget, olyat, melyet a még mindig gyógyíthatatlan szembetegségekkel küzdők, csak az övében a lencse egyszerű üvegből van.

Személyiség: : A kíváncsiság az egyik legfőbb jellemvonása. Ez az, ami a legtöbbször bajba sodorja. Bár elvei szerint nem ártja magát a halandók dolgába, ezt gyakran megszegi, olykor komolyabban, máskor csak egy – egy tanács erejéig. Meglehetősen hiú, mind a külsejét, mind az észbeli képességeit tekintve. Büszke betegségére, ami miatt nem képes felejteni, áldásnak tartja. Okos, de önmagát zseniálisnak, minden esetben a legokosabbnak tartja. Gyakran kockáztat, és sokszor téved, néha katasztrofális eredménnyel. Végtelenül szereti az életet, bár már majdnem két évezrede járja a világot, eszében sincs eldobni azt magától, bármilyen borzalmat lát vagy él át, nem válik tőle életunttá. Szereti a kihívásokat, legyenek azok akár fizikaiak, akár észbeliek. Legtöbbször kedves, és ha csak lehet, kerüli az erőszakot. Nehezen gerjed haragra.

Szexualitás: Heteroszexuális

Előtörténet: Mindenre emlékszem. Mindenre. Íme egy emlék, a kétezres évekből...
Fogtam a filcet, és felírtam a nevem a táblára, ahogy réges - rég is, ahogy mindig, mióta tanítok. Morgan Holmes… Most így hívnak. Sok nevem volt, nagyon sok. És csak egy, amit megtartottam, egy igazi név…
Az osztály felé fordultam, és rákattintottam a kupakot a filctollra. Kíváncsian néztek rám. Persze, hiszen én vagyok az új tanár… Most még figyelnek. Ez a gimnázium első osztálya… Itt még nem vészesek a gyerekek. Majd egy év múlva…
- Na jó – csaptam össze a tenyeremet – Lássuk, mennyit tudtok. Évszámokat fogok mondani. Aki eseményt köt hozzá, kap egy… Egy jelet, valamit, ami tetszik. Nem ér csalni, fejből kell. Aki összegyűjt négy ilyen jelet, kap egy ötöst. Na kezdjük… Az első legyen… 1666. Na? Valaki?
Két gyerek jelentkezett, egy fiú és egy lány. A lányt szólítottam fel.
- A londoni tűzvész? – kérdezte bizonytalanul.
Az égő fa és hús, a felhevült kövek… És hiába minden, elkéstem. Ezt a tüzet nem tudtam eloltani. Pokoli tűzvész volt Egy fajtámbéli gyújtotta, de én nem akartam, hogy megtörténjen, kellett, hogy legyen más megoldás...
- A következő dátum… Legyen egy könnyű. 1492? Te ott. Hadd halljam.
- Kolumbusz eljutott Amerikába! – vágta ki büszkén a fiú.
Vidám népek voltak, ami ránk is fért, mert a hajóút cseppet sem volt vidám. A Santa Maria hamar zátonyra futott, a Pintát pedig folyton javítani kellett. Sok embert vesztettünk a hajóút során. A legénység egy részét el kellett hagynunk, egy ígérettel, hogy visszatérünk értük. A két kis hajón nem volt elég hely. Szerencsére én a Nina másodtisztje voltam, és maradhattam. Micsoda év volt! Micsoda utazás! És milyen óriási felfedezés! Elképesztő volt. Valóban elképesztő. Hanem már a hazaút, megint csak rémes volt… Letartóztattak a portugálok, egy viharban a Pinta örökre eltűnt… De végül hazatértünk. Kolumbusz Kristóf, kedves barátom felfedezte ezt a kontinenst, Amerikát. Azt hittük, Indiában jártunk. hiszem. Mora volt, és hajtott minket a felfedezés öröme, és az, hogy bebizonyíthatjuk, a Föld nem lapos, ahogy akkoriban hitték. Nem tudtuk, hogy olyan gyarmatosító folyamatot indítunk el, ami százezrek, ha nem milliók halálához vezet… A pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve…
Az emlékektől kissé komoran tettem fel a harmadik kérdésemet.
- 1773. december 16? Nem, te mondtad az előzőt is, adj másoknak is lehetőséget, sok kérdés lesz még… Inkább mond te.
Hirtelenszőke, apró termetű kisfiú nézett rám.
- Ekkor tört ki a Függetlenségi Háború?
- Nem. Nem, nem egészen, de bizonyos értelemben igazad van. Ez volt az az esemény, ami végül a Függetlenségi Háborúhoz vezetett. Ezzel kezdődött, ez volt az úgynevezett kiváltó oka. Legalábbis az egyik. De mi volt maga az esemény? Tudja valaki?
Újabb kezek lendültek a magasba. Felszólítottam egy fekete hajú lányt.
- Légy szíves, mond, és addig a többiek írjanak ilyen névtáblákat. Nem tudom a neveteket.
A kislány okosan kivárta, amíg elül a névtáblák készítésével járó zaj, és csak azután kezdett bele.
- Azt hiszem, tanár úr, ez a Bostoni Teadélután napja.
