Kantin

Itt étkeznek a szolgálaton kívüli vagy bentlakó Rendfenntartók.

Mára leadtam a szolgálatot. Az embereim persze már haza is mentek, már aki nem itt lakik, a főhadiszálláson. Én is csak azért maradtam, hogy jelentést írjak és egyek, mert nem füllött a fogam, még be is vásárolni, ugyanis nála, otthon nem igen volt mit enni.
Leültem az egyik asztalhoz és a mai híreket kezdtem olvasni.
Az újságírók gyorsabbjai már megírhattak néhány ma történt verekedést, rablást és rendfenntartói intézkedést.
Nem mondom, nem volt könnyű napunk. Egy utcai verekedéshez hívtak ki minket. Csak azt felejtették el mondani, hogy a "verekedők" legártalmatlanabb fegyvere egy aknavető.

Mikor befejeztem a szolgálatot egy kicsit bent akartam maradni, hogy utána nézzek egy névnek, ami egy nagyszájú futtatóhoz tartozott és kicsit gyanúsnak tűnt.
Mivel minden csapatot én sem ismertem, így persze az is lehet, hogy még igazat is mondott és tényleg egy kollégáról van szó, ezért inkább csendben akartam utána nézni, bár az is lehet, hogy már a ez a kellemetlenkedő alak már megmozgatta az összeköttetéseit és hamarabb tudom meg, meddig ér a keze, mint szerettem volna.
Az egyik irodában szándékoztam bemenni, mikor láttam, hogy fogalt, így a kantinba indultam, ahol csak egy lány ücsörgött.
- Bocs, azt hittem nincs már itt senki. - visszakoztam.

Egy kellemes férfihang rántott vissza a valóságba. Felnéztem az apró gép képernyőjéről és körbe néztem. A hely valóban kihalt volt. Aki leadta a szolgálatot, de idejött enni, már végzett, akik meg előttük voltak itt, már szolgálatba álltak. Ez azt jelenti, hogy kihűlt a kajám.
- Semmi baj. Én is csak azért vagyok itt, mert gyakorlatilag elaludtam. - mosolyogtam a férfira.
Ami segítene rajtam az egy űveg vodka lenne, de a legközelebbi kocsma az apámé volt. Hú ba'meg! Őt is illene már lassan meglátogatnom.

Úgy láttam sikerült megijesztenem, vagy legalábbis meglepnem, de szerencsémre, nem egyből a pisztolyához kapott, hanem gyorsan felmérte a helyzetet és látva, hogy a kantinban rajtunk kívül már senki nincs, még rám is mosolygott kedvesen.
Igazán szemrevaló egy csaj volt, azt meg kell hagyni, bár, ahogy a rangjelzését elnézem sajnos a felettesem is egyben, de hát itt most, a szolgálatot letudva, csak nem fog ezen lovagolni. De így elvetettem, hogy azonnal letegezzem, majd, ha esetleg ő kezdeményezi.
- Akkor bocs, ha felébresztettem, csak egy szabad gépet keresgéltem, nem akarom megzavarni. – intettem bocsánatkérően ismét. – Bár, ha már itt vagyok egy ital igazán jól esne. – néztem a pult felé. – Ha már felébresztettem, meghívhatom egy italra?
Tudtam, hogy a kantinos tart egy kis dugi piát a pult alatt és, ha elég szépen kérem, akkor még kaphatunk is, hisz nincs most itt senki.

A pia szóra felcsillant a szemem, annak ellenére, hogy tudtam nem épp szabályszerű a dolog. De én, mára végeztem, a férfiért meg mosom kezeimet.
- Persze, nagyon köszönöm, azt elfogadom. Ha üt, akkor kettőt is. - villantok újabb mosolyt. - És a nevem Sarabi, nyugodtan hívj is rajta. -
A férfi első ránézésre helyesnek látszott a gondterhelt ábrázaton túl, ami kiült az arcára. Mondjuk itt, kinek nincs olyanja?
Mezei, utcai járőr volt, ráadásul nem az én osztagomból és különben is, ki nem szarja le, mikor nem is vagyok szolgálatban és majd szét vet az aludhatnék?

Hála az égnek a csaj nem az az orrát fennhordó fajta volt, aki nem ereszkedik le egy sima járőrhöz, és még a tegeződést is felajánlotta, ami eléggé jól esett.
Mivel a piát sem utasította vissza, sőt még repetát is kért, így magamban vigyorogva sétáltam oda Mikey-hoz, a kantinoshoz és kis rábeszélés és némi kis pénzmag után már egy üveg jóféle whiskey-vel és két pohárral sétáltam vissza az asztalhoz, majd szembe leülve a lánnyal, töltöttem mindkettőnknek egy istenes adaggal. Ma úgy éreztem igazán rám fér, hogy kirúgjak a hámból.
- Hát akkor egészségedre Sarabi. - emeltem felé a poharamat. - Én Jimmy vagyok. Érdekes neved van? Van valami jelentése?

Kicsiny szerkezetem a zsebembe csúsztatva figyeltem a férfit, amint italt varázsol ki a kantinosból... Lehet, hogy nem kéne szó nélkül hagynom a dolgot, de amíg nem származik ebből komoly baj, szerintem, még a parancsnok se bánja.
Felhajtottam az italt, majd a férfira néztem. Ezt a kérdést, már nem egyszer feltették nekem, és a válasz többnyire igaz is volt.
- Igen... van jelentése. Délibáb. Délibábot jelent. - Elgondolkodtató mi? Tettem már fel ezt a kérdést számtalanszor magamnak és olykor másnak is. Főleg rosszabb, vagy részegebb napjaimon. Azt sugallja, hogy már a születésemkor el volt döntve, milyen pályára terelgetnek.

Az italt úgy hajtotta fel, hogy csak pislogtam, és ez azt sugallta, hogy nem most kezdte el az itallal való ismerkedést. Mondjuk ez a legtöbb itt szolgálóra igaz, hiszen hosszú távon kell valami, amivel tompíthatja az ember magát, az egész napos stressz és feszültség után, na meg néha, ha lövöldözésre kerül a sor és halottak is vannak. Egy idő után vagy beleőrül az ember vagy belefásul, de a szesz általában segít.
Én is felhajtottam a saját adagomat, és már töltöttem is a másodikat.
- Délibáb? Igen fura, hogy valakinek ilyen nevet adnak. Van valami oka talán? Te olyan itt is vagyok, meg nem is szerzet vagy talán? - mosolygok rá, de igazán kíváncsi vagyok, hogy miért kaphatta a nevét. Talán metamorf, vagy telepata, de akkor remélem nem a gondolatolvasó fajtából való, néztem rá fürkészően. - És mióta szolgálsz itt? Látom nem vagy már kezdő, pedig nem nézel ki valami koros veteránnak. - intek a rangjelzése felé vigyorogva.

A pohár hangos csattanással érte az asztalt.
- Csak négy éve szolgálok. - néztem a kérdés tárgyára. - A nevem... Nos, nem tudom miért is kaptam pont ezt. Sose kérdeztem... De tulajdonképpen igen. Itt is vagyok, meg nem is. Mondhatni, a családomon belül én a fekete bárány. Talán ez az oka. - Ez mondjuk csak a fajomat érintette. Talán ezért nem égtem még ki. Gyakorlatilag gyűjtőként nőttem fel, és rendfenntartónak neveltek.

Most, hogy már legurítottam két pohárral ebből az elég ütős italból, már kicsit lazábban dőltem hátra a széken és most már teljes érdeklődésemmel e lány felé fordultam és mivel nem játszotta az agyát kezdtem egy kicsit más szemmel nézni rá. Nem mondom csinos egy nőszemély volt, lehetett legeltetni rajta a szemem. Nyugodt környezet, jó ital és egy szép nő….kel ennél több mára?
- Fekete bárány? Mi lehet egy ilyen csinos lányban, amitől ő lesz a fekete bárány? – kérdezem kíváncsian, de aztán bocsánatkérően intek felé. – Persze ne válaszoljon, ha hülyeséget kérdezek, de te hoztad fel.
Aztán, mivel üres a pohara gyorsan újból töltök bele, nehogy felrója, hogy sajnálom tőle.

Felhúztam az egyik szemöldököm. "Gyakran, az, hogy nem adunk választ egy kérdésre, árulkodóbb, mint egy hazugság, vagy maga az igazság." Mondanám, hogy Konfucius, de valójában apám mondta.
- Fogalmazzunk úgy, hogy a családomban, én gyengének számítottam nagyon sokáig. És a rokonaim se kedveltek, részben, mert metamorf vagyok. - Tulajdonképpen pont azért.

Bár még nem ittunk sokat, de az ital jó kis ütős volt, így már kezdtem érezni a hatását, de még csak olyan jól eső melegség tekintetében.
- Hmm! - néztem végig rajta kutatóan. - Azért mert egy csinos lány vagy, még nem feltétlenül vagy gyenge, és az miért baj, ha metamorf? A családodban csak emberek vannak talán? Te vagy az egyetlen, aki más? - kérdezem kíváncsian, bár azért tudom mivel is jár a másság.