Az elégedetlenség légköre már évek óta fojtogatta a telepeseket. Az újabb és újabb törvények, és a Társaság támadásai… John Hancock pere, a Liberty elkobzása, ez mind - mind hozzájárult ahhoz, ami ezután történt. Egy telepes ötlete volt, aki meg mintha John Adamstől, a későbbi elnöktől hallotta volna, milyen mulatságos és milyen mély jelzésértékű lenne… De szerintem a telepes csak így akarta népszerűvé tenni az ötletét. John Adams mindenesetre nem volt velünk aznap, ő egyik indiánjelmez alá sem bújt el…
A következményeket megint rosszul mértem fel. Ha tudtam volna, hogy a tiltakozásnak szánt akcióból előbb bojkott, majd nyílt háború lesz, lebeszéltem volna őket róla. De hiába, 1775 -ben elkezdődtek a harcok…Én pedig tovább álltam, elmentem Franciaországba. Nem akartam az emberek dolgába avatkozni. Egy olyan lénynek, amilyen én vagyok, nem volna szabad a halandók sorsával játszania…
- Jó, ügyesek vagytok. Nem bánjátok, ha eszem egy banánt? Ti is nyugodtan vegyétek elő az uzsonnátokat, ha gondoljátok, az én órámon nincsenek nevetséges szabályok. Amíg valaki figyel, tőlem aztán ehet, ihat, még beszélgethet is egy kicsit. De ha aztán nem tud válaszolni egy kérdésre… Szóval értitek.
Miközben a következő évszámon gondolkodtam, meghámoztam a banánt. A diákok egy része szendvicseket, pizzaszeleteket, almákat vett elő, üdítővel vagy a nélkül. Néhányan nem voltak éhesek. Mi is legyen a következő… Megvan!
- A következő kicsit nehezebb, megint visszatérünk Európába… Tehát a következő dátum: 1789. július 14. Valaki?
Egyedül az a srác jelentkezett, aki az első kérdésre is, akit akkor nem szólítottam fel. Most megtettem.
- A francia forradalom kitörése?
- Nagyon jó, Jake. És azt is tudod, mivel kezdődött a forradalom? Mi volt az az esemény?
- Azt hiszem, a nagy börtön megostromlása… Bastille?
Igen, a Bastille. A Bastille ostroma, a foglyok kiszabadítása… Nagy nap volt. Én próbáltam csitítgatni a tömeget, azt mondtam, ne menjünk fejjel a falnak… De nem hallgattak rám, soha senki nem hallgatott rám. Egymagam voltam, ők meg sok százan… Pedig tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége. Annyi ilyet láttam már, tudtam, hogy nincsenek dicsőséges forradalmak… Csak véren vett szabadság, erőszakos béke, de nincs új a nap alatt… A békét nem lehet harccal elérni. Aztán persze jött a jakobinusok terrorja meg végül Napóleon egyeduralma… De aznap még boldogak voltak. Azt hitték, hogy hősök, hogy nagy dolgot tettek… De egy lándzsára tűzött fej sosem lesz hőstett jelképe…
- Oké, nagyon ügyesek vagytok. Sokat tudtok. Most akkor jöjjön pár nehezebb, rendben? Aki ezt megválaszolja, annak két ilyen jel jár… Szóval…1933. február 27?
Egy olyan diák mondta meg a választ, akinek már volt egy jele. Így három lett. Már csak egy kell, és ötöst adok neki… Valóban, a Reichstag felgyújtása volt ez a nap. Utolsót haraptam a banánból, miközben megrohantak az emlékek.
Nem tartózkodtam Németországban abban az évben, de emlékszem rá. Emlékszem, miféle politikai mészárlást rendezett Hitler a tűz miatt. Az a szerencsétlen kölyök nem tartozott semmilyen párthoz, de Hitler kihasználta a helyzetet, és megtámadta a kommunistákat. Nagy győzelem volt. Betiltották a pártjukat, és illegálissá vált a kommunizmus Németországban. Hitler teret nyert, hatalmat… Akkor már néhányan aggódtunk. Komolyan aggódtunk, de nem léptünk közbe, még mi sem, akiknek meglett volna hozzá a hatalmunk… Bár megtettük volna. Én is csak sokkal később utaztam oda, akkor már Harmadik Birodalom volt, és épp elbukott… Végezni akartam Hitlerrel, azért, amit tett, a sokmilliónyi élet nevében. De elkéstem. Már végzett magával.
Eltelt az óra. Kicsengettek, és úgy láttam, a diákok élvezték az órát. Két ötös született, és megígértem, hogy lesz még ilyen alkalom, és akinek most nem is jött össze, az eredményei nem vesznek el. Amikor az utolsó diák is elhagyta a termet, én is kiléptem az ajtón, és bezártam magam után. Egész jól ment. Persze lehetett volna jobb is, ha a saját szemszögemből mesélhetem el nekik, amit láttam… Talán néhány év múlva. A létünk, még, hogy is mondjam… Nem annyira széles körben elfogadott. De ez is változni fog. A nagyvilág tud rólunk. Négy évezred után felfedtünk a létezésünk, hivatalosan is helyet kértünk a társadalomban. A változások kora ez, és mi is változunk. Majd a történelem ítélkezik, jó irányba –e…

Már akkor azt hittem, hogy öreg vagyok. De istenem, mennyi és mennyi dolog volt akkor még hátra... az igazán nagy háború, a Felfedező, a világégések, London újjáépítése... Annyi, de annyi minden...

Az előtörténet elfogadva. Jó játékot!